Dunántúli Napló, 1950. január (7. évfolyam, 1-26. szám)
1950-01-24 / 20. szám
DUNÁNTÚLI VII. ÉVFOLYAM, 20. SZÁM ARA 50 FILLÉR Baranya dolgozó népe méUéliéppen 6ldo/oU Lenin emlékének Csillag Miklós elvtárs előadása a Ssóvietuniőről A Pécsi Bőrgyár komplex-brigádja példásan végrehajtja Póriunk Központi Vezetőségének határozatát KEDD, 1950 JANUÁH 24 Sztálin elvtárs fogadta Csu-En-Laj elvtársat Sztálin elvtárs, n Szovjetunió minisztertanácsának elnöke január 22-én ' kihallgatáson fogadta Csu En-Laj elv társat, a Kínai Népköztársaság külügyminiszterét és állami közigazgatási tanácsának elnökét. A kihallgatáson jelen volt Van Csia Szlan elvtárs, a Kínai Népköztársaság nagykövete és Visinszkij elvtárs, a Szovjetunió külügyminisztere. /«MManmMKnaMiMnwBWMHirMiaiHMnHanBMnaMnBMaail 1 ifoetei felszabadítjuk — jeleníelle ki Csn-Teh Az UJ-Kína hírügynökség pekingi Jelentése szerint a Pekingben tar- tózkozó tibeti demokraták megvitatták a tibeti kérdést. A vita során élesen elítélték a Tibet megszállására irányuló imperialista összeesküvést Csu-Teh, a Kínai Népköztársaság központi népi kormányának helyettes elnöke ismételten hangoztatta, a kormány szilárd elhatározása, hogy Tibetet felszabadítja. A kínai közvélemény erélyesen követeiig Knotnintang-kihüIdSUck c.tároSílásái az ElVSZ-fcől Az Uj-Kína hírügynökség pekingi Jelentése szerint a kínai dolgozók az ország egész területén tartott gyűléseken erélyesen követelik a Kuomin- tang-képviselök haladéktalan eltávolítását az ENSZ-bSl. A kínai népi szervezetek, mint például a Demokratikus Nők Szövetsége, a Kínai-Szovjet Társaság, a pedagógusok szövetsége és a különféle diákszervezetek kifejezték azt a szilárd elhatározásukat, hogy folytatják küzdelmüket a Kuomintang „képviselöi”-nek kiűzéséért az ENSZ-böl, egyben tolmácsolták hálájukat a Szovjetunió és á népi demokráciák iránt I népi ésíMciák d pisaüciai képviselői kosinál helyezlek el a Leis-iBaszőMi Moszkvai jelentés szerint január 21-én Naskovski, a moszkvai Jenővel nagykövet, Lastovicska csehszlovák nagykövet, Van-Csia-Szian, a Kínai Népköztársaság nagykövete, D.ju-En-Kia, a koreai Népköztársaság nagykövete, Btagojeva asszony, a Bolgár Népköztársaság nagykövete, Szobák András, a Magyar Népköztársaság nagykövete, Idamzsab, a Mongol Népköztársaság követe, Natanalti, az Albán Népköztársaság követe, Appelt, a Német Demokratikus Köztársaság diplomáciai testületének vezetője, Bratescu, a Román Népköztársaság ügyvivője, továbbá az országok követségeinek és misszióinak tagjai és dolgozói látogatást tettek a Lenin-mauzóleumban és koszorút helyeztek el. Folytasson a svéd kormány a nép foékeakaratának megfelelő politikát A béke híveinek svéd bizottsága felhívással fordult a , parlament tagjaihoz és ebben kifejezésre juttatja azt a reményét, parlament minden tagja eló fogja segíteni, hogy a kor- mácsy a svéd nép békeakaratának megfelelő bókepolitiká,; folytasson. A béke híveinek svéd bizottsága határozottan síkra száll minden kísérlet el len, amelynek oélja, hogy Svédországot valamilyen katonai szövetségbe vonja be. A bízót ság reményét fejezi ki, hogy az az ellenállás, amely svéd nép körében az efajta tervekkel szemben megnyilvánul, kifejezésre jut a svéd parlamentben is. Ha hezdUdik a letmelfistSTíthe éli etepertők és gépá.lemisek siti d§ leinek eh® onoágos íanueishosáita LENIN ES SZTÁLIN magasztos ügye Poszpjelov elviárs nagy beszéde a moszkvai Lenín-ünneoen A szovjet nép és a világ dolgozóinak milliót január 21-én megemlékeztek Vladimir lljics Lenin, a nagy Bolsevik Párt alapítója és vezetője, a világ első szocialista államának megalapítója, a világ dolgozóinak zseniális tanítója halálának 26. évfordulójáról. Szombaton a Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártja Központi Bizottsága, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa elnöksége,, az Orosz Szocialista Szovjet Köztársaság Legfelső Tanácsa elnöksége, a Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártja Moszkvai Városi Bizottsága, a Moszkvai Kerületi és Városi Tanács, a Lenini Komszomol Moszkvai Városi Bizottsága Központi Vezetősége, a Szovjetunió Központi Szakszervezeti Tanácsa elnöksége, a Párt és a társadalmi szervezetek és a Szovjet Hadsereg képviselőt a moszkvai Nagy Színházban ünnepi gyászülést tartóitok Lenin halálának 26. évfordulója alkalmából. A színpad hátterében Lenin hatalmas, élő virágokkal keretezett arcképe látható. Néma csendben áll a d iszőrség. Hal óra ütvén perc. Az elnökségi asztalnál Sztálin elvtárs, M olotov, Malenkov, Berija, Vorosilov, Miko/an, Hruscsov, Bulganyin, Svernyik, Koszigin, Szuszlov, Ponomarenko, Skirjatov elvtefrs foglal helyet. Malle tűk ül Mao-Ce-Tung elvtárs, a Kínai Kommunista Párt vezetője és Csu- En-Laj elvtárs, a Kínai Kommunista Párt Politikai Bizottságának tagja. Az egybegyűl1 ek forrón, teljes szivükből üdvőzlik Sztálin elvtársat, Lenin ügyének zseniális folytatóját A teremben visszhangzik a viharos taps, amellyel az emlékülés résztvevői mélységes szeretetiiket és elismerésüket fejezik ki a szovjet nép nagy vezető jenek. S/.táiin elvínrs lenini bölcsességgel vezeti az egész haladó emberiséget A termelőszövetkezeti csoportok és gépállomások küldötteinek január 24-én és 25-én tartandó első országos tanácskozására az ország minden részéből eljöttek már a küldöttek. A januárban 1520-ról 1340-re szaporodott termelőszövetkezeti csoportok képviseletére 100 termelő- csopoíttagot — ebből 38 nő- és 50 gépállomási küldöttet — hívott meg a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége és Népköztársaságunk minisztertanácsa. Döntő jelentőségű ez a tanácskozás: a dolgozó parasztok leghaladóbb elemei a dolgozó nép vezetőivel tárgyalják meg problémáikat. A Párt és a kormány kikéri az egyre szélesedő termelőszövetkezeti mozgalomban dolgozó parasztok vél-mé- nyét. meghallgatja a mezőgazdaság szocialista építésében nyert tapasztalataikról szóló beszámolóikat. A Párt ugyanekkor irányt szab a csoportok munkájának, a tanácskozásból pedig az egyénileg dolgozó parasztok is tájékoztatást nyernek a nagyüzemi gazdaságok működéséről. Minden oldatról megvilágított, teljes képet kapnak az országosan erősödő mozgalomról s az erősödés arányában emelkedő eredőién^ékről. A gépállomások küldöttel fontos szerepet töltenek be a tanácskozáson hszen a termelőszövetkezeti csoportok továbbfejlődése, megerősödése döntő módon függ a gépállosnások Jó munkájától, a két szocialista szektor szoros együttműködésétől. A kétnapos tanácskozás kedden reggel 8 órakor kezdődik. A megnyitót Erdet Ferenc földművelésügyi minirrter, a beszámolót Keresztes Miháy elvtára, födmüvelésügyi államtitkár tartja. A termelőszövetkezeti küldötteknek bő alkalmuk nyílik a két nap folyamán a termeléssel és a szervezéssel kapcsolatos kérdéseiket, kívánságaikat és javaslataikat felvetni és közösen megtárgyalni. Szerdán este — a tanácskozás befejezése után — a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége és a Népköztársaság miniszter- tanácsa fogadja a küldötteket. A tanácskozások befejeztével a küldöttek hazatérnek és otthon csoportjuk tagjaival ismertetik és megvitatják az országos tanácskozás tapasztalatait, majd a megyei tanácskozásokon tájékoztatják a felmerült kérdésekről azokat a termelőszövetkezeti csoportokat, amelyek nem vettek részt az országos tanácskozáson * A Hangos Újság kedden, szerdán és csütörtökön 20 órakor a Kossuth- rádióban hang,képekben számol be a legjobb termelőszövetkezeti csoportok és gépállomások küldötteinek tanácskozásáról. A szerda délutánt falunegyedóra is ad részleteket a tanácskozásról. Az elnöklő Svernyik «Ívtárs rövid beszédben fordult az emlékünnepség résztvevőihez, majd Pjotr N koíajc- vics Poszp-'ctov elvtárs mondta el nagy beszédét. — Lenin neve a 1 egszerefet*iebb, név a dolgozó' és kizsákmányolt tömegek számára, Lénán halhalallan ügye ét és örökké élni log. Vlagyimir lljics Leninnek köszönheti népünk és az egész haladó emberiség, hogy 1917 októberében végbement a nagy Szocialista Forradalom, amelyet Len n ké-ziteft elő és amely új korszakot, a kapitalizmus pu ztu fásának, a szocializmus diadalának korszakát nyitotta meg a világtörténelemben és az emberiség igazi történetének kezdetévé lett. — Vlagyimir Itjics Lenin megterem tette é, nevette a harcban edzett Kommunista Pártot. A nép az ő vezetése alatt kezdte építeni a világ első munkás- és paraszt-szocialista államát és megvédeimezte szeretett szocialista államát az imperialisták és a fehérgárdisiák támadásaival szemben. Lenin megmutatta a szocializmus felépítésének nagy céljái országunkban és kijelölte a cél felé ve zető utat. — Sztálin elvtárs Leninnel együtt építette a Pártot, étén járt „ NaáY Októberi Szocialista Forradalomnak építette a szovjet* államot. Leninnel együtt ő irányította a szocialista haza védelmét a polgárháború és intervenció éveiben, irányította a békés épí tés felé vezető átmenetet. Országunk és az egész haladó embe iség nagv szereuo-é'ére Sztá'in elvtárs, Lenin hű tanítványa, barátja és harcostársa folytatta és folytatja Lenin ügyét. Sztálin elv'árs lenini bölcsességgel .vezeti népünket és az egész haladó emberiséget a tör'énelem új útjain marxizmus—leninizmus tudományos eímé'.eének fényével világítja meg a dolgozó százmilliók harcinak és dia dalának útját. Sz'álin elvtárs híven teljesíti Lenin végakaratát, néki kö. szönheljük a szocializmus nagy diadalát, amelyek valóban nemzedékek sorsát döntő:'-ék el. — Lenin végakara'a szerint Sztálin eiv'árs vezetésével felépült orszá gunkban a szocialista társadalom, só kérésén bontakozik ki a kommuniz bus épi'ése. A Szovjetunió hatalmas szocialista áTammá korao'y nemzetközi erővé vált. Ez az erő hatással van az egész nemzetközi helyzetre, azt a dolgozók érdekelnek megfelelően gyökeresen megváltoztatta. A szocializmus országa, araely Európa és az egész világ népeit megmentette a fasiszta rabságtól, a népek egyenjogúságának és barátságának országa, a béke, a demokrácia és a szocializmus megdönthetetlen támaszává lett. — Ezért ünnepelték olyan forró szere'ettel országunk és az egész világ dolgozói Sztálin elvtársat, Lenin ügye nagy folytatójának ünneplése valamennyi békeszerető . nép, a világ valamennyi dolgozója soha nem látott erejű tűnte'ősévé vált. A békeszeretö népek és a világ dolgozói Sztálin eívíársban szeretett tanítójukat és barátjukat, a békének ce az emberiség szabadságáért cs boldogságáért folyó mozgalom zászlaját látják) — Lcnin-Sztálin pártja elvezette népűnket a szoafaiizmu* diadalához, meg udta teremteni a döntő feltételeket a szocializmus és a demokrácia történelmi győzelmei számára Európa és Ázsia számos országában Ezt mindenekelőtt azért tudta megtenni, mert marxista párt, mert lenini párt, mert a Párt politikája a marxi- lenini társadalomtudományon épül. — Lenin a szocializmus felé haladás útját megmutatva, egész élességével felvetette országunk iparosításának feladatát, figyclmez'etett arra, hogy iparosítás nélkül teljesen megszűnünk önálló ország lenni. — Országunk végrehajtotta! a szocialista íparosí'ás nagyszabású ügyét az alatt a történelmi időszak alatt, amelyet Sztálin elvtárs jelölt ki. — Éppen ezért tiz év múlva, 1941- ben, amikor ránkzúdult a hitleri Németország hitszegő támadása, nem tudott minket lehengerelni. A szocializmus országa győzelmesen került ki a fasizmus elleni halálos küzdelemből, megszabadította Európa népeit a fasiszta leigázástól. — A szovjet nép a szocializmusnak ezt a világtörténelmi jelentőségű győzelmét elsősorban a Párt és a nép nagy vezére és tanítója bölcs vezetésének köszönheti. minden idők legnagyobb «stratégájának és hadvezérének, Szfá- lin etvfársnak. — Az a lenini-sztálini elmédet, hogy lehetséges a szocializmus győzelme országunkban, állhatottá a tőmegake#, hatalmas anyagi erővé vált és a szovjet emberek hősies munkájában testesült meg a sztálini öéves tervék éveibeiv Igen rövid történelmi időszak alatt megváltozott országunk egész arculata, egyszerűm ind cukorra végetvete "tek a múltból örökölt századok elmaradottságnak. Sztálin elv Ans elvezette népünket a szocializmus világ őrténelmt győzelméhez. S napjainkban csodálatos erővel valósultak meg Lenin látnoki szavai: kommunista gazdasági építésünk példaképévé váll az európai és ázsiai népi demokratikus országoknak. iiár hatba ailan atyánk, a nagy Lenin táthatná«, — Bár halhatatlan atyánk, a nagy Lenin saját szemeivel Iá .hatná, mit eü a Kommunista Párt és a szovjet nép az utolsó negyedszázad alatti Bár a nagy Lenin láthahá a traktorok százezreit, az elsőrendű üzemek, vil- lamoserőmfivek, szén- és ércbányák, kőolaj tennelőlelepck százait hazánk belá hatatlan terein, ahol 1921-ben még patriarchális rendszer és félvadság uralkodott, bárha a nagy Lenin láthatná élenjáró sztahanovistáink, élenjáró kolhózp araszt ja ink és kolhöz- parasztnőink ezreit, a szocialista mup ka dicső hőseinek ezreit, akik alkotó munkájukkal teremtik meg annak a magasabb munkatermelékenységnek példaképeit, amely szükséges a kommunizmus felé vezető fokozatos átmenethez ... — Bár a nagy Lenin láthatná koL hóz- és szovhoz mezőinken a népi demokráciák országaiból érkező paraszt- küldő' tségek tizeit és százait... — Mily büszke lenne Vlagyimir lljics Pártunkra, népünkre, megismételné a Párt XI. kongresszusán mondott prófétai szavait: „Bármennyi rossz, nyomorúság és kínszenvedés jusson is még osztályrészül az emberek millióinak és százmillióinak, a világ semmilyen ereje sem veheti vissza forradalmunk fővivmányait, mert azok már nem a „mieink“, hanem világtörténelmi vívmányok.“ 4 szovjet emberek átalakítják és leigázzák a természetet —- A szovjet nép teljesíti Lenin végakaratát, á Kommunista Párt irá nyitásával, Sztálin elvtársnak, Len n halhataílan ügye nagy folytatójának vezeté-ével szilárdan halad a kommunizmus felé. — A szovjet nép „ szocialista gazdaság és kultúra valamennyi területén új, hatalmas fellendülés közepette emlékezi^ meg Vlagyimir Itj cs Lenin halálának 26 évfordulójáról. — A háborúutáni ■‘ztáliní ötéves tervet határidő előtt teljesítjük Az 1949. évi megnövelt tervet az ipar terén 103 százalékra teljesítettük. A Szovjetunió egész ipari termelés« 1949-ben 41 százalékkal haladta túl az 1940. évi színvonalat, az ipari termelés általános szintje pedig 1940 negyedik negyedében 53 százalékkal szárnyalta túl a háborúelőíti szinvo nalat. — A mezőgazdaságban ugyancsak sikeresen oldódnak meg az új:áépiíé« és a háborúutáni fejlődés feladatai. A kolhozparasztok és a kolhozparasztnők milliói hatalmas lelkese- dé-scl és teremtő kezdeményezéssel váltják valóra a természet átalakító-