Dunántúli Napló, 1950. május (7. évfolyam, 101-124. szám)
1950-05-21 / 117. szám
1950 MÁJUS 21 v s* p l a 9 9iA pártvesetőség hatoljon be a vállalat in unkniának lényegébe,. Néhány példa arra, hogy üzemi párfitfkáraink még nem tudják teliesen biztosítani a Párt irányító és ellenőrző szerepét Biztosítani a Párt irányító szerepét a termelésben, a vállalatvezetésben anélkül, hogy a vállalatvezető egyéni felelőssége megszűnne; ez a kérdés igen sokszor áll új pártvezetőségeink, titkáraink előtt nehéz, sokszor szinte meg oldhtatlannak látszó feladatként. Ho gyan vigyék keresztül, hogy az üzem minden eseményéről, az üzem menetének minden fontosabb mo-zanatáról tudjanak. Hogyan érjék ezt e! olyan helyen például mint a Beremendá Ce mentgyárban, ahol január óta kétszer tartottak üzemi háromszög ülést, vagv a Bőrgyárban, ahol a vállalatvezető betegsége után nem közli a párttitkárral, hogy munkába lépett, vagy a Pécsi Dohánygyárban, ahol embereket Pestre küldenek, anélkül, hogy erről a párt- titkár tudna. MI a Párt irányításának, ellenőrzésének feladata, miért kell ez a jog a pártszervezetek kezében? D Goginava, a Kirov nevét viselő „I)i namo"-gyár érdemrenddel kitüntetett szervezője felel rá nekünk. S mint minden munkánkban, itt is nagy segítse günkre van a szovjet példa. D. Goginava azt írja; „Az ellenőrzi* joga erra kötelezi a pártszervezete', hogy behatoljon a vállalat munkája nak lényegébe tanulmányozza és meg. javítsa a vállalat gazdasági helyzc'ét és a káderele kijelölését, elemezze a: ellátást és az elszámolás állapotál, felügyeljen a vállalatnak adott párt- és kormányutasítások végrehajtására és állandóan figyelemmel kísérje a termelési terv teljesítésének menetét." Bontsuk szét a szovjet ..Dinamo“- gvár kiváló szervezőjének a pártvezetőség és az igazgatóság, vállalatvezetés közti kapcsolatáról szóló meghatározását és nézzük meg egy példán, a Dohánygyár példáján keresztül, vájjon hogyan érvényesül mindez az új veze- tőség és első sorban a párttitkár keiében. Glsá fdíiclaír behatolni a vái'a- íat munkájának lényegébe, ami azt jelenti: megismerni a vezetés szakma: kérdését /s, szorosan együtt a gyártás szakismeretével. Ez úgy lehetséges, ha » párttitkár napról-napra újra és újra figyeli a vállalatvezető munkáját, az üzemi háromszögön megtárgyalt kérdé leken kívül is beszélget a vállalatvezető munkájáról, érdeklődik a vezetésben felvetődő problémák iránt, akkor is, ha azok egészen „szakmai jellegűek“. A párttitkár egyetlen pillanatra sem tévesze el szem elől, hogy neki kell a legjobb szakembernek lennie úgy vezetés, mint a termelés folyama- fainak ismeretében. Ha ma még nem így van, minden párttitkárnak arra kell törekednie, hogy ezt elérje, mert így és csak így tud megfelelni azoknak a feladatoknak, melyeket rábízott a Párt Mi volt a gyakorlat ebben a kérdésben a pécsi Dohánygyárban ió pár hónappal ezelőtt? Az, hogy a vállalat- vezető összeült az osztályvezetőkkel, üzemellenőrökkel s az üzem kérdésében fontos döntéseket hoztak anélkül, hogy ebbe a pártszervezet titkárát. I'rtz elvtársnőt bevonták volna. És azzal nyugtatták meg magukat ebben a kérdésben, hogy Csikós elvtárs üzemellenőr kijelentette: „itt vagyok én. » kommunista s ez elég...“ De ha csak arról lenne szó, hogy ki a kommu nista és ki nem, akkor elég lett volna Kaucz Ede vállalatvezető is, hiszen ö is konununista. MásodlK feladat: tanulmányozni és megjavítani a vállalat gaz daságú helyzetét. Ez annyit jelent, hogy az iizem gazdasági problémaival együtt kell élnie a párfti/kárnak. A gazdasági problémák megoldása nem egye dűl a vállalatveztő feladata. Ha ebben a kérdésben nem kap a pártvezetéséitől ellenőrzést és segítséget, nem tud a vállalat átlendülni a nehézségeken. A Dohánygyár például az elmúlt hónapokban igen elmaradt a minőségi versenyben. Hét versenyző gyár közül a hatodik helyen kullogott több hóna. pon keresztül. Egyedül elég lett volna-e a vállalatvezetés, az ÜB termelési felelős munkája, ha a párttitkár a kom- mumista dolgozókkal nem siet a vállalat, az üzem segítségére? A kommunisták mozgósítása a minőség fokozására meghozta a kívánt eredményt s a gyár a harmadik minőségi helyet érte el. De nemcsak a Dohánygyárból tudunk erre példát. Itt van például a liamerli kesztyűgyár. Adminisztrációs hibából egy ideig nem kaptak nyersanyagot, az üzem egy része féiműsza- koknt dolgozott, A párttitkár kézbevette az anyagellátás kérdését. Egyedül nem boldogult vele, segítséget kért a Városi Pártbizottságtól. És az eredmény: rövid időn beiül meglőtt a megfelelő minőségű anyag. De nézzük tovább a Lenin-díjas szervező mondatát: „ellenőrizze...., megjavítsa... a ká. derek kijelölését, elemezze az ellátást és nz elszámolás állapotát, felügyeljen a párt és kormányntasítások végrehajtására . . Hogy tört Ónt Ke* a pécsi Do- hánvgyárban. Ezen a téren bizony akad elég hiba. Ezelőtt két hé(tel darabbérezés; értekezletre küldötteké' kért fel a központ. A vállalatvezető e’ küldte a MEO-s csoportot és Kelemen János élmunkást. A párttitkárral mind ezt nem közölték, még utólag sem Vagy nézzük a másik példát: a párt- és kormányutasítások végrehajtását. Hű. gyan tudná ezeket —- illetve a kormányrendeletek végrehajtását ellenőrizni .amikor egyszer megbeszélik, de nem kapja meg a rendeleteket kivona tolva a párttitkár, nem tarthatja állandóan szem előtt. E! kell érni a Dohánygyárban, de minden üzemben hogy a fontos rendeleieket adják ál a párttitkárnak, az OMB közlönyök, körrendeletéi; azonnal kerüljenek az ő kezébe is. S a rendelkezések alapos ismeretében képes lesz azokat ellenőriz ni. a végrehajtásukat serkenteni, véé hezvitetni. iMvel fejezi be D. Goginava az igazgatóság működésének pártellcnörzé- séről írott szavait? „állandóan figyelemmel kísérje a termelési terv teljesítésének menetét Petz elvtársnő napról-napra megkapja a napi terv teljesítését, a legjobb kiemelkedő teljesítményt, új munka, módszereket, de csak globálisan ismerj a tervelőirányzatot. Nem tudja ellenőrizni a terv részleteinek teljesítését. Nem ismeri milyen anyag érkezik a gyárba, keli-e az. a terv teljesítéshez, milyen hiányai vannak az. üzemnek. Ez pedig íniud hozzájárni ahhoz,hogy ellenőrizhesse a tervteljesítés menetét. S ez vonatkozik minden '•zenire, minden párttitkárra. ..Csak ha a pártszervezet tökéletesen ”értj a vezetőség működésének etil í.Őrzési jogából eredő kötelezettségeit tudja helyesen és idejében feltárni azo. kát a kérdéseket, amelyeknek megoldása megköveteli, hogy közbelépjen“ D. Goginava elvtársnő még ezt adta tanácsul a pártvezetőségeknek a vállalatvezetéssel való helyes kapcsolathoz. S ezt meg kell fogadnunk minden párttitkárnak, minden üzemi pártszer vezet vezetőségének, ha becsülettel hely' akar ál'nj a szocializmus építésében az. egyre fokozódó oszlályharc minden nehézsége közepette, ha győzni akar azon az üzemi frontszakaszon, ahová a Párt és a dolgozó nép állította. Lorenz Mária Kubánban a Tyihorecki -zovhoz földjén modern vetőgépek végzik a tavaszi munkákat. Ezek a gépek könnyítik meg a szovjetember mun* káját. és teszik szebbé az életet Megvédjük mindazt amit magunknak és gyermekeinknek építettünk Uj háborús veszede'em lényégét! Az angolt amerikai imperialisták sleWetik háborús előkészületeiket! Szét akarják rombolni mind azl. amil öt év nehéz munkájával és harcaival felépítettünk! — Ezelőtt p. veszedelem előtíl egyetlen magyar ember sent hunyhatja be a szemét. Ml minden van a háború mögötti ha elemezzük; — egy csa'ád békességének, boldogságának a demokrácia által nyújtott jólétnek máról-holnapra való eliiprá- sa, megsemmisítése. A magad és mások szorgalmával felépített szocialista államformával időről időre járuló és mindig több és iöbb szociális javakat és előnyöket biztosító intézményeink megsemmisítésé. És mindez miért? Talán sajnálják? Irigyljk a Wall-Street urán hogy ma már a népi demokráciában becsületes munkabér, 4 hetes szabadság jár a dobozoknak és ha keli még 14 napos gyógyüdü'tetést élvezhet a munkás egészsége helyreállítás ára. Nekünk öl év kellett csak és ma már itt tartunk. Igen itt! Ugyan mit adnának r.z imperialisták ma nekünk? Testem fel egy 63 éves rokkant munkásnak, Nem 14 napos üdülést a "Soproni Hóiéiban“, hogy helyrehozhassa egészségéi, hogy friss erővel tovább dolgozhasson, nem valami mást, 25 —30 forintocskát. na talán 40-el is, nr.gy kegyesen és a koldusbotot, ez volt az űtravaló a muh rendszerben. Hál jő uraim, ott tűiről, bárhol is legyenek, Washingtonban vagy Londonban, vagy Ti't" kegyeit élvezzék, vegyék tudomásul nem kérünk a múltból. És az önök által jól ismert jelszóval kiáltom ál nem, soha. — De ha mégis rászánnák magukat látogatásunkra- méltó fogadtatásukról gondoskodnánk Icbbedmagunkkal. Mert innen kiá’íjuk világgá, hogy megvédjük a békét és ha keli harc árún is. Mert minden öntudatos dolgozó tudatában van annak, hogy hol a helye, amikor kiáltanak az új háborús gyújtogatok felé. Mert tudatában vagyunk annak, hogy htis ország vagyunk, de hangunk mégis messze szól. Milliók és mil iők lesznek ina hitel itt, szü'őink, gyermekeink a magunk sorsa mel ett. világ minden dolgozójának sorsa felett, hogy sziklaszilérdak leszünk ebben a harcban és mi bízvs bízunk és tudjuk, hogy győzni fog a béke! RATH ISTVÁN ÁVESZ dolgozó Pünkösdvasárnap a Tettyén rendezik a kongresszusi kultúr verseny megyei döntőjét Pünkösdvasárnap, az ifjúsági kongresszust előkészítő ku'túrverseflyek megyei döntői alkalmával hatalmas ifjúsági nap lesz Pécsett. Fiataljaink feledhetetlen külsőségekkel akarják megünnepelni az egységesítő kongresszus előkészítésének egyik legjelentősebb dátumát. A városi és vidéki csoportok reggeltől estig tartó népünnepélyeket rendeznek, melyen minden dolgozó és tanuló»fiatal résztvesz- Magát a döntőt a Tettye romok alatti térségén felállított szabadtéri színpadon bonyolítják le. A járási versenyek győztesein, mintegy húsz csoporton kívül más jó minőségi murkát végző csoportok is fellépnek számaikkal. Öt csopott részesül díjazásban, melyeknek anyaga részben már meg is érkezett. A népművelési minisztérium díjain — tangóharmonika, mandolin, függönyanyag — kívül kiosztásra kerül a megye és a MINSZ-Központ díja is. Csupa ének, tánc és vidámság lesz ez a nap, melyen a sokezer városi és falusi fiatal megmutatja majd. hogy v:lóban megérett egy, a Párt vezetése alatt álló, egységes ifjúsági szervezetre. Jítimliárt lieíijett: 3 hónapi Sétaúton a bürokrácia útvesztőjében A szocializmust építő népi demokráciánk mindent elkövet, hogy a köz- igazgatást megszabadítsa a fejlődés legnagyobb kerékkötőjétől, félíezőjétől, a bürokráciától, amely hatalmas károkat okozott a dolgozó népnek. Ennek megvalósítása érdekében vált szükségessé a helyi tanácsok felállítása, amely megszűnteti a felesleges aktatologatást és ezzel lehetővé válik, hogy azokat az ügyeket is, amelyek elintézése hosszas és bonyodalmas eljárást kívánt meg, a legrövidebb időn belül elintéződjék. Hogv is löríént a múltban? Miután a beadott költségvetések megállapítása szerint Takács János kőművesmester vállalta a legolcsóbban a megyeháza fagytól lehullott vakolatának megjavítását, kisgyülés Takács Jánosnak ítélte a munka elvégzését, aki másodmagával egy nap alatt elvégezte. Takács János a munka elvégzése után kiállította a 100 forintról szóló számlát és utalványozás végett a megyeházán benyújtotta. — Majd postán megkapja a pénzt — világosította fél az iktatóban lévő tisztviselő Takács Jánost, aki csodálkozva kérdezte, hogy miért nem kaphatja azt meg rögtön. Azért nem. mert a számla, az iktatása után elindult a bürokrácia útvesztőjében és kalandos utakon vándorolt szobáról-szobára, hivataból- hivatalba mindaddig, míg a számlából egy hatalmas nagy aktaköteg nem lett. A számla első útja az építésügyi előadóhoz vezetett, aki azt érvényesítés és javaslattétel végett a megyei számvevőséghez adta fel. el már ezt a bürokrá- tiszt, miután hasonló ügyekben való sétálgatások- kal, aznap már íél cipőtalpat elszaggatott. A megyei számvevőségnél egy akta kíséretében lévő számlát „lekezelték", majd a főnök kiszignálta az előadónak, Az előadó, miután bagatell ügyről volt szó, a munkakönyvbe való beírás után az aktát a többi közé tette. Csak néhány nap múlva került újból kézhez. Ekkor az előadó kiosztotta beoszt;.ttjának elintézés végett. Miután ennói »okkal fon1 Hibb munka is volt, ez az akta a f ők feneksre került. — Ez úgyis ráér — állapította meg, Néhány nap múlva az akta előkerült a fick fenekéről. Ekkor derült ki, hogy a munka elvégzése nincs igazolva. A munka e'végzéscről maga is meggyőződhetett volna, csak ki kellett — ii csuda v.iis-e ciát — mormogott az a volna néznie az ablakon, ahol még ott volt a friss vakolat helye. Az akta a munka igazolása végett a számvevőségről egy újabb akta gyártásával visszakerült az építésügyi előadóhoz. Az építésügyi előadó írásbeli felhívást intézett az ÁUamépítészeti Hivatalhoz, hogy munka elvégzését igazolja és vizsgálja felül műszaki vonatkozásban és jelentse, hogy a munka szakszerűen van-e elvégezve és az ár helyes-e. Amennyiben javaslatai vannak, azt írásban tegye meg. az államépítészeti hivatal beiktatta, a főnök kiszignálta és néhány nap muh» élkei ült az, előadó mérnökhöz. A mérnök, akinek rengeteg ehhez hasonló ügye volt, csak két hét múlva tudott elmenni, hogy felülvizsgálja Takács János munkáját. A vizsgálat után a mérnök visszament és mivel jókedve volt, azonnal megküldte a felülvizsgálat eredményét és a munka szakszerű elvetésének igazolása és a 100 forint kutatására vonatkozó javaslat az alispánhoz került aláírás végett. Aki azt gondolná, hogy ezzel az aktát elintézték az nagvon téved, mert csak most jön a java a bürokráciának. Az alispání hivatal az Allamópíté- szeti Hivatal jelentését beiktatta, az ügyiratot az előadónak kiosztotta, aki azt további eljárás végett az iktatóhivatalon keresztül, több könyvbe történt ki- és bevezetés után eljuttatta a megyei számvevőséghez. A megyei számvevőség a beérkezett számlát a műszaki igazolás alapján érvényesítette és Takács János keresetére vonatkozó utaványrcndelet tervezetet elkészítette. A nagy gonddal elkészített utalvány- rendelettervezet a kezelőhivatalon keresztül, ismét több nyilvántartó könyvbe történt ki- és bevezetés után eljutott az alispáni előadóhoz. Az előadó a számvevőség elintézési tervezetét felülvizsgálta és amikor azt jónak találta,. elküldte az alispánhoz ellenőrzés végett. Az ellenőrzés után az ügyirat ismét több munkakönyvbe történt ki- és bevezetés után elkerült a leiróhivatalba, ahol az utalványrendc- lettervezetről tisztázatot készítettek. A leíróhivatal által elkészített tisztázatot elküldték alispánnak, aki névjegyével .szentesítette", majd az egész ügyiratot az utalványrendelet feljegyzése és a csekk kiállítása végett a kezelőhivatalon keresztül több munka- könyv és nyilvántartásokba történt ki- és bevezetések után. elküldték a számvevőség csekkosztályára, ahol kiállították a 100 forintról szóló csekket és oostán elküldték Takács Jánosnak. három hónapig tartott. Ez azt eredményezte, hogy Takács János soha többé nem vállalt munkát a megyeházán. Gróf József. Mrdr; a kom^dh ö7 ílgtircíoi Lelkes termelési értekezlet a Dohánygyárban A pécsi Dohánygyárban lelkes hangulatú termelési értekezleten adták át a gyár két első sztahanovistájának Kovács Ferencné és Gyér gyök Jánosné dohánykeverönöknek a sztahanovista- oklevelet. A gyár dolgozói örömmel és szeretettel ünnepelték kiváló dolgozóikat. Ugyancsak a termelési értekez létén került kiosztásra több. mint hétezer forint újítási díj. Borbás Gyula ás Berke László újítók szivarka szállító berendezés, kész áru leeresztő csúszda, hálagözölés. a fürdő* házi vízzé’ való ellátására tör. tént újításaikért 1 092 forintot, Kelemen József a Triumph-gépcn végzett újításért, mely kiküszöböli a selejtet 486 Ft, Ferenc Károly bérkönyvelés észszerűsítéséért 120. Sachse Károly bálabontás görgő rendszerre helyezéséért 200 Ft, Várdai József mühelyépfi- le átalakítása, gőzölés bevezetéséért, szállító berendezésért 684-80 Ft, Ga- ramvári Gyula Molins szivarka csomagológép átalakításáért 799 Ft, Tóth János papírvágó gép bevezetéséért 200 Ft Kiss Antal készáru gyorsabb sz.jl't- tásáért 288.50 forint újítási díjat kaptak -4: újítások kőzett töbh olyan is szerepel, emit tapasztalatcseréről hoztak a pécsi dohánygyár újítói.