Dunántúli Napló, 1950. június (7. évfolyam, 125-149. szám)
1950-06-07 / 130. szám
M W P I. O •lO.WU-JflNTUS 7 5 A MINSZ csütörtöki megyei értékes-étén vá Hasast ják meg a baranyai küldötteket A DISZ KONGRESSZUSÁRA Csütörtökön ünnepnapja lesz a baranyai ifjúságnak. Ekkor tartja meg ; MINSZ a színházban a baranyai Kongresszusi küldöttek megyei értekezletét. Már reggel 6 órakor zenés ébresztő lesz az egész városban a sonvéd. a MÁV és a Nagy Lajos gimnázium zenekarainak közreműködésével. Hat óra után autókon, motorokon, felvirágzott szekereken és traktorokon jönnek a baranyai fiatalok legjobbjai, hogy mint küldöttek megválasszák a megyei értekezleten azokat. akik leginkább méltók arra. hogy a magyar fiatalok életében történelmi fordulatot jelentő kongresszuson résztvegyenek. Kilenc órakor kezdődik meg az értekezlet, amelyen képviseltetik magukat a Párt Megyei Bizottsága, a MINSZ elnökség és a különböző tö- megszervezetek. Az elnöki megnyitó és a titkári beszámoló után — amelyet Kővári Antal elvtárs. MINSZ megyei titkár tart a VI I óta elért eredményekről és a meglévő hiányosságokról -A javaslatot lesznek a ivüi- döttek megválasztására. Utolsó napirendi pontként szerepel a kongresz- szusi kultúrverseny díjainak a kiosztása. Három rádió, három mandolin, két tangóharmönika, színpadifüggöny, ideológiai és szépirodalmi könyvek és még több más értékei díj kerül kiosztásra. Az értekezleten résztvevő fiatalokat délután 3 órakor megvendégelik a Munkás KuRúrház udvarán. Az ebédet vidám zene és tánc követi. BESZÉLGETÉS EGY KÜLDÖTTEL Március 29-én lázasan készülődött a Közlekedési Községi Vállalat SZÍT ifjúsága, hogy a vállalt felajánlásukat teljesítsék: a közlekedést egy napon át teljesen önállóan irányítsák. Már kora reggel gyönyörködtek az újonan elkészült villamosban Kiss Lajos ifjúmunkás villamosvezető és Szabó Sándorné kalauznő. A kocsi oldalait ez a felirat díszítette: „Ezen a kocsin a legjobb SZIT-esek teljesítenek szolgálatot.”-----—————— voltam. — me- NdOVOn DOlUÖO séli Szabó Sán' 1 ■ ■ ----------- dómé. — Örülte m annak, hogy az a megtiszteltetés ért, hogy én teljesíthettem szolgálatit legelőször az új kocsin, engem jelöltek a többiek erre á megtiszteltető feladatra. Mint az egyik legjobbat, .. Azóta többször is érte nagy örön Szabó Sándomét. Az üzem jó mun-j kája elismeréseként 6 hetes iskolára f küldte. Közben újabb megtisztelte-' tés is érte Szabó elvtársnőt, a SZÍT tagság őt és Sára Dénes ifjúimul-; kást, a legszorgalmasabb segéd-( szerelőt választotta meg a megyeii küldöttértekezletre. 1 / — Nehéz volna elmondani azt a' határtalan lelkesedést és örömet,j amit most érzek. Mint ifjúsági kiii- J clőtt veszek részt csütörtökön a me-j gyei kiildöttválasztáson. Örülök an-^ nak, hogy most élek, amikor az év-^ százados rabság alól felszabadítotti bennünket a Szovjet Hadsereg, mostf amikor szabadon megteremthetjük j magunkhak a Dolgozó Ifjúság Szö-j vétségét. Ma valóban öröm ifjú-j munkásnak lenni, egymásért do!-j gozni és menetelni a Párt zászlajaj alatt. f ____________ \ rT Így érez Szabó c.lv-j ‘ PV D8S7R:, társnő. Visszagondol j —————— irra nz időre is. amri kor még nem tudta, hogy mi az sza-'i bad ifjiuniinkásnak lenni. Akkor kiiá-( fást elun volt a dolgozók gyermekei? előtt az elet. Ma. mint boldog ifjú' anya örömmel emeli magához a gger-j ni ekét, akinek a biztos jövőjéért ’har-. col, munkáján és a szervezeti életen keresztül is. Harcolt azért is, hogy békében élhessen a családjával együtt. Azzal a sok száz meg ezer családdal, akik most teremtik meg gyermekeik részére a biztos jövőt — A megyei küldöttválasztó ülésen én is felszólalok. Elmondom azt, mP Igen fontos, hogy nagyon komoly munkát fejtsünk ki az új szervezetben, mert csak a közös, jó munkánkkal1 tudjuk megvalósítani a hős lenin: Kom- szomolho: hasonló ifjúsági szervezetünket. Úgy érzem, hogy még sokat kell tennünk ahhoz, hngg kiérdemeljük azt a megtiszteltetést, hogy a Pártunk elsőszámú segédcsapata legyünk. Sokat szeretne még mondani Szabó elvtársnö, de rátekint az órára, mennie keli; fél 1-kgr veszi át a szolgálatot. Siet, nehogy elkéssen, mert ez még nem fordult elő nála. Ismeri a munkafegyelmet, ^ ^ ^ fP%gá&\ Vastag porréteg borítja a? autó Miszok üléseit, amíg a kocsik Bálics-^ )öi, Mecsekszabolcsról, vagy az ^ ffdülő-szállótél visszaérkeznek a Szé-^ :henyitérre. Az indulási állomáson j izonban senki sem gondoskodik az^ ilések letörléséről, pedig ezt a kis? igyelmességet igazán megtehetnék f íz utasok világos nyári ruháinak J negóvása érdekében. ^ A megyei MINS/-ben hallottuk: j ....a Dunántúli Napló a kritika kor-j ■.zakóban él. Állandóan bírálja »i \IlNSZ-ct“, A MJNSZ illetékesei ezzel gr negjegyzéssel elárullak, hogy nem sze-\ •élik a bírálatot és az építő kritikát ^ i em tekintik segítségnek a hibák ki ja- J utasára. Ajánljuk a MINSZ vezetőinek, f, íogy (dánosán tanulmányozták Sztálin j dvlárs tanítását a L'ritikáról-önkritil:á-1 •ól és az önkritikát gyakorolják is, f vert erre a megyei. MINSZ-nc! igen J ragu szükség van mely igen fontos tényezője a jó munkának. Nyakéba akasztja a táskát, maga előtt látja a csütörtöki értekezletet, ahol ketten fogják képviselni Séra Dénes ifjúmunkással az üzemi SZÍT szervezetet. Felszáll a villamosra, felváltja munkatársát és osztogatja a jegyeket és ahogy a villamosok elérnek az állomásokhoz, úgy ér ej most az*ifjúság is a legfontosabb állomáshoz, ahonnét nyílegyenesen halad Pártunk vezetésével a biztos jövő, a békés élet, a szocializmus felé. város nagyarányú önköltségcsökkentéssel, maga építi meg a vízlevezető csatornahálózatot A város vezetőségének sok gondot okozott egy-egy nyári zápor után a Mecsekről lezúduló vizárada'nak a gyors levezetése. Ilyenkor ugyanis a nagy mennyiségben lehömpölvgö víz elárasztja az utcákat és ezzel veszélyezteti a gyalogközlc'kedést és a lapályban fekvő épületek biztonságát Számialan cselben fordul', már elő. hogy a város délenfekvő ulcái-. elöntötte a víz, amely nagy pusztításokat okozöít a lakásokban. A lezuhanó víz megakadályozására a város vezetősége egy iervel dolgozo't ki, amelyet néhány év alatt megvalósít. A tervezet szerint kilenc észak- déli irányú vízlevezető csatornái építenek a város különböző helyein. Tavaly már hozzá is láttak a terv megvalósításához. Az ősszel elkészült a Pj'.őfi.uicai csaiorna, amely kél mé'er széles, 130 centiméter magas és nagymennyirégű vizet képes levezetni Ez évben elkészítik a Szilágyi Dezső és Fiumc-u'cai részt, amelyet összekötnék a Petőfi-ulcai csalóméval és ezzel az első vízlevezető csatorna elkészül. A váró vezetősége soknak találta az ajánlati árat és elhatározta, hogy a munkálatokat házilag fogják megcsinálni, meri így sokkal gazda tagosabb. Dulánszky Nándor iclvíáTS május elsejei felajánlásként elkészítette a tervet és vállalta, hegy a munkálatokat 500.000 forinlbó! megvalósítja. és azt is vállalta, hogy a munkálatok november 15-ig kéczen Úsznék. Ugyanez:' a munkát a Nenizcfi Vállalat egymillió 186 ezer forintért akarla megcsináln'. A munkálatok még május hónapban megkezdődlek és ha almas lendülettel folynak. A csatornázási munkálatok házilag való elkészítésével ’lehetőség nyill arra, hogy a községi vállalatok is nagyobbaTányú munkához ju.sanak. Esősorban a kö- bánynüzem és a Közliszlasági Vállalat foga’ai nyertek nagyobbarányú foglalkoztatási. A csatornázási munkálatok elikészüllc után azonnal meg. csinálják • Szilágy] Dezsp-úlburkő- la át i:, nmeivel makadám kövekkel raknak ki. A kövé'kező évben a lerv szerint a Széchcnyi-tér, Bem József és a Bajcsy-Zsiilinszky utca Ikerül csatornázásra a pécsi dolgozók legnagyobb örömére. •,Fel kell vetnünk a kommunisták. párttagjaink felé, hogy csak akkor változtathatjuk meg az egész munkásosztály, dolgozó népünk go idoskodását, magatartását a számunkra kívánó tos értelemben, ha a kommunisták clöljárnak a termetéiben, a fegyelemben, az áldozatkészségben, a harcban a nehézségekkel és az aszlá'ycllenséggcl szemben.“ — (Gerő elvíárs beszéde a Központi Vezeiőség ülésén:) A KEZDETI JO MUNKA UTÁN, miért maradt el Pellérd a kukorica, napraforgó második kapálásával és a burgonya fölfog ekésével — Olyan termés ígérkezik, amilyen gégén nem volt — mondják a pellérdi dolgozó parasztok, ha valaki a terméskilátások iránt érdeklődik tőlük. S valóban a határ is megerősíti szavukat. Szép, dús búza- és rozstáblák, baragoszöld árpa ring a szélben. Jók P pellérdiek terméskilátásai. De mennyivel jobbak lennének, ha a repce nem- virítana még mindig számos íbúza, rozs és árpatáblában. Mert bizony Pellérden még mindig elég sok faié lehet repcét látni. Az érdeklődőnek rendszerint az a válasz, hogy repcét csak új vetcsií lucernában lehet látni, „oda meg már nem lehet bemenni, hisz az csak több kárt jelentene Ezzel védekeztek azok a kulákok is, akiket a Népi Bizottság felszólított, hogy végezzék el a gaztalanítást. Ilyen kifogásokat, hoztak fel Ita Jánoséi* is. a 36 holdas kulákfamilia, meg Ratkovics Ferenc kulák is, akinek a tavaszi vetése csupa repce, meg Konkoly Liege Andrásné is. A pártszervezet irányításával pár héttel ezelőtt a DÉFOSZ megkezdte a harcot a repce ellen. A kulákokat a Népi Bizottság kötelezte a repce kiirtására, a dolgozó parasztokat pedig népnevelők, DÉFOSZmevelök világosították fel a növényápolás fontosságáról. Azófa lóth Ferenc már a lenjéből, Vöő Elek a tavaszi árpájából, Átó Bélánc a krumplijából eltávolí- folla nagyjából a repcéi. Vannak azonban. akiknek még mindig igen repcés a földjük, mint például a Mat- kó Józsefé. S a pcllcrdi DÉFOSZ- szervezet most már egy kicsit úgy nézi a repce kérdését, mintha már rendben volna, vagy mintha úgy sem lehetne ellene már semmit se tenni. A kapálás eddig elég jól haladt a községben. Lényegében az egész köz- ség elvégezte a napraforgó, a kukorica kapálását- Ezután azonban megakadt a lendület. A második kapálás vontatottan halad a községben. — Sokan várják az csőt, azért maradnak el a kapálással — mondja Németh Ferenc elvtárs, a DÉFOSZ munkástagozatának vezetője, ö maga elvégezte már a napraforgó második kapálását és a kukoricát, is most kapálja másodszorra a család. Sokan vannak azonban, akik még mindig nem fogtak hozzá a második kapáláshoz. Pedig ott áll előttük az állami tógazdaság példája is. Ott már elvégezték a kukorica második kapálását és most kapálják másodszorra a napraforgót is. És nem véletlen az, hogy igyekeznek a második kapálással. Hisz ezt pont az eső hiánya leszi szükségessé. Nem szólam az, hogy a kapálás felér egy esővel. Ezt a példát kell követniük a pellérdi dolgozó parasztoknak és be kell hozniok a lemaradást a második kapálásban éppúgy, mint a krumpli töl* t üget ősében A. lemaradás m-g nem nagy. Kellő niöz .asss! cl lehel érni. hogy aratásig teljesen befejeződjön a második kapálás. Mégis meg kell nézni, hogy mi az oka annak, hogy a község, mely eddig elég lendületesen végezte a növényápolás munkáját, az utóbbi időben mintha megtorpant volna az álon. A „rejtvény" hamarosan megoldódik. amikor a párttitkár után érdeklődünk Kiderül, hogy Lukács elv*ár- sat a járási Pc-rtcrtekezle' beválasztotta a járási bizottságba. És Lukács elvtárs ahelyett, hogy addig is. míg megkezdi új munkáját, fokozott munkával mutalná meg azt, hogy méltó volt a járási Pártértekezlel bizalmára hanyagolja a helyi • szervezetet és teljesen beszüntette a pellérdi szervezetnél a munkáját. Hegycttese pedig nincs. Mert Mi- halik Péter elvtársat, a káderést, alig egy hete a MEZIG-hez vitték el, Kiss Júlia elvtársnő, a propagandista pedig iskolára ment. Így a peilérdi pártszervezet egy hét — tíz nap alatt szinte teljesen „le lett fejezve.” A járási hizoMíágnak keli! gondoskodnia arról, hogy ez a helyzet megszűnjön Pellérden, hogy a pártszervezet ismét irányító vezelőereje legyen a községnek. Ez a biztosítéka annak, hogy a növényápolás terén mutatkozó lemaradást behozzák a pellérdi dolgozó para-zlok és znlsk-r.fl né kői 'ál. hassanak hozzá a rohamosan közeledő büszkéi) felelhetik: Igen, mi is így érezzük, mi is eszerint dolgozunk. Ezt mondhatná <el Bán János is, a .psp.rosi műhely egyik vezetőségi tagja. Az'elmúlt héten .183 százalékot ért el. Átlagos teljesítménye is állandóan ez. Eddig... Be nem akar mindig itt maradni. Munkájával el akarja érni. hogy a' sztahanovista oklevél büszke, boldog- tulajdonosa legyen. Bán. János élenjáró munkás a cscresi műhelyben ... — Ve ni is lehetne máskép — simít. végig barna, vegyszerektől kemény kötényén. — Mit várhatnánk mi el a pá'rtonkivüli munkásoktól, ha magunk, lemaradnánk a szocializmus építésében. Bán elvtárs abban is példamutató, hogy nemcsak a saját munkájával törődik, a saját két hordójának teljesítményével, hanem figyeli az az tatók, beakaszt ók munkáját is és ha valami helytelent lát, azonnal szól: hogy „így elvtársak nem megy ám a dolog." ti se értele el vele "sokat; meg az Ország se. így csináljuk ós meglátjátok, mindannyiunk hasznára lesz“. Hallgatnak is a szavára, . . hi- szen hctről-hútre a legjobb teljesítményt elérő dolgozók közé tartozik. * A lesték finom piros-barna esőt permetezve hull a bőrre. Erős, biztos kéz irányítja a festékszórót. Eisler Jánosné vezetőségi tag hajol föléjük és gondosan, figyelmesen új és új bőröket fest. be. Egymásután gurulnak a kocsik a festékezőhöz, hogy aztán megrakodva menjenek a szárítóba. Eisler elvtársnö heti közel kétszáz százalékos teljesítményével bizonyítja be, hogy ismeri a kommunisták felelősségét., tudja mivel tartozik népének. Hátai István lakatos. Titkár az iizemfenntartók alapszervezeténél, áprilisban 210, májusban 216 százalékos havi átlagot ért el. — Azon vagyok, — mondja — hogy a műhelyben, de az egész üzemben is lássák, milyen a kommunista öntudat, hogyan járunk jő példával elől, akár termelésről, akár tanulásról, akár falujárásról. van szó. Falujárás... Bálái elvfárs nem a legfiatalabbak közé tartozik, mégis vasárnaponként örömmel, kitárult •szívvel, énekszóval vonul a többiek között, hogy falun is építse, fonja még szorosabbra a munkás-paraszt szövetséget. Falujárás ... ezen, vitáztak egy ■ kicsit Fucskár elvtárssal is. aki egyszer azt mondta, hogy neki arra igazán nincs ideje. — Rámutattam, hogy nekünk többet kell vállalni, áldozatosabbnak kéil lennünk. Én is szeretek pihenni, szeretem az otthoni apró munkákat is. De tudom azt is, hogy sokkal jobban szükség van rám ott künn valamelyik faluban. Szükség van arra, hogy mert a falun is csak úgy épül az új élet, meg új ország, ha mi jó felvilágosító munkát végzünk. Hr M>ro'halnánk n lülthiokelRung! .János meszosi pácolót, aki 2Í10 százalékon felül teljesít, vagy fajos l.á-r/.lóí. aki Iriroie.százon felüli eljesítmónyl ért el. Vagy ívhatunk Kajtor Lász Iónéról, akinek teljesítménye állandóan megközelíti a két- záz százalékot. Mind-mind vezetőségi tagok - és élenjáró dolgozók. De nemcsak a vezetőségek tagjai, hanem az öntudatos párttagok, mint Martón.,Sándorné, -Végh János, Kerner Gáspár, Gergely István, Bognár János és a többiek szintén egyre emelkedő és egyre jobb munkájukkal bizonyítják be, hogy tisztában vannak valamennyien azzal; amit Gern elvtárs mondott: „ ... a szocializmus építése, a béke védelme komoly erőfeszítésekéL áldó. zatkészséget, íiarcedzettsőgct, fegyelmet követel. 7is külön nyomatúkkal kell felvet niink a kommunisták. Pártunk .tagjainak felelősségét... s ennek mindenekelőtt a miin'karer- seny, a Sztahánov- és az újító-moi- galom főrabbi kiszélesedésében és elmélyítésében kell kifejezésre jutnia.'' .!■ Lorenz Márta. Július elején nyílik meg a Bizományi Áruház Befejezéshez közelednek a Bernit teái Bizományi Áruház épület- munkái. Előrelálhaíólag az ála'a. kítási munkák a tervhevett július elsejei terminusnál előbb, már 15-e körül befejeződnek és a megnyitásra június végén,legkésőbb július elején kerül sor. — A vállalat elsősorban a dolgozók, a kisemberek vagyonát óvja meg. Megszűnteti az ócska sok egyeduralmát, az áron aluli felvásárlást — mondja a bizományi áruházról Mihály Lajos, az Állami Zálogház és Árverési Csarnok pécsi fiókvezetője. — A bizományi áruház csupán 15—20%-ot számol fel az eladásoknál. IÄPOLLO H Myári szünet löEÄHI-Ä F-éig Hofland halász film Jó reménység Előadások fél 5, fél 7, fél Ú-kor ?-éig KERT-MOZI Volt FÁKLYA) MagyaT vígjáték J /Á\ INI I! IK< /A Előadások: 6 és 8 órakor. Az utolsó előadás a kertben, Pénzlát d. e fél 11—12-ig, Jön : I'igaro liázaN«águ % liinbí jj«- «*ntés között fekszik ez is. Pár számadat. A Pécsi Bőrgyár, pártvezetőségének három- hónapos teljesítmény átlaga. Februárban 104 százalék, márciusban ISI százalék, áprilisban 204 százalékra emeli,•edett a pártszervezet vezetőségi tagjainak termelésben elért eredménye. Májusról még nincs kimutatás. De az eredmények már megvannak. •És ezek továbbra is azt mutatják, hogy a vezetőségi tagok, egyben a legjobb dolgozók is. Akik megértették Rákosi elv társ szavát, hogy a jó kommunista próbaköve a termelés, ? akik Gcrő elvtárs beszédére most A B'ábfyijráb k(MnmuH>i&tái k&d{ák, nekik keli