Dunántúli Napló, 1950. február (7. évfolyam, 27-50. szám)
1950-02-28 / 50. szám
1950 FE32UÄR 28 H 1? 21h © 8 a* égős« magyar kommunista mozgalom, a Magyar Dolgozók Parija és mcgőífük áll kimcríí- hefeílen gazdagságú és f-apaszfa- laiú fegyvertárával a halaim as Szovjetunió. —• Ezért fűzött ki ötéves tervünk tafiznms nem is álmodhatott. És olyan célokat, amilyenekről a kapi- m’.ndezt meg .is tudjuk valósítani, ha jót elsajátítjuk a szocialista építés szocialista munkamódszereit, ha nem bíztuk el magunkat, ha nem csinálunk súlyos hibákat és ha éberek íestzünk az ellenséggel szemben. Április 4-re szocialista munfeafelajániágsal |j éüznlnnk mint Sztálin elvíárs születésnapjára, lelkes, szocialista munkaíelajániássat készülnek. a nagy napnak megünneplésére. Tegnap és ma láthatták ennek a lelkes felajánlásnak sok példáját. Nem kétséges számunkra, hogy az április 4-éveí kapcsolatos új jiran- kaíendüíet nem fog megállni, hanem fejlődik tovább. — A mi nagy tanítónk és vezetőnk, Sztálin elvíárs születésnapjával kapcsolatban láttuk az első hatalmas, lendületes, szocialista megnyilvánulást. Most egy másik dátum áll előttünk, hazánk felszabadításának ötödik évfordulója, április 4-e. A magyar dolgozó nép csakúgy, A legjobb sztahanovisták megkapják a legmagasabb magyar kitüntetést — Ez * mi tanácskozásunk ebben 'a fejlődésben 'komoly határkő. Ez a tanácskozás és pozitív eredményei a sztahanovisták számára és az egész dolgozó nép számára világosan és félreérthetetlenül megmutatták, hogy a szocializmus építésének módszerei nálunk is gyökeret verlek, egészségesen fejlődnek és jövőnk legnagyobb Ígéretét jelentik. A magyar dolgozó nép lelkes örömmel kíséri figyelemmel ■sztahanovistáink, élmunká-aink, újítóink munkáját, A magyar nép hálás az élcsapatnak, mely, mint „ mozdony a vonatot, ragadja előre egÓSz termelésünket és ezzel emeli gazdasági és kulturális színvonalunkat. . —■ A magyar nép háláját mi úgy akarjuk kifejezni, hogy legjobb szfahánovisfáink közül néhányat, akik legjobb példával járnak elöl, a legmagasabb magyar hifiin leíősre, Kossufb-díjra terjesztjük elő, 50—60 sztahanovistánkat pedig, akik színién kivétel nőikül jelen vannak e tanácskozáson — magas kitünletés- ^ ben részesítjük. Ez nemcsak eddigi érdemeink elismerése és jutalmazása, de egyben serkentés is arra, hogy a jövőben dolgozzanak még lelkesebben, találékonyabban, szivósabbnn. Járjanak tovább is az élen s odaadó jó munkájukkal míassák az utat népünk boldogulására és felvirágoztatására, békénk védelmére, a szocializmus teljes győzelmére. Rákosi elvíárs beszéde közben többszőr hangzott fel a taps, a harsány éljenzés, végiül pedig a íanács- tkoaáts résztvevői felállva, kitörő lelkesedéssel. forró szeretettel ünnepelték * magyar dolgozó nép bölcs vezérét A műszaki érlcfsaíség bátran tanuljon a murakástömegektői Vasárnap regg<el Tóth Ml. János «ztaháncwjsta mozdonyvezető nyitotta meg ax első országos sztahánovista tanácskozás második napját. Az ülésen ott voK Szakasiís Árpád, Gerő Ernő ' áJIammirriszter, Marosán György, Bebrits Lajos miniszterek, Vas Zoltáft, az Országos Tervhivatal elnöke. Az elnöklő Tóth III. János üdvözölte Sándor Lászlót, az új építésügyi minisztert, akit a küldöttek lelkes tapssal köszöntöttek. Ezután F á b f k József «ztahánovista kőműves beszélt a Szfahánov-mozga- lom elterjedéséről és a munka helyes megszervezéséről. Hangoztatta, hogy az építőiparban valamennyi munkafolyamatot íel lehet bontani. Javasolta, hogy az átképzőket srtahánovbta brigádokba osszák be és az építőipar valamennyi ágában állítsák fel * sztahánovista Iskolát. Bejelentette, hogy április 4-ére, hazánk felszabadulásának ötödik évfordulójára 50 munkatársának átadja munkamódszerét, ezenfelül teljesítményét 20 százalékkal emeS. Ezután munkamódszeréről beszéli Bíró Ferenc, a WM vezérigazgatója kiemelte a műszaki értelmiség szerepét a Sztahánov-mozgajomban. Hangsúlyozta, hogy a munkaverseny és a Szlahánov-mozgalom a szocializmus építésének egyik legdöntőbb módszere. Ez a munkaverseny felszínre hozza a rejtett tartalékokat, megsokszorozza a gépek kihasználásának lehetőségét. A műszaki értelmiségnek a Sztahánov- mozgalom élére állítása nem azt jelenti, hogy a pártszervezet és a szakszervezet egyszerűen félre álL Ellenkezőleg, azt jelenti, hogy még sokkal jobban Irányítják a mozgalmat és biztosítják úgy a dolgozóknak, mint a műszaki értelmiségnek a feltételeket, bogy a munka frontján döntő csatára vezessék a szocialista munkaversenyt és a Sztahártov-mozgalmat. Mérnökeink ne féljenek lemenni az üzemekbe és megkérdezni sztahánovtstáfnkat, hogyan érteti el eredményeiket. Ha műszaki értelmiségünk bátran tanul a munkástömegektől, akkor hatalmas lendületet ad annak a fejlődésnek, amely gyorsan el fog vezetni bennünket a szocialista Magyarországhoz. Zonravljev: A magyar és szovjet szíataásiovfsfáls nem elégednek meg az elért eredményekkel Ezután Zsuravijev szovjet sztahá- novista acélöntő, a Szovjetunió Legfelső Tanácsának tagja hatalmas tapsvihar között kezdte meg beszédét. Üdvözölte a szabad Magyarország első sztahánovista tanácskozását, majd hangoztatta, hogy a magyar és a szovjet «ztahino- visták megdöntötték a régi normákat, de nem azabad megeléged- niök az elért eredményekkel, hanem —1 amint Sztálin elv társ mondotta = fáradhatatlanul tovább kell munkálkodniuk a rejtett tartalékok feltárása érdekében. — A magyarországi üzemek látogatása során — mondotta — tanulmányoztam néhány elektrokemencét, amelyek teljesítménye, sajnos, aránylag szűk. Amíg itt helyenlrint tízféle acélt állítanak elő, nálunk többszázféle acél készül az elektrokemencékben. Zsuravl}ev ezután elmondotta, hogyan lett aztahánovista és hogy munkája eredményeként kétszer tüntették ki Lenin-renddel és megválasztották a Legfelső Tanács tagjává, ahova most is jelölték. Ezt azért) emdi ki, hogy rámutasson arra, a sitahánovisták milyen megbecsülésben részesülnek a Szovjetunióban a Párt, a kormány és a dolgozók részéről. ZsuravlieV beszédét a tanácskozás résztvevői hosszantartó tapssal fogadták és ferSíiva éltették Sztáünt és Rákosi Mátyást. Ezután Bíró Károly, a martfűi Tisza cipőgyár ifjúmunkás sztahanovistája, majd Matusek Gyuláné, a Kőbányai Cukoripar NV sztahánovista küldötte szólalt feL A pécsi bányászok indííolíák meg tömegmozgalma! a bácoméres terv időcloifi befejezésére Ä következő felszólaló Osxlror- s z k i György nehézipari minisztériumi csoportfőnök volt. A magyar szénbányászat első tömeg győzelmét a széncsata jelentette, majd a pécsi szénbányászok felhívására tömegmozgalommá lett a hároméves terv befejezése két és fél év alatt — mondotta. A' bányászatban többször indult országos méretekben munkaverseny, ez azonban sohasem bizonyult állandónak. 1949 őszén azután Rákost elvtárs beszedő feltárta a munkaverseny hiányosságait. Az egyéni versenyek döntő lendületét a sztálini felajánlások adták meg. A sztálini műszakon a magyar szénbányászat 173.4 százalékos ■teljesítményt ért. el, ami a magyar bányászat történetében páratlan volt. Az eredményt úgy értük el, hogy a dolgozók csatlakoztak a Párt felhívásához és a munkát a legnagyobb szervezettséggel végezték. A továbbiakban Osztrovszki György hangoztatta, hogy a Szlahánov-mozgalom fejlesztésében nagyot lendített Filimonov szovjet bányász, akinek tapasztalatait és tanácsait bányászaink eredményesen használják fel. Beszéde közben érkezett a tanácskozásra a Magyarországon tartózkodó nagy dán író Martin Anderson Nexő, akit Apró Antal üdvözölt, majd a hallgatóság hosszas ünneplése közben foglalta el helyét Rákosi Mátyás melleit az elnöki asztalnál. Ezután Trajkov András sztahá- novisía segédvájár, tatabányai küldött ismertette munkamódszerüket. Fauszt Rudolf, a Hoíherr-gyár sztahánovista ifjúmunkás marósa eimondatta, hogy átvette a szovjet sztahanovisták gyorsított vágási módszerét. Rákosi Mátyás kérdésére elmondottá, hogy fizetése is 400 forint fölé emelkedett hetenként. Gillemot László, Kossufh-díjas egyetemi tanár rámutatott arra, hogy a tudományos kutató munka a szocialista társadalomban magasabbrendű értelmet kapott azzal, hogy működése közvetlenül a dolgozó nép élet és kulturális színvonalának emelését szolgálja. Ezután P a n y i Ferencné, az Óbudai Fehérítő többgépes bolyhozónője ■ismertette módszerét, majd nagy taps közben bejelentette, hogy 400-as brigádja április negyedikén befejezi első féléves tervét. A magam részéről vállalom — mondotta —, hogy az 1950. évi tervemet megfelelő minőségben 1950 május 1-re befejezem. Kelen Béla, a csepeli WM pártbizottságának titkára, majd Kovács János a Standard-gyár ifjú marós-csoporfcjá- nak ifjúmunkása szólalt fel. denütt meleg fogadtatásban részesítik. Pányin beszédét percekig tartó zúgó taps fogadta. Szíjártó Lajos építésügyi minisz- 'ériumi oszláiyvez© ő rámutatott arra, hogy az építőiparban még a közelmúltban is 100 évvel ezelőtti munkamódszerekkel dolgoztak. Radnó Józsefné, a Lingel-bútorgyár Sztahánovista fényezője ígéretet tett, ho-gy április 4-ére, a felszabadulás ünnepére ' brigádjának mindem tagja túl focija haladni a 200%-os teljesítményt. Ezután Tóth III. János, a miskolci fűtőház első 2000 tonnás mozdony- vezetője lépett a mikrofon elé, aki elmondotta, hogy összesen 40—42 esetben továbbított túltechefés-es vonatot és ez 1/5-rc csökkentette a mozdony- javítás havi költségét. Selmeczi Béla, a Diósgyőri vasgyár főmérnöke rámutatott a műszaki értelmiség és a fizikai dolgozók szoros együttműködésének nagy jelentőségére. Amikor elhagyta az emelvényt, a bejáratnál két fiatal úttörő tűnt fel, kezükben kürttel. A tanácskozás résztvevői hatalmas tapssal fogadták a dobpergéssel és őrsí zászlókkal felvonuló úttörőket, akik virágcsokrot nyujlotíak át az elnöknek, majd Mosszinger Péter, az újpesti általános iskola kis úttörője lépett a mikrofonhoz és üdvözölte a tanácskozás résztvevőit. zalékra terjeatf fűk munkánkat. Azóta állandóan emelkedett teljesítményünk. A 600 százalékos átlag mellett már 23.84 százalékos teljesítményt is értünk eL Ezekre az eredményekre büszkék vagyunk mi mindannyian. Mi a szovjet s-ztahánovisták példája nyomán indultunk el és az ő tapasztalataik szolgálnak útmutatással munkánkban. — Azb akarjuk, hogy minden ifjúmunkás egyéni versenyző legyen és jobban (érmeivé a verseny élére kerüljön. — Ha nálunk most a régi reakciós rendszer lenne — mondotta Czulcor Anna — akkor napszámoslány lennék, akinek semmi joga nincs, most pedig sztahánovista vagyok és be tudom bizonyítani, hogy mi, lányók érünk annyit, mint a férfiak. (Derültség, viharos taps). Nekünk a népi demckrScia megadott minden jogot egyenlően a férfiakkal. Mi megmutatjuk, hogy tudunk is élni a jogokkal és lehetőségekkel ett leszünk és oil kell lennünk egysor- ban a férfiakkal a munkában is. — Ezen'1 elhatároztam, hogy márciusban amikor felszabadulok, leánybrigádot fogok alakítani. (Nagy taps). Azon leszünk, hogy minél több leány segédmunkásból kőműves legyen és hogy minél több leány- I brigád alakuljon. Megfogadjuk, hogy elsősorban a munka frontján munden erőnkkel, fiatal lelkesedéssel küzdünk az ifjúság egységes szervezelének megvalósításáért. Teljesítjük a legszebb feladatot, amelyet a Párt hízott ránk és az ifjúság valóban a szocializmus építésének rohamcsapala lesz. Gyotai István öntő beszédét szünet követte, majd Apró Antal elnökletével megkezdődött a tanácskozás utolsó szakasza. Apró Antal közölt ©, hogy összegen. 271-en kértek, szót — Ügyrendi javaslatot tót arra, hogy további négy hozzászóló"' után a vitát zárják le. A tanácskozás résztvevői a javaslatot elfogadták. Mikó Kálmánná az Állami Főné sztahánovista kártotónője elmondta, hogy a munka sztahánovista módszerrel nem fáraszt. Molnár László Veszprém megyei szakszervezeti tit kárnak felszólalása után Apró Antal bejelentette, hogy a Magvar Sztahá- noviS'ták Első Országos Tanácskozásához . több mint 500 távirat érkezett, amelyek mindegyike április 4-cre, felszabadulásunk ötödik évíór- - dulőjára szóló felajánlásokat tar- - tál máz. Pátnyia eJvlárs a sztahanovisták bérezéséről Ezután Ivan Pányin szovjet szt'a- hánovísía mozdonyvezető, a szocialista munka hőse üdvözölte a tanácskozást. Rámutatott arra, hogy a Sztahánov-mozgaiom a Szovjetunió építésének fegyvere. Elmondotta ezután, hogy tanumányoz- ta a magyarországi üzemeltet és bizonyos hiányosságokat tapasztalt a sztahánovista munkások bérezése terén. Rámutatott ezután arra, hogy segítséget és nem csekély segítséget kell nyujtaniok a Sztahánov-mozgalom számára a tudósoknak is. Ez a segítség azonban gazdagítja a tudományt is. Pányin ezután ismertette saját életét, majd aról beszélt, hogy a Magyarországon időző szovjet küldöttséget min. „Én már kaptam 48 órai munkáért 4377 forintot44 Nagy taps fogadta Horváth Edét, a győri vagcmgyár sztahánovista ifjúmunkását. — Nem igaz a reakciónak az az állítása, —- mondotta — hogy a sztahanovisták- csak magas százaléko' tudnak elérni, de fizetésük a - régi maradt. Elvtársak, ne vegyék dicsekvésnek — mondotta — de én már 48 órai munkámért 4577 forintot is kapfnm. Bejelentette, hogy a sztahánovista tanácskozáson versenyre hívja ki a győri vagongyár dolgozói nevében a csepeli WM-gyáriakai. Cznkor Anna a tiomSóix sztahánorisia lány a legszebb feladatról beszél Czukor Anna, a Komlói Magasépítési NV dolgozója, 17 éves kőműves setahánovisV-a arról a nagy változásról beszél, amit a hároméves terv az ő élet ébe is hozott. — A Pártnak köszönhetem — mondotta, — hogy sztahánovist a lehettem. Tizenegyen, komlói ifjúmunkások, elhatározlak, hogy brigádot alakítunk. A tervkölcrsönjegyzés napján 310 száLakatos Antal, a Danuvia eszter-i gályosának felszólalása után Rákosi Mátyás elvtárs emelkedett szólásra, akinek beszédét lapunk vezető helyén közöltük. \ A magyar sztahanovisták levele Kákosi MátyásS&oz Az elnöklő Apró Antal a Magyar Sz4iahánovWák Első Országos Tanácskozásának résztvevői nevében köszönetét mondott Rákosi Mátyásnak, irányt, mutató beszédéért, majd Matusek Gyuláné a résztvevők lelkes éljenzésétől kísérve felolvasta a tanácskozás résztvevőinek levelét a magyar nép nagy vezéréhez, Lenin és Sztálin legjobb magyar .tanítványához, Rákosi Mátyáshoz. Kedves Rákosi Elvtárs! A Magyar Sztahánovisták Első Országos Tanácskozásának résztvevői forró üdvözletüket küldik önnek. Ha önhöz szólunk, nagy Pártunkat, hazánkat, a szocializmust építő Magyar Népköztársaságot köszöntjük. Eredményeinket, amelyekről a tanácskozáson beszámoltunk, a hatalmas Szovjetuniónak és Pártunknak, a Magyar Dolgozók Pártjának köszönhetjük. A nagy szovjet nép hozzánk küldött kiváló fiaitól nemcsak azt tanulhattuk nveg, hogyan köszörüljük helyesen az esztergakést, hanem azt is, milyen a kommunista munkaerkölcs. Kérjük Rákosi elvtársat, tolmácsolja a magyar sztahánovisták, az egész magyar munkásosztály háláját és forró köszönetét példaképünknek, a nagy Sztálinnak, a Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártjának és a nagy szovjet nép kiváló fiainak, a szovjet sztahanovistáknak. A Pártnak és személy szerint önnek köszönhetjük, hogy hároméves tervünk győzelnves befejezése után megkezdhetjük a szocialista építés ötéves tervét. A Magyar Dolgozók Pártja becsület és dicsőség dolgává avatta a munkát, életrehívta, megszervezte, támogatta a sztahánovista újítók mozgalmát. A tanácskozáson elmondtuk eredményeinket, beszéltünk tonnákról, vetésszámról, kilométerekről és másodpercekről. Elmondották közülünk, ki hogyan sokszorozza meg értelmével a gépek erejét, hogy többet és jobbat termeljen dolgozó népünk jólétének, Népköztársaságunk erejének fokozására. Mindez útunknak csak kezdete. Nem veszítjük el szemmértékünket. Tudjuk, hogy hatalmas emelkedő áll még előttünk: a minőségi javítás, a gyökeres önköltségcsökkentés, a sztahánovista eljárások elterjesztésének széles, harcos útja. Mi elsősorban öntől tanultuk meg, Rákosi Elvtárs, hogy a megszerzett tudást, a tapasztalatokat az egész dolgozó nép közktnesévé kell tenni. ígérjük önnek, hogy a Szovjetunió élenjáró munkásaitól átvett módszereket fáradságot nem kímélve átadjuk mi is a dolgozók széles rétegeinek, ígérjük, ha eddig százak és ezrek voltak sztahánovisták — munkánk nyomán ezután tízezrek és százezrek lesznek azzá. Minden erőnket megfeszítjük, hogy sztahanovistává lett társaink, nőmunkások és- ifjúmunkások velünk együtt harcoljanak, szerszámmal a kézben a munka termelékenységének emeléséért — minden nzaradlság, fegyelmezetlenség, bürokrácia és lazaság ellen. ígérjük, hogy a Sztahánov-moz- galomban még szorosabban együtt fog működni a munkásság a műszaki értelmiséggel és a fizikai és szellemi munka vállvetett erőfeszítésével az eddiginél még nagyobb győzelmeket fogunk kivívni szocialista termelésünk frontján. Mi, magyar sztahánovista újítók, megígérjük Rákosi Elvtársnak, hogy hazánk felszabadulásának 5. évfordulóját, 1950 április 4-ét még több, még jobb munkával fogjuk ünnepelni. E nagy nemzeti ünnep alkalmából megindult trumkaversenyben é'en fogunk járni és rajta leszünk, hogy e munkafelajánlásokat teljes siker koronázza szocializmust építő ötéves tervünk győzelme, a szovjet-magyar barátság további megerősítése, a bélre megvédése jegyében. Előre jobb és nagyobb teljesítményekkel a Part vezetésével, Rákosi elvtárs irányításával a szocializmushoz! Szabadság! Az Első Országos Sztahánovista Tanácskozás küldődéi. Lelkes taps után Apró Antal eívláxs zárta be az első sztahánovista tanácskozást. Szavai után ismét feltört a taps és az éljen, éltették-a küldöttek Rákosi Mátyást, majd az éltetés a világ munkásosztályának győzelme« himnuszába, az Intcrnacioimléba torkollott. Ezzel a Magyar Sztahánav'stúk Első Országos Tanácskozása véget ért. Fogadás a parlamentben A Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége és a Magyar Népköztársaság minisztertanácsa a Magyar Sztahánovisták első országos tanácskozása alkalmából vasárnap este az Országból kupolacsarnokában fogadást rendezett. A vendégeket a Magyar Dolgozók Pártja nevében Olt Károty elvtárs, a Központi Vezetőség tagja, pénzügyminiszter, a minisztertanács nevében Dobi István miniszterelnök fogadta. 'A fogadáson megjelentek: Rákost Mátyás elvtárs, a Magyar Dolgozók Pártja főtitkára, Szakosíts Árpád elv- társ, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, a Magyar Dolgozók Pártja Politikai Bizottságának, a minisztertanácsnak tagjai, vainnvnt po. litikai, művészeti és kulturális életünk, kiválóságai, a legkiválóbb sztahánovista dolgozók, a kongresszus résztvevői. Olt láthattuk a szovjet delegáció tagjait, élükön Ivan Pavlovié» Berciin professzorral, a Szovjet Tudományos Akadémia alelnökivel, valamint Andersen Nexöt, a világhírű dán írót.