Dunántúli Napló, 1949. november (6. évfolyam, 254-278. szám)

1949-11-16 / 266. szám

s RHP1Ó KM9 KÖVEMRE® ífl IS tagú szovjetépítőipari küldöttséget, Imnunk meg Az építőipar új feladatairól és a sziáhánovista módszerek elterjesztéséről tárgyaltak az építőipari nemzeti vállalatok és tervező intézetek értekezletén f£iadarcs*a ítélt kalandortervek November 10-én véget ért az Egyesült Államok, Anglia és Fran­ciaország külügyminisztereinek kétnapos párisi tanácskozása. A tanácskozás célját a közvélemény- számára hivatalosan úgy tálalták fel, hogy „a három országot kö­zönén érdeklő kérdéseket" vitat­ják meg és ennek során „a Német­országgal szemben követendő egy­öntetű politika alapelveit dolgoz­zák ki". Ezek a ködös formulák senkit sem tévesztettek meg. November ll-étn nyilvánosságra hozták Acheson, Bevin és Schuman titkos megbeszélésnek eredményeiről a záró kommünikét, amelyből teljes világossággal kiderül a párisi kül­ügyminisztériumban elért meg­egyezés igazi katonai támadójel­lege. A kommüniké szerint „a mi. niszterek helyénvalónak tantják, hogy támogassák és elősegítsék" a nyugatnémet revansra törő" kormány felvételét az úgynevezett európaiközösségbe, a hírhedt Európai Tanácsba, amely, mint ismeretes, az amerikai imperialis­ták engedelmes eszköze és a leg­szorosabban összekapcsolódik a támadójcllegű Atlanti Szerződés szervezetével. Abban az igyekezetükben, hogy [elrejtsék a világ közvéleménye 8 elől az angol-amerikai tömbnek a I ruhrvidéki hadiipar újjáélesztésé­re irányuló bűnös embergyülölő terveit — a ruhnridéki hadiipar ugyanis az utóbbi 30 év folyamán kétszer is a német militaristák támadásának támaszpontja volt — a kommüniké szerzői mélyen hallgatnak a katonai jellegű nyu­gatnémet vállalatok leszerelésé­nek kérdésében hozott döntéseik­ről. Nem kétséges, a három nyugati külügyminiszter párisii tanácsko­zásának döntései nyíltan arra irá­nyulnak, hogy a nyugatnémet báb- állü.not a támadójeliegű Atlanti Szerződés támaszpontjává változ­tassák és egyenesen az egyetemes béke és biztonság ellen irányul­nak. Az amerikai imperialisták a nyugatnémet „Reich“-nak világ­uralmuk létrehozására irányuló lázas terveikben tekintélyes sze­repet szánnak. Ezek a kalandortervek azonban sohasem fognak megvalósulni. A Német Demokratikus Köztársaság megalakítása, (amely fordulópont Európa történelmében és megveti az egységes, független, béketszere- tő, demokratikus alapját e köz­társaság sikeres fejlődése és a német lakosság legszélesebb kö­reinek összefogása, az egységért és békéért vívott küzdelemben, a Szovjetunió vezette demokratikus tábor nagyszabású küzdelme a békéért Szilárdan biztosítják a há­borús uszítok nyugatnémetországi terveinek kudarcbafulladását. A szovjet nép mindig kész segítséget és támogatást nyújtani a lengyel népnek-- mondotta Ljetíedev szovjet nagykövet Az építőipari nemzeti vállalatok és tervező intézetek vezetői, műszaki ve­zetői és párttitkárai Budapesten érte­kezletet. tartottak, hogy megviassák a miniszertanács július 17-i határozata óta elért eredményeket és a soron- kövefkező feladatokat. Darvas József építésügyi miniszter beszámolójában ismertette az eddigi eredményeket. A tervező irodák fetül- vizgsálták a terveket és azok megváltoztatásával 25 millió forint megtakarítást értek el. Egyes területeken sikerült jelentős anyagárleszállííást elérni. A szakmun­kás átképzésre jelentkezettek száma csaknem 4000, ami megfelel az elő­irányzatnak. Az iparostanulók száma a múlt idényhez képest több mint két és félszeresére emelkedett. Az épíőipar gépesítése jelentősen halad tovább. Az építőipari dolgozóknak mintegy 15 Darvas József ezután ismertette, hogy az egész évre előirányzott egy- milliárd forint értékű építkezés he­lyett másfél milliárd értékűt teljesítet­tek, ugyanakkor a termelékenység is emelkedett. Beszélt a téli építkezések ügyéről is és közölte, hogy december, január és február hóna­pokban 383 millió forint értékű munkát hajtunk végre, ami azt jelenti, hogy a legerősebb ipa­ri hónapokhoz viszonyítva az építő­'A francia rádió kedd esti adásai­ban meg szokta szólaltatni a hét legnagyobb sikerű könyvének szer­zőit, akik munkájukat, ismertetik. Kedden este kellett volna a francia rádiónak kisugároznia Maurice Thoreznck, a Francia Kommunista Párt főtitkárának •lőadását „A nép fia“1 című mun­kájáról, amely jelenleg a francia könyvpiac legnagyobb sikere. Thorez rádióelő- edását már a múlt héten lemezre százaléka brigádokban dolgozik. A sztahanovista munkamódszer be­vezetése, amely Pozsonyi Zoltán ne­véhez fűződik, komoly frontáttörés volt az eddigi élavult munkamódszerek­kel szemben. A féli szakmai és politi­kai oktatást keli elsősorban felhasz­nálni, hogy a tavaszi munkákon a sztahanovis­ta munkamódszerek már általá­nossá váljanak. Az építőipar a minisztertanács segít­ségével kéréssel lordul a Szovjetunió minisztertanácsának elnökéhez, hogy küldjön Magyarországra körülbelül 15 főből álló építőipari küldöttséget: mun­kásokat, technikusokat és mérnököket, akik átadnák a Szovjetunió ta- - pasztalatait és ugyanakkor hason­ló létszámú magyar küldöttség mehessen a Szovjetunióba a világ legelőrehaladoliabb építőipará­nak tanulmányozására. munkásoknak mintegy 70—75 százalé­kát tudjuk foglalkoztatni. Végül hang­súlyozta, hogy az építőipari dolgozók is igen komoly felajánlásokkal jelent­keztek Sztálin generalisszimusz hetvene­dik születésnapjára, majd rámutatott arra, hogy az ötéves terv első esztendejében több, mint két- milliárd forint értékű munkát kell el­végezni cs a téli munka egy rcsze már az ötéves terv feladatai közé tartozik. vették, az utolsó percben azonban Teitgen, a gaulleistákkal rokonszen­vező tájékoztatási miniszter megtil­totta az előadást azzal az ürüggyel» hogy Thorez állító­lag „politikai propagandához’* fo­lyamodott előadásában. Parisban ez az intézkedés nagy fel­háborodást keltett. Hangoztatják, ez a betiltás iskolapéldája, hogyan értelmezi a francia kormány az úgynevezett „polgári demokráciát”. A könyv sikerét azonban, amely Úgy lássunk neki ennek a jövő évre való felkészülésnek — mondotta, — hogy méltók legyünk a Párt cs Rákosi Mátyás bizalmára. Ezután az értekezlet résztvevői szól­tak hozzá a felvetett problémákhoz. Többek között Somogyi Miklós, a MÉMOSZ elnöke, elmondotta, hogy az építőiparban a Sztahanov-mozgalom széleskörű kiterjesztése érdekében. sztahanovista iskolát szerveznek, amelyen Orlov és Savljugin kiváló szovjet sztahanovisták ismertetik az építőipari szakmunkásokkal munka­módszereiket. A felszólalásokra váászoiva Darvas József miniszter hangsúlyozta, hogy az építésügyi kormányzat minden ere­jével támogatja a versenymozgaiom és a sztahanovista módszerek minél szélesebb körben való alkalmazását. Az értekezlet ezután határozati ja­vaslatot fogadott el, amelyben kimond­ja, hogy az építőipar a kitűzött nagy feladatokat csak a munkafegyelem általános megszilárdításával, a munkahelyek jobb megszervezésének keresztül­vitelével, a szocialista, sztahano­vista munkamódszerek és az újí­tások széleskörű bevezetésével, a nagy Szovjetunióban bevált munka- módszerek alkalmazásával és a válla­latok adminisztrációjának megjavítá. sóval lehel végrehajiani. Ennék megvalósítására az országos termelési értekezlet hét pontból álló határozatot hozott már több mint 300.000 példányban fogyott el, ez a betiltás semmikép­pen sem befolyásolja. A Francia Kommunista Párt parlamenti cso­portja azonnal tiltakozást jelentett be a miniszter intézkedése ellen. * Az MTI párisi jelentése szerint a CGT a Nord- és pas-de-calaisi bánya­vidék üzemi választásain nagyarányú győzelmei aratott. A 100 mandátum közül 178-at kapott, A varsói jelentés szerint a Lengyel —Szovjet Barátsági Társaság harma­dik országos kongresszusán felolvas­ták Rokosowski marsait honvédelmi miniszternek a kongresszushoz inté­zett üzenetét, majd hatalmas lelkese­déssel fogadták Grekov professzort, aki a szovjet küldöttség nevében üd­vözölte a kongresszust. A Magyar— Szovjet Barátsági Társaság nevében Barna György üdvözölte a kong­resszust. Swiontkowski miniszter, a Társaság elnöke mondott ezután nagy beszédet, amelyben kifejtette, hogy a lengyel és orosz nép közötti forradalmi együttműködés a XIX. század kezde­tére nyűiig vissza. Lenin szavai: „Nincs szabad Lengyelország szabad Oroszország nélkül", amelyeket 1908- ban mondott, a két ország további történelme során fényesen beigazo­lódtak. Idézte ezután Sztálin gene- rafisszimusznak 1943-ban és 1945-ben tett nyilatkozatait erős, független Lengyelország megteremtéséről és a szovjet—lengyel kapcsolatokról. Sztá­lin generalisszimusz szavait — mon­dotta — tettek követték, segítség Lengyelország életének valamennyi döntő vonalán. A lengyel nép külö­nös hálát érez és a legmélyebb Tisz­teletét nyilvánítja Sztálin gcneraíisz- szimusz iránt. Ezután Ljebcdcv, a Szovjetunió lengyelországi nagykövete kifejtette: csodálattal figyeli a Tengyel nép te­remtő eredményeit és mindig készek arra, hogy sokoldalú segítséget cs támogatást nyújtsanak minden tekin­tetben. Ajk építőipar féímiStiárd értékkel tőbSir.1 testesített ess évben 1 nép lm Bem szálaikat meg a francia rádióban A Bidault-demokrácia megtiltotta Thorez kedd esti rádió-előadását 1 I i s j i ( i I ■ Hí angol „munkáspárti" kormány újabb behódoiása a nonvtő^e eláll: Elhalasztották az acélipar államosítását A londoni rádió jelentése szerint az angol „munkáspárti” kormány a konzervatívokkal „egyetértésben” el­határozta az acélipar államosításá­nak elhalasztását. A munkáspárti kormánynak ez az újabb behódolása az angol és az amerikai nagytőke követelései előtt annál is inkább jellemző, mivel a kormány „államo­sítási” törvényjavaslata — az eddigi munkáspárti államosítások példájára — a gyakorlatban érintetlenül hagy­ta volna a nagy monopóliumok ér­dekeit. Knominiang-csain Isti!; a felszáll» Merisel, , szálljak mas a Bel A* UJ-Kína Hírügynökség pekingi Jelentése szerint Dél-Kansú tartomány Kuomlntang-csapatai a Kuomintang tartományi tanács és párfvezetőség tagjai megszakították kapcsolataikat Megérkezett az MNDSZ 'Az MTI moszkvai jelentése szerint a Magyar Nők Demokratikus Szövet­ségének küldö:tsége Jóború Magda vezetésével megérkezett Moszkvába, hogy résztvegyen a Nemzetközi De­mokratikus Nőszövetség tanácsának november 16-áin megnyíló ülésén, A magyar nőküldőt’séget a Szovje: Nők Antifasiszta Bizottságának képviselő, üdvözölték. Az üdvözlő szavakra Jó­ború Magda, a magyar küldőt ség vo zetője válaszol:: — örülök — mondotta —, hogy a magyar demokratikus asszonyok kép. viseletében újra itt lehelünk Moszkvá­ban, a -tartós béke táborának főváro­sát» n s mi, magyar asszonyok egyült- müködhetünk a világ minden or. szága nőinek a békéért, a hábo­rús gyujlogalók ellen vívott nagy küzdelmében.-Kansu tartomány! a Kuomintanggal és kérték a kínai néphadsereget, szállj a meg a tarto­mányt. Közóp-Hunanban több mint 1300 Kuomintang-rendőr átállt a népi felszabadító hadsereghez. Moszkvába küldöttség Százmilliók állnak mögö fűnk és. ha. ladnak együtt velünk. Jó munkát fo gunk végezni. .4 kereskedők jelentsék be szaloncukor- fényüket A gyárak szaio,ncukoríerme’éséne< nagyarányú emelkedése szükségessé ■teszi az idei karácsonyra a vállala tik, üzemek - külön cukorakcióját. Az ide. karácsonyra a dolgozók az Édesség­boltokban szerezhetik be szaloncukor, szükségletűbe'. Annak érdekében, hogy a kiskeres­kedelem szafoncukoreliá'lása zavarta­nul fol-lyék, a belkereskedelmi minisz­térium felhívja a kiskereskedőire , hogy hogy szaloncukor-igényüket már mos* jelentsék be az Édességbolt Nemző-: Vállalatnál. Megindult a verseny „A szakma legjobb dolgozója” címért a bányászatban, textiliparban, vegyiípari és a bőripari dolgozók között A Vasas Szakszervezet felhívása után a több; szakma dolgozói is tö­megesen fordulnak szakszervezeteink­hez, kérik a verseny megindítását „A szakma legjobb dolgozója" címért. Kusz János komlói vájár javaslat­tal fordult a magyar bányaipari dol­gozók szakszervezetének elnökségé­hez. Ebben közli, hogy december 21-érc, Sztálin hetvenedik születés­napjára a/ eddig elért 450 százalé­kos teljesítményét 600 százalékra fogja emelni. Arra kéri a szakszer­vezet elnökségét, csatlakozzanak a Vasas Szakszervezet felhívásához és indítsák meg „Az ország legjobb vá­járja", segédvájárja, ipari mu.ukasa, bányamérnöke címért folyó versenyt, Kusz János javaslatát elfogadva, a bányászszakszervezet felhívással for­dult az ország bányászaihoz: „Felhívjuk a bányaipar összes dolgozóit, kövessék Kusz, János vájár felhívását és Sztálin elvtárs hetvenedik születésnapját úgy ünnepeljük meg, hogy a bán/C- ipnrban minél főbb sziáhánovista legyen. Ezzel is segítsük elő ha­zánkban az ölévco terv alapjai­nak lerakását, a szocializmus építését". A textil és ruházati ipari dolgozók elnöksége is felhívással fordult a Repiiiöszeraacséttenség Pécs roeüáít A közlekedésügyi minisztérium közli: A MASZOVLET egyik forgalmi repülő­gépe Pécs melleit leszállás közben le­zuhan! és kigyulladt, öttagú személy­zete cs egy utas életét vesztette. A vizsgálat folyik. text'.l és ruházati ipari dolgozókhoz ,,A legjobb munkás" címéért meg­indítandó versenyre. A felhívás meg­állapítja. hogy a textilipari termelés megindításánál már 1945 első nap­jaiban érezték a textilipari dolgozók Sztálin eívfárs baráti kezét a mun­kát biztosító nyersanyagban, azzal, hogy a Szovjetunió gyapotot küldött a magyar textiliparnak. A Szovjetunió korszerű textilgépei nek segítségével fejlődik tovább tex­tiliparunk és elősegíti a dolgozók életszínvonalának emelését, ruházati cikkekkel történő fokozott ellátását. A szakszervezet elnöksége versenyl hirdet a textilipar minden ágában a „Legjobb dolgozó" címért. A vegyipari dolgozók és a bőripari dolgozók tömeges kérésére a vegy­ipari szakszervezet és a bőripari dolgozók szakszervezete is versenyre hívta fel a dolgozókat „A szakma legjobb dolgozója"! címért. Csak egy mo A tinn rendőrség le­tartóztatta a kemii Ppr négy igazai valló tanú­ját. Valamennyieket „hamis esküvel" vádol­ják. * Az Országos Tervhi­vatal november 15-től a sztreptomyein grain- monkinti árát 55.70 fo­rintról 33.10 forintra csökkenti. A penicillin gyógy szerkeszd menyek ólánál körülbelül 50— 60 százalékos lesz. a csökkenés. * A hiten kerül n ma­gyar mozilátogatók ele a „Három találkozás“ ítmii szovjrt színes film, amely a Lenin-renddcl kitüntetett MOSZ-film­stúdióban készült. & A Szakszervezetek Országos Tanácsa a Lánchíd építkezését él­üzemnek nyilvánítóba, mert az. ez évre elő­irányzott 25 millió fo­rmt hito.l helyed! csak 23.5 millió forintot vet­tek igénybe és ebből Is több munkái végezlek &7. előirányzódnál. 4c Bierut elnök fogadta Marcel Cachint, a Fran­cia Kommunista Párt politikai bizottságának tagjai, az Humanilé fő­szerkesztőjét, aki jelen­leg Varsóban tartózko­dik. * A Szikra kiadásában 20.000 példányban je­lent mey Fagye jennek nagyszerű Sztálin-dijas regénye, u: „Ifjú gárda". * A salgótarjáni.Fetőfi­bánya dolgozói úgyruv vezeti „völgyelő’-gépel szerkesztitek, amely jelentősen meggyorsít­ja és megkónnyü; a vájárok ácsolási mun­káját. * Az. aluminium kubi" k us-tt a 1 icská k, -amiéi yeke t a csongnjdmegyei kubi­kusoknak adlak kipró­bálásra, kitünően bevál­tak, Szegeden megkez­dik az új kubikus-ta­licska tömeges gyártá­sát. * A Szovjetunió színhá­zainak példáján a Nem­zeti Színház 32 fiatalja stúdiót alakított, amelg- n< k feladata a színé­szek továbbképzése és magyar színjátszás he­lyes útjának mcgáltapí- tása.

Next

/
Thumbnails
Contents