Dunántúli Napló, 1950. október (7. évfolyam, 229-254. szám)
1950-10-29 / 253. szám
1950 OKTÓBER 29 9 RÄPLO Tanácsai okulás Kátolyban választották, mert tudják, hogy tud, akar és szeret dolgozni érettük. Szóval Kaszapovice András, vagy ahogy itt mondják, „Andrija‘‘, vagy „a képviselő“ beszél. — El se lehet azt mondani, milyen jelentősége van a mai napnak, a mi községünk fejlődésében is — mondja. A mi kiisaéaiinh fejlődése .. . Nem beszól erről a fejlődésről most Kaszapovics András. Pedig sok minden van amögött, hogy „községünk fejlődése", 45JÖI, attól kezdve, hogy a volt cselédek, nagyobbrészt délszlávok, először kezdtek el a magukén dolgozni, hogy pártszervezet alakult, mely vezette, irányította kezdettől fogva a község életét. Az utolsó ilyen nagy állomása ennek a fejlődésnek tavaly december 21-én volt. Akkor, amikor az egész világ Moszkva, a Kreml felé fordult, akkor, amikor az egész világ a 70 éves Sztálint ünnepelte, akkor, amikor a sztálini szeretet tűsétől hevítve kirobbant a kohók és eszterga- padok mellett a magyar sztaháno- vista mozgalom — azon a napon Kátolyban csoport alakult. És „községünk fejlődésének“ jó részét a csoport fejlődése teszi ki. Számok mutatják ezt a fejlődést. Az, hogy, az alakuláskor 28 család, ma 50 család tagja a csoportnak. Meg az. hogy akkor 17 számos álket, ma 87 dolgozik a csoportnak. És az, hogy a megakűndáskor olyan tehenei voltak a csoportnak, hogy 11 tehéntől 7 liter tejet, fejtek egy nap, ma meg 14 tehén 160 liter tejet ód.) Sokat beszélhetne a fejlődésről Kaszapovice elvtárs. De nincs most idő ezt részletezni. Inkább azt veti fel hogy kik voltak azok, akik a községet régen vezették és kik azok, akik itt ülnek. Nem sorol neveket — de mindenki tudja: iSza.bó Márk 37 holdas, Krenzbergcr .Jakab malmos, Link Fülöp 120, Grösser Jakab 80 holdas kulákok uralkodtak Kátolyban. fin most kik filmek itt a tanácsban? Itt van például Martinovics Gáspár, altit később a tanács elnökének választanak. Ahogy későbbi beszédében kiejti Acheson nevét, rögtön sejteni lehet: egyike azoknak a délszláv dolgozó parasztoknak, alak megjárták Amerikát. tizenhárom éves korában már mindennap napszámba járt. Rutákhoz, nagybirtokra, kőművesek mellé. 1923-ban kivándorol, pár év múlva azonban hazatoloncolják, mint kommunistát. Nem mintha itthon valami szívesen fogadtál: volna.. — Többét voltam kék és fekete, mint fehér — így jellemzi a Eorthy- korszak csendőr-brutalitását a kommunisták ellen. És itt vannak a többiek: Trubics Gergely, a fiatal, csupa értelem, csupa lendület DÉFOSZ-titkár, Zdralye- vies János, a csoport egyik legjobb brigád vezetője, Mrucsi József, Tóth Tétemé, egyéni gazdák, asszonyok, fiatalok, magyarok és délszlávok.) Ketten beszéltek az alakuló ülésen Titoról. Kaszapovice András fey: „Megszépült a mi óletünk. Olyan lett, mint amikor kinyílik a rózsa. És a mi életünk kinyílásához a Szovjetunió, Sztálin, a Párt, Rákosi elv- társ jelentették a napfényt Most szép az életünk, mert szabadok vagyunk. Jó a mi falunkban körülnézni, mert sok boldog, megelégedett embert lehet látni. Hát akadna-e köztünk egy is olyan, aki no akarná ezt a. boldog, szépülő életet megvédeni? Sok védeni valónk van nekünk, van miért harcolnunk 'Iito ellen. Mi szabadok vagyunk — ott szolgaságban élnek. Fehér a kenyerünk, egyre jobban meg tudunk venni mindent amire csak szükségünk van. Ott elvesznek mindent a dolgozó paraszttól, kenyere sincs annak, aki megtermeli a kenvérnekvalót és mégeeak tűt, vagy cérnát sem vehet, hogy megfoltozza magán a rongyokat Mi szabadon, boldogan akarunk élni — ezért harcolunk Tito ellen." yiartinovics Gáspár isy beszélt: „örül a szívem, amikor körülnézek ebben a teremben. Kik ülnek itt, elvtársak? Dolgozó parasztok. Magyar és délszláv dolgozó parasztok. És nekem moat arra kell gondolnom, hogy Tito rádiója azt kiabálja, hogy nekünk magyarországi délszlávoknak nincsenek iogaink. Elhiszi vájjon ezt a jugoszláv nép? Én úgy gondolom, nem hiszi el. Mégis, azt szeretném, ha minden jugoszláv dolgozó benézhetne ide. Látna bennünket, látná az örömflnkot a boldogságunkat, hogy megalakítottuk a tanácsunkat. Hogy látná, hogy itt vagvunk mi, délszláv dolgozók a tanácsban is, mint ahogy mindenütt ott vagyunk magyar dolgozó testvéreink mellett, ahogy együtt vagyunk velük a harcban Tito ellen, a béke megvédéséért“ Megválasztják a végrehajtó bizottságéit. A tanácselnök, Martinovics Gáspár a tanács feladatairól beszél. — T/Cgisürgősebb, hogy minél előbb befejezzük a mélyszántást — mondja- _— Ezt kell elsősorban előmozdítani a tanácsnak jó munkájával. (A líátolyi határ jó részén már elvégezték a mélyszántást. A csoport területének 90 százalékát már megszán tolták, az egyénileg dolgozó parasztok pedig már 55 százalékban végezték cl eddig a munkát. S a harc most azért folyik, hogy a község teljesítse vállalását, november 7-re teljesen befejeződjön a munka.) És hne a tanácstagok tudják, mit kell ezért tenniök. Kollár Mátyás, az első felszólaló azzal kezdi, hogy versenyre hívja a tanács valamennyi egyémil^g gazdálkodó dolgozó pa- raszttagját: Ki lesz előbb kész a mélyszántással, ö vállalja, hogy a Békokongresszueig, november 4-ig befejezi. Úttörők, DlSZ-fiatu'oh; virágcsokrokkal köszöntik a végrehajtó bizottságot, aztán befejeződik az alakuló ülés. Az Internacionálét énekli a tanács. ... Se&mik voltunk, minden leszünk — éneklik azoic, akik semmik voltak és minden lettek. Minden. Az ország gazdái, saját sorsuk irányítói és immáron minden hatalom kizárólagos forrása és birtokosa, abban az országban, melyben minden hatalom a dolgozó népé lett. Hékés József A Pécsváradi Járási Pártbizottság az oktatási évad sikeres beindításáért Járási bizottságunk JB ülésen tárgyalta le az őszi oktatási évad ütemtervét. Az egész évad megszervezésé-’ nél, a dolgozók oktatásba való bevonásánál, minden igyekezetünk arra irányul, hogy az elmúlt, oktatás; évad hiányosságait kiküszöböljük, Kétségtelen, hogy a Politikai Bizottság tavaly októberi határozata szinte lemérhetetlen segítséget nyújtott eddigi eredményeink kivívásában. Az elmúlt oietatási évad segítségével gyarapodtak eredményeink, öles léptek- kei haladtunk előre a szocializmus építésében. De korántsem mondhatjuk el, hogy azért már minden megfelelő kerékvágásban halad. Bőven akad rnég hiányosság is. És, ha eredményeinket összevetjük a hiányosságokkal, ismét csak azt a köveikeztetést vonhatjuk le: még alaposabban meg kell szívlelnünk a Politilcai Bizottság tavaly októberi határozatát és a most induló őszi oktatási évadot még alaposabban kell előkészítenünk, mint az előzőt. Mit mutat a gyakorlat? Ge- resdeu például az elmúlt oktatási évadban mindössze 8, Nádasdon pedig 12 dolgozót vontunk be az oktatásba. Mindkét községben minden vonalon állandó lemaradások jelentkeztek. Elmaradtak a begyűjtésben, az őszi munkálatokat is az utolsók között végezték el. Csak igen vontatottan haladt a békekölcsön gyűjtése is. A termelöcsoportok fejlesztésénél ugyancsak a dolgozók politikai fejlettségének, az elméleti képzettségnek hiánya jelentkezik, amikor megállapíthatjuk, hogy acfejlesztés is egyhelyben topog. Berkesden ugyancsak nagy hiányosságok voltak a legutóbbi oktatási évadban. így nem ismerték Pártunk parasztpolitikáját, és a kulák- ság félrevezette nem egy elvlársun- kat. Többízbyn a középparasztokat kulákoknak minősítették, a kulákok pedig élvezték azokat a kedvezményeket, melyek a • középparasztokat illetik meg. íme, Berkesden az elméleti színvonal elhanyagolása Pártunk parasztpolitikájának dun'a megsértését eredményezte! És most nézzük meg, milyen nagy segítséget nyújtott az eredmények kivívásában Pártunk Politikai Bizottsága határozatának maradéktalan végrehajtása, milyen eredményeket értünk el ott, ahol a dolgozók minden rétegéből megfelelő számban, az arra érdemeseket vontuk be az oktatásba. Ott van Máriakéménd példája. A párttagokat, népnevelőket teljes számban bevontuk az oktatásba. Sikeresen folytak le a tömegszervezeti előadások, a Szabad Föld Téli Esték előadásai is. Minden feladatot példamutatóan oldottak meg. Hárem dolgozó paraszt kapott kitüntetést és jutalmat a gabonabeadás kiváló teljesítéséért. A termelócsoport taglétszámát megkétszerezték. Könyvtárat kaptak, melynek segítségével tovább képezhetik magukat. Ugyanilyen eredményeket könyvelhetnek el Erzsébet dolgozói is. Itt is valamennyi párttagot és népnevelőt bevontunk a legutóbbi oktatásba. Nem véletlen az, hogy a község 8 órára egységesen leszavazott a Népfrontra. Ugyanígy nem véletlen, hogy Fazekasbodán is egyesült a község két termelőcsoportja, hogy az elsők közt fejezték be az őszi munkálatokat és nemsokára befejezik az őszi mélyszántást is. így i jelentkezik az elméleti színvoa havi bérfizetésről, mert az üzemben Ruschtig művezető azt mondja, hogy a havi béríizetés havi íixet jelent. Tudom, hogy ez nem igaz, de azért mégis szeretném tudni... . — Nézze Horváth elvtárs én a múlt, héten kéfszer $ vagy háromszor is adtam magának szempontokat, ossza J be azokat és ne jöjjön mindennap újakért. \ — Hát ez miféle beszéd? Mi most talán leállunk? J Hiszen az ellenség sem áll le! Nem hallotta, hogy mit\ mondott Réseidig? Ez az ellenség hangja. _ \ nal emelése, illetve elhanyagolása a gyakorlati eredményekben. Izekből a 'példákból levontuk a tanulságot. Gondoskodtunk arról, hogy a szocialista szektorok dolgozói mellett megfelelő arányszámhan a többi dolgozók is résztvehessenek az őszi oktatási évad: ban. A hallgatók között elsősorban is ott lesznek a pártszervezetek vezetőségi tagjai, valamint az elmúlt harcok során kitűnt népnevelők, egyénileg dolgozó parasztok, valamennyi tagjelölt, a most megválasztott tanácstagok. Amikor összeállítjuk őszi oktatási munkánk egész beosztását, egy hajszállal sem szorítjuk háttérbe azokat a községeket, melyekben már az elmúlt oktatási évad segítségével kiváló eredményeket éltünk el. De a legnagyobb ügyeimet mégis azokra a községekre fordítjuk, ahol ezen a téren az elmúlt hónapokban igen nagy hiányosságok voltak. Az őszi oktatási évad jó megszervezésével, a propagandisták, az előadók és ellenőrük lelkiismeretes kiképzésével, azzal, hogy minden egyes hallgatóval személyesén, közvetlen mederben elbeszélgetünk — már most biztosítani kívánjuk azok jövőbeni sokkal jobb, sokkal eredményesebb munkáját, el szeretnénk és el is fogjuk érni az elméleti szívónál jelentős emelésének segítségével, hogy a még elmaradt községek is felzárkózzanak az élen- haladókhoz. További intő példát levontunk azonban az elmúlt oktatási évad hiányosságaiból: minden erőnkkel azon törekedünk, hogy a lemorzsolódást a legkisebbre csökkentsük, illetve teljesen kiküszöböljük. A pécsváradi gépállomás példája figyelmeztet elsősorban erre. Itt a legutóbbi oktatási évadot 40 dolgozóvá) kezdtük el. És a záróvizsgán mindössze 17 dolgozó vett részt. Tagadhatatlan, ebben az, ellenség keze játszott közre. Azé az ellenségé, melyet éppen az elméleti felkészültség hiányában nem ismertek fel a gépállomás dolgozói, pedig olyan szabotálásokra merészkedett, hogy vizet öntött a traktorok nyersolajtartályába, kész.akarva töréseket, rombolásokat eszközölt a gépeken. Most mindenegyes hallgatóval személyesen elbeszélgetnek pártszervezeteink vezetőségi tagjai. Minden egyes alkalmat felhasználnak arra, hogy az elméleti színvonal emelésének jelentőségét kézzelfoghatóan megmagyarázzák, példákon keresztül bebizonyítsák. De ugyanezzel egyidöben igen nagy gonddal képezzük ki propagandistáinkat is. hogy az előadások elevenek, az élethez közclállóak, ne elvontak legyenek és ügyelünk arra, hogv minden egyes előadást pontosan megtartsanak, időben elkezdjenek Fropagandistáink. előadóink a csoportjukba tartozó tanulókat már az oktatás megindulása előtt — és azután is — rendszeresen felkeresik Azokat a dolgozókat, akik a párfok- tatásban még nem vehetnek részt, 15- megszervezeli oktatásba vonjuk be. Az MNDSZ szervezetek esti előadásokat szerveznek. DISZ szervezeteink politikai köröket. Marxista-olvasóköröket alakítanak, Tudjuk, hogy az oktatási évad jó előkészítésével, zavartalan lefolyásának biztosításával további harcainkat könnyítjük meg, további eredménye-n- ket alapozzuk meg. Ezért a még hátralévő időben is állandóan javítjuk munkánkat, hogy ezt a harci feladatot is sikeresen oldjuk meg, biztosan Haladjunk a további győzelmek, a Lékeimre sikerei felé. König Jáno» járási titkár. Ellenség hangja, ellenség hangja. Hej, a mull i héten nem lehetett a hangjukat se hallani. Igaz Vikiké? x — Igen, pedig énnekem jó fülem van. j Újból az ajtó, megint a Juhász, de Kugli Géza nem ^ zavartatja magát. . i — Szóval Horváth elvtárs most menjen szépen visz- J sza az üzembe és utasítsa vissza a rágalmakat. ^ — Igen. de mit mondjak? i — A multheti szempontok még jók lesznek, azutáni majd értekezletet tartunk ... ? — Álljon meg a menet, mert ez így nem mehet f tovább! — szól közbe Juhász tlvtárs. — Olyan vágyi te, mint a mi udvarunkban a házmester ’Adyéija. ? — Hogyhogy? Nem értelek. * ) — Hát majd mindjárt megértesz. Ez a kutya egyé veszett, harapós kis jószág volt, jópár nadrágot lc.rán f cigáitt, de csak ráncigáit, mert ennek már jó ideje. Most f öreg, tehetetlen szegény és foga sincs. Csak nagyritkáin t rohan végig a kerítés mellett, de ilyenkor előbb mindig) a szájába vesz egy régen letépett nadrágszárat, ózont rágódik és közben bizonyára elmereng a múlton. t — Milyen hasonlat ez, nine- az én számban semmi-1 léle nadrágszár! t Az nincs, de az a ..Hej a mull. héten!’ az mindig? ott van. A P O íz íz O i-éo szlovák vígjáték K A T M A Előadások: 5—7—9 órakor. Vasárnap d. e. 9 és 11 Órakor MATINÉ. 1 Ft-os helvárakka! GYŐZHETETLEN BRIGÁD IT It A A 1 \ 1 éti Hatalmas színes, magyarul beszélő szovjet filmalkotás Her Un e leste II rész. (A GYŐZELEM) Előadások fél 5. fél 7. fél 0-kor FAIOilA 29-iu Évelő füvek — Gyermekotthonok— Chopin — Finn munkásmozgalom — Híradók Előadások vasárnap 5 fél 7—8 órakor 1 és 2 forintos hfl.'árak. Hétfőn: KATKA Eíőadá-ok 6—8 órakor. Rendes helyé: eh. A terem a nagy pillanatok díszébe öltözött. Vörös zászlók a falakon, nemzetiszínű zászló az emelvény mögött Szemben az emelvénnyel^ 47 dolgozó paraszt. A férfiak frissen borotválva, a fekete bársony ruhából vakít a fehér ing. Az asszonyokon a legdíszesebb szoknya, a legszebben kivarrott, ingblúz. 47 dolgozó paraszt: Kátólv község tanácsának tagjai és póttagjai, akik mit, miután megválasztották őket, megalakítják a káto- lyi tanácsot. Az iilés megkezdése előtt gyözei- ’ mi jelentés hangzik el. Martinovics Gáspár, a választási bizottság elnöke olvassa fel a jelentést. — 400 választó szavazott le Kátolvban október 22-én. Ebből a Népfrontra szavaztak négyszázan. Saép ro 't ax a nap, a győzelem napja. Előtte való este Frevoz Már- fortéiénál esküvő volt, A lakodalo-mba hivatalos volt a fél falu, ■— és amint az ilyenkor történni szokott — ott, vhol a gondot messze űzi a jókedv, ahol felszabadidl, vidám emberek élnek — egyetlen vendég sem volt, aki reggel előtt otthagyta volna a lakodat,ntas kázat. Fél hétkor azonban feUeerekedctt ez egész násznép. Elől a zenekar, pár lépés után rázendít az indulóra és a lakodalmas ház, a fél falu szavazni indul. Vidáman szavazlak — vidám, boldog életre. A násznép kezdte, de negyed kilencre már mindenin leszavazott, kerek négyszázan. A népfront jelöltjeire, azokra, akik most itt ülnek az iskolában és hallgatják Martinovics elvtárs szavait. — Szabó Fábián — hangzik az első név. Szabó Fábián felkel a hegyéről, az asztal felé induL Szokott az úgy lenni, hogy tekintetek ke- , reszttázében megyünk végig egy termen. Erezzük, hogy mindenki minket néz és valahogy bizonytalanok a lépéseink. A lábunkat irányítani kell te talán pont ez okozza a bizonytalanságot. Ilyenek Szabó Fábián első lépései is. De csak az elsők. Aztán már nyoma sincs a bizonytalanságnak, , határozott, biztos léptekkel megy az asztal felé. Ee mintha ez oldaná fel mindenkiben a várakozást, fel csat tan a tape te zúg akkor is, amikor Szabó Fábián átveszi a megbizólevelét, zúg mindaddig, míg ismét a helyére nem megy te le nem ül, óvatosan tartva kezében az írást, Piros-fehfr-z3Ífl a felső síéle ennek az Írásnak, vörös a. kerete a másik három oldalon. Középen a népköztársasági elmer, lejjebb szép betűkkel Szabó Fábián neve. Szabó Fábiáné, akit önnek a falunak dolgozói megbíztak azzal, hogy igondol- kodjók, cselekedjék, dolgozzék érettük. Hogy a szíve mindig nyitva legyen megérezni azt. mi jó a falunak, hogy az esze úgy forogjon, hogy ezzel előretóJja. falujának szekerét, hogy az erője «ose fogyjon el, ha a népért kell dolgoznia. Nagy dolog ez — és érzi is Szabó Fábián. Csendesen ül, míg a többiek ifi sorban átveszik az írást. Nézi sajátját S az arca... az arca fogadalom. Sugározza, hogy Szabó Fábián tanácstag megfogadja: méltó leszek a taná cs tagsá gra. Az alnkulógyülés tulajdonképpen csak ezután kezdődik. Kaszapovics András Kossuth díjas '«soportebiBk, országgyűlési képviselő, a megyei tanács tagja, a helyi „ Népfront elnöke beszél Csoport" elnök, képviselő, megyei tanácstag 1 Népfront. elnök — kicsit talán fúr-! csán hat ez a felsorolás. Külsejében1 emlékeztet arra a felsorolásra, ami1 mondjuk gróf Draskovieh Iván neve1 után következett Ez úgv kezdődött,' hogy felsőházi tag. úgy folytatódott,' hogy az Angol—Magyar Bank, a1 Koroske del mi Bank igazgatósági tag-1 ja te folytatódott még «zámo3 cím -1 ' utol, ranggal te igazgatósági tagság 1 gai, hogy tulajdonképpen véget som' érve, etb. etb.-vel fejeződjön be. Síiért lelt gróf UrasKoTichi Iván a felsőház tagja? Talán valami, nagv dolgot cselekedett az urak ha-, zájáért? Hacsak a vadászatot nemi tekintjük kiváló hazafias cselekedet-1 nek^— akkor nem tott semmit. Felső i házi tag volt, egyszerűen ezért i mert grófi apától grófi anya szülte, és ez a múltban elegendő jogcím, volt arra, hogy valaki felsőházi tag-, ként dönthessen az ország sorsáról.. De akkor talán pénzügyi zseni volt., hogy annyi bank igazgatósági tagnak választotta? Nem. ‘ Messze volt a, pénzügyi szakembertől, mint. Makó, Jeruzsálemtől. Igazgatósági tagságait, a. sok ezerhóldas erdőknek köszön , hétté. Meri. ez meg grófi mivó!tállá1 is nvomósabb jogcím volt — abban az időben. Raszapovies András Kossutli-díja.f kapott, mert olvan terméseredménye kef ért el. ami ritkaságszámba ment Cson'ortelnöknck választották, morf, tudták róla. hogv ió gazda, aki h", magának Kossuth díjat tudott „kitér molni“. akkor egészen biztos, hogy :> csoportot is fel fogja emelni. K* képviselőnők, megyei tanácstagnak Időnként megpiszkálta a tüzet és időnként megpiszkálta a körmét, mely a sajátja volt. így űzte tovább a délelőtt elejét Kugli Géza. Titkárnője, Lábsó Viktória az ablaknál üldögélt és buzgón lapozgatott H. B. Drilli „A szerelem tele je" című könyvében. . Kugli Géza lassan megnézte az óráját és elhatározta. jhogy egy negyed óra múlva beszélni log. Ezt a határozatot végre is hajtotta. I — Ugye Vikiké föl esik egy kis pihenés a múlt ,heti nagy fáradalmak után? i — fffen, jó volt a vasárnap. Már korán lefeküdtem. , A békés beszélgetést azonban megzavarta az ajtó. fmár amennyiben kinyílt és becsukódott Juhász elvtárs I mögött. , — Te Géza, hogyan állunk a békegyüléssel, megszervezte azt valaki? , — Nézd öregem, ne csinálj magadnak problémát , egv ilyen váltisztási győzelem után. Ez volt aztán a szép I munka. Általános agitáció, a szempontotfeldolgozása lés átadása, na és a dekoráció. Milyen kár, hogy lassan I íe kell szedni, pedig olyan szép emlék lenne. > — Ne az emlékeiden rágódj, hanem azt mond meg I elő ... t — Mőst ne zavarj, éppen nekikészültem, hogy jelentést írjak a multheti munkánkról. Vikiké tegye be a | papírt. f Juhász, amikor kiment, az ajtót némileg jobban (igénybe vette, de-Kugli nem zavartatta magát, , ) — Tehát kezdjük csak: A. múlt héten üzeműnkben. I vessző, a Salátagyárban központi kérdésként a válasz- Itásokut és a szabadságolások kiadását tekintettük-, mind to két kérdésben mozgósítottuk az aktívákat és aktivizál I luk a passzívákat, pont, új bekezdés .. . Mi újság llor- I vúth elvtárs? — ezt ne írja. — Azért jöttem, mert szeretnék pontosabbal hallani