Dunántúli Napló, 1949. november (6. évfolyam, 254-278. szám)

1949-11-08 / 259. szám

R1PLŐ 2 M49 NOVEMBB» • Msen teljes engedelmesseget követei a csatlésskié! Nyugat-Európa egységesítés® kérdésében Kirobbanásig kiélesedtek az imperialisták ellentétei Párisi jelctnés szerint Acheson ame­rikai külügyminiszter kedden Párisba érkezett. Acheson, Bevin és Schumaji szerdai értekezletét az amerikai gnpe. rial isták és marshallizált csatlósaik közötti rendkívül kiéleződött ellentétek és a forrponvton lévő feszültség , miatt hívták össze. A megfigyelők szerint Hofímannak legutóbbi párisi utazása nem járt ered­ménnyel és Acheson azért ulazott Pá­risba, hogy a kapálódzó partnereket teljes be- hódolásra kényszerílse. A Newyoitk Times szerint Acheson pá­risi útjának egyik célja: Nyugateuró- pa egységesítésének siettetése.“ Sajtó­jelentések szerint másik célja, hogy a német kérdésben is teljes megadásra kényszerítse' a nyugateurópainkat. Párásban a nyugati tömb egyik ér­tekezlete a másikat követi. Zárt ajtók mögött ülésezik az úgynevezett Euró­pai Parlament állandó bizottsága, amely Németország felvételét tárgyal­ja. Kiszivárgott hírek szerint komoly ellentétek merültek lel NagybritannÍ3 és a kontinensen lévő többj ország közönt. Még' a félhivatalos I.e Monde is kény­telen beismerni, hogy a vita „erősen feszült“ légkörben folyik. A másik párisi tanácskozáson a brüsszeli egyezmény országainak kül­ügyminiszterei, a francia, angol, belga, holland és luxemburgi külügyminiszte­rei vesznek részt. A brüsszeli egyez­mény államai nem akarják elfogadni azt az amerikai követelést, hogy a nyugati vezérkart alárendeljék egy amerikai katonai szervnek. Az ameri­kaiak viszont teljes behódolást köve­telnek. A német kérdésben amerikai forrás, ból származó hírek ezerint Francia- ország azzal fenyegette volna meg az ÜSA-f, hogy hogy ha nem kap elégtételt, kivon­ja csapatait ludo-Kínából és áten­gedi egész Délkelet-Azslát az „ázsiai kommunistáknak.“ Jellemző, hogy erről a hírről részie­den beszámol a gaulieisla Paris Pres­se című la?. A la>p cikkének címe: „Franoiaország visszaül“. , A iávolkeleii kérdésben fennálló i im­perialist a ellen.élekre világít ráá jobb­oldali Daily Maii cikke, amely sürget! a kínai népkortnány elismeréséi. A nagy ekések lapja így érvel: „Most. amikor erőnk végső megfeszítésével igyekszünk kivitelünket növelni, őrültség volna pusztán politikai előítéletek kedvéért feladni a kínai piacot, amelybe 500 millió fontot fektettünk". A londoni lapnak ez az érvelése e!őre. veti azoknak a súlyos vitáknak az ár­nyékai!, amelyeke Acheson ée Bevin. folytatnak majd a kínai ügyben. Belgrádi amerikai kémközpont Moszkvai jelentés szerint a budar hírszerzőt és hamisítót, a* amerikai pesti Rajk-per teljes egészében le­rántotta az álarcot a Jugoszláviában uralomrakerült áruló bandáról — írja á Szovjet Tájékoztató Iroda munkatársa. — A renegát Tito és aljas segítőtársai valódi arculatuk­ban állnak a világ előtt. Az angol amerikai imperialisták azonban nem mondtak le arról, hogy a Balkán félszigetet az új háború hídfőjévé tegyék. A legutóbbi idők eseményei arról beszélnek, hogy az USA ural­kodó körei a Szovjetunió és Kelet- Európa népei ellen irányuló új terve­ket készítenek. Nemrégiben tartották Londonban és Parisban a kelet- és nyugat­európai országokban működő ame­rikai követek tanácskozását. Ezen elhatározták, hogy Közép- és Kelet- európa országaiban fokozzák a. ké-„ mek működését és a kommunista­ellenes hírverést. A kémkedés és hír­verés irányítása közvetlenül a belgrá­di nagykövetségre hárul. Ezért ne­vezték ki az USA belgrádi nagy­követévé George Állent, a tapasztalt rádiópropaganda irányítóját. A ke­leteurópai reakció földalatti mozgal­mainak pénzelésére az amerikai ha­tóságok további tízmillió dollárt irá­nyoztak elő. A szövetségi nyomozó iroda (az amerikai hírszerző szerve­zet) különlegesen képzett ügynökö­ket bocsát a belgrádi hírverő és kémközpont rendelkezésére. Ezeket az ügynököket az USA megfelelő diplomáciai képviseleteinek tisztvise­lőiként dobják majd át a kelet­európai országokba. Az amerikai imperialisták Belgrá- dot a Tito-klikk segítségével a kém­tevékenység és a kommnnistaellenes hírverés központjává tettéle Úgy vé­lik, hogy Tito korrupt áruló klikk­jének segítségével tartósan megve­tették a lábukat Jugoszláviában. Ezek a számítások azonban homokra épültek. Jugoszlávia igazi urának, a jugoszláv népnek semmi köze sincs Tito bérencbandájához. Eljön az idő és a felháborodott jugoszláv nép fe­lelősségre vonja Tito lakájbandáját. Roknssovszkij marsall napinnrancsa Híáségige! sálijaink őrt a népi Lengyelországi luaíárain i A szovjet kormánynak azt az elha­tározását, hogy Rokószovsakij mar sálit, a len,gyei nép kérésére a lengyel kormány rendelkezésére bocsátja, vi­lágszerte mini rendkívüli nagy jelen tő segít esemény, értékelik. Rokoszovszikiij marsall napiparancsol adott ki közvetlenül azután, hogy Len­gyelország elnöke megbízta nemzet­védelmi miniszteri tisz seggel és át­vette a lengyel hadsereg parancsnok­ságéi. A napipBrancs a többi közölt ezt tartalmazza: „Ezennel megparancsolom^ a lengyel hadsereg katonáinak és tisztjeinek, hogy... hűségesen álljanak őrt a né­pi Lengyelország, annak független­sége és szuverénií’ása felelt, valamint határain, az Odera-Nelssen és a Balti- tengeren. Vonják szorosabbra azt a testvéri köteléket, amely a hatalmas szovjet hadsereghez és a népi demo­kráciák hadseregeihez fűzi“, A. marsall életrajza iRoko&zovßzkij 1896-ban. születet' Varsóban. Apja vasutas volt, anyja taniónő, majd munkásnő. Rokoszov- •zkij korán loényileíen volt abbahagyni tanulmányai: cs munkába állói 1. 1912. ben a munkásmozgalomban való rész vétele miaí:, letaítózlalták. 1914-ben behívják a cári hadseregbe Részivé,li a lengyelországi harcokban majd a visszavonuló cári hadsereggel cgyii : Oroszországba ment. Az Ok ó béri Forradalom idejétől kezdve reszt ve i a Vörös Hadsereg szervezésében Kimagasló bátorságáért ezrcdparancs nokká nevezek ki. Az intervenciós hadseregek visszaverése után be.ir közölt a kalonai akadémi'ba. Elvégez e a Szovjetunió lovasságának íőésko- Iáját és a vezérkari isko'áí. 1940-ben nevezek ki őrnaggyá. 1941-ben, a neme: támadás megindu­lásakor, egy páncélos hadtest parancs nokságái: vette á'í. Később részivé Moszkva védelmében, mini a lG-os szánni szovjet hadsereg parancsnoka Ezulán a brianszki iron*, parancsnoka e l. A sztálingrádi csatában a doni- froií‘.szakaszt vezényelte. Nagy szere, pe volt a Paulns-badscrcig bekerítésé­ben. Rokoszovszkiij marsall a világ egyik legkiválóbb szakértőjének számi páncélos haderők alkalmazása terén. Ácsok és kőművesek sztáhánovista munkájával épül az ország első fűthető dohányfermentáló üzeme Nyíregyházán épill az ország első fűthető dohányfeldolgozó és szárító­üzeme. Pozsonyi Zoltán, a Szovjet­unióból hazatért kőműves itt alkal­mazta Magyarországon elsőízben a sztáhánovista falazást módszert. Példáját a nyíregyházi építkezésen sokan követik és ma már számos kőműves teljesíti normáját 56J)—580 százalékra. A sztáhánovista munka: az új módszerek alkalmazása és a jobb munkaszervezés, átterjedt más szakmákra is. Az ácsok szintén ilyen módszer kidolgozásával kísér­leteznek és máris megközelítik a 400 százalékos teljesítményt. Az előre gyártott épületelemek alkalmazása ennél az építkezésnél is kitűnően bevált. Az új munkamód­szerek alkalmazásával az egész épít­kezés három hónappal az előirány­zott idő előtt elkészül. A kaltowici katonai törvényszék tárgyalja a lengyelországi jugoszláv kémkanda vezetőinek ügyét Sz új budapesti amerikai köve tieimitaíkozó látogatása Nathaniel P. Davis, az Egyesült Államok új budapesti követe be mutatkozó látogatást tett Dobi 1st vánnál, a Magyar Népköztársaság minisztertanácsának elnökénél. .............i ii i . A Hofherr-gyár váno'orzászfót sd az őszi munkáidban kiiíínt megye dolgozó párásságánál! A Hofhcrr-gyár dolgozói kedden értekezletét tartottak, amelyen el határozták, hogy az őszi munkákat legkorszerűbben, legjobban elvégző vármegye dolgozó parasztságának vándorzászlót ajándékoznak. A vándorzászíót az a megye kapja meg, amelyben a legnagyobb terü­letre kötöttek talaj művelési szerző­dést a dolgozó parasztok a gépállo­másokkal. Ez annyit jelent, hogy ebben a megyében végezhetlek el legkorszerűbben a talajművelői! munkákat és ebben a megyében használhatták fel leggazdaságosab­ban a gépállomások gépeit. Munkaruhát kapnak az építőipar női szakmiinkásálképzősei •\z építőiparban egyes helyeken sokkal kevesebb nő jelentkezett szakmunkás-átképzésre, mint «meny­nyire számítottak. Ennek egyik oka íz volt, bogy a nők nem rendelkez­tek megfelelő munkaruhával. Az ONB most hozzájárult, hogy a vá.1- alatolc a szakmunkásátképzésre je­lentkezett nőknek, célszerű munka­ruhát bocsássanak díjtalanul rendel­kezésre. . négymillió sngo! munkás követel béremelést i V A TASZSZ varsói jelentése szerint ■ kattowici kerületi katonai törvény­V szék megkezdte Petrovics Mrlics ügyé­nek tárgyalását. A vádirat kiemeli, |l hogy Petrovics Mltics a jugoszláv kő- vétség megbízásából kcmszervezc- jl »et létesített, amely titkos adató, kát nyújtott Lengyelország gazda­sági és politikai életére vonatkozó­lag. Olyan adatokat nyújtóit, amelyek ál­V lami titoknak számítanak. 4 A bíróság elnökének kérdésére Pet- .Ji rovics Milics kijelenleite, hogy bűnös­nek érzi magát, majd azzal védekezel«, hogy akarata ellenére foglalkozott kémkedéssel, elmondotta, hogy Varsó- ' ha rendelték, ahol Szvctezár Petrovics .»jugoszláv kereskedelmi attasé tnegío- ■Tnycgcfie, hogy amennyiben nem tel je­li siti a kcmjelen'ósck gyűjtésére ós a Jr jugoszláv nagykövetséghez juttatására 'l \. -.Üköző parancsot, Bcismerle, hogy a kémadatok gyűjté­sére vonatkozó utasítást még a Tájé­koztató Iroda határozatának közzété­tele előtt kapta. Az angol dolgozók felháborodottan l lakozna k a szak szervezel i árulók és a kormány iminkásellenes politi­kája minit és béremelést köveid­nek. tömegek nyomására sok szakszerve­zet most úgy döntött — jelenti a Heu­er —, hogy több és nagyobb fizetés- emelési követeléssel lép fel, mini bár­mikor a háború óla. Még a Reuter * szerint is az ország nyolcmillió szer- ! A Newyork Herald Tribune a dollár közeli leértékeléséről A Newyork Herald Tribune értesülése szerint hivatalos cáfolatok ellenére rendíthetetlenül tartja magát a dollár leértékelésének hire. Az amerikai gaz­dasági hanyatlás következtében olyan pangás van a gépkocsipiacon, hogy új gépkocsikat 150—600 dollár árengedménnyel lehet venni a legutóbbi ár­jegyzékek áraihoz viszonyítva. A Daily Express szerint használt gépkocsikat most súly szerint is lehet venni, mert a kereslet majdnem teljesen szünetel. Negyedmillió forint értékű munkafelajánlást tettek Sztálin születésnapjára a mezőhegyesi állami gazdaság dolgozói Az ipari munkásság mellett az állami gazdaságok dolgozói is a Szovjetunió és az egész világ dolgo­zóival együtt méltóképpen akarják megünnepelni nagy felszabadítónk­nak, Sztálinnak 70 születésnapját. A mezőhegyesi állami gazdaság dolgozói értekezletet tartattak és ezen megbeszélték a munkafelaján­lásokat. Vállalták a gazdaság dol­gozói, hogy az őszi mélyszántást az ütemtervben kitűzött határidő elolt 13 nappal teljesítik. Ezenkívül kü­lönféle munkával összesen 223.000 forint értékű felajánlást tettek sza­badságunk, békénk védelmezője, a nagy Sztálin születésnapjára. A marseillei kikötőmunkások nem raknak be többé hadiárut az Indokínába induló hajókra Teljes egységben valósítják meg a marseillei kikötömunkások 24 órás figyelmeztető sztrájkjukat. A kikötő hétfőn teljesen kihalt volt. A kikö­tőben erős rohamrendőrosztagok tartanak őrjáratot. A kikötőmunkások nagygyűlést tartottak és tiltakoztak a rendőri megfélemlitési kísérlet el­len. Kijelentették, hogy nem raknak be többé hadiárut az Indokínába in­duló hajókra. Teljes sikerrel, 5800 marseillei rakodómunkás százszázalékos részvételével folyt le a kikötő dolgozóinak 24 órás figyelmeztető sztrájkja. A földközi-tengeri francia kikötök összes dokkmunkásai hosszabb-rövidebb munkabeszüntetéssel támogatták a marseillei dokkmunkások akcióját. Kiutasították Merynt az USA prágai nagykövetségének kémkedő tisztviselőjét A CTK prágai jelentése szerint Sámuel Meryn, amerikai állampol­gárt, az Északamerikai Egyesült Államok prágai nagykövetségének tisztviselőjét, akit október 21-én a csehszlovák állambiztonsági hatósá­gok egy óllamellenes kémcsoport leleplezésével kapcsolatban letartóz­tatták, kedden szabadlábra helyez­ték és utasították,' hogy három nap leforgása alatt hagyja el Csehszlo­vákiát. * Zépolocliy: „rt csehszlovák uránérc o béke ügyét szolgálja Az MTI prágai jelen ése szerint a | ban a következőké: mondoLa: nyugali imperialisták sajtója és rádió­ja az utóbbi időben sokat foglalkozik csehszlovák uránérc bányákban fo­lyó munkával cs világgá kür ölik az! „szenzációs“ megállapítási, hogy 3 csehszlovák uránérc nagy sze­repet játszik a szovjet atombom­bák gyártásánál. vezeti munkása közül a béremelési mozgalom mintegy négy millióra ferjed ki. Zápo'ocky miniszterelnök az «Októberi Forradanoi 32. évfo;dulóján rendezett prágai lömeggyűlésen ezzel kapcsolat­J ff I. V. SZTÜ // M V V EI ELSŐ KÖTET 1901—1907 Megjelent SZTÁLIN elvfárs 16 kötet ben összegyűjtött művei magyar nyelvű kiadásának első kötete Tito politikai rendőrségének ad­ják át 464 OLDAL. ARA DÍSZES EGESZ V ASZON'KOTF.SBEN 15 FORINT. SZIKRA KI A DAS. — Ismeretes, az aíomtiíokrói szóló szovjet nyilatkozó';, amely nemrégiben ló:olt napvilágot az otomerő kérdésé­vel kapcsolatban gyakran Cseh szí óvá. kia is a suttogó propagandával dolgo­zó külföldi liáborús uszilók érdeklődé-, senek központjába kerül. Azt hiszem, sem tiltakozásra, sem ezé gyen kezesre ’ nincs okunk. Országunk térülőén van­nak uránérc lelőhelyek. Büszkék vagyunk arra, hogy ki­aknázásukkal a Szovjetunió és a szovjet tudomány révén hozzájá­rulhatunk a háborús uszítok hódí­tási rablótcrvcinek meghiúsításá­hoz, a háborúcllcnee haladó erők nyugodt munkájának, és az egész világ béké­jének biaosRásáiioz. Rsmuió tehernek levele az atomhcmlia-gyáilásrói A párisi rádió jelentése szerint Romuló tábornok, az ENSZ czidet közgyűlésének elnöke bizalmas leve­let intézett az. öt nagyhatalomhoz és Kanadához. Romuló a levelében azt kérte, hogy a hatalmak ideiglene­sen szüntessék mog az atombomba- gyártást. Hír szerint — mondja a párisi rádió — a nyugati nemzefek „nem üdvözölték valami nnrrv V- kesedéssel Romuló javaslatát.".

Next

/
Thumbnails
Contents