Dunántúli Napló, 1950. május (7. évfolyam, 101-124. szám)
1950-05-19 / 115. szám
19.W MÁJUS 19 NAPLÓ A Zsolnuyhan töretlenül viszik tovább a május 1-i felajánlások versenylendületét A női brigádok is példát muta<óan harcolnak a selejt ellen A Zsolnay-gyárban az üzem öntudatos dolgozói május 1 után nem csökkentették munkalendületüket. A május 1-i felajánlások a Zsolnay- gyárban főképpen a minőségi munka feljavítása érdekében történtek. Az üzem dolgozói felismerték, hogy a minőségi munka az elért mennyiség megtartásával és annak fokozásával a szocializmus építésének és a békeharcnak egyik alapvető fontos fegyvere. Május 1-re felajánlott üzemátlag 140°/« volt, ami fokozódott 140, majd május első hetében 151%-ra. Május 1. után a 19. bérhét üzemátlaga 149°/«. Ez az eredmény azt mutatja, hogy az üzemi átlagteljesítés nem eseti vissza a május 1-re tett íelaján- lástól. Ami pedig a minőséget illeti, vannak üzemrészek, ahol teljesen se- íejtmentesen dolgoznak. így pl. a »ajtoló üzemrészben a 200-as női brigád Lovrencsics Istvánná sztahanovista vezetésével. A selejtcsök- kentésért folytatott harc eredményeként a mázolóműhelyben pedig 1 és fél százalékról egy száza'ék alá szorították le a selejte'.. Az üz«: ítészekben a dolgozók ezt mondják: — Amióta aláírtuk a hékeívekeí, még fokozatosabban dolgozunk a V>éke ügyéért. Ezt mondja Bratánovícs Mihályné, a ,,Viharsarok brigád” vezetője is. A hattagú sajtoló tisztító női brigád kiválóan, kommunista példamutatással dolgozik. A „Viharsarok brigád” május 1-re észszerűsitések bevezetésével nemcsak a selejtet csökkentette és a minőséget javította, hanem a normát is 307 százalékra emelte fel. Az ifjúság is új utakat tört magának a termelés frontján. A versenylendület a június 18-i egyesítő kongresszus közeledésével mindinkább fokozódik. Ezt mutatják az egymásután megalakult Ifjú Gárda, Ságvári Endre, Komszomol és a Szabad Ifjúsági brigádok. A város többi ifjúmunkásai felé példát mutatnak a Zsolnay ifik abban, hogy mindegyik négytagú brigádnak kél tagja átképző®. Az ifjúmunkások a versenyaiunka közben tanítják az átképzGsöLelkes őrömmel készülnek a pécsi szervezett dolgozók május 25-re. Ezen a napon a Szakszervezeti Világszövetség 15 lagű küldöttsége keresi lel Pécsett. A küldőitek kora délelőtt érkéznélk> megtekintik a Zsclnaygyárat, a Tetlyén töltött pihenés után a Magyar Dolgozók Pártja megyei titkársága ad részükre uzsonnát, majd délután 6 órakor a Széchenyi téren nagyket a szakmunkára. Nagy minőségi javulás mutatkozik még a nyerstermelés területén a korongosoknál, ahol 8 százalékról 5 százalékra, a csőgyári préselöknél pedig, ahol 8 százalékról 3 százalékra csökkent a selejt. Kiemelkedik a csőgyári préselöknél a sztahá- nov üzemrész, ahol a teljesítményt 331 százalékra emelték fel. A Vorosin-moegalom terén is vannak kiemelkedő üzemrészek, így pl. a korongosműhely, masszamalom és a sajtoló üzemrész. Mindezek az eredmények azt mutatják, hegy a Zsolnay-gyár dolgozói megértették, hogy jövőjük és békéjük függ attól, hogyan veszik ki részüket a szocializmust építő munkából. gyűlés lesz, melyre a dolgozók zászlókkal, Sztálin. Lenin és a külföldi Kommunista Pártok vezetőinek, szakszervezeti vezetőinek kepeivel vonulnak lel. A nagygyűlésen kerül «or a küldöttek megajándékozására is. melyeket a Zsolnaygyár, MESZHART és MÁSZ bányák. Sopiana gépgyár. Mechanikai hordógyár NV adnak át. Pécsre látogat a Szakszervezeti Világszövetség küldöttsége Keményen járnak el a normacsalókkal szemben az Ándrás-aknán is A Kakas-csapat számtalanszor bebizonyította az elmúlt hónapok alatt kollektív szellemét és termelésükkel adták tanujelét, hogy becsületesen dolgoznak az ötéves terv sikeres megvalósításán. Nem is volt semmi baj a csapatban és az egyik legjobbnak emlegették őket a pécsbányatelepi András- aknán. De egy hiba becsúszott a Kakas fejtés tagjaiba, hogy elfeledkeztek az éberségről, nem terjedt ki a figyelmük a munkafegyelem lazitó’ra és a normacsalókra. — Olyanok voltunk, mint egy család — meséli Kakas elvtárs — és arra gondolni sem mertünk, hogy olyan is van köztünk, aki munkatársait be akarja csapni, aki a munkafegyelmet lazítja. Most már más a helyzet. A Kakas-csapat tagjai tanultak saját esetükből, és ebből megtanulták, hogy éberen kell őrködni a lejlésben is, mert oda is belopja magát az ellenség és igyekszik megbontani a munkafegyelmet. Ami a Kakas-fejtésben történt április utolsó napjaiban már nyílt titok a dplgozók előtt. Nézzük meg, hogy is történt? A Kakas-fejtésben dolgozott Szabadi István vájár, aki a fejtésben a ' szakszervezeti bizalmi tisztséget töltötte be. Megbíztak benne a dolgozók, megbízott benne Kakas elvtárs is. Mikor Kakas elvtárs nem ért rá, ő volt a helyettes csapatvezető és volt rá számtalan eset, hogy Szabadi István volle ál műszak végén a végzett mun- kát. így történt ez április hónap utolsó napjának egyikén. Kakas József elvtárs a műszak vége előtt kiszállt, mert hivatták. Megbízta Szabadi Istvánt, hogy vegye át a végzett munkát. Szabadi István meg is tette és egy munka kivételével, amit Matkovics Károly végzett, be is lett írva a műszakkönyvbe. Másnap Kakas elvtárs elment az aknász irodába, hogy beírja hiányzó műszakát Matkovics Károly. Ekkor látta meg a furcsa számot, amiből a későbbiekben kiderült Szabadi István csalása. A könyvbe az volt írva: Végzett munka Szabadi István 8 méter, 1.80 magas, 1.10 széles pasztában. — Ennyit végzett Szabadi? — ötlött Kakas elvtárs fejébe a gondolatén ezt a munkát nem is láttam. Ismerem a fejtést, mint a tenyeremet, de a felső pasztán nincs 8 méter előrehaladás. Kakas elvtárs visszament a fejtésbe és Vadon Mátyás elvtárs pártbizalmi- va! felülvizsgálták a végzett munkát. Kiderült, hogy a Szabadi által végzett, munkc 2-8 méter volt és vselio) nyoma nem volt a könyvben szereplő számadatnak. — Nagyon megdöbbentünk — mondja Kakas elvtárs. — Másnap jelentettük az Üzemi Bizottságnak, a pártszervezetnek és újra próbára tettük. Szabadi István másnap újra csalni akart. Ezt is felfedezték. Jelentették ezt 1«. A második csalási kísérlettel végleg kiderült a Kakas-csapat tagjai között, hogy Szabadi István normacsaló és ennek a tudatnak a nyomán következtettek arra, hogy ezt biztosan régebben csinálja, mert saját maga vette át legtöbbször a végzett munkáját. Rájöttek arra is, hogy Vadon Mátyást és Müller Lajost is becsapta egyszer és nem írta be a végzett munkájukat úgy, ahogy azt kellett volna. Kétféleképpen is be akarta osapni munkatársait Szabadi vájár. Egyszer úgy, hogy magának többet akart beírni, míg a másiknak a végzett munkáját sem akarta elismerni. Ezzel elégedetlenséget akart szítani a csapat dolgozói között és amint kiderült, más téren is igyekezett ezt a célt elérni. Többször tett munkaverscnyellenes kijelentést. Most már látják a Krkas-fejtés dolgozói, hogy őket akarta becsapni Szabadi István vájár. Közös fellépéssel követelték a csapatból való eltávolítását. Ez meg is történt. De nem történt meg más Pécsbánvatelepen. Mert még a SZOT határozata után semválZSOLNAY-GYAR: . Kovács József boxi csőgyéri m. 33IV» Müller János csőgyári m. 331'/# Lovrencsics Istvánná sajtoló 268'/# Holub Gyözőné masszakeverő 26t'/# Németh Miklósné masszakeverő 26IV» PANNÓNIA SÖRGYÁR: Balogh Sándor asztalos 215*/* Bodovics Jenő asztalos 209*/# Erős Ferenc kádár 140'/« Major Géza kádár 123*/# Csányi Rózsa palackfejtő 122*/# tóttá le nyilvánosan a dolgozók clőtl az üzemi szakszervezet Szabadi vájárt az üzemi, szakszervezeti tisztségéről és az. egész ügyet olyan langyosan kezelik, mint ahogy Garai elvt^rs. ÜB- titkár mondta: — Hát mit tehetik k vele. legfeljebb kizárjuk a Szakszervezetből. Hát nem „legfeljebb" kell kizárni és főleg nem ilyen langyos módon, hanem ki kell zárni, meg kell büntetni, mert az ilyen emberek a többi dolgozónak ellenségei. És ugyanígy a párt- szervezet. Annak ellenére, hogy Szabadi párttag, az üzemi pártszervezet nem tett semmit Szabadi normacsalási kísérletének ügyében. Ilyen módon nem lehet kezelni az ügyet. Akkor, amikor a csapat tagjai, Matkovics Károly, Müller Lajos, Kakas József cs a többi elvtársik megvetéssel fordulnak az ilyen ember fele. akkor a szakszervezet cs a párt- szervezet elhallgatja az ügyet és ilyeneket mondanak: „Majd kivizsgáljuk, aztán meglátjuk, mi a helyzet." Nem kell ezt már kivizsgálni. Világos és tiszta és a pártszervezet már kivizsgálta, de igen érdekes módon nem történt semmi. Sürgősen cse tUedni kell ebben az ügyben és határozottan meg kell mutatni, hogy milyen emberek és mit érdemelnek azok, akik a dolgozó társaikat és az országot be akarják csapni. Kászon József MECHANIKAI HORD6GYAR: Kreka Ferenc hordóállító 226'/# Amrein Ferenc hordóállító 225*/» Takács Antal donqatermelő brigád 183*/. Bácsi József hordóabroncsoló 152*/» Ge.rgely János hordóabroncsoló 149'/» ÁLLAMOSÍTOTT ARNOLP-UZfcM: Schvéninger Tibor hegesztő 146V# Grünn Károly lakatos 145*/« Ferenc István lakatos brigád 143*/# Pintér László lakatos 131'/# Simon Ferenc lakatos 125*/# dTERMELÉS ÉLEM Czencz Béla «. Ha.rn.erli Kesztyűgyár dolgozója. 1934 óta dolgozik a szakmában és egyike a legjobb szabászoknak. Szorgalmas munkájával példát mutat többi szaktársának. Selejtmentes munkát végez, de a minőségi munka mellett szép eredményeket ér el mennyiségileg is. A legutolsó hathetes átlagteljesítménye Í53*/#. Czencz Béta a május 1-i jel ajánlásban ígéretet tett, hogy tervét a békéért folyó harc során előbb teljesili és azt október 15-re befejezi. Kitartó, szorgalmas munkájával tervével már július 5-nél tart. Becsületes munkájával ki akarja érdemelni, hogy tagjelöltje lehessen a Pártnak. Komócsin Zoltán elvfárs holnap előadást tart Pécsett Komócsin Zoltán elvtárs, a Központi Vezetőség ngifációs-propaganda ' osztályának vezetője szombaton délután 5 órakor a Munkánkul túrházban előadást tart. Komócsin elvtárs előadása rendkívül jelentős és időszerű témát ölel fel: a kommunista párlok harcát az osztályellenség szervezeti és Ideológiai behatolása ellen. Pártszervezeteink vezetőségi tagjai és a középfokú párfokfafásban résztvevő elvfársak mellett az előadási meghalhatják a fudományegyeíem fanárai is. GYÁSZVITEZEK Vastag- gyászkerctes papír fekszik előttünk. A rajta található verset és az alatta lévő szöveget méltán övezi széles fekete csík. Gyászos papírlap ez a nyomtatvány, amit a Pécsi Állami Közgazdasági Gimnázium IV. B. évfolyamának nevében adtak ki. Megmutatja, hogy a diákság becsületes, lelkesen tanuló és az életnek optimizmussal, alkotó kedvvel nekivágó nagy többsége között még meghúzódik a burzsoázia szemete, a reakció rothadtsága. Diákságunk egyrészo ballagásra készül. A legfelső osztály elhagyja eddigi tanulmányai színhelyét Az iskola és akik benne tanultak, különböznek a régi iskolától és a régi diákoktól. A fordulat a Pécsi Állami Közgazdasági Gimnáziumban is lezajlott Rá is vonatkozik. hogy a szocializmus friss és derűs szelleme átformálta a pedagógusok és a ta- nulóifjúság javarészét. Ez az újfajta diákság magas műveltséggel. kiválói szakismeretekkel a munkásosztály iránt érzett hűséggel és mély hazaszeretettel készül nagy feladataira. Azok előtt, akik most elhagyják az iskola tiszteletreméltó falait, széles lehetőségek tárulnak fel. Az ötéves tervét építő ország várja őket1 Válogathatnak a kedvükre való, képességeiknek legjobban megfelelő pályák közül. Jövő műszaki értelmiségünk, orvosaink, állami életünk irányítói, mezőgazdasági szakembereink, a jövő pedagógusai, katonatisztjei, — de ki tudná felsorolni tengernyi fajtáját új értelmiségünknek, amely éppen a most ballagókból kerül ki. Köztük lesznek a Pécsi Állami Közgazdasági Gimnázium IV. B. évfolyamának volt diákjai is. Ennek az osztálynak a többsége is megérdemli, hogy az ötéves terv hatalmas alkotó munkájának lelkes részese legyen. Ezek az ifjak megvetéssel fordulnak el azoktól, akik a ballagásra gyászjelentést fabrikáltak: gyászjelentést politikai tudatlanságukról, rothadt szellemükről. Hiába szedték rímbe, hogy az évfolyam hallgatói tanulás helyett kiskorcsmába jártak és hévvel iszogattak. tanáraikat „áthi utazták", hiába állítják azt, liogy az ifjúság kollektív megmozdulásaiból tüntetéseiből kivonták magukat. Ez nem más, mint, hitvány megrágalmazása a Pécsi Állami Közgazdasági Gimnázium IV. B. évfolyamának, amelynek javarésze a tudomány mezején becsülettel helytállt cs helytállt az ifjúság jobb jövőjéért folytatott harcában is. A gyászjelentés hangja az ellenség hangja. Azé a hitvány burzsoá csőcseléké, amelynek néhány tagja eddig is fertőzte az évfolyam egészséges szellemét és most búcsúzóul is igyekszik ártani. Az iskolákból kikerülő új értelmiségnek nincs oka a gyászra, annál több oka van a felszabadult derűre, határtalan alkotásvágyra, az élet forró sze- retetére. Gyászra csak a munkásosztály, a népi demokrácia ellenségeinek van okuk. Nekik valóban nincs jövőjük* A Pécsi Állami Közgazdasági Gimnázium ÍV. B. évfolyamának ballagó diákjai, sok tapasztalatot fognak még gyűjteni az előttük álló küzdelmes, de szép életben, amelynek sor- rán ezekkel a gyászvitézekkel, a reakció ügynökeivel, szabad életünk és békénk esküdt ellenségeivel le kell majd számol- niok. Ebben a harcban fogják kivívni az egész dolgozó nép megbecsülését, boldog jövőjüket. Szélesedik a verseny állami gazdaságainkban a 200 mázsás cukorrépa és 50 mázsás kukoricatermésért A püspökbólyi állami gazdaság 200 mázsás cukorrépa mozgalmához meg mindig jönnek a csatlakozások. A szentmárteni állami gazdaság területi brigádjai megkötöttek termelési szerződésüket a gazdasággal, amelyben vállalták a 30 katasztrális hold területükön a 200 mázsás cukorrépaátlag elérését. A bari állami gazdaság Vörös Csillag brigádjának az őíven mázsás kukoricatermésért indított mozgalma nagy visszhangra talált az egész megyében A kihívás ülőn azonnal csatlakoztak a somogyhárságyi. o szent.- márl.onpusztai és treforlpuszfai állami gazdaságok brigádjai is cs megkötötték a versenyszerződésüket. A brigádok közti versenymozgalom is egyre inkább szélesedik. A szente- gát: állami gazdaságban három 150-es brigádot és négy 200-as munkacsapatot szerveztek. Á szilágypusztai gaz" daságban is alakult egy 150-cs brigád és Mohács-szigeten pedig három 200- r.s brigádéi szervezlek a dolgozók. A három 200-as brigád közül, az egyile ifjúsági brigád, amely a kongresszus tiszteletére alakult. Ez a brigád az elsők közqit csatlakozott a négy mázsás gyapottermesztési mozgalomhoz. A kclemenligeli állami gazdaság 150- es brigádja lllma-pusz'.án háromtagú MoliuSi*» konferencia Pécseit A könnyűipari minisztérium malomipari főosztályának az Élelmezési Ipari Dolgozók Szakszervezetének és a Mezőgazdasági Ipari Tudományos Egyesület közreműködésével egynapos mol- nárkonfercneia lesz Pécsett május 21. én reggel 9 órai kezdetlek A konferencián a megye összes malmainak leg jobb molnárai vesznek részt, hngv megbeszéljék az előttük álló naey c« komoly feladatokat. minőségellenőrző bizottságot választott a károlymajoriak példája nyomán. Az utóbbi napokban a brigádok versenyében a legkiválóbb eredményt a Dunaszekcső-szigeti 1. számú területi brigád érte el, heti 230 százalékos átlaggal. A brigádban a többi szép egyéni feljesümény közül mes-ze kiemelkedik Eleki István munkája, chi átlagosan 357 százalékot ért el. A sátorhelyi gazdaság Ságvari Endre ifjúság: brigádja a kongresszusi munka verseny során 200-as brigáddá alakult át és ezen a héten 207 százalékot teljesített. Milics Mária csoportja210 százalékot ért el, Horvá.h Antalné pedjg a gyapot kapálásánál 254 százalékra teljesítette a normát. j Színes, zenés, táncom filmvígíáték. hho 21-éifi szovjet | Előadások hétköznap 5-7-9-ko: 0BÄMIÄ 21-Cl il i KALANDOS! IZGALMAS! I leugerésí&cKsuIatí IA szovjet filmgyártás remeke! Előadások fel 5. fél fél !> kor fÄKLYÄ 21-én Magyar—Szovjet Barátság Hó- j napja. — Uralt bányász, újítók. Kis katona. — Rcsamunda balét; j Magyar és Szovjet híradó. || íiOBtiasak a. te: ? es e-^o« »asar r »an ti fi 10 trl i? '• f