Dunántúli Napló, 1949. december (6. évfolyam, 279-304. szám)

1949-12-18 / 294. szám

I *« A péntek délutáni röpgyűjés óta a harmadik műszak van munká­ban. A gyűlés még soha nem volt ilyen lelkes és soha nem volt annyi a felajánlás, mint amennyiről írás tanúskodik a párliroda asztalán. Két sűrű teleírt oidal nevekkel és száza­lékokkal. Szerdán szénné változik Pemecker József 250, Bátai János 300, Zóna Jenő 300, Németh Jenő 200, Zsebi József 200, Lukács János 350 százaléka, a „Bózsér” brigád 200 százalékos felajánlása. Ezek a szá­mok és nevek is bizonyítják, azt a hatalmas lelkesedést, amit éremnek, amiért dolgoznak a mecsekszabolcsi kerület bányászai. Jambricsek elvtárs a párttitkár nem tud válogatni a felajánlások között, mert nincs is jó, meg rossz felajánló. „Sztálin elv­társ születésnapján hálából”... — így írta valamennyiök a papírlapra, így írták a IV. számú főkörlet dol­gozói is, akik elvállalták, hogy az előirányzott 253 csille szén helyett Sztálin elvtárs születésnapján 580 csillét termelnek ki: Egyszerű kezek írásai, de többet mondanak minden szónokiéinál. Elmondják azt Ls, hogy Antal Pál csapata a szerdai napon 200 százalékot tejesít. Húsz ember szeretete, ragaszkodása sugárzik az írásban. A „Szent István” aknán min­denütt a felajánlásokról és a szer­dai sztálini műszakról folyik a szó. Erről beszélnek a „Varró” brigád tagjai is 300 méterre a föld alatt. Az alapvágat1 mint a vakondtúrás ágy nyúlik a kemény sziklák alá. A sűrített levegő orkánként zúg és Papp elvtársról ömlik a veríték. — Itt van lenn a gurító végén a brigád, — mondja hátrafordulva, majd indul előttünk, hogy utat tör­jön a gurítón előttünk, amit már jól betemetett a szén. Előkészítünk mindent a szerdai napra — szólal meg újra Papp elv­társ. Újabb ugrás és csúszás & oda­érünk a gurító hajtáshoz. A meleg itt nem olyan nagy, de a por min­dent belep. A lámpák halvány fé­nyénél leülünk és beszélgetünk né­gyen a sztálini műszakról, arról a témáról, amiről föld felett és föld alatt folyik a beszéd. — Én még nem tettem, felajánlást. Majd műszak után — mondja Er­dei Gyula. De már most megmon­dom, hogy a szerdai napon 1 méter helyett másfelet haladok előre. Rövid számolás. Ez 50 százalékos felajánlás. — Biztosan teljesíteni fogom — teól utánunk búcsúzóul. ötven méter csúszás után meg­érkezünk a „Varró” brigád „tanyá­iéra”. Az üres. csillék egymásután vándorolnak el alattunk. Pár pilla­hat múlva hatalmas zúgás és egy­más szavait se halljuk. Amikor vég­re beszélgetni lehet, Pálfai elvtárs «rösen bizonygatja, hogy 300 száza­lékos felajánlását teljesíteni fogja. — Úgy ömlik a szén az aknából, hogy az újhegyi szénmosó nem győzi a munkát. Meglátja elvtárs, hogy mi lesz Sztálin elvtárs szüle­tésnapján. Úgy dolgozunk, mint ed­dig soha. A műszak pár perc múlva befeje­ződik. Most már öten vagyunk. A beszélgetésbe bekapcsolódik Mikó József I. — A szükséges famennyiséget én biztosítom, hogy fennakadás ne le­hessen. — Járhat a vonat „60 cúggal”, akkor sem győzi elvinni a szenet, annyi lesz nálunk, 1— erősíti újra Pálfai elvtárs. Megindulunk a második szintre, ahol összejön a „Varró” brigád min­den tagja. — Mi elvállaltuk elvtárs, hogy az előirányzott 120, csille helyett 160 csillét raknak, tele szénnel a szerdai napon, — mondja Varró evtárs. — Meglesz — erősítik valamennyien — mert mi akarunk lenni az elsők a kerületben. Mindenkinek van egypár lelkes szava. Hozzászól a beszélgetéshez Kolonics János csillés is, aki meg­ígéri társai nevében is, hogy min­den mennyiségei szállítani fognak. ’A lámpák imbolygó fénye mellett indulunk a felvonó felé. Fenn a napszinten, a pártirodában egyre többen vannak. Ott ülnek az asztal mellett sorban, a kétórai váltásban feljött elytársak és Írják a felaján­lást. a százalékot, amit teljesítenek szerdán Sztálin elvtárs születés­napján. A felajánlások egyre gyűlnek. A papírlap egyre, több lesz. Szaporodik Ferenc-aknán is, — ahogy a tele­fonon mondják. Száz, százötven, két­százszázalékos felajánlások itt is, ott is. De még nincs vége. És nem lesz vége szerdán és csütörtökön sem. mert valamennyien azt mond­ják: minden erőnkkel azon leszünk, hogy a teljesítményünket, amit a nagy ünnepünkön elérünk, továbbra is megtartsuk és fokozzuk. Kászon József December 21-én nyílik meg a „Bolsevik Párt Útja“ kiállítás December 21-én nyílik meg a Magyar Szovjet Társoság rendezésében a „Bolsevik Pári Útja" cimü kiállítás, az MSZT központi helyiségében. A hatalmas képanyagból álló üsszeáillíot kiállítás Szegedről érkezik Pécsre és ölt méöló kereek között elrendezve Szálén elvtárs születésnapján nyi- S-'k meg a dolgozók elolt. A kiállításon tíz előadó kalauzolja majd a látogató- kai, hogy végigvezessék őke; a kiállítás kép©i ®agíaégével azon az úton, amelyet Pártunk nagy pú (laképe a Bolsevik Páct a cár-izmussal és az áru- iökwai szemben megvívott harcaitól a nagy szocoaksía állam felépítéséig meg. ed1. Mmden dolgozó paraszt kezébe Szabad Földet Mai nappal fejeződik be a Szabad Föld sajtókampány. A kampány eddi­gi eredményei &zn bizonyiiják, hogy dolgozó parasztságunk negyrésze meg­értene, hogy milyen hatalmas fegy­vert engedne tó hűl ’»mi kezéből, ha mellőzné a jobb életért v'vo't harcá­ban a Szabad Földet. A mai nap Szabad Fö’d nap lesz 1118 százalékos teljesítménnyel Újvári József lett Baranya legjobb if júsági sztahanovista kőművese APOLLO 20-áig Uj magyar film Szabómé JJ ^adások: vasárnap 3, 5, ?, 9 órakor Let fon 5. ?, 9 órakor URÁNIA 20-áig Uj cseh vígjáték a «(adionbnn Előadások fél 5, fél 7, fél 0-kor p Ä R Ü 19-ág Lstrali c*illa<ra Anne Baxler, W. Husfon c»«adnsok: vasárnap 4, b, 8 órakor hétfőn 6. 8 órakor ( i.Jtiwurff. M .................. I I § — Heej ... Sanyi! Hogy álltok? — kiabál ál; két tégla lerakása köz­ben Újvári elvtárs az épület másik felére. Hartlieb Sándor egy éles ka- kpácsütéssel lefaragja a kezében lé­vő téglát és csak azután válaszol. — Ti csak törjetek jól előre! Ne féljetek megnyomtuk mi is a munkát! Jövünk u’ámaiok! — Feljebb emelve fejéit, végijj.ekkitt a két /dombóvári épületen. Egyiken két pécsi és két mohácsi sz'.ahánovbrigád dolgozik, a másikon vannak a dombóváriak, kom­lóiak és a péosi Vattiék. Ugv dolgoz­nak a brigádok tagjai, mintha leg­alábbis villanyáram hajlani őket. Gyors egymásutánban hordlják a pi­ros téglákat, viszik a habarcsot, csat­tognak a kalapácsok, repülnek a ma­gasba a tégláik és zörögnék a talicska­kerekek. Itt utat kérnek, oV: habar- csiért szól le a segédmunkás, készítik az állásokai;, örik finomra a meszet, — Újvári 1 Siess! Elsők le- szílak! Cse<k tovább, tovább! Haj­ráál — Biztatja lázasan Lakatos Jó­zsef a falazókat. Fekete Erzsi a tég- laaidogató kipirult arcán mosoly fut át és még frissebben adogatja Újvári elvtárs keze alá a téglákat. • Lakat, Lakat! Gyere gyorsan, hints ide habarcsot! Siess mert lema­radunk! — szól át Erzsi az állás má­sak végére Lakatosnak, akit röviden csak Lakainak hívnak. — Dombóvári Siessetek! Élen jár­tok, de le ne roaradjalokl Fel a fej­jel! Vezettek! — Örömükben megper- dülnek a dombóvári „drukkerek”. Hogyne örülnének, hiszen a brigád még csak két hete alakult és tagjai egytől-egyig áiképzősök. Egyetlen szakmunkás sincs közöltük, mégis az első között vannak. Fej-fej mellett folyik a nemes küzdelem. — Schwcicr, Te hogy állsz? Ne hozd szégyenbe Mohácsot! — kiálltá­nak fel a mohácsi' brigádvezetőhöz, akinek Kunovszki Ágnes, az ügyes álképzős lány adogatja kettesével a téglákat. — Gyéren cR! Gyerekek! Azért ilyent mégsem lehet csinálni! — ál­lítja le Börer Imre termelési felelős a téglahordókat. — Ne csak a jegese.) hozzátok ide Vattáknak. Osszátok el igazságosan, hogy jusson mindenkinek belőle 1 A brigádok nem figyelik egymás munkáját, csak néha-néha sandítanak át a szomszédokhoz, mert azért mégis érdekli őket, hogy azok hogy állnak. Reggel tízkor még nem volt más, mint az alap, most pedig, hogy a munkaidő lejárta közeledik, magasan, büszkén állnak már a fa’ak. Ahogy nőnek a falak, úgy nő az izgalom is. — Hajrá Ujváril Dombóvár előre! Mohács ne hagyd magad! —- szállnak a levegőben a monfla,foszlányok. Váj­jon ki lesz a győztes, ki nyeri el a büszke címed: „Baranya megye leg­jobb sz'ohánovista kőművese". Há­romnegyed három. Vége a munkának. Amikor összeül a kiértékelő bizott­ság izgatottan várják a végeredményt Azt már tudják mindnyájan, hogy kik a legesélyesebbek. Elsőnek vagy Újvári, vagy a mohácsi Schweier János, vagy pedig a dombóvári Sexer Józív.í ugorhat ki, A kiértékelő bizottság hl/ározaKát hatalmas hurrával fogadják: — „Baranya megye legjobb ifjú szta­hanovistája” Újvári József, 1118, a versenyben második lett a dombóvári árképzős Serer József 1045, harmadik pedig Sohweier János 1010 százalék­kal. Minőségi versenyben pedig első a Pécsi Vaíi László. — Meleg kézszoritások, ölelések. — Tudtam, Hogy nem hagysz cserben berniünké! I Tudtam, hogy győzni fo­gunk! — hangzik jobbról is, balról is Újvári elvtárs felé. Mindenki örül, mindenki büszke. örülnek a pécsi magasépítési NV fiataljai annak, hogy győzlek, hogy győzött a sz: ahá- novista módszer, hogy mogmun,that­nak, milyen a szocialista munka. Da­lolva, vidáman szálltak be a Pécs fe'é induló autóba, melyből vidáman csapott ki a ok zengő fiatal hang: ... Uj li.on járunk, az ifjúság új jövőt teremt! Harsányt i»Iárfa. mimkn községben. E« ezt n napol ün­neppé kall lentiünk: a dolgozó parasz-- ság és a dolgozó parasztság sajtójá­nak ünnepévé. Es ezt az ünnepet az­zal keli 'megölnünk, hogy még szám­talan dolgozó paraszt kezébe juttatjuk o, a Szabad Földe). Azzal ünep elletünk legméltóbban, hogy a mai napon minden egyes dol­gozó parasztot felkeresünk, aki még nem döffee ője »• dolgozó parasztság lapjának. Megmagyarázzuk neki, hogy nélküle olyanok, mint a katona fegy­ver nélkül. Megmagyarázzuk ne-ék, hogy ez a lap nékik készül, az ő pro­blémáikkal foglalkozik és az őket érhv- ■lő és érdeklő kérdésekre ad választ, így lesz a mai nap a dolgozó pa­rasztság lapja, a Szabad Föld ünnepe. S így járulunk méltóan hozzá, hogy még szebben, ünnepeljük egy még sok. kai nagyobb ünnepet, minden dolgozók szerető i vezérének. (Sztálin olviíxs*- nak 70. születésnapjai,. Sztálin díszhangver§euy A Sztálin elvtárs 70. születésnap­jára történt felajánlások sorába tar­tozik a zenekonzervatórium hang­versenye. Erre a zenei eseményre, — melyet a Nagy Lajos gimnázium dísztermében december 19-én, hétfőn este 8 órakor tartanak belépődíj nél­_ Jcüi, — ezúton hívják meg Pécs nó­ták a dombóvári építkezés munkásai- ros dolgozóit. A műsort a munkás és értelmiség összefogás jegyében állították össze. Közreműködnek a zenekonzervatórium tanárai és a szimfonikus zenekar, a Városi Köz­üzemek, a Zso!nay-gyár és a Peda­gógiai Főiskola énekkara. Műsoron: zenekari művek, vonósnégyes, zon­gora - és hegedüművek, énekszámok és kórusok. Megkezdődött a karácsonyi vásárlás a bőség és olcsóság jegyében 1949, a hároméves (érv utolsó évé­nek karácsonya a bőség karácsonya lesz. Ma, aranyvasárnap is hatalmas forgalmai bonyolítanak le az űztetek, de nem volt kevesebb dolog a szom­bati napon sem. Az Állami Áruház rekord forgalmat ért el, 3500 embert szolgáltak ki az alkalmazottak, többet mint a megnyi­tás napján. Olyan nagy volt a vásár­lási kedv, hogy az alkalmazottak még az ebédszünetet sem akarták kivenni, hogy ne tör.énjen fennakadás a ki­szolgálásban. Elmondhatjuk — eltekintve attól, hogy ez a karácsonyi vásárlás az áru­bőség jegyében zajlik le — hogy a tavalyi árakhoz számítva — nem is beszélve az e’.őző éviekről — lénye­geo olcsóbbodás történt az áraknál. Az Állami Áruházban kapható min­den színben és fajtában pamutáru, fiiaméit és ágynemű anyag és a kiszolgálást ezeknél az áruknál sem korlátozzák, de termesze lesen megakadályozzák, hogy egyesek nagyobb mennyiséget felvásároljanak, Leszállították az imprimé árát 35 forin/.ról 25 forintra. Halalmas keres­let van a típus férfiszövetekben. Ez neon is csoda, hiszen 57.50 forintos áron nagy választék van belőle. Van egy új árucikk is a 16.96 fo­rintos fehérnemű selyem. Ennek is nagyon nagy a keletje. Megérkeztek a gyapjú nőikabát szövetek is. Ren­getegen vásárolnak ajándéknak egy- egy kabátravalóí. De természetesen a legnagyobb for­galmat a játékosztály bonyolítja le, hiszen a gyerekjáték nemigen marad­hat el a karácsonyfa alól, — már csak azért sem, mert ebben az évben végre megjelenti « piacon, ami az állami játékgyáraknak köszönhető — az olcsó gyermekjáték. forint a kugli, két fo­autó, de vorn már kis fémautó 1 fo­rint 72-ért is. Érdekes játék még a fa-merklin 15 foript 71 filléres áron. Választék tehát van és áll is a vásár az áruházban. Az élelmiszerek terén is kitűnő a helyzet. A népboltok jól felkészültek a nagy karácsonyi vásárra. Holnaptól kezdve megkezdik a népboltok a karácsonyi áru-liást. Tízezer kiló rizst. 15 ezer bitó külön­leges tiszavidéki ró.eslisztet hoznak szabad forgalomba 4 forintos áron. Négyezer kiló teavajat és ugyan­csak négyezer kiló margarint árusíta­nak a sütéshez. Ebben az évben karácsonyra nem fel, hanem lemennek az árak. Száz­ezer darab tojás kerül árusításra, nem 1.16 forint, hanem egy forint 4 fillé­res áron. | Tizenegy rint 61 fillértől már le­het babákat kapni, az „5 éves terv” társasjáték tíz forint. Ipt a legntgyobb sláger a 11 forint / 4xhaiU> úttörő (eher­fibát és kacsát is lehet majd kapni a népboltokban és ezen a héten már kor fáfíanul vásárolhatunk sertéshúst és marhahúst. Szombaton már korán el fogyott az üzletekben a sertéshús, meri az árleszállítás után megnőtt a kereslet. Ötven borjút is levágnak ezen a héten és a borjúhús az ünnep előtt bét nappal kerül forgalomba. Három vágón alma érkezük Pécsre és az alma ára 1.70 forintnál kezdő­dik. Kedden megérkezik a mandarin is. 11 forint lesz az ára. Tízezer cit­rom is érkezik, 1.16-tót 1.46 forintig adják darabját. A dióbéí árai 19.80 a népboliokban. a Füszértnét 26—28 forint. Ez is mu­tatja, hogy nem ké-zültek fel idejé­ben a karácsonyi vásárra a Füszért- néí, nem is beszélve arról a vállalat­ról, melynek elsőrendű feladata fett volna, „ dióbél árának letörése és forgalombahoz.ása, ez a vállalat a Gyümölcsért, itt nem tehet dióbelct kapni. • A népboltokban korlátlan mennyi­ségben kapható szaloncukor is és nagy választék van borokban, vala­mint a szeszes italokban. A dús karácsonyfa mellett tehál dús lesz a karácsonyi asztal is. Hogyan vezette győzelemre Sztálin a hős szovjet népet? Magyarra szinkronizált film. Rendező: Petrov Zene: H ácsát arján Főszereplők: DIKIJ, SUMSZKIJ, LIVANOV Bemutatásra kerül, az APOLLO és URÁNIA filmszínházakban. December 21-én.

Next

/
Thumbnails
Contents