Dunántúli Napló, 1951. február (8. évfolyam, 26-48. szám)
1951-02-18 / 41. szám
4 NAPLÓ 1951 FEBRUAR !S A bőlyi kozépparasztok követik Rákosi elvtárs útmutatását — Tűrkeve példáját rettenj a szög fejére ütni. Mi már eléggé érettek vagyunk ahhoz, hogy a III. típust válasszuk. Nem szeretők mríHc beszélni, nem szeretek mellé ütni, jobb azt egyből eltalálni". „A nagyüzemi gazdálkodás szerintem nagyon szép — mondja — étitől szeb bot o! sem tudok képzelni. Az a meglátásom. hogy a csoportban szép életünk lesz, de azért szívvel és lélekkel meg kell dolgozni fa. Ha összefogunk, olyan csoportunk lesz, hogy nem lesz párja Baranyában. Örömmel beszél - gettóm Varga Jenő elvtárssal, megyénk tanácselnökével, erről az áj étről beszélgettünk, araikor itt járt. Mi egy emberként fogunk dolgozni, így tudjuk a fejlődést előbbre vinni.” Eltüntetjük a falu és város közti különbséget Bóly kőnség dolgozd parasztsága az utóbbi napokban — mint tavasszal a méhes ha jó meleg nap sül — megmozdult. forr. alakul a régiből újjá Turkeve példájára. Érezni lehet az emberek hangján. látni lőhet a eürgés- torgásból azt. hogy nagy események előtt áll a község. Mi hozta őzt a nagy- megmozdulást, hogy esténként itt is, ott is összedugják fejüket? Az, hogy dolgozó népünk olyan nagy esemény előtt áfL, mint. PáT tunk II. Kongreez- szusa. az. hogy — mint a vizen a karikák futása — megsokszorozódnak Rákosi elvtárs kecskeméti beszédének szavat. . Napról-napra száz és száz dolgozó parasztcsalád, középpatasztok százai lépnek rá arra az útra, amelyet közel három éve Rákosi oltvtár« bölcs előrelátásával, a Szovjetunió példáján — hekpasen megmutatott. Megsokszorozódnak Rákosi olvtárs szavai az Alföld nagy mozővárosaiban ugyanúgy, mint Baranya falvaiban. Rákosi * Ívtársat követi dolgozó parasztságunk Bolyban is Dunaszekcsön, Magvetőn is Csányoszrón egyaránt. Bolyban a hértmn valóságos kis forradalom volt. Ismerősök cs szomszé dók nap, mint nap összejöttek. Éjszakába nyúló vitákon döntötték el, mit kell tenni ma, amikor ilyen nagy ünnepre készülünk, mint Pártunk 11. Kongresszusa. Határoztak, — mert alaposan megvitatták hogy mna» ho- lyosehb cselekedet, mint a szövetkezés útját választani. Döntöttek — félredobják a maradiságoL követik Rákosi elvtárs szavát és Turkeve példáját, — az egész falu termelőszövetkezetekbe tömörül. így határoztak a falu tekintélyes kőzépparasztjai kőz.ül Atkán Vilmos 13 holdas volt felvidéki középparaszt és Fűrész József tőzsgyökores bólyi hözéppajruezt is. Csütörtök este volt a döntés. Atkáitcknál összejöttök vagy tizen. Alaposan megnézték az I. típusú táblás csoport működési szabályzatát. Fűrész József azt mondta, hogy nem tétovázik tovább — egyenesen a III. típusúba, a legfejlettebb csoportba lep. Sok vita volt azon, hogy egy új III típust alakítsanak, vagy lépjonek be a már meglévő önálló termelőszövetkezetbe — az Árpád tagjai közé. Atkári Vilmos belép a szövetkezetbe. Törzskönyvezett tehenei és kancái vannak. Szép gazdasága és erős, mun kaszeretó családja van. Amikór látta, hogy mit jelent az ogyes típus, azt mondta: —• „Minden munkában ezoPéntrik este nyilvános pártnapon — molyra mintegy 220—250 hallgató jött el, — Stmdinger István megyei szervező titkár elvtárs tartott előadást. A nemzetközi helyzet a béketábor egyTe erősödő harcát az. amerikai imperialisták egyre vadabb támadását mutatja. A külföldi események ismertetése után rátért belső helyzetűnkre. Méltatta Pártunk II. Kongresszusát, dolgozó népünk egyre erősödő verseny- mozgalmát. A bán jászság megértette, hogy szén keli, mert vas és acél kell, bogy gépeket gyárthassunk, az Ipari munkásság tudja, hogy gépek ét traktorok kellenek, hogy a falu dolgozó parasztsága több kenyeret termelhessen. És vannak is traktoraink, annyi hogy egy barma da elvégzi már a termelőcsoportok gépi munkáját, kétharmada pedig az egyénileg dolgozó parasztságnak szánthat. Soha nem volt a múltban 8.000 traktor a mezőgazdaságban! Több hozzászólás után feszült csendben Atkán Vilmos közép paraszt kért szót. Elmondotta, hogy megértették és otthon már megvitatták a szövetkezeti gazdálkodás előnyeit és úgy határoztam hogy fft jelentem be én és családom belépünk a 111. típusú termelőcsoportba. Falunk határa 4.000 hold de ebből csak 1.300 hold volt a kezünkön. A szocializmus fejlődését megáHltaná nem lehert éppen ezért kerékkötői sem leszünk de nem szeretnék ebben utolsók sem maradni. Inkább a közepébe vágok neki, mert már első sem lehetek, de még így is tudom segíteni Én mától kezdve már terme- főcsoport-tagnak érzem magnraatl” Lelkes tapssal üdvözölték a jelenlévők Atkári Vilmos hozzászólását. Utána Fűrész József kért szót. „Egyénileg már én sem gazdálkodom tovább, mert így nem találom meg számításaimat. Életszínvonalunk emelkedni fog falira is, ehhez azonban szükséges, hogy dolgozó parasztságunk minél nagyobb számban járjon azon az úton, melyet szeretett Rákosi olvtársunk mutatott meg számukra kecskeméti beszédében. Amíg féléve 14 termelőcsoport volt a megyében, ma már 170 van és ez is bizonyltja azt hogy felismerték az ösz- szefogás is a gépesítés jelentőségét. Eltüntetjük a múlt bűmön örökségét, a falu és a város közötti különbséget. Tartalmas előadásának minden szavára figyeltek, befejezésül elmondotta, hogy ha a kommunisták és a termelő- csoporttagok villámagiláció helyeft a jól bevált, alapos és szívós felvilágosító munkát választják, munkájukat siker koronázza, mert dolgozó parasztságunk Bóly községben fa megérti, hogy Rákosi elvtárs útmutatása nekik is szólt,' Turkeve példája nekik is követendő példa lesz. Nem várok őszig, elhatároztuk a családdal, hogy már most belépünk a csoportba.” Felszabadult boldog őrömmil, tapssal fogadták bejelentését. Megtört a jég Bóly községben is. A felszólalók bejelentették, hogy 15 családdal még a napokban megalakítják az L típusú tábláscsoportot- Olyan a község, mint egy megbolygatott hangyaboly. Győz az új út forradalma. Az Árpád önálló szövtkezetbe 21 dolgozó középparaszt kérte felvételét. Szombat délután már valóságos nagyok iskoláját tartanak egyes házaknál. Összejöttek ismerősök és szomszédok, hogy mégegyszer alaposan átnézzék az alapszabályokat — melyik is hát a jobb, a helyesebb? Bolyban is megindult a föld — de vele együtll gazdái is, — hogy kövessék Rákosi elv társ útmutatását, hogy méltóan ünnepeljék jövőnk ünnepét. Pártunk II. Kongresz- szusá.1. Megtöri a jég — beléptek a legtekintélyesebb középparasztok „Be kell váltanunk szavunkat, amit a Pártnak, Rákosi elvtársitoknak adtunk" As új hoxos dolgosói a Púirtkongrcsssusig beh ossáh lemar a dó mi ka t — Egy hónappal ezelőtt nem is mertem volna erre gondolni... . — mondta Cziegler János elvtársi a Bőrgyár új borosának művezetője, miközben njja vógigszAntott a műhely vereenytáblájának százalékai fölött.— Kiemelte a kongresszusa verseny az új borost is elmaradottságából — állapította meg —, és ma már csak négy olyan brigád van, amely mélyen százszázalék alatt teljesít. Paczona. Hona, Wunderlich Margit — akadt meg az ujja két néven, azaz a neveik melle IS teljesítményein, — 95 százalék. A decemberi hatvan «zúzalékról szépen feltornászták magukat az eüvtá rsnőkl Valóban szép eredmény másfél hónap alatt ilyen nagy lemaradást behozni. Pártunk kongresszusának keltett Jönnie ahhoz, hogy a rosszá! teljesítő dolgozók ráébredjenek: a termeié» fokozása — a béke védelme, a tőbbtermelés — éteíszinvonalunik «neffredése. tokát mindesi egyes dolgozó érdeke. Paczona Ilona elv tá r -nő és Wunderlich Margit termelés« is úgy emelkedett, ahogy mindig közelebb és közelebb jött a Pártkongresz- 6TUS Ormiepe. Megvitatják ott a dolgozok eredményeit, a mietnkfci is — biztatta magát és munkaitársait Paczona elvtársnő, népnevelő, müheiyblzalmi. _ Bo kell hoznu nk lemaradásunkat, be kall váltassunk szavunkat, amit n Pártnak, Rákosi elv társnál, adtunk. A Pártnak, Rákosi «Ívtársnak tott ígéret megsokszorozza a boxosban dolgozók erejét. A munkamenetek észszerű megszervezésével, az anyag, a szállítás biztosításával!, az elvesztett perceik kiküszöbölésével harcolnak a boxosban a Pártnak tett felajánlás teljesítéséért. Paczona és Wunderlich elvtérsuök teljesítményük emelése mellen anyagtakarékos-ági ’ felajánlást is tettek: úgy vigyáznak minden csepp festékre, mint a szemük vivaPaczona elvtársim azonban nem csak beszélt a Párt. iránti szerétéiről, a többtermelésről. Kommunistához méltóan példái is mutatóit arra, hogy a szűknek hitt normát igenis lehet teljesíteni, sőt, munkájának hétfői kiértékelése majd azt is bizonyítja már, hogy túl is lehet teljesíteni. Wunderlich Margitnak is Paczona elv társnővel együtt eme1 keddi lelje- sítménye.. Követte a példák harcolt saját maradisága ellen, a régi-, megszokott munkamódszerek ellen, harcolt. mert szereti a Párton. — Azért igyekszem, elérni a száz- százalékot. hogy felajánlásom, adott szavam teljesítésén keresztül is bebizonyítsam: érdemes vagyok arra, hogy az élcsapat tagja, a Párt tagja legyek — mondja Wunderlich Margit Paczona elviársnönék. -- Sokat köszönhetek én js a Pártnak, sokat, nagyon sokat Rákosi elvtúrsnak. aki rólam is beszél majd a Pártkongresz- szusou. mikor a termelés emelkedéséről, a kongresszusi versenyről, a dolgozó nép erneCkodő életszínvonalágára. .Alig egv-két csepp terül már csak a nagy kőasvtaika, amelyen a szép, nagydarab bőröket festik. — Mi szavakkal nem nagyon tudjuk kifejezni hálánkat szép életünkért, még szebb jövönkért, egyenjogúságunkért — mondja Paczona elv- társnő, — de kifejezést adunk Pártunk iránt érzett nagy szeretetünk- nek jó munkánkkal, azzal, hogy a Kongresszusi Héten, elérjük, sőt ról tart beszámolót. Oe mozgósította a Pártkongresszus az üzemrész valamennyi becsületes pártonkívü Ilijét. Még azokat is — mondja Paczo- na Ilona, — akik eddig semmilyen társadalmi munkát sem végezitek, akik kényelmeseik, maradiak voltak, fölrázta a kongresszusa verseny. A négy e.maradt brigád is hétfön-kedden már változtat munkamódszerén, nehogy ígéretük csupán ígéret maradjon. A guruló-bakokon száradó barna és fekete bőrök tömege dicséri Paczona Ilona eivtársnö. Wunderlich Margit és szak társainak munkáját. Sokezer cipő táska, kesztyű, kabát, készül abból a bőrből, melyet a boxosban dől- gozók szorgalmas, fáradhatatlan keze fest nap. nap után. Sokezer ipari munkás, dolgozó paraszt elismerése adj« meg majd jutalmát Paczona Ilona és sok-sok munkatársa elhatározásának : Úgy dolgozunk, úgy igyekszünk n zászlóért, Rákosi dvtársnak adott szavunk teljesítéséért, mint még soha! Kilfeljesrijük a 100 százalékot-. Kendelet a tavaszi -mezőgazdasági’ munkák végrehajtáséról A növénytermelés fejlesztéséről szóló minisztertanácsi határozat sikeres végrehajtása érdekében a földművelésügyi miniszter az idei tavaszi mezőgazdasági munkák elvégzéséről rendeletet adott ki. A rendelet a vetésterv biztosítása érdekében szabályozza a napraforgó, vörös- és fokhagyma, burgonya, to. vábbá a lucerna, vöröshere és balta. cim kötelező termelését. Előírja továbbá a rendelet a tavasza munkák ütemének március 1-ig vzJó felbontását járásokra, és köz. ségekre. Március 1-ig kell elvégezni a vetőmagtisztítást is. A talaj tavaszi előkészítéséhez pedig azonnal hozzá kell fogni. Ugyancsak március 1-ig kell gondoskodni a szükséges talajművelő-, vető., nővénvápoló- és növényvédőgépek kijavításáról is. Már előre meg kell szervezni a veszedelmes kártevők elleni védekezést. A rendelet további részében megállapítja az, egyes növények végső vetési határidejét, amelyet az egyes megyék, járások és községek saját viszonyaiknak megfelelően alkalmazhatnak. így részletesen kitér nem. csak a szántóföldi, de a kertészeti növények: szőlő, gyümölcs tavaszi munkáinak megszervezésére és megy állapítja az egyes növényápolási munkák elvégzésének határidejét Foglalkozik a rendelet a munkák sikeres pégrehajtási előfeltételeinek biztosításával is, konkréten meghatározza a termelőszövetkezetekben, gép. állomásokon és az állami gazdasagokban végrehajtandó munka&zcrve. zési feladatokat. Ugyanakkor foglalkozik a rendelet a _ mezőgazdasági igazgatásnak, valamint a tanácsoknak a végrehajtás során elvégzendő feladataival is. A rendelet jó végrehajtása nagymértékben segíti a tavaszi munkálatok végzését A benne vázolt feladatok megvalósítása a minisztertanács határozatának teljesítését, vagyis' a termésátlagok emeléséért vívott harc sikerét biztosítja. Szükséges teliát, hogv a rendeletet és az abban foglal*, feladatokat minden dolgozó paraszt, termelőszövetkezeti tag, gépállomási ée állami gazdasági dolgozó ismerje és harcoljon annak minél jobb végrehajtásáért. , h’etraezer textümunkás sztrájkol Smerikáiioo — Mkuikássztrájk üjzélanfen, sztrájkok a tőkés államokban NEWYORK: Pénteken 160 amerikai gyapjú- és textilgyárban 70,000 munkás sztrájkba lépett bérkövetelései alátámasztására« — jelenti a Reuter. UJZÉLAND: Mint a londoni rádió jelenti, Ujzéland nagyobb kikötőiben a dokkmunkások munkabéremelést' követelve sztrájkba leptek. A sztrájk csaknem teljesen megbénította a hajó- forgalmat. Ä BELGA bányamunkások sztrájkja pénteken délután az egész Vallon bányavidékre kiterjedt. A sztrájkolok száma meghaladja már a 8C.000-et. Feszült a helyzet a liégei .és a Liége-kömyéki nehéziparban is, amelynek vas- és fémmunkásai tíz százalékos béremelést követelnek. AMSZTERDAMBAN többszáz kí- kötömunkás a város békeharcosainak támogatásával meggátolta a kikötőbe érkezett amerikai hadianyag kirakását. A GŐTEBORGI és stockholmi ki- kötömunkások sztrájkja fokozódik. A stockholmi kikötőben csütörtökön teljesen megálltak a rakodási munkálatok. A sztrájkolok a drágaság növekedése miatt béremelést követelnek. BRÉMÁBAN a sztrájkoló fémipar* és gépkocsigyári munkások száma 14 ezerre emelkedett. Szilárdan eltökélték, addig nem állnak újra munkába, míg nem teljesítik jogos követeléseiket. A Francia Kommunista Párt Központi Bizottsága megállapítja: 9 feladat sills tömegek lilláozé aláírásainak gySjfése Nyugat-NőiArszág felfegyverzése ellen Befejeződött Sf, Bellisben a Francia kommunista Párt Központi Bizottságának ii/léseJacques Duclos záróbeszédében különöséül 'kiemelte, hogy a francia kom. íiíimisták feladata: fokozott erővel visszaverni az imperialistái; és francia lakájainak szovjetellenes rágalmait. Fe leletképpen a Szovjet unióra szórt rágalmakra. minél erélyesebben ki kell fejezniük szolidaritásukat a szocializmus országa iránt. Jacques Duclos hangsúlyozta': — Ma a legfontosabb feladat, m-iTHós tömegekben t*iltakozó aláírások gyűjti, se Nyugat-Kémetorsvág felfegyverzése elten. Eblxsn a .harcban a kommunistáknak magúik mellé kell állítani ok minden franciát, aki a közös küzdelem lsen egyre jobban megérti a Fru-nciaországot fenyegető veszélyeket A francia kommunisták harca Nyugat Németország felfegyverzése ellen egyúttal a nemzeti függetJionségé,rt folytatóit hazafias harc is. A francia kommunistáknak rá kell nnrtatnioik a né met nép erőfeszítéseire Németország mindkét részé Izem az. ellen, hogy az imperialisták zsoldosaikként használják fel őlcet> Jacques Duclos felszólalása után a Francia Kommunista Párt Központi Bizottsága határozatot fogadott el. A határozat bevezetőben üdvözli ,a szocializmus és a demokrácia hatalmas sikereit- Megállapítja, hogy Franciaország kormánya teljesen hozzájárult az amerikai imperialistáik agressziós tér veihez, i>c1oegyezett Nyugat-Nénietor- szág felfegyverzésébe. A frmie’n népnek ismernie kell n szabadság és béke erőinek hnSalmns fölényét A francia népnek rá kell ébrednie a háború és a fasizmus egyre növekvő veszélyére, de ugyanakkor ismer nie kell a szabadság és a béke erőinek hatalmas fölényét is. A határozat a továbbiakban üdvözli a német dolgozók bátor békeharcát, majd kiemeli: a francia kommunisták számára ma nincs szükségesebb ás fontosabb feladat, mint aktív részvétei a francia békét anAcS kezdeményezésére indított, a nyugatnémet felfegyverzés ellen irányuló tiltakozó mozgalomban. A kommunistáknak tízszeres erővei kell küzdeniük a munkásosztály egység akciójáért, egységesen és testvériesen az elárult szocialista dolgozókkal, azok ellen a szocialista vezetők ellen, akik pórijukat amerikai ügynökséggé alakították át. Együttes erővel ki kell harcom ink a Marshall-terv és az Atlanti Szövetség láncainak lerázását, a munkásosztály, a dolgozó paraszlság és a középosztály követeléseinek kielégítését, a* fasiszták vereségét, meg keil nyitnia az utat olyan demokratikus egységkor- mány számára, amely a nép támogatásával, a szociális haladás, a szabad ság, a nemzeti függetlenség és a béke politikáját folytatja majd. Ilcrrioí lemondott a francra radikális párt dnJíiist'gérőI Eduard ílerriot, ,a Francia Radikális Párt elnöke lemondott tisztségéről. Politikai megfigyelők szerint a lemondás következményeképpen szakadd« állhat be a radikális pártban. A francia ellenállás vezetőinek felhívása n nemei mititnrazinns felélesztése ellen A francia ellenállás 1!)»vezető Személyisége felhívást intézeti a francia ellenállókhoz és volt deportáltakhoz. A felhívás niigóllapítja: Hat esztendővel a szövetségesek győzelme után Nyugat-Német or szagban újra szervezik a német hadsereget, miéi tábornokok parancsnoksága alatt. E hadsereg puszta létezése kihívás a szabmiságért, a nemzeti függetlenségért vívott boréban elesett hősök emléke ellen. fenyegeti Franciaország biztonságát és a békét- E súlyos körülmények között a le! hívás aláírni felszólít jók az ellenálló' önkénteseit, a börtönök és ggüjtötábo rak volt foglyait, ezek családtagjait és barátait. a második világháború hadviseltjeit. tiltakozzanak együttesen és ünnepélyese n Franciaország nevében Ny ugat-Németország felfegyverzése elten. fl ráöió alapícM psütiltai iskoláinak programja _ Alapfokú politikai iskola. Üzemi: Február 22-én a Kossuth-rádión 16.25- kor: Népköztársaságunk alkotmánya I. rész. Alapfokú poiilikai iskola. Területi és falusi: Február 23-án a Kossuth-rádión lS.-OOkor: Pártunk pa rasztpolitikája. Negyedik rész.