Dunántúli Napló, 1949. december (6. évfolyam, 279-304. szám)
1949-12-02 / 280. szám
Sztálin elvtárs iránti forró szeretet jegyében nyílt meg „A magyar nép ajándéka Sztálin elvtárs születésnapjára" kiállítás ;■ v!! PENTEK, 1949 DECEMBER 2 Bányászok az élvonal kasa mcly erejével és segítségével a hatalmas terv ele megvalósításához biztos lehetőséget nyújt. A párt- szervezetek a legtöbb helyen lelkesedéssel, tudással, a jó munkamegszervezés lehetőségének (megteremtésével segítették az egyéni versenyzőket, hogy elérhessék jó eredményeiket. Napokon (keresztül szálltak le Mecsckszabolcson, Pécsbányatelepen a párttitikárak, ho<|y bányásztudásukkal, a dolgozók felvilágosításával még nagyobb lendületet adjanak az induló versenynek. Kik ezek a munkások, ikik ezek a bányászok, alak az új utakra léptek? Legnagyobb részük kommunista, Akik, mint az 595 százalékot teljesítő Bátai János mondta, meg akarják mutatni, hogy: „a kommunisták nemcsak beszélnek a többtermelésről, de annak élharcosai, élenjárói ők maguk". Ezekben a bányászokban ott élt Rákosi elvtárs szavainak igazsága: az igazi kommunista próbaköve a termelés. Nem véletlen az sem, hogy éppen most indultak el ezeik a ragyogó teljesítmények útjukra, most, amikor Sztálin elvtárs 70. születésnapjára készül a világ minden haladó népe. Nem véletlen, hanem bizonyítéka annak a mély és széttéphetetlen ragaszkodásnak, hűségnek és szeretetnek, mellyel a magyar nép fordul a felé, akinek mind szabadságai, mind a szabadság megtartásának lehetőségét köszönheti. Mély és forró szerétéiről beszélnek ezek a százalékok, amelyek minden szónál, minden ajándéknál ékesebben mondják el: „Termelünk többet és jobbat, mert azt építjük, amiért Te egész életedben harcoltál, a szocializmus győzelmét, a szabad népek boldog és szabad életét." Elmondják ezek a százalékok, hogy a mi bányászaink a hős szta- hánovisták útját járjál;, mert a kommunisták, mert a mi számunkra egyedül ez az út járható, mert ez vezet a mindannyiunk által vágyott békés élethez. Bányászaink közül mind többen élesen és éberen látják, hogy az ellenség legfőbb fegyvere ma a szabotázs, a termelés akadályozása, a dolgozók bujtogatása. Nézzenek bányásze’vtársaink jól szét az aknákon, az üzemekben, mely ma már visszavonhatatlanul az övék, úgy kell vigyázniok rá, mint gazda vigyáz értékes jószágára, házára, termésére. Elhangzottak aknáinkon az ellenség suttogásai: „Hiába dolgoztok, nem fogják kifizetni... föl fogják emelni a normáikat..." Sőt nem álltai; meg a suttogásnál több aknán előfordult, hogy szabotálták a termelést, elzárták a légvezetéket, nem adltak üres csillét. Az ellenség nem hátrált meg, támad azon a területen, ahol még támadhat Meg kell tanulniok a bányászoknak, hogy az éberség nem a becsukott kapunál, belépési engedélyeknél kezdődik, hanem elsősorban lent a munkahelyen, ott ahol szénnel, termeléssel folyik a nagy csata, hogy legyőzzük a régit hogy a kapitalista termelést legyőzze a magasabb rendű: a szocialista termelés. Minden csille szén, a Bátai Jánosok, Rein Istvánok teljesítménye mindmeganmá cjsapás a belső és külső ellenségre egyaránt! Csapás, mely zúgva veri széjjel az imperialisták ügynökeinek aljas terveit. Az ellenség számára nem maradt más úti mint a termelés frontja, itt akarják aláaknázni győzelmes utunkat Az ellenük folytatott harcban egyes bányászok nem győzhetnek, ehhez a bányászok tízezrei, munkások milliói kellenek. Ezek a milliók megvanOlaszország életét megbénította az országos tiltakozó sztrájk As olass dolgosók forradalmi elssántsága óriási félelmet keltett a reakció soraiban Milánói jelentés szerint «z olasz szakszervezeti szövetség hivala’-os köz. témány adott ki, amelyben csütörtök reggel hat órától kezdődően 'általános sztrájkot hirdet a torremaggiarel csendőrsortüz elleni tiltakozásul és követeli, hogy tiltsák be a hadifegyverek haszna, latit a rendfenntartó szolgálatban. A csendörsortűz, amely eddig három ember ötletébe került, Ira. almas fe'.bá. borodás': váltott 'ki az olasz közvéleményből. Milanóban. Scstosan Giovan- niban és a város környékéneít egyes ipari központjában leállóit a munka. A köz isetviselők nagy része is sztrájkba lépett. A Nemzetközi Diákszövetség prágai elnöksége nevében G rolnira n elnök táviratot intézett a római diákokhoz, akiket a rendőrség megtámadott és akik közül többen meg is sebesülteik. Az oía&z nemzetgyűlés szerdai ülésén Segni földművelésügyi minäiszler mentegein! próbálta SceltxT rendőre'nek bmí alifását, mire a baloldali képviselők tiltakozásuk jeléül kivonultak az ülésteremből. A Tonremaggiore közelében fekvő Gerignola városban és környékén az általános sztrájk már szerdán megkezdődő M. A legújabb római hírek szerint az áliaJános ozlnájk sikerrel folyik. Csütörtökön reggel hat óra útin az élet az egész országban megbénult Az olasz szakszervezeti szövetség követeli, hogy engedélyezzék Dél-01 a szőrszálban a szakszervezeti ülések megtartását. Fosszák meg a rohamrend- őrségeí a háborús jellegű fegyverektől Állítsanak fel parlamenti bízolIsá. got a délofeszországi helyzet kivizsgálására, Azonnal szervezzék át1 a pa raszlság követel éseioelk megfelelően » lei nem használt földek kiosztására alakult bizot Ságokat. Giuseppe Dl Vit.orio, az olasz szak- szervezeti szöveiségi főtitkára Scelbn belügyminiszterhez intéze'.t táviratában a többé közön a következők©: írja: — Az általános szakszervezett srAL ve'.ség öt és félmillió tagja nevébe» köve éljük, hogy a védtelen dolgozók ellen Intézett fegyveres támadások törvénytelen és embertelen rendszerének haladéktalanul vessenek végéi. \ Marsha II-tér r miatt az olasz nemzetgazdaság katasztrofális helyzetbe kerföít Az olasz dolgozói; - forradalmi elszán 6ága óriási félelmét keltett az olasz uralkodó körökben. Ez tükröződi-.' vissza a jobboidaii sajtó cikkeiben is. A jobboldali Tempo a „végzetszerű polgárháború" képét fes'egeti és idejében a reformok „szükségességéi" hangsúlyozza* A polgári Momente kénytelen, megállapítani: „Irt az ideje, hogy háttérbe szorítsák» a harcos reakciósok egoiztiTUsá':.1’ A páflonkívüM It Paese így ír: „Minden veszélyben van, ha a 'kormány nem változta utat“. „A seabad&ág és szociális igazság — hangsúlyozza az Unita — nem úgy születik meg, hogy erőszakkal válaszolunk azdkrtak, akik életfontosságú köve telésteík érdekében 'tüntetnek." Az II Globo című lap, az olasz pénzügyi és gazdasági körök szócsöve n vég állapi "ja, hogy a MarshalHerv követkztében „a* olasz nemzetgazdaság katasztrofális helyzetbe került." A lap szeri»: most sorra leállt ’ják m bányaüzemeiket, elsősorban azokat, amelyek mangán, lignit és kaolin ikí erm©- léssel foglalkoznak. Ezek Ikőzül sok már osa.k rövidített heti munkaidővé! dotgozik. Az o'ászországi általános tüakoző sztrájkkal kapceolaban a Reuter jelerv. tése elismeri, hogy a sztrájk megbénítja Olaszország gazdasági életének nagyobb felét. Négyszázezer amerikai hányása ismét sztrájkba lépett Négyszázezer amerikai bányász csütörtökön hajnalban ismét sztrájkba lépett A bányászok előző többhetes sztrájkjuk után november 9-én a szak- szervezet vezetőjének utasítására álltak munkába. Ez azonban csupán fegyverszünet volt, mért közben folytak a tárgyalások a szakszervezet és a munkái tatók között. A sztrájkoló amerikai bányászok asia követelik, hogy a bányatulajdonosok új kollektív szerződést Írjanak alá. Béremelést és a rminkafellétetek javítását is követelik. JeT.errwiő, hogy a háromnapos munkahét kővetkezőben, amelyet júliusban rendeltek el, a Missisi- pitßl keletre dolgozó bányászok keresetüknek mintegy 40 százalékát elvest, tették. Jellemző ai amerikai ipar (éleim ér* a uzénsztrájktó!, hogy sok nagyvállalat — évtizedek óta most először —■ Angi iából rendelt szenet As emberek százmilliói megvédik a békét R Tájékoztató Iroda határozatának világvisszhangja A Scanteía, a Román Munkáspárt központi lapja, a „A főcél a békéért folyó ’küzdelem“ című vezércikkében a többi iközött rámutat, hogy a demokrácia és a béke erői hatalmasabbak a reakció erőinél. A történelemben — Írja a lap — most elsőízben tőr- ténik meg, hogy a Szovjeiuió vezetése alatt megalakult a béke híveinek szervezett frontja. Az emberek százmilliói cl vannak határozva, hogy megvédik » békéi s a dolgozók szerié a világon kljelenfelíék, hogy sohasem lógnak harcolni a Szovjetunió ellen. A csehszlovák katolikus néppárt központi lápja, a Lidove Demokracie csütörtöki számának vezető helyén foglalkozik a Tájékoztató Iroda legutóbbi értekezletén hozott határozatokkal, A prágai katolikus lap a többi között a következőket írja: az értekezleten hozott határozatokat nemcsak a kommunisták fogadják helyesléssel, hanem a haladó polgárság is politikai pártállásra való lekintel nélkül, mert a Tájékoztató Iroda hafározatai kifejezik azokat az. érzésekéi, amelyek minden floí- gozó ember szive mélyén élnek. A lap hangsúlyozz.a, hogy különösen a katolikus hívőknek kell megszívlel- niök ezeket a szavakat és cselekvőiig bekapcsotódniok a világbékemoz- galomba. A lap rámutat, hogy az egy. ház tekintélyét egyesek a nyugati háborús tömbök szolgálatába állítják. Az egyszerű hivő embereknek annál inkább és annál eltökéltebben kell a békcmozgalom és az építők soraiban való aktív részvételükkel hozzájárulniuk a béke megszilárdításához. A Tájékoztató Iroda határozatainak történelmi jelentőségét az amerikai kapitalista sajtó scm tudja elhallgatni. A ncwyorki rádió, valamint az amerikai tőkés lapok, mint a Newyork Herald Tribune és a Newyork Time*, hosszú hasábokon keresztül vezércikkekben kommentálják a határozatokat. A Daily Worker vezércikke a Tájékoztató Iroda határozatával kapcsolatban utal arra, hogy a határozat teljes joggal mutatott rá «z imperialista erők lázas szöv-etkezési mozgalmára és támadócélű készülődéseire. Az atlanti hatalmak vezérkari küldöttjeinek párisi tanácskozása mutatja, hogy ezek a háborús tervek nagyon előrehaladtak. Mind' az angol,, mind az amerikai kormány ellenzi az atomfegyverek használatának megtiltását, ezért igaza van a Tájékoztató Irodának, mikor figyelmezteti a munkásokat: „Az újabb háború mélységes szerencsétlenségbe és pusztulásba döntené a népeket.“ nak, csak csatasorba kell őket állítani, be kell vonni őket, mind szélesebben az egyéni versenyzésbe. Egyre több és több bányász látja, hogy érdemes jól dolgozni, érdemes többet termelni, mert békéjét, otthonát védi vele, mert a munka nálunk becsület és dicsőség dolga és éruemea azért i», mert nép államában a munkabér egyeznie a teljesítménnyel. A múltban mi hajtortta bányászainkat előre? Nem az öntudat, az építés, az alkotás lelkesedése, mely minden erőnél nagyobb, hanem az éhségtől, munkanélküliségtől való rettegés kegyetlen korbácsa. Ma országot épít magának száz és száz, ezer és ezer bányász és kiváló munkával százhatvan, kétszáz forintos keresetet érnek el eúy-e&y műszak alatt. A munka gyümölcsét megérzi az otthon, a család is. Egyre több cipő, ruha, rádió, bútor kerül a bányászlakásokba, egyre vidámabb, igazabb, könnyebb élet fakad a jó munka nyomán a bányászte'epcken. A bányászfeleségek, bányászasszonyok százai érzik, mii jelent ez a fordulat, mely bányászaink frontján is beállott. Ma még százak járják az új utat. Holnap ezrek, halnapután tízezrek és milliók, mert építeni akarják azt, amire kétszer adták szavazatukat: az ötéves tervet" Mert a két szavazat mellé, a választáskor és a tervköicsönjegyzés idején leadott szavazat mellé, most harmadik is kell: az egyéni versenyzők, a brigádok teremtő, alkotó munkája. DORENZ aillli Hetek óta rajtuk az egész ország szeme. Napról-napra újabb és újabb eredményeket érnek el, legyőzve önmagukat, legyőzve a régi, elavult munkamódszereket, legyőzve a természetet- A szén urai ők, alberttelepi, tatabányai rudolfteiepi bányászok, akikhez méltó lelkesedéssel kapcsolódott a mecseki MESZHART és MÁSZ bányászok lelke« csapata, túlszárnyalva az alberttelepiek példamutatását. Mi indította el ezeket a nagyszerű eredményeket? Ma az a mozgató eró, mely a munkamódszereiket szinte hagyományosan őrző bányászokat előrelendili, ragyogó eredményekre serkenti? Az új élet akarása, az új élet építése az, mely magával viszi a Schneider Józsefeket, Rein Istváné Icát, Sárdi Károlyokat, Bálái Jánosokat Uj emberek ezek a bányászok, akik nemcsak fizikai erejükkel, de eszükkel és szívükkel építik ezt az országot, maguknak és a dolgozók nagy közösségének, amelybe tartoznak. Áttörték a frontot (áttörték munkatársaik passzivitását, akik azzal, hogy „a bánya nem gyár, a bányában nem lehet egyéni versenyt folytatni", megmaradtak a csapatmunka mellett Az üj munkamódszerekkel dolgozó bányászok, azok, akik megértették új viszonyukat a munkához — a ezek nemcsak az ezer- kéierer százalékosok teljesítőiből kerülnek ki — Glock Imrék, Tóth Andrások, Weibl Józsefek, Balázs Pálok, akik 250—400 százalékos teljesítményeket értek el, kiváló eredményeiméi megindították az erjedésit az almákon, megindították a versenylázat. Egyre nagyobb figyelemmel fordulnak a bányászok a kidolgozandó új, egyéni normák felé, melyek lehetővé teszik, hogy minden bányász egyéni versenybe lépjen. Rákosi elvtárs mondotta: „A magyar murik ás szeret versenyezni..." Ez talán még fokozottabban áll a bányászomba, akikben a verseny szelleme elevenen él, csak meg kell teremteni hozzá a lehetőséget A bányászszakszervezetre itt döntő feladat vár: mielőbb ki kell dolgozni a normákat minden fejtésre, úgy, hogy megteremtse az egyéni verseny lehetőségét, megteremtse az egyéni verseny alapját. Az eddigi példák bebizonyították, hogy a bánya 6cm kivételes hely, ahol a munkaveraeny döntő formáját az egyéni versenyt nem lehet alkalmazni. Ez a legenda megdőlt a feladat most az: helyes normamegállapítási módszerekkel •teles területen kiterjeszteni a megindult egyént versenyt, Mecsekszabolcson, Pécsbányán, Vasason, Komién a műszaki értelmiségiek eegitségével megszülettek az első sztahánov bányászok. A kővetkező lépés ennek a mozgalomnak kiszélesítése a bányászok döntő többségére, Sztálin elvtárs mondatta: *A népek és államok sorsát nem egyedül a nővérek döntik el, hanem és elsősorban és főleg a dolgozók milliós tömegei. A munkások és parasztok, akik minden zaj és lárma nélkül építik a gyárakat, bányákat, vasutakat, kolhozokat és szoo- hozokat, akik az élet összes javait létrehozzák, az egész világot táp. lálják és ruházzák, ezek az új élet igazi hősei és alkotói." És mi azt akarjuk, hogy ennek az országnak minden munkása hős és alkotó legyen, mert amit harcunkkal, öntudatos, lelkes munkánkkal építünk, az a miénk, dolgozóké, a népé. Ezek az új emberek a hősök és alkotók nem állnak egyedül, nem állnak támasz nélkül. Biztos tudatként él ben- Bük, hogy mögöttük ott áll a Párt,