Dunántúli Napló, 1950. november (7. évfolyam, 255-278. szám)
1950-11-21 / 270. szám
6 H R P L Ő 1950 NOVEMBER 2S A Pécsi Magasépítési Vállalat műlakatos üzemének dolgozói táviratban üdvözölték a Békevilágkongresszust Hétfőit röpgyűlést tartottunk üzeműnkben. Mi, dolgozók, mélyen átárazzak a békéért folyó harc nagy jelentőségét, tudjuk azt mindannyian, hogy mennyire fontos az emberiség részére a béke. Még alig hevertük ki a háború sebeit, a méregkeverő imperialisták máris új háborút akarnak kirobbantani. Mi munkahelyeinken védjük a békét, itt teszünk hitet a munkánkon keresztül a béke megvédéséért, üzemünk dolgozói miudany- nyian a békét akarják. Röpgyülésünkön elhatároztuk: táviratban üdvözöljük a világ békéjéért harcoló Békevilágkongresszust. Táviratunk szövege a következő: ,,Mi, a Pécsi Magasépítési Vállalat mülakatosüzem dolgozói, forró szeretettel üdvözöljük a 11. Békevilágkongresszust. Innen a munkapad mellől üzenjük: több és jobb munkánkkal erősítjük a békét. Ha eddig még nem tudnák á háborús agresszorok, vegyék most már tudomásul, hogy velünk vannak a nyolcszázmilliós béJcetábor dolgozói. Velünk van a béketábort vezető hős szovjet nép és az egész világ békeharcosainak szervezője és irányítója, mindannyiunk forrón szeretett nagy vezére, Sztálin elvlárs. Mi termeléssel harcolunk a békéért, de ha kell, békénket fegyverrel is megvédfükl A Magasépítési Vállalat mülakatos üzemének békebizottsága .” NOVEMBER 21. KEDD ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRAK 10/3. ez. (..Gránátalma") gyógyszertál Széchenyrtér 5. Telefon: 29-81. 10/8 <z. (..Őrangyal") gyógyszertár Kossuth Laioa utca 81. Telefon: 23 94. 10/12 fűteni Gondviselés") gyógyszertár. Doktor Sándor utca 47 sz. Telefon: 13-53. - NÉVNAPOK: Róm. kát.: B. A. bem., prot.: Olivér. IDŐJÁRÁS: Mérsékelt, helyenként kissé élénkebb déli, délnyugati .zél. párás, ködös, fel hős idő, eső főleg a nyugati és déli megyékben. Az enyhe idő tovább tart. FELHÍVÁS! Értesítjük előfizetőinket, hogy az 1950. évi október 31-ig fennálló hátralékos előfizetési dijak beszedését a kiadóhivatal megkezdte. Kérjük azokat az előfizetőket, akik bátra!ékhon vannak, hogy az elmaradt összeget az általunk 'kiküldött péutbeszedőnél egyenlítsék kt. Tekintettel arra, hogy a posta 1950 november 1-től kezdve átvette lapunk terjesztését, ismételten hangsúlyozzuk. hogy a folyó hónapok előfizetés] díjainak beszedését a postahivatalok (postaügynökségek) végzik, a 'kiadóhivatal csak az 1950 október 31-ig iemsálló, hátralékos előfizetést díjék beszedésére adott megbízást pénzbeszedőinek. DUNÁNTÜLI NAPLÓ KIADÓHIVATALA. — Burgonya átvétele. A megyei tanáé* kereskedelmi osztálya közli, hogy a 2, 3, 4. számú burgonyarendelő lapok beváltási halárideje november 30. Aki burgonyamegrenedelő Iapjáií ezen időig nem váltja be, később arra burgonyát nem kaphni. — Gyémántesküvő. Buda Vendel és neje, született Wáíd Vilma, 60 évi egyöttélésüki betöltése napján tartották meg gyémántcsküvőjüket f. hó 17-én, a Fenencrcndiek templomában. —• A határsávba belépésre jogosító igazolvány kiadásának új időpontja: A pécsi rendőrkapitányság felhívja a déli határsávba belépésre jogosító igazolvány kérő feleket, 20-tól kezdődően naponta reggel 8 órától 10 óráig szerezhetik be az utazáshoz srükséges igazolványt a rendőrkapitányságon, Kilián György-n. 3 szám alatt — (Baranya megye kultúrotthon ni 23 rádiót kapnak a népművelés minisztériumtól A rádiókat, malyek közül kettő telepes világverő készülék, részben már kiosztották, cgv ré- szCűu pedig a közeli napokban kerül kiosztásra — Találtak egy nagyméretű autóké reket, a Siklós—alsószentmártonj útelágazásnál. Igazolt tulajdonosa át veheti a kiadóhivatalban. A I* © la Ia © 22-in I Az új demokratikus német filmgyártás kiemelkedő alkotása. 1 Istenek tanácsa 1 Előadások 5 7 —0 órakor. s URÁNIA 22-iß fi i Egy élet muzsikája 1 f Glmka, a nagy otosz zeneszerző I élete és muzsikája. 1 Előadások: fél 5, fél 7, fél 9. 1 FÍKLYA 22-ip, I Uj demokratikus német flhn s istenek tanácsa 3 Előadások fél 6 és fél 8 órakor. fi Rendes belyárak. [8 Párthírek Kedden este 6 órakor a Budai I. pártszervezetben népnevelő és bizalmi értekezletet tartunk. Az MDP pécsi belvárosi alapszer- vezete folyó hó 21-én délután fél 6 órakor népnevelő é- párt bizalmi értekezletet tart. Az érdekelt elvtársak pontos megjelenését kéri a Vezetőség. A szigeti alapszervezet kedden, 21- én bizailmi éo népnevelő 'értekezletben 23-án, csütörtökön pedig pártnap lesz. Buda; II. pártszervezet kedden. 21- én este 6 órakor pártbizalmi és népnevelő értekezletet tart. ISineqszervezeTEk hírei SZAKSZERVEZET: A SZOT megyei kultúrneveléíd osztálya értesíti az üzemeik: és vállalatok kuKúríeielőseit, hogy a Muzsika Hangversenyrendező Vállalat által kibocsátott operabérletek második részlete esedékessé vált. A ré-z'.etet a színházban, Bossányi Ferenc szervező titkárnál lehet befizetni november 20—25-ig naponta 12—2 óráiig a tstftárj irodában. Felhívják a íkultúrfelelősök figyelmét, hogy eddig az időpontig a részletet feltétlenül fizessék he, mert ellenkező esetben a bérlő elveszti igényét a további előadásaidra és eddig előre befizetett részlete elévül. A Részletfizetés alkalmával a bérletet fel kell mutatni. Előadás november 28-án az Operaház Donizetti: Don Pasquale c. vígjátékéval vendégszerepel. — Értesítik a nyugdíjas vasutasokat, hogy szeminárium előadásokat 21-én, redden délután 5 órakor a Várady Antal utca 7/2 székházukban megkezdik. KIOSZ: Felkérik a KIOSZ énekkar tagjait, hogy ma délután Schönberger dalostársunk temetésén feltétlen jelenjenek meg. — Felkérik az asztutrosokat, hogy 21-én, kedden délután fél 4 órakor az elhunyt Schönberger Lajos kartás temetésén megjelenni szíveskedjenek. — Felhívjáiki a cipészeket, hogy kedden, 21-én este 6 órakor szakosztályi gyűlés lesz. — Tárgy: Bevásárlási könyvek szétosztása. Szövetkezeti úgy. SZÍN h á z A pécsi Állami Nemzeti Színház operettegyüttese már javában készülődik a ..Geroiateni nagyhercegnö" c. nagyoperett november 26-á. jövő vasárnapi bemutatójára. A nagyoperettben szerepe-! Mátrai Mária, Fesztorá- czy Kató, Bázsa Éva, Madarász László Szabó Samu, Csengeri Aladár és az operett-társulat többi tagja. SZÍNHÁZI MŰSOR: 21- én. kedden este lél 8 órakor: AMERIKA HANGJA (Madách béri.) 22- én, szerdán este fél 8 órakor: AMERIKA HANGJA (Bartók bériét) 23- án, csütörtökön este fél 8 órakor: AMERIKA HANGJA (Moliére bérlet) 24- én, pénteken este fél 8 órakor: AMERIKA HANGJA (Shakespeare b.) — Hlrdelmény. A MTVB VIII. köz- lekedési oszlatva felhívja a fogatolt járművekkel helyi és helyközi árufuvarozással iparszerfien foglalkozókat (fuvarosokat1, hogy a 7715/1950. (XI. 12.) KPM sz. rendelet értelmében eddig érvényes iparjogosílmánvuk folyó hó 27-én érvényét veszti. Az adóközösségbe nem tartozó fuvarosok figyelmét felhívjuk, új iparengedélyük elnyerése iránti kérelmükkel kapcsolatos minden felvilágosítást a megyei tanács VB VIII. közlekedési osztálya készséggel megad. — Elveszett vasárnap délelőtt egy rózsaszín, steppelt, zippzáros nylontáska a Bé!a-u. 4. és Csi!!ag-u. 16. sz. között. Kérem a megtalálót, jutalom ellenében adja le Béla-u 4., Bolváry névre. Berkesd érte el a legjobb eredményt a tejszállítási szerződések kötésében A tejszállítási szerződések rendezésével jelentős többletjövedelemhez juttatja népi demokratikus kormányzatunk dolgozó parasztságunkat. A szerződésileg lekötött tej minden literje után ugyanis 10 fillérrel magasabb árat fizetnek a tejgyüjtők a dolgozó parasztoknak Megyénk dolgozó parasztsága fel is ismerte a tejszállítási szerződések jelentőségét és 6zép számban kötött szerződést, úgyhogy a múlt hónapban Baranya, az összes megyék között a legjobb eredményt érte el a tejszállítási szerződések kötésében A tejszállítási szerződések kötésében eddig Berkesd dolgozó parasztjai érték el a legjobb eredményt, október hóra több, mint 6.000 liter tejet kötöttek le. Kiemelkednek eredményekkel Hegyszentmárton, Sósverfike, Nagybi- csérd, Bogád dolgozó parasztjai is. Annál gyengébb azonban Hird, Birján, Garé eredménye, sőt van olyan község is, ahol egyáltalán nem kötöttek szerződést, mint Nagyárpádon, Kővágó- töttösön ós Lothárdon. Ezekben a községekben fokozni kell a felvilágosító munkát, a tejkezeiek pedig minél nagyobb számban csatlakozzanak az országosan elindított versenyhez. A kettős hazai győzelemmel ismét megnövekedtek a pécsi bajnoki remények A Lokomotív pontot szerzett, a Komló pontot vesztett Őszi csúcsközönség előtt, pompás időben, jótalajú pályán zajlott le a Pécsett hatalmas érdeklődéssel várt két labdarúgómérközés, amely csapataink szempontjából kedvező eredményekkel végződött. Az első mérkőzésen a Dinamó biztos győzelmet aratott a kiesés ellen küzdő kaposváriak ellen, majd a bőrgyáriak győzték le a Dinamó elleníelét, a Tatabányai Építők csapatát. Így ismét a Dinamó került a bajnoki táblázat élére és egy ponttal vezet a tatabányai csapat előtt. A másik két mérkőzés is meglepetést hozott. A Pécsi Lokomotív Budapestről, a X. kér. EDOSZ csapatától értékes pontot hozott haza, míg a Komló otthonában értékes pontot veszteit a székesfehérváriak ellen. Részletes eredmények PÉCSI BDSE—TATABÁNYAI ÉPÍTŐK 1:0 (1:0). Verseny utca, 6000 néző, vezette: Molnár L BDSE: Sarbak, — Illés. Solymár, Baronyi, — Ligeti, Rákóczi — Berki, Léber. Zámbó, Leipám, Karácsonyi. — Tatabánya: Csapuha — Walz, Sződi, Smudla, — Müller, Kiss — Rónaszéki, Galgóczi, Jakab, Élest, Móricz. — Az első percekben Karácsonyi lövése adott munkát a tatabányai kapusnak., majd az 5. percben Ligeti labdáját Berki élesen lőtte kapu jobb sarkába, 1:0. Változatos küzdelem alakult ikfi a gól után. Előbb a vendégek vezettek egy-két jó támadást, majd a BDSE irányította a játékot. Karácsonyi szabadrúgása kerülgette a kaput, majd a szélső gólját nem adta meg a játékvezető. Szünet után Galgóczi helyett Rozmaring játszott. A játék ellaposodott, de a végefelé ismét a bőrgyáriak támadtak többet A 22. nercben Lei- pám fordulásból lőtt alig mellé. Irdcább küzdelem folyt a pályán. Az első félidőben a BDSE fölényben játszott, szünet után lefékezett, de így Is megérdemelte a győzelmet. Egyénileg a csapat és a mezőny legjobbja Illés volt, kívüle Solymár, Ligeti, Berki, Karácsonyi, illetve Csa- pucha, Sződi, Smudla, Kiss és Jakab játszottak jól. DINAMÓ-KAPOSVÁRI ÉDOSZ 4:0 (2:0). Verseny utca, 4500 néző, Tezett®: Virág Dinamó: Karcagi Kóródi, Gróf, Hor- czeg, — Réfi, Kresz — Németh, Kol- láth, Horváth I., Kezíer, Horváth II. Kaposvár; Boldog — Kis;, Dacsev, Bányai — Zsoldos, Fényes — Szvath. Miss, Lukics, Kertész, Horváth III. — Dinamó támadásokkal kezdődött a mérkőző;, de a csatárok kihagyták a kínálkozó helyzeteket. Később a vendégcsapat vezetett néhány veszélyes támadást, de itt sem lőttsb a csatárok kapura. A 43. percben Keszlcr szabadrúgásából Németh támadta a kapust, Horváth II. a balsarokba lőtt, 1:0. A befejezés előtt féiperccel Kol- űáth Jól helyezett lövéssel növelte a gólok számát, 2:0. Szünet után Kertész helyére Bognár állt be. A 3. percben Dacsev kezezés-c miatt megítélt büntetőt Horváth II. értékesítette, 3:0. A gól után még megpróbálkozot a vendégcsapa, később nagy fölénybe került a Dinamó és a 38. percben Kol- láth átadását Horváth II. lőtte a hálóba. 4:0. Az első félidőben kiegyensúlyozott erők küzdöttek, szünet után a kaposváriak nem bírták az iramot, ekkor a Dinamó nogy fölényben játszod. Kolláth bemutatkozása igen jól síké rült. Az edzések nélkül kiálló csatár remek ládákat adott társainak. Kívüle Grál, Keszler, illetve Dacsev és Szvath játszottak jól. X. KÉR ÉDOSZ PÉCSI LOKOMOTÍV 0:0. Budapest, 800 néző, vezette Kc-hári. Pécsi Lokomotív: Kovács — Ke-l-eníi. Hegyi. Mike —Meggyes, Nagy — Vezér, Túra, Hjrczi, Kövér, Horváth. — A pécsiéi» sorra vezették veszélyes támadásaikat. Az 5. percben Hirczi hatalmas helyzetet hagyott ki. Kalapács lőtt a másik oldalon kapufát, majd í.mét a péc;i csatárok előtt nyi lőtt alkalom a gólszerzésre. Szünet után is a péc ielc kezdtek jobban. Hirczi fejese sikerült gyengén, majd Horváth és Vezér cseréltek helyet. A 35. percben Vezér a mérkőzés legnagyobb helyzetét szelesl'-'iedte el. Az első félidőben egyenrangú volt a két csapat, szünet után a pécsiek játszottak fölényben és közelebb állottak a győzelemhez. Egyénileg Sólymost, Pál, Leipnik, Kalapács, illetve Kovács, Kelenli, Hegyi, Miké, Vezér játszottak jól. SZFV ÉPÍTŐK—KOMLÓI SZSE 1:1 (1:0). Komló, 800 néző, vezette Rudas. Komló: Szirtes — Darun I., Zsóié-r, Bíró — Kanizsai, Orosz — Schme!cz, Szán II., Alt, Cserháti. H tiszti. Heves hazai támadások akadtak el a jól Védő fehérvári kapuson, a fehérvári támadásokat viszont bizto an hárította a komlói védelem. A 30. percben Szám II. felvágásért megadott büntetőt Szám II, a kapusba -lőtte. Az utolsó percben Szirtes- Róth távoli beadását saját kiapujába ütötte. 1:0. Szünet után nagy fölényben kezdett a bá nyászcsapat. A 20. percben Alt helyére Vere; állt be. — A 30. percben Schmelcz egyéni játék után egyenlített- 1:1. Nagy harcot víyott á két csapat. A mérkőzés nagyobb részében a hazai csapat támadott többel, de csatárMinden külön értesítés helyetti Schönberger Bajomé szül. Hegedűs Anna, megtört szívvel tudatja, hogy forrón szeretett férj, édesapa, nagyapa, após- és kedve« rokon SobBübergsr Lajos asztalosmester folyó hó 19-én, életének 69, házas-ágának 41. évében, hosszas szenvedés után, csendesen elhunyt. Drága halottunkat f. hó 21 én, d. u. fél 4 órakor kísérjük utolsó útjára a Központi temető ravatalozójából. , Gyászmise f. hó 22-én, reggel 8 órakor a Fercncrendiek templomában lesz bemutatva, A gyászoló család. Drága cmlőiöod örökké velünk marad. JÓ ÁLLAPOTBAN lévő szorzógépet kere ek megvételre. Azonnal készpénzben fizetem. Érdeklődés naponta 8—16 óráig, 10-76. telefonszám alatt. 50 DARAB hajlított szék, 8 asztallal eladó. Bé'k.effy R.-u. 3. Asztalos műhely, 3088 HASZNÁLT é* új bútorok. Frankfurter. Felsőmaíom-u. 9. 3087 KÜLÖNBEJÁRATU bútorozott szoba azonnal (kiadó. Cím 3081. szám alatt a kiadóban. sorából hiányzott az átütő erő. Egyénileg Bíró, Zsótér, Schmelcz, illelva Sóiymosi, Róth és Szegvári játszottak jól. PÉCSBÁNYATELEP MÁR BAJNOKNAK TEKINTHETŐ Az NB III-ban az utolsó előtti tehát a vasárnapi fordulóban dőlt el a bajnokság -kérdése a Pécsbáuyatelepn Tárna csopata javára. A bányatelepiek biztosan győzték -le az Erdőgazdaságot, a szászváriak ugyanakkor megverték a dombóváriákat, úgyhogy a bányászé-apat előnye három pontra nőtt. Részletes eredmények: Pécsbányatelepj Tárna—Erdőgazdaság 4:0 (2:0). Pécsbánya. vezette: Kassai. Lanyha mérkőzésen végig fölényben játszottak a hazaiak. Góllövőik: Gyimesi 2, Hámori, Krivanekl. Szászvári Tárna — DVSK 3:2 (1:2). Szá zvár, 1500 néző, vezette Fehér. Hatalmas áramú mérkőzésen a dombóváriak kétszer is vezettek. Góllövők: Losoncai 3, illetve Bertus 2. Postás—Dózsa 4:0 (0:0). Tüzér utca, vezette: Páldi. Szünet után felülkerekedett a Postás, győzelme megérdemelt. Góllövő: Németh 4. Jók Sipos, Kurucz, Németh, illetve Szommer és Schmidt. S31TC—Mecsekszabo'-csí Tárna 1:1 (1:0). Sdmontornya, vezette: Pétervári. Az első félidőben fölényben volt a hazai csapat, de szünet után a lelkes bányászcs-apat. nagyon feljavult. Az eredmény igazságos. Jók: Marton, Dombrádi, Baum II., illetve Peregi és Veres. Marcali—Szigetvár 3:2 (1:2). Marcali )3C0 néző. Izgalmas, váltakozó mérkőzésen végül a házán csapat támadósora használtaké jobban a helyzeteiket. Góllövők: Bősz, Horváth, Kovács, ihletve Balogh éa Törzsök. Nagyatád—Bátaszék 6:2 (2:1) Nagyatád, vezette: Magyar. Biztos hazai győzelem. Nagymányoki Tárna—Nagykanizsa! Építők 2:2. Nagymányok. A bányárz- csepat pontvesztése nagy meglepetés. • NB L eredményeik. Honvéd— ÉDOSZ 4:2 (2:1). Tíz emberrel győzött a Honvéd. Szegedi SZMTE Í3DSE 3:3 (1:0) 1:3-ról egyenlített * BDSE. Dózsa—Vasas 4:0 (1:0). A Dó zsa igen jói játszott. Salgótarjáni Tárna—Postás 3:1 (2:0). Gólratőrőbb volt a haza) csatársor. Dörögj Tárna- Szombathelyi Lokomotív 3:0 (1:0). Meglepetés a kitűnő bányászcsapat idegenbeli győzelme. C-epeli Vasas Tatabányai Tárna 1:1 (1:0) Gyenge csatárok; Diósgyőri Vasast—Előre 4:2 1:1) Jobb erőben volt a hazai csapat. Textiles—Győri Vasas 3:1 (3:1). EBWLUUMHUJ»IWW * H 11111 > ■ ínW’KO««™» EGY kilenc fiókos keményfa íróasztal eladó. Cím 3090. szám alatt a kiadóhivatalban. SZŐLÖOLTVANYÓKÁT, gyökeres- vesszőket, őszi rendelésre, fillérekért kaphat. Kiss szőlőtelep Gyöngyös, postafiók 70. (2670) OPEL-KADETT jó gumikkal eladó. Alsótmalom-u. 12. Garázs. (2941) UJ MODERN konyhaberendezé5 olcsón eladó. Báthori-u. 4, 3080 SZERÉNY kis szobát üresen vagy bútorral kere3, mécseik szabolcsi bányász házaspár. Címeket 3082. szám alatt a kiadóba. JÖ ÁLLAPOTBAN levő zsirosbö- dönt vennék Váradi Antal -u. 22. VESZEK c;a!ádi házat. Lakás nem kell. Csak tulajdonosok Részletes'aján- tetát kérem. „Ötvenezerig" 3084. sz. jeligére a kiadóban. gyors és gépírni tudó, irodai gyakorlattal rendelkező munkaerőt keresünk felvételre. írásbelii ajánlatokat .részletes önéletrajz leírásával 2012. számú jeligére a kiadóban kérünk t DUNÁIMTÓL! NAPLÓ a Magyar Dolgozók Pártja Baranya- megyei Pártbizottságának lapja, felelős szerkeszti; « A Ü O I 8 I » A » Felelő* kiadó; SZIKRA SÁNDOR Szerkesztőség és kiadóhivatal-, Péc*. Perczol. utca 2. — telefon: H-32 é* 15-42. Fostaiakarékpénziári csekkszőtnlaszánii 515.OM Előfizetési dij: havi ti.— forint Pécsi Szikra nyomda Pécs. Munkácsy Mihály utca 10. SS. felelős: 20-27 nyomdáért feleli GARDOS1 JOZSEf. A B E M -UTCAI naponia f is® íogus, csak», süllő, ponty és keszeg kapható