Dunántúli Napló, 1950. december (7. évfolyam, 279-303. szám)
1950-12-14 / 290. szám
K Ä F I ^ 195fi TiílCF.MBER 14 Siupgtfsen lásson mssmkálioE n Ferene-ak na békebizottsiig'a December 8-áin büszkén jelentették Ferenc-aknai bányászok Rákosi elvr láranaV, hogy üzemük befejezte ezévi tervelőirányzatát. Büszkék is tehetnek Jelentésükre, meri a M)ESZIM.RT-bA- nyák közül Ferenc-akna volt az első amely sikerre ritte az első tervév teljesítését. Mit jelent ez a termelés terén elért fényes győzelem? Mindenek előtt je lenti: ebben az üzemben is. bányásza tok egész éven át keményen markolták a csákány nyelét, hogy mind nagyold »»éntermeléssel erősítsék népgazdaságunkat, ezen keresztül erősítsék a 800 milliós béketábor ereiét. Minden csille szén kitermelése a béketábor erejének a növekedését szol gálja. Tudják ezt a bányászok és na gyón tisztában, van ezzel a kérdéssel a Ferenc-aknai békebizottság is. A béke- bizottság tagjai jó példát mutatva, napról-napra túlszárnyalják eredményeiket. Liska Ferenc csapatvezető vájár, a békebizottság elnökének vezetése és irányítása alatt álló fejtés napi termelése 189 százalék- Fischer János, a békebiroltság titkárának csapata is elérte a 133 százalékos napi teljesítményt. Rózsa János elvtárs, a békebizottság tagjának csapata 130 százalékra teljesít. Pecsnig Károly békebizottsági tag fejtése 166.87 százalék. És így sorolhatnánk végig a békebizottsági tagoknak a neveit és bizonyíthatjuk, mennyire áll helyt termelés frontján a Ferenc-aknai Békebizottság. Elhanyagolj « /.* a bótiytíszoh helytállásra való nevelést Annak ellenére, hogy a termelés fórén kiválóan dolgozik a Ferenc-akna: békebizottság, még sem állítható az. hogy a tennivalók terén minden rendjén megy. Ferenc-aknán a békevédelmi bizottság tagjai úgy látják, hogy a béke megvédéséhez elég az, hacsak a termelést fokozzák- A termelési siker fényétől nem látják, hogy milyen komoly a nemzetközi helyzet. Elhanyagolják a dolgozók békeharcának további fejlesztését. a bányászok helytállásra való nevelését. Mindez azt mutatja, hogy lebecsülik az ellenség erejét é.s nem kísérik figyelemmel az imperialisták tömeggyiikősságait, melyet a koreai békés lakosság és a provokációkat, amelyeket a népi Kína ellen követnek el. Megfe'odkeznek arról, hogy' tőlünk alig ál) ki térré az imperialisták csábos kutyája, Tito repülőtereket, kaszárnyákat, egyszóval haditá- mas »pontokat létesít ellenünk békés életünk megsemrnisít‘ésere. Ezeket a gaztetteket nap, mint nap le kell leplezni, fel kell rájuk hívni a dolgozók figyelmét, akikben fel kell szítani a gyűlöletet az imperialisták ellen. Ezt a feladatot kell elvégezni az üzemek békevédelmi bizottságainak. De nem úgy, minta Ferenc-aknai békevédelmi bizottság, amely megelégszik azzal, hogy az üzem teljesíti tervelőirányzatát. Nézzük csalt meg mennyire viseli a szívén a békeharc irányítását, fokozását a Ferenc-aknai békebizottság? — Én nem érek rá ezzel foglalkozni — mondja Fischer János, a békevédelmd bizottság titkára —, mert nagy az elfoglaltságom. Fischer János jó csapatvezető, Pártunk tagja és mégis azt mondja, hogy ő nem ér rá a békebizottság- bán munkálkodni, mert nincs rá ideje. Hát van-e annál fontosabb, mint az. hogy a háborús gyuitoga- tók tervét meg tudjuk akadályozni? Nincs! Mi szeretjük életünket, szeretjük függetlenségünket, szabadságunkat és ha kell fegyverrel is harcolunk érte. Bélterédelmi bizottság — papíron Fischer elv-társ már végigharcolt egy háborút. Tudja azt is, begy szocializmust csak békében lehet építeni- Csak. mint békebizottsági titkár nem látja maga előtt a feladatokat. Markoviéi Károly segédvájár és Waeha Károly csillés még azt sem tudják, hogy ki Ferenc-aknán a békevédelmi bizottság titkára, vagy az elnöke. Pedig ők is tagjai a bizott- eágnak. Viszont még egyszer sem ültek össze, hogy megtárgyalják az üzemben folyó békeharc he yzetét, annak fokozásának feltételeit, hogy a fenálió hiányosságokat sürgősen kijavítsák. Fischer elvtársnak első feladata kell,, hogy legyen a 15 tagból álló bizottság összehívása, ahol részletesen megtárgyalják a varsói Béke Híveinek II. Világkongresszusán ho. zott határozatokat. Tanulmányozzák át a béke védelméről szóló törvényt, amely a lsözelmultban született meg. Ezeknek alapján azonnal lássanak hozzá az agltációs munkákhoz. leplezzék le a békeellenes megnyilvánulásokat és azokat az e'emeket, akik valamilyen formában gátolni akarják a széntermelés fokozását. Az első megbeszélésen készítsenek maguknak muhkatervet, mert így állandóan ellenőrizhetik a feladatok végrehajtását. Agitációjuknaic élőnek kel! lennie. Állandóan ismertetni kell a leg. frissebb nemzetközi eseményeket, a világ dolgozóinak hatalmas erőfeszítéseit, melyet a bélre megvédése érdekében tesznek. Vigyék le a dolgozók széles rétegeibe azt a tudatot, hogy a békeharc fokozása minden becsületes ember kötelessége. Természetesen az agitádót mindenkor kössék össze a termelés kérdésével. Ezzel elérik azt, hogy a dolgozók igyekeznek eddigi teljesítményüket is túlszárnyalni,, mert, minden újabb csille szén, mindenegyes újabb, elszánt békeharcos erősíti, áthatolha- tatlanná teszi azt a gátat, amelyet a Szovjetunió-vezette béketábor emel a háborús gyújtogatok gonosz emberirto tervei elé. A sásdí járás vezet a termelési szerződések kötésében Arttnyosgadtíny versenyre hívta a járás összes községét Egy nap választ már csak el bennünket a termelési szerződések kötésének határidejétől. Ennek ellenére nőm egy járásunkban még komoly lemaradás mutatkozik az előirányzattól, bár számos községben száz százalékig, lejegyezték az előirányzatot, sőt több olyan község is van. abol a keret felemelését kérték. Ezekben a községekben, így elsősorban a sásdí járás községeiben a dolgozó parasztoknak megmagyarázták, a népnevelők a szerződéskötés előnyeit. Elmondották, hogy az idei szerződéskötési rendszer még több előnyt biztosít a dolgozó parasztságnak, mint a tavalyi, hisz a szerződésben meghatározóit árak Is magasabbak a tavalyinál. Emellett a dolgozó parasztok ha! magasabb termést érnek el az átlagosnál. még külön jutalmat kapnak, telni! a magas termés kétszeresen is meghozza a hasznot n szerződést, kii tölt dolgozó parasztoknak. Ugyanakkor a szerződéskötés művelési előlegét is biztosít, ami azt jelenti, hogy a dolgozó parasztok akkor juthatnak nagyobb összeghez, amikor falun legkevesebb a. pénz. Az sem lehet közömbös a dolgozó parasztok szempontjából, hogy a szerződése« földterület mentes a beadás alól. « hogy a szerződést kötött, dolgozó parasztok pontos termelési útmutatást- kapnak, ami elősegíti, hogy magasaid: eredményeket- érjenek ej tt így nagyobb jövedelemhez jussanak.' Mindezeken kívül még kamatmentesen juttatóit nemesített vetőmagot, műtrágyát, véite- kezőszereket kapnak a szerződő dolgozó parasztok nép államától. Olyan előnyök ezek, melyeket ha megfelelőképpen ismertetünk a dolgozó parasztsággal, az eredmény biztosan nem marad el, ezért, a begyűjtés érdekében folytatott fel világosi tó munkával egybekötve el kell ezt mondaniok. népnevelőinknek minden dolgozó parasztnak. Ehhez kemény munkát kell kifejteni még az első helyen átló sásdí járásban is. mert még itt is 14 száza, lék hiányzik az előirányzatból. ' A járások között második helyen a szigetvári járás áll 81.8 százalékkal, harmadik a villányi, negyedik a komlói. ötödik a péösváradi járás. Utolsó bolyén a siklósi járás áll a szerződéskötésekben. A több helyen mutatkozó lemaradás ellenére is egyre több községben ismerik fel annak szükségességét, hogy gyorsan befejezzék a termelési szerződések lekötését. Ezt mutatja az aranyosiadén yi tanács és földmtívesszö- vetkezet közös felhívása is, melyben a pécsi járás valamennyi községéi versenyre hívják ki, vállalva, hogy 15-íg, a meghosszabbított határidőig 110 százalékban lekötik az előirányzatot. Az aranyosgadánvi földművesszövet- kezet a versenykihívással egyidejűleg vándorzászlót ajánlott fel a járás első községének. A szerződéses termelés jelentőségének felismerését bizonyítja Vörös Ferenc majsi levelezőnk sorai is. Vörös Ferenc levelében beszámol arról, hogv a községben 100 százalékban lekötötték az előirányzatot. Ezt főleg ligy érték el, hogy a népnevelők ismertették, hogy 1 a részletes termelési utasítások révén milyen jó eredményeket érlek el a dolgozó parasztok. Pécs dolgozói nsgv szeretettel várják a román szakszervezeti ének- és táncegyüttest A Magyar—Román Barátsági Hét alkalmából szombaton, december 16-án Pécsre érkezik a Román Szakszervezeti Tanács Ének- és Táncegyüttese és este fél 8 órai kezdette! műsort ad dolgozóinknak a Nemzeti Színházban. Á 186 tagú együttes tömegdalokat, szovjeí, román és magyar népdalokat és népi táncokat mutat be nagyszerű műsorában. A magyar és román nép közti barátság elmélyítésére a kiválj román művészegyüttes népeink fejlődő, szocialista kultúrájának legszebb alkotásait mutatja be magas művészi tolmácsolásban. Pécs dolgozó népe nagy szeretettel várja a testvéri népi demokrácia kiváló együttesének művészeit é« vezetőit, s az est műsorát, mely bizonyára feledhetetlen élmény lesz mindannyiunknak. A DISZ-vezetőség^»!ásatások lapa^talidai A MESZHART pártbizottsága példamutatóan minden támogatást megad a l>I.SZ-szervezetéknek. A teljes ncp- nevclőgárda a DISZ vezcWíségválasz- tások jó előkészítésén dolgozik és Bún Ervin elvtárs. a pártbizottság titkára minden kérdést alaposan megbeszél a DISZ vezetőségekkel. A DISZ városi bizottsága bányászvonalon dolgozó tagjainak biztosította a pártbizottság a leszállási engedélyeket, hogy a fiatalokat a városi küldőitek munkahelyeiken is felkereshessék. A pártbizottság segítségének és szervezési tanácsainak tulajdonítható az a nagyszerű eredmény ts, hogy István-nknán SS tagú ifjúsági népnevelő-gárda alakult, mely máris megkezdte a felvilágosító munkát. A DISZ városi bizottságának a ve- zetőségválasztásokróí felvett jegyzőkönyvei általánosak voltak, hiányoztak belőlük a konkrét adatok, nevek, események és hozzászólások. A Városi Pártbizottság bírálata sokat használt a DlSZ-biziotiságnak, a kritika óta a jegyzőkönyvek konkrétabbak, átte- kitbelőbbek. A járási DlSZ-bizottsá- goknak is ianulniok kell a városi titkárságtól és a falusi vezetőségválasztásokról készített jegyzőkönyveket nekik is konkrétabban, világosabban kell megszövegezniük. A A RÖVIKÖT DISZ vezctő-ségvalasz- tásán az ifik mellett nagyszámban megjelentek az „öregek“ is, akik hozzászólásaikkal sok jó szempontot adtak a fiataloknak. A taggyűlés lelkes hangulatban folyt le. ezenfelül a RÖVIKÖT fiataljai éberségükről is bizonyságot tellek, mikor egy nyugatos katonatiszt leányát —. aki önéletrajza elmondásakor megpróbált „elslklani“ e mellett a tény mellett —, nem választották be a vezetőségben és helyette egy volt Illegális kommunista harcos leányát jelölték és választották meg. * A Kokszmüvek fiataljai már nem ilyen éberek. Meglátszott a vezetőség- választáson, hogy sem a pártszervezet, sem a népnevelők nem törődtek a ve- zetőségválasztássaii, nem magyarázták meg annak jelentőségét. A jelölőbizottság a legfontosabb posztra, titkárnak jelölte a nyugatos Sebők Miklóst, akiről a párttitkár nem ia India, hogy nyugaton járt. A városi DlSZ-bizotfság kiküldötte felfedte ezt a tényt és felszólította az ifiket, gondolják meg jól, mielőtt a szervezet sorsát egy volt nyugatos kezébe helyezik. A Kokszmű fiataljai ahelyett, hogy valóban megvitatták volna a városi kiküldött hozzászólását, kijelentették: „Nem számít az semmit!“ A vezelöségválasztás tanulsága: sürgősen fokozni kell a fiatalok között a politikai felvilágosító munkát és a párt titkár elvtúrsnak is meg kell ismernie az üzem fiataljait, ellenőriznie, segíteni kell a DISZ-szervezet munkáját. Meavalósítja a dolgozók jó javaslatait a megyei tanács közlekedési osztálya A megyei tanács felállításává! az államépítészeti hivatal és az illetéke® minisztérium helyi szervéből létrejött a megyei tanács közlekedési osztálya, A KÖZLEKEDÉSI OSZTÁLY szakmai szempontból a közlekedés- és postaügyi minisztérium alá tartozik, közvetlen felettese a megyei tanács végrehajtó bizottsága. A közlekedési osztály széles haíáskörrel rendelkezik. Járási pártbizottságaink, tanácsaink adjanak meg minden segítséget a téli falusi kuftúrverseny sikerének biztosítására Az Országos Népművelési Bizottság közel egy hónappal ezelőtt felhívással fordult a népművelési és szak- szervezeti bizottságokhoz, az összes tömegszervezetekhez és kultúrcsopor- tokhoz, hogy vegyenek részt az 1950. évi december hó 21-én, Sztálin elv- társ születésnapján induló országos kul túrversenyen. Ez a téli kullúrverseny emelőre falusi vonalon indul és pontosan meghatározott, programmal február 15-ig tart. Tavasszal kapcsolódnak bele az üzemi ős főiskolai kultúrcsopor- tok a minden eddiginél nagyobb és szervezettebb országos versenybe. A téli falusi kultúrverseny nevezési határideje december 15. Nézzük meg, hogy áll a helyzet a benevezésekkel megyéinkben? A mai napig 46 kultúrcsoport nevezése érkezett, be a megyei tanács népművelési alosztályához, köztük három délszláv községből: Alsószentmártonból, Szaláritá- ról és bl agy kazárról. A benevezettelv legtöbbje rdigdhá- rom művészeti ág: a színjátszás, népi tánc és énekkari versenyben indul. Több, mint ez.er kiillúrmiinkás vesz részt, a benevezett csoportokban, i máris javában készül a december 31-i bemutatkozóra. Az elért eredmények mellűit azonban még igen sok a hiba a nevezések, az előkészületek terén. Ha' járási viszonylatban nézzük a kérdést, az eredmény korántsem' kielégítő. A nevezések száma járások szerint a következőképpen alakul. Vezet a mohácsi járás 12 nevezéssel. Megállapíthatjuk, hogy Írár ez az eredmény még tovább fokozható (é.s tovább is kell fokozni), a fiatal- Felföldi József, járási népművelési előadó, mégis szép munkát végzett. Itt csupán egyetlen, de igen lényeges kérdésre hívjuk fel u járási, valamint a megyei népművelési alosztály figyelmét. Mohácson minden lehetőség megvan arra, hogy agy országos viszonylatban is kiváló nagy délszláv népi együttest hozza nak létra. Ezt a kérdést nem szabad elhanyagolni s feltétlenül neki kell látni a megszervezéséhez. A nevezések terén második helyen a pécsi járás áll 7 nevezéssel. Itt is lehet még erősíteni a versenyt. A kővetkező helyeken a pécsváradi, szigetvári és sellyei járás osztozkodik holtversenyben 4—4 csoportja benevezésével. Le kell szögeznünk, hogy ez nem elég. Telik itt többre is. Á legnagyobb baj, hogy csak az utóbbi napokban álltak noki a szervezések nek a járási népművelési előadók. A szigetvári járás mutatja a legjobb fejlődést. Néhány napja még semmi sem történt, s mióta hozzáfogtak, 2 nap alatt négy nevezés érkezett be. Folytatni kell a megkezdett munkát. A sellyei járásban a járási pártbizottság is hasson oda, hogy a nevezéseket, szervezzél: és szorgalmazzák a tanácsok. A sereghajtók a sásdí, siklósi és komlói járások. Súsdra eddig csak egy nevezés érkezett, az is a sásdi csoport«'. Szommer Ferenc elvtárs, járási népművelési előadó csaj; most kapott észbe, eddig nem ment ki a megye községéibe. Bár az apró községek miatt, kétségtelenül nehézségek vannak, a végre megindult munkát nagy ütemben folytatni kell. A siklósi járásban unnál inkább is meg kell szervezni a versenyt, mert. ha- lármentj járás és fel kell ismerniük az ottani elvtársaknak, bogy a Tito- banda elleni halárvédelemben és a békénkért vívott harcban igen fontos fegyver a kultúra, tehát e verseny fegyvere is. Eddig csak az alsószsnt- .múrtonlak neveztek be s a minap értesültünk, hogy Vajszlón egy nagy, nyolcvan főből átló kultúrcsoport alakult. Miért nem neveznek be a vajszlőiak? A komlói járásban rosszul áll a helyzet. Sürgősen meg kell ezt változtatni Necsak a központi (komlói) kultúrcsoportra fordítsanak figyelmet, hanem a járás többi csoportjára is! A komlóiaknak meg kell érteniük, ebben a hatalmas, országos versenyben nem hozhatnak olyan járásra szégyent, amelyiknek középpontjában ötéves tervünk városa épül! Vegyenek példát Du napén leiéről, ahol rövid néhány hét alatt számos kuliúrcsoport alakult. Fordítsanak tehát nagyobb gondot- a falusi csoportokra! A hiányosságok között jelentős he lyot foglal el az a megnemértés, vagy lekicsinylés, ahogy az egyes járás; pártbizottságok és járási tanácsok kezelik: a kultúrversenyt és egyáltalán, az egész kultúrmunka kérdését. A járási népművelési előadók legtöbbjét például épp a szervezés döntő szakaszában lerinénvbegyüjtési munkákkal bízták meg s ha a kultúrverseny- re hivatkoztak, azzal dorongolták le. hogy „nem akarnak dolgozni." Nem látták be, hogy a termelés és begyűjtés sikere nem utolsó sorban u jó kultúrmunkától, kultúragitációtól is íiiyg. De nemcsak a járási osztályoknál, hanem a megyei népművelésnél is ilyen hiba történt, mikor Zsiftkovics György elvtársat, a kul- túrotlhon-mozgalom és a nemzetiségi (délsz;áv) ügyek előadóját a pécsi járási pártbizottság veszi napokra igénybe ahelyett, hogy amúgyis meg- növekedeu kulturális feladatát vé gezné. Ki kell javítani a hibákat. Ehhez azonban az a legfontosabb, hogv pártszervezeteink, és tanácsaink, különösen pedig népművelési bizottságaink, előadóink, szívügyüknek le. hintsék a felszabadulásunk óta egyik leqnagyobb kulturális mozgalmai: a téli falusi kultúrvcrsenyl. Ennek előnye az, hogy a dolgozók javaslatait legtöbb esetben már nem kell a minisztérium felé továbbítani, mert a megyei tanácsnak jogában áll saját hatáskörében is dönteni. A kacsótaí községi tanács például javaslattal fordult az osztályhoz, amelyben a szentlörinci út kiigazítási tervét helyesebb és olcsóbb tervezettel kívánta helyettesíteni. Az osztály mérnökei megvizsgálták a tervezetet, szakszempontból módosították és a helyesbített tervet valósítják meg. A MAVAUT pécsi kirendeltsége is kérelemmel fordult az osztályhoz, a Zabák és Komló közti útszakasz kiszélesítése miatt, mert az autobuszoff nem tudják egymást kerülni és emiatt több baleset történt. Azonnal intézkedtünk az út kiszélesítése miatt, a munkálatok a téli idő beállta előtt befejeződnek. Ezeket a munkálatokat a múltban csak a szakminisztérium engedélyével végeztethettük volna el és mig a felterjesztések a bürokrácia útvesztőit megjárták, esetleg hónapok, sőt évek is elmúlottak. A pécsi MÁV üzletigazgatóságnak is segítségére sietett a közlekedési osztály. Eltávolította a Pécs—Harkány útvonalról azt a bárom sorompót, melyeknek fenntartása a pályatest áttekinthetősége következtében felesleges, így munkaerő szabadult fel amellett, hogy az országúti közlekedés is gyorsabbá vált. EDDIG MAR számos javaslat érkezett a közlekedés megjavítása érdekében az osztályhoz. A javaslatokat átvizsgáltuk éa amennyiben helyesnek bizonyultak, azonnal- intézkedtünk is, így Molvány község tanácsa kérelemmel fordult az osztályhoz, hogy a sebesvonal álljon meg a községnél. Ez. zel kiküszöbölhető lenne az, hogy a Pécsre, illetőleg Szigetvárra iskolába járó gyermekei: idejűk nagy részét várótermekben töltsék. Javaslatukat, megvalósítót luk. A sásdi járási tanács is hasonló kérelemmel fordult hozzánk, hogy a MÁVAUT-kircndeltség kapcsolja be Bodolyabér községet az auto- busz-forgalomba. Ugyanezt kérte a magyarhertclendi községi tanács is. \ kérésnek helyt adtunk és nr oroszlói lúd megerősítése után még ebben a hónapban megindul -az ötéves terv-adta műúton az autobuszforgalom is, A MEGYEI TANÁCS közlekedési osztálya a továbbiakban i® várja a dolgozók javaslatait, a községi tanácsok egészséges kezdeményezéseit. Az eddigi példák már bebizonyították, a valóban jó javaslatokat egészen rövid idő alatt megvalósítjuk, hogy a szükséges összeget népköztársaságunk a legrövidebb idő alatt rendelkezésünkre bocsátja. Eperjesvy Férnie, megyei tanács VB közlekedési oszt. vezetője.