Dunántúli Napló, 1950. október (7. évfolyam, 229-254. szám)
1950-10-15 / 241. szám
8 S ÄPL O 1950 OKTÓBER 14 Dolgozó parasztjaink fejezzék be a húzavefést a tanácsválasztásoki^ Fokozzák a népnevelő munkát, ahol lemaradás mutatkozik A% frhmilt hétre rfsacate&intve e!mce*dtiatíuk, hogy jó munkát vogzett • megj’eezerte dolgozó parasztságunk. Az ősziárpa és a rozs vetés? befejeződött, házából az előirányzott 139.240 holdból mintegy 95.000 hold ran elvetve. A tanácsválasztások tiszteletére vállalt munkák elvégzését így legtöbb helyen már a vállalt, idő elölt teljesítették. Jó példával járnak elől az állami gazdaságok, ahol a vetési munkákat a pótkivetéssel és * felfutott területtel összesen 84V«-ban végezték el eddig, az őszi mélyszántást pedig 35%-ban teljesítették. A dunaszekcsői és a Sziget vár-Szabadság-pusztai csoportok után sorra jönnek a jelentések, hogy a csoportok befejezték a betakarítást és az ősziek vetését. A palkonyai Dózsa-csoport, a virágosi Vörös Május, a nagybudméri Petőfi. a reménypusztai Uj Elet, a mgykozári, ócsárdi, személyi csoportok is befejezték már a búza retését. A községek között Szászvár ás Magyaregregy már 11-én befejezték a vetést, Ivlonosokor még nem jelentette, liogy a község 100% -ban kész, azonban jelentették, hogy Tóth József DÉFOSZ titkár, Sárosi László és Sz. Berta Sándor már elvégezte az ősziek vetését. Használják fel a népnevelők munkájuknál jó példának azokat, akik már teljesítették a tanácsválasztások tiszteletére a búza vetését is. Elsők között lenni mindig dicsőség, ezt tartsa szem előtt a villányi, siklósi és mohácsi járás dolgozó parasztsága is és hozzák be viszonylagos lemaradásukat, csatla- kozzanak az elsőkhöz és még a tanácsválasztások előtt fejezzék be az őszibúza vetését. Az elsők között lévő egyéni dolgozó parasztok, termelőcsoportok munkájának gyors befejezésében nagy szerepe volt a traktorosoknalc, a gépállomások öntudatos dolgozóinak, akik éjjel nappal dolgoztak, hogy vállalásukat végre is hajthassák. Az elsők között kell megemlíteni Inhof Gyula mágnes; traktorost» aki őszi idénytervet már 127 szá- zalékra teljesítette, Hóbor Gyula újpetrei traktorost, aki 104%-ot ért el, Péter József palotabozsoki traktorost, aki 110 %-ban teljesítette őszi idénytervét, vagy Steiger József vajszlói traktorost, alti már a OV/o-nál tart. De meg kell említeni Bernák József kozármislenyi traktorost, aid a heti tervét 283%-ra teljesítette és üzem- anyagfelhasználása 81%. Jól dolgozott Puskás Jenőné 270Vo-os heti tervteljesítéssel, 81% üzemanyagfogyasztással, és Bánkuti Mihály vajszlói traktoros 200l,/o-os heti tervteljesítéssel, 91%-os üzemanyagfogyasztás mellett. A brigádok versenyében első az újpetrei Vas brigád 133 százalékos teljesítményével, második a Jávorka-brigád 131%-os, a pecsvóradi Dózsa szintén 131Vo-os t el j es ítményével. PIROSBLÚZOS TRAKTORISTA Izabelláim d. Valamikor puszta volt, uradalom. Ma már nem puszta, de még nem is falu. Valahol a kettő között — a halármentén fekszik, a legközelebbi kövesúttól jó tO kilométernyire. S ez a távolság gyakorlatban azt jelenti, hogy októbertől áprilisig a 10 kilométer megsokszorozódik és messze viszi Ieab-ellafoldet az élettől. Ennek meg is van a hatása. Erre gondolt Gombos Zsuzsa, a bólyi gépállomás traktorosa is a nyáron, amikor a Hofherrel és a Hofhcrr irtán akasztott cséplőszekrénnyel, elevátorral bedübörgött a faluba. Mint egy hatalmas, őskori szörny,— elől a hatalmas fej: a traktor, utána az ormótlan test: a cséplőszekrény és az elevátor — úgy imbolygóit, mászott előre a szerelvényt RJ. aintlhnnl nézték a íalu- Nem, nem * cséplőgépben nem bíztak, a gépállomási gépben, a gépállomási dolgozókban volt kevés bizalmuk. És még hozzá a kettő közül az egyik lány, ha olajos szerelőnadrág van is rajta. Csaknem egy hónapig csépelt a németbóiyi gépállomás gépe Iza- be'Iaföldőn. Ezalatt a hónap alatt körülbelül a következők történtek: A gépállomás gépe élcsépelte ryaknem valamennyi izabellafőldl dolgozó paraszt gabonáját Jó minőségű munkát végzett, a normán értül teljesített és a szemvesztesége végig- alulmaradt a megengedetten. Az habéi laföldiek valamennyien megtanultak bízni a gépállomásban, * cépál'lomási traktoristákban. Történt ezenkívül még az, hogy Gombos Zsuzsa segédvezető a má- sodDc, vagy harmadik nap ebédszünetében maga köré gyűjtött öt-hat. *■ ?ép körül ólálkodó kisgyereket. Leült velük megsimogatta a fejüket, az egyiknek az inge sarkával meg töröl te az orrát, azután mesélni kezdett nekik. A mesében nem volt szó Hófehérkéről, királyfiak se szerepeltek benne. .1 nu-scesy íraUforo.sró' szólt, aki segített a bajba jutott falusiaknak megszántaní a földjüket, amikor a csúnya kulák (nagy hasa volt. 5 maga mindig paprikás csirkét evett, de a szolgájának a kenyér és víz mellé csak verést adott) — szóval a traktorista bácsi segített, amikor a nagyhasú kulák nem adott igát a szegény falusi parasztoknak. Érdekes mese volt. Bakó Juliska tzinie még lélegzetet venni is el- fc’cjtett és egy pillanatra se vette volna le a szemét a „pirosblúzos- ról”. (Ez a név ragadt rajta a faluban Mindenki csak úgy emlegette: a „pirosblúzos” vagy a ..piros blúzos traktorista”. így emlegették később a falu fiataljai-öregjei egyaránt. Akor is, amikor már elment a faluból. Akkor is sokszor elhangzott: „A pirosblúzos mondta ...”, „a pirosblúzos mutatta.’’) Történt azután még ezalatt az egy hónap alatt az, hogy az első öt-hat gyerek után második, har madik napon már huszonöt-huszonhat gyerek hallgatta Gombos 7.<-uzsa németbólyi traktorista meséit. Azután történt még az is, hogy az izabellaföldi asszonyok elkezdtek érdeklődni, hogy ki is az a pirosblúzos traktorista leány, akiröröl a gyerekek nap mint nap áradozva beszélnek. Így történ* aztán az, hogy egyik este, amikor munka után a határőrök háza előtti hosszú rönkökön Gombos Zsuzsa leült beszélgetni a kis Bakó gyerekek anyjával, hamarosan négy-öt asszony ült le még melléjük. Beszélgettek. Először a gyerekekről, aldk összekötötték őket a pirosblúzos leánnyal. Aztán másról is. Meséltette őket, hegy milyen volt az életük azelőtt, s hogy milyen most. Aztán ő beszélt arról, hogy milyen lesz. Rendszeresek lettek az esti beszélgetések és naponta szaporodott a rönkön üldögélő asszonyok, később férfiak száma. És sok mindenről szó esett ezeken a beszélgetéseken. A saját életükön kívül arról is, hogy mi történik az országban és az ország határain kívül. Nem híida ebeket senki kis- gyűléselcnek, mégis azok voltak a javából. És megtörtént valamivel még előbb az, hogy a pirosblúzos kido- boltatta, hogy estére minden fiatal menjen el az iskolába. Jól verte a dobos, hangosan is mondta —még se ment el egyetlen “fiatal se. Gombos Zsuzsa gondolkodott. A kicsikkel se Így kezdte, miért akar ajtóstul rohanni a házba. A gépnél megbeszélte négy-öt leánnyal és fiúval: este összejönnek az iskolába. Másnap alfa?« minden fiatalja tudta, hogy kultúrműsor van készülőben. Harmadnap már alig voltak kevesebben húsznál. Ekkor este alakult meg a tánccsoport és osztották ki az egyíelvonástos szerepeit. Hogy mi történt még az egy hónap alatt? Megtörtént természetesen a kultúrelőadás. Nemcsak papíron, valóságban is megalakult a DISZ és amikor a falu kapott még egy gépet kölcsön az állami gazdaságtól, a falu minden dolgozó parasztja összefogott és felváltva járt iá hozzá dolgozni — a pirosblúzos kérésére. Aztán befejeződött, a cséplés, a pirosblúzos traktorista elkerült Iza- beílaföldről és hogy másutt folytassa azt,. amit a határmenti se puszta — se faluban abbahagyott. Izabellaföldre pedig —- ha tiz kilométer választja is el a legközelebbi mű úttól. ma eljut a megyei tanácsba jelöltek névsora. Körüiállják majd és aztán valaki felkiált Gombos Zsuzsa nevére mutatva: — A pirosblúzos traktorista! Békés József TAPASZTALATCSERE Videcz Ferenc két úiítása Petőfi-aknán A tanácsválafiztás tiszteletére len- diiietbe jött szocialista inunkaverseny mellett szépen fejlődik az újító-mozgalom is a péesvidéki bányászok kő* rében. Szeptember hónapban összesen Ifi bányász nyújtotta be újítási javaslatát Gsóti József újítási felelősiek. Ebben- a hónapban is már 14 javaslat futott be, amely azt bizonyítja, hogy szépen emelkedik azoknak a dolgozóknak a száma, akik azon gondolkodnak, hogy új módszerekkel, eszközökkel könnyebbé tehessék munkájukat, emeljék teljesítményüket, meggyorsíthassák országunkban a szocializmus építését. Ebben a szellemben töri a fejét és keresi az újat; az észszerűbbet Videóz Ferenc Petőfi-aknai felvigyázó, aki a közelmúltban is két újítást adott és mindkettőt bevezették már az üzemekben. Az egyik értékes újítását. a szénben való elöfurási munkálatoknál alkalmazzák. A bányahatóság utasítása szerint Korfinann vagy Forsrhritt előfúrás. sal hajtott munkahelyeken nehézségek voltak, különösen a kemény nzéntelepeknél. A régi fúrófejekkel 2 méter hpssziíságu lyuknak a beftí- risa 30 perc időt vett igénybe. Hátránya volt még az is. hogy állandóan két embernek kellett tartani, mert annyira rázott. Videóz a régi fúrófej helyett egy levél alakú fúrófejet készített, a már egyszer eldobott régi rugóból. Az új fúrófej segítségével egy 2 méteres lyuk bejárása 2 percei nesz. csak igénybe. Előnye az is az új fúrófejnek, hogy nem ráz és egy emhoT is, kényelmesen tudja a fúrási munkálatokat végezni. Videóz, ebr- társ ezért az értékes újításért, jutalmat. kapott. A másik nagyszerű újítását is bevezették as üzemekben. Petőfi-aknát* egy komplex-brigád két csoportra osztva végzi a talpszabályozási munkákat. Minden műszak végén * vasutat össze kell kötni a szállítás r.a- zartalan biztosításáért. Azelőtt 7 darab vasúti talpfát helyeztek as ideiglenesen elkészített sínpár alá. A következő műszak élőjén további munkafolyamat miatt az ideiglenesen összeszegelt sínpárt szét kellett ütni: Így sok sínszeg használhatatlanná vált és a legtöbb esetben a talpfák is elhasadtak, melyeket az*án csak a tűzre lehetett felhasználni. Videóz Ferenc addig törte a fejét még megtalálta a módját a sok anyag megmentésének. Videez-féle újítás azerint, az összekötésnél most vastalpat helyeznek és így minden műszakon 00 darab sínszeget, 2—3 talpfát ta hárítanak meg. így a keresetük is lényegesen emelekedett, mert ezzel az eljárással sokkal nagyobb teljesítményt tudnak elérni a vájárok. A vastalppal való összekötés egész egyszerűen történik. A sínpárok összekötésénél a vastalpakat lehelyezik :» sínpárok alá, az elfordítható lemezeket ráfordítják a sinre, a két végét hevederezik és a csavarok meghúzása után, már is mohét a szállítás. A sín felszedésénél a lemezeket elfordítják a sínről és már is szabad, folytatható a munka. Ezért az újításért is jutalomban részesítették Videóz Ferencet. LEGFŐBB ÉRTÉK mm——— ■' ■ i»b wn'i'i»BPr A kanyaróról A legelterjedtebb gyermekbetelg-ség, melyen szinte valamennyien átestünk a kanyarón. Fertőző betegség, kórokozója a legkisebb ismert vírusok, (élőlények) egyike. A betegség csak közvetlenül a betegtől terjed, közvetett átvitel: személyek, tárgyak útján — nem lehetséges Fertőzés módja az ú. n. cseppfertőzés, a beteg egyén által kiköhögött apró cseppecskék, sőt a kilehelt pára is tovább viheti a kórokozó vírust, gyakran a légáram, még a másik szobába is átlebegtetheti. A betegség fertőző képessége oly nagy, hogy égy-két percnyi tartózkodás a kanyarós közelében már elegendő a negfertőződésre. Lappangási ideje: 10—11-nap, mely idő alatt a megfertőzött egyén bá- gyadtságról panaszkodik, A betegség kezdetét, hurotos tünetek: nátha, bő váladékkal, garathurut, szemkötőbárA minap. 1879 augusztusában a puszipusztai Bánat Gáspár, kinek lévén 9 hold földje és egy háza, a régi kiégett kémeri'yriyíTág helyébe épített egy újat. Az. új kémény rendben füstölt, a sonka, kolbászfélét is jói meglógta és így Bánat Gáspár úgy érezte, hogy jó munkát végzett. Azonban az 1880 év júliusában 8 oldalas írást kapott, néhol jókora betűikké) tarkítva, de tekintve azt, hogy olvasni nem tudott, az egész paksamétát eltette a lajbizsebéke. Nem múlott bele tél év és most már 12 oldalas írás jött, pár hónap múlva 17 oldalas és Bánat Gáspár örömmel tapasztalta, hogy a császárság jól megoldja a puszták és tanyák papirellátását. Azonban még mielőtt levéltárat nyithatott volna, egy sajnálatos esemény jött közbe, amennyiben csendőrök jöttek és börtönbe vitték Bánat Gáspárt anno da- cumál 1882-ben. Odabent azután valahogy úgy adódott a dolog, hogy sem szántani-, sem velni-való dolga nem volt és a császári félhomályban megtanult olvasni, méghozzá a laj- b/zsebböl. elökotorl irományon. Nem ment gyorsan az olvasni-tanulás és így elolvasta körülbelül kileucszáz- szor az alábbiakat: „Az 1880-ik évi Országos Törvénytár 1880. évi CMLXI1I. törvény czihk a kémény plántálásáról. Szentesítést nyert az 1880. évi június hó 13-án. Kihirdeltetetl az országgyűlés mindkét, házában 1880. évi június hó 14-én. Ml ELSŐ EERENCZ JÓZSEF. Isten kegyelméből Ausztriai Császár, Csehország Királya. Stb., és Magyar- ország Apostoli Királya. Kedveli Magyarországunk és társországai hű Főrendéi és Képviselői közös egyetértéssel o következő törvényezikket tér’,esztelték szentesítés végett Felségünk elé: I.-fejezet, 1. é’. A kémény- plántálásról olyaténképpen, azok, ak/k plántálnak, a MXL töryényczikk 0. § 7. bekezdése d) pontja, akik nem plántálnak, azoknak az 1874. évi XXXV/. t.-c. 108. bekezdése k) pontja, akik nem plántáltálde akarnak é.s akile nem akarlak, de plántállak, azoknak az apjuk illelélcességének megjelelő helyen kiváltott helyhatósági bizonyítvány ellenében kibocsájtott jogos passzus ellenében ezen töryényczikk 0. § 32 bekezdése a mérvadó." Ezejután megérlelődött Bánat Gáspárban az a vélemény. hogy az olvasniludók mind bolondok-, de csak azért, mart a császár megtanult írni Bánat Gáspár az 1888-ik évben, anno daruinál a törvénycikk és bekezdése értelmében még mielölt ezt szentesítés végett Felsége elé terjesztette volna, a börtönben elhalálozott, minekutána otthon hátrahagyott több végzést, leiratot és odavonatkozó törvényezikket. valamint egy 23 éves fiúgyérmékét, kit anno dacumál Bánat Tóbiás néven jegyeztek be a meglelelö hivatalban. Bánat Tóbiás 31 éves korára megtudta, hogy az apja engedély és az országos tűzrendészen bizottság meghallgatása nélkül épített kéményt és többszörös idézés ellenére sem jelent meg a bíróság előtt. Bánat Tóbiás évekig járta a különböző hivatalokat, hogy a kémény plántálási ügyet végre lezárja, de többnyire hiányzott egy-egy irat, vagy a felmenő rokonainak részéről, vagy pedig a mellékletek nem voltak mellékelve és amikor 1911 december másodikán a Lótenyésztési Felügyelőségén kijelentették, hogy plántálási ügy egyszerűen nem is létezik, ez csak nyomdahiba lolylán jelent meg az Országos Törvénytárban, akkor az iktató ajtajában csendesen megütötte a guta. Húsz: éves Oszkár fiára már nem maradt sem ház, sem föld, csak mintegy 19 kilogramm iromány, akta és egv friss idézés. Bánat Oszkár már nem tudta pontosan, hogy milyen főbenjáró vétket vétett az a gézengúz nagyapja,/ de azért ö is — habár gyárban dolgozott — körülbelül négy évet töltött hivatalok előszobájában és amikor n I4-es háborúban tüdőlövéssel ieküdt a vonalak előtt és várta a szanítécekel. az első állásból előkúszott egy kézbesítő és átadta neki a legújabb idézést az. Országos Irattárhoz Bánat Oszkár a továbbiakban a császár helyett a „tőmélfóságú‘‘ lovastengerész nevében kapta a rendeleteket és a hivatali pofaszakáll o kalapra csúszott daru- toll formában. Amikor 1940-ben 49 éves korában egy íellebbezés közben csendesen elhúnyt. akkor már a iél mázsát is meghaladta a kéményplántálási ügy paksamé- tája. Fia, Bánat Péter most 31 éves, de öt is, már jópár- szor becitálták ebben a tengerikigyó ügyben. Abban az jizemhep dolgozik, ahol az apja. A legutóbb az iizem- ’ ben választási nagygyűlés volt. ahol az előadó, az üzem egyik munkása, tanácstag-jelölt azt mondta: Ml. A DOLGOZÓK intézzük ezentúl a dolgozó nép ügyeit A városi tanács már működik is. Ezt bizonyít ja, hogy megjött a véghatározat és így Bánat Piter a tegnapi hűvös estén begyújtott a cserépkályhában a lélmázsás papirhalotúmal. Elhatározta, hogy anno dacumál, október 22-én beadja a névváltoztatási kérelmét öröm Péter névre és ha minden jól megy. akkor a hét végére, már ez a véghalározai is megjön. lya gyulladás, jellegzetes a száraz, ugató köhögés. Ezen előkészítő szak 3—4 napig tart, mely után a száj üreg nyálkahártyán — rendesen a kisör'ök- kel .szemben — megjelennek az ii. n. Koplin foltok. Piros udvartól körülvett fehéres, gombostüfejnyi kiemelkedő foltok, melyek csak 1—-2 napig látahatók. Egyidejűleg magas 1áz jelentkezik (40°-ig) mely azonban igen gyorsan 1—2 nap alatt a normálisra süllyed, A Koplik foltok megjelenése után két-három nap múlva „kivirágzik” a kiütés 1, nyálkahártya kiütések: a száj nyálkahártyáján kerek, sötétve- rös foltok, 2. bőrkiütések mindig a fejen és az arcon kezdődve lepik el az egész testet. A kezdeti gombostűfej - nyi halványrózsaszín kitüsek mindjob- jon meignagyobbodüak, sötétvörös színűek lesznek és összefolynak. 2—3 nap nrulva a megjelenés sorrendjében a kiütések kezdenek elhalványodni. A kiütések alatti állandó magas láz, az elhalványodáskor hirtelen leesik és a beteg általános rossz közérzete megjavul. A kanyaró általában enyhe lefolyású betegség, melyet azonban szövöd - menyei: gennyes középfülgyulladás, hörghurut, tüdőgyulladás, stb. súlyosbíthatnak. Közvetlenül a kanvaró után fellépő egyéb fertőző betegségek: dif- téria, vörheny, szamárkőhögés, igen rossz indulatú lefolyást mutatnak, régi tbc-s folyamatok kiújulhatnak, sőt frissek keletkezhetnek. Az ártatlannak kinéző kanyaró ezen kellemetlen mellék, illetve útókövetkezményei miatt nem szabad felületesen elhanyagolni, hanem komoly betegségként orvosnak kell megmutatni. MSEI HM 8 I APOLLO 18 á-.r-g Hatalmas színes, magyarul beszélő szovjet filmalkotás Berlin eleste 1. RÉSZ ’zerep'ők: Gelovaní. B. Andre- jev, M. Koval óva. Előadások: 5—7—9 órakor. UBB.SIR 18-áiit 8 nagy alka'om Előadások fél fi, fél 7. fél P-kor P $ & K,Y A /5-érg Egy román paraszt levele. — Balesetclháritás a bőriparban. — Bálrak sportja, — Bartók zenei verseny — Cseh erdők virága. —- Híradók, Előadásul* vasárnap 5 fél 7—8 órakor 1 és 2 forintos helyárak Hétfőn: „Nagy alkalom" Előadá-ok 6 -8 órakoi Kendo bolyai ah. I I