Dunántúli Napló, 1949. október (6. évfolyam, 228-253. szám)

1949-10-16 / 241. szám

R P t r A KOMMUNISTÁK MINDEN ÚJ ÜGY ÉLHARCOSAI Pass Angelin* *, * híres traktorveze ♦óné a háború alatt brigádjával együtt Karahsrtácbao dolgozott. Hallatlan termelési eredményeket értek el _ a szokásos őt-hat mázsa helyedé hektá­ronként 30 mázsát takarítottak be. Természetesen a brigád 'az eredmény alapján nagymennyiségű gabonát ka­pott részesedés és jutalom címén. „Ha mindez Amerikában történik, valamennyien meggazdagodtunk volna, hiszen a háború alatt a kenyér drá­ga kincs volt“ — beszélte erről Ange- 1 írva. — „Ha Amerikában történt vol­na és■ mi amerikaiak vagyunk!... Mi azonban teve-karavánokat szerveztünk ép a magot beszállítottuk ajándékkép­pen a Szovjet Hadeercg raktáraiba." Maga Sztálin kiiidölt ezért dicsérő táviratot Angelinának és brigádja tag­jainak. A szovjet ember szemében az ilyen bála a legdrágább a világon Hogy mennyivel, szinte mérhetetlenül magasabban áll Angelina gondolko­dásban, magatartásban az „amerikai gondolkodású emberek fölött, ezt bi­zonyltja az a levél is, amelyet a ki­váló trak'orvczcfönö cgv befolyásos amerikai lapszerkesztőtől kapotf. /í szerkesztő énleklőitiitl Angelina körülményei iránt, hány gyermeke van, hogyan öltözteti őket. mennyit keres havonta, milyen ruhá­kat csináltat és van-e saját szabónője. -Vógkérdezte azt is, milyen magas, hány cselédet tart és hogyan étkeznek. Amikor Angelina felolvasta otthon a .levelet és nyilvánvalóvá vált, hogy *s amerikai lap szerkesztője úgy véli, Angelina nagyon gazdag és nagy va­gy: ria van, kacagásban lörtek ki. Az. üzletember ostobasága és nyárspolgá­ri vélekedése az egyéni érdekekről, IttRgvctő nevetésre késztette Angeli- náéJfaj. A lökés országokban az urak­nak fogalmuk sincs a szovjet embe­rek századunk hőseinek — mély »holest adottságairól. 'Izek természetesen a Párt, a kom­munisták példamutatása nyomán és segítségével fejlőd,ek ki bennük. A kommunisták minden új ügy élharco­sai, így változtatják meg a világot. az embereket is. Volt idő, amikor maga az a tény is «alatui egészen új volt, hogy Pasa Angelina odaült a traktor kormányke. rcke mellé és vezette a traktort. A Part -egjlette ebhez és végig * Párt gond os kodása telte lehetővé, hogy Angelina a legkiválóbb traktorvezetők élére emelkedjen. fiúikor mt'SKezdfe trafctor- TPr/ríffi pályafutását, arra törekedett, hogy gépe mindig kifogástalan legyen. Igyekezete sikert hozott: sok társát túlszárnyalta a munkában. „Roham- munkás-könyvet" kapott, élmunkásjel- Wmyt, értékes jutalmakat. Erre — wkadtaJc, akik raklárnoknak akarták megtenni. Még csak 1930-ai írtak és v*íúk, akik fúl merésznek, túlságo- tsn újnak találták, hogy egy nő ve- nesr.e a traktort. Szokatlannak azt, hogy ez a nő jobb munkásnak mutat­kozzék; mbit a férfiak. Angelina azonban tudta, hogy — mint minden igaz ügyben — ezúttal Vs mámitbot a Párt támogatására. A teaktorállomás pártszervezetének funk. ftiotulrtusai és tagjai Angelina mellé álltak, jóváhagyták terveit, lehetővé kelték, hogy brigádot szervrz.heeoen és megvethesse alapját egy áj tOmcg- mozgalomnak. „Lányok a trAhxra!'' •— ez volt a mozgalom neve. A Párt, a kommunisták segítettek Angelinának egyébben is. A kolhoz­parasztok húzódoztak attól, hogy a „Uay-trakforbrigádot" földjükre en­gedjék. Attól fékek, hogy a lányok „elrontják" a földet, rosszul kezelik * <Sépr: és főbb baj lesz velük, mint haszon. Mindez nagyon-nagyon régen volt — .won a vidéken már az öreg kolhoz- parasztok is mosolyognak c régi tör-' ténefen. Újjászülettek a faluban as 9z emberek é* ha vissza kell emlékez­niük, arra gondolnak legszívesebben, hogy már a „lány-brigád" munkába- lőpését kővető eszfen dühén a kolhoz­parasztok maguk hívták Arvfclinácka: munkába, mert ez a brigád volt vala- mennvi között a legjobb, első helyre került a traktorállonások közötti ver. eenyben és «lsének nyerte cl a Vörös -tYindorzászlól, •ór. ni rmhrrrlí. :i v/nvjcl •Wbv.ycls azért emelkednek ki, Btrt faját sorsuka! az egész né;, soraival kötötték össze. A Bolsevik Part fáradhatatlan vol: az új embere« nevelésében, akik ma kivétel nélkül azért boldogok, mert az őneéluság he­lyett a közős célok érdekei főzik őke; össze. Valamennyit egy.beforrasztj* a Párt és hatalmas vezére iránt érzett háta és szeretet. Mindez a gondoskodás következmé­nye, amellyel a Párt és maga Sztálin körülveszi az embereket. A nép iránt érzett szeretet, a haza iránt érzett szeretettel. Micsoda elragadtatással tudnak írni a szovjet emberek legki- válóbbjai, a sztahanovista munkások, Sztálinnal való találkozásukról! „Sztálin! — írja Angelina. — Ezt a határtalan tisztelettel övezett nevet boldoga" zártáén »rívemb*. A nagy Szálúi tanított meg engem, u. egyszerű parasztlányt, * béres leányát arra, hogy dolgosmi tudjak országom és né­pem üdvéért." A mérhetetlen szeretet hasonló je­leivel halmozzák el Sztálini írásaik­ban a többi sztahanovisták is, mive! érzik, tudják, hogy neki és az általa vezetett Pártnak köszönhetik boldog életüket, sikereiket, eredményeiket. E jelekből tűnnek elő a szovjet ember jellemvonásai. Halkó Änna miniszter felavatta az ózdi kórházat Szovubalon délben benrősegts ün népség kérőiében adta át rendeltetésé. m>k Rukkó A nos népjóléti miniszter a; Országom Bányapénz ár ózdi koritá zát. A kórházat « korszerű orT0*!udo inátny minden eszközével fei wer ették A kórház 230 ággyal, a legnegyobö lii,giőn«áival van berendezve. Az ava óílnnepélyen Roitkó Anno mi. niszier beszédében Iwmgsúlyoft«, hogv a felszabadrló szovje lutdsereg nyo. mán mkidenitoi új élet fakad iwzáíi li­bán. Pártunk, Rákos! Mátyás vezeté. névéi ebbe«, az áj Ölet ben eredmény*.- se« valósítja meg a Hároméves or. Kzá/giépitő tervet és ebben a tervben a dolgozóik egéceflégvédelme is fősze­repet játtsedk, lömnek bizonyítéka ez ; Hatalma* új ózdi kórház. A második viÖKigtvábOcú tt'án 2S.0Ü0 kórházi ágyitok volt — monrfo ha, — ma 50 ezer ágy áll a beíegvk rendelkezésére. — Jó bp'.fgx-Máfác ott van, — mon­dó!'a befej zésül, — »Hol a svrzvjei tudomány MiwwBsAásával é<ptiy& le- az eprw. e^éozwigvédoltni apparátust Kiosztották a jutalmakat a Zsoltiay-gyár újítóinak Lelke* !>nj>sui!aitú gyűlés keretét«« oazo'ták ki szombaton déUxsn a Zsoi- uay gyárban az újítók jutalmát. Az ünnepélyes alkalomra tzépon fe'rüsz.í- tefct ktilltV.erontbm a gyár valametiy. nyi dolgozója tn eg jelen. A «e.ak'Ziör vezetet Czett József elvtár« képvisel­te. A gyificM Gyirasits József »ívtárs, pártíiikár nyitót;« meg, majd Hallos Kováé* József óvárs vaUídstvezető méltat a az újítások jelentőségét. Cárt", József óv társ a megyei szak. szervezeti lanács nevéfoyu üdvözölte a megjutalmazó:lakat é*. * gyár dol­gozóit. Utalt az újítások országos jc- ‘‘eo Ipséjére ős ktetneíte, hogy minden egyes újítás « szooiaüzmtts. építés«1 szolgaija. Az üdvözlő beszédek u árt kiosztották a • juísknazotfakmk az úji. ! ásóiként járó ö* «vegeket. Elsőnek Kárpí ! Jó* ef é* égeíőbrig'ádj» köp- 1* meg jtfialrrvá: 2.342 forintot. Majd Kovács ScJinjidt. József 3U>, Dárh Ri­chard 230, Czoncz I.ászJó 430, Takács Árpád, Epk Vilmos, Sudár János, AU bent Lajosné, Reirto’d An’a! éa Vigh János egyertként ké.száz forintot kap­lak, Szilvás Isivé», 126, Szabó Jóizsef, Kese lor János 150, Szornbalho’yi Im­re 10Ő, HaruiMtm Aotnl Ítél, Kóbor Mária 100, Gyúr«eii!* György és Sza. bő Kálmán 50, Mnier Kálmán, Kendc- rik István 79 foíjr)tnyí összege’ ka­pott újUáea megymz’maaáeáért. Az újítók nevében Czencz László kősaőate meg » jn aJimt és ígérete; le't, fvogv » jövőben cég több, jobb ítjílée,! v«tetitok be. A lelkes lwngula. tű gyű'és az leverneoiondö e’éfieklésé­vel, ért véget. L®w@S®Ik m Új lejRdftlettel Iát * mnnkának a pécsrárodt (loígoaó parasartságta Nakkgyüjtéssel biztosítják Baranya erdősítési lervének végreliaiiását Az Erdőgnzdisági NV már hozzá ii látott z makkgyüjfés míjj-ververé- sebez. A tömftgszenre/ctek, ifjúság: szervezetek mozgalmat indítanak eí, hogy az önkéntes makkgynjtők hataf- mí»s tábor* segítségével — elsősor­ban 3 z ifjúsági tr er ve,» etek és a diákság részvételével — sikerre vb gye. ezt az újén fontos é- ötéves *r- dö-ítési tervunkhö/. szüksége* makk- gyűjtési munkát. Ahogy » Szovjet- tmióhan » Tonv-eoimol komoly ré#zt vállait magár* * htre* erdősítési terv ben, úgy most a haranyar ifjú'-ág )J, — péld rképet követve — nagy tő mezekben csatlakozik a makkrjyüjtéc- liez. Az ágy sikere érdekében a pé eei Erdőiáazdatósági NV és *z árpád- tetői ErdŐi£*zj(ató-ági NV dolrozói rersenyfctbÍTá'nal fordultak a bari nyal ifjúság felé. A versenyfelhívás fgy szói: „Áthatva a -ztálini 15 éves íermc- -zetátafakító erdősítések nagyszerű­ségétől és felelős érfet érezve hazánk ötéves terve és annak’ országfásitása iránt, a kővetkezőket terjesztjük a pécsi és baranyai iskolák és a iö- megszervezetek elé: Az ötéves terv megindulásának kezdete közeledik. Az el-ő lépés, begyűjteni a fásításhoz a vetőmagot, elsősorban a fölgymak- kot, melyből ez é\ben igen :ó ter- nás mutatkozik és jó néhány évig ifynn számottevő termésre nem szá­nt? ihatunk. Minden vem makkra szüksége ven az országfásitásnak. A feladat oíyan nagy, hogv annak végrehajtását nem (eli nthetjük kizá­rólagos üzemi feladatnak. Mi is részt kérünk, reszt vállalunk belőle, rrrénk az erdő. ncmc-nk a/ áldásaival, de feladataival i-. A mák,«gyűjt» . kV -. ;'•'»! ek ében munka ve» > ci,\ h hívjuk ki ;,/ öi'Zes ifjú-ágj tömért.tervezeteket és az ősz sres iskolákat Versenyezzünk: 1. A tőlgymakk­gyüjtés töniegmozgilmának megszer- vezcsében, 2. * tölgymakk iénylc­ges összegyűjtésében és 3. minden munkában, mellyel közvetlenül elő mozdítjuk a makktermés ö-szegyüjté sét és országíásitá ra raíó felhaszná­lásit. Tömegmozgalmunk elnöke Erdei Fe r*»c föídmfvetésftgyi mini'sz.ter. A tömegmozgaluti munkaverseny ju!*I- ma/ásat *r. Erdőig.v/gatóságj NV vég zj olyképpen, hogy a fegjobh ered- mónyt eferő ifjúsági, vagy lömeg- srez-ve/eti brigádok között -porffel- szareíéV jntafmakat o'zt ki. Az erdőg*zd*sá',- ötévé- tervéhez az érdes magvak összegyűjtése tö megmortinőzdiilá- keretében v;dósul meg \ közetjövőben. Az 'dén rend" kívül jó alkalom nyílik arr?i. hogy a Sellye és Vaj-zfó környéki fölgvfa- e-dök terméséből annyi makkét !»■ bet összegyűjteni, amennyi már ele­gendő Bíiranyn ötéves erdösité-j ter­vének b'ztoitásához. A Polítikjü Bizottság halirozata aj apján járásiunk dolgozó parasTt- &;i.ga őszinte kritikát alkotott magá­ról ős belátta., hogy óin anyagólt a az őszi szántift-vetési munkálatokat. Be­látta ar,t,, hogy hallgatott »z o*z- tályellenség, a kulákság szavára. Fel­ismerte parasztságunk az ooztály- ellenaég. szándékát 6* fogadalmat tett amellett, hogy fokozottabban \ égzik a munkát a mezükön, hogy határidőre elvetik a rozsot és a bú­zát » minden körülmények közölt, határidőre befejezik * mélyszántást is. A* elmúlt héten * járás közép­parasztsága közöl is ismét számosán őszi szántás-vetési versenyre hívták ki egymást, így Hosszúi:»tényben ki­hívták egymá.nt Boros »Sándor 15 holdas és György Sándor 12 holdas gazdák, Kiss István 23 holdas kü- zépparaszt Katos Sándor 23 holdas középparasztot, Kajdi Ferenc 2t hol­das Szabó István 21 holdas, Tólh István 21 holda» középparaszt Nagy Sándor 20 holdas középpara.sztot. Püspök szén terzsébeten a gazdák megfogadták, hogy behozzák a ké­sést, Pa.|ntaboz»okon a tertnelőszö vetkezeti csoport tagjai szántás- vetési versenyt hirdettek, elfogadva a békési dolgozó parasztok verseny- kihívását. Erdősmecske dolgozó pa- aszUága versenyre hívta Apátvarasd dolgozóit. Több kö7aiég dolgozó parasztsága táviratban tett ígéretet Itákoui elv­társnak, bogy minden körülmények között határidőre tcljesflik az őszi szántás-vetési tervet. Véménd község versenyre hívta ki Féked község újgazdaíf, amit azok igen lelkesen ' Ifogadtak. A máriakéméndi termelő szövetkezei tagsága elhatározta, hogy vándor/.ásztót vásárolnak és azt min dig a legjobb eredményt elérő terme­lőcsoport kapja meg, Máriák emend község, dolgozó parasztsága is lel­kesen csatlakozott a békési verseny- fclhívá.-.hoz. fis így sorolhatnánk végig a péos- váradi járás valamennyi községét, amelyeknek dolgozó parasztsága szembeszáll az osztályellenséggol, a kuiáJsság propagandájával és meg­mutatja. hazaszeretetét saját maga, a saját állama iránti kötelesség'el- jesít ősben: az őszi szántás-vetési munkák határidőre, maradéktalan cl­Vrrf.ihe István járási titkár Az őszi szániás-veíési tfpiienyJbcit is első akar leinti lUckciiyes Mekényes nagyközség jelenleg az őszi szánta« és vetési terv terén ver­senyben áll Bár élközséggel. Az idei begyűjtési versenyben jncgyeclső, míg az egyéni versenyben Zsiga Sándor szintén első lett 1660 százalé­kos túlteljesítésével. Az ötéves terv- kjilc,síin jegyzéssel második helyet ért el a hegyháti járásban. Különösen kitűnt Németh István újgazda, 1.'! é'ü gyermek apja, aki 600 forintot jegyzett, így dolgoznak Mekényes nagyköz­ségben a dolgozó parasztok, akik nemesak * munkában mutatna A: titai. hanem az ideológiai tanulás terén .if az élen járnak. Aktívákon éft gyű­léseken teljp« számmal joleamtó. mate az eivtársak és építő kritikáTsJ fAI- dagítják a gyűlésekéi- Eltűnt M ft ké­ny es községről az Kssterbázy borong és Andrá-ssv gróf birodalmának sötAt árnyéka és fényes napsugarak arv nyozzák bo a festői völgyöt, ahol * most alakult termelőszövolkeaftli cso­port földjén traktorok búgnak és hasítják a jó magyar nyári *z ő*si vetések alá. Oaromwpgi Sándor A legjobb ócsnpdi serlés- lenycsr.lők beleplek a <cr»«c!őmportb* Azokról az eredményekről szeret nők beszámolni, amiket községünk dolgozó parasztjai a szerződéses ser- tóshizlaltU terén elértek. Az ócsárdi dolgozó parasztok közül többen 240—215 kg-os súlyúra hizlalták fal sertéseiket. Ki kell emelni Caeprégi Vinczét, Se.tzinger Konrádoi, Péter Lajost és Tóth Lajost, akik a hizla­lás terén a legszebb eredmények«! érték el. Fentiek kivétel nóQrül be­léptek a nemrég megalakult termelő- csoportba és mo»t ott hasznosítják tudásukat az egész csoport Jarirs, Lógó Antal srrtésfrltdá* ScHrc cfüllakozíjt a békési vcrsemybw A sellyei dolgozó parasrtok eddig is lelkesen vettek részt a* ősssf ssáa :ás-vetési versenyben. Ezért, nuücr órtosültönk a békésiek versonyfél- hívásáról, rögtönzött gyűlést hívimk össze annak megtárgyalteára. Bflaok eredményeképpen elfogad!uk mi is * versenykihívást é* kőzeégünk dől- gozó parasztjai azon lesznek, bogy ne csak elfogadjuk, hanem meg r? nyerjük a versenyt, CSír;fi Fái a sellyoi FF.FO.B7, szerv, irodrv«. Tcriwclőcsoporí aratási iiuiric|K'lT fráwbf’flvó’nbnTi Vasárnap reggel nagy R (lrgéft-főt­gás volt a faluban, mindenkim ói sí­nt Jöhetett, hogy ünnepel. Igen; ífl- nepli a termelőcsoport megaJakalá- sát és felavatását. Büszkeség tölt ötás el minden dolgozó paraszt Kivét, mert hiszen ezzel a lépéssel már a szocializmus útjára léptünk. Az ünnepély az EPOSZ és as rá­törő ifjúság felvopulásávfij kezdő­dött, Zúgjatok emak traktorok rfnjíl dal dallamára 6e RáJ:osi elvltlrs él­tetésével vonult fel az ifjúság. El­sőn »k Bogyó Elemér EPOSZ titkár üdvözölte a megjelenteket. Kérte a csoport tagjait, hogy munkájukkal mutassanak példát a többi dolgozó parasztnak, hogy Rákosi elv-társ ve- zcfősével ők is mielőbb megtalálják a helyes utat a szocializmus felé.. Ezután JVéher Miklós, MDF titkár beszélt/ a termelőcsoport munkijteól, és a csoport tagjai. nevében ígéretéi. felt Rákosi elvtárrnaV, hogy mun­kájukkal kifogják érdemelni sz MDF dícséretét. Kovára 11 ária EPOSZ elnök Elutazott a ssioviet iogászkü’döitség A Síovict ioíásíkiiMöilséi; la<5i»! Zcirlin a SEbvjc'rmió Ica felró birósá- S^nak másodelnöke is M.myikovszk'i. a moszkvai állam' egyetem prc'er.z- szóra, akik a Magyar dojJászszövcscjl kongresszusa alkalmából érke; lék Majvarorszátfra, szombaton repiibVe- pon elV.'jvják az országot. A budi-­ínsi repülőterén a szovjet küldőt eket Szmirriov. nagykövet: égi tanácsos, Kovács István, a Jogászszövetség f ö - ‘ifkiára. Rncr dános bclügyminuzié* riumi osztályfőnök cs Szabó Imre mi­niszteri tanácsos, egyetemi tanár bú­csúztatták. Olcsóbb tett több építőonya®; A minisztertanácsnak az építőipar­ró! szóló július 13-i határozata ráma. lafolt arra, hogy az építőanyagok ára átlag hét és félszerese az 1939-es áraknak. A határozat megjelenése óta az építőipar egész terülc én nagy­arányú munka folyt az önköltség csökkentésére. Jelentős eredményeket cr ck el kilenc .építőipari anyag ár­csökkentésével. A többi között pél­dául ■ * iotyUmi kavics árát J5 S/J/.«• lókkal, * szigeíe!őc»őv*k*4 6 ezé. 7.»fckk*f. a föbfafivegrf 75 -vzáza- ló-kkat. a csempe árát 23 száz8 lókkal csökkentetlek. Ezeket az árcsökkentéseket elsősorban a dolgozóknak a munkához való. rrovt- iavull viszonyával érték el, de nagy­ban hozzájárult az árcsökkentéshez is, hogy az prszád gyorsüfeniű fejlő­dése lebeföi-é tette !»z épí'öanyág,- gyárak kapacitásának jobb kihaszná­lását. ' 1004 brigád dolgozik az ápílőspcrhar • ­................. . .. a miniázterlanács iű’ins ld-j határozata óta korno’v fejlődésnek indul t, A dol­gozók cityre nagyobb töincgei.'kfipeso- lódnak Hr az egyéni es a csoportos mi'nk.ívcrsi'nybc. Jelrnlrg 1001 brigád működik ■SS00 taggal. Több cpitö-brigád 110—-1 ".<) százalékos etiesíimény! éti el. cgv liipns*; épit- ker.éyuV pedig Kovács Mik'jós vasbe­tonszerelő brigádja heti át'agban 201 A kötni vések közül Pozsonyi Zol­tán nyiregyhizi kömives alkalmaz­ta elsőnek Magyarországon a iák' zás s/láhánnvi .1.1 niódsra-rét, I bik József mohácsi kninivcs p“di kihívta öt versenyre. > u /, a i v I\ is. j v. -1 * •1 ■ • ‘ 1 • j v 11 • u 1 ■ re jobb eredményekéi érnek el a vi.oéki brigádok is. A pétfiirdöi építi- ék­nél egy kőmivcsbri','ári átlagos -elje- silnn'njfe 1"!. egy áeshrigádé lő.) sZ<1-

Next

/
Thumbnails
Contents