Dunántúli Napló, 1951. augusztus (8. évfolyam, 177-202. szám)
1951-08-14 / 188. szám
4 1951 AUGUSZTUS 14 MfiPIO Fejlődésnek indult Földvári János élete9 mióta belépett a termelőesoportha 1948-fcan FőJávárt János «gyénileg dolgozó paraszt volt A dunaszekcsöi nyolc hold földje tíz darabban feküdt. Egyik a határnak ezen a «szén, másik a falöhatár túlsó végén — így szétszórva az ég mindíen tája felé, volt egy kas „nadrágszíj‘‘.parcellája. Egyik földdarabja éppen a tszcs hatalmas búzatáblája mellett feküdt. Nem választotta el azt semmi a tszcs földjétől, mégis észrevehető volt, hogy oem tartozik oda. Azon hatalmas búzatáblát, kövér kalászokat lengetett a szél —, Földvári1 Jánosé pedig sokkal gyengébb volt Pedig a föld egyforma volt Mikor elkezdődött az aratás, látta, hogy a tszcs tagjai vidáman, szervezet, tép, kevés fáradsággal1 aratnak —, munkájukat a gép segíti. Főldesi János estére már kifogyott az erőből, Napközben sokszor meg-megállt, i j j*, nézte a csetrart monkálát. Horváth Ferenc, a tszcs elnöke meg ti szólította; „No János, hogyan látod a magad szemével a csoport mankóját? Érdemes-e belépni a csoportba? Földvári János nem szólt egy szőt sem, de látszott rajta, hagy nagyon elgondolkozott valamin... .Tanácstalan volt • í A szántáét már nem tudta együtt kezdeni a tszcs-vet A csoport tagjai már javában szántottak, hangos volt a határ e traktor dübőrgésétőL Földvári János b*f. ökörrel ballagott ki a földre törni a földet. Eljött a csépié* fdefe fa. A csoport tt mázsát csépelt el holdanként. Föld, vári Jánosnak pedig csak nyolc mázsája lett. Alikor kiszámította, hogy mennyit leéli fizetni a gazdasági felszerelésének javításáért — amit a termés- bői kellett fizetnie —•, hozzáadta akkori beadási kötelezettségét amit különben nem volt nehéz teljesíteni —, éppen a fejadagja maradt meg. Ugyanekkor a csoport tagjainak nyolc-tíz mázsa termény volt a padlásukon, amely- Jye! szabadon rendelkeztek. i Mikor ezeket látta Földvári János, néni gondoládon tovább, irodájába és kérte, hogy vegyék fed a csoportba. A csoport tagjai örömmel fogadták éa másnap már Földvári János is velük ment a határba dolgozni. 1951_ben már Földvári János a csoport egyik legjobb munkása lett- Nincs olyan nap, amikor ne látnák munkában. Jó munkájának eredménye, hogy eddig 227 munkaegységet keresett, amit 300-ra fog emelni az elszámolásig. A csoport 110 százalékra teljesítette beadási kötelezettségét. Ezért 11 és félezer forint értékű vásárlási utalványt kaptak. Mikor kiosztásra került a 6or, I Földvári János kapta a legtBbbet, mert nekS volt eddig a fcgtöbb munkaegysége. Lesz pénze hr, tatén beváWjs as utalványokat- Most kapnak előleget, ruhát vesz. Eltervezte, hogy a feleségének, kát kislányának is ruhát vesz, a többi pénzt pedig más szükséges holmira for dítja. Ez csak a kezdet. Eljön az óv vége, addigra legalább 32 forint lesz egy munkaegység értéke. „Ugy bevásárolok, hogy nem lesz gondom egyelőre semmire’ — tervezi Földvári János. Ez a terv valósággá válik, ebben kételkedni sem lehet. > iRádJó kerül Földváriék szobájába, de ném az őszi elszámolásból, hanem an- bak a C-Jegyre leadott gabonának az árából, amit kapni fog a beadást után. Uj tűzhely is kerül a konyhába és még sok más minden. Azt, hogy így is lehet élni, csak most tadta meg Föld. vári János, hogy tagja már a termelő- csoportnak. 11 ‘'V- EJpőezk! József DSSZ-flatalok a VIT tiszteletére versenye Beiffifotal a ül. Vílágffjflsá-gt VaMSkozó színhelyén a világ minden tájáról odaérkezett küldöttek újból és újból hataümas megmozdulásokon nyilvánítják ki szilárd békeakanatukaA. Á világ békeha-rooa fiataljainak s-ereg- íEemléje ez a találkozó. A Berlinbe utazott DlSZ-küldöiltek bátran számolhatnak a,TT(yl a harcról, amit fiataljaink itthon az üzemkben, a gyárakban vagy a mezőgazdasági munkák elvégzésénél! a béke megszilárdításáért folytatnak. A Világifjúsági Találkozó tiszteletére az ifjúmunkás brigádok' — amik a DISZ-tagság nagy részét magukba foglalják —, verseny-vállalásokat tettek kihívták - egymást versenyre. A DISZ B-aranyamegyei Bizottsága elegebb eredményit eilérö brigád számára versenyzászCöt tűzött- 3d, amit alkotmányunk ünnepén, augusztus 20-án adnak át a győztesnek. rÁ DISZ megyebtzottaág rerawry I zászlajáért folyó küzdelemben naponta születnek meg a szebbnél szebb eredmények, naponta tűnnek tel újabb és újabb fiatal békeharcosok. Schusz- _____... . . . tér Irén, Kossuth.díjap szlahánovista A „JÓSZÍVŰ“ KULAK 9? '■ A ti elfér <K dolgozók el-d tűnődnek uímelykor, amikor Ita János kulák pincéje előtt egy «utót látnak lefékezni. Nem csinálnak nagy problémát belőle, hiszen a falu dolgozó parasztjai már kitalálták, hogy a Pécsi Növényterm-ejltelő , V-álllalat autója. Az sem talány, hogy miért éppen a kulák pincéje előtt áll meg az autó. Bergerft Bertalan, lta Jenő ku- lá-kcsemete sógora dolgozik a N5« vénytermeltet5 Vállalatnál. A dolgozóik már nem teszik olyan csodálkozás tárgyává ezt az esetet, tudják, hogy úgyis elnyerik méltó büntetésüket népünk ellenségei. Ita Jenő kulákcsemetérö! sem keringenek éppen „jó" hírek a faluban. Minden igyekezetével azon van, hogy tudta kizsákmányolná é* megkárosítaná a dolgozó népet,- Egy eleven példa Is tanúskodik erről, ami Pozsgai József pellérdi dolgozó paraszttal megtörtént. Pellérden * tszcs bognárétűlielyé- ben vígan folyik a mimika. így volt ez másfél hete Is, amikor Po-rsgai József toppant be a bognárraűbely- be. Arca vonásán meglátszott, hogy valami kizökkentette sodrából. Vállán egy javításra szoruló kocsikereket, hóna alatt két használt kerék- talpat hozott, — Szabadság! —- hangzott « kö- *zöntés, majd levette kalapját, a kocsikereket és a keré-ktalpat pedig oi]»nyújtotta szótlanul. Lehangolt*á- gáha® benne volt minden, hogy mit $s alkar a szerszámmal Mi, neki kezdtünk a Javításhoz, mi-körben azt figyeltük, hogy roíkoT ezóLai meg. De bizony hallgat ott, szótanul nézte, hogy mikor lesz kész a kerék és a keréktalp. Éreztük, hogy valami nyomja a szívét, hát megkérdeztem: Hát féged ml bánt? Szólalj meg Lát kérleltem. sző, Egyszerceak ömlSlt belőle mint az áradat. — Odaát voltam annál a IcuMkcse- meténél, az lta Jenőnél. De többet se mennék oda, valamit is kérni — mesélte Pozsgaí József, — Ma délután, hogy a munkám meg ne átjön, elmentem hozzá, mivel láttam, hogy az udvarán ott hever használatlanul egy kocsi — kölcsön kereket kérni, Ita Jenő áradozott a szívességtől: — Hogyne adnák kölcsön kereket, miért ne segíteném ki a bajból áradozott a kulák csemete. — Csak vigye el és dolgozzon vele. Nem kell érte semmit se fizetni, csak egy kis „csekélységet" bérelt. Amiért odaadom kölcsön a kereket, mindősszé csak egy napi fogatosfuvart adjanak. — Olyan dühös lettem — folytatja a szót Pozsgás József —, hogy odavágtam. a kereket én eljöttem, magamban minden rosszat gondolva. Elhallgatott. —És aztán mi tőrfőnt? —; kérdeztem. —- Hogy mí? —• folytatta, — Nem veszítettem el a bizalmiamat abban, hogy ki fog most rajtam segíteni, vagy egyáltalán tudok-e magamon segíteni, hogy ne álljon, ne vesztegeljen a munkám olyan sok ideig. Eljöttem ide. Úgy gondoltam, hogy akad még olyan, aki segít rajtam. Akadt is. Egy óra múlva Pozsgai József már saját kocsiján ment büszkén további munkájára, azt jelezve, hogy a tszcs bognár-műhelyében javították meg a kereket és ezután nem lesz szüksége arra, — még véletlenül sem —, hogy kutakhoz menjen valamit kölcsönkérni. Van már aki megjavítsa áz elromlott szerszámot, van már aki segítsen, hisz ott van a tszcs bognár-műhelye. Keszthelyi Géza levelező Pellérd. ILeleplcaeit kulákok Most, amikor a csépié« és begyűjtés Bvgy csatáját vívja dolgozó parasztságunk, vesactt dűhvel támad a kulik. A kuiákoknsk az a céljuk, hogy a begyűjtés győzelmes csatáját gátol ják, Dolgozó népünk azonban leleplezi a kártevő, mindenre elszánt ku- lákokat. Végh Imre gordisat kupeckulák nedvesen csépelt el 25 métermázsa árpát és 25 métermázsa rozsot. A lelkiismeretlen kulák nedves állapotban öntötte fel a padlásra a gabonát. Mi. vei a gabonát nem forgatta meg, nagy kár keletkezett, a gabona tnegdobo- sodott és 35 százalék használhatatlanná vált. • Doras János 33 holdas okorági kulak 60 kéve rozsot kint hagyott a földön, hogy azt később feketén elcsépelje. Nagy János cséplőgéptulajdonos, b(irÜ5Í kulák 16 kéve rozsot lenit hagyott a földjén, hogy azt később, feketén eicsépeije. kSmttvessegéá négytagú brigádjával 197 százalékra teljesítette normáját. Becsületesen és példamutatóan állták meg hél-yüket a DISZ békeőrségien. A komlói kökönyösá építkezés többi ifjúmunkása sem maradt el a VIT tiszteletére indított versenyben. Sztan- kies György és Láng Mária kőműves áíképzös brigádok élretöriek a Lévai- és Szamecz-brkráddal folytatott ver. senyükben. Pilléríalazásníl 302 százalékot teljesítettek, míg versenytársak 288 százalékot. X Pécsii Magasépítés fiataljai e-em nézték tétfeaül a VIT sikeréért folytatott harcot éa Így őmáluik 3s születtek kiemelkedő eredmények. 'A Bakó segédmunkás brigád 240 százalékra tett felajánlást, de a bélteörség hetében 340 százalékot teljesített A Kereszti-brigád teljesítménye rendszerint száz százalékon nihil szokott lenni, de a VIT békeönség hetében ők ifjú. munkáéhoz mélitéan harcoltak és ezt megmutatja a teljesítményűje is, ami 169 százalék. !' 1 A’ DISZ megiyeMLtottság veiwsny- zász!ójáért folytatott harcba^, ónnak elnyerésére esélyesek azonban o por- cetíángyári, a téglagyári és a többi üzemek fiatallal is. A Berlini ViCég- ifjúsági Találkozó hatalmas sikere adjon még nagyobb éa hatalmasabb Lendületet a b arany amegyol fiatalok nak, vegyenek még sokkad többen részt ebben a versenyben, mellyel nemcsak a VIT sikerét, hanem az egész népgazdaságunk mielőbbi feli építéséit je előbbre visszük. Előre DlSZ-fiatalofc a vállalások teJ- jesftéért, a veiaenyzászló&ríl ' Buga János ■ • i‘! D^SZ megyei forme!?«! fetteffős. Párthírek MDP PÉCSI PÁRTBIZOTTSÁG ér tesfti az összes pártszervezetek titkárait, hogy augusztus 14-én délután 5 őrskor a Pártoktatók Házában titkári értekezletet tartunk, melyre kérjük e® elvársak pontos megjelenését. A fenti közlemény nem vonatkozik a MESZHART-szervezetck titkáraira. Ma, I4-én délután 5 órakor a városi pártbizottság gazdasági értekezletet túrt. Ezen kérjük az összes alap- szervezetek és üzemi Ezervezetek gazdasági vezetőinek megjelenését, a bánya szalag .szervezet aken kívül HáUüfSM. KEDD, AUGUSZTUS 14 ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRÁK: 10/3. sz. („Gránátalma“) gyógyszertár, Széchenyi-tér 5. Telefon: 29-81. 10/8 íz. („Őrangyal“) gyógyszertár, Kossuth L-u. 81. Te!.: 23-91. 10/12. sz. („Isteni jondviselés“) gyógyszertár Doktor S.u t7. Telefon: 13-53. — NEVNAPt Angelika. -- IDŐJÁRASJELENTÉS: Várhaló időjárás kedd estig: kedden nyugaton és északon záporcsővel, zivatarral. Délnyugati.nyugati szól. A nappali felmelegedés nyugaton kissé mérséklődik, keleten kissé fokozódik. Várható hőmérsékleti érlékek az ország területére kedd reggel: 13—16, délben nyugaton 25—28, keleten 29— 32 fok között. — Tanácstagok fogadóórái. Szaba- ság-út 25,szám alatti iskolában kedden délután 7—-8 óráig Szebeni Jánosaié és Kovács Árpád tanácstagok fogadóórát tartanak. —- Pécs város tanácsa augusztus I6 án, csütörtök délután 3 órakor a tanács'háza tanácstermében (If. 56) az alábbi tárgysorozattal rendes ülést tart. 1. Beszámoló a végreh'iitóbizott- ség munkájáról (Krancz Pál elnök). 2. A beiskolázás kérdése, az új tanév előkészítése JMíilasin étnh.). Pécseit játszik szerdán a román vasutas labdarugó válspíni! Szerdán dein tón érdekes nemzetköz! mérkőzés színhelye lesz a Tüzér-utcai pálya. A vasutas nap alkalmával Magyarországon tartózkodó román vasutas válogatott labdarúgó csapat a Pécsi Lokomotiv játszik barátságos mérkőzést. A pécsi csapatot néhány szombathelyi és pesti vasutas játékossal erősítik meg. A román csapatban hét román nemzeti válogatott jászik, igen négy játékerőt képviselnek, Budapesten a magyar vasutas válogatott ellen 4:1 arányban győztek. A nagy érdeklődéssel várt mérkőzés 5 órai kezdettel kerül so^. A Pécsi Lokomotív nyerte a Vasutas Kupát P. LOKOMOTÍV—SOPRONI LOKOMOTÍV 4:0 (2:0) Verseny-utca, 2500 néző, vezettet Bánkuti L — P. Lokomotív: Kovács — Zombori» Horváth 1„ Mike —* Meggyes, Szőke — Hirozi, Túra, Szuh, Mitosovits, Horváth 11. — S„ Lokomotiv: Marton — Horváth, Mosonyi, Csonka — össze, Rejtő — Fekete, Yölgyes, Rózsás, Novak, Németh. A pécsi csaput kezdi » játékot. A 2. percben Szuh szabadrúgása kapu fölé száll. Fekete beadását Kovács szépen húzza le. Változatos a játék, a Í5. percben siker koronázza a pécsiek támadásait. Hirczi lefut a szélen, beadását Szuh először a kapusba lövi, majd a visszapattanó labdát a hálóba helyezi, 1:0. A soproniak három eredménytelen szögletet érnek el. A harmadik szöglet után Mike az utolsó pillanatba ment a gólvonalról. A 25. percben Hirczi beadása Horváth elő kerüL aki azt a hálóba továbbítja, 2:0, A pécsi csapat tovább rohamoz, csatársora azonban a kapu előtt határozatlan, a lövések mind elkerülik a kaput. Szlinet után az első negyedórában a vendégek vezetnek néhány veszélyes támadást, Novak egy lépésről toronymagasan fölé lő, Rejtő szabadrúgása elkerüli a kaput. túlsó oldalon Szuh ugrik ki, de nyomjak. 12. percben Hirczi szögletet harcol ki. A sarokrúgása után Meggyes szerzi meg a labdát, Ilirczihez továbbít, a szélső élesen, fordulásból a kapuba vágja a labdát, 3:0. A 22. percben Túra szép keresztlabdát ad Mi- losovitsnak, a csatár jólsikerült lövése az ellenkező sarokba vágódik 4:0. A 28. percben Németh lövése a kapufáról vágódik visz- sza. A hátralévő percekben a pécsi csapat egvkapura játszik, eredményt azonban nem tud elérni. A 43. percben a játékvezető Völgyest feleselésért, a 44. percben Zomborit utarrúgásért kiállítja. A , Bécsi csapat még ilyen arányban is megérdemelten győzött. A csatársor, ha jobb napot fog ki a kapu előtt, még nagyobb arányban is győzhetett volna. A soproniak szétesően, tervszerűtlenül játszottak, védelmüket a pécsi csatársor hamar zavarba hozta. Jók: Horváth I., Túra, Hirczi, Milosovits, illetve Németh, Rózsás és Rejtő. Á yasufasnap sporiünnepségei X» első országos vasutas nap tiszteletére vasárnap délután sportműsort rendeztek a Verseny-utcai pályán. A pályát erre az alkalomra szépen feldíszítették. A pálya bejáratánál a következő felírás fogadja az érkezőket: „Megvédjük a békét“. A lelátó homlokzatán a következő felírás olvasható; „Éljen ^augusztus 12.. az első vasutas nap“A műsor az Állomás, az Igazgatóság és a Fűtóház dolgozóiból alakított labdarúgó csapatok villámtorn’ájával kezdődött meg. A villámtornát a Ffitőbáz együttese nyerte meg. Eredmények: Fűtőház—Állomás 2:0 (1:0), Igazgatóság—Állomás 2:0 (2:0), Fűtőház —Igazgatóság 2:t (2:0). Mindkét csapatban több régi nagynevű játékos szerepelt: Kol- Iáth, Bérezés, Puszpán, Kelemen, Galambos. A- labdarúgó torna után a Lokomotiv tornászok bemutatója következeit. A lányok kéziszer, gerenda és műszabadgyakorlata, valamint a férfiak korlát és hajrá-talaj gyakorlata nagy sikert aratott. Közben a pálya másik részén a Lokomotiv és a Zrínyi birkózói tartottak bemutató jellegű mérkőzéseket. Eredmények: (elől a Lokomotiv birkózók): Mesterházi veszt J66 ellen. Egervári vereséget szenved Nagytól, Sándor győz Pesti éjien, Gál győz Békés ellen. Nagy ketválíra fekteti Farkast, Mészáros legyőzi tussal Kovácsot, Holovits Csabát fekteti kétvállra. Végeredményben a Lokomotiv 6:2-re győz. Ezután került sorra a P. Lokomotiv—S, Lokomotiv Vasutas Kupa döntőre, a mérkőzés szüretében a Lokomotiv tornászlányoK az MHK szabadgyakorlataiból tartottak bemutatót.^ A mérkőzés után a tornacsarnokban zsúfolt nézőtér előtt válogató jellegi ökölvívó mérkőzéseket tartottak. A találkozók nagy harcot és izgalmas mérkőzéseket hoztak. Részletek: P»odó (Zrínyi) győz Kerekes (Lók.) ellen. Bakos fLok.) pontozás sál győz Gyarmati (Zrínyi) ellen, Kiss (Lók.) pontozással győz Bednarik (Zrínyi) ellen. Kovács (Lók.) pontozással győz Gvencs (Zrínyi) ellen. Erdősi (Zrínyi) pontozással gvőz Bán- (Lók.) ellen. Dinker (P. Dózsa) ellen Németh a II. menetben feladja. Molnár (P. Dózsa) ellen Oláh (Zrínyi) a II. menetben ugyancsak feladja a mérkőzést. Vi- dolovits és Tantos mindkettő (Lók.) kiütéssel győz Deli, illetve Kovács IL ellea. é EZIDEta T5 TTL^GBAJNOKSAGOT SZEREZTEK FŐISKOLÁS SPORTOLÓINK Ä berltn! f5Í3ko!á» világbajnokság versenyein a magyar iportolók újabb győzelmeket szereztek. Az ökölvívóink közül Budai éa Papp súlycsoportjában világbajnokságot nyert, Horváth, Farkas éa Bene III. második helyen végeztek. A 200 méteres férfi pillangó úszásban Tumpek szerezte meg a győzelmet, a 4^200 méteres férfi gyorsváltóban is magyar siker született, a magyar váltó 8:36-os új FVB csúccsal győzött. A tornaversenyek gorán a magyar női csapat a Szovjetunió mögött a második helyen áll,* egyénileg Gulyásné és Köröndi a 3—4 negyedik helyen állanak. Az asztalitenisz negyeddöntőbe a férfiaknál 3 magyar, Sidó, Szepesi és Kőczián és öt csehszlovák versenyző került, a legjobb négy közé a nőknél három magyar, Gervai- né, Nagy és Sági, egy-egy román versenyző került. A labdarúgó FVB első helyéért Ma gyarország és Románia játszik. GYöTtrrr a Dózsa szigetvarott, SÚLYOS VERESÉGET SZENVEDETT I ...... A TOSTÁS ____ A’ megy* b’aTnoksága vasárnap lejátszott csonka fordulójában néhány meglepő eved ménv született. A Szikra és a Postás nagy arányú veresége, a Mohácsi Petőfi ^ és bz Erdőgazdaság győzelme számít elsősorban meglepetésnek. A Dózsa aránylag símán győzött Szigetvárott. Részletes eredmények: Mohácsi Petőfi—Pécsi ZsoJnajj Építők 2:t f2:t). Pécs. Zsolnay-pályn, 400 néző, vezette: Darázsi. Közepes irama mérkőzés, n lelkesebb mohácsi csapat ennyivel jobb volt, három kapufát is lőttek. Villányi Népsport—Pécsi Szikra 3:0 (2:0). Villány, 500 néző. vezette: Várhegyi. A villányi csapat kemény mérkőzésen g^'őzte le a tartalékos Szikrát. Erdőuazdüséfl—Kinizsi Pannatifn 2:1 (1:1). Pécs, Erdőgazdasági-pálya, 300 néző, verette: Mcgycr. Gyenge, csapkodó játék, ez ErdőMOZI TVtöri: DÖNT« FORDULAT. ElSnittsoV: fél 5, fél 7. fél 1. Ko«„lh. K'ÁIfHOZOTTAK ÖSSZEESKÜVŐ. SE. Előadások: 5. 7. 9 órakor. Kert. FELHŐKARCOLÓK ÁRNYÉKÁBAN. Előadások: fél 7 és fél 0 órakor, vasárnap: fél 5, — A pécsi 194. ez. Ipari tanuló iskolában jelentkezzenek azon ifjak, akik a vasönlö szakmában szeretnének tanulónak leszerződni, jelentke. zési határidő augusztus 16 déli 12 óra. A Megyei Tanács VB Kereskedelmi osztálya felhívja az üzemi konv- há-val rendelkező vállalatok és kö- zütetek figyelmét a Magyar Közlöny 115. számában megjelent 146/1951. VIII, 5.) M, T. rendeletre, melynek értelmében a 4. §. szerint bejelenté. süket tartoznak «leitenni. A végrehajtási utasítás mellékletében feltüntetett kérdőívet ugyancsak két példányban az előbb említett bejelentéssel egyidejűleg tartoznak az osztályhoz megküldeni. — Halálozás. Kristóf Károlyné, fr/flletett Augu&zt Sári cdhjinyt, temetése 14-én. kedden délután 4 órakor lesz a belvárosi plébánia templom kriptájába. (x) K$T fiatolembcr részére kiilönbernratú bil- orozott szoba kiadó. Kálvária»!!. 26, 14’». HÁT.ÓSZOBABLITOR eladó. Kis kirak utcu 8. 153. S/.ABADSZENTK1RÁLY1 ófSatvasar AUGUSZTUS !6’ÁN IKSZ MEGTARTVA. KÖZSÉGI TANÁCS. gazdaság nagyobb lelkesedéssel játszott, győzelme megérdemelt. Szászvári Bányász-Pécsi Postás 8:ö (4:0), Szászvár, 800 néző, vezette: Páldi. A szászvári csapat már az első negyedórában bebiztosította győzelmét, végig nagy fölényben játszottak. A Postás kapusa igen gyenge napot fogott ki. P. Dózsa—Szigetoár 4:1 (2:0). Szigetvár. 600 néző, vezette: Török. A pécsi csapat jó formában van,, különösen a csatársora volt elemében. A szigetváriak egy pillanatig sem tették vitását a Dózsa győzelmét. A Meesekszabolcsi Bányász—Boly és a Zrínyi Honvéd.—-diaiadás^ mérkőzést közös megegyezéssel későbbi időpontban játsszanak lo. PÉCSI VÖRÖS LOBOGó- PÉCSÜJJIEGY1 BÁNYÁSZ 5:1 (1:1) Újhegy, barátságos, vezette: Bácsván. —* P. Vörös Lobogó: Fazekas — Serdán, Solymár, Mnthé (Bognár) —• Tiborcz, Rákóczi — Csele. Kurucz. Ludvig, Katies, Szigeti. — Pócsújhegyi Bányász: Karcagi — Bárdosi, Gróf, Hercegi» — Ilcfi, Kresz — Grozdics, Opova, Horváth 11., Keszler, Molnár. ldényeleji gyenge játék, a bőrgyáriak nagyobb lelkesedéssel feküdtek bele a játékba. Mindkét csapatban még igen sok javítani való akad. Góllövők: Katies, Sziget, Bognár, illetve Horváth TT. Jók:_ Solymár, Rákóczi» Szigeti, illetve Gróf és Keszler. * Váci Vörö* Lobogó-Komlói Bányás* fiit (5:1), Komló, 800 néző, barátság**-* A bányász csapat igen gyengén játszott. ELADÓ alkalmi érőn, modern, steppelt sportkocsi- Kossuth Lajos-u. 30. 163 ELVESZTI’ bőr levéltárcám fontos okmányokkal, kérem, a becsületes megtalálót, magas jutalom ellenében adja le, Schniidt Gyula fogász, Geísler Eta-u. 7. (Apácu-n.i, 168 ELADÓ villanygramofon, ventillátor, autó- üveg, 30 m. gumicső, 4 fotel. Vennék 200 drb szőlőkarót. Doktor Sándor-n. 64. 172VENNÉK jóknrban lévő, mély gyermekkocsit, Ajánlatokat: „Sürgős** jeligébe a kiadóba kérek. 171. UJ KOMB1NÁLTSZEKRÉNY eladó., nagy- méretű, Gáspór-utca 26, Ágoston-teruplom td lőtt. 170, EGY bejárónő fel vétetik délelőtti órákra Cím: Rákóezí-u. 63., földszint bal. 167 FELHÍVÁS! A Baranyarocgyci Mezőkar Vállalat kért mindazokat a magánosokat, pznvctkezefrkr1 és csoportokat is. «kiknél Mezőkor. TERIM PEX, vagy KOÓSZPOL, hűtőládák, vagy rekeszek yannak illetéktelenül, hogy azoknt haladéktalanul, de legkésőbb folyó hő ?0-íg adják be, a Mezőkor legközelebb» kirendeli Régéhez Pécsett, Mohácson, vagy Siklóson. A Vállalat göngyöleg • felkutató brigádokat szervez, amelyek augusztus liő 20-a után működésbe lépnek, hogy az addig be pern ndoft hűtőládákat és rekeszeket hz illetéktelenekfől behajtsák, Mezőkor Vállalat Kereskedelmi Osztálya Pécs, Bajcsy Zs.-ut !6 60 cm-3-es KIS MOTORKERÉKPÁR eladó, llona-utea 19. sz. alatt. 9TL KILENC darabból álló, príma állapotbnn lévő kombipáltbútor eladó. Pécs, Diós-út r>n, 2306 PIANÍNÓ olcsón eladó. Sziijártó hangoló nál. Anna-utca 28. Tel.: 12-61. 127, KEREStiNK megvételre irodabútorokat, irodaasztalokat, iratszekrényeket, székeket. Telefon; 19-13. 5284. DUNANTOLI NAPLÓ « Magyar Dolgozók Pártja Bnranvr,megyei PárfMzoftsáaránrk lap!*. Felelős szerkesztő: GÁL PÁL „ Felelős kiadós SZIKRA SÁNDOR Szprk'*srtősög és kiadóhivatal' Péc3. PerezM* álca 2. — Telefon: 15-32 f9 M N. R. epvfizámlaszára 9'6.39*. Előfizetési difi havi IL— fnr»‘nt. Pécsi Szikra nyomda. Pécs. Muri ka csv Mihál v-utca 10, ta. Telefon: 20-27 A nyomdáért feleli GARDOSI JÓZSEF*