Dunántúli Napló, 1950. február (7. évfolyam, 27-50. szám)
1950-02-05 / 31. szám
tim FKBBUÄR 8 wr a p » . * © LENIN GYERMEKKORA Vologya eleven volt, mim a gjrikra Kedve* JHs regényünk a következükben Lenin^ játékairól számol be. Színe* képet fest azokról az apró ilmi- myekrtk, amelyekben játék közben a kis Vologyáztak Leninnek része volt. Nagyon szeretett biliárd ózni. Gyakran játszottak hármasban azzal a módszerrel, hogy a vesztes mindig kimarad és csak nézó lehel a következő partiztál. Legerősebb játékos a könyv írója Doh és Vologya vele mérkőzött legszioescben. A sakkban Vologya kiváló volt. Játszótársának egyszer kijelentette: — llajd akkor játszom veled, ha sakkozol, nem pedig ide-oda tologatod a figurákat, gondolkodás nélkül. A sa!:k nem szerencsejáték! Vologya minden játékot komolyan vett és egészen elmélyült benne. Nem szerette e könnyű győzelmeket, küzdelemre vágyott ezen a téren U. Nővére és 6 minden játéknál szigoréi szabályokat léptetek életbe, úgy ahogy otthon SzimbirszJcben csinálták A tornagyakorlatok iráni közömbös volt a gyermek Lenin, Egyedül a gólyalábon-járásban tűnt ki, de ezt sem igen gyakorolta. Azt mondta, Kokas- kálóban azt kell kiharzmální. amit Sztmbirszkben nem lehel. Nyaralás Idején teljesen átadta magát a pihenésnek és a szórakozásnak. Sokai olvasott és szívet,-n ment nővérével, Ánye cihával a városi köny’.itórha könyveket választani. Egyszer nagyon érdekes átfnk volt a könyvtárba. Vologya ha nem is mindjárt és nem is éppen szívesen elmesélte, hogy a könyvtárba menet az utcán rátámadtak a ludak (mindig ingerelte őket). Nyakukat nyújtogatva sziszegtek rá és nekimentek, és amikor ez a roham túlságosan álhatatos jelleget öltött, 6 a hátára feküdt és rugkaptíiózva láb. bal verte szét őket. Rendkívül élénk és pajkos gyerek volt; eleven mint a szikra. De. soha srnldvel nem veszekedett. Ha nem tetszeti neki valami, távolmaradt tőle, vagy egyszerűen otthagyta. Soha nem verekedett össze pajtásaival, soha nem dulakodott. Ellenben, ha bármilyen álláspontját védte, hevesen és makacsul vitatkozott. Viselkedése természetes és egyszerű volt: soha nem tolta fel vezérnek magát, de fölénye mégis, szinte önkéntelenül megmutatkozott. Ez a fölény azonban sem sértő nem volt,, sem senkiben irigységet nem tó. maszlott. Csupán például szolgált. Különös gyermeki bájjal rendelkezett, hatása alól senki nem vonhatta ki magát. Ézlestmyja és a dajka, aki már hosszú Idő óta Vologyáék házánál la. kott, csak így hívták: — Te kis bril. liáns! (Folytatjuk.) Á Táncsics Mihály csapat fokozza a tanulmányi versenyt Kispajtásaink minden «skotában tudják, hosiy * jóianulásj verseny Sztálin elvtárs születés, napjával nem zárult be, hanem továbbtart egészen az év végéig. A tanulmányi versenyben eddig elért sikerek távolról sem jogosítanak fel a továbbiakban munkánk elhanyagolására. Eredményeink még nem teljesek, vannak hibák és hiányosságok is. A félévi tanulmányi eredmények kiértékelése után, hogy tanulmányt színvonalukat tovább emeljék, összejöttek a Fctsővámh^z utcai áltn- János iskola 821. számú Táncsics Mihály úttörőcsapat tagjai és megbeszélték azokat a mód szereket, amelyekkel kijavíthatják a fennálló hiányosságokat, illetve azok kijavításának módját. Az összegyűlt pajtások egyénenként értékelték ki a félévi tanulmányi eredményeket, majd kiszámították »1 Őrsök, rajok és a csapat eredményeit. A csapat tanulmányi versenye a kiértékelés alapján négy és fél százalékkal javult a december 21-j eredményhez képest. A javulással Fclsövámház-utcai kispajtásaink nincsenek megelégedve és okát sok mindenben keresik. Például: a nevelök keveset feleltetnek jegyre. De a döntő ok mégis az — legtöbb pajtás szerint —, bogy a • ta- nulópirok nincsenek jól összeválogatva, így nem is működhetnek jól. Előfordul, hogy két gyenge, vagy két jótanuló van együtt. F.z akadályozza a verseny igazi kifejlődését és az egymásnak való baráti segítést. Ezen akarnak változtatni kispajtásaink és ez helyes is. Ha megváltoztatják a tanulópárok összetételét .egészen biz tos, hogy az eddiginél még szebb eredményeket érnek fi a tanulás terén. Utíaríísport A Felsővámháiz-utoai általános iskola úttörőcsapata január 28-án vendégig látta az Ágoston-téri jskola úttörőcsapatának sakk- és asztalitenisz esa patát. A Vámhárutoai áttörök szép játékkal 10:6 arányban nyertek asztaliteniszben és fölényes sikert értek ei ankJeban. 13.5:2.5 eredménnyel. A pofitokat szerezték a Felsővám házból: asztaliteniszben Péter 4, Panka 3, Hódi 2, Arató 1. Sokkban: Péter 4, Kovács 4, Schmalz S, Hánzs 2. Felső- vámhán-tóicai sportfeüeiős pajtásnak köszönöm a tudósítást. Várom máskor is! S Z I IX H AZ SZÍNHÁZI MŰSOR Február 5-ón délután t!z 4 órakor: MONTMARTREI IBOLYA. (Bérlet- szünet.) Február 5-én esfe Vs 8 órakor: MONTMARTREI IBOLYA. (Bérlet- szünet.) Febrnáf 6-án esfe Vs 8 órakor: KISUNOKAM (Ady Endre bérlet.) Fc*>ruár 7-én esfe Vs 8 órakor: KISUNOKAM. (Arany János bér ef.) Február 8-án érte Vs 8 órakor* KISUNOKAM. (Csokonay Mihály bérlet.) irrmtxSfe ,9 él» érte Vi 8 órakor: KJ&UNOKAM-. (József Attila bérlet) 10-én este */*8 órakor: KISUNOKAM. (Jókai Mór bérlet.) A, k;n*' bérleti napon bérlettel nem rendelkező egyének részére jegyek a pénztárnál mindig válthatók. &%ah®%erveoset Kereskedelmi és pénzügyi dolgozók hírei; Jól képzett, két-három éves párt- tagsággal rendelkező gyors- és gépírókat kevertünk bizalmi ál ásna. Életrajzot „ Szakszer veretbe kell benyújtani. — Értesítik a stzemlnáriuni- vcaeíő és ellenőr kartársakat, hogy a 6-tól 11-ig terjedő oktatási hét anyaga: „Pártunk pamsrtpoíitiká’a". A7 anyaghoz szükséges sillabusz kapható szakszervezetünkben. KERESKEDŐK HÍREI Fűszeresek Iseztbefizetése a KIS- OSZ-ban hétfőn este 6 órától fé nyolc óráig. A hétfői szemináriumi hallgatókkal közli a KISOSZ vezetősége, hogy a jövő héttő! kezdődően az előadásokat nem hétfőn, hanem mindenkor pénteken este 6 ónai kezdette! tartják. Hétfőn, a február 6-i országos vásár alkalmával ne felejtse el felkeresni a pítssi Allski Áruházát! Konfekció- Parauth'pö* SzövetHarisnya- SelyemJvöt&tit- LakberendezcsiBöröna- EdényDr°á6na- Rövidáru NŐI divat- Jáfék. Férfi divatosztályon Ízlésének megfelelően bőségesen válogathat dűs árukészletünkben. Minőségi áru! Olcsó ár! Udvarias kiszolgálás! Jelszavunk: „MINŐSÉGET A DOLGOZÓKNAK! (H 345) (utUiUMNUMKHr KWOiKaKmaBFTJSlSSnmBmim^^^^^^mmimnrm / ítZEM.1 HÍRADÓ » ....... A ZSOLNAY-ban a i-ik bérhéten elért legjobb egyéni teljesítmények: Rein Lajos korongos 228 százalék, Kajtor Jánosné sajtoló 22/ százalék, Lovrenciics Istvánná sajtoló 221 százalék, Papp Fezencné sajtoló, tisztító 215 százalék, Alföldi Györgyeit 215 százalék, Rratánovics Mihályné 215 százalék, Czifra Ferenenc 215 százalék Kispapa Kálmánná 215 százalék, Vezér Jánosné 215 százalék, Vígan Ferencit«? 215 százalék, Száma Józsefné sajtoló 212 százalék, Bocz Jenő korongos 190 százalék, Sudár János esö- massza-készltö 1S7 százalék, Papp János csőmassza-készítő 187 százalék. Csordás János esőformáző 182 százalék, Kovács József (boxi) csö/crmázó 182 százalék, Fucsek Ferenc csöformá. zó 182 százalék, Lukács József csőformázó 182 százalék, Müller János csőformázó 182 százalék, Várdai József csőformázó 182 százalék. A BŐRGYÁRBAN legújabb rredmé nyék: Kiss Károly brigád 220 százalék. Vidus Mihály—Tóttő Ferenc 210 szá: zaték, Békés Sándor 296 százalék. Nagy István 257 százalék. Kádár Kálmán 257 százalék. Szegedi Ferenc 257 százalék, Végh János 241 százalék, La jós László 241 százalék, Horváth Lajos 21 6százaíék. mixd sz ninn k Nőnapi előadások február 6—11-ig a következő helyeken: Hétfő délután 6 órakor: Budai I., Kokszmű, Pécs- trjhegy, Pécsbányatelep, Erzsébet telep, Borbálaíelep, Gyárvárcs, Vasas telep I.; szerdán este 6 órakor: Buckái II., Belváros, Vasas telep II., Vasas falu I., Vasas falu II., Mecsek- szabofes telep; csütörtökön este 5 órakor: Rcndőrnisszonyok, 6 órakor: Kertváros Mecsekszöbolcs falu: péntek 6 órakor: Meszes telep, Siklósi, Szigeti; szombat 5 órakor: Istenkúf. Fe hívják a csoportok figyelmét, hegy a jövő heti nőnapokon .minden csoportnál honvédtbzt bajtársak lesz. nek az előadók. Az előadó bajtársiak a nőnapokra pontosan érkezne«. Csűcsvezeíőséáí értekezlet hétfőn délután 6 órakor a központunkban (Mária-utcia 24.) Okfafási felelősi értekezlet tesz hétfőn délután 5 óraikor a központban. Felhívják minden csoport okta- tásfc'elősénck figyelmét, hogy jelenjenek mert pontosan az értekezleten. Felhívják a szülői munkaközösségi fefeil5'ök figyelmét, hogy csütörtökön délután 4 órakor értekezlet lesz Mária-utcia 24. alatt a központban. Minden csoportunk figyelmébe. 10-én, pénteken délután 5 órakor a propagandafelelősök részére értekezlet. Kérik a propaganda felelő-őket, hogy pontosan jelenjenek meg. A siklósi külvárosi MNDSZ hétfőn détufán 4 órakor népnevelő értekezletet tart. Kérik a népneve ők teljes. számú megjelenését. A Budai I. MNDSZ hétfőn, 6-án este 6 órakor nőgyfilést tart, amelyen meg ünnepi: fennáííásának egyéves évfordulóját. Kérik az asszonytársakat, hogy minél nagyobb számban je’enjenek meg. Az énekkar tagjai fél 6-ra, a népnevelők hétfőn délután 5 órána jelenjenek meg. A tsyárvárosl MNDSZ vezetősége értesíti az asszonytársakat, hogy a vülés ezentúl nem szerdán, hanem hétfőn 6 órakor lesz. A vezetőségi tagok pont<,'s megjelenését kérik hétfőn délután 4 órára, K VOSZ HS'R *K Férfiszabó szakcsoport február hó 6-án, hétfőn 7 órakor Rákóczi-út 24. szám alatt tisztú:ít6 taggyűlést tart. Cipész szakcsoport tisztújító gyűlését hétfőn 6 órakor tartja Rákóczi- út 24. szám alatt. njetírrui^tjü-Cl Pécs, Baícs’f 7<j'í:ni?!iv-'it ?. Nagy lendülettel kezdik meg az MHK-mozgaíom szervezési munkálatait Több érdekes újítás szerepel az ezévi szabályok közöst Az ebnutt évi tapasztalatok alapján az eaévi MHK sportmozgalom szerve zésénél több módosítást vezettek be. A megyei sportfelügyelők legfőbb feladatai között jelölte meg az Országos Sport Hivatal a szakszövetségek és az egyesületek minél szélesebb bevonását, mert ezzel kívánja biztosítani a sportolók még az elmúlt évinél is nagyobb számban törté, s tX-My,----7/ nő indulását. A eS sífz -ryfe-í, megyei sportfe.'iigyelő munkaterve sokai foglalkozik az egyesületei: aktivizálásával is és or egyesületek feladatává teszi az ú. n. létszámváVnlási mozgalom megszervezését. Ez abban áll majd, hogy az egyesültek edzői, sportoktatói egytöl-ogvig 1 lekapcsol ód ián ak az MHK edzések iráuyííásábn és vállalják cf az üzemi dolgozók és más s-portolók MIIK edzéseinek levezetését. A közeljövőben sor kerül Baranyában a több vidéki MHK bizottságból leváltott szervező tagok pótlására, hiszen a beállított új erőkre igen felelősségteljes, nagy feladat bárul. Értesülésünk szerint a MESZHART bányaüzem önálló próbáztató bizottság felállítására kap engedélyt. A legközelebb) teendők között szerepe! a Baranyához csatolt szigetvári járás próbáztató bizottságának átvetele és az ottani vezető erők számbavétele. Hamarosan megindulnak az előadássorozatok, amelyeken az MHK és I.MHK sportmozgalmat ismertetik a megyei és járási sportvezetők. A rendelkezések a sjjorikőltség vetésekben komoly összegeket biztosítanak a tömegsport- mozgalom számára, amelyek lehetővé teszik majd a résztvevők részére az edzések megtartását. Értesülésünk szerint rendelettervezet készül, ame.ly kereken előírja, hogy a jövőben minőségi sportolóként csak az szerepelhet, áld MHK jelvényt szerzett. Az MlIK-mozgalom 1950. évi szabálya) között több érdekes újítást olPéca város mőlesikló ba|(tokkáaa A sízőlc igyekeznek (kihasználni a jó havai és egyre-mártra rendezik a versenyeket. Vasárnap Pécs város mülesikíó bajnokságait bonyolítják le Pécsbányate epén. A vers-eny délután két órakor kezdődik, gyülekezés fél kettőkor a pécsbányiaielepi autóbusz- megállónál. Felnőtt, itt, gyermek és női kategóriában kerül megrendezésre a verseny. Nevezés a helyszínen, nevezési díj nincs. A diákszövetség erre a napra tervezett versenyét ál ezzel a versennyel kapcsolatban rendezik meg. Délután játszók a pécsi k osárla bdamérkőzéseke t A Pécsi MEFESZ férfi csapata vasárnap igen erős ellenfelet kap a budapesti MÁVAG, az NB I-es mezőny egyik élcsapata személyében. A kiesés ellen küzdő pécsiek legjobb csapatukkal veszik fel t küzdelme4, amely délután 3 órakor kezdődik a Vasutas Sportcsarnokban. Előmérkő- zésként 2 órakor a Pécsi Postás— Sslgó arjáai Vasas NB I. női mérkőzést játszák le. A pécsi lányoknak nagy szükségük van a bajnoki! pontokra. A Dunántúli Hélfö vasárnap kora este megjelenő száma közti a vasárnap összes sportesemé. nyeit, részletes beszámolót a pécsi csapi lók négyes tornámnak első fordulójáról, az NB I-es ökölvívó mérkőzések eredményeit, a pécsi röp- abda vilíámtorna.' a pécsi sibajnok- -g, a négy NB I-e« pécsi vonatkozású kosárlabda mérkőzés és az OSH egyik Ikiküldöttje MHK be-zámoló- iának eseményeit. Beszámolunk a Lokomotív—Komló NB III-as ököí- vivómérkőzéc!rő(, valamint az NB i-es apátok barátságos előkészületeiről, '’’oilytatjtfl'k at éíarag-orunk közlését, ismét susogni fog Töke ÍV., s végül érdekes kcresztnyuatkozntok formájában megiósoltatjuk a pécsi vezetőkkel az NB II. tavaszi mérkőzéseinek eredményeit. * Csizmarik Imre, aki hosszú éveken keresztül voll a Nagykanizsai VSF edzője megvált esupatátó! és át- vt“i- a scJypi cukorgyár csapatának az edzését. vasiunk. A szabályzat részletesen felsorolja, kiméi hol kell jelentkazni az MHiK-ra (aiármeyii tömegszervezel, gépállomás, EPOSZ, diákszövetség, M1EFESZ sport felel Ősöknél. LMHK-ra pedig az úttörőcsapat sportfele'ősénél. Az idén nevezési dijat is kell fizetni, mégpedig az LMHK-ra és az J. korcsoport tagjainak 50 fillért, a többieknél- 1 forintot. Kimondja a szabályzat, hogy próbát csak az tehet, akii mind az első, mind pedig s második időszakban legalább két-két edzést végzett. Természetesen az egyes sportágakban rendszeresen versenyzőknek uem kötelező a külön MHK edzés. A korcsoportok beosztása is megváltozott. Az LMHK-ra a 15—Iá évesek jelentkezhetnek. Kz L korcsoport butára 15—16 életév, a iL korcsoport férfiaknál 17—30, nőknél 17—25 érig tart. A III. korcsoportba férfiaknál a 31—40, nőknél a 20—32 éveseit tartoznak, a IV. korcsoportba pedig az ennél idősebbek. A sportmozgalom résztvevőinek a kővetkező próbákat kell letenni: technikai készség, ügyesség, ruganyosság, gyorsaság, állóképesség és erő. A* LMIIK és MHK I. korcsoportba tartozóknak állóképesség, a IV. korcsoportoknak pedig ruganyosság és gyorsaságból nem kjéül próbámiok. Az első időszakban (mároius 15—július 31.) ügyesség, ruganyosság, gyorsasig h IV.' korcsoportnak erő isi, a második időszakban (szeptember 1—november 30.) technika, állóképesség és erő szerepel majd > a próbák műsorán Ha valaki ogv képességből még » legalacsonyabb szintet sem éri sl, joga van ugyanakkor, vagy más alkalom- iual ,,javító“ próbát tenni. Aki a próbák közül egyet a legalacsonyabb' szinten sein teljesít, nem kaphat jelvényt, felfelé’ pedig a bronz fokozattól az aranyig minden képességből meg kell szereznie az előírt eredményt. Érdekes újításként szerepel végű) a szabályok között, hogy akinek szüksége van rá, az díjtalan sportorvosi vizsgálatra mehet, akár a Sportorvosi Intézet rendelőibe, akár a városi, járási, vagy községi orvosokhoz. FEf. HÍVÁS A Szakszervezetek Országos Tanácsának megyei sporlfelelőr.e felhívja az Üzemi Bizottságok sport- és MHK- felelőseit, valamint a gépállomások ki állami gazdaságok DÉFOSZ által kijelölt sport felelőseit, hogy ma, vasárnap reggel 9 órakor ,igcn fontos sporl- crlekezlctre jelenjenek meg a Nagy Lajos gimnázium elsőemcleri elöadó- ,termében. A tavaszi idény első fuíballmérLőzósei A iabdarúgószurkolók élénk érdeklődése előzi meg a ma délutáni két barátságos mérkőzést, amelyen a bárom pécsi élcsapaton kívül az NB III. bajnokságra törő komlói bányász- csapat is részt vesz. Mind a négy egyesület többféle elgondolását próbálja ki a mai mérkőzésen, hiszen a tavaszi szezon rajija már alig néhány hét, A Dinamó—Komló mérkőzés háromnegyed 1 órakor, a PBTC—Lokomotív találkozó pedig fél 3-kor kezdődik. Rcp sbrio urna a Ganz 1E részi\ró;Gléirel Pécsett és Baranyában egyre népszerűbb sportág lesz a Töplabda A most folyó terembajnokságok során minden mérkőzést a legnagyobb lelkesedéssel játszanak le a csapatok. Az országos szövetség a röplabda további népszerűsítésére a tavalyi bajnokcsapatot, a Ganz TE-et küldi le vasárnapra Pécsre. A Ganz több válogatott játékost magábafoglaló cgyür- tes-e a kát legjobb pécsi csapattal, a MEFESZ-szcl és a Rendőrséggel játszik villámtoma keretében. A nagy érdeklődével várt mérkőzések vasárnap délelőtt 11 órakor kezdődnek az egyetemi tornacsarnokban. * A Postás SE felhívja játékosait, hogy ma délelőtt 10 órakor a Tüzér- u'cai pályán tartandó edzésen feltétlenül, teljes számban jelenjenek meg. * Az Erdőgazdas'ágl NVSE megkezdte i tavaszi előkészületekor. Iványi edző egyelő-o még csak tornatermi edzéseket tart, de hamarosan a szabadban edz már a gárda.