Dunántúli Napló, 1951. március (8. évfolyam, 50-74. szám)

1951-03-30 / 74. szám

4 RR P L 6 I95Í MÁRCIUS 3© Jelentkezzenek az asszonyok rákszürövízsgálatra! Párthírek Vasárnap a Lokomotív és a Pécsbánya játszik itthon A méhrák és az emlőrák sok ász­áron y halálát okozza. Évente közel 3 ezer asszony pusztul el méhrákfcan és emlőrákban. Többnyire javakorbeli 35—40 év feletti családanyák, dolgozó asszonyok esnek áldozatul, pedig az orvostudomány ma már mindkét be­tegséget meg tudja gyógyítani, de csak aitkor, ha a betegek idejekorán, be­tegségük 1 évkezdetén kerülnek orvosi kezelésre. Tehát a legkisebb panasz esetén azonnal orvoshoz kell fordulni. De mrág ez sem mindig elég. A rák alattomos betegség, lappangva, titok­ban fejlődik és gyakran csak akkor okoz panaszokat, amikor már nem gyó­gyítható. A szakszerű oroo*i vizsgálat viszont már akkor is felismeri a rá­kot, amikor még semmiféle panaszt nem okoz a betegnek és amikor még ' biztosan meg lehet gyógyítani. Mit kell tehát termi, hogy megelőz­hessük ennek a szörnyű bajnak az* el­hatalmasodását? Minden 35 évnél idő­sebb nő, asszony vagy leány rendsze­res időközökben, évenként egyszer vagy kétszer jelentkezzék nőgyógyá­szati rákszűrő vizsgálatra. Ha ezt nem mulasztja el, akkor védekezni tud az emlő és méh rákjának alattomos tá­madása elleni Az országban mindenfelé műkődnek nővédelmi rákszűrő vizsgálatok ez egészségházakban, ahol gyakorlott szakorvosok minden jelentkező nőt ingyen megvizsgálnak. Pécsett az aláb­bi helyeken vannak nővédelmi rák szű­rő vizsgálatok! V. B. C*. központi rendelőintézeté­ben (Munkácsy Mihály-utca) minden pénteken d. u. 6—8 óráig, rendel: dr Deák Barna.' Minden szombaton d. n. 1—3 óráiig, rendel: dr Fried Géza. MÁV rendelőintézetben (Rét-u. 35.) Minden pénteken d. u. 6—8 óráig rendel: dx Bajtai István. Minden csü­törtökön d. n. 6-8 óráig rendel: dr Mihályi István. Pécsbányatelepi kórház: Minden pénteken <L u. 4—7 óráig, rendelnek a pécsi Nőiklinika szakorvosai. Egészségvédelmi Szolgálat Kilián György-utcai rendelőjében (Volt Ste­fánia). Minden kedden d. u. 5—7 órá­ig rendel: dr Domány György. Min­den csütörtökön d. u. 5- -7 óráig rendel: dr Kammerländer Lajos. Egészségvédelmi Szolgátat Nagy Je- nő-utcai rendelőjében (Stock-ház) min­den hétfőn d. n. 5—7 óráig rendel: dr Eüss Dezső. Minden osütőrtökön <L n. 5—7 óráig rendel: dr Gábriel Aurél. Dohánygyár üzemorvosi rendelőjé­ben. Minden kedden és pénteken <L e. fél 9461 fél 10-ig rendel: dr Thán Nándor. Mecsekszaboles-bényatelep egészség- házában. Mindem második kedden dél­után 5—7 óráig rendel; dr Karg Nor­bert. A pécsáfhegyi üzemorvosi rendelő­ben. Minden második hétfőn d- u. 5—7 óráig rendel: dr Gáti István. A pécsi női klinikán minden pénte­kem 1—4 óráig dr Görcs Jenő és dr Lux János onkológia rendelést tart, melyen a fent felsorolt szűrővizsgála­tokról ide utasított asszonyok jelennek meg. MÁRCIUS se, PÉNTEK ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRAK: 10/3. sz. („Gránátalma’! gyógyszertál Széchenyi tér 5. TeL: 29-81, 10/8 sz. Őrangyal”) gyógyszertár, Kossuth L rtca 81. Tel.: 23-94. 10/12 sz. („Isteni gondviselés") gyógyszertár Doktor Sán- lor «. 47. Tel.: 13-53. — NÉVNAP: János. — IDÖJÁRÁSJELENTÉS: Várható időjárás péntek estig: Jobbára borult idő, sok helyen további eső, ha­vas eső, főleg a hegyeken havazás. Mérsékelt szél. Nyugaton hajnali fagy. A nappali hőmérséklet nyugaton alig változik, keleten süllyed. Várható hő­mérsékleti értékek az ország területé­re pénteken reggel: nyugaton — 1, — 2, délben 3—6, keleten — L — ,-f- 8, délben 5—8 fok között. TANÁCSTAGOK FOGADÓÓRÁI: Nagy Jenő-utca 38. szám alatti szo­ciális irodában pénteken 5—-7 óráig Bálint Mihályné és Hollóvári János, a A Budai I. pártszervezet helyiségében fi—8 óráig Friedl Anlainé és Kuli Emil, a kertvárosi iskolában pedig Turner Bél&né tanácstagok fogadóórát tartanak. — Vasárnap, április elsején lesz Mohácson és Szigetváron az üzemi kultúrverseny körzeti döntője. A dön­tőből győzelmesen kikerült csopor­tok a hónap közepén Pécsett, a vá­rosi döntőn mutatják majd be tudá­sukat. i APOLLO 4-éig B B z UTOLSÓ a H PUSKALÖVÉS Ttí Izgalmas, új cseh film i Előadások 5, 7 é« 9 órakor I UKÁIIA 1-éig 1 É 4 órás műsori I Közkívánatra felújítás 1 1 II NAGY HfiZSFI ■ I Magyarul beszélő szovjet film. i Előadások: Hétköznap 6 órakor R í Vasárnap 3 és 7 órakor. I 1 FÄKLYA í-éig H 5 Magyar dohumanl-nr 1 8 % 1 Bőadások kezdete: 6 és fél 8 ó. j j vasárnap fél 5, *1 és fél 8 örököt ■j — A pécsi Járási tanáca 31-én, szombaton délelőtt 9 órai kezdettel tanácsülést tart. A tanácsülés helye: a járási tanács székházának (Pécs, Kuli eh Gyula-u. 5) ÍL emeleti nagy­terme. Napirend: 1. Beszámoló a. végrehajtó bizottság munkájáról. 2. Begyűjtési kérdések. Előadó: Rácz Béla elnök. 3. Mezőgazdasági kérdé­sek. Előadó: Cseh József mg. oszt. vezető. 4. Két új VB-tag választása. Előadó: Rácz Béla elnök. 5. Az ál­landó bizottságok átszervezése és ja­vaslat az új biz. tagokra. Előadó: He- tessy György VB-títkár. Az ülés nyil­vános lesz. Az ülésre Pécs város és a járás dolgozóit szeretettel meghfv- ja az elnökség. — Helyréigazílás. A csütörtöki szám­ban a 4. oldalon közölt versenykihívás címe helyesen: Elfogadjuk a pécs. várad! gépállomás DlSZ-ftataljainak versenykihívását. — Április 22-én balett-tehetségku- tatási versenyt rendez Pécsett az Ál­lami Balettintézet. Jelentkezhetnek a második általános iskolába járó lá­nyok és az általános iskola második, harmadik és negyedik osztályába já­ró fiúk. A tehetségkutató vizsgán jó minősítéssel átjutó gyermekeket bu­dapesti felvételi vizsga után veszi fel a Balettintézet. — A* Orvos-Egészségügyi Szak­szervezet Pécs, Baranyai, Tolnai Fog­orvos Szakcsoportja továbbképző elő­adásokat tart 31-én, szombaton dél­után 6 órakor a Kórbonctani Intézet tantermében és április 1-én, vasár­nap délelőtt 10 órakor & Stomatoló- giai Klinikán. Előadó:- dr. Darvas holtán (Pécs): Gyökérkezelés diather- miával és iontiphorisissel (elméleti és gyakorlati rész, vetített képekkel és bemutatással). — Halálozás. Hoffmann József MESZHART vasöntő 57 éves korában elhunyt Temetése szombaton, 31-én délután 4 órakor lesz a pécsbányatele- pi temetőben. — Sztipícs—Balog Tánciskola ápri­lis 2-án, hétfőn fél 8 órakor kezdődik a Budai I-ben. (Kossuth Lajos út 83) — Ui tánciskola a Pannóniában, április 2-án, hétfőn este föl 8 órakor kezdődik. (x) — Elvesztettem 24-én, délután a Deák, Rákóczi úton át a Majlítb u. közepéig egy kis csomagot, me yben műszaki rajzok, többféle feljegyzések, és pénztárkönyv, benne 150 Ft kész­pénz. Kérem a becsületes megtalálót, szíveskedjen a tartalmát hozzám el­juttatni, a pénzt megtarthatja, — Magyar Ferenc lakatos, Sallai u. 4, Ötéves tervhölc&ms k&i vények második nyereménysorsolása A ZENEMŰVÉSZETI FŐISKOLÁN: március 29-én ünnepélyes megnyitó, március 30-án szabad belépés délután 4 órától, március 31-én szabad belépés délután 4 órától április 1-én szabad belépés délelőtt 10 órától. KÖZÉPKÁDEREK FIGYELMÉBE1 Értesítjük az elviáraakai, hogy a középfokú káderképzők konferenciái 1951 március hó 31-én reggei 9 órai kezdettel az allábbi helyeken lesznek megtartva. I. konferencia: Vezető; Bán Ervin, MESZHART Pártbizottság, Miolotov-u. II. konferencia: Vezet: Orsai János. Párt oktatók Háza I. kisterem. III. konferencia: Vezető: Fürtös Ferencné, helyett Gál Mária. Pártoktatók Háza II. kisterem. IV. konferencia:. Vezető: Sárvári MiháJly. MÁV igazgatóság. V. konferencia: Vezető: Pécsi Hona Mun- káskuitúrház jobboldali kisterem. VI. konferencia: Vezető: No vies János he­lyeit Tóth Lajos. Munkáikul!úrház bilioldali kisterem. Vli. konferencia: Vezető: Bene Jolán. Munkáskultúrház könyvtárszoba. VIII. konferencia: Ve­zető: Tézsla Mária. Munkáskultúrház toronyszoba. A sellyei, villányi és a pécsi járások középkádefeinek a konferenciája a Pártoktatók Háza nagytermében lesz megtartva. A pécsváradi kőzépkáderek konfe­renciája Pécsváradon délután 2 órakor a járási tanács tanácstermében lesz megtartva. A mohácsi Járás középkádcreiniek a konferenciája délelőtt 9 ÓTakor mohá- c~i MDP városi bizottságon lesz meg­tartva. A komlói járási középkádereknek a konferenciája közbejött akadályok miatt április 2-án délelőtt 9 órakor lesz a járási bizottság állal megadott he. lyen megtartva. Kérjük az elvtársiak pontos megjele­nését. Megyei Pártbizottság ágit. prop. osztály Értesítjük a pártszervezeteket, hogy a „Bolsevik Párt Útja“ című előadási eflhiallasztjuk jövő hétre, amit majd n sajtón keresztül közlünk, hogy melyik napon tartjuk meg. Megyei Pártbizottság ágit. prop, osztály Felhívjuk a városi bizottságokhoz tartozó' összes pártszervezetek figyel­mét, hogy április 2-án, hétfőn délután 6 órakor titkári értekezletet tartunk a Munkáskultúrházban. Kérjük az elv­társak pontos megjelenését- (A fenli közlemény a MESZHART pártbizott­sághoz tartozó pártszerverei'.ekre nem vonatkozik.) Városi Pártbizottság. Felhívjuk a városi, üzemi pártveze­tőségi tagok, propagandisták, népne- velöfelelősök, békebizottságí tagok, a felső és középldáderképző vezető elv­társakat, hogy 30-án este 7 órai kez­dettel tartunk a Pártoktatók Háza nagytermében konzultációt. „Időszerű Nemzetközi Kérdésekről" Központi Előadói Irodától. Kérjük az elvtársak pontos megjelenését. Megyei Pártbizottság ágit. prop. osztály. Középfokú iskolavezetők és ellen­őrök vegyék át a 6-os számú útmuta­tót. A pártszervezetek a középfokú politikai iskola hallgatói részére a 6-os számú útmutatót átvehetik a városi pártbizottságon, MDP városi bizottsága oktatási osztály HIRDETMÉNY A villamoshálózatok mentén lévő fák döntéséből származó üzemzava­rok és károk elkerülése céljából a bánya- és energiaügyi minisztérium­nak a belügyminisztériummal együtt kiadott rendeleté alapján felhívom a város lakosságát, hogy, a villamosve­zetéktől döntési távolságra lévő fák kidöntésének tervezett időpontját legalább 3 nappal megelőzőleg az Állami Villamosenergia Szolgáltató Vállalat (ÁVESZ) kiréndeltscgénél (Légszeszgyár-u.) be kell jelenteni, annal is inkább, mert a döntésből származó üzemzavar és kár esetén a vállalat a tettesek ellen minden esetben rnegrteszi a feljelentést az államügyészségen. Berki Fülöp s. k. VB elnökhelyettes. HASZNÁLT rádiókat vesz, elad és javíts Horgas rádiós. Teréz-n. I. Telefon: 26-S2. GYÜMÖLCSFÁT, díszfát, díszcserjét, ró­zsát szállít cUfírcndfi minőségben Dunántúli Faiskola. C’égt,: Tóth Zsigmond, Szombat­hely, Zanati-út. — Kérjen árjegyzéket. A 13-AS SZÁMÚ TIPPSZEL VÉNNYEL indul az április havi TOTO Vigaszdijra vonatkozó felvilágosí­tást megad bármelyik Országos Takarékpénztár fiók. Az NB II. vasárnapi fordulójában a Pócsi Lokomotiv a Nagykanizsai Lo­komotív csapatát látja vendégül. A nagykanizsai csapat meglepően jól sze­repel a bajnokságban. Sopronban győ­zött és legutóbb megnyerte a kanizsai hazai rangadót Ennek ellenére sima mérkőzésnek ígérkezik a vasárnapi, hi­szen a pécsi vasutascsapat nagyon jól együtt van, a játékosok erőnléte jó. A vezetők sem titkolják, hogy további jó szereplőst várnak a csapattól. A Loko- motiu legutóbbi mérkőzésért a védelem és a fcdezelsor játszott jobben, a csatár­sor még mindig nincs a legjobb formá­ban, de még így is több gólos, biztos győzelem várható a kanizsai vasutasok­kal szemben. A mérkőzés délután 4 órakor kezdődik. Pccsbányatelepen ismét pécsi rang­adót játszanak, ezúttal a Pécsi BDSE lesz a bányatok-pitk ellenfele, A bú nyászcsapat jól szerepelt eddig, két értékes győzelmet szerzett, de idegen­ben is szoros küzdelmeket vívott. A csapatnak a kemény védelem az erős­sége és nem utolsó sorban a jó szel­lem és fegyelem. A BDSE-nél a bajo­kat belül kell keresni. Elsősorban a csapat erőnléte hagy kívánnivalót maga után, másodsorban hiányzik az erős kéz, amely a iát tikosokat összefogja A gyenge erőben lévő Rá­kóczi helyett Kovács játszik Péesfau- nyatelepen, míg Katies helyére a fiatal Csefe kerül. A bányatelepiek is össze­állítási gondokkal küzdenek, Böhm- Wagner II. és Ruppert helyett az utánpótlásból kerülnek jók kosok a csapatba, de Pálfai is sérült, így őt is helyettesíteni kell. A nagyabb tapasz­talat. a bőrgyáriak melleit szól, de a kemény és lelkes bányászcsapat köny- nyen megszerezheti a győzelmet. A Dinamó Pápára utazik. Az újhegyi csapat elmúlt vasárnap váratlan győ­zelmet szerzett és ez lényegesen meg­növelte a csapat önbizalmát. Az új­hegyi csapat nem tervez, változtatást, Herczeg játékával elégedettek, de le­het, hogy Réti helyott Horváth I. ke­rül a csapatba. A komlóiak vasárnap Nagykanizsán . játszanak az ottani Szikra ellen. Az olajosok gyenge ‘for mában vannak, még otthonukban is ve reség érheti őket. A komlói csapat, legalább már jól játszott, csatársora is, különösen a „volt kanizsai jobboldal" gólképesnek bizonyult. Lehet, hogy .eredményesen játszanak majd a jó ka­nizsai védelem ellen i«. Szoros ered­ményre van kilátás. SZINHÁ2 (JgjjajJßafciBMsraM*«"“"“ SZÍNHÁZI MŰSOR: Március 30-án, csle fél 8 órakor: ŰRI MURI (Bérietszünet). Március 31-én, este 7 órakor: MO.TSZEJEV TÁNCEGYÜTTES FEL­LÉPTE Április 1-én, d. e. 11 ó/akor: MO.I- SZEJEV TÁNCEGYÜTTES FELLÉPTE Április l.én, este 7 órakor: MOJ- SZEJEV TÁNCEGYÜTTES FELLÉPTE Április 2-án, este 8 órakor: SVÉD SÁNDOR ÁRIA- ÉS DALESTJE Április 3-ún, est* fél 8 órakor: AMERIKA HANGJA (Bérletszünet). Április 4-én, este fél 8 órakor: ARANYCSILLAG (Operettbemutató, ünnepi díszelőadás.) A RÁDIÓ MŰSORÁBÓL PÉNTEK Kossuth-rádió: •5 00: Népzene. ~ 5.20: Lapszemle. —* 5.30: Indulók. — 5.40: Női szemmel . . 6.00: Falurádió. — 6.20: Magyar 6« szov­jet dalok. — (>.45: Hírek. — 7.05: Uossiui: Rheinisi utazás — nyitány. — 7.15: líung- szcrs/ólók. — 8.00: Dalok. — 11.30: A fakó leány s a pej lepény. Elbeszélés. — 12.00: Hírek. Hangos újság. — 12.30: Az ÁVH Határőrség zenekara játszik. — 13.15: Tarka muzsika. — 14.00: Időjárás­éi vízállásjelentés. — 14.10: Úttörő-híradó. — 14.25: A Koncert kamarazenekar ját­szik. — 15.30: T'enyvesue Zsoldos Hilda cseh dalokat énekel. — 15.55: Weiuer: Pásztorul, fantázia és fuga. — 16.20: Is­kolások rádiója. — 17.00: Hírek. , — .17.10: Dolgozóknak zenéről. — 17.40: Magyar­Szovjet Barátság Hónapja. A növényvilág keletkezése ós fejlődése. — 18.00: Alap­fokú politikai iskola. (Területi ős Falusi.) A Szovjetunió a szocializmus országa. L —■ 19.00: Hangos újság. — 20.00: Hírek. — 20.20: Tíz perc sport. — 20.30: Magvar­gzpvjet Barátság llónnpja. Szovjet tánc- zene. — 21.0U: A Hádiózeuekar játszik. — 22.00: Hírek. Sport. —• 22.25: Tánczene. — 23.25: Hangszer szólók. —- 24.00: Hírek. Pelőft-radió: 5.30: MHK-ncgvedóra. — *5.45: üzemi 1*} .púk szemléje. —’ 3.55: A szovjet rádió mű­sorából. — 6.15: A magyar rádió szórakoz­tató műsora Lengyelország dolgozóinak 6.45: Jő reggelt, gyerekek! — 7.00: Bo múu zene. — 7.35: Tíz perc tudomány. — 7.45: Dalok. — 8.15: Tarka muzsika. — 9.20: Iskolások rádiója — 10.00: Hírek. — 10.10: Kórusok. — 10.40; Sebestyén Sun- dor gordonkázik. — 11.00: Óvodások mű­sora. — 11.20: Dalok. ~ 15.0«: A Radio . népi zenekura játszik, Farkas Ilonka és Reményi Sánnor énekel. — 15.40: Könnyű dalok. — 16.00: Bor Kálmán zenekara játszik, Koltuy Valéria énekel. — J7.00: Szív küldi szívnek szívesen. — 17.30: A í’nlufádid negyedórája. — 17.45: Opera­részletek — 18.00: Gárdisták előre — IS.40: A Honvéd Petőfi Intézői énekkara énekel. — 19.00: Zrínyi, a szigetvári hon. — 19.15: Zenekari hanglemezek. — 19.55: Úgy falu - egy nóta. ~ 20.00: Magyar- Szovjet Barátság Hónapja. .Majakovszkij költészete. — 20.50: Könnyű mio ­20.45: Trio három klarinétra — -'L30: Színei muznka. — 22.13: Szovjet éw ma- g) int könnyű zene. > . .. — II VeröslfEreszl vasárnap Isrisa megyei ériskezistél A Magyar Vöröskereszt, dolgozó né­pünk társadalmi egészségvédelmi tő- megszervez-ete 1951 április hó 1-én yasári|ap délelőtt 10 órakor tartja első megyei értekezletét Pécsett a városi tanács székházában (városháza) 11. emeleti nagytermében. A beszámoló! a Magyar Vöröske­reszt országos központi kiküldöttje tartja. Az értekezleten a Magyar Vörös- kereszt I. országos értekezletének kül­dötteit választják meg Új tlib, JietJy«t«bb ffelíéíeSek naíiosesibe-igcnyíégiiél Korábbi rendelkezésektől eltérően naposcsibe-akció keretében igényelt naposcsibére nem kell szállítási szer­ződést kötni. A szállítási szerződések élhagyásával megszűnik a szerződés­ben foglalt 10 dekás őszi átadási köte­lezettség is. Az újabb kedvező feltéte­lek szerint tehát a földmüvesszővetke- zetnél jelentkező dolgozó parasztok­nak csak a naposcsibe árát, még pedig darabonként 1.80 forintot, és a cse­kély szállítási költséget kell megfizet­ni. SZŐI-ŐOLTVÁNYOKAT azonnali rendelésre fillérekért kaphat Kiss szőlűteiepről. Aha- sár 165. VIDÉKEN Föl cimfiví.-sszil vetkezető él koe-*­ma- és boltvezetését TÚllalom. Cím szám alatt a kiadóban. KI ADÓ karosszékek, fotelek én új kony habútor. Erreth Lnjos-u. t?/t., I. 3. 4M? KERESEK megvételre egy-két kocsi göm­bölyű, hosszabb fenyőfát, vngy gyengébb épületiét Jelenőik, Laskú-utca 14- Szára, vagy újpinc, paprikásbódé. -1662 KEZDŐ 6» linladó. könvvoléíi tanfolyam«» indítok, *z 1951-ea számlakeret, (Kátisr) alapján. Evoliit átíró módszerrel. Dr tar- szegi, Hákóezi-út 69., második emelet, ható« számú ajtó. Délután öt órától. Telefon; 20-61. ** ELADÓ ÖUttKUZLErr, a János-a. t ** alatt, 2 titcai helyiséggel* Bővebbet ü tel lijí y doni'!. DUNANTÖLI NAPI0 n Magyar Dolso7.ók_ Partja . Bnríinynmesvei Pártbizottságának 1 /( ü Felelés kiadó- R 7, I K it A S A N g Szerkesztőséi kinctőbiTölnlj P^fi* . utca 2. — Telefon: IV52 é' u5.064 Postatiiknrőkpénxtári csekkszámla** Előfizetési díj: havi II.— Pécsi Szikra nyomda. P6d, Munkácsy Mihál v-titea >n Telefon: 20-?? , A nyomdáért felel: GONDOS! JÓZSEF. Százas tötneoilt iiütulna't vasSmaj a ni íateajása Vasárnap rendezik meg a városi és járási TSB-k az 195X. évi járási és vá­rosi mezei futóversenyeket. A dolgo­zók legtöbb helyen már résiztvellek cgy-két MHK mezei edzésen és így á vasárnapi versenyekre felkészülten in­dulnak. Pécsett vasárnap délelőtt 10 órakor a vásártéren a három pécsi egyesület sportolóján kivül rajihoz áll­nak az egyetemisták és a középiskolák sportolói is. Nagy a készülődés a járásokban is. Komlón a héten selejtezőket rendez a TSB. A pártszervezetek és az aknabi- Botlságok gyakorlati segítséget adtak a TSB-uek és ennek mutatkozik is az eredménye. A komlói bányászok és üzemi dolgozók tömegesen vesznek részt a selejtezőkön éis a vasárnapi versenyen. A járás többi községeiből mintegy öivenen indulnak a járási versenyen. Mohácson a tanulóváros fiataljai és a középiskolás ifjúság 150 versenyző­je indul. A gyenge szervező és felivilá­gosító munka miatt a Mohácsi Bőr. gyár és a Soiyemgyár dolgozói nem kapcsolódtak be a versenybe. A mohá­csi TSB és az üzemek sportinegbizott- jai kapcsolják be még a vasárnapi versenyekbe az üzemi dolgozókat is. akik a diákok mellett komoly eredmé­nyekéi érhetnek el. A sásdi járásban 120-an neveztek be a versenybe, míg Siklósán 50.cn, Villányban közel 100 fő áll rajthoz.' Sásdon a rendőrség, a gépállomás és a DISZ sportolói nevez­lek be tömegesen. A vasárnap lezajló mezei futóver­senyek nemcsak a versenyző dolgozók felkészültségéről adnak tanulságot — de egyúttal vizsgája lesz a járási Test- nevelési és Sportbizottságnak is. A já rási és városi TSB-k első komoly erő­próbája a vasárnapi versenyek meg szervezése és lebonyolítása tesz. A dol­gozók tömeges részvétele, — kávélel n szigetvári és a pécsi járás, ahol még nincsenek nevezések, — azt mutatja, hogy a járási TSB-k jól szolgálják a dolgozók tömegsportja fellendítésének ügyét.

Next

/
Thumbnails
Contents