Dunántúli Napló, 1949. november (6. évfolyam, 254-278. szám)

1949-11-06 / 258. szám

0 10 Az élsportoló a szocializmust építi így lelt a brigádvezető futballistából a gyártás ellenőre HÉT GYERMEK KÉRT mir kenye­ret « népes csatádban, «cnikoT nyolca­diknak megszületett Led páni István, ezelőtt huszonöt éve. A derék kőmű­ves ápa rá egy évre meghalt és a nagy család, mint az árbócát tört vi­torlás hánykolódott az élet akkor bi­zony nagyon is viharos tengerén. A szükség nem engedte meg, hogy a . gyerekek hosszú éveket töltsenek az iskola padjaiban, sürgetően követelte, hogy a tizennégy éves gyerekek is ke­nyérkereső foglalkozás után nézzenek Négy középiskola elvégzése után 1939 ben került a bőrgyárba tenulónak, három év múlva felszabadul, azóta a boxos műhelyben dolgozott egészen az utolsó hetekig, amikor a gyár mun­kásvezetősége kiváló munkájának el­ismeréséiül igen felelősségteljes mun kával, az apróbőrgyártás minőségi el­lenőrzésével bízta meg. — NEHÉZ, KÜZDELMES gyermek éveim voltak — mondja Leipám Ist­ván — éppen ezért tudtam igazán ér­tékelni a népi demokrácia vívmányait A mi műhelyünkben alakúit meg a gyár első brigádja, a Kossuth-brigád, amelyet az elhunyt Horváth Imre él­munkás alapított és én voltam a' he­lyettes vezetője. Horváth Imre halála után én léptem örökébe. A brigádunk kezdeményezésére a gyártásnál el­hagytuk a bőrök szikkasztását a fü- részpor egyenletes nedvességen vaió tartásával, miáltal 1 munkás napi 4 órai munkaidejét takarítottuk meg. Kitüntetésként ért a gyárvezetőség bi ífllmia és minden erőmmel azon leszek, hogy ennek meg is feleljek. Szakmai­lag és ideológiailag fogom magam to­vábbképezni. ÍGY VÉLEKEDIK a termelőmun­káról Leipám II-, « futballista, mert őt inkább a sportpályák­ról ismerik a pécsi sportemberek. Többezer magyar sportolóval együtt ő is megértette, mit jelent az ötéves terv, a munkaverseny. Leipám n város élsportolói közé tartozik már hosszú évek óta. Pályafutása a Teltye festői környezetében kezdődött, 1936- ban a kölyök, bárom év múlva az if­júsági csapat mezét húzta már ma­gára. Az országos ifjúsági bajnokság megnyerése után, 1942-ben került be az első csapatba. — Nyolcadmagammal kerültünk be egyszerre akkor a csapatba — mond­ja — és hét év alatt csupán egy al­kalommal maradtam ki. — Elmúlt év­ben nemcsak egyesülete, hanem a pé­csi ND Il-es csatárok között is a leg­eredményesebb volt és vezető helyen állt mindig a góllövőlistán. Csendes, szerény, jószellemű játékos. A PÉCSI SPORTOLÓK között sok a hasonló élsportoló. Az ő segítségük­kel a magyar sport olyan sikereket vívóit Ej magának, amilyet azelőtt sohasem tudtak felmutatni. Az élspor­tolók döntő többsége átéxezte, hogy a munkahelyen még talán jobban meg kell állni helyüket, mert ; munka gyümölcséből a magyar spor1 i., ren­geteget szakíthat le. Tudták, hogy jó példával kell clöljárnlok, mert az MI1K révén feltörő fiatalság lesi min den lépésüket és’tőlük akar tanulni. Leipám István és társai jó munkát végezteki 1949 NOVEMBER 0 fiomlS vezet az MHK bizottságok versemében J Jelen pillanatban a Baranyában jcl- I vényt szerzett igazolvánnyal rendcl- j kezű MHK sportolók száma már meg­haladja a nyolcezret, így megyénkben a benevezetlek közel hatvan százaléka próházott sikerrel. A körzetek közül Komló és Dunaszekcső befejezte az ^ ezévi munkát, mindkettő jó eredmény j nyel. A bizottságok közötti verseny­ben ők vannak az élen. A sorrend j most a következő: 1. Komló 95, 2. Dunaszekcső 84.9, 3. Nénietbóly 68.5, 14. Szászvár 67.1, 5. Szentlőrinc 60.9. 0. Mohács 56 százaléík. A további sor­rendben Pécs, Mágocs, Pécsvárad, Sásd, Villány, pécsi járás, Sellye, Sik­lós következnek egymásután. Igen sok kerület szépen javított helyezésén. A megyei. átlag tovább javul, hiszen va­sárnap Szászváron, -Kaposszckcsőn, Sásdou, Sellyén, Siklóson, Villányban, Németbőlyban, ,és Mohácson rendez nek nagy MHK próbanapofeat. Min­denhol versenyt rendeznek az eddig kitűnt atléták részére. Azt hiszem, hogy az egész város lakásbérlőit érdeklő kérdésben for­dulok a Szerkesztőséghez, azzal a kéréssel, hogy az alábbi ügyben az Olvasó Hangja című rovatban dci- meritő választ adni szíveskedjen: 1. Kötelezhető-e a háztulajdonos ar ra, hogy a lakásban a legszüksége­sebb javításokat elvégeztesse? 2. Hova kell fordulni, ha a háztulaj­donos megtagadná a javítások ' el­végzését. Tűrhetetlen állapot ural­kodik pl. az én lakásomnál. Ha esik az cső, a szobákban edényeket kell elhelyezni, mert az eső a mennyeze­ten keresztül a szobákba folyik. A mennyezetről és a falakról a vakolat ömlik annyira, hogy a benntartőzko- dás kezd életveszélyessé válni. A lépcsőházban hasonló a helyzet, " nem is szólva arról, hogy egy év­tizede nem volt kimeszelvc. A javí­tások ügyében többizbon fordultam a háztulajdonoshoz, de az mindig azzal utasított el, hogy a lakbérből nem telik a javításokra. Mi tudjuk, hogy a háztulajdonosok most már nem gyűjthetnek vagyont a bázbé- rekből, de ez nem mentheti őket fel a javítások elvégzése alól akkor, amikor a lakó a lakbérét pontosan megfizeti. , Tisztelettel: Egy bérlő. * / Közöljük, hogy a fenti ügyben el­jártunk a városházán, ahol azt a felvilágosítást kaptuk, hogy a házi­gazda köteles a javíttatást elvégez­tetni. Feljelentését tegye meg a vá­rosháza műszaki ügyosztályán, ahon­nan felszólítják a házigazdát, hogy a lakást és a lépcsőházat határidőn belül csináltassa meg. Amennyiben a házigazda ennek a felhívásnak sem tenne eleget, úgy saját költsé­gén csináltassa meg és a lakbérből havonta 35 százalékot vonhat le, a 65 százalékot azonban ki kell fizet­ni, mert annyi adót kell fizetnie a házigazdának. J j ^ J:A sportolók is résztvesznek a sajtókampányban 2 i Örvendetesen megnövekedett lapunk 2 olvasótábora a sportolók körében is. 'Ezt Csernus Kálmán dr megyei sport- j 'felügyelő a következőkkel magyarázza: 2 J.4 Dunántúli Napló lelkesen felkaroltn 2 *a magyar tömegsport nagyjelentőségű 'kérdését. Megismertette az olvasókkal 5 la sportemberek, a kisegyesületek mun- [kaját és ezzel őket további jó mun- ■ |kára lelkesítette. A magyar tömeg­sport fáklgavivőjét, a Munkára Harc­ra Kész sportmozgalmat elvitte a me­gye legtávolabbi falvaiba. Ezért nő szinte naprót-napra nemcsak Pécsett, de vidéken is <r Dunántúli Napló ol­vasótábora. Elmondotta még a megyei sportfel- ügyelő, hogy felhívást intézett a vi­dék sportfelelőseihez, hogy kapcsolód­janak be ők is — ha eddig nem tét- fék volna — a Dunántúli Napló kam­pányába. VASÄIR&INIAIPII SPOií^iíIMlŰSOR i 1 r LABDARÚGÁS: VERSENY-U. « PBTO-Tatabányai Tárna NB II. baj- f j iioki, délután 2 órakor. PBTC: Sarbak s ji- Kisgál, Solymár, Mike — Lichiner, d Rákóczi — Katies, Kövér, Berki, Lei. ú 1 rám II., Karácsonyi. — TSC: Gál — Ij’riff Arkosi, Kónya, Szabó — Zsíros, h 1 fáaitány — Berki, Dóra, Bállá, Nagy, s: ■ lózsavölgyi. — PBTC II.—Vasas ke. vt jületi bajnoki, déli 12 órakor. TUZER- A jíJTCA: Pécsi KASÉ—Postás NB III. té t lajnoki, délelőtt fél 11-kor. — PECS- m 1ANYA: PMSE—Szigetvár NB 111. ) üjnokl, délután 2 órakor. MECSEK- liZABOLCS: Erdőgazdasági NVSE— ^ ’agyatád NB 111. bajnoki, délután 2 * kakor. Mecsckszabolcsi Tárna—Paksi f,0j?SE kér. bajnoki, déli 12 órakor. — l/;tASARTÉR: Zsolnay SE—Mohácsi ~bf :ZDSE kcr. bajnoki, délelőtt fél llóra. 17c >APA: Perutz—Dinamó NB II. bajno- 'V- *, délután 2 óra. Dinamó: Krausz — f°,, >árdosi. Gróf, Bencze III. — Réti. r‘ tresz — Németh, Havasi, Futó, Kész. BUDAPEST: Kőbányai SDSE-Pécsi Lokomotív NB 11. bajnoki, délután 2 óra. P. Lók.: Nagy II — Kövesi, Szu- rofka, Kelenfi -— Meggyes, Nagy 1. — Szöllösi, Zotnbori, Hirczi, Túra, Ve­zér. / KOSÁRLABDA: Vasutas sport- csarnok: Postás—Pécsvárad. kér. női, 10 óra. Postás—Pécsvárad kér. férfi, !1 óra. Bátaszék—Bp. Lokomotív NB If. női, 12 óra. Postás—BSE NB I. női, 3 óra. Pécsi MEFESZ—BSE NB I. férfi, 4 óra. — Egyetemi tornacsarnok: Pécsi MEFESZ—Bp. Lokomotív NB II. férfi, fél 2 óra. Pécsi MEFES?-- Komló, kér. férfi, fél 3 óra. — SZABÓ látszerész új ólma: Ferenclek-u. 30. (régi helyen) x Ml. rét '■ r, m lat' Kérem a Dunántúli Napló Olvasó Hangját, szíveskedjenek az ügyem­ben eljárni az OTl-nál. Október 7. óta táppénz alatt vagyok, heti 200 forint keresetre vagyok bejelentve. Tudomásom szerint a fizetés ?5 szá­zaléka jár és én csak 65 százalékát kaptam. Üdvözlettel: IVcintraut Nándor .1 fenti ügyben eljártunk az OTl- nál és azt a választ,: kaptuk, hogy a napi keresetnek csak 65 százaléka jár táppénzként. MNDSZ HÍREK ^lEKERESKÉPEt^ Kismarosok figyelem! Szűcs, szabó, sapkás, kesztyűs, cipész Mindenfajta szőrméimli beszerzési iorrása 'Ssőrmekereskedő Imi Dl V Lt) *- Bud .peat, VIL, Klválv-iitea SS. — Telefoni 227—676, 226—636 Nőnapokat november 7-tő| I4-lg a kővetkező helyeken tartunk. Budai 1 7-én, helfen 6 óra, előadó: Bognár Jó- zsefmé. Kokszmü 7-én, hétfő 6 óra előadó: Hille brand Márta, Vasas le­lép 11. 7 én, hó'főn 6 óra, előadó Vér les Fereífené, Mécséi: szabó les lelep 7 én 6 órakor előadó: Szűcs Istvánná. Pécsbá'nya elep 7-én 6 órakor Maros.- Páiné, Erzsébettelep 7-én, 6 órakor olőádó: Szélig Rezsőné, Pécsujliegy 7-én 6 órakor Luca Ján-osné, Borbála lelep 7-én, 6 órakor Gyuska Jánosné Belváros 9 én, 6 órakor Czigter Gvu iáné, Vasas telep 9-én, 6 órakorKal- már Is!váramé, Budai II. 10-én 6 órakor Ró fing Gyulámé, Kertváros 10 én, 6 órakor I.őrincz Józse.fné, Gyárváros 10-én, (3 órakor Rajnai Györgyim, Rendőr a&zonyok 10-é-n, 6 órakor Hart, nia-nn Lajos né, Mccsokszabo.es fa'u 10 én, 6 órakor Herr Imréné, Meszes- telep 10-én 6 órakor Ambrus Gézíné Szigei 11-én, 6 órakor Gáspár Györgyéé. Siklósi 11-én. 6 órakor Bo­kor Magda. Istenkut 13-án, 5 órakor Szórcsög Imréné. — Felkérjük az el őadúas szörny társakat, hogy az előadás rnyegAlért, 7-én, hétfőn délei őt 10 óráiig okvetlen jöjjenek be 6izéklvá- zunkba, Mária utca 24. Cstics-vezclőségi értekezlet 7-én, dél­után 4 órakor a székház un tóban, Má­ria utca 24 szám. A siklósi külvárosi MNDSZ veze­tősége kéri az asszonytársakat, hogy ma délelőtt- fél 10 órára jelenjenek meg babos-kendőben >• Szabadságai székháziban. — Bőrkabátok szak-l szerű festését vál­lalja SPINETH kesztyű- üzem Márton-u. IB.íhwi A Nagy Októberi Forradalom az ifjúságot is felszabadította L Harminckét' esztendő­vel ezelőtt hajóágyú döerent a Szeivtpéter- várt (mai Leningrádot) kettészelő Néva folyón. .4 lövedék süvítve csa­pott be a kormányépü- Ict — a Téli Palota fa­lába. A falakon belül rettegve bújt össze Oroszország elnyomó kormánya. A faiakon kiviül pedig diadalmas hurrá felelt az ágyúlö- vésre: Lenin és Sztálin vezetésével a Bolsevik Párt zászlaja alatt in­dult utolsó győzelmes rohamra a forradalmár munkások és katonák serege. A palotát bevet­tél:, tíz urak kormányát megdöntötték. A föld egghatod részén a dol­gozó nép lett az úr! Mit adott a győztes forradalom az ifjúság­nak7 Iskolákat, amelyek kivétel nélkül minden­kié. Gyermekkerteket, gyermekotthonokat, út­törőházakat, pompás tá­borokat és kollégiumo­kat, könyvtárakat és múzeumokat. S mindez mindenkié, minden gyer­mek rendelkezésére áll. A forradalom a szabad művelődés, fejlődés kor­látlan lehetőségét adta az ifjú szovjet embcrck- tiek. Adta a szabad pá­lyaválasztás lehetőségét: mindenki azt a munkát választja, amihez kedve, tehetsége és hajlama van. De a Nagg Októ­beri Forradalom nem csupán a Szovjetunió fiainak adott igen szép ajándékot. Sokat kapott tőle a világ sokszáz mllfiónyi népe. Kapta a példamutatást, mely világítótoronyként mu­tat a világ dolgozóinak és ötévvcl ezelőtt meg­hozta' a felszabadulást a népi demokráciák né­peinek. És ti mit kapta­tok kispajtásokt Mit adott nektek a győztes szocialista forradalom? Megkaptátok azt, ami a legnagyobb kincs min­den békeszerető ember szemében: Szabad ha­zában, szabad emberek közt, szabadon élhettekI A jó tanulás úttörő kötelesség Közeledik első negyedévi mun­kánk kiértékelésének, az intöosz- tásnak az ideje. Most dói el, hogy mennyire használták ki a pajtások a tanulási lehetőséget. Eldől az is, hogy ki mennyire tartotta meg szavát, mennyire váltotta be ön­magának tett ígéretét: „Ebben az esztendőben jól tanulok, mert út­törő vagyok!" Az eddigi tapasztalatok azt mu­tatják, hogy nem mindenütt végez­tek a pajtások jó munkát. Sok he­lyen még nem készítették el a munkaterveket, amely pedig nagy­ban hozzájárulna munkájuk sikeré­hez. A jótanulási versenyből sem vészi ki minden csapat a részét. A tanulópárok, ha össze is jönnek, nem a tanulás kérdése a legfőbb problémájuk. Az év elején arról Is beszéltek a pajtások, hogy nemcsak a tanulást, hanem az Iskolában való viselkedést is pontozzák. Mégis igen sok helyen látunk bepiszkított fala­kat, összefirkált padokat, pedig a szüléitek nagy gonddal és szeretet­tel csinosították a szünidőben Isko­láitokat. * Pajtások! Azonnal lássatok hoz­zá, hogy ezeket a hibákat kijavít­hassátok! Azok a csapatok, melyek még nem készítettek munkatervet, haladéktalanul készítsék el, de úgy, hogy az abban foglaltakat el is tud­játok végezni! A jótanulás úttörő kötelsség, és akik eddig mulasztot­tak a kötelességteljesités terén, sür­gősen javítsák ki hibájukat. * A leány úttörőröplal^abajnokság keretében lejászoi mérkőzések ered­ményei: Ftume-u!oa; iskola—Szabad­ságul! iskola '2:1, Fiume-utcai iskola —Belvárosi iskola 2:0, Egyetem-utcai iskola—Fiume-utcai iskola 2:1, Egye­tem-utcai iskola—Szabadság-utcai is- kola 2:1, Belvárosi iskola-'Egyetem- utcai iskola 2:1. Úttörő szerkesz tőpajtások figye­lem! A jövő vasárnapi úl' örőrovalót csüör ökön délu'tén négy órakor ál­lítjuk össze! Un!ötó ponlosságo kér és szerelttel vér benne eket a szer­keszt' őps.j'ás. Jó közepes az alma- és hörlefermés A gyümölcsösökben befejezték már az alma szedését, de folyamat­ban van a téli körte szüretelése is. A Mezőgazdasági Igazgatóság nö­vénytermelési osztályáról kapott felvilágosítás szerint a leszedett gyümölcs általában betegségmentes. Téli alma- és körtéből jó közepes termés lett az idén, amely termé­szetesen nem közömbös a dolgozók­ra sem. Hiszen éppen ennek ered­ményeképpen láthatunk Népbolt- jáink kirakataiban — -nem ritkán — 90 filléres, egy forintos áron, az elálló téli almát. A növénytermelési osztály már felülvizsgálta az egyes faiskolákat, amelyek hozzávetőlege­sen 35.000 darab kiadható, egészsé­ges íaoltvánnyal rendelkeznek. Meg­kezdődtek az új gyümölcsfák tele­pítésének előkészületei is, így min­den jel arra mutat, hogy az idei jó közepes termést gazdagabb, bővebb gyümölcsaratás követi majd az öt­éves terv első esztendejében. — NŐI karóra elveszejt október 29-én. Megtaláló; jutalmazom. Cím 758. sz. alatt a kiadóhivatalban. — Igazolványkép három darab 10 forint, Cherven fényképésznél, Feren- ciek-u1ca 31. (x) (H3) — Szőrmeáruk Höf- lernél, Ferenoiek- utca 14. H. 6 Megszűnt a lókupecek garázdálkodása Pécsett is kirendeltséget létesí­tett a Lóértékesitő Nemzeti Válla­lat, amelynek a lóvételek és eladá­sok lebonyolítása a célja. A kiren­deltség létrehozása nem közömbös Baranya dolgozó parasztjai számá­ra, hiszen ez a kupecek kizárását jelenti az eddig számukra szinte szabadrablási területről. A kiren­deltség közvetlen kapcsolatot kíván teremteni az eladó gazdákkal, a szövetkezetekkel, de nyilvántartja a honvédség és a rendőrség lószük­ségletét is. Baranya dolgozó pa­rasztjai nagy megnyugvással vették tudomásul a Lóértékesítő Nemzeti Vállalat pécsi kirendeltségének lé­tesítését, mert tudják, hogy a szo­cialista kereskedelem a dolgozó nép érdekeinek szemelőtt tartásával folytatja működését. — Az MDP Szigeti pártszervezete, MNDSZ és SZÍT csoportja értesíti ■agjiait, hogy vasárnap délelőtt fél 9 órakor gyuCetóeenek az Alajos utcai pár!szervező: helyiségében. — Bánfai klinikai átszerész új ri­me: Boltív-köz 2. Optika — fotó —> játék. . " (13.690» (x) — Rádiót HORGAS- tól. Gyári készülé­kek 0 — 9 — 12 havi részletre . Használt készüléket becse­rélek. OKA utalványo­kat beváltok. x ál asszon ízkatlan iharkabátot a Sportszer N. V,-tol PÉCS, KOSSUTH LAJOS-UTCA 4. SZÁM

Next

/
Thumbnails
Contents