Dunántúli Napló, 1950. október (7. évfolyam, 229-254. szám)

1950-10-04 / 231. szám

RSIcsSolegvzéssel válaszol! a bábsrás gyieltogatóknak, az smerika! imperiaíísfáknak! AZ EGÉSZ SZENDRŐDI CSALÁD LESZAVAZOTT A BÉKÉRE Azon a reggelen, amikor megjelent a Magyar Népköztársaság kor­mányának felhívása a békekölcsön jegyzésére, éppúgy útnak indult a Szendrődi-család, mint más reggeleken. Szendrődi József és apósa, Kál­mán József hatra ment a gyárba, felesége csak hétre jár, mert négy hó. napja a sajtoló műhelyből átkerült az irodába, ahol bérelszámoló. Koráb- ban megy be azért, mint hét óra, na ért a karján viszi az egyéves kis Ju- dilot a gyári bölcsödébe. Végül útnak indult az elsőosztályos ifjú Szencl- rödi Jóska is a Vaníliás-utcai iskoia felé. Megkezdődött a Szendrődi- család munkanapja. nap C2, mint a többi hiszen még egy kis otthoni „rőpgyűlésféle" te megelőzte, ahol a Szendrődi házas­pár elhatározta, hogy 1.200 forintot tegyeznek. Nem is volt vita ezen.. — Én megkeresek 420.at, te öt­száznál is többet, az több mint ki- lencszáz forint, ennyire igazán je­gyezhetünk 1200-at — mondta Szend­rődi elvtárs. — Ha azt számítjuk, hogy tavaly kerten 800-at jegyeztünk, akkor js most legkevesebb ezerkétszázat kell Jegyeznünk. Fejlődött azóta a gyáT la annyit és mi is fejlődtünk annyit, mindenképpen. Tavaly te még nem dolgoztál a Zsoinayban és én még nein dolgoztam az irodán, hogy mást már ne is mondjak. — válaszolt a felesége, de már Indulni is kellett a gyárba, mert ezen a reggelen ott va­lódi röpgyűlés volt. Valódi, lelkes röpgyűlés, de azért még közelsem ismerték fel valameny. »yien, hogy a békekölcsön több, mini egy széni kölcsön, hogy a béliekül, csőn biztosabb békét, gyorsabban be­teljesülő tervet, sokszoros hasznot felent mindannyiunk számára. A Zsolnay-gyár dolgozói kihívták a bőrgyáriakat és a dohánygyáriakat békekölcsön-jegyzési versenyre, azon­ban a jegyzés kezdetén mégsem áll­tak valami nagyon jól. Szendrődi elvtárs szót kért és fel­szólalt Először elméletileg beszélt a kommunista példamutatásról, azután bemutatta gyakorlatilag is és jegyzé­sét hétszáz forintról felemelte ezerre. A röpgyűlés vége után találkozott a feleségével, aki akkor hozta a reg­gelit. — Anya, figyelj ide — mondta. — Rosszul számítottuk ám mi otthon azt, hogy mennyi békekölcsönt jegyez­zünk, te se ötszázat, hanem legalább hétszázat jegyezz! — Te mennyit jegyeztél? — Ezret! — Nahát, igy lehagytál engem, ak. kor én miért jegyeznék kevesebbet? Azért, mert én a gyerekek nevé­ben is jegyeztem. — válaszolt Szend­rődi elvtárs, pedig nem volt igaza, mert csak a kis Jutka nevében be­szélhetett volna, mert az ifjúbbik Jóska az iskolában ugyancsak jegy­zett húsz torintot. Persze előzőleg megkérdezte a szüleit, hogy jegyez­het-e, — Édesapám emlékszel ugye, ami. kor mindig az óvóhelyre kellett men­ni? Ugye édesanyám mi nem akarunk ilyet? — fordult most az anyjához. A nagyapa, Kálmán József, aki a saj­tóiéban masszaőrlő, 600 forintot jegy­zett. ök négyen 2.320 forinttal mu­tatták meg, hogy szívügyük a béke. Mí*é|p eredmény «/, de a Szend- rődi-ósalád jól tudja, hogy ez még nem minden. A nagyapa, aki ugyan nem párt­tag, de nem hiányzik egyetlen gyű­lésről sem és ifjonti lendülettel igyekszik behozni azt, hogy sok év­tizeden át kizsákmányolt, jog né'küli ember volt, a nagyapa a fején vidá­man hátrafordított siltes sapkával lapátolja a masszát az őrlőbe. 70 százalékról indult el és ma már 142 százaléknál tart, — Inkább kevesebbet mondok, minthogy szégyenben maradjak, de a tanácsválasztásig legalább elérem a 150 százalékot. Szendrődi József elvtárs a sajtoló, ban a szigetelők csavarmenetét tisz­títja. Időbérben végzi ezt a munkát, pedig erre igazán könnyen lehetne teljesítménybért megállapítani. — Sokkal jobb és eredménye, sebb lenne a munkám, ha én ;s tel­jesítménybérben dolgozhatnék. Mi elfogadtuk a Dohánygyár versenyki­hívását a tanácsválasztások méltó megünneplésére és ebben benne van az is, hogy lecsökkentjük az időbéres és mutatószámos munkák számát és teljesítménybéreket állapítunk meg ezekre. Szeretném, ha engemet-is mi­nél hamarabb átírnának időbéresbői teljesítménybéresre. Ez sokkal na­gyobb lendületet adna a munkámnak és százalékosan is látnám, hogy meny­nyit csinálok, még jobban dolgoznék, hogy én is megünnepeljem ezt a sors­döntő eseményt. * Szendrődi elvtársnő eddig Is jó! megállta a helyét a bérelszámolásnál és a tanácsválasztások tiszteletére elhatározta, hogy a túlórák számát csökkenti, ezzel járu) hozzá a maga területéről a tanácsválasztási verseny sikeréhez. Ifj. Szendrődi Józse' nem ajánlott fe1 tulajdonképpen semmit, de nagy komolyan tanul és lelkes úttörő, hi­szen valóságos kis iskolát járt ki a gyári napköziben, tehát ö is jobban tanul és igyekszik kiérdemelni a pi­ros nyakkendőt. A kis Judit, persze még beszélni sem tud, de gügyög a gyári napközi­ben, ő csak azt ajánlhatta volna fel, hogy hízni, erősödni fog, de hát ezen a téren úgysincs hiba így végered­ményben az ő nevében is jegyzett a Szendrődi-család békekölcsönt és az ö nevében is felajánlotta, hogy jobb munkával megvédi a békét. „Igy lépett be anyám a kolhozba E(mondta Smajda Jolán kárpátukrajnai magyar küldött it Srrmjda Jolánnak hívják, mankacsa- patvezető az ungvári járás, Palló köz­ségében, a Szikra-kolhozban. A kárpát- ukrajnai magyar kolhozparasztok kül­döttségével érkezett hozzánk. Kedves mosolyával, jóízű beszédével mindenütt már az első percekben megszerették a dolgozó parasztok. Fáradhatatlanul, PKiolyogva tudott mesélni, \ loánbattyánban, az egyik dolgozó pa­raszt házában mesélte el az anyja be­lépésének történetét, amikor arról jött hl a szó, hogy bizony nem egyszerű dolog elhatározni a belépést. hallgatták szavait az összegyűlt dolgozó Érdeklődve* parasztok, ő pedig így mesélte el a történetet: w.Két és lél hektár földünk volt s az apám nem élt, az anyámat meg reuma bántotta állandóan, ami mifelénk igen elterjedt betegség. így aztán én már lé éves koromban úgy dolgoztam, mint *fiy felnőtt. Nem is mini egy asszony, hanem mint egy férfi. Szántottam, ka­páltam, nem egyszer még a kaszát is oteg kellett fogni. A többi lányok néha még csak el- mentek a bálba, legalább nekik megvolt a szórakozásuk. Hívtak engem is mindig, — Hagyjatok engem, örülök, ha egy mt.sit pihenhetek — mondtam nekik. Pedig szeretek én is táncolni. egész 43-ig. Bizony gy látszott, hogy az *«y ment 1­m fiatalságom csak munkából fog kiállni. Egy nap aztán azt mondja az anyám: Népnevelők, Pártbizalmiak, Pártmunkások! Népnevelő­zsebtérkép jelent meg! Az MDP Központi Vezetősége fgitációs osztálya szerkeszté­sében 31 oldal, álra 2 forint Kapható: MDP pártszerveze­tekben. — Valami istennyila kolhozt beszél­nek. Azzal már ment is tovább duru­zsolva. Olyasmit morogva, hogy tőle aztán beszélhetnek. Mert neki az egész kolhoz annyira hiányzik, mint a púp a hátáról. Annál jobban örültem én. Tudtam, vége lesz a robotnak. Végre én is úgy élhetek, mint egy fiatal. Nem kell éj­jel-nappal robotolni, lesz időm olvasás­ra, szórakozásra is. így gondolkozhattak a többi embe­rek is, mert másnap jött megint az anyám. Csapkodott jobbrcrbalra, köz­ben folyton duruzsolt. — Megbolondultak mindnyájan. 'Ekkor már én is tudtam, hogy sokan beléptek a kolhozba. — Várjunk csak egy kicsit, majd helép az én anyám is — gondoltam, de ném szóltam neki semmit a belépés­ről, csak azt mondtam, hogy én bizony többet nem szántok. De nem is aratok. Csak nem megyek ki szégyenszemre egy rossz lóval, amikor a kolhoznak traktor fog szántani, kombájn aratni, meg csépelni. olyan | mÍT&es. [etb hogy nem tpiyun | k tudott válaszolni. Jönnek este. — Mari néni írjon alá — mondták. De az én anyám csak hajthatatlan. Lefekszünk. Hallom ám, hogy egyre csak sóhajtozik. Sóhajtozott egész éj­szaka. De akkor már kezdte mondani, hogy mi a haj. — Elveszik mindenün­ket. Még párnát, is csak egyet hagynak meg egy háznál. Hogy foglak férjhez adni? Masnap aztán ment a szomszédasz- szonyokhoz. Egész nap szaladgáltak egymáshoz. Mindegyik hallott valamit, egymást ijesztgették egész nap. Ekkor rr.ár legtöbben beléptek a kolhozba, de az én anyám csak szaladgált a szom­szédba, ha nem otthon volt, csak duz­zogott. Harmadik r.ap elfogyott a türelmem. — Ha jön, ha nem, én megyek -— jelentettem ki neki. —> Én nem mara­dok utolsónak. A meséket a párnáról meg lelejtse el! Védőm mosoly úszik a hallgatóság orcán. Mennyire ismerősek ezek a je­lenetek nekik is. ’ Z , . | igy volt nálunk is SzaUasrtatt \±ymondia Qz egyik csoporttag. Smajda Jolán, ma munkacsapat ve­zető. Vidám, boldog, megelégedett kol­hozista. És az anyja se cserélné fel semmivel a széles világon a kolhozéle­tet. De akkor nehezen lépett rá az útra. Mert a legkülönbözőbb hazugsá­gokkal emeltek torlaszokat eléje a ká­lóitok, — így van ez nálunk is — szól is­mét az előbbi csoporitag. Aztán mintha össze akarná foglalni a tanulságot, va­lahogy így fejezi ki magái: — A kulákhazugságot kell félrerúgni az útból, úgy lehet eljutni a csoportba. Egyszerű és gyors ügyintézést, még jobb betegellátást várnak dolgozóink a szakszervezeti társadalombiztosítótól „Az OTI a dolgozóké!" — ez a jel­szó a felszabadulás óta egyre inkább mélyebb,., szélesebb értelmet kapott. Azelőtt a dolgozók becsapásának, ki­zsarolásának egyik állami intézménye volt, A munkások filléreiből paloták épültek, míg felnőttek és gyermekek tízezrei pusztultak el a legsúlyosabb népbetegségekben, kezelőorvos, beteg- ellátás, orvosság hiányában. 1944—45 hozott fordulatot az OTT vonalán is. A kezdeti nehézségeit után hamarosan javulás állt be ezen a téren. A jelszó, — mint általában minden jelszavunk — valósággá vált. Alkotmányunk 47. pontja kimondja, „a népköztársaság segíti a dolgozókat munkaképtelenségük esetén és ezt a segítséget széleskörű társadalombizto­sítással valósítja meg." Pár nappal ezelőtt kormányrendelet a szakszervezeti dolgozók kezébe ad­ta a társadalombiztosítást. Ezzel meg­szűnt az OTI és a SZOT irányítása alatt működő Szakszervezeti Társa­dalombiztosítási Központtá alakult át. Szervezeti felépítése megyei közpon­tokból és az üzemek társadalombizto­sítási tanácsaiból áll. A rendelet hatalmas Jelentőségű minden dolgozónkra nézve• Most már saját maguk intézik a betegségi, bal­eseti, öregségi, rokkantsági, özvegy­ség! és árvaságj biztosítást csakúgy, mint a családi pótlék megállapításá­val kapcsolatos kérdéseket. A dolgo. zók telszámolják a bürokrácia min. den megnyilvánulását, ami eddig megnehezítette az ügyek intézését. Szabó József, a SZOT szociálpoliti­kai osztályának vezetője a rendelet jelentőségéről és a feladatokról be­szél. — A szakszervezeti dolgozót át­érzik e feladat nagyságát — mondot­ta. — Röpgyűléseken ismertették a rendeletet, s a dolgozók közt nagy lelkesedést váltott ki. A mi felada­tunk legelsőbbje, hogy megszüntes­sük, teljesen felszámoljuk a bürokrá­ciát. Fontos még, hogy üzemenként a jelenlegi szociálpolitikai osztályok át­alakuljanak társadalombiztosítási bi­zottságokká, tanácsokká. Ami a SZOT-ot illeti, elmondhatom, hogy felkészültünk a feladat megoldására, s be fogjuk bizonyítani, hogy ezt e feladatot jól oldjuk meg. Mit szól a rendelethez az orvos? Dr Bódosl Mihály, a komlói bánya­vidék egyik körzeti orvosa a jobb orvos-ellátásról, a táppénzfizetés megváltozásáról és az orvosok fele. lősségéről szól: — Ez a rendelet és az Idei minisz­tertanácsi rendeletek sora teljesen a dolgozók kezébe adja a társadalom­biztosítást. Ez így is van rendjén. Én különösen a táppénzbiztosítás je­lentős módosítására szeretném felhív­ni a figyelmet. A biztosított munkás« nak ezentúl nem a betegség harma­dik napjától, hanem már a kereső, képtelenség első napjától megjár a táppénz. A kórházi ápolás idejére ugyanígy. Az első napi táppénz be­vezetésével nagy felelősség hárul a körzeti orvosra éppúgy, mint a dol­gozók üzemi társadalombiztosítási bi­zottságaira. A szimulánsok, táppénz­csalók ellen szigorúan lel kell ven­nünk a harcot. Ezt csak az orvos és a dolgozók szoros kapcsolatával, be. csületességével, népünk, hazánk iránti szeretőiével valósíthatjuk meg teljesen. — Nagy segítséget jelent ebben a munkában a szakorvosok támogatása is a körzeti orvosok számára. Kom­lón különösen a bányászaiban a táp­pénzesek száma örvendetesen ala­csony, általában 3 százalék alatt van, a legutóbbi bárom hónapban a 2 szá­zalékot sem érte eh A dolgozók nagy örömmel fogad­ták az üzemekben is társadalombizto­sításunk reformját. A bőrgyára, ZsoU nay-gyári s a többi üzemekben meg­tartott röpértekezleteken a dolgozók megtárgyalták a rendelet pontjait, s mint fejlődésünk újabb eredményéről szóltak. Szatykó József elvtárs, a Sopiarm öntője, a szakszervezeti társadalom- biztosítással kapcsolatban ezeket mondja: ; — Mi, szervezett munkások, nagy örömmel vettük tudomásul, hogy ugyanúgy, mint annakidején a gyárak és üzemek, a volt OTI is a mi tulaj­donunkba ment át. Mindennap lát­juk, hogy népi demokráciánk napró'U napra többet biztosít számunkra, minden értünk van, á dolgozók ér­dekeit szolgálja. Ezt tovább; jó mun­kánkkal háláljuk meg, hiszen a saját hazánkat építjük. De keményen fel­vesszük a harcot az ellenség ügynö­keivel is. A táppénzcsalók pedig, az ellenség malmára hajtják a vizet. A társadalombiztosítási bizottság útján alaposan utána nézünk a dolgoknak, mert a beteget megilleti a táppénz, de a csalót csak a börtön. Harcolná fogunk azért is, hogy minél jobb le­gyen a betegellátás, az orvosságok minősége, hogy kipusztuljon a büro­krácia. Becsületes, néphez hű orvo­saink számíthatnak mindig a ml se­gítségünkre. Az újszellemű Baranyamegyel Tár­sadalombiztosító Központ dolgozói is ígérik, hogy szocialista öntudattal és fegyelemmel, jobb és jobb, bűrokrá- ciamentes munkával szolgálják a dol­gozó nép érdekeit. (Rétit CpMétne hamm a h&lesMst jeqtjzű hizóUiágJtan 1945-öt írtak akkor, amikor Rót-h Eerchc az édesapjával együtt, belé­pett a Magyar Kommunista Pártba. A kis Feri akkor még csak 15 éves volt és mint ifjúmunkás dolgozott a Ferenc-aknai bányaüzemnél. Ma már segédvájár és a vájár-tanfolyam be­fejezése után már vájár lesz. Róth Ferenc elvtárs együtt nőtt, fejlődött, erősödött Pártunkkal. Ma már, mint népnevelő, bizalmi és rendezőgárdis­ta dolgozik Pártunk politikájának megvalósításáért, dolgozó népünk felemelkedéséért. Róth eivtárs állandóan jópéldával jár elől a bányász fiatalság, de sok esetben még az idősebb bányászok előtt is'. Akármilyen komoly megmozdulásról van sző, mindig az élenjárók között van. Ezt bizonyította be tavaly is, amikor 350 forintos kereset mellett 400 forintos- kölcsönnel járult hozzá ötéves tervünk beindításához. A bókéért folyó küzdelemben is helytáll. Ezt tükrözi vissza békeköl­csön jegyzése is. Szeptember 28-án. a jegyzés első napján 400. a máso­dik napon, pénteken - még 200 forin­tot, a harmadik napon az előző két-' napi jegyzését kikerekítve, 1000 fo­rintot jegyzett le. Nézzük, hogy is történt ez? — Először nem mertem többet je­gyezni, mert attól .féltem, hogy a család .életszínvonalának ’ a rovására megy — mefeéli Róth elvtárs. — Éreztem, hogy erkölcsi kötelességem­nek nem tettem eleget. Alig vártam, hogy vége legyen a pénteki műszak­nak. hogy kikérhessem- a szüleim vé­leményét, azt, hogy mennyit - jegyez­hetek még utána. A műszak után hazafelé együtt mentem as édes­apámmal, aki szintén itt dolgozik Ferenc-aknán. Amikor összetalálkoz­tunk édesapámmal, az első kérdése ez volt. „No gyerök, mennyi béke­kölcsönt jegyeztél? — 400 forintot ód os apám — Válaszoltam. — „Csa,k 400 forintot mertél jegyezni? _ Én rokkant vájár létemre 600 forintot jegyeztem es érzem, hogy nem tet­tem eleget*. de hiába, ha egyszer nőm tudok úgy dolgozni, mint egy egészséges ember..— mondotta a fiának Róth Ignác elvtáre, akiből kiszipolyozták az erőt a múlt rend­szer bányabárói. — • Tudja elvtárs, még az ebéd sem Ízlett úgy, mint máskor. Annyi­ra bántotta a lelkiiftmeretemet, hogy miért nem jegyeztem legalább any- nvit, mint az édesapám. Alig vár­tam a reggelt, hogy mehessek mű­szakra, hogy a 400 forintot ki tud­jam javítani 600-ra, A fiatal Róth elvtárs első útja az üzemi bizottság irodájába vezetett. Ekkor kissé megnyugodott és hazafelé menet büszkén jelentette az édesapjának: — Én is 600 forintot jegyeztem édesapám. — Nagyon helyesen, cselekedtél fiam. Látod úgve, hogy az ameri­kai imperialisták minden' áron há­borút akarnak elindítani. Bennün­ket is úgy akarnak bombázni, 'mint a koreaiak országát. Mindezt, azért, mert szeretnek visszaállítani a föld- birtokosok, a bányatulajdonosok rendszerét. Ezzel tisztában van Feri is, mert nagyon jól visszaemlékszik azokra az időkre, amikor még a bányászok az osztrák és a magyar bá.nyabárók- nak termelték a szenet Gyorék ko­rában mindig ő ment. a bányára az apja fizetéséért, helyesebben mondva, az apja elszámolási papírjaiért, men pénz sotw.sem volt a borítékban. A kereset mindig az élelmitárban ma­radt, de sokszor arra sem volt elég. így aztán az Bt gyermek sohasem lakott, jól. De nagyon jól .emlékszik ezekre az időkre Róth Feri édesanyja is, aki a békekölcsön második napján megkérdezte férjétől és fiátok hogy mennyit jegyeztek a béke megvédésére. — Mind a ketten 600—600 forintot jegyeztünk — felelték ebéd közben. — És te is csak 600 forintot je­gyeztél — mondotta . Róth néni fiá­hoz fordulva és hangjában egy kis rossza iá« csengett. . — Annyit édesanyám — felelt Feri. — Ügye még többet is jegyez­hettem volna. Tartsd fiam becsületbeli kötelessé­gednek, hogy a 000 forintot javítsd ki legalább ezer forintra. Országun­kat meg kell védenünk, mert most már van mit védenünk', gondolj csak a mi boldog életünkre, az új ruhádra és erre is — mutat az 'ezelőtt égy hónapja vásárolt nádiéra, melynek kellemes hangja betölti az egész lakást. ■ Feri nem válaszolt, tie alig várta a reggelt, hogy édesanyja szavainak eleget tehessen. A szombati napon az első útja megint az üzemi bizott­ság irodájába vezetett, ahol a 600 forintot kijavította ezer forintra. 0

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents