Dunántúli Napló, 1950. október (7. évfolyam, 229-254. szám)

1950-10-15 / 241. szám

S95Ö OKTÓBER Í5 ÜRPLO ki A mecsekszabolcsi labdarúgók egy emberként szavaznak a békére a tanácsokra és ötéves tervünkre A* »gyesilleti helyiségben köze! Ötven labdarúgó alt padokon. A ki­adós hétközi edzós után kissé fárad­tan, de figyelmesen hallgatták a já- tókos-értekezleten elhangzott útmuta­tósokat. Sok ilyen értekezletet tartot­tak már Meofee kszabo 1 cson 6s az idő­sebbek visszaemlékeznek még azokra az estékre, amikor a vezetők arról panaszkodtak, hogy nincs elegendő felszerelés a futballozni vágyó, sok apró bányászgyerek részére és ami­kor azt beszélték meg, hogy mikor indulnak vasárnap hajnalban gyalog- szerrel ■ Sására, a mérkőzésre. Áz utóbbi években azonban a játékosok már boldogan nézegettek be az apró ezertár ajtaján, ahol a nyitott szek­rényekben egyre több felszerelés sorakozott. Később Incserélték a kis szek­rényt, kettő is került a helyére, ma már abban sem fér el a rengeteg szerelék. A sportcsalád azóta alapo­san megnőtt és túlsúlyba kerültek a | lelkes, becsületes munkásfiatalok, 'akiket nagy szeretettel fogadtak az idősebbek. Ez a _ játékoeértekezlet. is úgy in­dult, mint a többi. Beszélt az edző a csapat hibáiról, erényeiről. — Hosszú hónapokon keresztül dédel­gettük az ifiket, akikre felépítettük mosy első csapatunkat — mondotta. — Vasárnap jól küzdöttek Szigetvá­ron és azért vagyok a legbüszkébb, mert az ottani közönség köréből egy rosszaié megjegyzés sem hangzott el. Sportszerű viselkedésiekkel megbe­csülést szereztetek a bányászoknak. A vezető ia a sportszerű játékról, az ellenfél megbecsüléséről szólt a játótkosoknak, majd megköszönte a sportolóknak, hogy a békekölcsön jegyzésénél olyan szép eredményt értek el. —- Brandt Sanyi, Schmidt és a • többiek megmutatták, hogy mi mind­annyian a békét akarjuk — mon­dotta emelt hangon, majd felhívta minden labdarúgónak a figyelmét a közelgő tanácsvíilásatásokra. — Nekünk, sportolóknak is ünnep lesz a választás, hiszen nemcsak az történik, hogy dolgozó népünk leg­jobbjai veszik Kezükbe sorsunk irá­nyítását, hanem a tanácstagok közöd, több sportoló is helyet foglal majd. .És mi. a Mecsekszabolcsi Tárna spor­tolói büszkék lehetünk Lajos Ferenc» re, az első csapat tagjára, akit ! póttagnak jelölték Pécs város tanácsába. Ti sokan nera is tudjátok, mit jelent hogy sportoló kerül a tanácsba, mert közületik keveset küldözgettek ügyes-bajos dolgokkal egyik irodából > a másikba. Képzeljétek, majd egy- ‘ szorosak odamegyünk a Ferihez ez- . zel: Nézd Gebó, te tudod mennyit gürcöltünk azelőtt .az egyesületért, tudod, hogy a hároméves terv folya­mán kapott segéllyel felemelhettük a kis lelátót. De te azt is tudod, hogy most ősszel bányászaink vasárnapon­ként bőrig áznak a lelátón és nagyon 'kellene egy kis segítség, hogy fede­let húzzunk fölé. Nem kell sok pénz, mert a munkát mi végezzük el szabad időnkben. Ée akkor Feri biztosan gyorsan elintézi az ügyün­ket és hamar kapunk abból a hatal­mi«? támogatósból, amit a nép állama nyújt a sportolóknak, — így érvelt egyszerű szavakkal a vezető az új tanácsokkal kapcsolatban a fiatalok­tól Appelschofler Antal iáíékos szólalt fel ezután. — Átéltem a múlt rendszert — mon­dotta — nem is jó arról beszélni, mi­lyen volt a régi életünk. A mostani labdarúgók, kőzülctek a legtöbben, nem ismerik a lyukas cipőt, a rongyos mezt. Ti már az edzésekre is tiszta, jó szerelést húztok magatokra. Én azt javasolom a játékosértekezletnek, hogy a fövő vasárnap az egész egyesület ha­talmas, nagy családként egyszerre vo­nalion lel a választáshoz és egy em­berként szavazzon a békére, további fejlődésünkre, az új munkás tanácsok­ra, ötéves tervünkre, fis addig is jó munkát végezhetünk, ha otthon a hoz­zátartozóknak, ismerősöknek, barátok­nak megmagyarázzuk, mit jelentenek nekünk és nekik a tanácsok, mit je­leni a régi „községháza“ és a „jegyzö- ség“ rendszerének felszámolása és milyen örömmel megyünk majd a mi tanácsunkhoz be. Szívből jöttek Appelscsoffer Antal szavai, mind ahogy őszintén beszélt az előbb Farkas József edző és Koch András intéző is. Megel ege d essél és lelkesedéssel indultak és boldogan veíte át mindegyikük Koch Andrástól az egyesület ajándé­kát, Krajcsko; Hogyan sportolnak a Szovjetunióban c. könyvet. Az értekezlet után beszélgettünk a tanácsfagjelölttel. a huszonkétesztendős Lajos III. balszélsövél. — Nagyon meglepődtem, amikor hallottam, hogy engem is jelöltek — magyarázza Lajos Ferencz — mert tudom, milyen megbecsülést jelent be­kerülni a tanácsba. Hogy gondolhattam én, a kilencgyermekes bányászcsalád­ból származó és bizony sok viszontag­ságon keresztülment fiatal munkás, hogy ilyen kitüntetés ér. .Amikor apám tíz évvel ezelőtt megrokkant, kima­radtam a polgáriból és már 14 éves koromban dolgozni mentem. A felsza­badulás után lekerültem a bányába, de betegségem miatt külszíni munkás let­tem. Ízt is nagyon igyekeztem mindig. Láttam a munka értelmét és ezért si­kerűit jól is dolgoznom — mondotta a fiatal labdarúgó, aki cygy személyben a helyi DISZ-Szervezet titkára is. Megbecsült sportember Laios Ferenc Macsekszabotcson. mint ahogy megbe­csült volt az első csapat másik két Lajos tagja is. Most csak a középső fiú szerepel még a csapatban, mert az idősebbet is kilünfctés érte. a honvéd műszaki tiszti iskolán tanul, hogy erős néphadseregünk bátor katonája legyen. A mecsekszabolcsak tudják, hogy a Népfront győzelmével a béke, az ötéves terv győz, azért küldäk derék bányá­szaikat a tanácsokba és a sportolók ezért őrülnek Lajos Ferenc jelölésének. SP@S^*riMIÖS©iS5 LABDARÚGÁS. Verseny utca: Pccsi BDSE— Olef­inünk;*; NB II. bajnoki, délután 1 óra. PBDSE: Sarbak — I 'és Solymár, Bá­rány! — Ligeti, Rákóczi — Berki. Lé­ben Zátnbó, Leipám. Karácsonyi (Bog­nár). — Dinamó—Fúziói Lombik NB II. bajnoki, délután 3 óra Dinamó: Krausz — Bárdost, Gróf, liencze Ili. Ráfi. Kresz — Horváth L Kóródi, Horváth II., Keszler, Longauen (Bcn- cze II.). — Sopiana—Harkány II. oszt. bajnoki, 10 óra, PBDSE II—Lombik I. oszt. bajnoki 8 óra. Tüzér utca: Pécsi Dózsa—Marcali DRK NB III. bajnoki, félelfltt fét 10 óm. Erdőgazdaság pályái Erdőgazdaság Mecsekszabolcsi Tárna NB III. baj­noki fél 3 ÓTa. Pécsbányatetep: Pécsbányatelepi Tárna—Postás NB III, balnak i, 3 óra. Nagykanizsa: NVSK-Pécsi Loko- nrotív NB II. bainoki, délután 3 óra. P- Lók.: Nagy II. — Ke'Iepfi, Hegyi. Mike, — Meggyes, Sz-ibó — Vezér, "ura, Sző'Iősi, Kővér, Horváth. Tatabánva: Tatabányai Építők— Komló; Tárna NB II. bajnok», fél 1 óra. Komió: Szirtes — Kanizsai, Zsó- ter, Orosz — Juries, Veres — Schrnelzl Szám, Cserháti, Liszkai. Huszti, MHK. - ATI ÉTIKA A Munkára Harcra Kész sportmoz­galomban kitűntek megyei atlétikai versenye a Tüzér utcai sporttelepen 'esz d. u. 2 órai kezdette! közel két­száz részvevővel. A versenv kereté- kon- benyomják le ez Hiúsági Elveri! !et Rr.ínokságekor Budapesti ÍVSZ RySK. Komiéi SZSF. Pé==i DTS'Z. Pé­cs! T.oV motív és a Pécsi Dézsa rész vételével. TORNA. A dunántúli tornász-bajnokságok má­sodik napja az egyetemi tornacsar­nokban fél 9 órai kezdettel. Verseny­számok: Leány L osztályú csapat és egyéni küzdelmek, I. osztályú Eú. női, mesterfokú, I. osztályú férfi egyéni verseny szabadonválasztott »rámái, II. osztályú férfi egyéni 6« csapatver­seny. KOSÁRLABDA, Egyetemi csarnok: Pécsi DISZ FSE —Budapesti DISZ NB férfi, fél! 3 óra. Vasutas csarnok: Magasépítés—Mo­hácsi SZMTE kér. férfi, 9.45 óra. Pé­csi Lokomotív—BVSK NB II. férfi, 11 óra, P. Postás—Szolnoki Lokomotív NB I. női 12 óra, BVSK—Tolnai Tex­til NB II. női, 13 óra. VÁLASZ A ..KÉRELEM A VASÚT­HOZ“ CIKKRE A Dunántúli Naplóban „Kérelem a vasúthoz” cím alatt megjelent cikkre közlöm, hogy a Barcs-pécsi .moterasvonat túlzsúfoltságának megszüntetése érdekében azt egy további személykocsival megerősít­ve járatjuk. A szerelvény nagyobb- mérvű megerősítése a motoroskocsi terhelésére tekintettel nem lehetsé- ges. Gulyás s. k. osztályfőnök, h. Pártélet A PÉCSI PÁRTBIZOTTSÁG FELHÍVÁSA! Kérjük a felsorolt elvtársakat, hogy hétfőn, 16-án délután a Pccsi Párt- bizottság helyiségében (Rákóczi-út 68 szám alatt) megjelenni szíveskedjenek. Pécsi Pártbizottság. Szándtner József, Ar,drás-akna; Tö­rök Gvörgyné* Délsajt; Bernáth István, MÁV Igazgatóság; Fürtös Ferencné, Szigeti: Csizmadia Ferenc. Budai I.; Farkas József, Malomipari Egyesülté?; István József, Rövjköt; Csorbics Jó­zsef, Dohánygyár; Bruczkó István, Zsolnay-gyár; Hohrein Ádám, Tűzoltó­ság; Kovács Jenő, Tűzoltóság; Villá­nyi Lajos, Zsolnay-gyár; Molnár La­jos, Zsolnay-gyár; Kir.schnr-r András, Gyárváros, Mil'kovics Imre, Bőrgyár; Muzsberger József. Belváros; Háhn József, Budai II,; Marton József, Szi­geti; Kárpáti Ferenc, Újhegy-üzem; Bakán János. Közlekedés; Horváth Gyuláné, Állami Áruház: Bodzái Já­nos, városi tanács; Lindner József. MÁV; Krancz Pál, városi tanács; Farkas Bé’áné. KIOSZ- Vavra János, Petöfi-sl'na; Lantos János. Petőfi- akna; Brumar Béla Erdőgazdaság. Kertvárosi alapszervezet 16-án, hét­főn 6 órakor népnevelő értekezletet tart- melyen a kertvárosi, üzemi és területi, párt- és tömegszervezeti nép­nevelők pontosan je'erijenek meg. I^epsiR^eze'sfe hírei DISZ: A belvárosi DISZ szervezet tagsága (Apáca utca 2-) 16-án, hétfőn délután 6 órakor fontos megbeszélést tart. MSZ1: Äz MSZT értesíti az összes Uj Világ aktívákat, hogy hétfőn' este. fél 7 órakor aktíva ie.z. Az. aktívák hozzák magukkal a szükséges jelenté­seket is. — Az MSZT belvárosi szer­vezeti tagsága Í5-én reggel 8 órakor az MSZT székházban együttes felvo­nulásra gyülekezik. , SZAKSZERVEZET: A Pedagógus Szakszervezet 16-án. hétfőn délután 5 órakor az általános gimnázium (Szt. István-tér 10) dísztermében szakszer­vezeti napot tart. — Művészeti Dol­gozók • Szakszervezete tagjai 17-cn, délelőtt 10 órakor az Apollo, mozi­ban nagygyűlést tart. Minden tag szi­ves megjelenését kérik. — A Keres­kedelmi és Pénzügyi Dolgozók Szak- szervezetének megyei titkársága közli, 16-án dé’után 5 ómkor a. megyei in­struktorok részére fontom értekezlet esz. — Valamennyi SZB titkárt fel­hívják, hogy az elmaradt titkári je­lentéseket, termelési jelentéseket, va. íamint költségvetéseket haladéktala­nul kű djék be a megyei titkárságra. — A megyei titkárság kéri a fodrász­üzlet. az OTI. a Rövikőt, a Füszért, a Ruházati Bolt, a Vasért, a Cipő V. kultúrfelelőseit, hogy 16-án, hétfőn délután 6 órára a József utca 15 sz. alatti székházban fontos megbeszélé­sen okvetlenül jelenjenek meg. — Fehivják a helyi csoporthoz tartozó vállalatok duzaltmait. hogy hétfőn. 16-án este*o órakor a József utca 15 szám alatti székházban bizalmi ás ak­tívaértekezleten feltétlenül jelenienek meg. — Kedden, 17-én este 6 érakor József utca 15 «z. alatt szakszervezeti nagygvü1 és, amelyre kérik a helyi cso­porthoz tartozó kartársak megjelené­sét. MNDSZ: A szigeti MNDS7 taglal­nak vasárnap, 15-én délelőtt 10 óra­kor a 48-as téren tartandó nagygyű­lésére a gyülekezés fél 9 érakor az Alaios ntcai. pártszervezetben. — ß Budai I. MNDSZ felkéri az asszony­társakat, hogy 9 érára jelenjenek meg kivonu’ásra. Hétfőn nem lesz gyűlés. KISOSZ: A felvonuláshoz a KISOSZ taeiai reggel 9 órakor gyülekeznek a Rk3czi-út 73/c szám alatt. «—i Fűszeresek lisztbefizetése « KISOSZ- ban hétfőn délután 6-tól fél 8 érái?. — Textil, rövidáru, könyv és papírt szakosztályok hétfőn délután 6 órakor ülést tartanak: a KISOSZ-ban. KIOSZ: 16-án, hétfőn órás, éksre részi fogműves, szűcs, üreges, kárpi­tos, ke’mefcstő, szíjártó, fényképész és vegyes szakcsoportok szakgyűlése lesz 6 órakor. — Vasárnap reggel ne­gyed 9-kor székházunk előtt gyüleke­zés a felvonulásra. — 17-én. kedden délután 4 órakor vendéglős, 6 órakor sütők, cukrászok é« fodrászok tag­gyűlései. — Az .Állami Hirdető Vállalat pécsi kirendeltsége Pécs, Boltiv-iköz 4. sz. értesíti a kereskedőket és iparosokat, hogy a2 1950. évi negyedik évne­gyedre járó kiugró cégtáblák után fi­zetendő díjak október hó 1-ével ese­dékessé váltak. Miután az idevonat­kozó rendelet értelmében a díjakat évnegyedenként előre kell fizetni, felhívja a kirendeltség az érdekelte­ket, hogy fizetési kötelezettségüknek haladéktalanul annál i* inkább te­gyenek eleget, mert a nemfizetőket közadók módjára történő behajtás, vé­gett az adóhivatalnak kell átadni ami 100 százalékos felárat von maga után. Sfőr© pajtások a ianácsvéícsszfá'o’c sikeré^rí Jövő vasárnap, a tanácsválasztá­sok napján nagy ünnepünk lesz mind- annyiunknak. Apáink, anyáink, test­véreink közül kerülnek ki azok a ta­nácstagok, akik minden ügyünkben eljárnak, minden kérdésünket megold­ják. Felszabadulásunk után a hato­dik évben, ötéves tervünk első évé­ben odáig fejlődtünk, hogy megvá­laszthatjuk állami szervezetünk szé­les népi vezetését. Ez azt jelenti, hogy dolgozóink minden rétege, nagyüze­mek munkásai, a termelőcsoportok­ban és az egyéni gazdaságban dol­gozó parasztok, értelmiségiek, kisipa­rosok, kiskereskedők képviselve lesz­nek a tanácsokban. 220.000 tanácstag lesz az egész ország megyei, járási, városi és községi tanácsaiban. Ezek­kel a választásokkal a Népfront egységébe tömörült dolgozók újból megmutatják, hogy új államszerveze­tünk még elszántáéban felveszi a harcot azokkal. az ellenséges embe­rekkel, akik szétbombáznák iskoláin­kat, szüléink házát, megsemmisítenék fáradságos, nehéz küzdelemben elért eredményeinket. Ök azt akarják, hogy szétrombolják a mi Csillebércünket, utrörővasútunkat, tantermeinket, út­törő-otthonainkat. Azt akarják, hogy édesapánk újból a tőkések rabszolga- munkájába görnyedjen és alig hozzon haza valamit a hét végén, hogy édes­anyánk újra a niosóteknő mellett gör­bítse a hátát. Mi nem akarjuk ezt, mi építeni, új iskolákat, otthonokat, vi­di mohácsi Damjanich­dám nyári táborozásokat, szabad, be­csületes tanulásban és munkában el­töltött életet akarunk. Ezt biztosít’ik nekünk Partunk vezetésével taná­csaink. Nekünk, úttörőknek, akik he­lyett még szüléink választanak, ne­künk is megvannak a feladataink. Mi elsősorban tanulásunkkal, jótanulá­sunkkal segítjük a tanácsválasztás ügyét. De ezenkívül készülnünk kell Pécs összes úttörőcsapatai példájára, Mohács, Szigetvár, Vás'árosbéc, So- mogyhárságy, Bicsérd úttörőcsapatai­nak példájára kultúrműsorokkal, vi­déki kultúragitációval, bábjátékkal ok­tóber 22-re. Vegyenek részt pajtása­ink a tanácstagjelöltek felköszöntésé­ben, énekeljék meg őket csasztuská- ikban, díszítsék, virágozzák fel házai­kat. Pellengérezzék ki rigmusaikban, énekeikben a tánácsválasztás ellen­ségeit, az imperialistákat, a városok­ban megbújt és gyűlölködő, izgató tőkéseket, falvakban a kulákokat. A választások napján szavazókör- zeteinknél adjanak vidám műsorokat, táncokat, énekeket. Köszöntség a vá­lasztásokra érkező dolgozókat. Lás­sák el komolyan, felelősségteljesen a szavazókörzetek és a pártszervezetek közti futárszolgálatot. Nagy megbe. csülése ez azoknak a pajtásoknak, akiket ilyen fontos megbízatás ér. Úgy lássák el, mint a katonák a szolgálatot. Előre hát pajtások a tanácsválasz­tások sikeréért! i<apat kezdeményezése Levelezési, rovatunk október hó 20-ával induló levelezési versenyfel­hívására a mohácsi Damjanich János Úttörőcsapat is válaszolt. A mohácsi pajtások eddigi munkájukkal is meg­mutatták. hogy pillanatnyilag legjobb jeveiezőink az úttörők közül. Most még inkább nekifognak, hogy elhó­dítsák a két vándorzaszló valamelyi­két, vagy jó helyezésükkel jutalom­ban részesüljenek a verseny minden hónapban történő kiértékelésénél. Ennek érdekében nemcsak saját csapatukon belül szervezték meg a rendszeres levelezést, hanem a mo­hácsi Államvédelmj Hatóság, az 1. és II. körzet DISZ fiataljai közt, a se- lyemgyári, téglagyári, magasépítési DISZ szervezetnél, a gimnáziumi ta­nulók DISZ szervezeteinél, az MNDSZ fiatal tagjai között, a külvá­rosi fiú- és á belvárosi leányiskola úttörői között. Mindezeket a szerve­zeteket és csapatokat levelezési ver­senyre hívták ki. Kövessétek pécsi, szigetvári, pécs- váradi, siklósi, sásdi és Baranya töb­bi uttörőj a mohácsi Damjanich csa­pat nagyszerű kezdeményezését! Anyakönyvi hírek Születéstói: Balázs Katalin, Metcz Gizella Mária, Kis Irén, Szűcs Mária, Gera Antal. Horváth Erzsébet, Fisch- ler Erzsébet, Siklósi Ilona, Koppány Judit Mária Zsuzsanna, Németh Er­zsébet Julianna, Mólvay Páter Kál­mán, Rendes Ferenc János, Mayor Ágnea I'ona Mária, Kulcsár János Mihály, Storcz János. Megyer Márta Ilona, Bank Irén, Czigány Ilona Mag­dolna, Portik Anna Mária, PéteT Ág­nes Mária, Bátyai Eszter, Fekete Mar. git, Münszter Zsuzsanna. Berta Tibor János, Csikós Mária Lenke, Ternai Margit Katalán, Vass Tamás, Csukái Magdolna Ilona Gizella, Künsztlex Evg Rózsahegyi István Oszkár, Farkas Jó­zsef, Zsalaikovics Éva Katalin. Kovács Jenő Károly. Suvák Éva Anna, Szűcs Zsuzsanna, Kemény Andrea Mária, Farkas Györgyi. Házasság: Ricze Mihály sütőse góc! és Bozsó Jolán. Tárnoki Ferenc MÁV altiszt és Péter Mária, Stanny Lajos MESZHART betanított munkás és Pap Piroska, Bogdán Péter fatermeTo és Orsós Rozália, Rinyu Ernő építés technikus és Fazekas Zsuzsanna. Riek Antal bányász és. Hertelendi Mária, Schirhuber Fridolin gyárimunkás és Miller Hilda számlázó, Ben« János s. munkás és Csíké Irma, Törők Ferenc tfvárimunkAs és Finta Igén gvárimttnk., Császár Dezső katona és Orbán Irén tűzónő. Borbás János kelmefestő és Nagy Etelka hivata’segéd. Pane Zol­tán rendőrszak asrv. és Horváth Gi­zella. Sáros! János Zsolnay gr. műnk és Takács Irén Piroska Heztz., Vá­rosi Lajos adóügyi «. előadó és Hor­váth Aranka tisztv., Fekete László fiisztv. és Tóth Mária aszisztensnő. Fuchs Gyula asztalosmester é« Gelen­csér Márt«. Halálozás: Konesieslía CipSt, 75 é. Kosaras Ferenc 59 é„ Székely István 90 é-, Fleisz Mária 7 napos, Bokor Ró­zsa 2 hónapos, Pusztai Péter 18 napos. Huszár István 46 éves, Wicsner Es-z- íer 1 hónapos, Illés József 52 é.. Cson- dor János 52 é., Szloboda István 54.. Vanesa János 14 hónapos, Sebők Béla 78 é., Kovács József 1 hónapos, Eiter Sándor 63 é„ Péter László 5 hónapos, dr. Márki Imre 50 6.. Schliff György 45 é„ Hoffmann Imre 32 é., Szabó Sándor 52 &, Csonka Erzsébet 2 hónapos. Meszter Csaba ti hónapos, Vass T«*v,4n 1 órát, Nagy Ilona 3 hónapos, Bank Irén 16 órát, SZtISOÁ z 053532aa!MB!SKBw=»*>»-"'— VASÁRNAP ESTE „SZABAD SZÉL- BEMUTATÓ Dunajevszkii országos sikerű, rend, kívül látvánvos és muzikális operett­jét a Szabad szc'et mutatja be ok­tóber 15 -én, vasárnap este a pécsi Nemzeti Színház. A pécsi színház mű­vészeti igen nagy lelkesedéssel és mű­gonddal készültek fej erre a bemuta­tóra. A pécsi közönség megismerheti Madarász Lászlót, az új bonvivánt, aki ez alkalommal lép fel először eb­ben a városban. Rajta kívül sok régi ismerős jelentkezik; Mátray Mária» Szabó Samu, Cscngery A’adár, Fesz- toráczi Kató, Bázsa Éva, Papp István stb. — őket már jól ismeri a pécsi közönség. A 20 fóré emelt zenekart, amelyet Virág Elemér vezényel ás a jelentős mértékben megnövelt tánc- és énekkar biztosítani fogják: a Szabad szél helyes cs értékes művészi kivite­lezését Váradv György rendezésében. SZÍNHÁZI MŰSOR: Vasárnap déluán fél 4-kor INGYEN- ÉLŐK (Osztrovszky bérlet) Vasárnap este lél 8-kor SZABAD SZÉL Bérletszűnet. K öszoneín yilvání tás , Mindazok, akik drága jó fér­jem, édesapánk, apósunk, kedves |rokonunk Ssziai Ferenc ehunyta alkalmából koszorúk, virágok küldésévé] a temetésen való megjelenésűkkel, részvé­tük kifejezésével, mélységes fá<- dalműnkön enyhíteni igyekeztek, fogadják szívből jövő hálás kö- szönetünket. Külön mondunk köszönetét a KIOSZ vendéglősök szakosztá- yának teb’es szár,V->n való mu';- jelencséért, a KIOSZ dalárda megjelenéséért és közreműködé­séért, az iparos kart&rsak és jó- barátok, valamint a vendéglátó iparj munkavállalók szakszerve­zetének és a Néobüífé dolgozói- | tiak megjelenésükért. A gyászoló család MS&eSHSS (

Next

/
Thumbnails
Contents