Dunántúli Napló, 1950. május (7. évfolyam, 101-124. szám)
1950-05-14 / 111. szám
1950 MÁJUS 14 NAPLÓ 3 A TAQJELÖLTEK JOQAI ÉS KÖTELESSÉQEI A szovjet kormány jegyzéke az USA kormányához a japán háborús bitó esők ugyeben ’A Szovjetunió washingtoni nagykő- vétsége május 10-én az USA külügyminisztériumához jegyzéket intézett Mac- Arthur tábornoknak, a szövetséges hatalmak iapáni főparancsnokának körlevele ügyében, amellyel a tábornok le hetővé teszi, hogy a japán háborús bűnösöket büntetésük kitöltése előtt szabadon lehesseu bocsátani. A jegyzék rámutat, hogy a Japánban elítélt 16 háborús föbünöst az USA, a Szovjetunió és Kína körött létrejött megállapodás alapján működő nemzetközi törvényszék vonta felelősségre és ítélte el jogerősen. 4 nemzetközi törvényszék ítéletét a fő. parancsnok jóváhagyta ét 1948 november 24-én kihirdette megerősítését Ugyanekkor kijelentette, hogy nem talált semmiféle okot, amely alapul szol- gáihatna az ítélet bármiféle módosítására Ezzel kimerítette az ítélet módosítására vonatkozó jogát Az említett körlevél kibocsátásával a főparancsnok túllépte azt a felhatalmazását, amelyet a nemzetközi okrná. nyok és megállapodásók szigorúan korlátoznak. Mac Arthur tábornok cseleke dete megszegi a távolkeieti nemzetközi katonai törvényszék felállításáról a Szovjetunió, az USA, Nagybritannia, Kína, valamint a törvényszék más résztvevő országai között létrejött megállapodást é* ellentmond a törvényszék alapokmányának és a Távolkeletj Bizottság 1946 április 3-i határozaténak. 'A szovjet kormány ragaszkodik ahhoz, hogy az Egyesült Államok kormánya haladéktalanul tegyen iu'ézke déseket a főparancsnok körlevelének hatálytalanítására. * A* AH* lóktól jelentése szerint MacArthur elhatározta hat újabb japán háborús bűnös szabadonbocsá'á sát „becsületszóra", öt-ha* évi kényszermunkára szóló büntetést engedtek el nekik. pártmunkásaink, pirtszérveze* teink körébén naponta szánttá lan formában felmerülnek a tagjelöltek jogaival óe kötelességeivel kapcsolatos kérdések. A felmerülő problémák egy részét a felsőbb pártszervek megbízottjainak segítségével megoldják másrész® azonban megoldatlan marad. A vezetőséget újraválasztó taggyűléseken nem egyezer előfordul hogy á gyűlést, levezető elvtárs a tag jelöltekkel kapcsolatosan olyan helyzeti-e kéről, hogy nem t.ud.ja a felmerülő problémát helyesen megolda ni. A tagjelöltek jogai és kötelességei körűi vannak vitás kérdések n taggyűléseken túl a mindennapi párt, életben is. A tagjelöltek helyzetére, jogaira és kötelességeire vonatkozóan világos, elvi útmutatást nyújt, Pártunk Szervezeti Szabályzatának 3. fejezete. Ennek a fejezetnek elmélyült tanulmányozása hozzásegít benuiiuket a gyakorlatban felmerülő problémák megoldásához. A Szervezeti Szabályzat 5. pontja kimondja a következőke!: „A párttagság előiskotája a tag jelölt ség. A tag jelölt ség célja: lehetőséget adni annak, aki a párt tagja akar lenni, hogy megismerkedjék programjával, Szerveseti Szabályzatával, politikájával, s hogy a Pártnak módja lágyén meggyőződni a. jelölt hűségéről a Párt. és a népi demokrácia. iránt.'' A munkásosztály, a dolgozó tömegek politikailag legöntudato ?abb, munkában legkiválóbb képviselőinek Pártunk tagjelöltjeinek sorába történő emelésével, a párttagság elöiskolájába, kerülnek. Ebben az elő iskolában, a. tagjelöltek sorában ke'l elsajátitaniok azokat az elméleti ismereteket és gyakorlati harci tapasztalatokat, amelyek alapján a Fárt tagjaiH- válhatnak. A tagjelöltség ideje alatt méltóvá keil válni a. párttagság elnyerésére. Ez alatt az idő. alatt tanulni és dolgozni kell annak, aki á Párt tagja akar lenni. így lehet-lemérni, hogy ki mennyire veszi komolyan a párttagság elnyerésének kérdését. Meg'kell ismerkedni a Piri programjával, Szervezeti Szabályra- tavai, politikájával. Fontos, lényegbevágó, elvi követelmények ezek- A program ismerete teszi képessé, a párttagság elöiskolájába kerülőké arra, hogy tudatosan, büszkén vállal ják a Fárte.t. magukénak. A Párt Szervezeti Szabályzata tanulmányozásával, Pártunk t-elsö rendjével, felépítésével lebet megismerkedni. A tagjelölt, aki megismerte Pártunk politikáját. tudatosan vállalja a reá háruló kötelezettségeket, a harcot a Párt ■ politikájának gyakorlati megvalósításáért. Amilyen mértékben halmi előre a tagjelölt a program, a Párt polPikájának megismerésében, a tanulásban, amilyen mértékben 'Hágáévá teszi, a megtanultak«! é- a;t gyakorlati munkájával igazolja, olyao mértékben válik lehetővé a Párt ve- zc'öi. tagjai számára a ♦agjelö't meg- ismerése. Az eszmei-politikai ismeretek elsajátításán, a iagje ölt gyakorlati munkáján keresztül mutatkozik meg Pártunk é? Népköztársaságunk iránti hűsége. Pari-szervezeti Szabályzatunk tehát világosan iránymutatóan megfelel arra a kérdésre, hogy mi a tagjelölíség és annak célja? De megfelel a Szervezeti Szabályzat a tagjelöltek jogaira. kötelességeire, a tagok ce tag jelöltek közötti különbségre is: ..A tagjelölt kötelességei és jogai azonosak c tagok kötelességeivel és jogaival, mégis azzal a különbséggel, hogy a tagjelöltek tanácskozó, de nem szavazati joggal vesznek részt a pártszervezet taggyűlésein és értekezletein és, hogy a pártbizottságba és a Párt egyéb vezető szerveibe nem választhatók." Többéi’ világosan látszik, hogy a párttagok és tagjelöltek közti'• a köteWségekét illetően uincsen kü lőnbség. A jogók tekintetében az alapvétő különbség ott van, hogy a. ’a.gjelöltnek választó- t'e választható joga nincsen. Érdemes kicsit alaposabban szemiigyre venni azokat a kötelezettségeket, amit a párttagság elöiskolájába került, tagjelöltekkel szemben Pártunk felállít. A tagjelöltek kötelessége bebizonyítani, hogy a kommunisták alapvető tulajdonságával rendelkeznek, szavaik és tetteik között nincs különbség. Amit mondanak, aszerint cselekszenek. Harcolnak a Párt írásban lefektetett, szóban elmondott programjáért, célkitűzéseinek megvalósításáért. öntudatos, áldozaté?z munkával bizonyítják a Párt, a- munkásosztály, a dolgozó nép iránti hűségüket, Párthoz való tartozandó?.!- guknak mérőeszköze az a munka ói gyakorlati eredmény, amit személyes harccal kivívnak. Az állandóan fokozódó követelmények között a. párttagság előisko á- jában az a tagjelölt állja meg a helyét, aki szakadatlanul fejleszti politikai tudását, emeli általános műveltségét, elsajátítja a marxizmus- leninizmus alapvető tanításait. Az elmélet elsajátításán keresztül válik a tagjelölt széles látókörrel, nagy felkészültséggel rendelkező kommunistává, aki méltó a lenini-sztdliui típusú párt tagságára. Az elmélet zeg t, hozzá a napi gyakorlati feladatok jobb megoldásához, egyre nagyobb és felelősségteljesebb pártiadat ellátásához. A tagjelöltnek, miközben állandóan fejleszti elméleti tudását, végzi gyakorlati munkáját, meg kel! védeni® a Pártot az ellenség mindén megnyilvánulásával szemben. A munkahelyén, a családi, baráti körben bárhol le kell lepleznie, vissza kell utasítania minden olyan kísérletet, amely a Párt ellen irányul. Amilyen izzó lelkesedéssel szereti a Pártot, ugyanolyan gyűlölettel kell szembefordulnia a Párt minden rendű .és rangú ellenségeivel szemben. A politikailag képzett, a, gyakor*’*■ lati munkában jártas, harcos tagjelölt tudatosan, önként vállalja 3. Párt belső rendjéből következő fegyelmet és a Párt határozata végrehajtását. Tudásának elmélyítésével, gyakorlati munkájával szüntelenül és eredményesen erősíti kapcsolatait a Pártunkon kívülálló széles dolgozó” 'ömegekkel. A Párt politikájának megmagyarázásával, a dolgozó tömegek felvilágosításával, a Párt igazi, .tényleges képviselője a. tagjelölt. A tömegek barátjának, taná.ceadójá"ak kell lennie, hogy személyén kéreti- tül a Pártot szeressék, tiszteljék, becsüljék egyre jobban a környez® é* ben élő dolgozó tömegek. A tagjelölt kötelessége, hogy személyes példájával, fegyelmezettségéivel vezesse i á dolgozótársait a szocializmus érdekében végzendő nagyobb munkateljesítmények elérésének fontosságára. Soha egy pillanatig nem szabad megfeledkezni arról, hogy a legnagyobb erő, amivel a dől. gozó tömegekre hatni lehet, a szemé- ly“s példa ereje. A régi teljesítményeket megdöntő, sokszorosan félti'* múló új kezdeményezések éléreá.llci, annak elérésében példát mutálni, ez tagjelöltjeinknek, párttagjainkkal együtt egyik legragyogóbb kommunista kötelessége. A párttagjelöltek soraiba emelt elvtársainknak joga van a Párt politikai és szervezet! kérdéseinek megvitatásában résztvenni. Megjelenni a pártszervezet taggyűlésein, értekezletein és pártezerü bírálattal, önbírálattal a Párt munkáját elősegíteni. A tagjelölteknek széles lehetőség van arra. hogy kezdeményezésekkel, javaslatokkal segítsék elő párt-szervezetünk jobb munkáját, az egész Párt tevékenységének megjavítását. A pártélet. annak különböző megnyilvánulásai széles lehetőségeket biztosítanak a tagjelölteknek, hogy a tagokkal együtt, egymást segítve, kifejthessék képességeiket, felezte. » hozzák bármilyen irányú tehetségű- kot. A tagjelölteknek munkájukkal, példamutató magatartásukkal k'-li b®. bizonyítaniok. hogy éBdeme.->k a Párt tagságára, érdemesek arra, hogy » munkásosztály élcsapatához tar ózza» nak. Á szovjet tudományos élet vezetői tiltakoznak 3oüot-Curie elmozdítása ellen Joliot-Curie professzort, a kiváló tudóst és békeharcost elűzték az általa alapított intézetből és megfosztották attól a lehetőségtől, hogy folytassa kutató munkáját, amely rendkívül gyümölcsöző volt — mondja többek között a nyilatkozat. Barbár üldözés lett sorsa a francia haladó gondolkodás egyik legkiválóbb képviselőjének. Joliot-Curie egész tudományos munkásságát az emberiség boldogságára irányuló mély gondoskodás hatja át. llagyszerü felfedezéseit az ember érdekében te’-te, az ember élete és boldog jövője érdekében. Éppen ez vonta maga után, hogy a francia kormánykörök üldözik ezt a nagy tudóst. Tisztségéből történt elmozdítása a háborús uszítok érdekében történt. Nekik elfogadhatatlan egy olyan tudomány .amely céljául az élet diadalát tűzi ki, ők az atomkisérlethez csak azokat engedik közel, akik készek a tudományi a halál arzenáljává változtatni. Előttünk, szovjet tudósok előtt drága Joliot-Curie becsületes neve. Ezekben a napokban mi, szovjet tudósok kifejezésre akarjuk juttatni megbecsülésünket a szabadságszeretö Franciaország kiváló fia, a tudomány önfeláldozó művelője és álbstitos bá- kebarcosa iránt. ,,Felülmúl mindent, amit valaha láttunk a mnnkásjólet terén44 As ansol munkásküldöttség látogatása a moszkvai Sztálin autógyárban A Moszkvában tartózkodó angol munkásküldőtteég pénteken meglátogatta a főváro« legnagyóbb iparvállalatát, a moszkvai Sztá’in-autógvá rat. A küldöttség a következő oza vakat írta be a gyári kultúrpalota látogatóinak könyvébe: .JNagy hatással volt ránk a gyár munkájának magas termelékenysége, és az a »zemmellátható lelkesedés, mellyel minden munkás a maga dolgát vég- 7.1. Nagy megelégedéssel láttuk a munkások egészségéről történő gondoskodást, a nagyszerű étkezdét és egyéb berendezéseket. El voltunk ra gadtatva az üzemi ambulatoriumok- 161 és kluboktól. A kultúrpalota felülmúlt mindent, amit valaha láttunk c munkdejólét terén... A Szovjetunió külföldi kulturális kapcsolatait ápoló társaság májú* 11-én sajtóértekezletet tartott, ameÍven az osztrák kíi’döttek beszámoltak 3 Szovjetunióban srer/ett be nyomásokról. A küldöttség tagjai hangoztattak, hogy hazatérésük, után erélyesen harcolnak az osztrák és a szovjet népi között kialakult barátság elmélyítéséért, a béke ügyéért, leleplezik azt a szovjet-ellenes rágalomhadjáratot, amelyet Ausztriában az angol-amerikai háborús gyújtogatok és ügynökeik folytatnak. A TASZSZ iroda moszkvai jelentése szerint Poduskin, a villany- telepi munkások szakszervezete köz ponti bizottságának elnöke, a szovjet szakszervezetek képviseletében május 12-én Angliába utazott, hogy résztvegyen a villanyipari munkások szakszervezetének évi óriekez'e- tén. Június 1-én, 2-án és 3-án lesznek az idei könyvnapok A felszabadulás óta ebben az esztendőben hatodik alkalommal rond“ zik meg június 1-én, 2-án és 8-án Budapesten és június 15— 17-ig vi déken a magyar . könyvnapokat. Az idei könyvnapokra 46 könvvnapi könyv, összesen 650.000 példányban jelenik meg. A gazdag könyvnapi termésből ki- emelekednek a marxizmus-leninizmus klasszikusainak — Sztálinnak Ríná ról, Leninnek és Sztá’innak az ifjú Ságról szóló — cikkgyűjtemények Rákosi Mátyásnak -a könyvnapra megjelenő válogatott beszédei é? cikkei. Gerő Ernő: „Harcban a szocialista népgazdaságért“, Révai József: ,,Iro. dalmi tanulmányok" és Uorváth Már ton: „Lobogónk: Petőfi*' című cikk- gyűjteményei a szocializmus építé »ének legaktuálisabb politikai és kultúrpolitikai kérdéseit tárgyalják Ezenkívül nagy számban jelennek meg a könyvnapra tudományom szépirodalmi, ifjúsági és egyéb művek. A könyvnapok alkalmából a fővárosban, üzemekben, hivatalokban, minisztériumokban etb. §00 helyi és ezenkívül mintegy száz utcai sá'rnt. vidéken — elsősorban a termélőszö vetkezeti csoportoknál, állami gazdaságokban, gépállomásokon, — ugyancsak sokszáz könyv-sátrat álll tanak fel a Szikra Könyvkiadó és a Könyvterjesztő \'V, továbbá a szakszervezetek. ifjúsági és más tömeg- szervezetek. Az idén először jut el a könyv — a szokásos árengedményekkel — szervezetten az egész ország területét fclülelőén :» legkisebb faluba is. Terjed az amerikai Tasntassztrájk A Telepress newyörki jelentése szerint a négy amerikai vasútvonalon — ahol a mozdonyvezetők és fűtők szerdán sztrájkbaléptek — szombaton 200.000 vasúti alkalmazott szüntette be a. munkát. Az Unita a trieszti kérdés legú’abü fejleményeiről Római jelentős szerint az Unita ismerteti az International News Service párisi jelentését, amely szerint francia diplomáciai körökben úgy tudják, hogy az elmúlt mpokban Velencében titkos olasz- jugoszláv diplomáciai értekezlet volt. A jelentés szerint ezen az értekezleten megbeszélték a Trieszttel kapcsolatos problémákat. Miközben olasz-jugoaz’áv értekezletről érkeznek jelentések. — írja az Unita — Tito wash-nertoni gazdáitól bátorítva, gyors ütemben annektál- j3 a trieszti ,.B'‘-övezetet. Vas-ima i m iák Loyasbfrénvfcp.n a? ország 301 séd Fonását Székesfehérvári jelentés szentit Lovasberénvben vasárnap avatják a/ ország 300-ik gépállomását. A község dolgozó parasztsága lelkesen készül a nagy ünuenre, amelynek szónoka Keresztes Mihály földművelésügyi államtitkár lesz. Az ünnepségre az egész község virág- és zászlódiízbe öltözik. Nemcsak Lova»berénv, de a környező községek do'gozói is élűmnek az ünnepségre. A községben két szabadtéri színpadot állítanak fel, amelyen a fehérvári és a budapesti kultúrgárdák fognak Szerepelni A vidéki vÁro-ok bau i> kiépítik u vpi-'ilr-s/.olnulato» Vidéken ezelőtt nein működött szervezett véradó-szo gálát. A véradó-szolgálat fokozatos kifejlesztése szükségessé tette, hogy a vidéki kórházak orvosai és a mentőszolgálat személyzete részére tanfolyamot szervezzenek. A közeljövőben 15 vidéki városban Ls sor . kerül a véradó-szogálat kiépítésére. Oijniö fsla&'aí a aiezöpaídaságijan a niváayápolás A dolgozó parasztság a tavaszi vetést, amelynek határideje május 15-én lejár, az előirányzatnak megfelelően végezte el. Most az a feladat, hogy a munkálatok második szakasza- has jól végezzük el a növény- ápolást. Most a legfontosabb feladat a cukorrépa egyelésének mielőbbi befejezése. Fejér, Nógrád, Heves és Szabolcs-Szatmár megyék egyes ré répa egyelése. Teljes erővel fclyíalni kell az ipari növények és tavaszi kalésro- sok gyeajiabréiisát és védekezni kel a ie’Ispö növényi kére vök c'len is. A kukorica vctésialaiát meg kell fogasolni, és a napraforgó égyelését l? folytatni keri. A burgonyánál fordítsunk gondot a sarabolásra. A gyapottermelésnél a virágzásig állandóan laza állapotban és gyomszein vontatottan halad a cukor- mentesen kel! tartani a .talajt. Az iskolák igazgatóinál máms 25-rg kell jelentkezni tovabb<anu 'ásra Az általános- és népiskolák Vili osztályos tanulói május 25 ig jelentkezhetnek továbbtanulásra. A jelentkezés az általános vagy népiskolák igazgatójánál történik, ahol jelenleg tanulnak, függetlenül attó! hogy milyen típusú középiskolában óhajtanak továbbtanulni. Azok a ta nulók, akik tavaly, vagy azelőtt elvégezték az általános iskola Vili. osztályát és bármely oknál fogva eddig nem folytathatták tanulnia nyalkát, ugyancsak május 25ig jelentkezhetnék továbbtanulásra, a lakóhelyükhöz legközelebb eső álfa lános, illetve népiskolai igazgatónál. A továbbtanulásra való jelentkezőt tehát kizárólag az általános. illetve a népiskolák igazgatójánál történik