Dunántúli Napló, 1951. május (8. évfolyam, 101-124. szám)

1951-05-25 / 119. szám

4 NAPLÓ tSWl MÁJUS » A májusi tanácsülések tapasztalatai A tanácsülés eii megszervezésénél és Icfoflytatásánál a helyi tanácsok közel egy éves fennállása óta igen sok hasz­nos tapasztalatot szűrtünk le. Figyelemmel kísérve az eddigi ta­nácsüléseket, azt tapasztaltuk, hogy .jelentőségük hónapról-hónapra nö­vekszik és ma már igen sok hely­ről, —: mint Bodáról, EgerágróU Halágyról, Helesfáról, vagy Ka- cm> Iáról, — elmondhatjuk, hogy a tanácsülések széles tömegeket mozgatnak meg. Ezeken a helyeken a vendégek száma a legutolsó tanácsülésen már a százat is meghaladta. A tanácsülések fejlődése természe­tesen nemcsak a résztvevők számában mérhető le, hanem abban is, hogy az előadó elnökök, elnökhetycttesek és titkárok beszámolóikait nagy gonddal készítik elő, azok felölelik a falu pro­blémáit, a soronkövelkező feladatokat. A felszólalások fokozatosan javulnak, a tanácstagok nyilvános szereplési készsége tehát állandóan növekszik. A tanácsüléseken sokszor igen Munkavállalások hangzanak el és eze­ko: 3 vállalásokat a tanács tagjai tel­jesítik is. Például Szajk községben a leg­utóbbi tanácsülésen vállalták a ta­náé* tagjai, hogy az OFA földeket,- melyeket klshaszonbérhe adni nem lehet — kollektív munkával megművelik, A vállalást teljes egészében teljesítet­té k. Tapasztalataink azt mutatják, hogy a tanácsülés napirendjének az a része érdekli leginkább a dolgozókat, amely szorosan összefügg mindennapi éle­tűkkel. Így például nagy érdeklődés­sel kísérték tanácsaink a békealáírás- gyujlés ügyét, a terménybegyüjté» kér­dését. \z eredmények mellett a fejlődés hiányosságokat is felszínre vetett és ezeknek * hiányosságoknak legtöbbje a tanácsülések megszervezésében nyil­vánul meg. A végrehajtó bizottságok még mindig nem aktivizálják vala­mennyi tanácstagot, nem állítják be őket a tanácsok munkájába. Ezeknek a szervezési hibáknak a kiküszöbölé­sére állandó instrukíorhálózatot állí­tottunk fel, amelynek eredményekép­pen jelentős javulást értünk már el a téren is. Hiányosság azonban nemcsak szer­vezési vonalon van, hanem abban is, hogy egyes helyeken, — mint például a villányi járás egy-két községében, - a tanácsülést egyszerűen ,.hivatali*' eseménynek tekintik és a tanács­tagokat bürokratikusán összedo­bolják, anélkül, bogy személy szerint minden tanácstagnak megmagyaráznák az ülés jelentőségét. Az ellenség sem tétlen és a tanácstagok nyilvános ülését több esetben meg akarta zavarni — ha máskép nem, megtévesztett dolgozó parasztok hangján keresztül. így pél­dául Mozsgó községben azt hangoztat­ták a tanácsülésen, hogy tojásbeadásí teljesíteni nem lehet, mert „a falunak nincsen tyúklegelője“. Nem kétséges az, hogy ezeknek a megalkuvó, vagy éppen ellenséges hangoknak a felszámo­lása a tanácselnököknek, elnökhe­lyetteseknek és titkároknak első­rendű feladata és ezért döntő fontosságú, hogy beszámolóikkal már eleve kizárják az ellenséges megnyilvánulásokat, megfelelően készítsék elő a határozati javaslatokat. Feladatunk most az, hogy a Pártkongresszus határozatainak megfelelően a mutatkozó hiányosságokat kiküszö­böljük, az üléseket egyéni agitáció, meggyőzés, a tanácsülés jelentőségé­nek tudatosításával készítsük elő, ke­ményen harcoljunk az ellenség, a ku- lák ellen, világosítsuk fel a kulákbe- folyás alafc álló dolgozó parasztokat. Tanácsüléseink színvonalának emelé­sével, a tanács munkája iránti érdek­lődés fokozásával segítsük elő a taná­csok tömegszervezeti jellegének teljes kialakítását! Slmek Árpád megyei tanács vb. titkár E*t a címet adta Horst Eisenhut, német lab­darúgó annak a nyilatkozatnak, amelyet Nyugat-Némctorszá^ból raló visszatérése ntán a legfelsőbb német cporthatósághoz intézett. Ez a sportoló is átment Nyugat- Németországba, mintán ott megindult a profi fotbaLiélet. Azt hitte, hogy óit köny- nyen és jól fog élni. De ott mint min­denki, ő is csalódott. Visszatért tehát a Német demokratikus köztársaságba. Vissza­térése után ezt a nyilatkozatot tette: Minden nekem tett ígéret hazugságnak bizonyult. Footfall ózhattam, de mujnkaal- kalomra cb lakásra még gondolni sem lehe­tett, A munkanélküliség olyan méretű,' hogy arról itt még fogalmat sem tudnak maguknak alkotni ar. emberek. Minden erő­feszítésem ellenére egész ottaríózkodásom alatt csak három napig sikerült mint se­gédmunkás dolgoznom. Különösen a nyugatnémet mezőgazdaság helyzete nehéz. A Marahall-terr értelmében behozott amerikai, holland és dán áruk konkurenciája miatt a nyugatnémet föld­műves nem tudja áruit eladni. Legrosszab­bul azonban a fiatalok állnak, akik kike­rülnek az iskolából és nem tudnak elhelyez­kedni. Ezzel szemben felállítottak jelentke­zési helyeket, ahol felveszik őket a nyu­gatnémet hadseregbe. Aki a koreai imperia­lista hadseregbe jelentkezik, annak 2000 nyugati márkát fizetnek. Ez Nyugaton nyílt titok. Hogy a kapitalizmusban min des a pénz körül forog, s egyetlen cél az élet­lehetőség szűkös biztosítása, azt sehol sem látni olyan jól, mint éppen a «portban. Míg nálunk a demokratikus Német Köztár­saságban a kormányzat gondoskodik a sport­ról, addig odaát a sport annak a néhány embernek az ügye, aki ért ahhoz, hogyan kell a sportból pénzt csinálni. Az ottani egész élet olyan vigasztalan, hogy nem bírtam ki tovább. Sok ember nem Tát maga előtt célt, bár pontosan tudja, hogy Nyu­gaton a dolgok egyro láthatóbban a káosz­hoz vezetnek. A béke híveit, a Nemzeti fronthoz tartozókat, és mindazokat, akik Németország egyeségéért lépnek fc.1, üldö­zik. Mindenek előtt állásuk elvesztése fe­nyegeti őket. Ez Nvagat-Németor«zágbfin a legsúlyosabb büntetés. Ismét visszatértem, mert felismertem, hogy az az út a helyes, amelyen a Német Demokratikus Köztársaság halad. Most már tudom, hogy minden ne­meinek harcolnia, kell azért, hogy Német­ország egységét elérjük és népünknek a békét megőrizzük. Nyíltan a Nemzeti Front jelöltjeire szavaztam és felszólítottam sport- barátaimat, a sportkedvelőket, hogv sza­vazzanak a béke, szabadság és jólét mel­lett. o AZ UTOLSÓ FORDULÓRA KERÜL SOR AZ NB II-BEN Az NB n. Nyugati csoportjában már csak egy forduló van hátra, amit — a Csillag' hejnr~--Pécsi Lokomotív mérkőzés kivételé ▼el — vasárnap bonyolítanak le. A tabellán jelenleg a Pécsi Lokomotív vezet két pont fal, de tavaszi első helye az utolsó mér kőzéstől függ. A Tatabányai Bányász szó rosan áll a pécsiek mögött a második he lyen. A Pécsújhegyi Bányász jobb gól arányával előzi meg a BDSE-t. A komlóiak látszólag egyelőre kikerültek a veszélyes zónából legutóbbi hetek jó szereplésével, viszont a pécsbdnyatelepi bányászcsapat, még mindig a kiesésre állók között foglal helyet. A 12. fordnló után ez a bajnoki sorrend: Megyénkből 1300 gyermek megy két-háromhetes ingyenes üdülésre Kormányra tunk Pártunk irányításá­val mind tokozottabb mértékben gon doskodik tanulóifjúságunk ingyenes üdültetéséről. Az üdültetésben a ta­nulók legjobbjai részesülnek. Az or­szág különböző helyein ebben az év ben is 1300 baranyai és pécsi gyermek nyaralását biztosította a Szakszerve­zetek Országos Tanácsa. Ebből 700 gyermeket a megyei úttörő titkárság, 600 gyermeket pedig a megyei tanács igazgatási osztálya indít üdülésre. Az ország legszebb gyermeknyaraló, helyei várják felkészülten ifjúságun­kat. Csillebérc, Párád, Fonyód, Bala tonberény ma már mind ismert nevek a dolgozók előtt, hiszen már az el­múlt évben is számos gyermek üdült ezeken a nyaralóhelyeken. Az üdülésre küldött gyermekeket a szülők munkához való viszonya, a gyermekek egészségi állapota, tanul­mányi előmenetele és szociális hely­zete szerint választják ki. Tehát a legjobb dolgozók legjobban tanuló gyermekei mennek üdülni az egészség­ügyi és szociális szempontok mérlege lésével. Népkőztársaságimk biztosítja a gyermekek számára az utazási költségeket, az elszálláso­lást, napi ötszöri bőséges étke­zést, fürdést, sportot, játékot. Kü­lön csoportban nyaraltatjuk a fiú­kat és a lányokat. Állandó orvosi felügyelettel biztosítjuk a gyerme­kek egészségét. Egészségügyi vé­dőnők, pedagógusok, úttörőveze- tök irányítása mellett töltik majd el napjaikat a fiatalok. A szociális dolgozók már velük utaz­nak a nyaralóhelyre és vissza is kí­sérik őket, tehát a gondozók és gon­dozottjaik valóban egy családot al­kotnak majd. Míg mi nyaralni küldjük gyermeke­inket, míg fiataljaink üdülve erőt gyűjtenek a további tanuláshoz, addig Titoék a jugoszláv fiatalokat kényszer- munkára kényszerítik és naponta 14 —16 órát dolgoztatnak velük ingyen, étlen-szomjan, lerongyolódva. Titoék í 25-ig KOSSUTH Varsói premier Lengyel film • ffaftn című eper« ének- és balettszamaivnl Előadások: 5, 7, és 9 órakor PETŐFI 30-id Hatalmú magyarít beszéli szovjet színes Cím Távol Moszkvától Azsajcv regénye nyomán Előadások: fél 5, fél 7, fél 9 27-ig fAkíta Bjelinsz’dj Ablak a láthatatlan világban Előadások hétköznap 6 és fél 8, vasárnap fél 5. 6 és fél 8 órakor a lcgembertelenebb sorsot juttatják az ifjúságnak és ugyanez a sorsa a gyar­matok és a tőkés országok fiataljai­nak is. A mi gyermekeink a szovjet példa nyomán haladnak előre. Ahogy a Szovjetunióban megtiszteltetésszámba megy pionírnak lenni, úgy nálunk is boldog örömet jelent az úttörőnyak- kendö megszerzése. Ahogy a pionírok számára mindent megad a szovjet kor­mány, úgy biztosít hazánkban is a Párt mindent a gyermek számára az adott lehetőségek figyelembevételé vei. Mi minden előkészületet megtel tünk, hogy a gyermekek üdülése za vartalan legyen, s hogy hazatérő gyermekeink súlyban gyarapodva szellemileg is felfrissülve foghassanak hozzá feladatuk végrehajtásához: a még jobb tanuláshoz. Megyei tanács igazgatási osztály. Főiskoláink új juttatási rendszere » Dolgozó népűnk fiainak továbbtanu­lása érdekében Pártunk nemcsak az egyetemek és főiskolák kapuit nyitot­ta meg, hanem ehhez az egységes ösz­töndíjakkal hatalmas anyagi támoga­tást is nyújt. Emellett azonban a dol­gozó szülőknek is hozzá kell járul* niok gyermekeik továbbtanulásához. Az 1950/51. iskolai évtől kezdődően egységes ösztöndíjrendszer van főis­koláinkon. Az eddigi részbeni, vagy teljesen ingyenes diákotthoni, illetve menzai ellátás megszűnt. A hallgatók pénzbeli támogatásként ösztöndíjat kapnak, s ebből kell fedezniük min­den kiadásukat (lakás, étkezés, tan­szer, stb.). Az ösztöndíj megállapításá­nál a hallgatók legszükségesebb ki adásaiból indulnak ki, minden hall­gatónál számításba veszik a szülők több-kevesebb hozzájárulását a hall­gatók tanulmányainak folytatásához. A lakás és étkezési problémák meg­oldására diákszállókat és diákétkez­tető helyeket állítottak fel. Ezzel se­gítik a hallgatókat ahhoz, hogy a ren­delkezésükre álló összeget gazdaságo­san használhassák fel. A diákszállók­ban önköltségi áron havonként 80 fo­rintért lakást, fűtést, világítást, mo sást — a diáketkezóben pedig havon ként 185 forintépt napi háromszori étkezést adnak. 355 forint ösztöndíjat kaphatnak ál­talában a vidéki rászorult hallgatók, 225 forintot a rászorult helybeli hall­gatók, 160 forintot a kevésbbé rászo rultak és a még kevésbbé rászorult hallgatók 100 forint ösztöndíjat. Az ösztöndíj elnyerésénél elsősor ban az a szempont érvényesül, hogy az ösztöndíjakkal is alá kell támasz tani a munkás- cs dolgozó paraszt származású hallgatók beiskolázását. Természetesen ösztöndfjat biztosíta­nak megfelelő arányban az értelmisé­gi fiataloknak is. PÁRTHÍREK KCfZfePKADEREK FIGYELMÉBE! Értesítjük az elvtársakat, hogy a tankör- foglalkozást, ,,A nemzetközi helyzet és a nemzetközi munkásmozgalom fő kérdései a H. világháború uttm‘‘ címli anyag 5—4--5. hetéből május hó 26-án, szombaton (lelelőtt *) órai kezdettel az alábbi helyeken tart­juk: V. Konferencia: t-ei tankör: Pártoktatók Háza nagyterein, 2-cs tankör: Mnnkásknl- lúrház I. emelet baloldali kisterein. VI. Konferencia: 1-eS tankör: Pártoktatók láza 3-as kisterem. 2-cs tankör: Pártokta­túk Haza 2-es kisterein. VII. Konferenciát t-e* tankör: SZOT **ck- há/, Kossulli Lajos-utca, 2-es tankör: Mun- káskulturhúz, 1. emelet, jobboldali kisterem. Vili. Konferencia: 1-es tankör: Mqnkás- kultúrház toronyszoba, 2-cs tankör: Mun- káskultárház könyvtárszoba. XI. Konferencia: 1-cs tankör: (Pécsi JB.j a Pártoktatók Háza nagytermében az V. konferencia 1-es tankörében vesz rósz! Délután 2 órai kezdettel: I. Konferencia: 1-es tankör: Pártoktatók Háza nagyterein, 2-ns tankör: Fártoklatók Háza: 2-es kisterem. II. Konferencia: l es tankör: Pártoktatók Háza 3-ns kisterem, 2-es tankör: SZOT szék, ház. Kossuth Lajos-utca. Ili. Konferencia: l-cs tankör- Mtinkís- kultiírház I. emelet baloldali kisterem, 2-es tankör: Munkáskultúrbúz 1. emelet, jobbol­dali kisterem. IV. Konferencia: 1-es tankör: Mukáskul- (tírház toronyszoba, 2-es tankor: Mttnkás- kultúrház könyvtárszoba. XI. Konferencia: 3-as tanköre a Pártokta­tók Háza nagytermében az h konferencia i-es tankörében vesz részt. A sellyei, a Jionylót, a moháéul, a pérs- várudi, a siklási cs a villánvi tárásokban létó középfokú káderek a JB. «Hui m-g- tdott időnnntbau és helyeken tartják a tan- körfoglalkozást. Megyei Pártbizottság ngit. prop. osztálya Felhívjuk a figyelmét ásóknak a párttag- és pirtonklviHi, tömegszerve­zeti funkcionáriusoknak, párt'ag- és pártonkívüli népnevelőknek, akik sem­miféle púrtoktatásba nincsenek bevon­va, hogy a „BOLSEVIK PÁRT ÚTJA“ c. sorozat következő előadását május 2ö-én, pénteken este 6 órakor a Párl- oklatók Háza nagytermében tartjuk meg. Előadási anyag „BOLSEVIK PÁHT ÚTJA“ IX X. fejezete, filmclö- adássa! összekötve. Kérjük az elvtár­sak pontos megjelenését. Megyei Pártbizottság ágit prop. osztály Szombaton délután a szokott időben és helyen alap- és középfokú propa­gandista szemináriumot tartunk. Várost Pártbizottság ágit. prop. oszt FELHÍVÁSI Felhívjuk a pártszervezetek titkárai­nak figyelmét, hogy 25-én, péntekén délután 5 órakor titkári értekezlete1; tartunk a Munkáskultúrházban. Kér. jiik az elvtársik pontom megjelenését. (A fenti közlemény nem vonatkozik a MESZITART pár'.bizoHsághoz tartozó titkárokra). Továbbá felhívjuk az elv- társak figyelmét, hogy a jövő héten taggyűlések lesznek. Városi Pártbizottság — Dohányárus szakosztályi ülés a KISOSZ ban ma, pénteken este 7 óra­kor. (x) 1. Pécsi Lek. 2. Taiab. Bányán* 5. Pécsújhegvi B. 4. Pécsi BDSE 7. Najryk. Szikra é. Csillaghegy 7. Nagvk. Lék. 8. Pápa 9. Komló 10. Tatab. ftpílők 11. Sopron 12. Pérsbányaletep IS. Győri V. Meteor 11. Szombathely 12 10 — 2 54:11 20 12 8 2 2 30:15 18 IM i> ! 22:18 14 12 5 4 3 20:18 14 12 4 5 3 10:12 15 12 4 4 4 20:10 12 12 6 — 6 19:27 12 12 3 5 4 10:10 11 12 4 3 5 20:22 II 12 3 5 4 13:15 11 12 5 3 b 18:27 12 3 3 t> 14:21 12 2 4 á 15:24 12 2 2 8 20:35 HÍREK PÉNTEK, MÁJUS 25 ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRÁK 10/3, sz. („Gránátalma“) gyógyszertár, Széchenyi-tér 5. Telefon: 29-81. 10/8. sz. („Őrangyal“) gyógyszertár, Kossuth L-u. 81. Tel.: 23-94. 10/12. sz. („Isteni gondviselés") gyógyszertár Doktor S-u. 17. Telefon: 13-53. — NÉVNAP: Orbán. — IDÍÍJÁRÁSJELENTÉS: Várható időjárás pénteken estig: Vál­tozó felbőzet, több felé záporeső, zi­vatar. Mérsékelt, helyenként élénkebb északnyugati-, északi, később déli- délnyugali szél. A hőmérséklet egy-két fokkal emelkedik. Várható hőmérsék­leti értékek az ország területére pén­teken reggel 12—16, délben 25—28 fok között. TANÁCSTAGOK FOGADÖORAl: Nagy Jenő-iilca 36. szám alatti szo­ciális irodában, pénteken 5—7 óráig Bálint Mihályné és Ilollóvári János, i Budai I. pártszervezet htdyiségében 6—8 óráig Hock Ferencné és Balázs József ö., a Kertvárosi iskolában pe­dig Turner Bélán« tanácstagok foga­dóórát tartanak. — Uj Ipart vállalattal lett gazdagabb városunk. Megalakul! a Pécsi Kismo­tor és Kisgépjavitó Vállalat. Foglal­kozik kisgépek és motorkerékpárok javitásával és karbantartásával. Meg fogja könnyíteni a motorkerékpártu­lajdonosok helyzetét, mert gyorsan és jól fogja javítani a gépeket és ugyan­akkor tehermentesíti a XIV. számú Autójavító Vállalatot is. A* új vállalat megalakulásával újabb szakképzett munkaerőkre is szükség van. Autósze­relőké'., villanyszerelőket, kovácsokat, és segédmunkásokat vesznek fel a vál­lalat Bajesi-Zsilinszky-atca 12. szám alatti telepén. AZ ÁLLAMI BIZTOSÍTÓ férfiakat ás nő­ket alkalmaz, jelentkezés minden nap reg­ret 8-tól délután 4 óráig. Pécs, Kossulh- ajos-tl. 14. 2987. SAJATTUuMriSt) bormérés. Alkotminvu. >9. sz. (Volt Makár-ti.) 782. KÜLÖNBÉ JÁRATÚ szobát fürdőszoba hasz­nálattal azonnaira keresek. Címeket: 788. számra a kiadóba. HASZNÁLT rádiókat rész, elad és Ja»tti Horga* rádión, Tercz-u. 1. Telelőn: 28-S8. VÖRÖS LOBOGÓ LESZ A BDSE A SZOT befejezte a szakszervezeti Sport­mozgalom átszervezéséi. Legutóbbi határo­zata értelmében felállította a Fáklya SK-t, a pedagógus szakszervezet aportegycsUletéí (színe: fehér-kék), a Postás SE-t a postások sportegyesiiletét (színe: zöld-fehér) és a Lendület SE-t, az orvosegészségiigyi szák­szervezet sportegyesiiletét (színe: fehér ala­pon piros-kék csík). A kisebb szakszerve­zeti egyesületek hovatartozásét is megálla­pították, így a bőripari szakszervezet csa­patai a Vörös Lobogó SE-hez, a nyomda­ipariak a Szikra SE-hez, míg a művészeti dolgozók a Fáklya SE-hez tartoznak a jövő­ben. MA KEZDŐDIK A PÉCSI METEOR ORSZÁGOS TENISZVERSENYE A Pécsi Vörös Meteor péntektől vasár­napig a városi fürdő pályáin országos te­niszversenyeket rendez. A verseny során a következő számok kerülnek lebonyolításra: országos nyílt I. osztályé férfi, női egyéni, férfi-, női- és vogyespáros, országos női egyéni (28. rangsortól felfelé), országos férfi (16—130 rangsorig és 130 felett), vé­gül ifjúsági férfi, női és páros mérkőzé­sek. A verseny iránt nagy érdeklődés mu­tatkozik. * A Pécsójhegyi Bányász—Győri Vörös Meteor NB II. bajnoki mérkőzést vasárnap délelőtt 10 órakor Pécsűjhegyen jétszák le. » Kosárlabda. Játékvezetőkütdés. Szomba­ton: Vasutas-csarnok: 1" órn Lokomotív Ti. --Haladás 11. férfi, Badochay dr.—Frank, 18.05 óra Postás I.—Haladás női, Bóta— Károlví. Vasárnap: Egyetemi csarnok: 9 óra Ííaladás Hl.—Postás 1. férfi, Füzes— Keszthelyi, 10.10 óra Haladás 1.—Zrínyi férfi. Gilth—Motil, ti.20 óra Meteor—Pées- várad női. Gods T.—Szabó P. Szigetvár: Sz. BDSE— Lokomotív 1. női. Jakab—Mikuska. Mohács: M. Petőfi—Komló férfi. Zsilli— Csicskár. SZÍNHÁZ Ma este bemutató előadás: Tartaffei. Molíé­renrk ez a remeke évszázadok, óta az. égés?, földkerekség egyik legnagyobb vígjáték si­kere. A benne rejlő gyilkos ka rrikatura napjainkban még Aktuálisabbá teszi* dare- bot, mint bármikor. A hírhedt „álsxenl“ alakja szinte iskolapéldája a nép Cíllrnségeit megtestesítő Kvirárnak. A bemu- tató iránt igen nagy az érdeklődés. A Tor. tuffe kétfős szereposztásban kerül színre Várady György rendezésében. Az érvénye« bérlettel rendelkezők *50% kedvezményt él­veznek a jegyváltásnál. SZÍNHÁZI MŰSOR: Májai 25-én, este léi 8 őraknr: TARTUFFE (Bérletszünet). Május 26-án, eslc fél 8 órakort TARTUFFE {Bcrletszűnet). ÍM női segédmunkási, takarítási munkálatokra felvesz » pécsi vágóhíd vállalat (Siklósi-út 37.) ÓNÁLLÓ kontírozó eredni könyreJőnőt hosszú gyakorlattal keresünk azonnaira Telefon: 24-35. 24-05. főkönyvelőnél. 2968, EVOLTJT könyvelőkőpző: Rákóczi-ót 6<b 4. Telefon: 2S-37. Könyvelői oktatás, új délelőtti és esti csoportban 1951 számla ke­ret szerint. 2891. DüNANTTL | NAPLÓ a Magyar Dolgozók Partja Bárány a megyei Pártbizottságának lapja. Felelős szerkesztő' G A I. PÁL. Felelős kiadó: SZIKRA S4NDOH Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs. Prrcíel- otea 2. — Telefon: t%32 é* 4a. M. N. H. t'^yszámlassúin 936.383 Előfizetési díj: havi u.— forint Pécsi Szikra nyomd«. Telefon: 20-27. Péet. Munkácsy Mihály-nlca tO A iivomdáért felel; GARDOSI ÍOZsKF. Magyar—Lengyel válogatott labdarúgómérkőzés az e heti tippszelvényen TIPPELJEM! értékes kezdemény esések is születnek. AZ ÁLOM AZ „ARANY NYUGATRÓL"

Next

/
Thumbnails
Contents