Dunántúli Napló, 1951. augusztus (8. évfolyam, 177-202. szám)
1951-08-07 / 182. szám
1951 AUGUSZTUS 7 HIP L O » A Sopiana Gépgyárban Gaál János jobboldali szociáldemokrata művezető gátolni alkarfa az alkotmányi felajánlások teljesítését A Sopiana Gépgyár öntödéje mindig elsők között volt a termelés, ben, a versenyben. Különösen e kongresszusi versenyben értek e'i kiváló sedésükben már szombaton abba akarták hagyni a munkát, A párttitkár elv- társ bőszéit velük s erre — úgy-ahogy — a munkát elvégezték. Este azonban eredményeket az öntödei munkások. í írták egy cédulát Gaáinak címezve, Most is folyik a versenv az alkotmá- ■ bogy juttassa e! a vá.lalaívezetöseg. nyi versenyszakasz egyre fokozódó hez, amiben az állt hogy ők nem lendü'etét lishet látni minden üzem* | do.goznák tovább, míg másik mun- ben. Most is vannak szép eredmé- 1 kést nem adnak. Bántotta az üresítők nyék az. öntődében: a dolgozók 98 százaléka tett vállalást, azt már Barna, Tóth, Hergert, Molnárné és még több e'viárs teljesítette is és új felajánlást tettek nyomban november 7 tiszteletére. De mégis . .. De mégis — nem olyan lelkes a és öntők önérzetét, hogy kemény, megfeszített munka ellenére ..lógósoknak“ nevezik őket. így történt. da ezután kead az 'ember: miért íordíiotta így ki Vidolovicsné szavait, mi lehet a célja?“ Mindez hangulat az üzemrészben, mint a kon-, kiderü.t a továbbiak során, ami meg' - _ .. i „ j : - ___ — «trrvl ná 1 rtn rí orrer mi gre sszusi verseny ideie alatt volt, vagy aroil.yen máskülönben szokott lenni. Most ilyen válaszokat lehet kapni a kérdésekre: „Hm! Megy a munka.“ A másik: „Nem a százalék n fontos...“ Valami itt nincs rendjén! — merül fel nyomban a gondolat — nem ilyen szokott lenni itt a hangulat. Lassan kiderült, miért nyomott az öntödei dolgozók hangulata, miért nem olya„ lelkesek, mint szoktak lenni. Vegyük csak szép sorjában az eseményeket úgy, ahogy napvilágra került az ellenség romboló munkája. Lazítani igyekezett a munkásokat Augusztus 4, szombat délelőtt fél 12. Vidolovics elvtársnő, munkaügyi és bérfel ©lő« irodájában megzörren a •’éfbn, Gaál János az öntöde művezetője1 jelentkezik: ..Munkás kellene, mert a hat üiesHő nem győzi a munkát.“ Megkapja a választ azonnal Vidolovics elvtársnőtől, hogy .kaptak egy munkást, de arról nem tehet, hogy megbetegedett és hétfőnél előbb nem tud újabb munkaerőt adni. — Hétfőn odaadjuk' az ígért egy munkást, addig vegyék e!ő a rejtett tartalékokat. — Rekedt nevetés hangzik érre á,.drót másik végéről, majd a válasz: „Nálunk nincs rejtett tartalék!“' Kis vita származik ebből, Vidolovicsné azt állítja: .,Észrevételeim vannak a munkaerő körül, ha jobban szerveznék a munkát, másként lehet, ne a helyzet“ — mire Gaál tovább vitázik, hogv .,a'igha lehetséges“. A telefonbeszélgetésnek véacszakad, Gaál a kagylót letéve, odafordul Polgár Sándorhoz, a segédmunkások csoport- vezetőjéhez: ,.Azt mondta a Vidolovicsné, hogy. maguk lógnak, hogy nem dolgoznak;“ Erre alig tudott válaszolni Po'gár Sándor. Inkább csak úgy kérdezgette: „Mi nem dolgozunk? Mi lógunk?“ Gaál ezután eltávozott haza, de a segédmunkásokat rém hagyta békében a szava és elkepanasza volt Gaáinak. Ezt .is kijavították. Április 16-án ismét panaszt adott be. A normások 50 órát irányoztak elő egy fogaskoszorú formázására. Gaá' a pannszkönyvben % óra megadását javasolja. A normások felülvizsgálták és elutasították a panaszt. Gaál a válln- latvezetöségig ment, addig-addig panaszkodott, míg végre 92 órára felemelték az időt, tehát négy órával kevesebbet, mint amennyit „első látásra megállapított" Gaál. A munkát elvégezték. Csoda ezután, hogy gondolkodóba Kiderült: Ha megmaradt volna az 50 Ki lehet ez a Gaál ora- akkor ls HO szazait kot ,Ki tenet ez a Gaa , voh)a e) a doIgozók. Jún.ius 22-én egy egyengető lapra nyolc órát adtak a normások. Gaáinak ez kevés volt és azt a javaslatot, hogy hárítsa el az útból azokat az akadályokat, amik gátolják a norma teljesítését, visszautasította. A murkát elvégezték. Köny- nyen 170 százalékot teljesítettek. Ilyen nagyobb „panasza" Gaáinak augusztus 3-,i dátummal van, itt sincs igaza. De viszont az a könyv, ahova ezek bekerültek sok-sok „panaszt" tartalmaznak, olyat is, amit megcsináltak, olyat is, amit nem. Nemrég aztán kiderült, hogy a Sopiana Gépgyárban június 10-től, július. 1-ig mintegy hétezer forintot fizettek ki olyan munkabérre, ami nem áll egyenes arányban a termeléssel. A normások készítettek egy grafikont, ami világosan mutatja, hogy Gaál János „panaszos" ügyeinek elintézésével függenek össze a normalazulások. Gaál soha nem vizsgálta meg részletesen, hogy az a panasz, amit beadnak hozzá, jogos, vagy sem. Ahogy mondta: „Ránézek és tudom, hogy mennyi idő alatt lehet elvégezni," Hát ez a ,,ránézés" a tudatos normalazítás vezette Gaált, aki „jó fiú" akart lenni a munkáséit előtt, így akarta beljizeleggi magát. mutatja, hogy nem véletlen, hogy nem tévedés a „jobb szervezés" átfordítása „lógásra". Hogy világos legyen, ki ez a Gaál. a maga álarcnéiküliségé- ben nézzük meg, mit csinált azelőtt? Gaál János a felszabadulás előtt öntősegédként dolgozott Kaposváron, majd a felszabadulás utáni években önállett, vasöntödét nyitott ugyan, csak Kaposváron. Tagja volt a szociáldemokrata pártnak, de Kaposváron még 1948-ban a felülvizsgálatnál kizárták, mint jobboldalit. 1949 körül államosították üzémét, egyideig ott maradt mint öntödei művezető Kaposváron, majd 1950 novemberében a Sopiana Gépgyárba került, A normaleiaíló „jó ember“ Ez év tavaszán aztán a vállalatvezetés, de különösen a normások azt látták: „Egye több baj van, a norma körül," Ezévben elsőízben január ötödikén adott be . panaszt a normára Gaál írásban a normásokhoz. Azok felülvizsgáltait, kevés eltérés volt. de igaza volt. Gaáinak. Március 6-án ismét egy jogos Hasntlolf, hogy elégedetlenkedést szítson A múlt héten Molnár Józsefné elvtársnő, aki lelkesen és eredményesen dolgozik az üzemben, a magkészítők csoportvezetője lett. Természetes, hogy a csoportvezetői fizetés jár neki. Szólt Gaáinak: „Mikor kapom meg a csoportvezetői fizetést?" A válasz így hangzott: ,,Szóltam már Vidolovicsnénak, de úgylátszik nem adják meg." Erre Molnárné elkedvetlenedett, bement Vi- dclovicsnéhoz: ..Miért nem adják meg a csoportvezetői fizetésemet” — szegezte neki a kérdést, mire Vidolovicsné csak annyit tudott mondani: „Csoportvezető? Ezt nert} is tudtam'. Megkapja a fizetést" —- nyugtatta nmg. Mielőtt Molnárné nem ment be Vidolovicsné- hoz, soha nem szólt Gaál a fizetés miatt, de viszont azt mondta: „Ugylát- szik, hogy nem adják meg." Cél: keseríteni a dolgozókat, ártani a munkának. Sok ilyen és hasonló esete van még Gaáinak. Borbély István segédmunkás azt mondja: „Durva hozzánk, mint a pokróc". Május 23-án Gaál rossz szervezése miatt akarták abbahagyni a munkát az üresítők. Hábel János segédmunkást, kilökte irodájából, mert sürgette egy öntvény leszállítását. Pintérnél kiutasította irodájából: „Leléphet!“ — ordított rá. És lehetne még sorolni tovább is. De kár a helyért. .. Ebből i.s világosan meglátszik a jobboldali szociáldemcfcrota igazi arca, a normalazitás, a munkások lázítása, a munkásokkal való durva bánásmód, a felfelé hizelgés, a lefelé taposás. Ezen felül egy cél vezeti Gaált, az, ami a volt tőkéseket, ami a jobboldali szociáldemokratákat: Ártani a tervnek, a fejlődésnek. Ez Gaál célja. A mi célunk viszont más: Kivele, de sürgősen a gyárból és megjavul a helyzet az öntődében, tovább emelkedne a termelékenység. győzelemre fogják vinni az alkotmányi felajánlásokat. Szőkéd és Iíishei*eaid fej-fej melleit karcol a győzelemért! / ß-ltffireecesa, *• •• /**-*«•✓ I «BúffBiarwríSGPézflfflirafi Pál Péter sombereki népnevelő már sok dolgozó. paraszttársával beszélgetett a begyűjtésről. Szívesen is hallgatja mindenki, hiszen az ő nevét a legelsőnek túlteljesítők között olvashatták a versenytáblán. Mindig elmondja, hogy miéri is teljesítette ő azonnal a géptől a kötelezettségét. — Arra gondoltam — mondta legutóbb Kiász János középparasztr.ak —, hogy szomszédságunkban az impcrio'isták, de leginkább Titoék. arra számítanak, dig cgyesegyedül mi, dolgozók akad ár lyozhatjv.k meg, úgy, ahogy Sztálin elv társ tanította, kezünkbe kell Venni a béke megőrzésének ügyét, erősítenünk kell hazánkat, a béketákort. Mi, dolgozó parasztok pedig a beadási kötelezettségünknek a géptől való túlteljesítésé- vei karcolhatunk legjobban a békéért, így védhetjük meg mindazt, amit eddig kaptunk az államunktól, a mozit, a kultúrházat, a gépeket. Kiász János meg is értette, hogy mi a feladata: 200 százalékra teljesítette beadási kötelezettségét. hogy kirobbantják a háborút. Ezt pe Csányoszrón nagy lendülettel folyik a cséplés, Igyekeznek, hogy minden órát, minden percet kihasználjanak és előre törjenek a cséplési versenyben. Vasárnap az MNDSZ-asszonyok cs az MSZT-tagok közösen alakítottak egy cséplőbrigádot, és felváltották a cséplő munkásokal. így érlék el azt, hogy vasárnap is vígan búgott a cséplőgép, és teltek a zsákok az acélos búzasze* mekkel, ezzel egy lépést tettek az első hely felé. \íh\ A garéi tanács a cséplőgépen is elhelyezett egy versenytáblát. Mindig annak a gazdának a neve kerül oda. aki előző nap a legtöbb gabonát vitte a cséplőgéptől a begyűjtöhelyre. Ezen a táblán van most a falunak a szeme. Erről a tábláról olvassák le, kik a legjobb hazafiak Garéban. Peternai József is ellátogatott majd minden nap reggel a géphez, megnézni, ki az első. menynyit adott eddig, hány százalékot kell elérnie, ha túl akarja szárnyalni, mert az volt a célja, hogy ha törik, ha szakad, kikerül a táblára. Amikor elkezdte a cséplé6t, szinte már látta a nevét a táblán a vállalt 200 százalékkal együtt. Ezért sietett olyan gyorsan a sok tömött zsákkal a begyűjtő helyre. Másnap már büszkén olvasta a táblát nem is egyszer: „Peternai József 221 százalékra teljesítette beadási kötelezettségét." A szen'lőrinci DISZ-f’atalok komoly vállalást tettek a begyűjtési verseny sikere érdekében. Vállalták, hogy felkeresnek minden dolgozó parasztot, aki tavalyi kötelezettségéi sem teljesítette, megmagyarázzák nekik, hogy milyen helytelenül cselekedtek a múlt évben, mennyi kárt okoztak ezzel saját maguknak is, hiszen az idén így kevesebbet adhatnak be C-vétcli jegyre, mert előbb a tavalyi hátralékukat is rendezni kell és ha most is olyan hanyagok lesznek, nyolc napon belül nem adják le törvényes kötelezettségüket, öt százalékkal fel is emelik a kőiclezeJtségükct. A berlini VIT tiszteletére elérjük azt, — szól a DISZ-Hatalok vállalása — hogy községünkben egy dolgozó paraszt sem lesz, aki hátralékba kerül törvényes kötelezettségének teljesítésével." _____• _____ A feísőszentmártoni békebizotfság sok jó módszerrel segíti győzelemre a békebegyüjtés ügyét Most minden írónkét laíbaveive hozzálátunk a békebegyüjtés ütemének fokozásához. A pártszervezet a népreveíők között párosversenyt indított el. A pártszervezet irányításával egy versenybizottság is alakult, amely hivatva lesz arra. hogy a oép- nevelomunka területén elért eredményeket kiértékelje. Ebben is a.legjobb nép-, ncyelőpár vándorzászlót kap és mihelyt egy másik népnevelőpár jobbnak bizo- ’Hyufynafzászló azonnal gazdát cseréi. A begyűjtési csata végén a legjobb népnevelők' könyvjutalomban is részesülnek Felsőszenímárton 1 községben. A feísőszentmártoni békebizottság Gyűlik a gabona a terményraktárban. Egyre sűrűbben érkeznek a gabonával jól megrakott szekerek és omlik az acélos búzaszem, emelkedik a búza'halom a szökédi és kishe- rend.i dolgozók munkájának erednr nye. Szőkéd és Kishcrend községek dolgozó parasztjai lelkesen, versenyben végzik a begyűjtést. Mindkét község az egerági terményraktárba viszi a gabonát. Már az első kocsi gabona bevitelekor versenyeztek azért, hogy ki ér be elsőnek. Azóta is fej-fej mellett küzdenek. Mindkét község 24 százalékra áll az egész évi kötelezettségének teljesítésében. De úgy harcolnak, hogy alkotmányunk ünnepére teljesítsék a vállalt 1 “W százalékot. , Ennek érdekében állandóan átadjak egymásnak a legújabb módszereiket és eredményüket, azt, hogy me- ‘7>k községben nfeíyik dolgozó pa- raszt teljesítette legjobban kötelezeít- segét és melyik dolgozó paraszt azf akinek neve, mint „a két község bé- kchárcosa" kerül fel. A kisherendi úttörők sem maradnak el a békebe- Syüjtcsben vívott harcban. Járják a falut egész nap, hatalmas verscuyfáblát visznek, amelyre kerek, fehér betűkkel írják tel a verseny eredményét mind a két községben. Nagy érdeklődéssel nézik mindenütt a dolgozó parasztok, hogy mi van a táblára írva. Mert bizony a kisherendi úttörők kitesznek magukért. Mindig a legfrissebb híreket viszik a táblán, azt, hogy ki az a dolgozó paraszt, aki jelenleg első helyen áll. Most Mihály Kálmán, a párttitkár neve áll az első helyen 128, Kis Zsoldos József 125, Horváth Mihály 112 százalékkal. A szökédi dolgozók más módszerrel népszerűsítik az élenjárókat és lelkesítik a lemaradókat, tájékoztatják a dolgozó kát a két község versenyének eredményéről, Mindennap kidobolják, hogy mi a legfrissebb eredmény, például: „Községünk magyar és délszláv dolgozói vegyetek példát az élenjáróktól: Hegedűs Ferenc nyolcholdas dolgozó paraszttól, aki 1237 százalékban, Mester Jánosról, Müller Józsefről, akik 512 százalékban, és a többi jól teljesítő gazdáktól, akik harcolva ötéves tervünkért, a község jobb életéért, száz és ezer százalékban teljesítették kötelezettségüket.' Gorica szocialista község lett Gorica község Bükkösétől öt kilométerre van. hegyek között, távol a világtól. A községben se villany, se kövesét nincs, a kultúrától is elzár, ían éllek. A népi demokrácia gondoskodik már a goricai németajkú dolgozó parasztokról is. A járási párt- bizottság és a járási tanács telepes rádiót küldött a falunak, hogy a kultúra közelebb kerüljön a dolgozó parasztokhoz. A község lakói vízhiányban szenvednek, a. völgyben van egy forrás, most kezdik meg ott egy szivattyú építését 35 ezer forint be. ruházassál, mely vízzel látja el a falut. Gorica dolgozó parasztjai a múlt héten pénteken este vitatták meg, hogy milyen szeretettel gondoskodik róluk a nép állama. A dolgozó parasztok erre a gondoskodásra azzal válaszoltak, hogy megfogadták a Párt szavát, tanácsát és ott helyben megalakították a III-as típusú tszcs-t. Egy kulák van a faluban, a kizsákmányo. lót természetesen nem vették be maguk közé, de belépett a csoportba a kis község valamennyi dolgozó parasztja. A gyűlésről táviratot küldtek a pécsi járási pártbizottságnak: ,,Köszönetét mond Gorica dolgozó parasztsága a Párt és kormány ajándékáért, az igen szép és értékes rádióért. Nagy öröme -.ez- a községnek mert ezzel közelebb került a városhoz és a ku'lúrához. Gorica község hálája jeléül a begyűjtéssel segíti népgazdaságunkat, a Rákóczi tszcs pe-. dig a mai nappal megkezdi a nagyüzemi. szocialista gazdálkodóst. Ezzel községünk szocialista község lett ■ ÖRSE JÓZSEF párttitkár, HAVZER MÁTYÁS tszcs-clnök“ Hosszűhelényben mikor akarnak felébredni ? Hosszúhctényben eddig elcsépeltek 1452 mázsa búzát, ebből a begyűjtő- helyre vittek 294 mázsát. Árpából elcsépeltek 925 mázsái, beadtak 105 mázsát. C-jegyre az egész községben mindössze 30 mázsa gabonát adtak be, pedig vannak, akiknek bőven van feleslegük, mini például özv. Köröszt Míhályné kilencholdas dolgozó parasztasszonynak is van még. Papíron 52 népnevelő van a köz- ségben. De a népnevelők nem kapnak új érveket, nem kapnak megfelelő irányítást. A tanácstitkár, Czimber József elmondotta, hogy Gádori Péter párttitkár elvtárs „nem ér rá“ a párlmunkával törődni. A versenytáblán egyetlen név, Szendrői János neve árválkodik, de azt már elfelejtették kiírni, hogy mennyire teljesítette beadását. Jó lenne, ha a hosszúhetényi elv- társak felébrednének végre és jó munkával, a begyűjtés győzelméért folytatott harccal segítenék megyénket az elsők közé előretörni. Napjainkban legfőbb feladatunk a békebegyüjtés. E^z áll pártszervezeteink, tömegszervezeteiak és ez kell. hogy álljon a békebizottságaink munkájának is a középpontjában. A feísőszentmártoni bikebízottság jó munkát végzett az aratásban is, de ennél is sokkal jobb munkára törekszik a begyűjtés sikeréért folyó harcban. A gyorsbeadás előfeltétele a cséplési munkáknál kezdődik. Éppen ezért mi, felsőszentmártoniak, már itt megkezdtük az agitációs munkánkat. Nemcsupán puszta szavakkal állunk ki a dolgozó parasztság, a cséplőmunkások elé. hanem állandóan azon törjük' a fejünket: Milyen módszerek segítségével tudjuk -meggyorsítani falunkban a cséplés gyors elvégzését. Ezcle közé a lendítő módszerek közé tartozik a békebizottság által elkészí-, tett vörös vándorzászló is. „Előre a békéért. Dicsőség tt béke- cséplés élharcosainak.” Ezek a jelszavak olvashatók a zászlón, amely jelszavak újabb erővel lendítették előre a cséplési munkát. A vándorzászló először Hideg András cséplögépvezetőhöz került. Am'ítor a párttitkár elvtárs. tanácselnök és a békehizottság titkára kitűzték a zászlót a Hofherr gép orrára, a cséplőgép munkásai énekeltek. A vörös zászló most is ott leng a Hofherr orrán. A traktor acélos hangját a fasiszta Tito Jugoszláviája felé viszi a szél. A cséplőgép munkásai büszkén tekintenek c vörös zászlóra és megfogadják, hogy nem pihennek meg nz eddig elért eredményeken, hanem tovább fokozzák nmnkalcndülctüket, hogy a vállalt határidő előtt — augusztus 10 — befejezhessék a faluban a cséplést. is harcol a begyűjtés sikeréért. Esti műsorokat rendez, ahol az úttörőpaj- tások ének és vers formájában névsze- rint köszöntik a begyűjtésben éleniiró dolgozó parasztokat, de ugyanakkor megszégyenítik a falu előtt azokat is, akűk hátul kullognak ebben a hazafias küzdelemben. Ezeken a kultúrműsorokon bemutatjuk a mi dolgozó párászt- 6águnk boldog és a jugoszláv dolgozó parasztság sanyarú életet. Azt, hogy míg Jugoszláviában a dolgozó parasztoknak attól kell rettegniük,' hogv amikor a cséplőgép elhagyja az udvarát, azonnal ott teremnefe- Tito janicsárjai és elveszik tőlük a betakarított gabonát, addig nálunk virágcsokorral köszöntik az élenjárókat és ezek az élenjárók az egész falu megbe.csült béke- harcosai. v : így akarjuk segíteni megyénket a begyűjtési csatában, hogy az elsők között végezzen. Balogh Antal Feísőszentmártoni békebizottság titkára ^«Mfáttr 4&tfafC0tSo& Üdvözlet a békebegyüjlésben élenjáró dolgozó parasztoknak! GERŐ ERNŐ TSZCS MAGYARTELEK UJ MÁRCIUS TSZCS CSÁNYOSZRÓ TARTÓS BÉKE TSZCS MAGYARBÓLY PETŐFI TSZCS NAGYBUDMÉR VEICZER KAROLY tizholdas (Nagybutimért KISS BERTALAN 5'.holdas (Villány) IjEITNEI? MIKLÓS háromhbfdas (Peterd) PUSKAS ANDRÁS négy holdas (Magyarból}-) GÁL EDE öholdas ÍKiskassa) PALAI DEZSŐ ötholdas (Sósvertike) DERVÁIII JÁNOS négyholdas (Drávasztára) JÁRÁNYI GYULA kélholdas (Királyegyháza) HUNYADI ISTVÁN tizenkétholdns (Sumonvl VARGA NÁNDOR ölhoidas (Gilvánía) PALKOVICS FERENC kélholdas Kisasszony!: BERTA JÓZSEFNÉ hatholdas (Marócsa) KISS JÓZSEF hafholdas (Ké újfalu) SZEBÉNYI JENŐ ötholdas (Kisasszonyfa) EARNER ANDRÁS üthoidas (Tekiafalu) CZAKÓ SÁNDOR tizhoida* (Gyöngyfa) 30.8 128 211 152 2Ö6 228 185 151 226 279 100 590 330 100 181 720 "80 százalék'