Dunántúli Napló, 1950. szeptember (7. évfolyam, 203-228. szám)

1950-09-17 / 217. szám

2 NAPLÓ WOT SZEPTEMBER ff Köztársaság dolgozói határtalan örömmel fogadták a minisztertanács rendeletét a tuíkmén csatorna meg­építéséről, melyet a nép jólétéről va­ló gondoskodás újabb jelének tekint. Az üzbég gyapottennesztők új, gyorsan érő és bő terméshozamé gyapotfajtákat termetnek ki, amelye­ket az öntözött földeken ültetnek majd el. Moszkvából Jelentik, hogy új város építkezése kezdődött meg Knjhisev közelében. Az új városban száz és száz új ház épül az erőművön dol­gozó munkások számára. Megkezdő­dött már a dolgozók gyermekei ré­szére az iskolák építése is. A kuj- blsevi famegmunkáló gyár az épít­kezésekkel kapcsolatosan már több- ezer ajtóra és ablakra kapott meg­rendelést. A földművelési mÍBis*tep felhívása a dolgozó parasztokhoz az őszt .nmiakák gyors elvégzéséért Erdei Ferenc földművelésügyi mi­niszter felhívással fordult a mező- gazdaság minden dolgozója felé. Felhívásában rámutatott arra, hogy mezőgazdaságunk dolgozói a minisz­tertanács határozatának megfele­lően kellő időben és az előírt mó­don elvégezzék a termelés minden munkáját ,és a nép állama által nyújtott segítséget teljes mértekben felhasználják. A terv teljesítésének, a maga­sabb termés elérésének legfőbb té­nyezője a jó vetőmag. Ezért min­den termelő haladéktalanul tegyen eleget a vetőmag tisztításának el­végzésére kiadott rendeleteknek. Ezen az őszön el kell érnünk, hogy egyetlen tábla gabonánk se legyen olyan, amelybe. nem gondosan tisz­tított vetőmagot vetünk. Gabonatermésünk emelésének másik döntő előfeltétele a korán és géppel történő vetés. Tekintet nél­kül az időjárásra, tekintet nélkül arra, hogy a kiszáradt talajon ne­hezebben végezhető a talajmunka, a vetést mindenütt már szeptem­berben meg kell kezdeni és lehető­leg október közepére befejezni, szem előtt tartva, hogy a szántó- terület 35Vo-án törvényes köteles­sége minden gazdálkodónak ke­nyérgabonát termelni. Az idei termés bebizonyította, hogy állattenyésztésünk szempont­jából oly fontos szemestakarmány termésének növelését azzal segít­hetjük elő, ha minél nagyobb terü­let őszi árpát vetünk tavaszi árpa helyett. Ezért minden termelőszö­vetkezet és minden egyéni gazdál­kodó törekedjék arra, hogy a vető­mag biztosításának minden lehető­ségét felhasználva, minél nagyobb mértékben emelje ősziárpa vetését a tavasziárpa rovására. Tavaszi vetésű növényeink ma­gasabb termésének legelső ás legfőbb biztosítéka az őszi mély­szántás feltétlen elvégzése és a szántás minél jobb minőségben való végrehajtása. Ezenkívül azt is el kell érnünk, hogy az őszi mély­szántást a tavalyinál jobb minő­ségben, lehetőleg az eddiginél mé­lyebb szántással végezzük el. A Jó- minőségű és rövid idő alatt elvég­zett talajmunkákat csak gépi erő­vel lehet biztosítani. Egyéni gaz­dálkodást folytató dolgozó paraszt­ságunkat arra hívja fel a minisz­ter, hogy a gépállcnnások teljesítő- képességét teljes mértékben kihasz­nálva kössék meg a talajművelési szerződéseket, hogy a maguk számá­ra is biztosílsák a gépi munka elő­nyeit. Végül a miniszter felhívja a mezőgazdasági igazgatás minden szervét és a gépállomások és állami gazdaságok vezetőit, hogy a szocia­lista munkaverseny előmozdítását és kiszélesedését minden rendelke­zésükre álló eszközzel segítsék elő. Különösen nyújtsanak segítséget ahhoz, hogy a versenymozgalom a munkák határidő előtt és jó minő­ségben való elvégzése mellett a ma­gasabb terméseredmények elérését is eredményesen szolgálja. Felhívja a miniszter a figyelmeit arra, hogy az ellenség elkeseredet­ten igyekszik minden eszközt fel­használni arra, hogy tervünk telje­sítését akadályozza, vagy legalább is hátráltassa. Ezért éberen kell felfigyelni az ellenség minden pró­bálkozására és minden ellenséges próbálkozást idejében le kell lep­lezni és vissza kell verni. Á koreai néphadsereg egységei súlyos csapásokat mérnek az ellenségre A Koreai Népi Demokratikus Köz­társaság népi hadseregének főparancs­noksága közölte szeptember 16-án. szombaton reggel, hogy a népi ^had­sereg egységei Tegu (TaÜdu) irányá­ban harcokat vívtak az elíenséggc amely erős védelmi állásokra tá­maszkodva konok ellenállást tanúsít. A népi hadseregnek Vekvantól (Il:an) délre támadó egységei visszaverték az amerikai és Li Szin-Man_féle csapa­tok dühödt ellentámadásait. A szeptember 6—9-ig vívott har­cokban az ellenségnek több, mint 700 katonája és tisztje esett el, sebesült meg, vagy került fogságba. A népi hadsereg kezébe került zsákmány a következő; 8 különféle űrméretű lö- veg, 8 nehéz gépfegyver, 9 könnyű gépfegyver, több, mint 90 puska, 5 gépkocsi, valamint sok lövedék egyéb fegyverzet. A népi hadseregnek Tapudontól (Taludo) dél felé támadó egységei hatalmas csapást mértek az ellenségre amely gépesített hadosztály támoga tásával Tegutól (TaÜdu) északra a front több szakaszán dühödt ellen­állást fejtett ki és megpróbálta meg­állítani a népi hadsereg egységeinek támadását. A népi hadsereg egységei ebben az irányban harcban megsem­misítették és harcképtelenné tették az ellenség sok tisztjét és katonáját közöttük 550 amerikai katonát és tisztet. A népi hadsereg két páncél­kocsit, 14 ágynt, nehéz és - könnyű gépfegyvereket, puskákat, valamint sok egyéb fegyvert és felszereelést zsákmányolt. Megkezdődött az Erdészeti Dolgozók 1. Országos Tanácskozása Szombaton Budapesten megkez­dődött az Erdészeti Dolgozók I. Or­szágos Tanácskozása. A tanácsko­zásra mintegy 300 erdőmérnök és erdész gyűlt össze. A tanácskozás díszelnökéül a magyar dolgozó nép szeretett vezérét, Rákosi Mátyás elvtársat választották. A megnyitó beszédet Erdei Ferenc földművelés- ügyi miniszter mondotta. Rámuta­tott arra, hogy öt éven keresztül felelőtlen irányzat, rablógazdálko­dás érvényesült az erdőgazdálko­dásban, mérhetetlen károkat okozva népgazdaságunknak — mondotta fbeszédébem. A Párt felismerve a helyzet mérhetetlen kártevéseit és további veszélyeit, feltárta a bajok okait és kitűzte azokat a feladato­kat, amelyek végrehajtásával véget vethetünk erdőgazdálkodásunk rom­lásának és az erdészet területén is lerakhatjuk a szocialista gazdálko­dás alapjait. A Párt és a kormány határozatával lezártuk erdőgazdasá­gunknak ezt a szakaszát és a hatá­rozatban kitűzött feladatok végre­hajtásának megkezdésével erdőgaz­dálkodásunk új szakasza kezdődött meg. (1 tanulmányi eredmény elbíráláséra öt [egyet alkalmadnak Az általános iskola, a középfokú tzakiskola és középiskola tanulóinak általános tanulmányi eredményét a most megjelent rendelet szerint öl jeggyel, a tanuló magatartását vi­szont négy jeggyel bírálják el. A ta­nulmányi előmenetel e>: 'ása: jeles (5), jó (4)' közepes (3) < ' ,séges (2), elégtelen (1). Kitűnő a tanuló általános tanulmá­nyi eredménye ha minden tantárgy­ból jeles osztályzatot nyer. Jeles, ha legfeljebb két tárgyból kapott jó osz­tályzatot és „jó"-nál rosszabb osz­tályzata nincs. „J6“ a tanulmányi eredmény ha legfeljebb két tantárgy­ból kapott közepes osztályzatot és ,,közepes"nél nincs rosszabb osztály­zata. „Közepes" az általános tanul­mányi eredmény ha a tanuló legfel­jebb két tárgyból kapott „elégséges" osztályzatot. Annak „elégséges" az általános eredménye akinek kettőnél több elégséges osztályzata van. A tanuló akkor léphet felsőbb osz­tályba, ha a továbbtanulásra nézve döntő tárgyakból legalább elégséges eredményt ért el. Javítóvizsgát kél tantárgyból lehet tenni. A fervkölcsön nyereméiiylíötvéiiyek szombati húzása A* ötéves Tervkölcrón nyere­ménykötvényeinek harmadik napi húzásán a következő számú kötvé­nyek nyertek: (gyorslista, felelősség nélkül) 0703 0052 5.000 3035 0237 5.000 0087 0725 5.000 1340 0131 5.000 1341 0614 25.000 0230 0366 10.000 2571 0897 5.000 2689 . 0256 5.000 1776 0680 10.000 1105 0763 5.000 1401 0199 5.000 1536 0767 5.000 2856 0865 5.000 1286 0305 10.000 0063 0435 25.000 1288 0997 5.000 2819 0099 5.000 0747 04a3 5.000 1372 0694 10.000 0536 0854 5.000 2262 0928 5.000 1294 0991 5.000 1821 0691 5.000 0829 0027 5.000 0009 0593 10.000 3211 0957 5.000 1387 0006 5.000 1012 0518 5.000 1899 • 0017 5.000 0297 0922 5.000 2642 0103 5.000 2707 0036 25.000 1471 0998 5.000 1212 0190 5.000 1310 0619 5.000 3119 0923 50.000 2925 0466 50.000 0616 0554 50.000 Ezerforintos nyeremények 0791 6 1379 1 1486 0 2046 4 2908 5 1500 6 0726 6 02-14 4 0821 7 2955 0 2637 9 0648 2 2132 5 ötszáz forintos nyeremények: 1612 1 0509 5 1869 9 0745 6 1428 ti 2566 7 \ 455 1 1799 4 3102 3 0138 6 2145 4» 0228 9 3213 5 0665 6 0618 6 2209 2 1523 l 0895 8 1117 3 2440 2 2846 9 1142 3 1799 7 1157 9 3204 9 3195 5 1051 1 0353 8 . 1311 6 0028 9 0861 1 1493 1 0458 6 0694 1 0545 0 1172 5 2909 8 1218 5 1231 1 Három-zázforintos nyeremények: 3129 6 0906 2 2562 2 1900 9 1853 3 2884 2 1418 1 2448 9 1039 7 1769 8 0569 1 2403 0 1985 4 1629 0 0476 1 0154 0 2716 3 1751 0 1616 2 2199 9 2119 5 0976 1 1089 7 3163 8 1511 7 1531 6 0351 2 0251 7 2830 1 2624 5 3060 1 1807 2 1223 4 2020 7 2019 9 1230 9 1167 3 1788 9 1925 6 0767 4 0732 0 1060 4 2166 4 0233 8 1960 0 3104 9 1402 4 0659 1 0210 8 1402 5 1650 5 1256 7 2636 9 1939 8 0991 0 1270 8 0370 4 3049 0 1270 4 1770 0 0461 9 0554 5 1867 7 0586 2 1639 0 1438 2 1868 8 0283 3 0511 9 1807 6 3075 7 2217 1 0781 4 1379 4 2929 1 2464 7 2971 2 1475 5 2189 2 0216 2 1059 8 2449 8 0455 8 0932 3 1410 7 2358 0 2948 2 0728 9-0894 3 ’2645 2 2033 4 2399 7 0660 8 1215 9 3064 3 1254 0 1947 9 3010 7 0264 4 2671 8 0963 1 1229 3 2008 P 3061 5 2837 1 1206 5 2756 5 25» * 0684 9 0608 6 3172 8 2361 0 2193 0 0659 7 2988 5 0125 t 0010 9 1789 4 1122 0 2546 7 2870 8 1148 7 0538 3 2137 7 2145 7 0070 4 0338 5 1035 6 0355 2 0479 1 2659 6 2828 1 1314 2 2045 6 3100 9 1790 2 0602 9 1450 8 2793 9 2413 9 0586 9 1077 0 1770 6 0030 8 1849 7 2332 9 3125 6 2743 1 3212 2 2821 0 1102 7 2725 9 2530 0 0722 7 1631 3 0242 7 1907 3 1486 6 1000 9 2191 1 0213 9 1838 4 2881 5 0892 9 2290 4 0193 7 0334 1 2475 3 0332 1 2853 4 2368 2 1135 2 0397 1 1430 8 2966 3 2302 0 1430 6 & 3169 2 1064 9 1601 6 2603 9 0088 3 2153 3 1767 9 2046 7 2184 9 1312 2 2219 2 2445 9 1266 8 1166 5 3125 9 1348 6 • 3186 7 2859 7 , 2180 7 2230 5 0800 8 1392 2 0028 1 1077 6 2702 7 2217 0 1882 4 1414 2 1396 5 0395 7 2613 5 1457 9 1643 2 2738 8 2230 2 1195 8 1523 8 1976 6 1775 9 2747 2 1168 2 1372 9 0932 7 2931 0 1069 9 1166 8 Vasárnap a 100.000 forintos főnyeremény mellett három 50.000-es és kélszáskilenc 25-10-5 ezer Fr-tos nyereményt sorsolnak ki Az ötéves tervkölcsön nyeremény­húzásainak utolsó napján, vasárnap többmillió forint kisorsolására kerül sor. A sorsolás első három napján összesen kilenc 50.000 forintos és összesen százöt 25, 10 illetve 5 ezer forintos nyereményt sorsoltak ki. Ezzel szemben vasárnap a 100 000 fo­rintos tőnyeremény mellett három 50.000 forintos és hétszázlcilenc 25.000, 10.000 illetve 5.000 lorlntos nyere­ményt sorsolnak ki. A nyereményeket vasárnap reggel 9 órától délután 2 óráig az Orszá­gos Takarékpénztár Központja buda­pesti fiókjai és a sorsolás időtartama alatt a Zeneakadémián létesített há­rom pénztár egyaránt kifizeti. A va­sárnapi sorsolás délelőtt 10 órakor kezdődik. A népköztársaság Elnöki Tanácsa hozzájárni! a budapesti loÉmányegyetem Eölvös lórándral való einevazéséhez A Népköztársaság Elnöki Tanácsa a minisztertanács előterjesztésére elfogadta a budapesti tudományegye tem tanácsának javaslatát! hogy z egyetem az 1950/51-eg tanév kezdetétől (,Budapesti Eötvös Lóránd tudó. mányegyetem'4 elnevezéssel folytassa működését. Valamennyi becsületes újságíró feladata a kérlelhetetlen harc a háborús uszítok ellen Megnyílt Helsinkiben a Nemzetközi Újságíró Szövetség kongresszusa Helsinkiben pénteken megnyílt a Nemzetközi Újságíró Szövetség III. kongresszusa. A kongresszuson hu­szonhat ország küldöttei vesznek részt. A kongresszust üdvözlő beszédében Erőnek (Csehszlovákia) a Nemzetközi Újságíró Szövetség főtitkára nyitotta meg. A napirend elfogadása után Hronek elvtárs, a Nemzetközi Újságíró Szö­vetség főtitkára tartotta meg beszá­molóját. Hronek rámutatott, hogy a reakciós sajtó, amely teljes egészében az ipari és bankmonopóliumok kezében van és a háborús uszítok céljait szol­gálja, minden erejével igyekszik a né­peket félrevezetni és azokat a békéért vívott harc élén haladó Szovjetunió és a népi demokráciák ellen uszítani. — Az egész világ látta — mondotta a továbbiakban —, milyen hatalmas sikert aratott az atomfegyver eltiltá­sát követelő stockholmi felhívás, Va­Rsndkívfi i ülést tart a bélelanfas A Megvédjük a békét Mozgalom Országos Tanácsa hétfőn délelőtt 11 órakor a parlament Gobelin-termé­ben rendkívüli ülést tart. Sport Előre—Szombathelyi Lokomotív 4:2 (3:2). Sport-utca. 5.000 néző. Góllö- vők: Zakariás, Béres, Mészáros, Jae­ger, illetve Varga T és Papp. CSAK EűY MO Sydneyben és Uj-Zé- land kikötőiben a dokk­munkások bérkövetelé­sek miatt sztrájkba lép­tek — jelenti a BBC, egyedül Sydney kikötő­jében 65 hajó vesztegel tétlenül. * Szeptember 16-án kez­dődik a Szovjetunió vá­rosaiban az összszővtl- séyi városok közötti at­létikai verseny második évfordulója. Ez a sport: esemény az idény egiiik leghatalmasabb iömeg- jersenye. * A tuberkulózis elleni harcra alakított szövet­ség tiltakozott a francia kormánynak az ellen a rendeleté ellen, amely 53 Inilliárddal csökkenti az egyéb kiadásokat a fegy­verkezés javára, ebből az 53 jniliiárűbúl 10 milli­árd a közegészségügyi kiadásokra esik. Mint az AP jelenti, az Egyesült Államok kül­ügyminisztériuma csü­törtökön elutasító! ta annak a kérelemnek megfontolását, hogy út­levelet adjon Paul Rjo- besonnak. * Az államosított angol vauitok igazgatósága, amelyet a munkáspárti kormány állított erre a helyre, szeptember Jó-in elutasította 3 vasutas- szakszervezet béremelési követeléseit. A Times tudósítója jelenti, hogy Faruk egyiptomi király a spa. nyolországi San Soha*- tianba érkezeit. vt A Német Demokra- tikus Köztársaságban 1950 október 15-én tar­tandó választásokra az ország minden részében megkezdték a jelöltlis­ták szétosztását. [amennyi becsületes ember, valamennyi becsületes újságíró feladata, kérlelhe­tetlen harc q háborús uszítok ellen a békéért és a demokráciáért. Ezután Zaszlavszkij elvtárs szólalt fel, a szovjet újságíró-küldöttség nevé­ben. Rámutatott arra, hogy az újság­írók fellépése a fasizmus és a háború ellen természetesen politika, sőt be­csületes politika. Az a kísérlet, hogy a Nemzetközi Újságíró Szövetség száját betömjék a békeharcban, természetesen szintén politika, sőt becstelen politika. Az angol és amerikai újságírók nem értik meg, hogy a kapitalista sajtó monopóliuma véget ért. A Szovjetunió után, ajhol a kapitalista sajtó már több, mint 30 éve nem létezik, mert nincsenek kapitalisták, sok állam ke­letkezett, ahol a sajtó egyedül a népé. Ez a sajtó a béke és a népek barátsá­gának ügyét szolgálja.

Next

/
Thumbnails
Contents