Dunántúli Napló, 1951. július (8. évfolyam, 151-176. szám)
1951-07-24 / 170. szám
4 NAPLÓ IMI .TTTT.TÜS 24 HAMUPIPŐKE Nincs olyan gyermek és nincs olyan felnőtt, alá ne Ismerné Hamupipőke meséjét. A íélárva kislányról szóló a történet, aki mostohája minden mesterkedése ellenére megjelenik a király bálján és meghódítja a trónörökös szivét, valamennyiünk szívéhez nőtt. A szovjet mesefilm ezt a gyermekkorunk óta szívünkhöz nőtt történetet hozza elénk. Gyönyörű kiállí. tán, az ötletek, fordulatok csodálatos sokasága jellemző erre a filmre, melyben magyar népmesemotivumot is felfedezhetünk: a három lány, akik közül a legkisebb szerény, szorgalmas, becsületes és jólelkű — olyan motívum, mely igen sok magyar népmesében is megtalálható. A Hamupipőke című film elénkvarázsolja * meseországot, varizsorsnágot minden csodáival, a képzelet adta összes lehetőségekkel es színekkel, de nem korlátozódik a tílm csupán a mese felelevenítésére. A mese megfelelően keveredik reális elemekkel anélkül, hogy ez a me- s«szerüséget csorbítaná. A mesét magit viszont úgy szőtte a forgatókönyv írója, hogy az minden eredetisége mellett se változtasson a végső igazságon: ne akadályozza meg a filmen a társadalom reális beállításának lehetőségét. így válik aztán a szovjet filmen szerves egésszé a realitás a mese- «zerüséggel. Így tudja híven ábrázolni a film rendezője, E Svarc kedvenc mesénkben a szeszélyes,* zsar nokoskodó, hirtelenharagú, hízelgésre váró királyt, a hízelgő, hamis udvaroncok hadát, a sznob, felfelé törekvő erdésznét és hiú leányait és rajtuk keresztül ki tudja gúnyolni az üresfejű, rosszindulatú, magukat imádó embereket. így mutat rá a szovjet mesefilm finom humorral, kicsit gunyorosan a kendőzetlen valóságra. Mennyire más ez a mesefilm, mennyire más a szovjet mesefilm, mint a tőkés országok mérgező virágként burjánzó mesefilmje! Raffi náltság, a valóság eltorzítása, nem egyszer szadizmus keveredik a kapitalizmus mesefilmjeiben, tendenciájuk pedig az, hogy a gyermeki lelket hozzászoktassák az elnyoma tottság, a hatalmasoknak való kiszolgáltatottság érzéséhez. Emlékezzünk csa'k vissza az amerik ai filmipar egyik igen szép kiállítású mesefilmjére, az ,,Oz, a csodák csodája" című filmre. Emlékezzünk rá vissza, milyen butának, tehetetlennek, valóságos szellemi nyomoréknak állították be.„. az amerikai filmírók és rendezők a szalmaembert, a bádogembert és a gyáva oroszlánt, akikről kiderül a film végén, hogy élő emberekről mintázta meg őke} Uzálmában a főszereplő. Term^ze- iesen nem földesurakról, vagy inté-4 lökről, hivatalnokokról formálta meg e három mesefigura képét, hanem ^ a film végén bemutatkozó három m'e. lőgazdasági munkásról! r,i. De nézzük csak meg a különbséget: Hamupipőkét teljesen egyenrangú félként beszél a királlyal, mint ember az embéirtyl — éppen ezért szereti meg őt a király, az Oz-ba érkező gyermekek pedig földig görnyedve, rettegve, mint magasabb,- rendű énnyel beszélnek Oz urával, aki egy függöny mögött gépeket igazgatva kelti a „csodákat". Az amerikai filmrendező igen korán be akarta már plántálni a gyermekkoiH O Z I Kossuth: HAMUPIPŐKE. Előadások: 5, 7, * órakor. Kert. BAJAZZóK. Előadások: fél 5, fél 7. fél 9 órakor. •'•Petőfi: KATKA. Előadások: fél 5, fél 7, fél 9 órakor. ponyákba: a gép ura, a pénz ura az emberek ura is. A Hamupipőke zenei aláfestése sem mindennapi Kristálytiszta, kedves könnyű muzsika •kíséri a Hímet. Hamupipőke szívből jövő dalai nemcsak gyermekeknek, de felnőtteknek is szórakozást, igazi művészi élményt jelentenek. Színes, szép mese, finom humor, realitás, gyönyörű felvételek, szép muzsika: ezek jellemzik a szovjet mesefilmet és ezek a jellemzők kivétel nélkül megtalálhatók a Hamupipőke című filmben is, mely arról szól, hogy a legnagyobb kincsek egyike az őszinte barátság és az igaz boldogság eléréséhez szorgalom, munkaszeretet és baráti együttérzés szükséges. A szakérettségi tanfolyamét megelőző öthetes előkészítő tanfolyamok indulnak A muK évek tapasztalatai alapján a közoktatásügyi minisztérium az 1 éves szakérettségis tanfolyamok ellőtt öthetes előkészítő tanfolyamot rendez azok számára, akiknek erre a magyar nyelvi és a számtani alapismereteik felfrissítése szempontjából szükségük van. Ez a tanfolyam augusztus 5-én kezdődik. A behívókét a Megyei Tanács oktatási osztálya kiküldte. Ugyancsak kiment az értesítés azoknak, akiknek a szakérettségire jelentkezését a Megyei Iskola Bizottság nem fogadta el. ök a dolgozók iskoláiban tanulhatnak tovább. Azok pedig, akik öthetes előkészítő nélkül közvetlenül a szeptemberben kezdődő tanfolyamra mennek, augusztus közepén kapnak értesítést. Reméljük, hogy mindazok, akik Pártunk bizalmából szakérettségi tanfolyamra kerülnek, pontos megjelenésükkel és jó tanulásukkal megmutatják, hogy érdemesek erre a kitüntetésre. Kapáljuk, gyomtalanítsuk a cukorrépát Főkönyvelőt keres azonnalra a Biikkösdi Ásványbánya Vállalat. Részletes önéletrajzot kérünk. 5195 Váltsa be nyári mozibérletszelvényét Megyénket járva örömmel ée büszkeséggel tekinthetünk végig az időben learatott gabona földjeinkre. Békeharcoáaink jó munkát végeztek. A gabonafőldek között húzódó répatáblák azonban már sok helyen nem nyújtanak annyi öfömöt ée büszkeséget. Mert az üde, zöld répaparcellák mellett s>k sárguló, olszíntele- nedett, elgyomosodott is van. — Hogy mi ennek az oka — mondja Rozs Gábor rnattyi termelési felelős. — arra könnyű a felelet. Nézzük meg Kálmán Ferenc kilenc- holdas dolgozó paraszt répaföldjét. Zölden, üdén, nagy termést ígérve, gyomtalanul húzódik az lországút mellett. Mar negyedszer kapálta meg Igaz, 6 már tavaly rájött, hogy a nyári kapálás biztosítja a. jó termést, mert tavaly 400 négyszögölről 72 mázsa répát adott be. Az idén már 400 öl helyett 800 négyszögölre szerződött. még több gonddal műveli a répáját és az máris többet ígér a tavalyi jó termésnél is. Példáját sokan követik a faluban, özv. Bcrccz Andrásáé, Nagy Mihály né és mások, ök már tudják, hogy a gyomok közölt felnyurgul, megsáfgul a répa, mert erejét nem a gyökértermés fokozására, hanem a gyom túlnövésére, tehát a levélszár felnyársalására fordítja. A gyomtalan földön a répa szétterül, leveleivel beárnyékolja, elfödi a földet és védi a nyári forró, szárító szelek, nedvességpazarló hatásától. Azontávül a gyomos répa- földön. a répasorok között megülnek a hajnali párák, ködök. A veszedelmes levélsárgalást levélfoltosságot (cercospóra) gombabetegségek okozzák. Ez a cercospóra a répaleveleken előbb apróbb vörhenyes foltokban jelentkezik, majd a foltok rohamosan szaporodnak, összefoli/nak és az egész levél hamarosan elszárad. A répa a folyton száradó levelek helyett új,- meg új leveleket kénytelen nevelni és minden ereje erre megy el, a gyökér- fejlődés megáll. A termés pedig 40 —60 százalékkal kevesebb, mintha a répát rendesen gyomtalanítottdk, kapálták volna. A terméskiesés nagyságát könynyü kiszámftani. Vegyük például a göresönyi, vagy az ócsárdi termelőszövetkezeteinket, ahol 25—25 kataszteri hold répát termelnek. Mindkét helyen megfelelő nyári' kapálás mellett könnyén elérhető a hol danken ti 150 mázsás termés. De ha nem munkálnák, kapáJlatlan, elgyomosodott és emiatt megbetegedett répánál csak 60 mázsás termésre lehet számolni. Ez a különbözet egy hol- dpn 180 kiló cukor, 540 forint, a 25 holdnál már 45 mázsa cukor 18.500 forint kiesést jelentene a csoport részére. A hásságyi „Kossuth" és sok más term elősző vetkezető nkben gondoltak arra, hogy ne veszítsenek az elérhető termésből semmit és el is végezték répájuk minden munkáját időben. Gondoljanak csoportjaink és egyéni dolgozó parasztjaink arra, hogy a nyári kapálás elhanyagolása már egy holdon is mennyi kiesést jelent, és ez az egész államunk, népgazdaságunkra vonatkoztatva, ezer és ezer vágón cukorkiesést jelentene. Késedelem nélkül végezzük tehát el a cukorrépa kapálását és gyomtalanítását, mert azt most a kiadós eső után könnyen, gyorsan és jól elvégezhetjük. Kitűnő játékot mutatott be Pécseit a budapesti Bástya Vasárnap délután a Budapesti Bástya két csapata szerepelt Pécsett. Az NB 1. listavezetője igazolta jó hírét, remek játékkal rukkolt ki a nagyszámú közönségnek. Érdekes ▼olt az elómérkőzés is, ahol a Pécsi Bástya jól megállta helvét a Bp. Bástya második csapata ellen. A kettős mérkőzés iránt szokatlanul nagy érdeklődés mutatkozott, már az előmérkőzés kezdetén sűrű sorokban kereste fel a közönség a pályát. A Bástya—Pécs válogatott találkozót ünnepség vezette be. Az üdvözlések és a zászlócsere után a Bástya játékosai a közönség közé szórták a kapott virágot. Részletes eredmények: BP. BÁSTYA-PÉCSI VÁLOGATOTT 9:2 (5:1) Tüzér-utca, 7000 néző, vezette: Darázsi. Bástya: Gellér — Kovács II., Börzééi, Lantos — Kovács I., Zakariás — Sándor, Hidegkúti, Palotás, Szolnok, Kovács IV. — Pécs: Fazekas — Bárdosi, Hegyi, Mike — Leipám, Horváth I. — Berki, Leber, Szuh, Keszler, Horváth II. A Bástya mindjárt támadólag lépett fel és az első percekben Kovács IV. eles lövése zúgott cl a léc fölött. Közepes iramban folyt a játék, a Bástya lapos adogatásokkal szőtte támadásait, a pécsi védelem kapkodott. A 12. percben Hidegkúti labdájával Szolnok kiugrott, a /6-os sarkánál Kovács IV. elé játszott, aki éles lövést küldött a bal felső sarokba, 1:0. A fővárosi csapat könnyeden játszott ezután is, a pécsiek erőtlen próbálkozásai elakadtak a kitűnő Bástya védelmen.'A 22. percben Kovács 1. szabadrúgásnál Hidegkúti elé tolta a labdát, az összekötő az alapvonalról a kifutó kapus mellett a kapu elé ívelt, Szolnok az üres kapuba lőtt, 2:0. Egy perc múlva Lantos zavartan Geller kezéből kirúgta a labdát, majd kézzel érintette, a megítélt büntetőt Horváth l. a kapu baloldalába lőtte, 2:1. Valamit megélénkült a játék, de továbbra is a Bástya játszott igen nagy fölényben. A 20. percben hosszan előrekiildött labdával Szolnok kiugrott és a kifutó kapus mellett a hálóba lőtt, 3:1. A Bástya játékosok lényegesen gyorsabbak voltak és sokat lőttek csatáraik. A 43. percben Szolnok átadását Palotás egyből lőtte a léc alá, 4:1, majd az utolsó percben Palotás labdáját Hidegkúti fordulásból a balsarokba küldte, 5:1. Szünetben csak a pécsiek cseréltek. Solymár lett a középhátvéd. Hegyi n jobbfedezet, Leipám kimaradt. A csatársorban Kesz- ler helvett Katies állt be. Már az első percben Sándor lövése a kapufáról Szolnok elé pattant, aki egyből védheletlen gólt lőtt, 6:1. A 12. percben Kovács IV. labdáját Palotás a védők diszkísérete mellett a halsarokba lőtte, 7:1. Palotás két kapufája után a 30. percben Mike kézzel akasztott a 16-oson. Kovács I. lövés helyett Hidegkútit ugratta ki, aki nagy gólt ragasztott a balsarokba, 8:1. Teljesen egyoldalúvá vált a játék. A 33. percben Kovács ÍV. Palotáshoz játszott, aki a balsarokba lőtt, 9:1. Két perc múlva Szuh labdájával Berki lesen kiugrott és Gellér hasa alatt lőtt a kapuba, 9:2. BÍRÁLAT: Nem csalódtunk a Bástyában, hiszen a csapat tudása legjavát adta és ha könnyedén is érte el nagyarányú győzelmét, ízelítőt adott a pécsi közönségnek a korszerű labdarúgásból. A pécsi csapat játékosai edzések nélkül álltak ki és szétesésen, gyengén játszottak. A Bástya védelméuek nem okozott nehézséget a pécsi csatárok lefogása. Különösen Kovács II. és Börzsei nyugodt, fölényes, magabiztos játéka tiint ki. A fedezetpar rengeteg jó labdával tömte a támadósort. A fáradhatatlan Kovács I. volt a jobbik fedezet. A csatársornak ezúttal a baloldal volt az erőssége. Sándor kedvetlenül játszott, Hidegkúti csak a második félidőre jött fel, szünet előtt lelassította a támadásokat. Palotást néni tudták tartani a pécsiek, korszerű játékot tanulhatnának tőle n pécsi és baranyai középcsatárok. A baloldal igen jó volt. Gyorsak, szemfülesek és igen sok heiycserés támadást vezettek. A gyenge pécsi csapatból legfeljebb Fazekas, Horváth I. és helyenként Hegyi játéka érdemel említést. BP. BÁSTYA II.-PÉCSI BÁSTYA 7:4 (2:1) Tüzér-utca, 3000 néző, vezette: Poliéder. Bp. Bástya: Túrái — Bagoly, Bosánszky, Peller — Hegedűs, Andrásfy — Polgár, Ká- rn«z, Láng. Gondos, Molnár Tll. — Pécs: Krausz (Kálho-ki — Kovács, Lő ti. Orósz Szabados, Horváth — Németh (Kiss), Kóród i. Kovács II., Balogh, Ladányi. Végig férfias, élvezetes mérkőzésen a Bp- Bástya jól hajrázott és megérdemelten győzött a végén kissé visszaeső pécsiek ellen. A Pécsi Bástya dicséretet érdemel lelke* és jó játékáért. Góllövők: Kárász (2), Gondos (2), Láng, Molnár III., Peller (tl-csbdL, illetve Kovács II. (2). Ladáuyi (2). Jók: Andrásfi, Kárász. Gondos, illetve Lóri, Kovács II., Ladányi. A Csepeli Vasas csapatai nyerték a röplabda középdöntőt HÍREK . ■ I V ■ ■ Ctrt 'KEDD, JULIUS 24 ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRAK: 10/3. *i. .(„Gránátalma“) gyógyszertár, Széchenyi-tér 6. Telefon: 29-81. 10/8 iz. („Őrangyal") gyógyszertár, Kossuth L-u. 81. Tel.: 23-94. 10/12. sz. („Isteni gondviselés“) gyógyszertár Doktor S.u 17. Telefon: 13-53. — NÉVNAP: Ferenc. — —IDÖJÁRÁSJELENTÉS. Várható időjárás kedd estig: Változó felhőzet, hétfőn csak egy-kót helyen, kedden azonban már főkén! nyugaton és északon többfelé záporeső, zivatar. Élénkülő déli, délnyugati, kedden a Dunántúlon esetleg már északnyugati szél. A hőmérséklet kissé emelkedik. Várható hőmérsékleti értékek az ország területére kedden reggel: 15—18, délben 26—29 fok között. — Tanácstagok fogadóórái. Szabadságét 25).&zsm alatti iskolában kedden délután 7—8 óráig Turner Béláné és Kovács Árpád, a mecsck- szabolcsi kirendeltségen csütörtökön este 6—7 óráig Dozscr János és Béres Irén tanácstagok fogadóórát tartanak. :— Felhívjuk a MÁV tényleges és nyugdíjas dolgozóit, kik az 1951/52. évi fűtési évre részletlevonásos tű. zeiőt nem igényeltek, de készpénz- fizetéssel tüzelőre igényt tartanak, ebbeli szándékukat folyó hó 25-ig ténylegesek az állomás segédhivatalában, nyugdíjasok a Váradi Antalu. nyugdíjas szakszervezetnél feltétlen jelentsék be. — Esküvő. Szabó József gépkocsivezető J;ímbriesúk írón tisztviselő folyó hó 21-én tartották esküvőjüket. (v) — KISOSZ-ban kedden délután 6 órakor piuei élelmiszer kereskedők és piaci ostor melói árut forgalmazó fűszeresek együttes szakosztályi ülést tartanak. (n) — Halálozás. Uzv (.irilrr Józtjcfné elhunyt. Temetése 24-én délután fél 3 órakor, lesz. (x) Pá r t h í r e k Felhívjuk a párttük-árok, propagandisták, népnevelő-felelősök figyelmét, hogy 25-én, szerdán este 6 órai kezdettel „A csoportos agitáció formáiról” előadást tartunk a Pártoktatók Háza nagytermében. Kérjük az eivtársak pontos megjelenését. Megyei Pártbizottság ágit. prop. osztály. Húsuiaiványok beváltása A Baranvaniegyei Tanács, valamint a Városi Tanács kereskedelmi osztálya értesíti a hűsutalvánnyal rendelkező vásárlóközönséget, hogy húsulalvanyaikra a folyó hó 23-tól 29-ig terjedő időre kiszolgáltatandó fejadagok a következők: 301. sz. alapjegy 4. sz. hússzelv. VII. hó 23—29-ig (2 db szelv.) r0 dkg. 311. sz. pótjegy 4. sz. hússzélv. VII. hó 23—29-ig (t db szelv.) 40 dkg. 312. sz. pótjegy 4. sz. hússzélv. VII. hó 23—29-ig (1 db szelv.) 23 dkg. 313. sz. pót jegy 4. sz. hússzel v. VII. hó 23—29-ig (1 db szelv.) 23 dkg. 314. sz. pótjegy 4. sz. hússzelv. VII. hó 23—29-ig (t <lb szelv.) 13 dkg. 313. sz. pótjegy 4. sz. hússzele. VII. hó 23—-29-ig (| db sz.clv.) 13 dkg. 310. sz. kiég. jegy. 4. sz. hússzelv. VI1. hó 23—29-ig (2 db szelv.) 10 dkg. tőkehús lesz kiszolgálva. 301. sz. alnpjegv 4. sz. hentesáru szelv. VII. hó 23—29-ig (1 db szelv.) 10 dkg. 31L sz. pótjegy -i. sz. hentesáru szelv. VII. hó 23—29-ig (I db szelv.) 10 dkg. 312. sz. pót- jegy 4. sz. hentesáru sz.clv. VTí. 23—29-ig jl db szelv.) 5 dkg. 313. sz. pótjegy 4. sz. hentesáru szelv. VII. hó 23—29-ig (1 db szelv.) 5 dkg. 310. sz. pótjegy 4. sz. hentesáru szelv. VII. 23—29-ig (i db szelv.) 10 dkg. töltelékáru lesz kiszolgálva. Lóhús és lóhúsból készülj töltelékáru kiszolgálás a hús és töltelékszelvénvekrc megadott mennyiség kétszeresében lőrincik. A belsőség kiszolgálása ugyancsak a fent- jelzett mennyiségek kétszeresében történik. Egyúttal közöljük, hogv n henfesárudák a hét minden egyes nnnjún árusítanak tőkehúst ugynnágv, mint hentesárut. HELYESÍRÁST. szépírást. fogalmazást, gvors eredménnyel tanít tunámő. Meg'c- útra 11. 796 EV PORT 123-ri« C«enp 1. n«j5 csónakos Sin. ger eladó Bnlatpnyinál, Hal-tér 1. szám. 790. Pénteken délután ünnepélyes keretek közt nyitották meg Pécsett az országos röplabdabajnokság középdöntőit, amelyen a Csepeli Vasas férfi és női csapatán kívül Baranya, Somogy és Zala bajnokai vettek részt. Az első nap csak két mérkőzést játszottak, mert a zalai női és a somogyi férfi csapat nem érkezett meg és a kaposvári női csapat sem volt teljes. Szombaton délelőtt a zivatar elmosta a mérkőzéseket, de délután már pompás idő és igen jó pálya állt rendelkezésre. Ekkorra megérkezett a Kaposvári Kinizsi férfi csapata és kiegészült a Kaposvári Lendület női csapata is és négy mérkőzés került lejátszásra. Vasárnap délelőtt játszották az utolsó fordulót, ekkor került sor az addig két veretlen férfi csapat, a Csepeli Vasas és a Pécsi Dózsa találkozójára is. A középdöntőt a Csepeli Vasas csapatai teljesen megérdemelten nyerték. A nagy játékerőt képviselő férfi csapat magasan kiemelkedett a mezőnyből, de a gyengébb női mezőnyben biztosan győzött női csapatuk is. A második hplyrc mindkét csoportban a pécsiek kerültek. Részletes eredmények: FÉRFI MÉRKŐZÉSEK: Pécsi Dózsa—Nagykanizsai Lokomotiv 3:1 (11:15. 3, 19:17, 9), vezette: Szele. A pécsiek megilletŐdötten kezdtek, de fokozatosan feljavulva megérdemelten győztek a lelkes és tó kanizsai csaoat ellen. Jók: Somogyi dr.. Kot its» Rácz. illetve. Horváth. Szmutni. Nagykanizsai Lokomotiv—Kaposvári )Kini- zsi 3:0 (5, 10, 4), vezette: Mészáros. A vas- utasesapat megerőltetés nélkül győzött az utazástól még mereven játszó kaposváriak ellen. Jók: Horváth, Wágner, Szmutni, illetve Takács. Csepeli Vasas—Nagykanizsai Lokomotiv 3:0 (3, 4, 01. vezette: Szele. Rövid labdamenetek. A kanizsaiak megjlletődötten játszottak a legjobb magyar csapat ellen. A Csepel különösen a harmadik játszmában játszott kitűnően. P. Dózsa—Kaposvári Kinizsi 3:0 (3, 9, 12), vezette: Szele. A pécsi együttes e*ok a győzelemre ment, a második és harmadik játszmában könnyelműen is játszott. Középé* mérkőzés volt. Csepeli Vasas—P. Dózsa 3:0 (2, 2, í). vezette: Szele. A csepeliek a röplabda minden szépségét, felvonultatták ezen a mérkőzésen a végig lelkesen és jól küzdő pécsiek ellen. A Dózsától is láttunk szép akciókat. Jók: Antalpétcr, Hennig, Havasi, illetve Somogyi dr. Női MÉRKŐZÉSEK: Csepeli Vasas—Pécsi Leőmey Klára gimnázium 3:0 (8, 1, 2). vezette: Mészáros. A kezdő és edzések nélkül kiálló pécsi csapat nem késztette különösebb erőkifejtésre az egységes csepelieket. Jók. Csirniáz, Bojtör, illetve Sági. Pécsi Leőmey Klára gimnázium—Kaposvári Lendület 3:0 (13. 4, 8), vezette:. Szele. A két csapat minden rendszer nélkül, kezdetlegesen játszott, a mérkőzés igen nívótUn volt. Csepeli Vasas—Kaposvári Lendület 5:0 (6, 12. 4), vezette: Mészáros. Gyenge mérkőzés, egyik csapat sem erőlködött, különösképpen, a csepeliek közepes teljesítménnyel is biztosan győztek. Végeredmény. Férfiaknál: t. Cipeli Vasas, 2. Pécsi Dózsa. 3. Nagykanizsai Lokomotiv, 4. Kaposvári Kinizsi. Nőknél: 1. Csepeli Vasas, 2. Pécsi T rőwcy Klára gimnázium, 3. Kaposvári Lendület. A KAPOSVÁRI AS7TAMTEN1SZE7.ŐK NYERTÉK A PÉCSI TSB VÁNDORSERLEGÉT Pécsett vasárnap öt város, Kaposvár, Szombathely, Szeged, Nagykanizsa és Pécs hármas férfi csapatai a városi TSB vándorserlegécrt küzdöttek. A tornát a kaposváriak megérdemelten nyerték. A pécsiek tartalékosán álltak ki, He ez vonatkozik a szombathelyiekre is. Eredmények: Kaposvár—Szeged 5:2. Győztesek Morvái Androsit5, Pirity, illetve Csikós és Erlich. — Pécs—Nagykanzsn 5:1. Győztesek: Antal 2, Cser 2, Csabai, illetve Polai. — Kaposvár—Pécs 5:2. Győztesek: Morvái 3, Andro- sits, Pirity, illetve Antal 2. Antal nagy meglepetésre vereséget szenvedett a fiatal Morváitól. — Szeged Szombathely 5:2. Győztesek: Nagy 2. Érlich 2. Klein, illetve Pék 2. Nagy Péket is legyőzte. — Kaposvár— Nagykanizsa 5:0. Győztesek: Pirity 2, Morvái 2. Andrásit*. — Nagykanizsa—SzombntASZTALOK, székek, szekrények, nagyméretű faládák, kerti csőbútor eladő. Ugyan ott asztalt fi zh elvet vennék. Szabadsagát 13. 806. EGY fejőskecske eladó. Telefon: 20-21. 808. ÉRETTSÉGIZETT, munkásszármazású dolgozó nőt keres azonnali belépésre, jelent kezők önéletrajzot hozzanak _ magukkal. Pécsi Útfenntartó Vállalat, Lenin-tér 5. az 3023. HASZNÚT, jókarban lévő íróasztalokat, szekrényeket, székeket kerea a Pécsi Útfenntartó Vállalat Pécs, Lenin-tér 3. sz Telefon: 26-81. szám. ELADÓ 23 méter gumicső. borrrt*«ztőkö- tél. 4 fotel. 2 puff, kisebb előszobafal, pnd- Jnslépeső. Doktor Sándor-n. 64. 803. KARÓRÁT, zsebórát, ébresztőórát, óraszerkezetet ves7ok Refzer órásmester, Sal- lai-utea 30. (Volt FcrenciekT. 797. 19 DARAB szék, tíz asztal és 36 méteres borleeresztőkötél eladó. Esztergályos Ciánosutca ít. SftL BONTÁSBÓL tölgvfn gerendák. szaluink, használt, modern konyhaszekrény elad-'. Tettye-dűlő 3. Takács. 600. FÉNYKÉT’NACYTTóT (6x9). hegodfikoHá- knt vennék. Anna-utcn 10. 801. VH l.ANYGP,ÁMORON. b>me/tar*ós. fotelok. r^Vamié. zsúrkocsi, dohánvzó-aaatalka, virágállvány eladók. Marx- (BánvatelepiLút 4. szám. 299. EGY mpl\ . kteopelt gvermekkocsi riadó. Fiume utca 21. I. cm., jobbra. 793 FT \Dó új konyhaberendezés. Discbka Gvóző-utca 16. 804 hely 5:4. Győztesek: Polai 3. Deák 2. illat- ve Horváth 2, Budai, Mészáros. Meglepetés a Pék nélkül kiálló szombathelyiek veresége — Pécs—Szeged 5:3. Győztesek: Antal 2. Csabai 2, Bodzái, illetve Nagy, Csikós, Erlich. — Kaposvár—Szombathely 5:2. Győztesek: Morvái 3. Pirity. Androsits, illetve Pék 22. Morvái Péket is legyőzte. — Szeged — Nagykanizsa 5:2. Győztesek: Klein 2. fcsig- mond 2, Nagy, illetve Polai 2. — Pécs— Szombathely 5:1. Győztesek: Antal 2. Csabai 2, Cser, illetve Pck. Csabai legyőzte Péket. Végeredményben: t. Kaposvár 4. 2. Pécs 3, 3. Szeged 2, 4. Nagykanizsa 1. Szombathely 0 győzelemmel. BÚTOR ÁTALAKÍTÁS, javító«, fényezés. Alpár, Alsóbalokány-u. 41. Tel.: 13-01. 3207. 6 SZEMÉLYES Herendi készlet (62 drb- bői áll) privátnak eladó. Érdeklődni: 14-89 telefonon. 80? VASLÁBAZATTAL és fa lappal, 17 drb asztal kertit elvi s égbe is megfelelő és fa asz falok eladók-. Cím: Táncaics-u. 46. 79° OLCSÓN eladó hatszázas Indián motoi alkatrészek, vadonatúj lánc, 6 voltos akkumulátor, nagyobb, kisebb mágnes, gyorsmérleg. 200 literes benzineshordó, 15Ó litere« pléh-stander. Knbok Lajos-tér 2. 811 A BARANYAMEGYET Malomipari Egyesü- lés szakképzett molnárokat vesz fel. Felkér minden molnár karfásat, hogv munkába helyezés végett jelentkezzen n Baranvamc- gvci Egyesülés hivatalában. Pécs, Geisler Eta-utca 3. 320t. ESSLINCEN1 redőnyök készítését, javítását vállalom. Bögri József, Rákóczi-út 17. 3! 19. FELHÍVJUK a maeánkiskereskedelem fi- cyelmét, hogy a Mezőkor Vállalat pécsi Kirendeltsége fiinden nap délután 4 órától 6 óráin- terjedő időben friss, üde zöldség és gyümölcsáru féleségekkel telephelyén — Pécs. ^ Bajcsy Zsilinszky-u. 6. házszám alatt — kiszolgálja. Zöldség, Gyümölcs Fel vásárló és Értékesítő V. Pécsi Kirendeltsége. 3302. DUNÁNTÚLI NAPLÓ a Magyar Dolgozók Párfjn Barnnynmegyef Pártbizottságának lapja. Felelős szerkesztő: GÁL PÁL Felelős kiadó: SZIKRA SÁNDOR Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs. Percta*- ufm 2. — Telefont 13-32 és 1*1*42: M N. R. cpvszámlaszán» 936.393 Előfizeti«? dif: havi tt.— forint PérM Szikra nvomria, Telefon» 20-J7. Péc*. Munkócsv MihUv-nten tó t*. A nyomdáért föleit OARDOS1 JÓ7.5YP