Dunántúli Napló, 1951. március (8. évfolyam, 50-74. szám)

1951-03-08 / 56. szám

NAPLÓ 18!»i MÁRCIUS S 1 elkészültek a tavaszi munkára a garéi tszcs dolgozói Csoportérlekezletet tartottunk, ame­lyen az új tagok is résztvettek. Az elhangzott kérdésekre felvilágosítot­tuk az új tagokat az üzemi szabály­iatokról, hogy minden tag tisztában legyen jogaival és kötelezettségeivel. Bemutattuk a csoport területi terv­tárát, amelyen tisztán lehetett lát­ni, hogy melyik parcellába milyen nüvcnyféleségeket fogunk vetni. Ebbe belerajzoltuk az új tagok területét és ezeket is felosztottuk parcellákra. Először az új tagok szerződéses nö- ■eényféleségeit állítottak össze, hi- . szén a gyáraknak sok nyersanyagra »an szükségük. Uj brigádokat és munkacsapatokat szerveztünk. így egy állattenyésztő és két növény­termelési brigádot alakítottunk. A vázrajzon feltüntettük, melyik mun­kacsapat, melyik területen dolgozik egész éven át. Jegyzőkönyvileg min­den brigád és munkacsapat átvette a számára kijelölt területet és gazdasá gi felszerelést. Már gondoskodjunk arról, hogy miden új tag ezen a hé len megkapja tagkönyvét és beteg lapját. Vetőmagvaink, a tengeri, rostkender kivételével vetőkész álla­potban várják a vetést. A mák máy a földben van és mihelyt a föld megszikkad, teljes erővel hozzáfogunk a tavaszi munkákhoz, mert minket úgy tanított meg a Párt, hogy min dent a maga idejében. Hogy közösen gazdálkodhatunk, köszönhetjük a ha talmas Szovjetuniónak és annak bölcs vezérének, Sztálin elvtársnak, vala­mint legjobb magyar tanítványának Rákosi elvtársnak, aki rávezetett bennünket a nagyüzemi gazdálkodás útjára, amely út a felemelkedésünk biztos záloga. Garaf József a garéi „Felszabadulás" tszcs elnöke. MÁRCIUS 8. CSÜTÖRTÖK ÜGYELETES GYöGYSZERTARAKí 10 3. sz. („Gránátalma") gyógyszertár Széchenyi tér 5. Tel.: 29-81. 10/8 sz. (^Őrangyal") gyógyszertár, Kossuth L ftca 81. Tel.: 23 94. 10/12 sz. („Isteni gondviselés") gyógyszertár Doktor Sán- áor u. 47. Tel.: 13-53. — NÉVNAP: Zoltán. — IDŐ JÁRÁSJELENTÉS: ’ Várható időjárás csütörtök estig: To­vábbra is felhős, sokfelé esős idő. Reggel helyenként köd. Mérsékelt szél. enyhe idő. Várható hőmérsékleti értékek az ország területére: reggel 1— 4, délben 8—11 fok között. TANÁCSTAGOK FOGADÓÓRÁI: Geister Eta-utca 8. sz. alatt csütör­tökön este 6—8 óráig Gál István és Tető János tanácstagok fogadóórát tartanak. ' — A Magy«r Szabadságharcos Szö­vetség pécsi városi szervezete szere­tettel meghívja az összes üzemek és hivatalok minden dolgozóját és hoz­zátartozóját, a Szövetség székházába, (Megye-u. 20. sz.) 12-én, hétfőn este 19 órakor kezdődő műsoros Szabad­ságharcos estre. — A világ dolgozói a hatalmas Szovpeíunió vezetésével nehéz har cot vívnak a béke megvédésének ér dekében. Ehhez a békeharchoz a Bőr gyár vasshetta műhely dolgozói termelés fokozásával akarnak hozzá járulni — Írja Berius István levele rönk. — Vasutas ténylegesek és nyngdí jisok a volt Konzum-részvények visz sz,(fizetése végett sürgősen jelenkez zenek Pécs áSlomásan a zö'dvevényc pénztárnál. A kifizietés délután 13 órától az arcképes Igazolvány felmu tatára ellenében történik. Benke József magyarbólyi levele Iczönk arró':1 számol be levelében hogy a termeűöcsopor1. tagjai a Kon gresszusra tett vállalásaikat túltelje 6ttctíék és tovább folytatják a harco a béke megvédése érdekében. — Farkás Féter, királyegyházai le vetezőmk örmmcl írja, hogy községük­ben három új termelőcsoport alakult ’■Béke , .,Uj élei", „Petőfi" névvel Böröcz Béla, mecseka^jai leve lezőnk őrömmel számot be arról, hogy Mccsekalján I, típusú terme’öcsoport alakúit. Egyben jelentette, hogy : Kongresszus ünnepén megkezdte mű ködését a mccsekaljai mozi, amelye a Kongresszus tiszteCe'ére hoztak használható állapotba. — Korma Erzsébet, Sopiana gép pyári levelezőnk arról számol be le­velében. hogy a legu'óbbi taggyülé sen a jó! dolgozó DISZ-tagok könyv- jutalomban részesültek. I «gszervezetek hírei ÖHBRKi 14 ig A 1» SL I, Bátor emberek Izgalmas, fordulatos, színes, magyarul beszélő szovjet fiira. Előadások 5—7 — 9 órakoi Vasárnap délelőtt 9 és 11-kor MATINÉ BŰVÖS SAPKA 10-ig LI R A * 5 \ Dicsőség útja (Szovjet fiira) Előadások: >/*S V:7, Vs9. Közkívánattal MÁGNÁS MISKA VA K Hj\A 11 ia mt» Harc a vízért Szovjet parasztkiildöltsíg l y»tí I ti SZIKII IUOI IS(.£ Magyarországon hétköznap 6 és fél 8, { SZAKSZERVEZET: Felkérjük KPDSZ helyi csoportjához tartozó kartársakat, hogy tagsági könyv ki cserélése végett még a hét folyamán je!ertj>emek meg a József-utca 15. sz. alafi pénztárnál. A Vendéglátóipari Dolgozók Szakszervezetének helyi csoportja tagkőnyvcseréic is itt fo lyik. A házfelügyelők szakcsoportja ér tesfti tagjai''', hogy f. hó 10-én este fél 8 órai kezdettel taggyűlést tart a MSZT székházban (Janus Panno nius-u. 11. alatt!.) Kérik a tagság mi néi nagyobb számú megjelenését. MSZT: 9-én, pénteken este 7 óra­kor összevont aktíva értekezlet lesz a Magyar Szovjet Társaság székházá ban. A tárgy fontosságára való telcin- fiettel kérjük az összes titkár, szerve­ző gárda, Uj Világ és filmaktiva elv társak pontos megjelenését. MNDSZ: Nemzetközi Nőnapi ünnep előadók a kővetkezők lesznek: D_o hánygyár. csütörtökön 4 órakor: Deák Katalin, Zso'nay-g'v'ár, csütörtökön fé- 5 órakor: özv. Fehér Vincéné, Kesz­tyűgyár, csütörtökön fél 5 órakor: Rotfhrg Gyuláné, Bőrgyár, csütörtö­kön 3 órakor: Bedő Pálné, Sopiana. csütörtökön fél 4 órakor: Vértes be- rencné, Újhegy üzem, csütörtökön 2 órakor: Gáli Lukácsná, Rendőrasszo­nyok, csűtör'őkön 5 órakor: Arabru- sicsné, Hús és tej V, péntek 7 óra­kor: Békés Sándorné. Ruházati V. péntek fél 6 órakor: Cseri Istvánné, Népbovt NV, péntek 5 órakor: Garzó Ilona. Magasépítkezés, péntek 5 óra­kor: Kertész Györgvné, Iparcikk NV. péntek 6 órakor- Rolling Gvu'áné, Budai II, péntek 6 órakor: Gvuska Jánosné, Siklósi, péntek 6 órakor: Bedő Pálné, Kertváros, 6 órakor: Bor­só Dánielné. Belváros, péntek. 6 óra­kor: Faubl Ferencné, Szabolcs falu. péntek 6 órakor: Rab Antalnc, Me- szestclcp. péntek 6 órakor: Fehér Irén. Mezőgazdasági szerárugyár, pén­tek fél 6 órakor: Deák Katalin, Va­sas falu II, vasárnap 6 órakor: Fe- hérné, Istenkut, vasárnap fél 4 óra­kor Csiszárrá, Pécsbányate cp. va­sárnap 6 órakor: Herr Imréné, Budai I„ hétfő 6 órakor: Rab Antalnc. Szi­geti, hétfő 6 órakor: Bedő Pálné, Gyárváros, hétfő 6 órakor: Faubl Fe- enené, Szabolcstelpp. hétfő 6 órakor: Borsó Dánielné, Kokszmű. hétfő 6 órakor: Tubák Györgyre. Vasas telep l, hétfő 6 órakor: özv. Fehér Vinrér.é Vasas 'idep II, hétfő 6 órakor: Bor- bélyné, Vacas fa’u I. hétfő 6 órakor Rothfiug Gyuláné, Erzsébeti;"eo. hét­fő 6 órakor:, Garamvölgyi Miklósné, Borbála-teleo. hétfő 6 órakor: Békés Sándorné. Pécsújhegy, hétfő 6 óra- ■:or:Bárdos Gusztávné, Pécsújíiegy- szőlő, hétfő 6 órakor: Bedő I.aiosné Posta, hétfő 6 órakor: Gvuska Já rosné, Élelmiszer kiskor. NV. hétfő 7 órakor: Kónya Tiborné, Erdőgazda­ság. hétfő ö órakor: Rácz Rerenen-* Tejipari váll., hétfő 5 órakor: Szalai- né, Tatarozási vál. hétfő U- 5 ó-a kor: Gál- Lukácsné, Nyomdászok, hé - fő 5 órakor: Orosz Irén. Borf-u-g Imi hétfő fél 5 órakor: Rabinek J-tnőné rcményforg ilmk kedd 4 órakor: Ra binek Jenőné. Egyetem, kedd 4 óra­kor: Vértes Ferencné. — Értesítjük a rendőrasszonyokat, hogy 8-án d. u 5 órakor műsoros nőnapot tartunk 12-1 nőnapunk elmarad, helyette őnevelő értekezletet tartunk 0 árt­or. KTOSZ: Felhívjuk az iparosok női salédtagiait és a női iparosokat, hogv 9-én. pénteken 7 órai kezdette end zendő nőnapon jelentenek meg KISOSZ: It elmérő fűszeresek a nárciusi szeszuta ványoka'l a KIRÓSZ- bari vegyék át. VILÁGOS, keményfa félháló eladó. Fo'-da-u 15. szám. JoAIJ.APOTRAN lévő tpmerjáts/ő' eresünk. Ajánlatokat Má'-kn és ár. mezielölésé'<d „Készpénz" jeligéit jük a kiadóba. Párthírek Felhívjuk az alap- és középfokú propagandista szemináriumvezetők és politikai iskolavezetők figyelmét, hogy márcus 12-én. hétfőn 7 órakor „Ho­gyan jegyzeteljünk" címmel előadást ártunk a Pártoktatók Háza nagyter­mében. Megyei Pártbizottság ágit. prop. osztály. KÖZÉPFOKÚ ISKOLAVEZETŐK ÉS ELLENÖRÖK FIGYELMÉBEI III, hó 10-én, szombat d. n. 5 óra­kor propaganda szemináriumot tar­tunk, mivel az eredeti anyag kibőyült, amiből előadás lesz. Ezenkívül módszertani vía lesz, az ehhez szüksége, útmutatót az elvtár- sak sürgősen, a mai napon vegyék át a városi pártbizottságon, hogy fel tudjanak rá készülni. Városi Pártbizottság Oktatási osztály. ALAP ÉS KÖZÉPFOKÚ PROPA­GANDA SZEMINÁRIUM VEZETŐK ISKOLAVEZETŐK ÉS ELLENŐRÖK FIGYELMÉBEI Felhívjuk az alap- és középfokú propaganda szeminárium vezetők, is­kolavezetők és ellenőrök figyelmet, hogy március 12-én, hétfőn d. u. 6 órakor a módszertani előadás kere­tében „Hogyan jegyezzünk" címmel előadást tartunk a Pártoktatók Háza nagytermében. PART ÉS TÖMEGSZERVEZETI FUNKCIONÁRIUSOK ÉS PROPA­GANDISTÁK. VALAMINT TÖRTÉ­NELEMTANÁROK FIGYELMÉBEI Felhívjuk a párt-, iömegszervezeti funkcionáriusok és propagandisták valamint a történelem tanárok figyel mét, hogy 16-án, pénteken d. u. órakor „A Magyar Tanácsköztársaság 1919" címmel előadást tartunk. Elő adő: Központi Előadó Irodától. MDP Pécs városi pártbizottság ér tesfti az összes pécsi pártszervezetek 'iilkárait, hogy 9-én, pénteken d. u. 5 órakor a Munkáskultúrházban titkári értekezletet tartunk, melyre kérjük az elvtársak pontos megjelenését. (A fenti közlemény (nem vonatkozik MESZHART pártszervezetek titká raira. Felhívjuk a figyelmét azoknak a párttagoknak, párttag és pártonkí- vüli tömegszervezeti funkcionáriusok rak, párttag és párionlrivüli népne­velőknek, akik scmiiyen pártoktalás ban nincsenek bevonva, hogy a >,Bol évik Párt Útja" címmel a 1II. elő adást 16-án, pénteken délután 6 órai kezdettel a MunkáskuKúrhéz nagy termében tartjuk meg. Az előadás anyaga a „Bolsevik Párt történetének IV—V. fejezete. Az előadásra kérjük az elvtársak pontos megjelenését. A Budai I. pártszervezet felhívja a népnevelőket, bizalmiakat, MNDSZ népnevelőké!:. MSZT népneveiket, hogy 9-én, pénteken este fél 7 órai kezdettel bizalmi és népnevelő érte­kezletet tart, melyre a pontos megje enést kéri. A Szigeti pártszervezet fe hívja a népnevelők, bizalmiak, MNDSZ nép nevelők és az MSZT népnevelőket, hogy pénteken, 9-én este 7 órakor az Alajos'-u. 2 .sz. alatt feltétlenül je enjenek meg. Kinevezték a városi TSB tagjait A városi tanács végréhajtóbizottsá ga kinevezte a pécsi városi Testneve­lési és Sport Bizottság tagjait. Az új városi TSB a következő tagokból áll: Elnök Schvara Nándor, tagok: Kri­zái Barna főhadnagy (honvédség), Várnai György őrmester (rendőrség), Bogár József (SZOT), Vadon János (DISZ), Bakán József (Pécs város ta­nácsának végrehajtóbizottsága) ésBa- rács Ferenc (oktatási főelőadó). Az új városi TSB már megkezdte mun­káját. Közben sorra alakulnak az egyes sportágak társadalmi szakszövetsé­gei. Tegnapi számunkban az asztali­tenisz szövetségek vezetőségeinek a neveit közöltük. Azóta újabb szakszó vétségek alakultak. Ezek a követke­zők: Tenisz szövetség: a megyei szövet­ség elnöke Duláriszky Jenő, h. elnöke Lóránt Vera, titkára Holota Jenő, a városi szövetség elnöke Cserfái Jó­zsef, h. elnöke Lőcze János, titkára Hegyi István. kosárlabda szövetség: a megyei szövetség elnöke Gréczi Ferenc, h. elnöke ifj. Goda Gyula, titkára dr. Radochay Imre,, a városi szövetség elnöke Bóta László, h. elnöke Kende, ki István, titkára Kapusi József. Torna szövetség: megyei elnöke Du- lánszky Nándor, h. elnöke Csaba András, titkára Várkői Ferenc, városi szövetség elnöke Monostori Sándor, h. elnöke Horváth Leona, titkára Ko vács Jenő. ökölvívó szövetség: a szakosztá­lyok kis létszámára való tekintettel egyelőre közösen alakult szövetség a megyei ős a városi feladatok ellátása ra, amelynek elnöke Sárkány Ká­roly, h. elnöke Bíró Kálmán, titkára ifj. Nagy István. Labdarúgó szövetség: megyei szö­vetség elnöke dr. Steinmetz Endre, h. elnöke Sági József és Kassai Jó­zsef, titkára Szegedi István, a váro­si szövetség elnöke Bereczki István, h. elnöke Molnár József és , Kassai. József, titkára Berki Mihály. 1 Az újonnan alakult megyei és vá­rosi szövetségei; megkezdték a me­gyei és városi bajnokságok szerve­zésének munkálatait. S Z INBA Z SVÉD SÁNDOR március 9-re hirdetett estje a mű­vész megbetegedése miatt elmarad. Ezen a napon a színház nem tart elő adást. Svéd Sárdor március 14-én lép fc! a Pécsi Nemzeti Színházban 8-án a Házasság hozománnyal című mulatságos, zenés vígjáték 25. jubi- áris előadására kerül sor. Március 10: Hétköznapok hősei. M.ánd: Éva Kossuth-díjas színmüvét a színház Földes Gábor vendégrendezó beállításában hozza színre. Ez a da­rab emlékezetes élménye 'esz a pécsi közönségnek. A Martin-munkások endkivüli munkateljesítményéről és derűs perceiről számo be ez a mű, a ritünő színészek tolmácsolásában. Miklós Klára, P.itassy Tibor. Bakos László, Somló Ferenc, Náday Pál, Kormos Laios, Kovács Gyula. Kál­mán György, Kárpá'-hy Zoltán játsz- szák a főszerepeket. SZÍNHÁZI MŰSOR: Március 8-án este fél 8 órakor: HÁZASSÁG HOZOMÁNNYAL (Bér­etszünet). Március 9-én, NINCS ELŐADÁS Március 10-én, este fél 8 órakor: HÉTKÖZNAPOK HŐSEI (József At­ia bériéi). Március lí-én, d. u. fél 4 órakor: hétköznapok hősei iBérieiszüneti Március 11-én, este fé! 0 érakor: HÉTKÖZNAPOK HŐSEI 'Bé; letszüneü Március 12 én. es*-* fő’ li rrrV-r. ’’PTKÜZNAI'OK HŐSEI (Gorkij bér le). JÓSLATAINK A VASÁRNAPI TOTO-RA Bástya—Dózsa: Nagy küzdelem várható, a Bástyát esélyesebbnek tartjuk, 1, x. — Vasas—Csepeli Va­sas: A pálya-avatón a Vasas indul valamivel több eséllyel, 1,2. — Hon­véd—Diósgyőri Vasas: Biztos hazai győzelem várható, 1, 1. .— Szegedi Petőfi—Szegedi Honvéd: A Petőfi mel­lett a nagyobb tapasztalat szól. 1, x. — Dorog—Szombathelyi Lokomotív: Hazai pályán a bányászcsapat az el­múlt egyfordulós bajnokságban it^m kapott ki, 1, x. — Salgótarjáni Bá­nyász—Győri Vasas: Itt is a hazai csapat esélyesebb, 1, 2. — Vörös Lo­bogó Soroksái—kinizsi: A vendég­csapat győzelme várható, bár a dön­tetlen sem elképzelhetetlen, 2, x. — Koml6~~Dinamó: Hazai pályán a komlói csapat Játszik esélyesebbnek a vasárnap nem elég meggyőzően játszó pécsi csapattal szemben, de ellenkező eredmény is előfordulhat, 1, X. •— Nagykanizsai Lokomotív Pápai Vörös Lobogó: Gyengén ját­szott a kanizsai csapat múlt vasár­nap, így a pápaiak közelebb állnak a győzelemhez, 2, 1. — Miskolci Honvéd —Miskolci Lokomotív: A vasutas csapat jobbnak látszik, 2, x. — Pere- ccsi Bányász—Bp. Lokomotív: Inkább a hazai csapat győzelmére számítunk, de meglepetés lehetséges, 1. 2. — Debreceni Honvéd—Bp. Postás: Á volt NB I.es csapat győzelme várható a volt NB Ill-as csapat ellen, 2, 2. Pótmérkőzések: Előre—Szolnoki Ln, komolív: Itt is a hazai csapat győ­zelme várható, 1, x. — Vörös Lobo­gó Keltex—Békéscsabai Építők: Ha ­zai győzelem várható, 1, 1. — Kecs­keméti Kinizsi—Szegedi Lokomotív: A hazad csapat győz, 1, 1. — Ózdi. Vasas—Debreceni Lokomotív: Ez is hazai győzelmet ígér. 1, 1. * MIíK hírek. Jövő héten,. tehát március 11—18. között a fedett uszo­dában úszó MHK próbáztatásoka! tartanak. Most vasárnap. 11-én az egyesületek és iskolák részére mezei futásból lesznek MHK p.róbáztatá- sok. * A labdarugó játékvezetők szom­baton este 6 órakor taggyűlést tárta- urik, amelyen az átszervezéssé’ kap­csolatos problémákat ismertetik a tagsággal. * Röplabda- Ma délután 5 órakor az egyetemi tornacsarnokban hármas röplabdatornát rendez a két fegyve­res alakulat, a rendőrség cs a hon­védség, A tornán a Pécsi Dózsa, Pé­csi Zrínyi és a Gépipari gimnázium csapatai vesznek részt. Vasárnap a Pécsi Dózsa csapata a Szekszárdi Dózsa együttesét látja vendégül. VILLANYT KÉR A SZTLÁGYPUSZTAT Állami gazdaság A szilágypusztai állami gazdasá; dolgozói 19-19 szeplembeT óta jó mun kát fejteitek ki azért, hogy a gazda­ság a mai követelményeknek megfe­lelj en. A gazdaság dolgozói mindany- nyian megértették, hogy moslt már sajátmagiiknak dolgoznak, éppen ezért a legnagyobb lelkesedéssel és odaadással végzik a munkájukat. Ez­zé! szemben hiányosságok is merülnek fel. A mostani legégetőbb problémánk az, hogy nincs villanyunk. A villany bevezetésének ügye már egy év óla húzódik, a külső vezetékek megvan­nak. de . a belső vezetékek sehogysem akarnak elkészülni. Fájlaljuk mind­annyian. hogy a községünkben még most sem oldódott! meg a villamosítás kérdése. A tervek az Országos Tervhi­vataltól a kezünkben vannak, amely szerint mull év november 10-rc, illet­ve december 10-re készen kelleti volna tennie a villamosításnak. A dolgozók szeretnének rádiót hall­gatni és villanyfény melléül az áCIni- lenvészíésben dolifozni. Szeretnék rá­dión keresztül hallani mindazt az előttünk álló feladatot, amit meg keli, Aioáv valósítsuk. Forró szeretettel Irall'galmínk mindig Rákosi elvlárs szarait. Sajnos azonban ez>' nem le­heljük, meri mf" ma is petróleum- lámpa fénye mellett kell eltölteni az siónkéi. Herendi Dezső igazgató Szüágypusztn. Állami Gazdaság. Ingatlan vétel, eladás, csere, lakás­csere eve*-az INVÖZ*ÖU resztül lehetséges. Címe: Perczcl u. 2. FŐZNI TUDÓ mindenest felveszek. Eszterjfálvos-u. 49. HASZNÁLT férfiruhái, cipőt, frak.il zsaketet, szmokingot, saját tulajdonát képező tisztizuhbdnyt, köpenyt ve­szek. Kovács, Kossuth Lajos-út 17. Z'-lniitiázzal szemben. FoZŐMINPENEST azonnnlra kere- ek. Dr Vende. Széchenvi-téf 16. sz, le'opikezé* rléhilán 2 -3. SZŐI.nOLTV ANYÓKÁT azonna" endelég-e fillérekért kaphat Kiss < ólótelepiöli Abasár 165. /T'TfőN ___________________________ HI RDETMÉNY A 2.500/1950. XII. 1. B. M. rz. ren­delet alapján az állattartó gazdák fi­gyelmét az alábbiakra hívom föl A közutak zavartalan biztosítása érdekében közúton állatot legeltetni nem szabad. Közút mentén — magánterületen is — ál'latqt tartani, vagy legeltetni csalk olymódon szabad, ha a közútra való jutásának megakadályozásáról, illetőleg annak őrzéséről megfelelő gondoskodást történik. JáróműveK”'ífovábbá állatot forga- omba csak józan és feladatának el­látására alkalmas egyén vezethet, hatj- haó. tolhat, húzhat stb. Állati erővel vont jármű, illetőleg a vezetett, vagy hajtott állat vezető­je jármövét. illetőleg állatát csak ab­ban az esetben hagyhatja el, — ha a járómű, ill. az állat őrzéséről gondos­kodik, vagy az állatot megköti. Forgalmas közutakon állati erővel vont járómüvet csak az hajthat ille­tőleg állatokat csak az vezethet vagy terelhet, aki arra alkalmas és 16, élet­évét be'töltötte. Az életkorra vonatkozó rendelke­zést vidéken a gazdálkodás körében történő fuvarozás; és áEathajtás ese­tére alkalmazni nem kell. Állatokat közutakon csak arra al­kalmas veze'ök, hajcsárok vezethet­nek, ill. hajthatnak. Amennyiben külön hajlóutak van­nak kijelölve, ezeket kell. igénybe venni. Ál'atokat csak az úttest jobbolda­lán szabad vezetni, illetőleg hajlani. Országos főútvonalakon és azok keresztezésén át állatokat hajtani csak akkor szabad, ha más útvona. nem áh rendelkezésre, A felsorolt rendelkezések megsze­gése büntetés! von maga után, HASZNÁLT rádiókat vesz, elad és javít: Horgas rádiós, Tcréz-u. 1. Te­lefon: 2(5-82. (2143! DUNÁN TOL! NAPLÓ » Mnyyor Dolgozók PárlJ» Bnranyumegyci Pártbizottságánál! Inpia. felelős szerkesztő: KADÚ ISTVÁN Felelős kimtől SZIKltA SAN DOB Szerkesztősig és kiadóhivatal! Péc», Pcrezel- utca 2. — Telefon: 15-32 é» 15-42 Postatakarékpénztár! csekkszámlaszám: 313.0M Előfizetési díj: bn*i II.— forint Pécsi Szikra uyouida. Pécs, Munkácsy Mtli&ly-uics 10. sí. Telefon: 20-2? A nyomdáért felel: UABDOS! JÓZSEF.

Next

/
Thumbnails
Contents