Dunántúli Napló, 1951. január (8. évfolyam, 1-25. szám)

1951-01-31 / 25. szám

6 1951 JANUAR 31 I*KPt,6 Versenyre hívja a pécsai földmüvesszövetkezef tejgyiljííjje Baranya megye lejgyüjtőit a kongresszus lisztedére Fölióérve Pártunk II. Kongresszusa, mák jelentőségét, airra az elhatározásra 'jutottam, hogy munkám megjavításá­val készülök erre a nagy napra. Tudom zni a kötelességem az ötéves terv tel­jesítése terén, ezért a Kongresszus tisz­teletére versenyre hívom Baranya me. gye összes szövetkezeti tejkezei,őrt, I. Vállalom, hogy 1051. évben 10 százalékkal túlteljesítem a begyűjtési előirányzatot. 2- A tíznapos jelentése­ket mindig pontosan 10-én, 20-án és 30-án pontosan beküldőm. 3. A havi •elszámolást minden hónap 2-én déli 12 áráig postára teszem, az abrak igé.nyíö- ,1 appal együtt. 4. A tejelftleget és a tej 'árát még azon a napon kifizetem a 'dolgozó parasztoknak, amikor megka. poré. 5. A tejgyüjtő-házat mindig n legnagyobb tisztaságban, rendben tar­tom a Voro sín-mozgalom céljainak megfelelően. 6. A minisztertanács áflal- tenyésztésről szóié határozatát a dol­gozó parasztság közölt tudatosítom, hogy ezzel is elősegítsem a tejhozam fokozását és a több tej begyűjtését- A versenykihívással és n vállalt fel­adatok teljesítésével erősebbé akarom tenni a béke hatalmas táborát, ezzel is erősítve népgazdaságunkat és gyöngít­ve az imperiaíiisták táborát. A ver­sennyel is csapást mérünk az imperia­listák ügynökeire és Tito bérenceire. Szeretném, ha a megye minden tej- kezelője megértené ezt a nemzetgazda­ságilag ;s fontos feladatot és bekap­csolódna a verseny-mozgalomba. Blandl János földművesszövetkezeti tejkezeíő Pócsa. Villany után feiefont is kapott ípctcsfa O Nevezete« nap volt Ipaosfa községben január huezonhatodika. Ekkor vezették be a régen óhajtott telefont. Az avató ünnepélyen megjelent a falu apraja.nagyja, hogy meghallgassák az első beszélgetést, a készü­lék vidám csengését. Az ünnepségen megjelentek az MDP, a járási ta­nács. a postaigazgatóság vezetői, hogy tanúi legyenek az ötéves terv már . fcodik éve első baranyai telefonbekapcsolási ünnepségnek. Sebestyén Sándor vb titkár ünnepi beszédében kiemelte, hogy a régi fasiszta rend­szer nem törődött azzal, van-e telefon a községben, amely összeköt • bennünket a környező világgal. De a felszabadító Vörös Hadsereg meg. ! hozta a számunkra a felemelkedés útját és rövid hatév alatt a villany után a telefont k megkapták az ipaesfaiak. Ezért köszönetüket fejezik 1 ki a hatalmas Szovjetunió bölcs vezérének, Sztálin elvtársnak, a Magyar 'Dolgozók Pártjának és Rákosi elvtársnak, mert nélkülük Ipaesfán sem tett volna telefon. A község dolgozó parasztjai megígérték, hogy begyűj­tési tervüket február 21-re, Pártunk kongresszusára százszázalékban tel­jesítik. ezzel is erősítve a hatalmas béketábor ereiét Szilágyi Jenő vb. elnök, Tpae&fa. JANUAR 31. SZERDA ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR: tG/3. sz. („Gránátalma") gyógyszertár Széchenyi tér 5. Tel.: 29.81. 10/8 sz („Őrangyal") gyógyszertár, Kossuth L. utca 81. Tel.: 23 10/12 sz. („Isteni gondviselés") gyógyszertár Doktor Sán­dor u. 47. Tel: 13-53. - NÉVNAP: Péter. — IDŐ JÁRÁS JELENTÉS: Várható időjárás szerda estig: To­vábbra is borult, párás idő, többié é —■ főleg délen és nyugaton — havas­eső, eső, esetleg havazás. Mérsékeli szél A hőmérséklet kissé eme.kedik. — A drávapalkonyai földmüvesszö- retkezet vezetősége a Pártkongresz- szus tiszteletére vá.lalta, hogy legalább 10 tagot teszervez, ezenkívül vas- és fémhulladék napot rendeznek, hogy minél több anyagot adhassanak ipa­runknak írja levelében Erdősi La­tos. — A báncsi útépítés dolgozói lel­kes gyűlésen tettek felajánlásokat a Pártkongresszus tiszteletére — írja Brunner Bé rt levelezőnk. — Áramszünet február 1-én a 15 kv-os távvezetéken. Az Állami Vilia- mosemergia Szolgáltató V. Pécsi Üz­letigazgatósága közli, hogy mulasztha- tatlan, nagyfeszültségű hálózati mun­kák elvégzése miatt február 1-én 7—15 óráig terjedően Nagypa.l, Faze- kasboda, Píispöklak, Kékesd, Erzsé­bet, Gcresd, Szilágy, Berkcsd köz­ségeikben áramszünet lesz. Kátoly, Szeffő, Máríakéménd, Maráza, Lip- tóid, Himesháza, Szűr, Görcsönydobo- ka, és Somberek községekben pedig ki-, illgtve bekapcsolásokkal kapcso­latban ugyancsak a fentjelzett időben rövid megszakítások lesznek az áram­szolgáltatásban. — A Tenyészállatforgalmi Vállalat *z alábbi helyeken vásárol fehérhús tenyészkanokat 90 kg-nál nehezebb súlyban és fehérhús szűz kocákat 70—90 kg. súlyban. Február 1-én 7.30 éra Szigetvár, 14.30 óra Szentlőrinc, február 2-án 8 óra Mágocs, 12.30 óra Sásd 1 özségekben. Állatok csak vész- mentes helyről és irányított iárlattal bojtba tők fel. P á «mms r t hí r e k Felhívjuk a ügyeiméi azoknak a párttagoknak, párttag és pártonkivüli tömegszervezeti funkcionáriusoknak, párttag és pártonkivüli népnevelők­nek, akik semilyen pártoktatásba nincsenek bevonva, hogy részükre továbbképzésük érdekében „A Bo‘- sevik Pár-t útja" címmel elő­adássorozatot indítunk meg. Az első előadást február 2-án, pénteken este 6 órai kezdettel a Munkáskultiirház- ban tartjuk meg* Az előadásra kér­jük 37. e’vtársak pontos megjelenését Megyei Pártbizottság Ágit Prop, Osztálya. Icmegszervezelek hírei SZAKSZERVEZET! Kereskedelmi és Pénzügyi Dolgozók hirei: A bizal­mi és termelési felelős kartársak ré­szére ma délután 6 órakor értekezlet a József-utca 15. sz. alatt Február­ján este 6 órakor beszámoló taggyű­lés a szakszervezetben. — A termé szettudományi előadássorozatot feb­ruár hónapban is folytatják. A leg­közelebbi előadás február 8-án lesz, Az előadás címe: „A természet erői a szocialista ember szolgálatában.*’ A második előadás február 15-én, ve­títettképes. Tárgya: ,,A film a dolgo zóké". A harmadik előadás: február 22-én; ..Aktuális1 politikai témákról." A Házfelügyelők Szakcsoportja érte­síti tagjait, hogy február havi taggyű­lésé bizonyalan időre elhalasztják. — A Bőrös Szakcsoport értesíti tagjait, hogy vegyék át új tagkönyvüket. Azok akik a régit még nem hozták be. haladéktalanul hozzák be. — — Február hó 1-én, szerdán fél 7 órakor titkári értekezlet. MSZT! Február 1-én, csütörtökön d. u. 6 órakor rendkívüli titkári érte ke*let. A tárgykör fontosságára való tekintettel az MSZT-titkárok, vagy azok helyettesei okvetlenü5 jelenje nek meg. — A belvárosi MSZT alap- szervezete értesíti tagjait, hogy ezen túl hétfő helyett csütörtökön tartja aktíva értekezletét. Minden hétfőn és szerdán pénztáróra délután 5-től 7-i: az emeleten lévő helyiségben. KISOSZ: Textü és rövidáru szak osztáíyi ülés a KISOSZ-ban ma, szer dán délután fél 7-kor, Az ülésen t vásározó textilesek is jelenjenek meg KIOSZ: Február 1-én, csütörtököt sipész, bádogos, lakatos szakosztályi gyűlés 6 órakor, — Fodrászok utalvá­nyaikat beválthatják a szeszforgalmi­nál. * Az asztalitenisz „Tizek bajnoksá­gán" Budapesten a pécsi Ida’ász hetedik lett. A fiatal játékos csaló­dást keltett, támadójáték helyett le­állt pötyögtetni. — A véméndi tanácsülésén a dol­gozók újabb felajánlásokat tettek a Pártkongresszus tiszteletére. Jó pél­dával járt elől Sandó József tszcs-tag iki félmázsa búzát és {élmázsa kuko­ricát ajánlott fel — írja Jandó .-ür-fv levelezőnk. APOLLO ?t-ig 13»« ** ÍJ Szovjet film ABÁJ DALAI 7 i f H Előadások 5—7—9 órakor D R A X I A 51-ig SZOVJET MESEFILM V I g Varázsmagocska Előadások: Vi5 l!il. xh9. |i K FÁKLM 5l-ig ■1 ö r E <! Szürke É’éaiy Andersen Nexö világhírű regé­nyéből Előadások fél 6 és fél 8 óra­kor Rendes bélyárak *fn-­----- • --------- * —* I \ r t V; r BANK BÄN Operaest a színházban Erkel Ferenc művészetét Igaz való­ságában csak a felszabadulás után méltányolták. Nem véletlen, hogy legjobb operáink tárgya forradalmi. a nemzeti elnyomás keserű ábrázolá­sa. (Dózsa György, Hunyadi László, Bánk Bán.) Héttőn este legszebb ope­ráját hallottuk a budapesti Operaház és a MÁV-szimiónikusok előadásá­ban. Az előadás előtt Gelléi Brúnó lelkes szavakkal üdvözölte az együt­test abból az alkalomból, hogy az előadást elsősorban a széncsata hö‘ seinek, a bányászoknak rendezték. Az előadás mindent egybevéve, jó benyomást tett. Főkép a második felvonás sikerült jól. A harmadik fel­vonásban m<ír bizonyos fáradtságot tapasztalhattunk a szereplők részéről és több pontatlanság, rossz belépés csúszott be. Kóródy András kitűnő vezénylése azonban mindig megmen tette a kényes helyzeteket és biztos kézzel tartotta az együttest. Bánk Bánt Jovitzki József, a vasmunkásból lett tenorista alakította. Mindvégig megőrizte komolyságát, nemes méltó­sággal viselte a kettős tragikum sú­lyos terhét: hazája elnyomását és a merániaktól való kifosztását, valamint a feleségén ejtett gyalázatot. Nem játszotta túl szerepét, belső küzdel­meit, énekében kifejezően érzékeltet­te. A „Hazám1'-áriát olyan magasfo­kú művészi előadásban hozta, hogy a közönség szűnni nem akaró tapsai­ra meg is ismételte. Időnkénti kisebb disztonálásai feloldódtak remek hős­tenorjában. ideálisabb hangot Bánk Bán szerepére alig találhattak volna a magyar tenoristák között. Melinda igen nehéz szerepét Lórenz Kornélia alakította. Minden igyekezetével azon volt, hogy szerepét hitelessé tegye. A második felvonásban ez sikerült is neki. A tiszaparli jelenet azonban még nem volt érett kidolgozású. En­nek a jelenetnek a megoldása egyéb­ként az operairodalom egyik legnehe­zebb íeladata. Reményi Sándor mind hangilog, mind alakításban tökéletes Petur bánt adott, az elégedetlen ma­gyarság hű képviselője volt. Tiborc (Radnai) az elnyomott; kiíosztott, éhe­ző jobbágyság panaszának adott hi­teles, magas művészettel átélt han­got. Lőrinci Zsuzsa a gőgös királyné Igen jó alakítója volt. Zeneileg pon­tosan, belső átéléssel oldotta meg feladatát. Az aljas csábító Ottó alak­ját nem. mindig meggyőzően kaptuk Mátrai Ferenctől. Mindig nehéz prob­léma, ha egy operában két exponált tenor szerep van, önkéntelenül is összehasonlít az ember. Melindával énekelt kettőse szép volt. Klug Fe­renc a király szerepét hangilag nem mindig bírta. Hangja egyébként sem ícdle Erkel elképzelését. Oláh Gusztáv díszletei igen szépek. Különösen az első felvonás színpada mindvégig mozgalmasan élt. A táncok nemesen egyszerű, stílusos megoldásúak vol­tak. A kórus pontosan, szép infoná- lássál szerepelt. A múlt század hala­dó hagyományai egyik gyöngyszemé­nek pécsi életrekeltésével a Gördülő Opera maradandó művészi élményt nyújtott a pécsi dolgozóknak. (H.M.) MŰSOR: 31-én este fél 8 órakor: JEGOR BULICSOV ÉS A TÖBBIEK (Ady Endre-bérlet), A TERHELÉS ÉLÉK BŐRGYÁR Papp István telítő munkás 153% Petrovies Sándor vasesztergályos 131% Bárdosi Lajos taszító 128% Tóth József hasító 124 % Kaszás Júlia talpast blancoló 123% Kürtös Mátyás Mankos! taszító Í20% M/GASÉPrrrs: Makk-brigád segédmunkás Vető-brigád segédmunkás Darázs-brigád segédmunkás Mósi-brigád segédmunkás Tapsonyi-brigád segédmunkás Tabs,kb rigid segédmunkás SOPIANA GÉPGYÁR Makk Dezső vasöntő Szeitz Lajos asztalos 343% 214% 147% 140% 145% 143% 161 % Nagy Sándor asztalos Mihály Ferenc lakatos Csorbics Lajos kovács KESZTYŰGYÁR» RitzI Béláné varrónő Schmidt Rudolf szabász Kutnyánszká László csinosító Wittenberger József szabász Kiiricsi Zollánné varrónő Fejes Anna varrónő DOHÁNYGYÁR: m% 142 % 140% 141 % 138% 137% 136% 134% 129 % Sashalmi Paula bálabontás 121% Kovács Ferencmé keverés 120% Kürtös Ferencné keverés 130% Erdős! La jós né kocsányozás 117% Horváth Nindorné kocsányozás 117% Ónodi Gyula és csoportja szivarka gyártás 168% Döntött a SZOT elnöksége az egységes rendszerű' szakszervezeti sgortegyuileiek felállításáról A Szakszervezetek Országos Taná­csa döntést hozott az egységes rend­szerű szakszervezeti sportegyesületek felállításáról A SZOT elnöksége meg­vizsgálva a szakszervezeti sportmoz­galom hiányosságait, elhatározta., hogy 1. a szakszervezetek elnökségei, a "SZOT és a szakszervezeti területi vezető szervei, alap-szervezetek veze­tőségei törekedjenek arra, hogy rö­vid időn belül a dolgozók minél szé. lesebb rétegeit kapcsolják a sporto­lók táborába az MHK-rendszer alap­ján. 2. A testnevelési és sportmozgalom további fejlesztése érdekében a szak- szervezeti elnökség mellett egységes rendszerű sport egyesületeket kell lét­rehozni, elsősorban a következő tíz szakszervezetnél: Vasas szakszerve­zet, Vasas SE. Színe: piros-kék. Bányász szakszervezet. Bányász SE. Színe: piros-fekete, fehér alapon. Textiles szakszervezet, Vörös lobogó SE. Színe: kék. Építők szakszerve­zet. Építők SE. Színe: kék-fehér. Vasutas szakszervezet, Lokomotív SE. Színe: piros.fekete. Közlekedés szakszervezet, Előre SE. Színe: kék­sárga. Élelmezési szakszervezet, Ki­nizsi SE. Színe: fehér-piros. Közal­kalmazott szakszervezet, Petőfi SE. Színe: fehér.fekete. Vegyipari szak- szervezet, -Szikra SE. Színe: piros­sárga. Kereskedelmi és pénzügyi dolgozók szakszervezete, Vörös Me­teor SE. Színe: meggypiros. 3. Az egységes rendszerű eport egyesületeken belül a demokrácia el­vernek teljes mértékben érvényesülnie kell. 4. A határozatban még nem sze. replő szakszervezetek sportmozgal­mának átszervezését féléven belül végre kell hajtani Kosárlabda mérkőzések Pécs bajnokságáért A MÁV ALT felhívása a I?ösönséghes A MAVAUT az 1951. évi nyári autobuszmenotrend munkálataival kapcsolatban felkéri az utaaóközön- <séget, hogy az ezzel összefüggő kí­vánságait, észrevételeit legkésőbb február 5-ig küldje meg az illetékes MAVAUT főnökségnek. (Az illetékes főnökségre vonatkozólag a menet­rendekben az egyes vonalaknál fel­tüntetett főnökién megjelölés, vala­mint dolgozóink adnak tájékoztatást.) Kérik az utazóközönséget, hogy ja­vaslatánál vegye figyelembe a gép­kocsik korlátozott számát és ne lép­ten fel túlzott, valamint közérdeket nem szolgáló kívánsággal. Vasárnap öt mérkőzést játszottak le Pécs bajnokságáért a pécsi bajai és szigetvári kosárlabda csapatok. A Pécsi DISZ és a Lokomotív ismét nagyarányú győzelmet szerezlek — Eredmények: Pécsi DISZ FSE I.—Pécsi DISZ FSE 11. 97:62 (55:19). Férfi. Szünet után egyenrangú volt a második csa­pat. Legjobb dobók: Rer.doki 32, Go- da 24, illetve Szabó 25, Lázári 15. — Pécsi Lokomotív—Bajai Építők 79:40 (27:18). Férfi. A pécsiek különösebb megerőltetés nélkül győztek, bár a ba­jaik sem játszottak alárendeli szere, pet. Legjobb dobók: Kapusi 24, Sza­mosi 14, illetve Timos 14. Pécsi Pos­tás-Bonyhádi SZMTE 53:3 (27:0). — Férfi. A bonyhádiaknak fejlődés szem­pontjából jól jönnek ezek a mérkőzé­sek. Legjobb dobók: Berta 20. Erdősi 19, illetve Will ián 3. Pécsi Lokomo­tiv b—Pécsi Lokomotiv 11. 46:15. Női. Változatos mérkőzés. Legjobb dobók: Aratqné 24, Kelenfiné 7, illetve Har­mat 8. Pécsi Lokomotiv 11.—Szigetvári ÉDOSZ 52:37 (25:19). Férfi Közepes- iramú és színvonalú mérkőzés. Legjobb dobók: Bruivner 17, illetve Horváth 10. Vasárnap a két régi rivális, a Pécsi Lokomotív játsízik a Pécsi DISZ ellen. A mérkőzés a Dunántúli Hétfő sport pályázatán is szerepel. * A vasutas szakszervezet váloga tott asztalitenisz csapata hétfőn este nagy fölénnyel győzte ’’e a pedagógu sok csapatát 13:2 arányban. A győ­zelmeket Antal, Túra, Orbán, Szőré nyí dr. 3—3, Légrádi 1, illetve Motil és Wéber szerezték. * Gulyás, a Meiteor kitűnő ifjúsági teniszezője hétfőn este Budapesten -a fedettpálya bajnokságok során 6:3'. 6:3 arányban győzött Major (KASÉI ' ellen. A jelenlévő Szigeti Ferenc szakoktató a pécsi fiú játékát igen jól minősítette. RÖPLABDA Megismételték az elmúlt vasárnap döntetlenü' végződött Pécsi Meteor —Szakérettségi röplabdamérközésl •unit ezúttal nagy küzdelem után a Pécsi Meteor csapata nyert meg 43:31 (22:13) arányban. A mérkőzési mintegy 4CQ szurkoló nézte végig. A többi mérkőzés eredménye a követ­kező vöt: Janus Pannonius—Gépipa­ri II. 43:28 122:13). Jóiramú mérkőzés, Janus Pannonius megérdemelten győzött. A játékosok keveset ütöt­tek le. Meteor—Lővey Klára ginvn. 47:15 (16:9). Női mérkőzés. Csak a második főidőben játszott meggyöv zően a Meteor. A Meteor ezzel a íyőze mével vereti:nü' nyerte a nö; fedettpálya röplabd f'a’nókságot. A 'érfi csapatoknál a Dózsa, Meteor Gépipari és a Janus Pannpnius csa- natai kerültek be a négyes döntőbe. A vasárnapi Gépipari—Janus Panno­nius mérkőzés szerepel a Dunántúli Hétfő sportpályázatán. Köszönetnyilvíínítás Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik felejthetetlen férjem és édesapám Mere* János MESZHART munkás temetésén megjelentek, koszorúk és virágok küldésével nagy fáj­dalmunkat enyhítem igyekeztek. Külön köszönetét mondunk a pécs újhegyi pártszervezetnek, a szakszervezetnek, munkatársainak, zenekarnak és a gyárvárosi DISZ szervezetnek nagyszámú megjele­néséért­A gyászoló család. A CSERTŐI szőlőhegyen MOO négy­szögöl szőlő, ebből 400 négyszögöl F éves, nemes gyümölcsös, lakható, új szoba és présházzal, pince, összes fel­szereléssel, esetleg a gyümölcsös né! kirí is, ofcsó áron eladó. Bővebbet: ifj, 'tí t'ó József, Csertő ház*/km 26 ELCSERÉLNÉM belvárosi, garzon­lakásomat 2—3 szobásra. Címeket: G«r/on“ ie'wére a kiadóba. ÉGY 2u0 kg-os mérleg, ipajtlnem új állapotban, eladó. Kossuth Lajos-úl 49. (Textil-üzlet.) KEZDŐ és haladó könyvelői tanfo­lyamat indítok, 1951-es számiakéra' zmint. Dr- Várszegi, Rúkóczi-út 60., második emelet, hatos számú ajtó. Telefon: 20-61.. d. u. 5 órától. EGY bubaftirösztőteknöt vennék Vosiárnaoiy: Pécsváradi út 4L sz. SZÉP, nagy szőnyegek és velúr m /- Icnterttö eladó. Doktor Sándor,-u. 32. KERESEK sürgősen 2—3 szabás, összkomfortos, beköltözhető lakájt, költségtérítéssel Válasz: „Komoly“ jel- izére kiadóba. GÉPKOCSIVEZETŐ, személy- és *e- hergépkocsira érvényes jogosítvánnyal, «ormaira állást keres. Cím ,a kiadó­ban 3338 szám alatt. 1ÁSKAIRÓGÉP, kélszínes, modern, készpénzért eladó. Horgas rádió. Tel.: 26-82­BITOROZOTT szoba férfi részére kiadó. Cím a kiadóban 3333 szám alatt. ÖRÖK üzlethelyiség, kettőszohás. összkomfortos öröklakás eladó. Cím a kiadóban 3332 szám alatt. PERFEKT könyvelőt felvesz az ÄMC Megyeközpont, jelentkezés: Személy »nt: nczlálv. Sz'vhonv'-tér 9. TT eni. KAPITÁNY JÁNOS túzifafürészelő- gépe üzemben. Telefonhívásra is ház­hoz meévünk Telefon: 13-61 H 1438 39 91 IFJ TAMÁS KÁLMÁN moto­ros faíCrászelS vállalat leJefnnszáma Gvörgy-utea R HASZNÁLT rádiókat vesz és elad Horgas rádiós. Teréz-utoa 1. Telefon: 26-82. DUNÁNTÚLI NAPLÓ n Magyar Dolgozók Pártja Barnnynmegyel Pártbizottságának - lapjai. Felelős szerkesztő: HADÓ ISTVÁN Felelős kiadói SZIKBA SÁNDOR Szerkesztőség és kiadóhivatal; Péce. Porcáéi- ulcn 2. — Telefon; tS-‘2 it 15-42 Po3latnknrékpÍ!izlári csekkszónilaszAm: 515.0t>a Előfizetési dij; havi II.— forint Pécsi Szikra oyoroda, Pécs, Munkácsy Mihály.utca 10 «» Telyfon: 20.2» A nyomdáért teleli GáltUOS! JÓZSEF.

Next

/
Thumbnails
Contents