Dunántúli Napló, 1951. február (8. évfolyam, 26-48. szám)

1951-02-17 / 40. szám

2 NAPLÓ 1951 FEBRUÁR £7 Kísöpörfék az ívándárdaí termelöcsoportból a romboló munkát végző kulákokat Szét akarták siiUeszteni a csoportot a befurakodott kártevők ifi, a lippói ..Béke őre“ termelő csoport tagjai felfigyeltünk arra, hagy az ivdndardni termelőcsoport nem működik jól. Egymástól kérdez­gettük azt, hogy mi lehet, ennek az oka. Nemrég Miattuk, hogy gyűlés lesz az Mtndárdai tvrmelőc.sóvorlban. A lippói „Béfse őre" termelacso- fiar> tagsága kért elvtársat bízott meg azzal, tárgy menjen cl az wéndár- dai tcrmeiőcsoport gyűlésére és ott képviseljék <i lippói lermelőcsoport tagságát. N/. iváocIsLnlai tarmelőosoport gyíi- lúae, amelyen & tagokon ée a két Hppói küldöttön kívül ott voltak a «ároki és bezedeki küldöttek is, a «tokottan indult Bar&c István, a íermelöcsoport elnöke nyitotta meg a gyűlést, m'aijd arról bőszéit, hogy u fiermelöosoportjuk nem működik úgy. ahogy kellene. Ennek nézete szerint az az oka, hogy az ellenség bem van még a termelőerőprrrt bar. sót még annak vezetőségében is. Majd elmon­dotta. hogy Lippón is mióta, kizárták az ellenségeit, a csoport élete meg­változott. Ezután felkérte Csillag Sándort, a lippói termelöcsoport kül­döttét, hogy mondja el, milyen rom­bold munkát végzett az ellenség Lip- pén és hogyan zárták ki őket a csoportból. Tito jngo^Iávíájnban a kutákok bitorolják » htil.'iíntal Celling elvtáre arról bőszéit, hogy Itt. néhány lépésre van a határ é* a dolgozók nem tudják eléggé, hogy mi van a szomszédságukban. Tito c - gyilkos bandájának Jugoszláviájá ban. ahol kényszermunkára hurcolják a kiéhezett és lerongyolódott dolgo­zókat, ahol újból a dolgozó!ellensé­gei, a Indokok bitoroljál; ae uralmai falun. Ezután Szabó László elvtárs szólt hozzá, aki arról beszólt, hogy atr ívándárdaí dolgozók nem eléggé éberek, nincsenek tisztában azzal, hogy ki az ellenség, [gy kerülhetett be a killák a termolfíesoportba. Ez az oka annak, hogy nem megy a munka úgy. ahogy kellene. A tenne- léesoporfha befurakodott ellenség nemcsak a termelő munkában, hanem az oktatás terén is romboló munkát végzott. Lebeszélte a dolgozókat nr- ról. hogy szemináriumra járjanak, (mól mcghtnuUmt ják azt. hogy lei az ellenség és hogyan harcoljanak elle­ne. Kiderül n kttlákok aknü m u n k ttj a A következőkben Takács Józeef a//. 1 vám dárdai tenne! öesoport üzemi párt. titkár* felolvasta, <i termibesnport­ban megbúvó^ fn/ldkok neveit és rá, világított arra, hogy milyen alma- munkát végezlek a csoportban. Pél­dául Perge, János csendőr volt a múltban, aki ütéseit mindig a dolgo­zókra mérte. Most pedig a csoport­ban mézos-má.zoe bősz étidei igyeke­zett magáról elterelni a figyelmet. A mézes-máz r»s beszéd mögött ott volt a kártevő szándék: megbontani az ivá.n dárdai termelő csoport sorait. Rüll Jakab és RüH János, a falu leggazdagabb kulákjai voltak a Hor- thy-fasizmus ideje alatt. A felszaba­dulás után volksbund tageágnk miatt a földet elvették tőlük és azzal az ürüggyel, hogy nekik nincs semmi vagyonuk, beférkóztók magukat a tenne.lőosoportba és ott. romboló munkát, végez,tek. Azt akarták el­érni, hogy Ivándárdán Is olyan ter­melőcsoport legyen, mint Tito ban­dájának Jugoszláviájában, ahol a csoportokban a Indáitok az urak és jobban kizsákmányolják a dolgozó parasztokat, mint bármikor valaha. Ezt akarták meghonosítani Ivándár­dán is Perge János, Rüll János. Rüll Jakab, Iván Henrik, Mór Jakab. Mór János külá.kok, a dolgozó nép ellen­ségeit E<viárolíf,já!í a knhíkokaí a gyűlésről, kizárják őket a ternieíőcsoportból Bcrrac István, a termel'besöpöri el­nöke a termelőcsoport tagjainak ne­vében felszólította a kulákokat, hogy hagyják d a helyiséget. Minden szem gyűlölettel nézett a sunyin távozó kulákok után. Az ellenség távozása után boldog őröm -érzése járta át a dolgozók szívét, mert tudták azt. hogy ezután a kulákok mesterkedé­se! nem zavarják többé a csoport tagjainak munkáját is a csop</rt el­indulhat a virágzó élet felé. Erről boot élt a gyűlés után Váriul i Mihály «»porttag te, aki most már tudja, hogy a termelőosoportba befu­rakodott ellenség Tito Jugoszláviá­jának fasiszta rendszerét, akarta meg­valósítani, ahol a dolgozók, mint az átjött levelekből tudja, nyomorúság­ban tengetik életüket. Mi pedig nem akarunk a jugoszláv dolgozó parasz­tok sóimra jutni, ezért köszönjük Pártunk és dolgozó népünk segítsé­gét az ellenség leleplezésében. Mi, munkánkon keresztül a csoport, meg­erősítésénél akarjuk hozzásegíteni a Jugruszlávi álban élő dolgozó parasz­tok harcához, hogy lerázva miagukról Tito rabláncát, ráléphessenek a szo­cializmus építésének útjára. B Horváth Ibolya Liippó. Holnap nyílik a szovjet képkíállítás Vasárnap délelőtt fél T2 órakor nyílik meg ünnepélyesen a Szovjet­unió festőművészeinek legszebb képei másolatából összeállított Szovjet Képkiállítás. A szocialista realista képzőművészet nagyszerű alkotásai­nak bemutatásával a nagy barátunk, a Szovjetunió újabb segítségét érez­hetjük megyénk képzőművészei és dolgozói számára. A megnyitó alkal­mából Pécsre érkezik Dávid Katalin, a Szépművészeti Múzeum művész, történésze tv. A kiáUítds a Városi Miteeumbm (Rálróczi-iít 15 alatt) lesz. S DISZ városi bizottság fordítson nagyobb gondot a politikai körök vezetőinek oktatásira A „PártápiÜéts" február 10-i számá­ban arról olvastam, hogy tömegszer- vezvti murífánk megjavításával fokoz zuk a kongresszusi verseny sikerei Éppen jókor olvastam ezt a cikket és ennek alapján kötvlességemiuk tar­tom azt, hogy a sajtón keresztül bírá­latot mondjak magunk, a DÍSZ ifjú­ság felé. Nagy hiányosságaink vannak, amit ki kell küszöbölni. Üzemünk DISZ szervezete rám bízta a politikai kör vezetését, ezért a munkáért én va­gyok a felelős, nemcsak az ifjúság, hanem Pártunk felé is. Ha ezt a műn. kát pontosan és lelkiismeretesen e’ akarom végezni, altkor nekem is szük­ségem van a tcfcb tanulásra, hogy az tán én is másokat taníthassak. Mindem héten, pontosan hétfőn este 6 órakor politikai kör vezető szemi­nárium lenne a DISZ központban. So. kát tudnánk tanulni akkor, ha oz nemcsak papírra fektetve volna meg. hanem a feladatokat végre is hajla­nak az ifjúsági vezetők. Az a sajná­latos «set áll fenn azonban, hogy a politikai körvezetők már alig jönnek el a szemináriumra, mert eddig há­romszor előfordult az, hogy nem volt előadó• A DISZ fiatalok egymás kö­zött arról beszólnc-k, hogy így nem so­kat várhat el a DISZ bizottság az alapszervezetoktől, amikor maga a DISZ bizottság is sok mulasztást kö­vet el az oktatással kupcsoíatban. Az első alkalommal 36 helyett, ti­zennégyen főttünk össze, másodszor pedig már csak öten. Tóth elvtársnő. nek, az oktatási felelősnek felhívtuk a figyelmét arra, hogy nagyobb súlyt fektessen a politikai körvezetők mun­kájára, egyben kértük, hogy ellen­őrizze ezután a munkánkat. Arra is megkértük, ha hiányosságot, vesz ész­re, akkor bíráljon meg bennünket és mirtasson rá hibáin,kra és hiányossá­gainkra Tóth elvtársnő megígérte, hogy a következő héten rendbehozzák u szemináriumokat és akkorra meg lesz az ellenőrzés is. Hétfőn azonban már csak négyen jelentünk meg a szemi­náriumon. Ha többen összejövünk, ak­kor sem nyertünk volna sokat, mert nem volt előadó. Súlyosbította a hely­zetet az, bogy még a helyiség is be volt zárva és a folyosón vártunk az előadóra. Várakozásunk ideje alatt be­szélgettünk az alapszervezetek nehéz­ség, eirőt Mindamnyian éreztük azt, hogy nagy szükségünk lenne az útmu­tatásra és támogatásra. Elhatároztauk, hogy megbíráljuk a városi DISZ vezetőségét azért, mert munkájában ilyen hibákat követ el. Elgondolkodtunk azon. hogy mennyi­re messze vagyunk még a lenini Kom- szomol fiataljaitól. Mi, afeik itt élűnk az ország déli ré­szén, Tito szomszédságában, érezzük nagy felelősségünket. A szomszédsá­gunkban vicsorgatja fogait veszett ku­tya módjára Tito és bandája. Éppen ezért nekünk, DISZ fiataloknak pél­dás munkával kell elöl járnunk annál is inkább, mivel azt az ígéretet tettük, hogy a Magyar Dolgozók Pártja ll. Kongresszusára kijavítjuk eddig elköv- tett hibáinkat, Magyar János • DISZ politikai bőr-vezető. Mezőgazdasági Szcrárugyár Épülő ország, virágzó élet ifi — rombolás, szenvedés túl a drótsövényen Tito fasiszta bandájának rémuralma alatt T tö ólünk Tito fasiszta országának szomszédságában. Már többször elgondolkodtam, milyen fájó, milyen megalázó ott élni, ahol az Im­perialisták uralkodnak, ahol a terroristák rabláncra fűzik a jugoszláv dol­gozókat. Mennyivel más itt az élet nálunk! A mi életünket össze stein le­het hasonlítani m. övékével, pedig ott is emberek élnek, akiket a nópnyúzó Tito szinte állati sorba süllyesztett. Az én családom boldogságban él, él­vezi az új éhei minden lehelőségét. Ezzel szemben ott túl nyomorogneik, éheznék a gyermekeik. Tito embsred elhajtják ez állatokat és eósaedik a dolgozó nép fejadagját. Nekünk, dolgozóknál:, a népi demokrácia boldog életet és felemelkedést adott. Amíg nálunk minden lehetőség nyitva áll a dolgozó nép előtt, addig a nápnyúzóTito országában szabadságvesztés, íki- asákmán.yp'lás, halál és börtön jut a. becsületes embereknek-. így végzi, el gazdái feladatát az amerikai pénzzel megvásárolt fasiszta Tito, "a nép ’el­lensége. Öt a gúny és megvetés fogja körül,' hóhéraival együtt. így néz ki a „nyugatt deanokiráaiia“, ahol a kapitaáiistóík UTulkodnöík. * Nemrég sraemteagj» voltam amikor airra jártam, több megrendítő cse­lekménynek. Saját szememmel láttam, hogy miként bánnak el & Tito- p.rúbékék az ott dolgozó parasztokkal. Közvetlen a határ marsién törték a kukoricát a fiatal lányok és a fiúk. Egydarabig néztem ökot, hideg eső­ben dolgoztatták őket a géppisztoliyos őrök. Megáíűás nélkül keMett robo­tolni nekik. Egyszer az egyik megállt a mimikában, mert összefagyott a hideg esőben. Ráoröítot.tak, majd pedig nekiestek és kegyetlenül össze­vertek. Egy' másik alkatommal láttam egy dolgozó parasztot, amint szán­totta a földet. Megállít vagy öt percre, hogy „kifújja“ egy kicsit mágáL Rá is gyújtott, de a cágiaxetíáját már nem szívhatta el, mert a fasiszta kezében eldördült a géppisztoly. Három golyó durranását hafJotSam: a dolgozó pa­raszt összerogyott Ezután lecübáliták a völgybe és ott megfosztották a ru­hájától. Ilyen bánásmód van a Tito „hazájában." Ml dolgozók boldogok vagyunk, hogy nem ott élünk azok között a szegény jugoszláv dolgozó parasztok között, akiknek olyan olcsó az éle­tük, mint még talán soha máskor. Mindannyian megbecsüljük ml egymást, mert nálunk a legdrágább kincs asz ember. Pártunk boldog és virágzó életet biztosit. Minden dolgozó számára biztosítva van a munlca lehetősége, ezért folyik nálunk a lelkes munka, mert olyan vezérünk van, mint a szeretett Rákosi eM-árs, akinek útmuta­tásait követve, harcolunk a békéért. A Szovjetunió példáján több és jobb minőségi termeléssel növeljük népgazdaságunk erejét. Amíg ott túl a géppisztolyok sacltnak. és ártatlan emberek rogynak össze a gyilkosok ke­zei nyomán, addig mi, dolgozók, szeretett Pártunk és Rákosi elvtárs ve­zetésével építjük új hazánkat. Szövetkezeti mozgalom kifejlesztésével har­colunk a szocializmus megvalósításéiért. Bordás Mihály tennierjőszöveikiezeifi tag, Szűr. Szabotáló és íörményre]íegető kulákokat vett őrizetbe a rendőrség A kulákok dolgozó népünk esküdt ellenséged, mindent «'követnek, hogy veszélyeztessék a dolgozók ellátását, öléves tervünk megvalósítását, bé­kénk megvédését. Nyáron az aratás; és csépléat szabotálják, ősszel a tar - 'óhátúásnak és az őszi méiyszántás- nak nem tesznek eleget. Ezek a kár­tevők a íegagyafurtabb módon igye­keznek becsapni a becsületes dolgo­zók«»'i. ald.k munka-versenyben építik szocialista hazájukat, boldog jövőjü­ket. Katona Gyula (Rédi) szabadszent királyi kulik már többizbeu bizonyságot tett arról, hogy háborút «kar és Tito fasiszta bundájának segít szabó tálasaival, hogy ismét kizsákmányolhasson, fe ketézhessen. Ez a cél vezette akkor is. amikor beszolgálítatási köíelezett­A járási tanácsülések tapasztalatai Február második hetében tartották meg járási tanácsaink rendes nyilvá­nos ülésüket. Az üléseken szinte tel­jes számban megjelentek a tanácsta­gok ős igen sok helyen a községek dől - gozói is felkerekedtek, hogy résztve- gyenefc járásuk parlamentjének ta­nácskozásain. A februári járási tanács­ülések eredményesek, harcosak voltak. A küldöttek legtöbbje megemlékezett Pártunk közelgő Kongresszuséról és a Kongresszus tiszteletére felajári'áscicat tettek. \ KOMLÓI JÁRÁSI TANÁCS ülé­sén mintegy 250 vendég jólétit, meg, köztük a vájáriskola hallgatói is de ott voltak a járás lélmunkásai. kiváló munkásai, a begyűjtésben élenjáró dől. gozó parasztok is. A beszámoló el'ső pontjához, a begyűjtés kérdésének megtárgyaláséhoz Í8 hozzászólás hang­zott eh Ezek között volt tnur.fcamód- szerismertetcs, de komoly, jelentős felajánlás is. A felajánlások összege közel 70 mázsa vegyest örményre te­hető- A begyűjtésben segítségéi».' siet. nek a járásnak a vájáriskola hallga­tói is. akik felajánlották, hogy nép­nevelő munkára indulnak a begyűjtés 100 százalékos teljesítése érdekében. A komlói járási tanácsülés példamuta­tói a párttagok voltak. Ok jártak elöl a felajánlásokban, a hozzászólások­ban, javaslatokban. A párttagok kez­deményező készsége. kiá'Iláua biztosí­totta a tanácsülés sikerét. A SLI.LYL! JÁRÁSI TANÁCS ülé­sén a tanácselnök névszer int kiemelte a begyűjtésben legjobb dolgozó pa­rasztokat, megnevezte a legjobb köz­ségeket, de nóvszerint kipe.l'iengérezto azokat is. akik elhanyagol jók a be­gyűjtést, nőm tesznek eleget állam ­polgári kötelességüknek. A hozzászó­lók közűi kiemelkedett egy drávasztú. ra'i délszláv »tanácstag. — A begyűjtés 100 százalékos tel­jesítésével községem délszláv lakói hi­tet tesznek népi demokráciánk iránti hűségükről, megmutatják ezen keresz­tül is a szomszédos fasiszta Titonak, hogy Délbaranya délszláv lakói szi­lárdan és egységesen állnak a Magyar Dolgozók Pártja és népköztársaságunk kormánya mögött — mondotta. Var­ga Kálmán elv,társ, Szovjetuniót, járt parnsztküldött példának állította dol­gozó parasztságunk elé a szovjet nép hazaszeretetét, a begyüjtűsben való lelkes részvételét. A csányoszrói tszcs kiküldötte a Pártkongresszus tisztele­tére 29 mázsa kenyérgabonát ajánlott fel. Példáját követték a többi tanács­tagok. Gergios János drávasztárat ta­nácstag 150 kilogram búzát, Borissza LásZló tanácstag egy mázsa vegyea- törményt, ajánlott' Fel. A tanácsülés, résztvevői azzal az elhatározással in­dultak haza, hogy községükben saját példamutatásuk, jó népnevelő munka segítségével elérik a begyűjtés 100 szá­zalékos teljesítését. A SIKLÓSI TANÁCSÜLÉST az ai­sószentmártani kulfúrcsoport rövid mű­sora nyitotta meg. Az elnöki beszá­moló után Kémes község küldötte szólalt fel, aki ígéretei telt arra, hogy a község dolgozói száz százalékig ele­get tesznek begyűjtési kötelezettsé­güknek. Db felmerülték a járás térü­lőiéről súlyos hiányosságok is. Az iba- fai tanácstitkár a járási VB kiküldött­jének többek között azt mondta, hogy ráér a begyűjtést még négy.öt nap múlva is megkezdeni. Ennek eredmé­nye az ibafai 4 mázsás eddigi ered­mény. A tanácsülés sókkal színvona­lasabb, harcosabb volt mint az eddi­giek Komoly lépést lettek a járási tanács tagjai a bírálat—önbirálat he­lyes alkalmazása felé. Azonban a ta­nácstagok ' nem mutattak példát kon­krét felajánlásaikkal a járás dolgozó parasztsága felé, nem segítették a be­gyűjtést saját terményfeleslegük be­adásával. Saját falújukban köszörül­jék ki a csorbát a siklósi járási ta­nács tagjai. Mutassák meg felajánlá­saikkal is. hogy a dolgozó nép irán­tuk megnyilvánult bizalmát fokozotl kötX'-!os®égvál!ta:lássál, állampolgári kö­telességeik maradéktalan tol'jesítéséve! viszonozzák. • A SZIGETVÁRI .JÁRÁS tanácsülé­sén a megjeleni 3S tanácstagon kívül szép számmal jelentek meg vendégek is. A nagy előzetes érdeklődés elle­nerő is a tanácsülés nem értő el célját, az első napirendi pont 1 «tárgyalása után határozatképtelenné vált. A be­gyűjtési problémák megbeszélése után szünet következett és ezalatt eltávo­zott' Máiké élvtársnő, MNDSZ titkár­nő, majd utána Kengyel Károly elv. társ, a járási bizottság kiküldötte is. Követtek ökot a denesházi párttitkár, a Cipő-vállalat párítitkára, az állami gazdaság pártti'tkára, a járási úttörő- titkár és a tanácstagok egy része is. A pártszerveztek és tömegszervezetek vezetőinek a fegyelemben is példát kall mutátmok, mert csak úgy várhat­juk el az egyszerű párttagoktól, a dol­gozó tömegektől is, hogy fegyelmezet­ten teljesítsék kötelességüket. A szi­getvári tanácsülés példája megmutat­ta, hogy párttagjaink. pártvezetöségi tagjaink példamutatása milyen óriási jelentőségű. ségének nem lett eütege!, hanem el­rejtette .tarményíelesitegét. Négy zsák búzát az alomszalma közé rejtett »1 azt gondolva, hogy ott, úgysem fogják keresni. Az aVetémüit kuOák azonban tévedett, mert a dolgozók ébersége ‘leleplezte. A rendőrség a búzát le­foglalta és átadta a helybeli földmii- vesszöveíkezelnek, mig a kulák el íen megindították az vníernalási eljá­rást Völgy es József 36 holdas szabid- szentkirályi buiigk eziebiig még semmit sem szolgál­tatott be és 10.000 forint adó­hátraléka is van. A kulák nem »Bett eleget a tejbeszol- gáltaitási kötelezettségének sere. Ugyanakkor kétmázsa szemcskukori- cát Tésenyben rakó veijéhez szállított éjnek idején, amit meg is találtak egy hordóban elreji'tve. A kulák in- temálási javaslattal került a rendőr­ség őrizetébe. Somogyhatvan községben Dudás Lajos kulák 668 kí'ó csövestengerit, 719 kiló szemestengerit rejtette el a pajta egyik zugába, mig 282 kiló ár­pát és 160 kiró búzát hordóba öntve rejtegetett pincéjében. A dolgozók' azonban feífedték a kulákszabotálást és Dudás Lajost átadták a rendőrség­nek. Boly községben a kuTákok egyre elkeseredettebben támadnak a be- szolgáítatás frontján. Ifjú Fűrész Jó­zsef 36 holdas kulák 8 mázsa, Szie- bert József 28 holdas kulák 6 mázsa tengerit rejtett él az elszámoltatási bizottság előíL A rendőrség az elrejtett gabonát elkobozta és átadta » helybeli földmüvesszöveíkezetnck, mig a kulákok internálás} javaslattal a kapitányságra kerültek. Dunaszekcső községben valóságos titkos magtárakat rendeztek be a ku­lákok az elrejtett gabona és takar­mány számára. így Király János 43 holdas kuí'ák szőlőjének pincéjébe 63 mázsa tengerit, 10 mázsa burgo­nyát, idős Auth Gáspár 33 holdas kulák 13 mázsa -tengerit', 5 mázsa szénát, 5 mázsa burgonyát. Konkoly Mátyás 42 holdas kutak ötmázsa ten­geri rejtőit el furfangos módon. Rú'.ek Ad ám hoboíl kulák 8 mázsa tengerit rejtett el a pincében. Bojtár József 43 holdas kulák 8 mázsa ten­gerit, 8 mázsa szénát, 3 mázsa za- bosbükköray.t és egymázsa naprafor­gó magot rejtett ci az elszámoltatási bizottság elő!. A rendőrség a begyűj­tést szabotáló kulákokat őrizetbe vet­te, az elkobzott gabonát pedig átad­ta a földművé? sző vetkezetnek.

Next

/
Thumbnails
Contents