Dunántúli Napló, 1951. április (8. évfolyam, 76-100. szám)
1951-04-15 / 87. szám
W5t ÁPRILIS 15 NAPLÓ 3 A belkereskedelmi minisstérium közleménye a kenyérellátás szabályozásával kapcsolatban rKz utóbbi hónapok folyamán meg- íOapítást nyert, hogy a kulákok és niás spekuláns eleinek jelentős meny- nyiségb en rendszeresen vásárolnak kenyeret s ezf állatokkal etetik fel. Megállapítást nyert az is, hogy a kulákok közül sokan a 6aját fogyasz_ tásukra szolgáló gabonát nem őrölte- tik meg, hanem élteszik, hogy spekuláljanak vele, saját fogyasztásukra Pedig az ellátatlanok ellátását való kenyerei vásárolják. Hasonlóképpen beigazolódott, hogy a kulákok, amennyiben gabonájukat megőrölte- tik, 'ezt számos esetben liszt formájá_ ban eladják, maguk pedig kenyeret vásárolnak. Mindezek következtében a kenyérfogyasztás az utóbbi hónapok folyamán nagymértékben emelkedett, messze túlmenően azon a mértéken, amit a dolgozók számának az emelkedése és az életszínvonal természe. tes növekedése indokol. Ezért a Magyar Népköztársaság minisztertanácsa rendeletet hozott a kenyérellátás sza_ báiyozásáról, amelynek célja a dolgozók és családtagjaik kenyérellálásáA Magyar Közlöny vasárnapi száma közli a minisztertanács 90/1951/ IV. 15./MT. számú a kenyérellátást szabályozó rendeletét. A rendelet értelmében az ellátatlan fogyasztók 1951 április 16-tól kezdődően kenyérjegy ellenében vásárolhatnak kenyeret. A finomliszt ellátás januárban bevezetett rendszere változatlanul fennmarad. Nem érinti a ke. nyéreliátás szabályozása a péksütemény forgalmát, tehát zsemlye, kifli és egyéb finomlisztből készült sütőipari termékek továbbra is szabadon — jegy nélkül vásárolhatók. Ugyancsak jegy nélkül vásárolható tovább. rá is a szabád finomliszt is. KJ JOGOSULT KENYÉRJEGYRE? Kenyérjegyre jogosult minden hat hónapos életkorát betöltött ellátatlan nak zavartalan és teljesen kielégítő biztosítása s annak megakadályozása, hogy kulák és egyéb spekuláns elemek zavart kelthessenek a kenyérellátásban. Egyébként a kenyérellátás szabályozását számos város és község dolgozói maguk sürgették. A Magyar Népköztársaság minisztertanácsának rendeleté a kenyérellátás szabályozásáról olyan fejadagokat állapít meg, amelyek valamivel magasabbak az utóbbi hónapok tényleges fogyasztásánál, tehát fedezik a szükségletet. Emellett péksüteményt, zsemlyét, kiflit, stb. továbbra is szabadon, jegy nélkül lehet vásárolni. Változatlanul fennmarad a finomliszt ellátásának ez év januárjában bevezetett rendszere s továbbra is szabadon lehet vásárolni a jegyre kiszolgáltatott finomliszten felül Is finomlisztét. Úgy a kenyér, mint a finomliszt jegyes kereskedelmi ára, valamint a péksütemény ára változatlan marad. A kenyérellátás szabályozásáról szóló minisztertanácsi rendelet védi a dolgozókat a kulák és spekuláns elemek támadása és aknamunkája ellen. fogyasztó, akinek állandó lakhelye az ország területén van. Kenyérgabonában önellátók hatósági kenyérellátásban nem részesülnek. A munkájukból kifolyólag lakóhe. lyüktől távol lévő dolgozó önellátók közül azok, akik havi 12 5 kg gabonát (búzát, rozsot), a helyi gabonabe- gyüjtönél hatósági áron beszolgáltatnak, 1951 évi május 1-161 egy-egy havi kenyér- és finomliszt, alapjegyet igényelhetnek. Részükre munkahelyükön pótjegyek is kiadhatók. A KENYÉRFEJADAGOK A hatósági jegyre vásárolható kenyérfejadagok a 4/1951/1. 2./M. T. sz. rendeletben biztosított finomliszt fejadagokkal együtt, amelyek változatlanul fennállnak, a következők: utcameg-bizottak és megbízott felelősök elszámolni a kerületi (helyi) tanácsnál, illetve a körzeti jegyfióknál. PÓTJEGYEK KIOSZTÁSA A kenvérpótjegyek kiosztása április 16, 17, Í8-án történik. Az ötszázon felüli létszámú üzemekbe, intézményekbe, hivatalokba, stb. a lisztpótjegyek alapján kiszámított konyérpótjegy mennyiséget Budapesten a belkereskedelmi minisztérium közvetlenül, vidéken pedig a járási tanácsok szállíttatják ki. Az ötszáz munkavállalónál kisebb létszámú üzemek, intézmények, stb, a fent megjelölt napokon kötelesek Budapesten a kerületi, vidéken pedig a járási tanácstól a lisztpótjegyek alapján részükre előre kiszámolt ke- nyérpótjegyeket átvenni. Mind az ötszázon felüli, mind az ezren aluli üzemek, stb. kötelesek a póljegyekel az átvétel napján az arra igényjogosultnak kiosztani. A pótjegyeket legkésőbb szerdán minden dolgozó megkapja és arra pótadagját ezen a héten visszamenőlegesen is megvásárolhatja. Azok, akik az 1951. évi április havi kenyérjegy kiosztáskor munkájukból kifolyóan lakóhelyüktől ideiglenesen távol vannak, ideiglenes bejelentőlapjuk felbélyegzése mellett — a munkásszálló, internátus, intézet, felelős vezetője által összeállított névjegyzék alapján — április második felére az ideiglenes lakóhely szerint illetékes tanácstól kenyér hetijegyet kaphatnak. Azokban a városokban, vagy községekben, ahol sütőüzem, sütőiparos nem működik, a helyi tanács engedélyt adhat arra, hogy a lakosság kenyéralap és pótjegyeire kenyérlisztet vásá. Tolhasson. Ezekben a helységekben ezer gramm kenyér helyett hét száz gram kenyérlisztet kel] kiadni. Itt a kenyérjegyek két hétre érvényes szelvényei az érvényességi hónapban egyszerre beválthatók. Hetijegyek és vái- tójegyek kenyérlisztre nem válthatók be, HOGYAN TÖRTÉNIK A JEGYKIADÁS, A KENYÉRELLÁTÁS, A SZÁLLODÁK, KOLLÉGIUMOK LAKÓI, A KÓRHÁZI, ÜZEMI KONYHÁK 1ÉSZÉRE? Szállodában (pensioban) lakók közül csak az állandó szállodai bejelentővel rendelkezők, vagyis csak azok, akiknek máshol bejelentett lakóhelyük nincsen, igényelhetnek kenyérjegyet a szálloda igazgatósága útján. A szálloda (pensio) vezetője a rendőrségi bejelentő könyvvel tartozik a helyi tanácsnál igazolni, hogy az igénylők tényleg állandóan a szál fóliában (pensioban) laknak. A kórházi személyzetet állandó lakóhelyén kell kenyérjeggyel ellátni. A kórházba ápolásra felvett beteg kenyérjegyét állandó lakóhelyén kapja. Minden kórház, szociális intézmény, üzemi konyha, internátus, vendéglátó üzem kétheti szükségletének megfelelő úgynevezett kenyérkezdő ellátmányt tartozik igényelni, — amelyből a napi szükségletre fedezetet tud adni a kenyeret szállító sütőüzemnek — a helyi tanácstól április 20-ig. Ha az élelmiszer kiutalás központilag történik, a kenyér kezdő ellátmányt akkor is a területileg illetékes helyi tanácstól kell igényelni. A kórházak, üzemi konyhák, stb. részére, aniig igénylésük alapján a megfelelő kétheti kezdő ellátmányt meg nem kapják, á conto kenyérkiadás történhet annál a sütőüzemnél, ahol addig kenyérszükségletét beszerezte, de az igy átvett kenyérmennyiségre a kezdő elit mányból megfelelő súlyra szóló kiutalást, vagy váltóutalványt ál keli adni a sütőüzemnek. Kórházakban, szociális intézményekben, iniernátusokban, stb. teljes ellátásban (reggeli, ebéd, vacsora) részesülök jcenyérjegyüket tartoznak beszolgáltatni. SÜTŐ IPAROSOK KÉSZLETBEJELENTÉSE, Sütőiparosok 1931 április 15-1 ke: nyérsiitési liszt készle! tiké! kötelesek az üzem telephelye szerint illetékes helyi tanács kereskedelmi osztályához bejelenteni. Egyben kötelesek az üzemi termelési napló alapján bejelenteni átlagos kétheti kenyérliszt szükségletüket. KENVÉRVÁLTÓJEGY ELLÁTMÁNYOK KIADÁSA. A kerületi tanácsok körzeti jegy fiókok. dohányárudák, állami, vendég- lútóipari üzemek részére a keiiyer- vűltójegy ellátmányt Budapesten a belkereskedelmi minisztérium szerve, zet ellátási főosztálya, vidéken a megyei tanácsok adják ki. 1. Égiszül alatt dolgozó bányászok 2. Nehéz testi munkás 3. Fizikai dolgozó 4. Kiemelt szellemi és adminisztratív dolgozó (kitüntetettek, műszaki, gazdasági és igazgatási vezetők) 5- Nem kiemelt szellemi és adminisztratív dolgozók, valamint a fizikai dolgozóik kategóriájába nem tartózó egy é)j'dolgozók 6. Egyetemi és főiskolai hallgatók 7- Minden egyéb ellátatlan fogyasztó 8. Terhes és szoptatós anyák, terhességük 4 hónapjától a gyermek féléves koráig Az anyákat ezenfelül megilleti a munkakörük után járó kenyérpótjegy is. A KENYÉRJEGY KIOSZTÁSA. Az áprilisi kenyérjegyek kiosztása április 16 és 21 között meg fog történni. A kenyérjegyre kenyeret a fo_ gyasztók április 22-től válthatnak ki. Április 16-tól 2l-ig a kenyeret a fo. gyasztóknál lévő Hl. lisztjegyek május, június havi liszt szelvény őre és a lisztjegy fejrészére adják ki, a következőképpen: a májusi lisztszelvényre április 16- ra és 17-re, a júniusi lisztszelvényre április 18 ra és 19-re, a lisztjegy fejrészére április 20-ra és 21-re adnak ki két-két naponként ötszáz-ötszáz gramm kenyeret. Miután a májusi és júniusi lisztszelvényre történik a jövő héten a kenyérkiadás, a fogyasztók a kenyérjeggyel egyidejűleg meg fogják kapni az új lisztjegyeket is. A május — június havi egyesített kenyér- és lisztjegy egyesített jegy-nyomtatványon április 30-ig kerül kiadásra. Miben különbözik a kenyérjegy. rendszer a cukor-, zsír- «tb. jegyrendszertől? A kenyéralapjegyek csak abban a városban, községben válthatók be, ahol azokat kiadták. A lakóhelyüktől ideiglenesei^ távol lévők, lakóhelyükön kívül más városban, községben dolgozók, a lakásuk szerint illetékes helyi tanácsnál, ‘illetve jegyfióknál alapjegyflk szelvényei ellenében hatnapos hetijegyei igényelhetnek. Vendéglátóiparban, üzemi konyhákon és egy óh társadalmi étkeztetéseknél kenyér csak kény érválló jegy el lenében szolgáltatható ki. Akik üzemi ellátásban, vagy vendéglátóiparnál kenyeret kivannak fogyasztani, alap, vagy hetijegyük szel vényeit — egyenlő súlyért ékben — öt dkg-os szelvényekből. álló váltó- jegyre cserélhetik be a helyi tanácsnál! a körzeti jegyfiókban, a Kenyérből naponta finomliszt havonta alapad. pótad. ossz. alapad. pótad. ossz. gramm.-ban íejad gramm.-ban fejad. 250 250 250 300 200 100 550 450 350 1200 1200 1200 1200 1200 400 2400 2400 1600 250 50 300 1200 1200 2400 250 50 300 1200 400 1600‘ 250 50 300 1200 1200 250 250 1200 1200 250 200 450 1200 1200 árudában, vagy az arra kijelölt vendéglátóüzemben, továbbá a nagyobb üzemekben, vállalatoknál és hivataloknál működő konyhán. A pótjegyek, hetijegyek és váltójegyek. az ország egész területén beválthatók. A kenyéralapjegyek szelvényei két-két napra, a pótjegyek szelvényei egy-egy napra szólnak. A íicuy/pjegj’ck kiosztása Az alapjegyet' mindenki állandó lakóhelyén, pótjegyét pedig munkahelyén kapja meg. A terhes-_ és szoptatós anyák alapjegyüket és anyasági pótjegyüket is lakóhelyükön kapják meg. ALAPJEGYEK KIOSZTÁSA Budapesten. A kenyéralapjegyek kiosztása a házfelügyelők útján történik. A' ház- felügyelők a kerületi tanács, illetve a körzeti jegyfiókok által minden házra megállapított sorrendben április 10-án, 17-én, 18-án kötelesek a konyéralgpjegyeket átvenni és azonnal kiosztani a ház gabonában ellátatlan lakói között, tehát azok részére, akik finomliszt jegyre jogosultak. Vidéken. A helyi viszonyoknak megfelelően az nteamegbizottak, vagy a választási körzetek szerinti beosztásban megbízott felelősök útján történik 16. 17 és 18-án a kenyéralapjegyek kiosztása. Budapesten és vidéken. A rendelkezésre bocsátott kiosztási jcgyzéknvointatványon kell összeállítani :t finomliszt,jegyek kiosztása ,alapján azok névsorát, akik kenyér- jegyet kapnák. . A kenyérjegyek átvételét a kinsz tűd jegyzéken minden igényjogosult aláírásával tartozik elismerni. Az így aláírt jegyzékkel a ki nem adott 'egyek visszaadása mellett ánrjlis 19 on tti.én tartoznak a kázfeílígye|ök Tájékoztató a kenyérellátás szabályozásáról As Országos Béketanács közli 'Az Országos Béketanács az egész magyar dolgozó nép békeakaratának adott kifejezést, amikor a Béke Vi'úgtctnács felhívásához csalié kozva, elindította hazánkban az aláírásgyűjtési mozgalmat. A magyar dolgozó nép lelkesen veszi ki részét ebből a hatalmas nemzetközi megmozdulásból. Eddig a Béke Világtanács felhívását — hogy az öt nagyhatalom kössön békeegyezményt — hazánkban egymillióhét- szásharmincküenczer. ember írta alá. A küIügyininiszícrlieSyctíesek április 13-i ülése A kűlügyminiszterhelyettesek április 13-i ülésén a nyugati hatalmak képviselői semmit sem válaszoltak arra a bírálatra, amelyben a szovjer képviselő az előző ülésen részesítette álláspontjukat. Jessup és Parodi felszólalásaira válaszolva Gromiko, a Szovjetunió képviselője kijelentette, hogy a nyugati államok képviselői szavaikban megegyezésre kívánnak jutni, a valóságban azonban nem járulnak hozzá, hogy a béke létfontosságú kérdéseiI napirendre felve. gyéh. Gromiko ezután részletesen bizonyí. tóttá, hogy a tárgyalások során éppen a Szovjetunió volt az, amely a legnyíltabb határozottsággal nyilvánította álláspontját és indokolta meg az általa benyújtott javaslatokat. ..Itt, szemmel láthatólag nem arról van szó, mintha valami „homályos“ len. ne, — mondotta — mint ahogyan azt Jessup igyekszik beállítani. Mindinkább meggyőződünk azonban arról, hogy a tanácskozásunkon felmerülő kérdések alapvető oka az, hogy az l'SA, Nagybritannia és Franciaország kormánya nem kívánja a külügyminiszterek tanácsának ülésén megvitatni a legkomolyabb és legélesebb problémákat.“ Beszédének ezt a részét Gromiko a következő kijelentéssel zárta le: „Az a tény, hogy a három hatalom elutasítja a négy hatalom fegyverzete és fegyveres erői csökkentése kérdésének napirendre tűzését, auv- nyit jelent, hogy elutasítják általában a fegyverzet és a fegyveres erők csökkentése kérdésének megvitatását.“ Parodi, Franciaország képviselőjének felszólalására válaszolva Gromiko megállapította, hogy a szovjet küldöttség módosító javaslatait mesterséges ellenvetésekkel utasították vissza a három nyugati hatalom képviselői. A nyugati hatalmak képviselői javaslatainak elfogadása azt jelentené, hogy a fegyverzet és a fegyveres erők csökkentéséről folytatott vita üres fecsegésbe fulladna. Lehet, hogy a három hatalom kormánya ezt elegendőnek tartja, hogy eleget, tegyen a közvélemény jogos követeléseinek, a szovjet kormány azonban szembehelyezkedik a népek újabb megtévesztésével — mondotta beszédének befejező részében Gromiko. I A következő ülést április 14-éro tűzték ki. A koreai néphadsereg főparancsnokságának hadi jelentése Pbenjan (TASZSZ). A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság néphadseregének főparancsnoksága közölte, hogy április 13-án a néphadsereg egységei, szoros együíilmüködéshcn a kínai önkéntesek egységeivel, valamenyi arcvonalon folytatták u kemény harcot, miközben komoly veszteségeket okoztak az ellenségnek. A néphadsereg egységei a középső arcvonalon a legutóbbi néhány nap alatt több mint 1.600 katonát és tisztet semmisítettek, illetve sehesítettek meg. Megsemmisítettek hat harckocsit, hét gépkoe.sit és az ellenség sok egyéb harci felszerelését. A nyugati arcvonalon a néphadsereg egységei április 12-én lelőttek négy el- lcnségcs repülőgépet, köztük egy IS 20-es mintájú bombázőgépet. A Lityeraturnaja Gazeta a koreai hadműveletekről P. Krajnov a Lityeraturnaja Gaze- tában összefoglaló képet ad a koreai hadműveletekről. Április 12-én — Írja — a beavat, kozók csapatai a középső frontszakaszon „tűzfalba“ ütköztek. Az amerikai csapatokra és csatlósaikra nagy csapást mértek. A párisi rádió is megállapítja, hogy a néphadsereg egységeinek ellenállása „A frontszakaszok többségén fokozódott". Azt a nagy ejtőernyős osztagot, amelyet az amerikaiak március végén Munszan város környéken (Szöultól északnyugatra) dobtak le, a koreaiak megsemmisítették. A néphadsereg egységei néhány nap alatt több, mint kétezer katonát és tisztet semmisítettek, vagy sebcsítel- tek meg. Az osztag többi tagját fog- iyulejtették. Annak ellenére, hogy az amerikai lámadók igénybeveszik a különféle országokban toborzott zsoldos söpredéket, az imperialisták erőfeszítései nem hozzák meg a kívánt eredményt — állapítja meg Krajnov. Valameny- nyi hódítóra ugyanaz a sors vár, mint a Munszan környékén ledobott ejtőernyős osztagra. A Magyar Vöröskereszt I. Országos Értekezlete Szombaton reggel Budapesten megkezdődött a Magyar Vöröskereszt I. Országos értekezlete, melyen az üzemi, városi és falusi Vöröskereszt szervezetek képviselői, véradók és önkéntes ápolónők vesznek részt. Az országos értekezletet Raíkó Anna' egészségügyi miniszter nyitotta meg. Anten Novak, a csehszlovákiai jugoszláv nagykövetség tisztviselője metienékjogot kért a csehszlovák kormánytól Prága (CTK) Antun Novak, a prágai jugoszláv nagykövetség tisztvise lője menedékjogot kért a csehszlovák kormánytól, mert ellentétbe került a jelenlegi jugoszláv kormány és a prágai titoista nagykövetség politikájával. Novák, a csehszlovák hatóságoknak adott nyilatkozatában közölte, hogy a szovjet hadsereggel együtt harcolt a fasiszták cljen. Majd 1948-ban az UDB szolgálatába lépett. Mielőtt megkezdte munkáját a prágai nagy- követségen, közölték vele, hogy „ellenséges országba" indul, Prágában Szlavko Gyuries ezredes, katonai attasé, —• akinek főfeladata a Csehszlovákia elleni kémkedés irányítása — arra utasította, hogy hirdesse Tito politikáját és dicsérje a jugoszláviai viszonyokat, akár megfelel ez a valóságnak, akár nem. Novák ezután arról a hallatlan mér. tókű terrorról beszólt, amelyet a nagy- követség vezetői alkalmaznak a jugo szláv nagykövetség alkalmazottaival szemben. ..Prágában alkalmam volt meggyőződni a Csehszlovákia elleni titoista propaganda hazug voltáról, láttam a dolgozó nép életszínvonalának emel kedését. Láttam, hogyan halad a csehszlovák nép a Szovjetunió Önzetlen segítségével jobb és boldogabb élet télé, míg Jugoszlávia egyre Inkább rabszolgaságba süllyed, mert cladiák az amerikai kapitalistáknak.“ Novák ezután kijelentette: „Nem akarok közösséget vállalni a háborús uszltókkal, sem ügynökeikkel, megalkuvás nélkül azoic mellé állok, akik a békét és a szocializmust akarják, Meg akarom mondani az igazságot valamennyi partizánharcos baj- társamnak: Tito és klikkje a nemzőig közi tőke háborús politikáját szolgálja és az angol-amerikai imperialisták Űzetett ügynöke. Szükséges, hogy végezzünk ezzel a bűnös bandával, mely nemzetünket háborús kalandba sodorja. Lemondok tagságomról Tit0 pártjában és kilépek a nagykövetség szolgálatából. Hozzá fogok járulni a szocializmus építéséhez a népi clemo_ kralikus Csehszlovákiában. illrghttlt Kevin Bevin volt brit külügyminiszter szívroham következtében megholt, jelenti a Reuter hiriigynekseg.