Dunántúli Napló, 1950. október (7. évfolyam, 229-254. szám)
1950-10-24 / 248. szám
m» OKTOBER n W ES P I« S Ä Szovjetunió fpari termelése 1950 első 9 hónapja alatt 22 százalékkai haladta meg az 1949-es év első kilenc hónapjának termelését Kedden délután hirdetik ki a választás országos végeredményét X belügyminisztérium választási csoportja jelenfh Vasárnap este ** ország minden Tároséban és községében teljes rendben befejeződött a szavazás. Az ország dolgozó népe lelkes ünnepségekkel, iampionos felvonulásokkal, kultúrrendfjzvéi)vekkel ünnepelte a Népfrontnak a tanáesválasztáse- kon elért hatalmas győzelmét. A dolgozó milliók ünnepelték győzelmeink, szservezőjél, a Magyar Dolgozók Pártját és népünk «teretett vezérét, Rákosi Mátyás elvtársat. A szavazatok megszámol*sa a« éjszaka folyamán az egész országban ?o~ vábbfolyt, Ma reggel 5 óráig Budapesten összesen 587.817 szavazatot számoltak össze. Ebből 578.607 szavazat esik a Népfrontra, 8.(574 szavazat a Népfront ellen, 6,185 szavazat érvénytelen. A megyékben megszámoltak eddig 1,736.545 szavazatot. A Népfrontra 1,705.228 szavazatot adlak le. 13.145 szavazat a Népfront ellen, mfg ÍS.113 szavazat érvénytelen. A szavazatok összeszámolás® továbbiolyik. A választás országos végeredményének kiherdetése holnap, kedden délután történik meg. f "7 s/aiayoü 5?;tkosi elv társ X Ssswjffitfflfriá mblirterUmáeM sraeb tett nsűkődő Központi Statisztikai Hivatal közzétette a Szovjetunió népgaz- áarágájjah fejlesztését célzó állami üwt teljesítésében 1950 III. negyedé- fesa elért eredményekről szóló jelentését. A szovjet Upas, a mezőgazdaság, a közlekedés fejlődését, a beruházásokat, az áruforgalom fejlődését és a nép anyagi és kulturális színvonalának emelkedését 1950 IL negyedében a kővetkező adatok jellemzik: % áZ IPARI TERMELÉSI TERV TELJESÍTÉSE A EffllaiisrtériOTaok a termelési tervet 1950 III. negyedében az ipar össztermelésé! tekintve a következőkben teljesítették (százalékban): . Vas- és kohászati ipar! minisztérium 101, szénipari minisztérium 102, olajipari minisztérium 101, villamos- erőmüvek minisztériuma 99, vegyipari minisztérium 105, elektromos ipari minisztérium 105, telefon, távbeszélő, tóvírókészülékcket gyárló ipar minisztériuma 102, nehézgépgyártási minisztérium 103, gépkocsi és traktor- ipari minisztérium 103, szerszámgép- gyártási minisztérium 103, gép- és műszergyártás! minisztérium 99, építőéi útépítő gépgyártási minisztérium 101, közlekedési gépgyártási minisztérium 102, mezőgazdasági gépgyártási seizssaziériew» 101, építőanyagipari minisztérium 105, fa- és papíripari minisztérium 95, könnyűipari miniszté- rium 105, gyapottermelési minisztérium 119, halipari minisztérium 93, hús- és tejipari minisztérium 101, élelmiszeripari minisztérium 105, a i Szövetséges Köztársaságok helyi ipari és helyi fűlőanyagipari minisztériumai 307, a közlekedési utak minisztériumának iparüzemei 104, az egészségügyi minisztérium iparüzemci 102, a éiimügyl minisztérium iparüzemei 111, a kézműipari szövetkezetek 101 százalék. ..4* 18 9*1 harma&k negyedének termelési tervét a Szovjetunió ipara össztermelését tekintve egészében X0S*/»*$Hzn teljesítette. Az 1950. év fi hónapjára vetnaütozó Ipar! termelési tervet ezáatén túlteljesítették. A népgazdaság szükségleteihez vi- mmyitva, azaz az egyes iparágak minisztériumainak villanytelepeit figyelembevéve, a villamosenergia- leraaelé» tervét a harmadik negyedévben túlteljesítették. Néhány iparágban bizonya# temaradá# állapítható sas®. S, AS IPARI TERMELÉS NÖVEKEDÉSE. Ä Jeígfontosabb Iparcikkek tenrneKs» 1950. harmadik negyedében SS49, harmadik negyedéhez vizao- »yítva * kővetkezőképpen változott. (At 1850. évi harmadik negyedévi eredmény százalékban az 1948. III. negyedévihez viszonyítva): öntött- vas 118, ®oé! 117, hengereli vas 114, vssútt sín 118, vascső 114, réz. 106, ctevk 131, ólom 120, aaén 111, olaj 112, benzin 120, petróleum 110, Etesel-mctar üzemanyag 141, ter- Biásggtf gás 112, vUlaiöosenergia UÄ, főútvonalán közlekedő vllla- mos moEcksnyok 142, főútvonalon közlétoedő tehervagónok 111, teherautó 130, szensályatító 144, autóbusz 138, gfjlyóscsapágy 137, kohászati felszerelések 117, kotrógépek 122, gőzturbinák 162, «fiselödaru és önműködő rakodógép 110, villamos- rcotarok 100 kilowattig 11®, villa- mcsmDtorok 100 kilowatton felül 114, fémvágó esstergapadok 114, «zövfgépek 117, számológép 100, traktor 139, arató-cséplőgép (kombájn) 149, traktorvontatású • eke ISO, traktorvontatású vetőgép 179, [ traktorvontatású kulttvátor . 174, égetett szóda 114, kai cinált szóda 110, műtrágya 126, festékfélék 135, szintetikus kauesuk 116, autógumi 123, zríegtmmkálásra alkalmas fa 164, papír ■ 121, cement 124, ablaküveg 107, pala 117, puha tetőfedő- anyag 115, tégla 124, szabvány- 117, kerékpár 133, rádióvevő készülék 127 gramofón 105. varróid 126, óra 133, fényképezőgép ÍRS, pamut 15«, pamutszövet 103, Itítanyagdk 132, gyapjúszövet 110, ■eljremanyagok 121, bőrclpő 125, . furití lábbeli 11,4, harisnya és zokni 127. b$3 153, kolbászfélék 136, vaj »0$, növényi olaj 140, cukor 137, eukrászkészitmények 130. konzerv íélék 131, tea 125, szappan 139, cigaretta 117, bor 187, pezsgő 148, tör IS». Á Szovjetunió egész iparának Össztermelése 19SO. kilenc hónapja statt a midi é» megjelelő időszakához viszonyítva 22%-kai, 1950. III. negyedében pedig 1949. harmadik negyedéhez viszonyítva 24*l*-kal emelkedett Az élenjáró technológiai folyamatok és tökéletesebb feldolgozási módszerek bevezetése, valamint az anyag veszteség és á hulladékok mennyiségének csökkentése sok iparágban 1950. harmadik negyedében lehetővé tette a nyersanyag-, az üzemanyag- és a villamosenergia felhasználás további csökkentését Az ipar túlteljesitette az önköltség leszállítása terén a harmadik negyedévre kiszabott feladatot. 1950. harmadik negyedében az ipari termelés önköltsége 7*J*-kal csökkent 3. A KOLHOZOK, A GÉP- ÉS TRAK- TORALLOMASOK ÉS A SZÓVHOZOK A GABONANEMÜEK ÉS AZ IPARI NÖVÉNYEK BETAKARÍTÁSÁNAK BEFEJEZÉSE ELŐTT ÁLLANAK. A Szovjetunió minisztertanács* me! lett működő állami terméshecslő osztály adatai szerint 1950-ben a gabona- neműek össztermése egyenlő volt a maltévi termésszinvonallal. noha Észak- Kaukázus egész sor körzetében és az ország néhány más körzetében kedvezőtlen vóit ez időjárás a gabonaneinűek számára. A gyapot össztermése idén löbszörösen meghaladja a multévi termést. Magasabb a multévinél a cukor répa-termés is. Jó és kielégítő a termés más ipari növényekben és burgonyában isidén sokkal rövidebb idő alatt vérer- tők el a* őszi terményféiék vetését. Október lö-ig 2.3 millió hektárral nagyobb területen vetettek őszi veteményekel, mint 1949. év ugyanilyen időpontjában. Növekszik ét erősödik a mezőgazda súg technilcai felszereléssel való ellátása is. Idén 9 hónap alatt a mezőgazdaság 130 ezer traktort (15 lóerős traktorokra átszámítva), 33 ezer kombájnt (ezek között 16 ezer önhajtású), 66 ezer tehergépkocsit, 1,300.000 egyéb mezőgazdasági gépet és eszközt kapott. A kol hozókban jelentősen emelkedett a mer zőgazdasági munkák gépesítése. A «tépés traktorállomások 1850. eddig e’tell időszaka alatt a kolhozokban 18 százalékkal több munkát végeztek, mint 1949. hasonló időszaka alatt. A kolhozokban 23 százalékkal több gabona neműt arattak és csépeltek kombájnokkal, mint 1949-ben. A kolhozok és a szovhozok a közösségi haszonállata, nyésztés fejlesztésének hároméves tervévei kapcsolatos feladatot teljesítve, tovább növelték jószágállomáyukat. A kolhozokban a közösségi állatállomány 1949. október l-től 1950. október. 1-ig a kővetkezőképpen növekedett: szarvasmarha 14 százalékkal, ezen belül a tehénállomány J9 százalékkal, * sertésállomány 4, juh- és kecske 15, ló 17 százalékkal A kolhozok baromfiiHo- mánya 63 százalékkal emelkedett. A Szovjetunió «xovhozfigyi mtnWriö- rinmának szorhozaíbao ® jószágát!o- mány 1949. október l-től 1950. október 1-ig • következőképpen növekedett: szarvasmarha 15 százalékkal, ezen bérül a tehénállomány 17 százalékkal, # sertésállomány 39, a jnh- és kecske IS és a lófllomény 28 százalékkal, A A VASÜTI, FOLYAMI ÉS TENGERI SZÁLLÍTÁS TEHERFORGALMÁNAK NÖVEKEDÉSE. A vasúti sxfiCftás napi áttagvrs Wber- szállitási tervé! 1956. HL negyedében 162 százalékra teljesítette. Az áltagos vasúti teheméffftfás tn 1950, év harmadik negyedében 13 százalékkal növekedett 1949. harmadik negyedéhez viszonyítva. 1950. harmadik negyedében a folyami szállítás 103 százalékra teljesítette tervét. A folyami szálHiás teherforgalma az 1950. év harmadik negyedében 1949. harmadik évnegyedéhez viszonyítva, 20 százalékkal növekedett A tengeri szállítás 97 százalékra teljesítette teherszállítási tervét. A tengeri szállítás teherforgalma az 1950. év harmadik évnegyedében 1949. harma dik évnegyedéhez viszonyítva 7 százalékkal növekedett 5. A NÉPGAZDASÁG BERUHÁZÁSAINAK NÖVEKEDÉSE. A Szovjetunió népgazdaságának beruházásai 1950-ben jelentékenyen növekedtek 1949-hez viszonyítva. 1950. első kilenc hónapjában a beruházások összmennyisége 1049. első kilenc hónapjához olszonyitva, 125 százalék. Az egyes iparágak beruházásai a múlt év első kilenc hónapjához viv/o nyitva, a következőképpen alakulnak- kohászati ipar 114, szénbányászat 108. olajipar' 130, villamoserőmüvek 134, gépgyártás 111, épftőauya gipsz 116, könnyű- és élelmiszeripar 113, gép- és traktorállomások' és szovhozek 168, szállítás 125, .lakóházépítés 120 százalék. 1950-ben as élenjáró technikával felszerelt építőipar tovább fejlődött A végrehajtott építő- és szerelömun- kálatok ósözmennyieége az 1950. év első 9 hónapja alatt az 1949. óv első kilenc hónapjához viszonyítva a következőképpen alakult: gépgyári üzemek építési minisztériuma 111, szénipari minisztérium 114, olajipari minisztérium 121, villamos erőmű vek minisztériuma .439, nehézipari üzemek építésének minisztériuma 119 «százalék. 6. AZ ÁRUFORGALOM FEJLŐDÉSE As 1950. év harmadik évnegyedében a szovjet kereskedelem tovább fejlődött Az állami és szövetkezeti kereskedelem kiskereskedelmi áruforgalma az 1950 év harmadik évnegyedében az 1949. évi harmadik évnegyedéhez viszonyítva S3 százalékkal növekedett. Az 1950. év harmadik évnegyedé-' ben az élelmiszer-eladás 1949. harmadik évnegyedéhez viszonyítva 30 százalékkal növekedett. Az iparcikkek eladása még nagyobb méretekben növekedett, mint az élelmiszer-eladás. 1950. harmadik évnegyedében iparcikkből 37 százalékkal adtak ei többet, mint 1949. harmadik évnegyedében. A kerékpáreladás 1950 harmadik évnegyedében az 1949-es év harmadik évnegyedéhez viszonyítva 40 százalékkal növekedett. Motorkerékpárokból több, mint másfélszer adtak el többet, mint a múlt év megfelelő évnegyedében. Zseb- és karórákból 10 százalékkal, varrógépekből 40 százalékká! és rádiókészülékekből 27 <wá zalékkal többet. A kolhoz piacokon a amit évihez viszonyítva ugyancsak több mező- gazdasági terméket adtak el a '.-dwv- Ságnak. 7. A MUNKÁSOK ÉS ALKALMAZOTTAK létszámának és a MUNKA TERMELÉKENYSÉGÉNEK EMELKEDÉSE,A Szovjetunió népgazdaságában dolgozó munkások és alkalmazottak létszáma 1950. harmadik évnegyedében 2,400.000-el volt több„ mini 1949 harmadik évnegyedében. As iparban, a mező- és erdőgazdaságban, at építkezéseknél és a szállításban dolgozó munkások és alkalmazottak létszáma majdnem 2 millióival és a tanintézetekben, tudományos kutató- és gyógyint,ézményekben a dolgozók létszáma S00.000-rcl növekedett. 1950. harmadik évnegyedében as iparban éa as építkezésnél tovább növekedett a munka termelékenységű. Az ipari munkások munkájának termelékeny»ég» 1949 harmadik évnegyedéhez rteíoayftv*, több, mint n százalékkal növekedett A növekedés a gépiparban 20, & kohászatban 6 és a szénbányászatban több, mint 8 százalék. A* építésben dolgozó munkások munkájának termelékenye éga ugyanez«» idő sdaít 8 «tálalókkal növekedett A KULTÚRA-FEJLESZTÉS ÉS EGÉSZSÉGVÉDELEM. ttCO-bwa a főiskolák»« &» 'teebrrb kwmoka* —- a magántanulókat k beleértve — 500.000 fiatal szezfrember végezte d, köztük 236.000 mérnök, technikus, agronómns, közgazdász és más szakember, a* ipar, építkezés, szállítás, mezőgazdaság és az államgépezet számára, valamint 264.000 tanító, orvos és más kulturális és egészségügyi szakember. A folyó tanévben a főiskolákra és technikumokra a magántanulókat is beleszámítva, újból kb. 800.000 hallgatót vettek fel. Ebből a főiskolákra 350.000 és a technikumokra 450.000 hallgatót. A könyvkiadás 1950 steő 9 hónapjában a mnlt év megfelelő időszakához viszonyítva 16 százalékkal emelkedett. 1950 nyarán 8 millió gyermek ée serdülőkorú ifjú pihent úttörőtáborokban, gyermekszanatóriumokban és turista mcnedókházafcban. Jelentős mértékben kibővült a szanatóriumok és üdülők hálózata. A folyó év harmadik évnégyedében kb. 15 millió ember vette igénybe a munkásoknak ée alkalmazottaknak járó fizetéses szabadságot. Budapest egyik szanzőhelyteéjében nagy izgalom uralkodik, szájról-száj- ra jár a hír, itt szavaz Rákosi elv társ. Mindnyájan ott akarnak lenni, amikor szeretett vezérünk, Rákosi Mátyás szavaz. A későbben jövőket engedik inkább előre, csak minél tovább tartózkodhassanak « helyiségben, Félkilenc múlt néhány perccel, amikor jön « hír, ho$y megérkezett Rákost elvtárs. Egyszerre csak egetverő hurrá és éljenzés csattan fel, „Éljen Rákosii Éljen Rákosii' A magyar nép nagy tanítója mosolyogva fogadja az üdvözléseket. A folyosón felsorakozott úttörők feszes vigyázzban állnak, kezűk tisztelgésre emelkedik, arcukról boldogság sugárNéhány nap múlva a helyi tanácsok megtartják alakuló üléseiket. Ez alkalommal adják át a választási bizottságok a megválasztott tanácstagoknak és póttagoknak a megbízóleveleket Leghamarabb október 26-én 'és 27-én a községekben és Miskolc váró* négy kerületében hogy ndürdaa nonthrnoMk Jet « Magyar Dolgozók Pártja, Rákosi elvtár* mögé a béke védelméért * Szovjetunió vezette béketáborfoen. Ezt kifejezik Jó munkáinkkal, teljesítményeik «nelé»ével és azzal ia, hogy soraikból a legjobbakat választják majd meg küldöttnek * béke- kongresszuars* A Magyar Tudományos Akadémia tudósai a kongresszus tiszteletére folyó munkáikat batáridő előtt végzik oh „A tudomány * békéért folyó harcban“ cimmeí több tanulmányt írnak, hogy ezzel fa erősítsék népűnk békeharcát £ vfrir.amí nép! hadsereg egyre erősödő nyomása alatt az indokínai expedíció* hadsereg a 15.000 lakosú Langszon város után Lse Yinh és D'inh Lap helyőrségeket Is kiürítette. A langsxocLÍ helyőrség visszavonulás* A Koreai Népi Dem óikra tikos Köztársaság népi hadseregének főparancsnoksága jelenti október 21-én: A népi hadsereg egységei valamany- nyi arcvonalöa visszaverték az elő- -vomuló amerikai és délkoreai csap.'tok támadásait. A népi hadsereg egységei Phenjan térségében védelmi harcokat folytatnak Phenjan külső kerületeiben. Az ellenségnek súlyos ember- és anyag- áldozatok órán sikerült betörnie Phen- janba. Pfeenjantői északra az amerikaiak légiiken szállított csapatokat dobtak le. A népi hadsereg egységei súlyos veszteségeket okoznak az ellenségnek. A népi hadsereg egységei * keleti partvidéken, Hamhln városától északra és északkeletre feltartóztatják a számbeli fölényben lévő ellenség előnyomulását. A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság népi hadseregének főparancsnoksága október 22-én közli; A népi hadsereg egységei valamennyi arcvonalon ellenállást fejtettek ki a támadó amerikai és délkoreai csapatokkal szemben. A népi hadsereg egységei a Phenjantól északkeletre és északra lévő térségben meglelik, hiszen ott megy mellettük minden magyar dolgozó példaképe, az ifjúság nagy barátja. A szavazóhelyiségbe lépve Rákosi elvtára és felesége, be. mondják a névjegyzék Sorszámát; 510, 541, átveszik a szaiHizólapokat, bemennek a fülkébe, rövid idő alán a szavazatszedő bizottság aszl-ala .élőit levő urnához lépnek. Rákosi eWtárs a szavazás menetéről érdeklődik, majd két úttörő és egy fiatal DISZ ifjú lép eléj*. A* úttörőik kezében vörös ezegfficaokor. Páncél Pálné, * Danubia-gyár ifjúmunkása, aki most szavaz először, keresetlen szavakkal üdvözli Rákosi eivslakutaaít zstez * választott helyi tanácsok. A városi és járási tanácsok október 30-án és 31-én alakulnák meg. A megyei tanácsok november 8-án tartják meg alakuló üléseiket. A tanácsok alakuló üléseiken tagjaik sorából megválasztják végrehajtó bizottságaikat szítért védelmi harcokat vívtak és folytatták aktív haditevékenységűket a Phenjantól északra ledobott amerj- kei ejtőernyős csapatok ellen. — Ugyanakkor a népi hadsereg egységei kemény utcai harcot vívtak Phenjan városában. Á keleti partvidéken, Hamklntót északra és északkeletre a népi_ hadsereg egységeit az ebben a térségben támadó, számbeli fölényben lévő ellenség némileg visszaszorította. tövnsat'Kéme'orsiás felfegyverzése a francia aeimeigyfifés előtt A nemreídyűlés péntek? ülésén Madeleine Braun kommunista képviselőnő, a kommunista csoport nevében követelte, állapodjanak meg abban, ho$y kedden reggel megkezdik a Nyugat-Németország fel fegyverkezésével kapcsolatos interpellációk vitáját, Schumann külügyminiszter szerette volna a kérdést, egyszerű kormány« nyilatkozattal elintézni. A közvél*« mény nyomására a nemzetgyűlés el« fogadta Madeleine Braun javaslatát és megállapodott abban, hogy öt tel« jes ülésen át megvitatják * nyugat« uémet felfegyverzés kérdését. társat Október 26 és november 8-a közölt tartják alakuló ülésüket a helyi; tanácsok Tudósok, pedagógusok, diákok készülnek a II. Országos Békekougresszusra A II, Omzágoe Bífkekongresaxw»« országszerte lelke*, jó arankával készül a magyar nép. A magyar dolgozók ismét egységesen bizonyítják be, A pedagógusaik és sx iskolái tsÄ ^latnam! néphadsereg tovább előre Kemény utcai harcok Phenjan hun t uniód október 23-ától, hétfőtől *r»rdáig j valamennyi főváros? iskolában békegyülÓH rendőrnek, dálg Az iskolai békegyűlések write mindazokban, a* iskolákban, ahol még nem alakítottak békehizottaágot, megválasztják ezeket Szerdától péntekig * pedagógusok valamennyi kerületben bé kegy üléseket tartanak, amelyeken meghatározzák további feladataikat a békéért folyó harcban. Az Iskolák tanulói dolgozatokat 'készítenek. Valamennyi iskolában ob készítik a kongresszus tiszteletére a békcfaliüjságokat, amelyeken az iskolák tanulói kijelentik, hogy szüleik bákeharcáho* jő tanulással csatlakoznak. A legjobb tanulók fokozott segítséget nyújtanak a gyengébben tan*, ló’knafe tanulmányi eredményeik meg- javitásác*. előtt felrobbantott* * rillKmojság! központot, valamint » benzint apályokat. He SÍ-Mi.uh elnök kezdeménye^ zésére folytatódik a sebesültek kiese»* rélése az expedíció* hadsereg és a vietnami demokratikus hadsereg között.