Dunántúli Napló, 1950. május (7. évfolyam, 101-124. szám)

1950-05-20 / 116. szám

2 »’ « p ' o 1350 MÄ.IMS 20 A nemzetközi munkásosztály mindent megtesz, hogy megmentse az emberiséget a háborútól Megkezdte tanácskozásait a Szakszervezeti Világszövetség Végrehajtó Bizottsága A Szakszervezeti Világszövetség Végrehajtó Bizottsága pénteken reggel ünnepélyes, nyilvános ülésen kezdte meg tanácskozását. Giuseppe Di Vittorio, a Szakszerve­zeti Világszövetség elnöke megnyitó beszédében hangsúlyozta, hogy a Vég­rehajtó Bizottság tagjai a milánói kongresszus óta első ülésüket súlyos nemzetközi helyzetben tartják meg. Rámutatott, hogy a Szakszervezeti Világszövetség a nemzetközi munkás- sztály egységes szervezete. A nemzetközi munkásosztály min­dent megtesz, hogy megmentse az emberiséget a legnagyobb ve­szélytől, a háború veszélyétől és diadalra juttassa a haladás, a sza­badság és a civilizáció ügyét, a mun kásosztály és az egész emberiség ér dekében. Ezután Apró Antal, a SZOT főtitkára emelkedett szólásra. A budapesti tanácskozások megerősítik a békéért folyó harcot — Nagy öröm és megtisztelteié számomra — mondotta —, hogy a haladó demokratikus szakszervezetek vezetőit, a békéért harcoló szervezett dolgozók képviselőit hazánk fővárosé ban vendégül láthatjuk. A budapesti tanácskozások, az itt hozott határozatok jelentős mértékben fogják erő­síteni a békéért folyó harcot, a nemzetközi szakszervezeti mozga­lom egységét és « gyarmati or­szágok dolgozóinak a szabadság- jogokért, nemzeti függetlenségü­kért, létérdekeikért folyó harcát. A magyar szakszervezetek minden erejükkel támogatják azokat az erő­feszítéseket, amelyeket a Szakszerve réti Világszövetség tesz a béke lábo fának erősítéséért, a nemzetközi szak szervezeti mozgalom egységéért. Marosán György könnyűipari mi­niszter, a Magyar Népköztársaság kor mánya nevében üdvözölte ezután a .ta­nácskozás résztvevőit. . A világszövetség szakmai tagozatá­nak tanácskozásai hatására munkás osztályunk, dolgozó népünk még job ban dolgozik a szocializmust építő ötéves tervünk sikeres végrehajtásában Ebből az alkalomból sokan komoly szocialista munkafelajánlásokat tettek, hogy emeljék dolgozó népünk élet- színvonalát. Ugyanebben az időben az egész magyar nép politikai nézetre, felekezeti hovátartozásra való tekintei nélkül nagy lelkesedéssel írta alá a stockholmi békekonferencia ha­tározatát. A kapitalista kizsákmányolás,' vagy gyarmati elnyomás alatt élő népek is feszült figyelemmel kísérik a világszö­vetség tanácskozásait és ezért nagy felelősség hárul mindnyájukra. — A magyar szalkszervezeiek minden erejükkel harcolnak a bé­kéért a háborús gyújtogatok ellem az imperialisták béTencet. a munkás- osztály és a béke leggonoszabb ellen­ségei, a jobboldali szociáldemokraták, a tüolista árulók ellen. Beszédéi a Szakszervezet] Világszö­vetség. a munkásosztály nemzetközi­sége. a nagy Szovjetunió és a világ dolgozóinak bölcs és szeretteti vezére, a nagy Sztálin éltetésével fejezte be. Földmunkások, dolgozó parasztok és az ifjúság üdvözlete Ezután Nagy Béla, hevesmegyei ter­melőszövetkezeti dolgozó paraszt üd­vözölte a tanácskozást a DÉFOSZ ne vében. — Azt, hogy mi, magyar földmun­kások és dolgozó parasztok könnyebb körülmények közölt élünk — mon­dotta — elsősorban is a nagy Szov­munkásosztály- nagy Pártjának. ígér­jük, hogy a békéért folytatott harc­ban megálljuk helyünket és még töb­béit és jobban fogunk dolgozni. Szöczei Sándor a MÁVAG-gyár Kossufh-díjas kováosa üdvözölte ez­után a tanácskozást. Helytállunk a béke magyarországi íronfszakaszán, pillanatra se szüntet­jük be a harcot az imperialista hábo­rús uszítok ellen —: mondotta többek között. Több és jobb termeléssel, szé­leskörű felvilágosító munkával, a dol­gozók öntudatának és éberségének ál­landó fokozásával, az ellenség leleple­zésével erősítjük a világ dolgozóinak nemzetközi békeharcáti. Ezután Peti László ifjúmunkás él- munkás köszörűs, a Rákosi . Művek dolgozója mondott üdvözlő beszédet. — A magyar ifjúság boldog és sza­bad — mondotta —. Köszönhetjük ezt -a Szovjetunió dicsőséges Vörös Hadseregének, amely elhozta számunkra a sza­badságol. A magyar ifjúság most történelmi jelentőségű fordulóponthoz érkezeit. Egy új, a lenini Komszomolhoz ha­sonló egységes ifjúsági; -zerv'ezetet hozunk létre, amely szervezel egysé­gesíti a dolgozó magyar ifjúságot, és Pártunk tartalék-öregét alakítja ki. Fiataljaink többtermeléssel, jobb tanulással, széleskörű felvilágosí­tó munkával harcolna!: a békéért. Tudjuk, hogy a béketábor erős, és le­győzhetetlen. Louis Saillanf főlifkári beszámolója Ezután Louis Saillant, a Szakszer­vezeti Világszövetség főtitkára szá­molt be az SZVSZ működéséről a milánói kongresszus óta. Hangsú­lyozta, hogy a II milánói kongresz szuson hozott határozatok meghiú­sították a nemzetközi munkásosz­tály egységének megbontására és a Szakszervezeti Világszövetség el­szigetelésére irányuló kísérleteket. 1945 októberében 62 millió tagja volt a , világszövetségnek, a milánói kon­gresszus idején múlt év júliusában ez a szám már 71 millióra emelke­dett, a szakadárok egységbontó po­litikája ellenére is — mn pedig már 75 millió szervezel! dolgozó tartozik a Szakszervezeti Világszövetségben működő szak­szervezetekhez. A kapitalista, gyarmati . és fél­gyarmati országokban — folytatta — fokozódott, a munkások küzdelme jogos köyetejéseikért. A kapitalista országok kormányai a rendőrterror egyre „tökéletesített" eszközeit al- tmazzák a dolgozókkal szemben. A Szovjetunióban és a népi de­mokráciák országaiban az építő- munka óriási sikerei lelkesítik újabb nagyszerű alkotásokra a dolgozókat. Ezekben az országokban a tudó mányt is a békés alkotórftunka szol gálatába állították. - A Szovjetunióban és a népi demokráciák országában szüntelenül emelkedik a dolgozók életszínvonala, — kiáltó ellentétben a kapitalista országok dolgozóinak egyre súlyosabb elszegényedésével és nyomorával. Rámutatott ezután arra, hogy a Szakszervezeti Világszövetség az el múlt esztendőben tevékenyen támogatta a Béke Hí­vei Viíágkongre-sszu'ának moz­galmát. Amivel még Churchill sem tréfál Churchill, ciz angol konzervatívok vezetője úgy látszik nincs a leg­jobb véleménnyel Anglia másik nagy pártjának, a munkáspártnak politi­kájáról. Ezt mutatja az a nyilatkozat is, melyet a „Göteborg Handels og Schofartstidningen“ című svéd lap­nak adott. A láp a konzervatív ve­zérnek azt a kérdést tette fel, hogy kit tart az angol munkáspárt első vezérének. Churchill ezt felelte: „A labouristdknak első vezére, Kolum­busz Kristóf volt... ' Átúszott az <)ceánon, anélkül, hogy tudta volna, hova megy. Eljutott egy országba, amelyet nem ismert. És mindezt más számlájára tette. Akárcsak a mi mun­káspártunk.“ Attól eltekintve, -hogy az öreg háborús gyújtogató igazán tapintatlanul viselekedett Kolumbusz Kristóffal, a híres utazóval szemben. — azt meg kell hagyni, hogy szem­léltetően és találóan jellemezte azt angol munkáspárt egész működését. Demokrácia — perui módra Mint a „New-York Daily Mirror“ írja, Manuel Odria perui tábornok, aki erőszakkal elragadta a hatalmat a törvényéé kormánytól, nyilvános­ságra hozta a perui választások sza­bályait. E szabályok alapvető ehe az. hogy „nincs olyan szabály, amely alól ne lenne kivétel“. Ezért minden­ki választhat, — a mezőgazdasági zsellérek kivételével. A mezőgazda- sági zsellérek pedig „mindössze“ 69 százalékát tennék ki a választóknak. Az előrelátó tábornok ez eredeti vá­lasztási intézkedések után elnöknek jelölte magát. Ehhez még hozzátar­tozik az is, hogy a perui „törvény- hozás“ természetesen teljes erejéből megvédte az új választási törvényt, így néz ki Nyugaton a törvényhozás és így fest lényegében a nyugati ..demokratikus" választás. A Sítoijeiunió^vczelle békeíáboi* liaSalmas és legyősBbcteflén Saillant ezután arról a tevékeny­ségről számolt be, melyet az SZÍVSZ az Egyesült Nemzetek , Szövetsége gazdasági és szociális tanácsában fej­tett ki. • i­— A Szakszervezeti Világszövet­ség az elmúlt esztendőben sok ered­ményt ért el — mondotta végül. — De nem szabad megpihennünk habá­rainkon. . A béke hívei tábora, amelyet a dicsőséges Szovjetunió vezet, ha­talmas és legyőzhetetlen. Joggal tekinthetünk tehát bizalommal a jövőbe és ez a hit és bizalom irá nyítsa cselekedeteinket -— fejezte be Louis Saillant, hatalmas tapssal fo­gadott beszédét. Saillant beszámolója után megkez­dődött a vita. Az első felszólaló, 7?eza Ruszin (Irán) részletesen ismertette az iráni dolgozók szomorú helyzetét. Az iráni dolgozókat' -’megfosztották minden szabadságuktól, -.a-.demokratikus szer­vezetek tagjainak ezrei sínylődnek :koncentrációs táborokban. Az angol- amerikai imperialisták Iránt legfont -fosabb középkeleti támaszpontjukká akarják kiépíteni a Szovjetunió és a népi demokráciák élleni háború elő­készítésére. Az iráni dolgozók min­den üldözés és teíror ellenére tovább folytatják küzdelmüket s szilárd el­határozásuk, hogy sohasem fognak fegyvert a Szovjetunió népei ellen. Ezután E. Thorntón, az- ausztráliai vasmunkás szakszervezet főtitkára beszámolt pakisztáni tapasztalatairól. A pakisztáni szakszervezeti vezetők nagy részp börtönben van. A munká­sok nagy része embertelen munka­körülmények között dolgozik. Ezután az ebédszünet‘ tartamára a tanácskozást, felfüggesztették. Kenyér helyett rendőrsortűz Bolíviában Szírájkmozgalom Dél-Amerikában Buenos-airesi jelentés szerint csü- . kezdtek. La Pazban, Bolívia fővárosá- törlökön sztrájkba lépett a buenos- | ben nagyszabású munkáslüntetés folyt airesi kikötőben hovgonyzó összes ha­jó legénysége, hogy támogassák a ki- ketőmunkások magasabb béréért és jobb munkakörülményekért indított mozgalmát. Sztrájk tört ki Montevideoban is, ahol a hűtőházi munkások bérharcba _______s______________ le . A fünfefők magasabb béreket cs iobb munkaviszonyokat követelnek. A reakciós rendőrség brutális módon megtámadta a tüntetőket és tüzel nyi­tott a tömegre. A rendőrpribékek kél embert megöltek, tizenkettőt súlyosan megsebesítettek. Végeiért a londoni konferencia Londoni jelentés szerint a támadó Atlanti Egyezmény tagállamainak lon­doni külügyminiszteri konferenciája csütörlökön este végétért. A konferen­cia után elhangzott hivatalos nyilat­kozatok — így Schúman nyilatkozata ■:V — elismerik, hogy a konferencia egyik legdöntőbb kérdésében, az Atlanti Egyezmény országai fegyver­kezésének finanszírozásában még sem miféle megoldásra nem tudtak jutni. Az atlantizált nyugati külügyminisz­terek nyilatkozataikban képmutató frázisokkal igyekeznek elleplezni a londoni konferencia agresszív cél­jait és azt, hogy egyik legfontosabb kérdésben kudarcot valloltak, de hall­gatnak, arról, hogy a határozatok ma­radék függetlenségüktől is megfosz­tották a csatlósokat. Sztrájkok Oltissorsssätrhan ■ és Görögországban Seso-San-Gigvanni városában a dol­gozók nagy lünlelésen tiltakoztak az olasz gyárosszövetíég és a kormány közös határozata ellen, hogy bezárja­nak több olaszországi gépgyárat. Lombardia dolgozói több gépgyár sztrájkoló munkásai javára 10 millió lírát és 12 millió líra érté­kű élelmiszert gyűjtöttek. Milano v. valamennyi vállalatában 10 perc szolidaritás-sztrájkot rendeztek a seso-san-giovanni vállalatok munká­saival. A Reuter athéni jelentése szerin; a görög táviró és távbeszélő alkalma­zottak pénteken bérszirájkba léptek. A pénteken megkezdődött sztrájk mind a vidéki, mind a külföldi be­szélgetéseket lehetetlenné tette. Szombaton 60.000 közalkalmazott — minisztériumi tisztviselők, taníiók, bí­rák — szűntetik meg a munkát. Fokozódik a jugoszláv szervezőit dolgozók harca a Tito-banda ellen Németh Imre úl világcsúcsot állított tel Pénteken délután a Vasas meghívá­sos atlétikai versenyén Németh Imre új kalapácsvelő világcsúcsot állított fel 59 méter 88 centiméteres dobásá­val. Németh Imre a közelmúltban a Szovjetunióban volt adzőtáborban és olt szerzett tapasztalatok telték lehe­jetuniónak köszönhetjük s a magyar tővé az új világcsúcs elérését. A Román Munkáspárt Központi Vezetőségének ülése Ä Román Munkáspárt Központi Vezetősége május 15-től 17-ig tar­tott teljes ülésén a következő kér­déseket tárgyalta: •1. Munkatörvénytervezet: G. Apos­tol jelentése. 2. A Román Nép- köztársaság területeinek közigazga­tás: felosztása: M. Constantinescu jelentése. 3. A központi ellenőrző bi­zottság jelentése a párttagság Iga­zolásának eredményeiről. Előadó C. Parvuiescu. 4. Uj tagok felvétele a Pártba: Ana Pauker jelentése. 5. A pártszervezeteek és állami szer­vek feladatai a termésbegytijtési. hadjáratban: A. Moghioros jelen­tése. A teljes ülés az előterjesztett jelentéseket égvhangúlag jóváhagy­ta és megte'elő határozatokat ho­zott. A moszkvai S/uvorov- emlékmű alapbövén-k ünnepélyes e1 helyezess A TASZSZ jelenti Moszkvából: Csütörtökön Moszkvában a Vörös Hadsereg központi színháza előtt levő téren ünnepség keretében he­lyezték el Alekszandr Szuvorov emlékművének alapkövét. Az ün­nepi külsőt öltött téren valamennyi fegyvernem képviselve volt és meg- je’cntek a szuvorovi katonai akadé­miái: növendékei is. 7"”"”-------------­A liosérlabrSabijnokság pénteki eredményei A második női kosárlabd1 Európá- bajnokság mérkőzése* .«érán pénte­ken a következő eredmények szü­lettek: Románia—Svájc 34:27 (20:16'. Bel­gium—Izrael 50:28 (22:111. Ausztria— Hollandia'26:20 (9:10), Francmorczág —Lengyelország 43:26 (24:15). A belgrádi bábkormány, amely el­szakította Jugoszláviát a szocializmus :áborálól, kamrai felvonulási terület­té, tz amerikai imperialisták stratégiai táma-zponljává változtatta az orszá­got. A jugoszláv gyárak és bányáik egy­másul án kerülnek az angolszász im- perialis ák kezére. A liszt, cukor, burgonya és más elsőrendű közszükségleti cikkek ára a háború befejezése óta több mint tízszeresére emelkedett. Csupán az elmúlt év folyamán a jugo­szláv munkások bére csaknem a fe­lére csökkent. A népharag mindenütt felcsapó hul­lámai félelmei és nyugtalanságot kel­tenek a belgrádi vezetők körében s mind eszeveszettebb véres terrorra késztetik őket. De az emberieken ter­ror nem tudja megtörni a szabadság­szerelő jugoszláv nép akaratát, el­szántságát a Tito—Rankovics-féle fasiszta banda ellent harcban. nem művelik meg földjeiket. A múl' évben több mint 500 ezer hektár föld marad: parlagon. A jugoszláv hazafiak bizlosan tudják, hogy végül is diadal­maskodnak. Hősi harcukat a világ minden szabadságszerető népe lámo- gat ja. Trygve Lie Prágában A CTK prágai jelentése szerint az ENSZ főtitkára pénteken külön repülőgéppel Moszkvából Prágába érkezett. Még é héten tovább uta­zik Párisba. Hja Ehrenburg nein beszélhet Svájcban Berni jelentés szerint a svájci ható­ságok Hja Ehrenburgnak, a világhírű szovjet Írónak azzal a féltél ellel adták meg a beutazási vízumot Svájcba, hogy sem gyűléseken nem vesz részt, sem pedig fel nem szólaL A svájci A jugoszláv dolgozók tömegesen j hatóságok eljárása mély felháborodás: hagyják el a gyárakat, a parasztok | keltett az ország közvéleményében. CSAK EűVMűA/DAT A Vietnámi kultúra munkásainak szövetsége táviratban tiltakozott a francia kormány reak­ciós tette ellen, hogy el­távolította Joliot-Curiet az. atomenergia főbiztosi lisztégétől. 9 .4 Komán Nők Demo­kratikus Szövetsége évi kongresszusát június 1 i- töl 16-ig túrija Buka-, restben, az ország dol­gozó női nagy lelkese­déssel készülnek a: or­szágos kongresszusra, sok helyen nmnkafcl- ajánlásokat vállalnak és aláírást gyűjtenek a hé- kef elhívásra. * Azzal kapcsolatban, hogy a kínai népi had­erő partraszállt a Sang­hajtól 160 knrre délre, a Hengcsao-öbölben lé­vő Tung-San szigetcso­porton, az angol rádió hongkongi tudósítója megállapítja, hogy ez­zel elveszett Taivan (Formoza) szigetének utolsó előretolt bázisa is * Murray, az amerikai CIO elnöke a clevelandi szabószakszervezet kon­gresszusán elismerte a munkanélküliség nőve. kedését az Egyesült Ál­lamokban és kijelentet­te, hogy az utóbbi évek­ben a munkanélküliek száma majd egymillió­val emelkedett évenként. * Megjelent az Újítók Könyvtára I. számú kö­tete, amely a vas. és gépiparunkban eddia be­vezetett legjelentősebb újításokat és a szovjet szakirodalomból átvett értékes újítások leírását is tartalmazza.

Next

/
Thumbnails
Contents