Dunántúli Napló, 1950. november (7. évfolyam, 255-278. szám)

1950-11-19 / 269. szám

1<J50 NOVEMBER 19 w J» p í. a 9 Jtürk&űies űísÁ'fla a Uppéi tanáéiban, (Ja fieAiíj, a nípltadiererjben kaimat a békéiét A kitartóan szemerkélő őezl eső még sűrűibe teszi az esti homályt. Csak az ég aljáról villognak fenyegetően, —• 1111111 ugrásra kész éjjeli ragado­zók szemei — a határon túli fények, Tito őrtornyainak lámpái. Lippó már alszik. Csak Mészáros Pálék ablaka világos. Móezárosné, — a tanácselnök, meg a férje és Mirko- vioe Zsófia — a végrehajtóbizottság tagja ülnek az asztal mellett és be­szélgetnek. De csak csendesen, ne­hogy felébredjenek a kicsik. Egyik jobbról, másik balról alszik a szo­bában, álmuk mosolygós: az elmúlt nap boldogsága és a reggel kezdődő játék öröme fényük arcukon. A mai csopori&yiiléHről beszéltek eddig, tíeghányiák vetették a beszol­gáltatás, az őszi munkák állását. Ket­tős gond van a vállukon. A falu gondja óe a csoporté is, hiszen ta­nácstagok is, meg csoport tagok is. — A falu biztosan végez a mély­szántással november 20-ig — mondja JáéazArcwné, — de mi lesz x csoport­tal? Ezt kicsit - hangosan, méltatlankod­na kérdezte, rögtön oda ia néz a gyerekekre, nőm riadtak-e feL — Bizony, mi lecz a csoporttal? Nekünk, ki kell várnunk a traktort! Nagy szégyen lenne, ha később vé­geznénk — beszélünk majd a gép­állomással! Mészáros Pál is közbeszól: — Van addig is mit tennünk, A begyűjtést- már teljesítettük krumpli­ban!, de ez nem minden. Beszélnünk koll az emberekkel, hogy a takar­mánygabona is bekerüljön a magtá­rakba. — Aztán eszébe jut valami, homlokára csap. — Tudja-e Zsófia néni — mondja, — kiről beszéltek ina a rádióban? — Meg se várja a választ, máris folytatja: —- A fiáróL Vojinról! Mirkovics néni csodálkozva tekint Mészáros Pálra, akiből csak ügy öm­lik a szó:-— Kimondta a rádió hogyan lett a fia, katona, — kezdi mesélni. — Úgy kezdték, hogy kijött a fiú az »tóira tavaly május elsején.., 1043 május elseje... — Jöjjön csak öregapám! — ki­ütött nagyot Vojin a kapuból, — ilye* még úgyse látott! Mint. a virágoskert, olyan volt a talm Virágfüzérek, zászlók, boldog arcok hirdették május elseje nagy ünnepét. — Hetvennégyszer érem meg már a május elsejei- — nézett szét hu nyorgatva az öreg, — de ilyet fiam, ínég "tényleg nem láttam. Aztán öreges lépteivel átment a Inásik oldalra, megnézte a saját há­takat — ünneplőben. — Kicsi a mi házunk — kiabálta át az árkon, — de azért nagyon szép. Megszépít mindent, a május elseje. Ekkor határozta el Vojin, hogy katona lesz. Hogy megvédi ezt a sok Szépet, ünnepeink békéjét, a lengő víirős zászlókat, minden belső és külső támadótól^ elsősorban a hatá­ron 'provokáló Tito minden fenyege­tésétől és hazai barátai, a kulálcok gonosztetttítői. — A aaabadaág mrarrnn anyám |— mondta, — csak védeni keli Vé­deni a demokráciát, a békéig A beleő gazemberektől, meg a kintiektől, TitöéktóL Aki tüzeli a kidákokat, alti áj szolgákat akar belőlünk nevelni magának, aki elvenné a kenyerünket, hogy a kulákot meg a zsoldosait törn­ie vele. Ezért lett- Vojin 19 éves korában önkéntes katonája néphadseregünk­nek. — Hát ezt mondta a rádió a gye­rekről— fejezi be/ Mészáros Pál a történeteit- — Aztán nem sajnálja-e 4 fiút Zsófia néni — kérdezi. I, — Nekem minden x fiam — feleli ■"Urkovies Zsófia — mégis örömmel elengedtem- Szolgáljon osak a nép­hadseregben nmnoeak értem, de eok- ®°k édesanyáért! — Mindig velem van a levele, amit "Z aratáskor írt. Elmond az mindent. Olvassák el! A levelet közelebb viszik a látnpá- “Oz és együtt böngészik. »Kedvez jó Édesanyám!“ — ezól a Jevél. — „Sajnálom, hogy nem tud­tam elmenni szabadságra és nem se­jthettem maguknak aratni. Tudom m>gy ez a legnehezebb munka és VT°gapám már koros és beteges, öreg­anllám szintén, maga is gyenge _ én mind tudom. búsuljon, hogy én ilyen távol vagyok magától és nem láthat engem, mint ahogy én se magukat. Édesanyámék otthon végzik munkájukat, én meg itt a néphadseregben harcolok a bé­kéért és a békés megélhetéséért — azért, hogy maguk békében, nyugod­tan tudjanak dolgozni.“ — Látják exert nem tnjnálom ón a gyerkemet. Van neki mit védeni! — mondja Zsófia néni. „Védi a ti két gyereketeket is. Nézzétek csak, milyen békésen, bol­dogan alszanak. & védi a fiam a fe­hér kenyeret, a tésztát, ami ott da­gad a tálban, hogy holnapra kalács szülessen belőle. A tszcs-t Őrzi, a meleg barna földeket, a munkától fá­radt embereket, szerszámokat. A ta­nácsokat, amit most kaptunk, amibe beválasztottak bennünket.‘‘ Ezekre gondol, eze-keí szeretné mon­daná. Mondja is. de röviden: — A békét védi! — Kell is, hogy megvédje, de védjük mi is valamennyien — emeli fel a fejét Mészárosáé, a tanács elnöke- Mi, ta­nácstagok elsősorban azzal, hogy köz dünk a többtcnmelésért, harcolunk a kulákokkal akik olyan világot szerelné­nek, amilyent Titoék teremtettek. — A minap jött be hozzám a tanács­ba Földvári József negyven holdas ku- lálk azzal, hogy mentsem fel a borbe­adás alól. — Véletlenül tötbb szólót jelen­tettem he — mondta alázatosan. — Matt alástatoa és ravasx a ku­lák. Mintha megváltozott volna, azt akarja mutatni. De minket már nem téveszt meg. Emlékszem én Földvárira — meséli Mészárosaié —. mikor meg- szántotta az öt hold földünket, már reszkettünk, mennyit dolgozhatunk majd az igáért. Az inflációból is emlékszem rá. Ö volt a bíró. Kenyérjegyért men­tem hozzá- A kislánynak. Nyolc hóna­pos volt még akkor a pici, mi meg Borsodból jöttünk nincstelenül. — Nem adott, hiába könyörögtem! — Majd hs efljötitök kapálni, kaptok lisztet, neve tett a szemünkbe­— Meg is mondtam most neki: Ne alázntoskodjon itt, tudjuk, hogy ki maga. Kulak! Több szőlő! jelentett be, hogy kevesebb gabonát kelljen beadni. Aztán most, hogy borbeadást rendelt el a kormány ,szerelné visszacsinálni az üzletet! —. Annál nagyobb örömmel jönnek hozzánk a dolgozó parasztok — vesz: ál a szót Mirkovics Zsófia. — Mert hozzánk bánki hejöhet. Nincs a tanács­ban cílinderes úr, rokorok vagyunk mi valamennyien. A munka, a haza tesz bennünket egy családdá. — Egy két szóra szabad még iffima- ra-dnocn? — kérdik a dolgozók, miután elintéztük az ügyüket. Mi pedig boldo­gok vagyunk, mert szeretnek bennün­ket — büszkélkedik a legnagyobb kincs csel, a falu szeretetével Zsófia néni. Igaza van a Mészárosnénak: „Nem hullott hiába a sok szovjet hős drága vére értünk. .Szabadok vagyunk, bofdo gan élünk. Nem hagyjak, hogy Tito újra ránk rakja az igát.“ Hiába villognak hidegen, fenyegetően túl a határon a fények! Hiába mered­nek támadóan az égnek Tito őrtor­nyai! Az Istvánok, Vojinok, Ferencek megvédik a Miirkovicsok, a Mészárosok mindem magyar földjét a vérszomjas ragadozóktól. Garami László Megválasztották a küldötteket sí Zsolnay-gyáekasi a® MSZT kongresszusra Lelkes hangulatban tartotta meg az MSZT Zsolnay-gyári alapszerve­zete küldöttválasztó taggyűlését. A zsúfolásig megtelt teremben több mint háromszáz Zsolnay-gyári MSZT-tag gyűlt ősze. A jó szerve­zéssel előkészített taggyűlés ének­kari és zenekari számokkal kezdő­dött Horgos János két sziovjet ver­set szavalt Dallos-Kovács József elnöki megnyitójában hangsúlyozta a magyar-szovjet barátság jelentősé­gét a békeharcban. Ezután Kiricsl Zoltán titkári beszámolójában el­mondta, hogy kilenc hónappal ez­előtt indult meg az MSZT-munka a Zsolnayban. Ez idő alatt a tagság 260-ra emelkedett. Több irodalmi és egyéb központi előadásban is­mertették meg a dolgozókat a Szov­jetunió életével és kultúrájával. A hiányosságok közé tartozott hogy nem építették lei eléggé az aktíva­hálózatot ezt El­Balázs elvtárs felszólalása is a hiányosságot bizonyította, mondta, hogy például az alsó gyár­épületben egyáltalában nem foglal­koznak a tagsággal, nincs MSZT nevelőmunka. A többi hozzászólás azt bizonyította, milyen nagy sze­retettel fordulnak dolgozóink a Szovjetunió felé. Ezután a decem­ber 3-i küldöttértekezletre a tag­gyűlés öt küldöttet választott. Az egyik küldött, Forche Antalné már októberben befejezte ezévi tervét és már az 1951-cs tervét teljesíti. Forche Antalné a Kongresszus tisz­teletére felajánlotta, hogy 2 száza­lékos selejtjét I százalékra csök­kenti december 20-ra. Kiss Mária szintén a Kongresszusra tett fel­ajánlást. Vállalta, hogy december 20-ra 30 új*Uj Világ-előfizetőt szer­vez. A taggyűlés végig igen lelkes hangulatban folyt le. A végén a tagság kívánságára a zenekar szov­jet műveket játszott. Ígéretünket betartottuk: Büszkén számolunk be a nagy özem! gazdálkodás sikeréről A4 i, a dunaszekcsői Petőfi termelőszövetkezeti csoport fanjai ígér fi cl 1 tettünk Rákosi elvtársnak, hogy többtermeléssel válaszolunk az amerikai imperialisták és Tito-banditák háborús uszításaira, akik nap, mini na]) újabb és újabb aljas mesterkedésekkel akarják lángra} óbban tani a vi­lágot és csatatérré akarják változtatni épülő és szépülő hazánkat. Most az őszi növények betakarítása után büszkén jelenthetjük Rákosi elvtársnak, hogy ígéretünket betartottuk. A csoport minden egyes tagja mindent el­követett, hogy lelkiismeretes munkával hozzájáruljon a béke magyarországi t ront szakaszának megvédéséhez. A csoport minden egyes tagja tisztában van azzal, hogy minden mázsa burgonyán dl, cukorrépával újabb csapásokat mé­rünk ellenségeinkre. Ez a tudat hatotta át minden dolgozónkat, amikor la. vasszal hozzáláttunk a vetéshez. Bccsüleies munkánknak aztán az lett az eredménye, hogy az idei nagy szárazság ellenére sárgarépából 80, cukorrépából 195, burgonyából 115 má­zsa átlagot takarítottunk be holdanként. Hozzájárult a jó terméshez az is, hogy traktoristáink jól végezték el az őszi mélyszántást és ennek köszön­hető, hogy a nagy szárazság ellenére veteményeinlc szépen fejlődtek. Ha eredményeinket összehasonlítjuk a környéken dolgozó egyéni gazdák ter­mésátlagával, azt_ látjuk, hogy sok helyütt még a felét sem érték el a m* termésátlagunknak. Mi ezekkel az eredményekkel bebizonyítottuk, hogy a nagyüzemi gazdálkodás a leghelyeseb út dolgozó parasztságunk számára. Mi azonban ezekkel az eredményekkel sem elégszünk meg. Még tovább fo- kozzuk eredményeinket annál, is inkább, mert a háborús uszítok mindjob­ban felnek még béke egyre növekvő táborától. Ezt bebizonyították most is amikor az angliai hékekongresszasr a nem adtak beutazási engedélyt a legjobb békeharcosoknak. Mi újabb termésátlag-emeléssel válaszolunk a béke ellenségeinek és így növeljük a béketábor erejét. OROSZLÁN TEREZ. Dunaszckcső, Petőfi-tszc*. Sztálin eivtéirs születésnapjára csökkentik a selejíet a Sapiana öntői Mintha nem is egy gyár lenne, olyan nagy a különbség a Sopiana déli és északi része között. Az észa­ki részen az öntöde, mintha a tőkés világ rossz emlékműve lenne. A Re­gös-utcai oldalon pedig már a nép állama emelt új épületeket, olyano­kat, melyek kifejezik azt a különbsé­get: mit jelertt a munkásnak a saját gyárában dolgozni és mik jelentett a tőkésében. De az öntöde egyelőre még a régi, ha a külsejét nézzük. Mert azok, akik benne dolgoznak, jól tudják, hogy sok minden új az öreg falak között. Tanú erre például Gyimesi Ádátn Is, aki 1909-ben kezdett itt Inaskodni, jó pár évet eltöltött ebben a sötét csarnokban, majd máshol dolgozott és csak a közelmúltban került vissza. Gyimesi elvűire így azután igazan il­letékes, hogy felmérje a változást. — Más vilá g van már itt is. Ma szabadon dolgozhatunk, beleszólá­sunk van a gyár ügyeibe, jókedvvel is dolgozunk, nóíázva, vidáman, de bizony amikor először voltam itt, mindig a levegőben lógott a sztrájk és örökké puskaporos volt a hangu­lat. Gyimesi elviére egyike azoknak, akik teljesen selejt nélkül dolgoznak, egyike azoknak, akiknek segítségévei az öntöde nemrég még 26.S százaié kos selejtje lecsökkent 8.3 száza lékra. Mu Mélik Szépen felnőtt, idestova két éves emlékhalmaza tesz Asztalos Sándornak arról, hogy hogyan kéri tagjelölt- í elv ételét. Azért még egész jól emlékszik, hogyan járt ebben az ügyben először az üzem pártirodájában. Be­kopogott, köszönt: — Jónapot kívánok. Az Íróasztal mögött ülő és aktákba beásott Dub Vilmos párttitkái egy darabig hallgatott, majd szinte kérdő hangsúllyal mondta: — Szabadság.. .1 Asztalos örömmel válaszolta rá, mint akinek már kijár: — Szabadsági Mennyi? Hogyhogy mennyit Nem értem! — Mennyi szabadsága van még bernit Azt dkartam kérdezni, hogy szabadság, vagy táppénz ügyben jött, de maga félbeszakított. — Egyikbe sem jöttem, hanem tagjelöltlelvételemet szeretném leérni a Pártba. Dub Vilmos hosszasan elgondolkozott, majd csak annyit mondott: < ■— Maga ist ■— Szeretném, ha kaphatnál: egy felvételi űrlapot, — én egy hivatalnok, nem lehet min­denem raktáron.' Most nincs. Jöjjön vissza két hét múl­va. De várjon csak egy kicsit. Kellene a beszédvázlatom­hoz valami. Tudja-e, hogy mi az az empiriokriticizmust — Sajnos nem tudom, nem járhattam iskolába, már 15 éves korom óta a gyárban dolgozom. A párttitkár szemlátomást mérges lett, félhangosan ezt morogta: „Es még ilyenek kérik a felvételüket.“ Asztalos Géza nem ment vissza két hét múlva, mert bántotta a dolog, hogy nem tudott megfelelni. Négy hét múlva mégis beállított.. — Mondtam magának, hogy mikor jöjjön — szók Azért bocsásson meg nekem és ne Dub Vilmos. - Még nem járt le az ideje Miért olyan sürgős magának1 Na, de ha már itt van, akkor majd körülnézek. Talán akad egy űrlap. Búb Vilmos lehúzta kabátját, feltörte ingujját és neki­állt egy Hók kihúzásának. Sokáig gyürkőzött vele, az­után a Hóli engedett és szinültlg telt tartalma kibugy- gyant. Legtelül ax „Ar-cat a vasút felér plakátok te küdtek. libben nem volt. Hosszas huzigdlás és tologatás után előkerült egy űrlap, de már nem volt üres. — Ja, ez Tormás Lajos felvételi kérelme. Ezt oda tudom adni, mert Tormás már időközben elhunyt. Nem érte meg szegény. Huzigálja vagy radírozza le a régi szöveget. Asztalos Sándor hazavilie az űrlapot és rövidesen rendben hozta vissza. A kérelem pedig bekerült Dub Vilmos fiókjába, közvetlenül az „Arccal a vasút felé" alá. Ennek is már fő Ideje. Attól kezdve annyit járt Asztalos Sándor a pártirodába, hogy fejjed lefelé is oda­találna már. Érdeklődésére mindenkor, tehát összesen 4t-szer az volt a válasz: — Ami késik, az nem múlik! Ezenkívül hétszer azt mondta Dub Vilmos: „Az ilyesmit lói meg kell gondolni, mielőtt taggyűlés elé viszi az ember." Négyszer mondta: „Nemsokára." Két­szer mutatott fel egy feliratra a pártiroda falán: „Aki siet, az hamar megöregszik" és csak egyszer mondta, hogy: „Nem találom a kérelmét ebben a nagy ramazurí- bati." Volt azután két eset is, hogy Dub Vilmos maga hivatta be. Az egyik közvetlenül február 11-e. a másik október 29 e után, azaz Rákosi elvtárs beszédét követően. t Mindez abból az alkalomból jutott Asztalos Sándor eszébe, hogy az új párttitkár. Varga Péter megérkezett. Átgondolta a dolgot, hogy is meséli el neki jubiláló tagjelölt jelöltségét. Ez volt itt a legnagyobb gond: « magas 6elejt, különösen a lendkere­keknél. Bizony, nem egyszer szidták is az öntődét az esztergában, de ma már más a helyzet. Az öntöde kommunistái példát mu­tattak a gondos megmunkálásban, ab­ban, hogy' munkadarabjukat szere­tettel, figyelemmel készítették eL Három hónapja nincs selejtje az ön­töde „korelnökének", a 72 éves Schneider János bácsinak. Mert bácsi ö még a negyvenévesek között is, hát még a fiatal tanulónak, akivel együtt fürgén viszi a formát. Egymás mellett dolgozik Pintér Károly és Hergert András. Pintér elvi Ars na k már vagy 8 hónapja nincs már selejtje, Hergert elvtársnak egy hónappal ez­előtt még 2.88 százalék volt, de ma már neki sincsen. — Gondosan dolgozunk, ezért nincs nekünk selejtünk és erre tanítjuk a fiatalokat, az álképzősöket is ás érért csökken az üzem selejtje — mondja Pintér elvtárs. — Ezért lg — igazítja ki azután,— mert a selejtcsökkentéshez hozzájárult az új szárító megépítése és az is, hogy már nem kell a szabad ég alatt formázni, mert tető épült a csarnok oldalán a formázók fölé. — De elkelne a tető ide az öntöde fölé is, mert igen foghíjasak a cse­repek. Azután korszerű villanydaruk is kellenének, de tudjuk, hogy mind­ez meglesz, mert 19$3-ra bent. van o tervben egy új öntöde építése Pintér elvtárs gondosan, figyelem­mel végzi munkáját, de azért félszem- mel a fiatalokra is tekint, akik ott bajlódnak a régi kördaru tövében egy nehéz fonna felemelésén. — Fogjátok elvtársak, nehogy el­dőljön — mondja. — Hátra kell húz­ni a láncot. Ha eldől a forma, széttöredezik a homok és kezdhetitek elölről a mun­kát, pedig az öntödeiek nem elölről akarják kezdeni hanem előre akarnak menni. Pintér Károly Is már a január 2Ő-I tervét teljesíti, de ugyanakkor minő­ségileg is jó munkát végez, ezt bizo­nyítja, hogy heti keresete 300 forin­ton felül van. A déli napsütés fénykévéket ont a2 öntődébe, fehér sugarak hullanak C2 öntőládákra, a darukra. Egy óra múl­va kezdődik az öntés. De a napfény nemcsak a tető, abla­kain, hanem a tető résein át is belo­pódzik. Ma. De amikor nem süt a nap és esős az idő, akkor beesik az eső. Ilyenkor azután jóformán meg­bénul a munka. A Sopiana gépgyár veztösége a legsürgősebben gondos­kodjon megfelelő tetőzetről, mert az ilyen munkakiesésekért teljes mérték­ben a gyátvezciöség felel. Az öntöde felett az új kupoló feke­te tartálya» magasodik, nemsokára már ez a nagyobb kapacitású, korsze­rű olvasztó is megkezdi működését Az öreg öntődében még sem áll meg az élet, úgy megy előre a fejlődés, ahogy a dolgozók is mindig újra töre­kednek. Szombat déli röpgyülésükön elhatározták, hogy a S3 százalékos selejtjüket Sztálin elvtárs születésnap- inig még egy százalékkal csökkentik

Next

/
Thumbnails
Contents