Dunántúli Napló, 1951. január (8. évfolyam, 1-25. szám)
1951-01-31 / 25. szám
DUNAMTULI VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK l r A MAI SZÁMIJÁN: A Német Kommunista Pált akcióegység megteremtését javasolja a Szociáldemokrata Pártnak a nyugatnémet felfegyverzés elleni harcban (3. o) — A béke Uívci világszerte felháborodással ítélik cl a írancia kormány fasiszta intézkedését (3. o.) — A koreai néphadsereg és a kínai önkéntesek minden frontszakaszon csapásokat mérnek az ellenségre (3, o.) — A Sopiana Gépgyár valamennyi üzemrésze versenyez a kongresszusi zászló elnyeréséért (5. o.) — Bánk Bán bírálata (6. o.) DP B ARÁNYAM EC YEI; PÁ RTB I Z O TT J ÁGÁNAK LAP JA :: "•*'. Vk r ■ . v'iVili. ÉVFOLYAM, 25. SZÁM ÁRA 50 fillér A bírálat és önbírálat szellemében vitatta meg a Megyei Pártértekeslet a Politikai Bizottság nagyjelentőségű határozatát és a Megyei Bizottság beszámolóját !A Dunántúli Napló tegnapi, keddi száma részletesen beszámolt a "Begyei Pártértekezlet rendkívüli jelentőségű tanácskozásának egy részéről. Ismertette a Megyei Pártbizo tság beszámolóját, amely a Politikai Bizottság határozatára, bírálatára és az áltála megszabott feladatokra épült fel. Közölte Kovács István elv társ, a Központi Vezetőség titkőrá- nak nagyfontosságú felszólalását és azt a levelet, amelyet a Megyei Pártértekeslet forrón szeretett vezérünkhöz, Rákosi elvtárshoz írt. ■ Be. számolt a lap a pártkongresszusi küldöttek megválasztásáról, arról, hogy Baranya megye kommunistái a Magyar Dolgozók Pártja II. Kongresszusára megyénk első küldötteként Farkas Mihály elvtársat, Pártunk főtitkárhelyettesét, honvédelmi minisztert küldi. Most a Pártértekezleten elhangzott hozzászólásokat és Szikra Sándor megyei párttitkár elvtárs válaszát ismertetjük. A munkamódszeráfadást ki kell szélesíteni a bányákban A Megyei Pártbizottság beszámolója után élénk, széleskörű vita következett. Elsőnek Sudár Ferenc elvtárs, Kossuth-díjas vájár azóáilt fel. Beszámolt a széncsata hőseinek munkájáról, a kongresszusi versenyben elért eredményekről, majd Így folytatta: — A múlt év őszén a Szovjetunió, a mi felszabadítónk elküldte hozzánk legkiválóbb sztahánovisláit. Az itt járt szovjet elvtársak megtanítottak bennünket arra: hogyan tehet több szenet termelni. Tanításuk nyomán szerveztük meg üzeműnkben a munkámé d szerátadást. A sztahánovisták munkahelyről-mun- kahelyrc járva az alacsonyan teljesítő vájároknak átadják munkamódszereiket. Ezzel máris szép eredményeket értünk eL Azok a vájárok és segédvájárok, akik eddig 60—-90 százalékig szokták t^jesíteni tervelőirányzatukat, a tapasztalatátadás után teljesítményüket 100 százalék fölé emelték, sőt van olyan vájár Is, aki 110 százsiókra emelte napi teljesítményét. — Ez a munkamódszerátadási mozgalom a Pártkongresszus tiszteletére felajánlásként indult meg. Alakítottunk egy 6-os brigádot, amely a Kongresszusig 30 bányásznak adja át munkamódszerét. Azok a sztahánovisták, akik nincsenek ebben a brigádban, egyénileg vállalták, hogy az élmunkásokkal együtt 6—6 munkatársuknak átadják munkamódszereiket. Sudár elvtárs végezetül azt javasolta, hogy • MESZHART bányakerülctek sztahánovistSí időközönként tartsanak értekezletet és vitassák meg a munkamódszerátadás terén szerzett tapasztalatokat, hogy munkájukat e téren még eredményesebben tudják végezni és így legrövidebb időn belül megszűnjenek a 100 százalékon aluli teljesítmények. A maga részéről Pártunk Kongresz- szusára felajánlotta, hogy napi tervét állandóan 140 százalékon felül fogja teljesíteni. A Politikai BiíoKság határozata a siklósi járás kommunistáinak In hatalmits segítséget adott — A siklósi járási pártbizottság a Megyei Pártértekezletre kiértékelte munkáját és megállapította, hogy munkájában mutatkoznak eredmények — kezdte hozzászólását Vadon Antal elvtárs, a siklósi járási bizottság titkára, — Járásunkban 10 új temelßcso- port alakult 609 családdal 4.667 kát. Hold területtel. Nagy segítséget nyújtottak ebhez a munkához számunkra a tavaly Szovjetunióban járt parasztküldöttség tagjai, *kik saiát szemükkel győződtek meg a nagvüzemi gazdálkodás előnyeírő és fölényérö'. — Az eredménvek láttára járási pártbizottságunk elkövette azt a hibát, hogy elbizakodottakká vállunk. Fejűnkbe szállt a dicsőség, azt hittük, hogy ezután már maguktól fognak feílődni és alakulni a termelőcsoportok. — A Megyei Bizottság mezőgazdasági osztálya sem ellenőrizte eléggé munkánkat, nem hívta fel figyelműnket munkánk hiányosságaira, Novics elvtárs ősz óta a napokban volt kínt először nálunk. A hibák kijavítására és feltárására nem nyújtott a Megyei Párt- bizottság elég segítséget és így azok fokozódtak. Vadon elvtárs ezután rámutatott arra, hogy pedig milyen nagy jelentősége van annak, amikor munkájukhoz közvetlen segítséget nyújt a Megyei Pártbizottság, — Amikor nemrégiben Szikra és Novics elvtárs járt lent nálunk, rámutattak a munkánkban levő hibákra ás feladatainkra. A munkánkat ért bírálat előtt 2 termelőcsoportot vizsgáltunk felül és 4 új belépőnk volt. A bírálat és útmutatás után termelőcsoportjaink rsagyréssét felülvizsgáltuk és 30 áj belépőnk lett. Vadon elvtárs a továbbiakban elmondotta, hogy a gépállomások és termelőcsoportok legjobb dolgozóiból 3 tagú brigádokat alakítottak, amelyek segítenek a termelőcsoportok fejlesztésében. Beszámolt arról, hogy a siklósi járás termelöcsoportjaí- ban dolgozó parasztok úgy készülnek a Pártkongresszusra, hogy segítséget nyújtanak egymásnak a csoport erősítéséhez, felvilágosító munkával segítik elő újabb termelőcsoportok alakítását. Elmondotta, hogy járásukban a pártépítés területén nagy a lemaradás. Az egyénileg gazdálkodó kis- és kőzépparasztok körében a járási párt- bizottság nem végzett kielégítő politikai nevelő munkát, amelynek az leit a következménye, hogy alig vettek fel új dolgozó paraszti erőket Pártunk soraiba. A Pártkongresszus tiszteletére vállalta, hogy a fennálló hiányosságokat kijavítják és határmenti járásukban fokozzák az ellenség elleni harcot. — A Politikai Bizottságnak Bara- nyamegyei Pártbizottságról szóló határozata hatalmas segítséget ad a mi munkánkhoz is, A Politikai Bizottság határozata a mi munkánk hiányosságait is feltárta és a mi munkánk hiányosságainak kijavítására is megmutatta az utat. Bejelentette, hogy a szigetvári járási pártbizottság versenykihívását a Szabad Nép jobb terjesztésére elfogadják és kihívta azokat a járási pártbizottságokat versenyre, amelyeknek munkaterületén délszlávok laknak a Nase Novine terjesztésére. — Mi, a siklósi járás kommunistái Ígérjük Pártunknak, szeretett Rákosi elvtársunknak, hogy a Politikai Bizottság Baranya megyére vonatkozó határozatát minden területen, teljes egészében végrehajtják — fejezte be Vadon elvtárs hozzászólását. A duuaszekcsői tszcs küldötte Vörös elvtárs méltatta a nagyüzemi gazdálkodás fölényét, előnyeit, majd azt hangsúlyozta, hogy a kommunistáknak a mnnka minden területén példát kell mulatni és mindenkor keményen kell harcolni az ellenség ellen. Elmondottak hogy termelőcsoportjukat a Pártkongresszus tiszteletére új családok meggyőzésével fejlesztik, a népnevelőmunkájuk megjavííásávaL A bányászok va?óraváitják kongresszusi felajánlásaikat Most harsány tapa tőrt fel: bányászegyenruhába öltözött bányászok, égő bányászlámpával kezükben keresték. fel a Megyei Pártértekezlet, hogy tolmácsolják a széncsata hőseinek harcos üdvözletét. A küldöttség veze. zetője, Heiler András elvtárs vájár köszöntőjében elmondotta: — Ml, bányászok úgy akarjak Ünnepelni a Magyar Dolgozók Pártja II. Országos Kongresszusát, hogy vállalásainkat valóra váltva, február 24-re befejezzük első kéthavi tervünket. A küldöttség kivonulásakor ismét lelkes tapssal éltette a Pártértekezlet hős bányászainkat. Csicsvárl István elvtára, a siklósi járási tanács titkára arról beszélt, hogy megyénk kommunistáinak és összes dolgozóinak döntó feladata: fokozni a békeharcot, mert itt leselkedik határunkon a fasiszta Tito és gyilkos bandája. — A Politikai Bizottság határozata feltárta munkánk hiánvossátfait, megmutatta a feladatokat előttünk és azt, hogyan tudjuk hibáinkat kijavítani. Szikra elvtárs beszélt arról, hogy ő maga és Stadinger elvtárs fölényes volt. A megyei tanács elnöke. Varga Jenő elvtárs is fölényes volt és ez a fölényesség megtalálható egyes párttitkároknál is. Ml Is hibásak, vagyunk, hogy nem mondtuk meg őszintén: elvtársak fölényesek vagytok, A Pártértekezlet tegyen tanulság számunkra és bíráljuk bátran a Megyei Bizottságot és a felsőbb szerveket. Vessük fel felelősségüket, de ugyanakkor a sajátjunkét is. Nekünk az a feladatunk, hogy hibáinkat kijavítsuk és az eddiginél keményebben harcoljunk az ellenség ellen. Ha mi keményebben harcolunk, a béketáfcor erősödik. Befejezésül arra kérte a Megyei Bizottságot, hogy foglalkozzék többet a megyei tanáccsal, mert akkor az is többet fog törődni a járási tanácsokkal. Sándor Jánosáé, a moháosi Vörös Fény tszcs pártszervezetének küldötte elmondotta, hogy ők úgy is harcolnak a gyilkos Tlto-banda ellen, hogy a tszes-t megerősítik.* Ismertette, bogy a nemrég csak pár családból álló termelőcsoport létszámát 108 családra emelték, amely 587 kh. területen gazdálkodik. A Párlkon^resszus tiszteletére vállalta a tszcs dolgozóinak nevében: az összes gazdasági gépeket ruár 24-re kijavítják. febA fcisyvppp» erők szilárdan őrkődnek hazánk szabadsága és békéje felett SZERDA, 1951 JANUÁR 31 ményeit és jövőjét. Hogy ezt a szent kötelességünket hűségesen elláthassuk, a hatalmas és legyőzhetetlen Szovjet Hadseregtő) tanulva és arról példát véve, szakadatlanul fejlesztjük politikai tudásunkat és katonai szakismereteinket. Hazamenve, elvtársak, mondjátok el sára, ml pedig még éberebben Őrködünk határaink sértetlenségén. A Ti- lo-bnnda arra törekszik, hogy provokátorokat dobjon át hozzánk, de A hozzászólások sora most megszakadt. ütemes, kémény léptekkel, fegyveres díszben bevonult a fegyveres erők, az államvédelmi határőrség és hatóság, a honvédség és rendőrség küldöttsége és az ütemes léptekkel egyszerre hársant fel a Pártértekezlet küldötteinek ütemes, lelkes tapsa., — Elvtársak, — mondotta a küldött-1 A m; hadserege ség vezetője,— ti munkafelajánlások-1 néphadseregnek, mert védelmezzük kai készültök Pártunk II. Kongresszu-1 dolgozó népünk hatalmát, elért ered i mi n bnlármenti lakosság aklív támogatásával leleplezzük és ártalmatlanná tesszük őket. A m: hadseregünket méltán nevezik az üzemi és falusi dolgozóknak, hog„ a fegyveres erők szilárdan örködnek hazánk szabadsága és békéje feletti A küldöttség vezetőjének szavait ha - talmas éljenzéssel, ünnepléssel fogadta a Pártértekezlet. hosszan élteit* szeretett néphadseregünket és Farka* Mihály, honvédelmi miniszter elvtör. sat. Mi délszláv dolgozók mégjobban kiállunk Pártunk’ forrón szereiéit vezérünk, Rákosi elvtárs, « nagy Szovjetunió és a bölcs Sztálin mellett A kővetkező felszólaló Kaszupovics András elvtárs, kátolyi tszcs,elnök, Kossuth-dípal kitüntetett dolgozó paraszt voíL — Mi, délszláv dolgozók, a felszabadulás óta jóban.TOsszban együtt haladtunk hazánk többi dolgozójával és szilárdan kiálltunk Pártunk, forrón szeretett vezérünk, Rákosi elvtárs mellett és kiálltunk a nagy Szovjetunió cs a bölcs Sztálin elvtárs mellett. Ez a kiállás a jövőben mégmkább erősödni fog. Behozzuk a lemaradásunkat nüaden területen és végrehajtjuk munkánkban a Politikai Bizottság határozatát, útmutatását Túlszárnyaljuk az eddig elért szép eredményeinket is. A begyűjtést kötelezettségét faiunkban többen 800 és volt olyan dolgozó paraszt, aki 1000 százalékban teljesítette. Páriánk Polliikat Bizottsága újabb erőt ad nekünk ebhez a mánkéhoz, mert látjuk, hogy van erős Pártunk, vau szeretett vezérünk, a drága Rákosi elvtárs, aki mindig megmutatja számunkra a helyes utat. — fejezte be Kaszapovic® elvtárs. Szigeti Ernő elvtárs, a szigetvári járási bizottság titkára hozzászólásában azt hangsúlyozta, hogy a Politikai Bizottság határozata és a Megy?, Bizottság referátuma a szigetvári járásra is vonatkozik. — A mi eredményeink hozzájárultak a megyei eredményekhez és a Megyei Pártbizottság hibája « mi hibánk is. Az utóbbi időben számos új tszcs-i alakítottunk járásunkban és a Pártkongresszus tiszteletére 7 új előkészítő bizottság alakult. Ezeken kívül még más eredményeket is értünk el. De mi is abba a ijibaba estünkt amibe „a siklósi j&ráa< bizottság, hogy elbizlük magunkat, megelégedtünk az elért eredményekkel, nem láttuk; azokat a hibákat, amelyek fennálltak. Csak a Politikai Bizottság megyénkre vonatkozó határozata nyomán látjuk, hogy ezzel teret engedtünk az ellenségnek. Például tudtuk, hogy két kutak van a nagydobszai tszcs-ben és mi sokáig elmulasztottuk azoknak a kizárását. Ezután Szigeti etvtárs elmondó)!* azt, hogy komoly hiányosságokat lát a Megyei Bizottság agitációs osztály» nnk mnntíjtiéJuin. Felvetette, hogy Miké eüvtars, a Megyei Bizottság ágit. prop. titkára hónapok óta egyizbeu volt csat járásukban és a járási ágit. prop. titkár nem is ismerte másként, csak névrói megyei osztályvezetőjét. A továbbiak során elmondta azt, hogy amikor a’ Megyei Bizottság tagjai és munkatársai kimennek járásukba, akkor ahelyett, hogy a falvakban, a tszcs-ben, a gépállomásokon végeznék a járási bizottság munkájának az ellenőrzését, esak a já rási pártbizottság titkárától é* osztályvezetőitől tájékozódnak au elvégzett Rinnhákrót és így leg több cselben csak azokat a hiányosságokat látják meg, amit lát a járási pártbizottság Is. Hozzászólásának, végén azt hangsúlyozta, hogy a Politikai Bizottság határozata nyomán nagy segítséget k.v pott a szigetvári járás is munkájának megjavításához és arra tett Ígéretet, hogy munkájukat megjavítják, a hiányosságokat kiküszöbölik és így készülnek a Pártkongresszusra. Több és jobb munkára! készül baranyamegyei ifjúság a kongresszusra Közben megérkezett a megyei DISZ-ezervezetek. küldötte égé. Fábri Gyula elvtára, a pécsi Zeolnay-gyár fiztahánovfeta korongosa mondotta el Baranya fiataljainak üdvözletét. — Mi, baranyamegyei munkás, paraszt é* tanulóit jak méltók akarunk lenni Pártunk segédcsapata megtisztelő címéhez és ezért több, Jobb arankával, tanulmány! eredményeink megjavításával készülünk a Magyar Dolgozók Pártja II. Kongresszusára, Es a hatalma* jelentőségű kongresz- ezus meg fogja vitatni Pártunk eddig végzett munkáját és ezen belül ki fogja értékelni a magyar ifjúság és a DISZ munkáját is. Kiértékeli, hogy a magyar ifjak hogyan segítették Pártunkat eddigi harcában ée meg fogja számunkra is szabni a® elkövetkező idők feladatait. — Tudjuk azt, hogy az ifjúság eddigi nagy eredményeit csak úgy, érhette el, hogy a Szovjetunió fel szabadított bennünket és a. fölszabaduló* után munkásosztályunk, élcsapata vezetett, irányított bennünket. Ezért ml, baranymnegye! fiatalok, még adandóbban fogunk kiállni nagy Pártunk mellett, mert csak a Párt Irányvonalát követve tudunk Jó harcosai lenni a béke táborának. A Pártértekezlet nagy tapssal fogadta megyénk DISZ ttjainak köszöntését. A megyei fanács kapcsolatát szorosabbra fűzi a dolgozókkal A következő hozzászóló Varga. Jenő elvűire, a megyei tanács végrehajtó bizottságának elnöke volt — A Megyei Pártbizottság referátuma rávilágított azokra az eredményekre, amelyeket a megyei tanács munkájában elért, illetve azokra a hibákra, amelyeket elkövettünk. Mun. kánk eredményei, az elért sikerek fejünkbe szálltak és nem vettük észre azt, hogy sikereinktől megitlnsodva elhanyagoljuk a vetés, a begyűjtés és a pontos adózás munkáját. Hibáinkat még fokoztuk azzal, hogy ezeket a kérdéseket nem a tanácselnökök, a községi tanácsok segítésével, feladataik megmagyarázásával, jó szervezéssel igyekeztünk kijavítani, hanem a lúányosságokat bürokratikusan, felelősségrevonással, 4 ji. rási és községi tanácselnökök fény©' getésével igyekeztünk kiküszöbölni. Ezt az elvtáreiatlan hangot különösképpen én magam vezettem be. Ezután Varga, elvtárs rámutatott, hogy munkájának legfőbb hiányossága az volt: nem volt meg minden esetben benne a szilárd bizalom a helyt és járási tanácselnökökkel szemben. Hozzájárult még ehhez a hibához, hogy igen laza volt a pártái apszer vezetékkel a kapcsolatom. Káderpolitikánk legfőbb hiányossága pedig, hogv nem foglalkozunk rendszeresen a káderekkel, féltünk a munkás, és parasztkáderek merész előléptette*»- tői Tanulmány ózzak a Szovjetunió tanácsainak munkáját — Pártunk Politikai Bizottságának kemény bírálata világította meg azokat a hibákat, amelyeket Pártunkkal, dolgozó népünkkel szemben elkövettünk. Súlyos hibánk, hogy nem elég szoros a kapcsolatunk a munkásosztállyal, a dolgozó parasztsággal, az ellenséggel szemben, igen sokszor nem voltunk elég éberek és igy sikerült az ellenségnek sorainkba is beférkói»- ni. Pártunk Politikai Bizottságának határozata rámutatott hibáinkra de megmutatta a hibák kijavításának módját is. A ml kötelességünk most az. hogy bátran és keményen szálljunk szembe azokkal a hibákkal, ame lyckel elkövettünk és minden eró