Dunántúli Napló, 1951. május (8. évfolyam, 101-124. szám)

1951-05-24 / 118. szám

4 HA FL Ő (!).r. I MÁJUS 7* A kisipari szövetkezetek a felemelkedés útját jelentik a kisiparosok szdmára Aj. ötéve* terv végrehajtásából me­gyénk ipara is kiveszi részét. A meg­lévő vállalatok kapacitásukat nagy mértékben emelik. Nem múlik el hó­nap, hogy megyénkben új vállalat ne alakulna. A fejlődésre jellemző, hogy Haranya megye területén 1950-ben nyolc, 1951-ben pedig már eddig öt új vállalat alakult, , Ilyen lendülettel alakulnak me­gyénkben a kisipari termelőszövetke­zetek is. Pécsett és a járási székhelye­ken szakmai szövetkezetek alakulnak, — fodrász, szabó, fcliérnrmükészflö, asztalos, fémipari. — A községekben vegyes típusú szövetkezeteket alakí­tunk, melyek két félék lehelnek: az I-es típusú a személyt szükségleteket lá'ja cl, a Il-es típusú pedig a mező­gazdasági szükséglelek ellátását szol­gálja. Az I-cs típushoz tartozik a bor­bély, szabó, cipész, stb., a Il-es lipu- suákhoz a bognár, kovács, szíjgyártó, kötéiverő ab. szakma. A kisipari ter­melőszövetkezetek szervezését és ellen­őrzését eddig a kis létszámmal ren­delkező OKISZ intézte, de a szövetke­zeti mozgalom fejlődése, és erősödése megkívánja, hogy minden megye meg­alakítsa a Kisipari Szövetségek amely nagyobb létszámmal, erőldijescbben viszi előre a szövetkezni mozgalom fejlődését. A szövetkezeti mozgalom kiszélese­désé! mulatja, hogy még, e hó folyamán megalakul Pécsen n fodrászipari szövetkezet 17 taggal, Vasas községben a ve­gyes I. típusú 14 lúggal, a sziget­vári vegyes II. típusú 12 taggal, a mohácsi szálló kisipari termelő­szövetkezet 12 taggal, valamin' rövid időn belül a szászvári vegyes I., * sefiyei vegye* II. típusú szövetkezet megalakulása is várható. Fellsneriilhel az a kérdés, miért szük- *éges a kisipari termélőszövetkezelck ilyen nagymérvű szervezése? Elsősor­ban ezért, hogy a tervszerű termelést biztosíthassuk, Jnerl ö'é.ves tervünk sikere tervfegye- lom nélkül elképzelhetetlen, ezt pedig csak állami vállalatokon, vagy KTSZ- rkon belül tudjuk megvalósítani. Má- noilsorban a szövetkezeti termelés ké­re ében biztosítható nagyiparunk hulladék­én melléktermékeinek gazdaságos . és célszerű felhasználása, ami nemzetgazdasági szempontból kü­lönös jelentőséggel hír. JEz nem jelenti azonban azt, hogy a azövetkeze'!ek ne kapnának nagymeny- nylségö, dsőosztályú nyersanyagot is. Tekintettel arra, hogy a nyersanyag- elosztásban is a tervszerűségnek kell érvényesülnie, nem közömbös tehát, hogy a meglévő nyersanyagainkból niK és hogyan gyártanak. A kisipari termelőszövetkezetek tagjainak nem­csak a zavartalan anyagellátást bizto­sítja kormányzatunk, hanem az állan­dó biztos keresetei, a gondtalan meg­élhetést, az ingyenes egészségügyi el­látást és a társadalombiztosítási szol­gáltatások révén a nyugodt öregkort is. Ezen kiviil a szövetkezeti tagok szociális és kulturális juttatások­ban is részesülnek: üdültetés, könyvtárak, munkáshygicnial be­rendezések állnak rendelkezésükre.- Intézményesen biztosítjuk a szö­vetkezeteknek gépi erővel való ellátását, *mi a termelést mennyiségileg és mi­nőségileg emeli, a dolgozók egészségét és munkaerejét kíméli, s ugyanakkor növekszik a jövedelmük is. Er* igen szép példával szolgál a Pécsi Női és Férfi Fehérncmííkészílő KTSZ, amelynek nyeresége az 1951. év első negyedében 21.000 forint volt, a második negyedévben pedig 50.000 forintra emclkedclt. Tagjainak száma i KOSSUTH 25-ig a 5 Varsói premier P Lengyel film a Ilalka eímíí opera i cnek- és balcttszámaivnl 3 Előadások: 5, 7, és 9 órakor M 1 PETŐFI 30-ig IlaUlraas _ magyarn] beszélő szOTjel 1 I színé« film 1 Távol Moszkvától a I Azsajcv regénye nyomán Előadások: f6I 5, fél 7, fél 9 i I FÁKLYA 27-ig i i 5 Bjelinszhij Rblak a láthatatlan 8 s F világban 1 i Előadások hétköznap 6 és fél S, vasárnap fal 5. 6 és fél 8 órakor 1 az első negyedévben 28 vök, a máso­dik negyedévben pedig 35. A Pécsi Szabó KTSZ termelési értéke az első uegyedévi 681.000 forintról a második negyedévben 1,216.000 forintra ugrott fel, vállalati nyeresége pedig 50.000 fo­rintról 127.000 forintra, tagjainak száma 35-ről 38-ra. Vidéki KTSZ-cink sem niáradnak el a pécsiek mögött, így a mohácsi Haladás lábbelikészílő KTSZ első negyedévi 161.000 forintos lermelési értéke a második negyedben 191.000 forintra cmelkcde,‘.t, nyeresé­ge 10.000-ről 27.000-re szökött válto­zatlan taglétszám mellett, ami a ter­melékenység fokozódását mutatja. Elhisszük azt, hogy a szövetkezetek fejlődése el lenségcinknck nem tetszik. Hogy is tetszene «Dcnségeinknek ar, ami a dolgozóknak jó? Ez azt is je­lenti, hogy a mozgalmat fejlesztenünk kell, hogy ezáltal is csapást mérjünk az imperialisták rolhadó táborára. Az ellenség aknamunkát fej! ki a szövet­kezeti mozgalom fejlődésének megaka­dályozására. A szászvári KlOSZ-titkár, Szirmai Róbert egyenesen a szövetke­zetbe való belépés ellen agitált a kis­iparosok körében. Ezért az ellenséges magatartásáért a KIOSZ megyei titkár­sága azonnali hatállyal le is váltotta. A kisiparosság akkor bizonyítja be hűségét a Pártunkhoz és munkásosz­tályunkhoz, ha a szövetkezetekbe tö­mörülve, kizsákmányolásmentes, kol­lektív termelést folytatva segíti elő felemelt ötéves tervünk sikeres végre­hajtását. A szövetkezeti mozgalom fej­lődésének egyik legfőbb biztosítékát látjuk abban, hogy a KIOSZ és a KISZ0V mindinkább elmélyülő együti- infiködése a kisiparosságot a helyes útra vezeli és ebben a munkában tel­jes mértékben kiveszik részüket a ta­nácsok ipari osztályai is. Sclkl Károly a megyei tanács ipari osz­tályának tőelőadója. Jelenthessünk május 25-ig szakérettségi tanfolyamra l Nőm önéletrajz akar ez a levél len­ni, hanem bátorító azok számára, akik helyünket az elkövetkező tanévben betöltik a szakérettségi tanfolyamon. Parasztosaidéiból származom, a Hor- thy-fasizmns alatt tanulni nem tud­tam, így csak hat elemi iskolai vég­zettségem van. A felszabadulás, a Szovjet Hadsereg ős Pártunk tette lehetővé, hogy a ezakérettségi tanfo­lyamig eljuthattam. Már 1946-ban idő­sebb elvtár&aim megtanítottak arra. hogy két tábor van: a szabadság és béke, valamint az elnyomás ée a há­ború tábora. Megmagyarázták, hogy nekem a béke táborában, a kommunis­ták oldalán a helyem. Beléptcan az MKP-ba és megismertem Pártunkat, célkitűzéseinket. Megtanultam a jövő­be nézni. A Fővárosi Villamosvasút teherszál­lítási részlegénél dolgoztam, mikor jó munkámért Pártunk szakérettségi tanfolyamra küldött. Éreztem, hogy nagy feladat vár rám és 1950 szep­tember 11-én megkezdtem a harcot a tanulásért. Ez nem volt kis feladat. De, ha valakiben megvan az akarat, nincs előtto akadály. Az osztály kol­lektiv szelleme, a közösségi élet, meg­acélozott bennünket. így lett tanul­mányi átlagom 4.16. Nem kérkedés akar ez lenni, hanem bátorító azok számára, akik még félnek a feladatok­tól, az akadályoktól. Ezt az eredményt sem csupán magamnak, hanem első­sorban Pártunknak köszönhetem, hisz a Párt tanított meg arra, hogy célo­mat kemény vasakarattal, fegyelme­zett magatartással érjem el. így ta­nultam meg, hogy nem az előképzett­ség számít, hanem a* akarat ős a szorgalom. Tanulásunkhoz minden feltétel biz­tosított. A kollégiumi lakás, étkezés, tanszer, ösztöndíj és mindén más szük­ségletünk megvan. Anyagi gondjaink nincsenek. Vidáman élünk, hiszen nincsen szebb a közösségi életnél. Ha valaki elfárad, segít rajta a kollek­tíva. Az otthoniak is szívesen várnak a találkozásra, tudják, hogy érdemes várni, hogy szeretteikből a jövő szak- kádereit képzik. Tanulmányi eredményeink javításá­hoz segít bennünket pártszerveze­tünk, DlSZ-bizottságunk. Rámutatnak hibáinkra és elmondják azt is, ho­gyan tudjuk azokat kiküszöbölni. Ne­künk csak egy feladatunk van. erős akarattal, fegyelmezett magatartással követni Lenin elvtárs szavait: „Tanulni, tanulni, tanulni!“ Kovács Károly szakérettségis, mérnök D. osztály HÍREK CSÜTÖRTÖK, MÁJUS 24 ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRAK: 10/3. sz. („Gránátalma“) gyógyszertár, Széchcnyi.'.ér 5. Telefon: 29-81. 10/8. sz. („őrangyal“-) gyógyszertár, Kossuth L-u. 81. Tel.: 23-94. 10/12. sz. („Isteni gondviselés“) gyógyszertár Doktor S-u. 47. Telefon: 13-53. — NÉVNAP: Eszter. — IDŐJÁRÁS JELENTÉS: Várható időjárás csütörtök estig: Fe.l- hőátronulások, több felé még zápor- esővel, esetleg zivalarral. Mérsékelt szél, a hőmérséklet alig változik. Vár­ható hőmérsékleti értékek az ország területére: csütörtökön reggel 14—17, délben 22—25 fok közölt. FIGYELEM! Hirdetéseket hétköznap! lap részé­re 1 óráig, vasárnapi lap részére szombaton 10 óráig veszünk iei. Kiadóhivatal. TANÁCSTAGOK FOGADÓOHÁI: Geisler Eta-utea 8. szám I. emeletén csütörtökön délután 5—7 óráig Ra­bies András és Biró Ferenc tanácsta­gok fogadóórát tartanak. — A Magyar írók Szövetsége pécsi csoportja ma, csütörtökön délután" 7 órakor a csoport helyiségében megbe. szélest tart. > — KISOSZ felhívja a fűszereseket, vendéglátókat — vendéglők, kocsmák, kifőzdék —, hogy nyári jégszükségle­tüket a KISOSZ-ban feltétlenül a mai napon jelentsék be. (x) —• Halálozás. Tóth Lajos ny. alhdgy. katonai polgári alkalmazott május 22. én váratlanul elhunyt. Temetése 24- én fél 4 órakor lesz a Központi teme­tő ravatalozójából. Gyászoló család. — A Janus Pannonius gimnázium érettségiző növendékeit kéri :u igaz­gató, hogy május 24-én, csütörtökön délétől; 10 órára feltétlen jelenjenek meg az iskolában. —- Siófokra május 27-ée különvonat indul a Pécsi Kokszművdk üdülőjének avatására. A vonat vasárnap reggel öt órakor indul n főpályaudvarról, kh. éjfélkor érkezik vissza. Menetdíj 18.20 forint szentélyenként. Jelentkezni le­het péntek délig az IBUSZ-nák Párt hírek Felhívjuk a felső és közép ^káderkepző tanfolyam hallgatóit, pdrtyczctőscgi tagok, tömegsreivézcfi funkcionáriusok, , propagan­disták, népnevelő felelősök^ és pártfogók figyelmét, hogv május 24-én, csütörtökön este 6 órakor előadást tartunk. Előadás címe: Fegyverkezés hatás« áz imperialista or­szágok gazdAságában**. Előadó: Nagy Zol­tán elvtárs, A7. előadás a Pártoktatók Háza nagytermében lesz megtartva. Kérjük az elvtársak pontos megjelenését. Megyei Pártbizottság ágit. prop. osztály. Értesítjük a középfokú politikai is­kola anyagát egyénileg tanuló elvtár­sakat,. hogy május 26-án, hétfőn dél­után 5 órakor a Munkás Kultúrházban konferenciát tartunk a Mezőgazdaság szocialista átalakításának elvi és gya­korlati kérdései című anyagból, a ki adott útmutató alapján. Váro*sl Pártbizottság oktatási osztály. Értesítjük at Összes pártsaertezetéket, hogy a középfokú politikai iskola hetes srántó anvagp megérkezett, sürgősen vegyék át a városi pártbizottság oktatási osztályán. S z i ív 11 A z SZÍNHÁZI MŰSOR: Szerdán, május 23-án. cite fé! $ árar kor: JEC.OH BULICSQV ÉS A TtfFF BIFK (Bérletszunel). \ Május 24-cn, esfo fél 8 órakor: Cl- GÁNYBARÓ (Bérlet.sziinet). Május 25-én, este fél 8 órakor: TARTU FF FI (Bérleíazünéí), Május 20-án, este fél 8 órakor: TAHTUFFI2 ÍBcrlflszünen. Május 27-én, délután fél 4 órakor: TARTUFFE i Bérlet szünet). Május 27-en, este fél 8 6 TART UÉFE (Bé r 1 e t s tü n 11). órakor: ÜZEMSZERVEZÉSI TUDOM ÁNYOS EGYESE LET ALAKUL PÉCSETT Felemelt Ötéves tervünk fokozott termelé­si és .szervezési feladatai tették Szükségsze* rúté, bogy Pécsett is Megalakuljon az o/(>nw zf-rvu/ési Tudományos EgycdiileL Ittely ’*»\ntásttzpríicn fog foglalkozni az üze­mek belső tazrvözpsőnek vizsgálatává!, a leghelyesebb és a legkorszerűbb étftífvpzési feladatok megoldásával és egyben széles­körű ismeretterjesztő rímnkússágával meg­könnyíti a gazdasági élet minden dolgozó­ja részére, hogy a szervezés terén ehaj.í- tí(ba«sTí nz élenjáró szovjet tapasztalatokat. Május 2"»-én. pcnteknft dtVuhni 6 órakor sz Egyesület o/ „MSZP sz<\kházában • ünne­pélyes alakuló fnggyúíésf tart. melyen H, Medck Róla. a kohó- és gépipari minisz­térium, oszt íj |\vezetője ö terw/erű mege’Ő- zó kurbiititurláfcvul tart előadást. A Muukacrőtartaléiok területi sportiro­dája március lá-én alakult meg és meg­kezdte Baranya, Zala, Tolna és Somogy ♦megyék iparostanulói részére a sport átszer­vezésével kapcsolatos szervező munkákat. A kezdeti nehézségek leküzdése után sorra jelentkeztek az eredmények. Eddig 13 sport­kört alakítottak meg, ahol már megindult az egészséges sportmunka. Ma már a spor­tolók eredményeiről is hallunk, de hogy eddig eljussanak, sok felszerelésre volt szükség, hiszen azelőtt munkásfiataljaink részére jóformán felszerel» nem is Ült rendelkezésre. — Nagy értéket képviselő felszerelést osztottunk ki a közelmúltban a négy megye­ben szervezett sportkörök részére — mon­dotta Kökény János, a területi szervező iroda vezetője. — Egyedül a baranyai MTH sportkörök b garnitúra labdarúgócipőt kap­tak, úgyhogy a már meglévő nyolccal együtt most 14 csapatot képesek felöltöztet­ni. Három. ökÖlvívóc9apat részéro is érke­zett felszerelés és 10 röplabdacsapaiot sze­reltünk fel az elmúlt hetekben. Az atléták részére szinten csak Baranyában 150 cipőt, 200—200 mezt és nadrágot, 4 versenydisz- koszt, 4 gyakori ódiszk oszt, 20 súlygolyót osztottunk ki többek között, míg a roha­mosan fejlődő asztalitenisz sport részére 2400 labda érkezett. Természetesen ezeken kívül más sportfelszerelések is megtalálták új gazdáikat. A »portfejlcsztéii terv «érint *z Múl­nak Baranyában 4 labdarúgó, 4 röplabda, 3 kéanlobda, 1 kosárlabda, 1, torna, 2 atléta, 2 ökölvívó és 4 ásztalitenisz szakosztályt kell felállítani. Nincs nehéz dolguk, hiszen az érdeklődés őriá-si a fiatalok körében, így a legtöbb .szakosztály máris niúködik és • sok helyen a jelentkezés háromszorosa a terve­zettnek. így például Mohácson közel 200 iparostánuló jelentkezett ökölvívónak, ugyanott 5 labdarúgó és 5 röplabdacsapat alakult már meg és vesz részt a járási, illetve a városi bajnokságokban. Az érdeklődés előterében a jövő hó 20-- 25-én Budapesten megrendezésre kerülő ftzpártákiádák állanak, amelyen az ország legjobb MTH sportolói vesznek majd részt labdarúgásban, röplabdában, kézilabdában, úszásban, atlétikában cs ökölvívásban ren­dezett versenyeken. Baranyában is megkezd­ték az előkészületeket a sikeres szereplésre. A röplabda körmérkőzésen Komlón vasárnap Igen sok értékes felszerelést juttatott sportköreinek az MTH szervezőiroda közel vtÄz sportoló Tett részt és a kél csapat közül Nagykanizsa, Pécs és Nagy- mányok volt a .sorrend a torna vegén. A ialxlafúgó területi selejtezőkben nyolc csa­pat vesz részt és most szombaton Pócsbánya- íelőpcn az elődönőt (Pécs—Komló), jövő szerdán a Verseny-utcában pedig a döntőt játszák le. Persze hibák »« akadnak a szervezőiroda területén. Az MHK munka nem megy a kellő lendülettel és cr. főképpen a nevelők, sportvezetők bűne. tz elsősorban a mo­hácsi tamilóvárosra vonatkozik, ahol mint tudjuk közel Í300 fiatal tanul. Itt a neve­lők nem értik mej egymást. Ha például Umbrai Ferenc MIIK-próbút akar tartani és ehhez felszerelést is szerez már, Schützen* hoffer testnevelő tanár kijelenti, hogy: Mo3t nem, majd máskor tartjuk meg • próbát. Persze, máskor «*n tartják nicg é» a három testnevelő széthúzása azután a* egész MIIKta 6» az egeoz sportéletre rá­nyomja bélyegét. Milyen könnyű lenne any- nyi tehetséges és Ialkes fiatallal eredmé­nyeket elérni, hiszen majdnem mindany- nyiunk alig várja a sporteseményeket óa az edzéseket. A közeljövő feladatai tehát az MHK terü­letén jelentkeznek. Az év végéig a területi irodához tartozó 1767 benevezettet tömeg- versenyek keretében 1c kell próbáztatni és természetesen előkészíteni őket edzésekkel, ke kell küzdeni a nehézségeket, amelyek egyes testnevelők részéről például úgy je­lentkeznek, ho«?y: az 1000 métere« futásból nem lehet próbázni, mert a fiatalok nem tudják végigfutni. Majd ha megszervezik a rendszeres edzéseket, ez a táv Aem lesz nehéz a sportolóknak, mint ahogy h étről- hétre rendeznek a megye falvaiban MIJló­versenyeket a küzcptávfútásból is. A sportiroda tehát megkezdte működését, hogy a szocialista építésben résztvevő ifjú­munkásokat egyrészt az MHK testnevelési rendszerben, másrészt állandó sportolási alkalmak nyújtásával] a minőségi sportba bekapcsolj«, igyekezzenek az iroda vezetői minél szorosabb kapcsolatot felvenni egy­részt Az irányuló Testnevelési és Sport Bizöttságokkal. másrészt a hozzájuk tarto­zó sportkörökkel. A kezdeti nehézségek leküzdése után helyezzék munkájuk előte­rébe a két döntő kérdést, az MHK tesine- velcsi rendszert és a sportfejlcszléai tervük túlteljesítését. SZENTL0R1NCEN 4M, YASASON m SPORTOLÓ INDULT AZ MHK VERSENYEKEN SZENTLÓR1NCEN vasárnap rendeztek ige* jólaikerült MHK-versenyekct, Amelyen a szentlőrincieken kívül Görcsöny, öaksa, Szabadszentkirály, Boda és Bicsérd fiatal­jai vettek résit A jól megrendezett verse­nyen -400 sportoló indult, közülük. 60 száza­lék sikerrel érte eJ az MHK előírt szintjét. Az egyes versenyszámokban a következők értek ól első helyezéseket Úttörők: 100 mé­ter: Horváth (Szentlőrinc) 13.2, 1000 m.: Majer (Bicsérd) 3:20, magasugrás: Horváth (Szcntlűríné) 135, súlttökés: Kalmár (Báksü) 8.30, grár.átvetés: Horváth (Szentlőrinc) 6t. Úttörő lányok: 60 m.: Szaluik (Szentlőrinc) 8.8, 500 m.: Körraöcai (Szentlőrinc) 1:47, magasugrás: Fintics (Szentlőrinc) 120. Fel­nőtt férfiak: 1000 m.: Git2i (Szentlőrinc) 3:0S, maga«ngrá.s: Deák (Szentlőrinc) 155, sülylökéü: Bognár (Szentlőrinc) 11.25. Nők: 500* m.: Gronúnc (Szentlőrinc) 1.46. VASASON 350 sporio'ó indult. A bányász- tpötfolók Vasa» I., Vasa* II. és Mecscksza- holcft lakói voltak. Itt ia néhány jó ered­mény születeti: Úttörők* 1000 m.: Kincse (Vasas 1.) 3:11. magasugrás: Milmann (Va­sas II.) 153, gránátvetés: Videcz (I.) 47. Úttörők lányok: 500 in.: Manhardt (II.) 1:33, magasugrás: Varga (II. 125, gránátvetés: Szabó (l.) 21. Felnőtt férfit magasugrás: Fuchs (I.) 160, gránátvetés: Németh (I.) 60. NAGY ÉRDEKLŐDÉS MELLETT FOLYIK A MEGYEI KOSARLABDABAJNOKSAG Megyénkben hétről-hétre rendben megren­dezik egyesületeink a megyei bajnoki ko­sárlabdamérkőzéseket. A legutóbbi forduló érdekesebb eredményei: Női mérkőzések: Lokomotív—Postás 54:34 (33:6). Ld.: Arató- né 18, Szabó 12, illetve Vikor 10, Lokomo­tív IL— Haladás 54:31 (23:13). Meteor—Szi­getvári Lokomotív 48:13 (23:1). Férfi mér­kőzések: Postás íl.—Haladás 11. 41:32 (23:16). Lokomotív II.—Haladás Hl. 56:31 (27:26\ Lokomotív—Mohácsi Petőfi 94:33 (38:31). Postás—Komló 81:54 (44:22). Az eddig lejátszott mérkőzések figyelem­bevételével ez a sorrend a bajnokságban: Férfiaknál: 1. Postás 10 pont (6 mérkőzés­ből). 2. Lokomotív 8 pont (4 mérkőzésből), 3. Haladás 6 (3), 4. Pécsi Honvéd 6 (5), 5. Lokomotív 11. 6 (5), 6. Mohács 4 (4', 7. Postás 11. 4 (5), 8. Haladás II. 0 (4), 9. Ha­ladás 111. 0 (4). tő Komló 0 (4). Nőknél: I. Lokomotív 6 pont (3 mérkőzésből), 2. Komló 6 (3), 3. Postás I. 6 (4), 4. Pos­tás 11. 4 (5), 5. Meteor 2 (3), 6. Lokomotív II. 2 (5). 7. Haladás 0 (2), 8. Szigetvár 0 (I), 9. Pécsvnrad 0 (2). A SZIGETVÁRI IFJÚSÁGI BIRKÓZÓK NYERTEK MINDEN BAJNOKSÁGOT Vasárnap Szigetváron rendezték meg a megyei ifjúsági szabadfogású birkózóbajnok aágot, amelyben minden első helyet a jól lepődő Szigetvári BDSE versenyzői szerez­ték meg. Eredmények: Légsúly: 1. Bucskó József (SzBDSE), 2. Bük (SzBDSE), 3. Mó­dos (SzBDSEi. Pehelysúly: 1. Turbcki (SzBDSE), 2. Breier (S/.feDSE), 3. Kaproncai (Szie Lek.). Könnyfisnly: t. Rajcsi (SzBDSE), 2. \agv (P. Lók.). 3. Radnni (SzBDSE). VáltÓMily: f. Bucskies János (SzBDSE). 2. Dómba? (SzBDSE), 3. Dani (Szig. Lók.). Középsúly; 1. Mütényi (SzBDSE). 2. Na/.arov (P. Lók.) 3. Liptár (Szig. Lók.). Nehéz­súly: I. Ribics (SzBDSE), 2. Nagy (SzBDSE). A többi súlycsoportban nem volt induló! — 31a délután 5 ómkor a Tttíér-ntcai pályán játyzák le at elmaradt Pécsi Hala­dás— Técsi Zrínyi labda rúgómérkőzést. # A közgazdasági leánygimnázium spor­tolói sikerrel járják a mégvét. Április 27-én Komlón tartottak bemutatót. Ahol Izercná- dot adtnk az ország ecryík iegiobb sztahá- noyista bányászának. Bábel Lászlónak. ma|d május 20-án Sóidra utaztak. Ahol hatalmas sikerük volt. Vasárnap Szigetvárra megy a lelkes sportcsapat. JÓSLATAINK A TASARNAPI TOTÓRA Magyarország—Lengyelország: L 1. — Lcugyclország Magyarország B. tördl- ve! — Tatabányai Építők—Pécsi BDSE: Bár a pccm csapat idegenben meglepően jól aze- repcl, nem valószínű, legfeljebb döntetlen eredményre lehet számítani: 1, x. — bop- roui Lokomotív—Tatabányai Bányász: 2, x. — komlói Bányász—Nagykanizsai Lokomo­tív: A komlóiak elmúlt vasárnap Pécsett íó formában, «épen játszottak, otthonuk­ban feJtctlenül jobbak a kanizsaiaknál, 1, 1. — $alg. Vasas—Debreceni Lokomotív: 2, 1. — Miskolci Lokomotív—ózdi Vasas: 1, 2. — Eger—Hatvani Lokomotív: x, 1. — Kis­kunfélegyháza—Kinizsi Sörgyár^ 1, x. ~ Ceglédi Lokomotív—Gyulai Építők: 2, 1. — Szegedi Lók.—Vasas AÍAVAQ: 1, x. — Moaz- kvai Dinamó—Moszkvai Torpedó: 1, 1. — Debreceni Honvéd—Nyíregyházi Vasas: 1, x. — Pécsújhegyi Bányász—Győri VörÖ* Lobogó: A jó formában lévő bányászcsapat, különösön itthon feltétlenül esélyese A mér­kőzésnek. — Nagykanizsai Szikra—Pécfi- hányatelepi Bányász: Bár a péc^bányatele- )>i fiúk meglepetésre képesek, alig his­szük, hogy a jó kanizsaiak ellen otthonuk­ban szerezzenek pontot, 1. 1. Az utolsó mérkőzésen a pereceoiek esélyetek. EVOLUT kőnyvelőképző: Rákóczi-út 69. I. 4. Telefon: 28-37. Könyvelői oktatás, új délelőtti éo esti csoportban 1951 számlake­ret szerint. 2891. HASZNÁLT rádiókat vesz, elad és javlti Horgas rádiós. Teréz-u. 1. Telefon: 26-62. A siklósi Községi Vendéglátó Vállalat az étkezdéjének konyhája vezetésére jólkép zett. Önálló azakácímőt, vagy férfi szaka csőt keres, ki a konyha adminisztrációjába* legalább kicsit is jártas. Érdeklődőt: Siklós; 76-os telefonon kérem. 2963. VIDÉKI, egyedülálló fiatalember külön- bejáratú bútorozott szobát keres. Ajánla­tokat: „Sürgős“ jeligére. 753. DESZKÁBÓL épült disznószállás eladó. Antónia-ufca 13. szám. 778. EL.ADÓ á írv nemű, peryszerő bútorok, épyak, szekrények, asztalok, székek, ki» Singer varrógép. Megtekinthető délután *— 7-ig. Zsolnay Vilmos-u. 44., az udvarbán. 773. UfSZERÜ, szép, mély, kombináltszekrény eladó. Légszeszgyár-utca 7., földszint 1. 775. GYÓGTHASKÖTÖK, fűzők, melltartók, szakszerűen és olcsón készít líetényiné Jó. zsef-titea ti. II. em. 6. . 772. FEKETE, indiai perzsabunda eladó. SaMav- ntca 9. Schaffer. 777. 7SOLNAT eozin-vázák. dísztárgyak, fest- ménvek eladók. Cím: 2966. S2ám alatt a kiadóban. HÁZAK gondnokságát. kezelését, adó­ügyeik intézé«ét vállalja Molnár, (rótt ingatlanközvetítő). Ferenciek-utea 36. 770. RUHAS7FKRÉNYT vennék 100 forintig. Ajánlatokat Molnár. Fercnciek-utca 36. 769. KONYHASZEKRÉNYT. páros ágyakat, sezlont és mindennemű bútort Veszek. Álknl- mány-utea 8. szám. 768. MELEG otthont kaphat egy becsületet falusi leány, kit a tanulás s városhoz köt. Pőrébbet: Rnkóezi-út 55. Varrodába. 77t PERMETEZEK ANN \ vrtrö.rcr. kifogástalan állapotban eladó. Bajrsr ZsUinszkv-út 36 Javítások jótál á$<al. Simon. 774. TRIÁSZT AT. eladó. Megtekinthető: Sm- brtndság-u. 26. sz. 779, AíESTEl'GSET T (3. zongoraszók. ebédlő- könyvszekrény eladó. Várolhóz-utea 3- !• * 780. — Átképző Üzemgazdasági tagozat indal nz Egyetemen. A pécsi egyéves egyetemi iizemgo/diisági tanfolyam nyolcvan órás át­képző üzémgazdaSági tagozatot indít jú­nius 13-e és atígusztuS 30-a között. Az elő­adások hetenként kétszer délután 5 óra 20 perekor kezdődik, A felvételi kérvényeket az üzem ajánlásával június t-ig kell be­nyújtani a tanfolyam tanulmányi bizottsá­gánál a Jogi Karon (48-n* tér L). Érdek­lődé« telefonon: 2S-34, 28-33. d n v < n m 1 Napló a Magvar Dolgozók Páft|a Bar/invnmegyei PnrfMzoffcáeónnk (apja. Felelős «terko«z*ő G A I P A f Pelei*« Visdó; S7 I K R A «ANDOR Szerlce*Ttő«ég és kindOhivntah Pécs Percjal* utca 2 — Telefon: 15.3? é< 1« 42 '1 N. R f rvszám!nc-»ám nift sq«i Etnf»rc1ó«t di?? havi ft.— forint Pécsi Szikra nvnmda. Telefon- 20-27 Pérf Munkérsv Mihálv-utea 10 •« A ovoiriilaéri felel: GaRDOííI JÓZSEF.

Next

/
Thumbnails
Contents