Dunántúli Napló, 1950. október (7. évfolyam, 229-254. szám)

1950-10-13 / 239. szám

2 1950 OKTŐB3S í3 H A P L 0 A párttzervezet irányításával aa t)B jót áttervezi Komlón a munkaversenyt A Kossufh-akna bányászai egymásután iuiteifesifik a tanács választásokra tett felajánlásaikat . Amint, közeledik október 22-e. a tsnáesvé I osztások napja, úgy fokoz­zák dolgozóink a munka lendületét, eleget téve annak a nemes válla­lásai;, melyet c nap tiszteletére célul kitűztek. Ezt a nemes versen­gési láthatjuk a komlói Kossuth - aknán is, ahol a bányászok nem csak teljesítik felajánlásukat, ha­nem azt jóval’túlteljesítik. Serbán Frigyes fejtési „Békebri­gádja” a tanácsválasztások tiszte­letére vállalta, hogy az eddig elért 7 csillés átlagot 3.7 csillére emeli. A brigád lelkesedése, munkaszere­tete azonban tovább fokozódik és ennek eredményeként már 9.4 csille a havi átlagteljesítménye. A Serb á n-b rigód versenytársa a másik harmadban dolgozó Till Já­rtas brigádja, amely ugyancsak szé­püli emeli teljesítményét és követi a ,.Béke”-torigád példáját A Tlll- brigád az eddig elért 104 százalék­ról vállalta, hogy az átlagteljesít­ményt 121 százalékra emeli. Ezt már is túlteljesítette ér a 10i mű­szakon 130 százalék volt az októ­beri átlagteljesítménye. A harma­dik harmadban dolgozó Kovács Já­nos (2) brigádja sem. akar lemarad­ni a többiermelésért folyó küzde­lemben. ök is méltóan akarják megünnepelni a tanácsok választá­sát. és ezért szárnyalták túl a fel­ajánlást. A Kovács -brigád 111 szá­zalékról 115 százalékra vállalta az átlagteljesítmény emelését és máris i?3 Százalékon átl. Arról beszélnek ezek a szép tel­jesítmény eredmények hogy a bri­gádverseny keretein belül gyönyö­rűen kifejlődött az egyéni munka- verseny és a párosversny Is. Egyé­nileg kiváló teljesítménnyel Rein­hard Péter vájár halad az élen, a 216 százalék átlagteljesítményé­vel, Szkupa János vájár 209 száza­lék, Schmalcz Antal vájár 208 szá­zalék, Storcz András segédvájár 203 százalékon áll az eddigi átlag­teljesítményével. A tanácsválasztésok tiszteletére indított szocialista munkaverseny csatlakozása óta 15 fővel emellce- dett a párosversenyzők száma is a komlói KossuLh-alltmán. Vólcö Imre vájár versenyre hívta S. Nagy Fe­renc vájárt, és ennék eredménye­ként Vókó 115. S. Nagy Ferenc pe­dig 156 százalékra emelte teljesít­ményét. Jó munkát végeztek » műhely dolgozói is, akik a legszűkebb ke­resztmetszet kibővítését, a sűrített levegő-hiány leküzdését tűzték ma­guk elé felajánlásukban. A vállalá­sukat ők is teljesítették, teljesen át javították a bányában a csőháló­zatot. A vállalásteljesítés eredmé­nye: a bányászoknak kellő mennyi­ségű energia áll a rendelkezésükre a termelés növelése érdekében. Ez a lendületes munka természetesen meglátszik az akna teljesítményén is. Október 1-től 9-ig az akna ijsák 03.4 ■ százalékra tudta teljesíteni a napi tervelőirányzatát, 10-én már 90.9 százalékra teljesítette 70 száza­lékos munkaerőellátottság mellett. Sok mindenről beszélnek ezek a szép eredmények. De a számok mö­gött megtaláljuk az üzemi pártszer­vezet. helyes irányítását és nem utolsó sorban az UB jó munká­ját is. Az üzemi bizottság kezében tartja a mur.kaverseny szervezését és mozgósítja a bányászokat a terv mielőbbi befejezésére. Nézzük, ho­gyan végzik feladatukat a harmad­titkárok Kossuíh-aknán. — Minden héten brigádértekezle­tet tartunk — mondja Grósz elv­társ — ahol beszámolunk a brigá­doknak az egy hét alatt végzett munkájukról és közösen útbeszéljük a következő hét feladatait. A hoz­zászólások során felszínre kerülő hiányosságokat azonnal orvosoljuk és így biztosítjuk a teljesítmények emelkedését. — De ugyanígy minden héten be­számolunk a népnevelők és bizal­mi elvtársaknak is —- veszi át a szót Szabó elvtárs, a másik harmad- titkár, aki éppen azoknak a név­sorát állítja össze, akik újonan csatlakoztak a munkaversenyhez. Négy brigád alakult ismét a fa- téren, melyek vállalták azt, hogy a bányászok által elhasznált fokoza­tosan emelkedő faanyagszükségletet zavartalanul biztosítják. A nép­nevelők és bizalmiak munkájának eredménye az is, hogy a szerdai napon ismét négy bányában dol­gozó csapat kereste fel az ÜB Iro­dát, hogy konkrét felajánlást te­gyen a tanácsválasztások tisztele­tére. — Sokkal nem tudom emelni a termelést — mondja Bátai Ferenc csapatvezető — mert nagyon nehe­zek a fejtési viszonyok, de ennek ellenére csapatom nevében vállalom., hogy az eddig elért 3 csillés fejtel­jesítményt a tanácsviV-asztások* tisz­teletére a hónap végére 3.5 csillére épelem. • Utána következett Dobos József csapatvezető, csapata nevében 6.2 csilléről 6.5 csillére, Hamvas Antal csapata* nevében 3.6 csilléről 4 csil­lére és Bisch off József csapatvezető pedig 3 csilléről 3.2 csillére Vállalta teljesítményének emelését. Berlin elej f e li díj zb e m a tatája Tegnap este itíszclőadáwn mutatták be Pécsett a Berlin eiest« e, szovjet tűm első résaéL A feldíszített Apollo fllginiiibáthua a honvédség diszőrsége állott As ünnepségei a szovjet és raj- gyár himnusz vezette be. amit a hon­védzenekar játszott, majd Horváth Jó­méi elvtára, a megyei békevédelmi bl- isottaág elnöke megnyitotta a díszbe­mutatót- Miklós Klára szavalta el mű­részt előadásban Dcveeaeri Gábor ver­sét. Ezután Radó István elvtárs tartotta meg beszédét ünnepélyes fHmbemu tatóra gyűl­tünk Össze. A harmincéves szovjet Htannürészet kimagasló alkotása, « „Berlin eleste", Pécs dolgozó népe elé kerül. Az a film, amely mór Euró­pa több országában hatalmas meg­becsülést, sikert vívott k; magának és sanely ezévben a nemzetközi filmvcr- aeny nagydíját nyerte el. A „Berlin eleste" több annál, mint «mit általában filmnek nevezünk. „Népi hüsköliemény" — így nevezi méltatásában a Pravda, a bolsevik sajtó. Olyan alkotás, amelyet csak az élenjáró kultúra, a szocialista kultúra hazájában lehet létrehozni. Csak a kommunista pártosság teremthet olyan remekműveket, mint a „Berlin eleste". Az a pártosság, amely a Htarxizus igazságának gránitalapza­tén áll, amelyet mélyen áthat a szo­cialista haza er.eretete, a népek sza­badságának én békéjének magasztos •szmóje. Ml áll ennek « nagyszerű alkotás­nak középpontjában? Mi a legfőbb mondanivalója, lényege? Erre nehéz válaszolni. De * talán nem tévedünk, ha azt mondjuk, hogy mind az elénk- táruló derűs békekorszakbau, mind a nagy honvédő, felszabadító háború fergetogében a leglényegesebb: a szovjet ember. Aki új, emberhez egyedül méltó társadalmat épít, a szabadság és boldogság új korsza­kát:, a kommunizmust nyitja meg a történelemben. Aki lángoló szeretet­tel szereti szép hazáját és izzó gyű­lölettel gyűlöli azokat, akik békés, alkotó munkájában háborgatják, akik szabadságára, jólétére, életére tőrnek. A „Béri in eleste" főhőse az egész emberiség békéjéért és boldog­ságáért folyó harc vezére, az, akiben a szovjet emberek minden nemes tu­lajdonsága harmonikusan olvad egy­be: a nagy Sztálin. Előttünk áll a bölcs államférfi és a zseniális had­vezér, akinek stratégiai tudománya megsemmisíti nz imperialisták ke- kegyetlen, kalandor haditerveit. De nemcsak a, szovjet népek és az egész emberisig nagv vezérei ismerjük meg, •lőttünk áll Sztálin, a nép fia, aki együtt él, együtt lélegzik, harcol és vigad * többi szovjet emberrel, az ő neveltjeivel, édes gyermekeivel. Lát­juk Sztálint a kertben kapálgatni é« látjuk őt, amint Ivánowil, a derék acélöntővel együtt, énekli kedves da­lait, népe dalait. Amikor Sztálin elvlársat' látjuk, olyan, mintha az egcsz szovjet népet látnánk és amikor az egyszerű szovjet harcosokat, mun­kásokat látjuk, olyan, mintha Sztá­lint látnánk. • Rengeteg tanulság adódik, számunk, ra ebből a csodálatos alkotásból. Mindenekelőtt az, hogy a Szovjet­unió, a szabadság országa legyőzhe­tetlen. Hitler a modern technika min» den eszközével felszereli» rablóban­dáit, elvetemült falkái így törtek rá a szovjet népek békés életére. Har­coltak, mint a vadállatok, nem is­mertek kíméletet, ahová betették lá­bukat, ott a pusztulás, a gyilkosság, a halál lett az úr. De az embertelen­ségen végül is győzött a szocialista humanizmus, a pusztulás felett az al-; kotás, a halál felett az élet. Valóra váltak Sztálin még 1934-ben mondott .szavai: „Mi a béke mellett vagyunk és a béliéért harcolunk. De nem té­liünk a fenyegetésektől és készek va­gyunk rá, hogy a háborús uszí/ók csapására csapással lelljünk. Aki bú­két akar és tárgyilagos kapcsolato­kat igyekszik velünk létesíteni, az mindenkor támogatásra talál nálunk. Azokat pedig, akik megpróbálnak rá­támadni országiméra. úgy vissza­verjük, hogy belepusztulnak, nehogy még egyszer kedvük kerekedjék disznó-ormányukat, a ml szovjet ker­tünkbe bedugni." Az imperialisták rátámadtak a Szovjetunióra és. ka­landjuk úgy végződött, hogy a ber­lini Reichstag ormira a hős szovjet katonák .kitűzték a győzelem vörös zászlaját. A sztálini figyelmeztetés ma is időszerű. Hitler hűséges tanítványai kirobbantották a háborút Korea föld­jén. Nyilvánvaló, hogy a Korea el­leni hadjáratot csak hadgyakorlatnak szánták. Hadgyakorlatnak, amelyen azonban kibonlakozik újra a maga törteimességével, barbárságával,, az imperializmus gyűlöletes arca. Akár­csak Hitler hordái, az amerikai zsol­dos banditák asszonyok és gyerme­kek tömegeit mészároljál; le. városo­kat és falvakat tesznek a főid porá­val egyenlővé. Tehetetlen dühükben, azért, mert a hadgyakorlat rosszul sikerült, azért, mert Koreában kény­telenek megtanulni, hogy egy szabad népet, mégha kicsiny is, nem lehet térdrekény szeri leni! De az imper'alis- ták célja nem,Korea, hanem az, amit Churchill 1918-ban tizennégy nemzet haderejével akpri in: g;semmi-íteni, a cél az, amit Hitler bandái a föld Ijellkes Deák Lívia elvtársnő tanácstag-jelölt a városi tanács feladatairól és terveiről készéit színérő] akartak eltüntetni, a c<53 a világ dolgozóinak bástyája, minden békeszerető nép támasza és remény­sége: a Szovjetunió. Hadd idézzünk újra Sztálin 1934-ben mondott beszé­déből: „Aligha fér hozzá kétség. hogy a második Szovjetunió elleni háború a támadók teljes vereségére, Európa és Ázsia számos országában forrada­lomra a az országok burzsoá-földeeúrí kormányainak megsemmisítésére log vezetni." Ezt mondta Sztálin elvtárs 1934-ben! és a második világháboní után Európában a népi demokráciák egész sora, Ázsiában a felszabadult hatalmas, 500 milliós Kína bizonyít­ja bölcs előrelátását, a marxizmus tanításainak igazságát. Es ennek alapján jelentette ki a Bolsevik Párt egy esztendővel eze'öttazt: ha a vál­ság, az összeomlás elől menekülő im­perializmus újabb világháborút pro­vokálna ki, úgy az teljes megsemmi­sülésével, a szocializmus világmére­tű győzelmével végződnék. Mert a történelem kerekét visszaforgatni scmniiiéle churchillek, hitierek, tru- manolc nem képeseid A „Berliu elesté"-ből megtanuljuk azt, hogy milyujJ erős az az állam, amelyet maga a dolgozó nép vezet. Az imperialista hordák feletti törté­nelmi győzelmet a szovjetek, a ta­nácsok hazája vívta ki. Ay az állam, ahol a hatalmat a moszkvai autó­gyár, a bakui olajkutak munkásai, a Donyec és az Ural bányászai, Uk­rajna és Tádzsikisztán kolhozparaazt- jai, — maguk a szovjet népek gya­korolják. Most mi is ilyen államot építünk hazánkban. Tíz nap múlva megválasztjuk tanácsainkat, nálunk ■s az Isíván-aknai bányászok, a bólyi dolgozó parasztok, a pécsi egyetem tudósai, — dolgozó népünk fogja maradéktalanul kezébe venni a halai­mat. Magyarország ezzel az eddigi­nél i* inkább a dolgozók hazája lesz, »hol a föld. a gyár, a kultúra, a hatalom, a jövő — minden a dolgo­zó népé! Szabad és virágzó a mi drága ha­zánk, amelyet forrón és áldozatké­szen szeretünk és amelyet az imperia­lista gyilkosokkal, Truman és Tito bandáival szemben készek vagyunk életünkkel is védelmezni. Alkotómun­kánkat. és a békéért vívott odaadó harcunkat erősíti az a tudat, hogy ré­sze vagyunk a legyőzhetetlen béke­frontnak, hogy óit állunk a sztálin­grádi, berlini csaták hősei, a ha­talmas Szovjetunió oldalún. Az erő­sebbek mi vagyunk, mert mi vágynál; az élet és a jövő harcosai. A győze­lem a miéül., mer/ bennünket a nagy Sztálin vezet! A Zsolnay-gyárban választói nagy­gyűlés volt, Mos;, első esetben ültek ott a választók között azok is, akik­nek megválasztásáról volt szó, a ta­nácstag-jelöltek. — Régen is volt a gyárból két család, melynek tagjai be­kerüllek a törvényhatósági bizottságba, a Zsolnayak, a, Mattyasovszkyak, csak azért voltak ott, hogy bennünket még jobban elnyomhassanak — mondta fel­szólalásában Bágyi Frigyes, munkásból lelt műszaki igazgatóhelyettes. Mintha felnyitották volna a zsilipeket, úgy áradt a felszólalók szavából a múlt gyűlölete, a felen és a jövő szeretete Deák Lívia elvtársnő, a Városi Pártbi­zottság titkárának előadása után. ■Se A régi boltíves pincehelyiség zsúfo­lásig megtelt, sokan még be sem fér­tek. Ezt a dohos, levegőtlen odút sze­melte ki annak idején a tőkés kultúr­teremnek, de csak azért, hogy a száj­íze szerint való „valláserkőlcei és ke­resztényiszocialista" fércszindarabokkal tömjék tele a dolgozók fejét- Az öt­éves terv következő évében elkészül a gyár kullúrhóza, a „zöld villá"-t>an, mely üresen áll. EZ A „KUI TÜR-P1NCE“ a régi ki­zsákmányolásra emlékezteti a dolgozó­kat és itt még erőteljesebben zeng a gyári énekkar dala: „Boldog hazában új ifjúságunk országot épít már..." „Elvtárs, Sztálin nevével munkára ké­szen indulj előre már-.." A békebizottság elnöke, Müller Já­nos "megnyitja a Népfront nagygyűlé­sét. Deák Lívia elvtársnő elsőnek Pár­iánk Központi Vezetőségének, a Me­gyei és Városi Bizottságnak dícséretét tolmácsolja a gyár dolgozóinak a bé­kekölcsön-jegyzésnél végzett jó mun­kájukért. Szabó Lászlónc a felszólalások során később erre azt mondta: „Örülök, hogy dicséretet kaptunk a Párttól és azt hiszem valamennyiünk nevében beszé­lek, amikor megígérem, hogy a tanács- választások sikeréért még jolrb agitá- ciós munkával érdemeljük ki a dicsé­retet," Deák elvtársnő beszéde első részében hangsúlyozta, hogy ismét nagy győze­lem előestéjén állunk, a tanácsok meg­alakításával élő valósággá válik alkot­mányunk é» népköztársaságunkban valóban minden hatalom a dolgozó né­pé lesz. * i FET.ZÜGO'IT A TAPS. A későbbiek­ ben. ben. a felszólalásoknál Garamvölgyi Anna is err'd beszélt az ifjúság részé­ről: „A dolgozók hatalmát, a mi ha­talmunkat minden ellenséggel szemben megvédjük, ha fegyverrel kell, akkor fegyverrel!" Deák elvtársnő a továbbiakban a régi népnyúzó világról, a Visnyák, Mattyasovszkyak, Zsolnayak uralmáról beszélt, amikor egész városrészeket bű­zös övezetnek nyilvánítottak, hogy ott ne kelljen építkezni, utakat épüeni, amikor elszabotálták a külső városré­szek vízellátását. A felszólalásoknál felállt egy idős munkásasszony, Lakatos Józsefné, ő is erről beszélt. elmondta, hogy ő a llegyalja-utcában lakik és amikor ar­rafelé lefektették a vízvezeték-csöve­ket, voit egy ember a városházán, aki már akkor megmondta, hogy ez így nem lesz jó, de éppen ezért halálra üldöztek az akkori urak és az öngyil­kosságba kergették. „Most már tudom biztosan -— mondta Lakatosnc — a tanácsokkal rt vízellátás kérdése is megoldódik." Ez így is van- Deák elrtársnO T>cr szédeben bejelentette, hogy hatszáz­ezer forintos költséggel már meg is kez­dődött a karsztviz-kulatás, * FKLZÜGOTT A TAPS MINDEN NÉVNÉL, amikor Deák elvtársnő ä gyárból kikerülő tanácstag-jelöltekről beszél, Dallos ICovúas József igazgaló­ról, Albert I-ajosnéról, Báthori Gyulá­ról Mayer Józsefről, Bruczkó Istvánról. — Á Pártnak, Rákosi elvtársnak köszönöm a jelölést — mondta Albert- né — és ígérem, hogy. a jövőben még jobban fogok dolgozni. Dallos Kovács elvtárs is megköszönte a bizalmat, „So­hasem felejtem el. hogy a munkásosz­tályból kerültem ki és úgy igyekszem dolgozni, hogy a dolgozók érezzék, hogy jól választottak.'1 „Én, mint pártonkívüli dolgozó, én is a Pártnak és Rákosi elvtársnak kö­szönhetem elsősorban a jelölést, azután pedig a dolgozó népnek, akik oda be­választanak, ha igaz lesz." — mondotta Mayer József. Deák elvtársnő beszédének minden részletére reagáltak felszólalásaikban a dolgozók. DeáSt elvtársnő sr.\ mondta: — A tanácsok feladata a megvá­lasztásuk után az ötéves terv fejlesz­tése. Csak itt, a Zsolnayban ,a jövő évben tizenkétmillió forint értékben hajiunk végre beruházásokat, ez az ősz- szeg több, mint két évvel ezelőtt a gyár egész évi termelése, Gyurasics József elvtárs fehzgj,-Jó­sában elmondta, hogs- már eddig is so­kat kapott a Zsolnay-gyár a nép álla­mától, új gázkemencét, csecsemőott­hont, laboratóriumot és azt is, hogy a dolgozók .bekerülnek az államigazga­tásba. „A korongos műhelyben, ahol azelőtt gázos, poros volt a levegő, most gőzfű­tés van és egészségesebb lesz a mű­hely — mondta Bágyi elvtárs. — Min­denben érezzük a Eárt szerető gondos­kodását és már ezért is valamennyien ott leszünk Farkas elvtárs vasárnapi nagygyűlésén, mindannyian örülünk annak, hogy Pártunk főtitkárhelyette­sének szavát hallhatjuk." * A TANÁCSOKRA SZAVAZNI annyit jelent, mint szavazni a dolgozó nép ál­lamhatalmára, a békére, az ötéves terv­re, népünk jólétére és jövőjére — mondta Deák elvtársnő. Érzik ezt a gyár .dolgozói valameny- nyien. Ezt tükrözi vissza mind a 35 hozzászólás. Kurucz Sándor verseny- titkár arról ismertetett statisztikai adatokat, hogy kik voltak a régi világ­ban a törvényhatósági bizottságban. Deák elvtársnő választási beszédét « Párt, a Szovjetunió, Sztálin és Rákost elvtársak éltetésével fejezte be és a gyár dolgozói felállva, tapssal üdvö­zölték őket és a felszólalásokból t* minduntalan kicsendült a Párt, a Szovjetunió, Rákosi és Sztálin elviár- rak neve. Gyurasics József elvtárs a szigetelő-mérő dolgozói nevében ver­senyt indított, hogy a választás napján mindenki legalább délelőtt tíz órára szavazzon le. ezt Dallos Kovács elvtárs 9 órára módosította, de a felszólalók még kúton is kihangsúlyozták, hogy ez is késön van. a kora reggeli órákban egyemberként akarnak a Zsolnav-gyór dolgozó leszavazni a tanácsokra. Á telkes és ünnepi választói nagy­gyűlés végén a jelenlévők elénekelték az Int ernacionálét. Fokozzuk a szálastakármány,- hu r»joma- és tengeri- begyűjtés ütemét Megyénkben a szállítási szerződéskö­tések melleit a burgonya-, kukorica- ós széna-begyűjtésben eddig legjobb ered­ményt a siklósi, szigetvári é.s pécsi já­rások értek el. A siklósi járásban bur­gonyából már az évvégi keret 38 szá­zalékát gyűjtötték be. Igen gyenge azonban a pécsi járás eredménye, csak 19 százalékon mozog. Kukorica begyűj­tésben jó eredményt ért el a szigetvári járás 11 százalékos teljesítésével, míg utolsó helyen a sollyei járás áll. csak 4 százalékban teljesítette eddig évvégi tervét. Szálastakarmány begyűjtésben első a pécsi járás, eddig már 50 száza­lékot gyűjtött be szénából. Az utolsó helyen a mohácsi járás van, mert év­végi tervét csak 24 százalékra teljesí­tette. A begyűjtésben hátrninardt járások dolgozó parasztjai példát vehetnek Lo­vasa Istvánná' magyarszéki 13 holdas parasítasszonytól aki 517 százalékban tel jesítette takarmánygabona lrcudási.kö­telezettségét. vgy mint. Csapó Jánostól ■ Kővágótöttösrőf. aki 9 holdon gazdál­kodik. de takarnianygabogából 300 szá­zalékot teljesített. Kiemelkedő ered­mény! ért el Dobosi Dezső máriaké- m'éhdl ” holdas dolgozó paraszt is, mert n takarmánygabona begyűjtésnél 432 százalékot teljesített. Még job| eredménye volt Földvári József ina> gyár ni ecskei lg holdas dolgozó párasát» irak, takarmánygabonából 650 száza­lékra teljesítette 'kötelességét. llurgony'»'beadásnál jó példával jár* nak elől Zámbó Lőrinc 13 holdas m*á« riakéméudi dolgozó paraszt 266 százai tokos. Szabó'Gyula vókányi U holdas dolgozó paraszt 366 százalékos teljesí­tésével, Szénobegyüjtésben Kishaltyá»> han Piveh Mátyás 240 százalékban te« eleget kötelezettségének. Kölkcden Ka. tons Gyula 100 százalékban teljesített* kötelezettségét az. állammal .szemben. Szabadszentkirályon Lukács István 1Ű holdas középparaszt 352 százalékot ért oL . / Jó! teljesítette kötelezettségét Móka László 17 holdas szebényi dolgozó par raszt is, aki 360 százalékos teljesítésé­vel mutatta meg. hogy miuden éráié* vei támogatja a nép állaniának cé*t- . tűzéseit. Nagy Pál böfyksipoterdi f holdas dolgozó paraszt azonban mind­ezeken túltett és 502 százalékkal me­gyénkben a legjobb teljesítményt érte el Természetesen az eredmények láttál nz ellenség nem alszik és minden Ich* tőséget megragad, hogy akadályozza s begyűjtés ütemét, s ezért kíméletlen® le keli leplezni u támadásaHtaL

Next

/
Thumbnails
Contents