Dunántúli Napló, 1949. szeptember (6. évfolyam, 202-227. szám)

1949-09-15 / 214. szám

DUNÁNTÚLI # NAPLÓ Wmmmm VL ÉVFOLYAM, 214. SZÁM ARA S0 FILLÉR Nspo»$» Ifétsier kfizreÜtí a rádié a Hajk-lms.?d« fői árnyalásai Déhz'áv dolgozó parasztok megvetéssel beszélnek az imperialisták bérenceiről Teljes erővel megkezdődött a szántás Baranyában CSÜTÖRTÖK, 1949 SZEPTEMBER IS imper#'aUs iák láncos kutyái .Jtajk László és társai ... sem­miféle gazságtól nem riadtak visz- sza' — olvassuk a vádirat indo­kolásában. Vájjon miért vállalkoz­tak a legaljasabb, még a csikágói gengsztereket is megszégyenítő (eladatokra a leleplezett össze­esküvők? Azért, mert megfizetett kémek, elvetemült hazaárulók, és lapuló orvgyilkosok voltak, akik gátlás nélkül teljesítették meg­bízóik. az amerikai, angol, francia és jugoszláv kémközpontok pa­rancsait A vádirat bizonyítékai nemcsak Rajkról és söpredék bandájáról rántották le az álarcot, de reflek­torfénybe állítotita az imperialista titkos szolgálatok boszorkány­konyháit is, ahonnan a legmeg- rögzöttebb besúgók és diplomata­frakkba öltözött banditák indul­tak cl, hogy megkíséreljék alá­aknázni, szétzúzni és megsemmi­síteni a szocializmus útjára lépett népek békés életét, építő munká­ját. A Magyar Népköztársaság ellen fa ilyen aljas terveket szőttek az imperialisták és bérenceik, az em­beriség szemetjei, Rajk és társai fa meg akarták semmisíteni fel­szabadult életünk és országunk minden nagyszerű vívmányát, el akarták adni legdrágább kincsün­ket: szabadságunkat és független­ségünket, gyarmattá akarták sül­lyeszteni hazánkat, kiszolgáltatva a dolgozó magyar milliókat az im­perialisták, Trtoék, a nyugaton készenlétbe helyezett nyilas cső cselék és a határainkon belül ugrásra készen álló reakciós és fasiszta elemek kénye-kedvének, szadista bosszújának. Vérbe., pusz­tulásba, háborúba akarták taszí­tani ezek a sötét gazemberek azt a népi demokráciát, amely magas állatni és pártfunkcióba emelte őket és annak a munkásosztály­nak éTete és hatalma ellen törtek, amelynek hajbókolva keresték kegyeit a népgyűlések pódiumain. Nem véletlen az, hogy a kém­bandában nincsen egyetlen mun­kás, egyetlen dolgozó paraszt, egyetlen becsületes érte'miségi hanem Rajktól Justusig valamcny- nyicn hétpróbás kalandorok, prio­rált kéműgynőkök, politikai gengszterek voltak. Nincs közöt­tük egyetlen megtévedt kisember, valamennyien emberiességükből kivetkőzött gyilkos banditák, aki­ket féktelen nagyravágyás és piszkos anyagi érdekek vezettek az imperialisták zsoldjába. A bandafőnok Rajk, mint a vád­irat is megállapítja, hivatásos be­súgó, és kém már 1931 óta. A fel­szabadulás előtt népünk legjobb fiait, a kommunisták rettenthetet­len vezetőit juttatta rendőr és hó­hér kézre. Az ő lelkén szárad Schőnherz Zoltán és Rózsa Ferenc elvtársak mártírhalála is. Rajkot a spanyol polgárháború után az ame­rikai kémszolgálat és a Gestapo közős megegyezéssel küldte a fran­cia internáló táborból Magyaror­szágra. Ettől kezdve megszakítás nélkül az imperialistáknak és tito- ista rohamcsapatuknak dolgozott egészen letartóztatásáig. Mint az árulás és kémkedés minden hájjal megkent pribékjei,, a trockísták, Rajk és társai is behatoltak a Kommunista Pártba, hogy a mun­kásosztály élcsapatát, vezető ere­jét bomlasszák szét. Rajk és tár­sai undok, fekete pókokként szőt­ték a nagv összeesküvés szálait. Szívósan dolgoztak az ellenség ke­zére. „Állandóan és rendszeresen tájékoztattam az amerikai hírszer­zőket a Belügyminisztérium, majd később a Külügyminisztérium min­den kérdéséről“ — vallotta kihall­gatásakor Rajk. Vagy nézzük meg a véreskezű Tito magyarországi kémfünőkénck Brankov Lázárnak tevékenységét, A jugoszláv követség volt ügyvi­vője így vallott: „Kémhálózatunk lassanként átfogta az államappará­tus valamennyi ágát, a hadsereget és a rendőrséget. Ugyanaz a kém­hálózat 1945-iől kezdve benyomult a Magyar Kommunista Párt és a Szociáldemorata Párt vezetősé­gébe. Az államapparátusban, va­lamint a hadseregben lévő kém­hálózat segítségével a jugoszláv kormány Magyarország területén nagyarányú kémtevékenységet foly­tatott a magyar kormány ellen. Ez telte lehetővé, hogy Rankovics jugoszláv belügyminiszter Tito tervei szerint konkrét Intézkedése­ket tehetett a kémhálózaton ke­resztül a magyar kormány meg Az égési világ munkásosztálya őrül az áruféle leleplezésének A nemzetközi sajtó továbbra is rezei ó helyen foglalkozik a Rajk-űggyel A nemzetközi sajtó továbbra is részletesen és vezető helyen foglalko­zik Rajk és -társainak bűnügyével. Az Obrana Lidii, a csehszlovák had­sereg lapja irja: „Rajk volt magyar külügyminiszter és társainak letartóz­tatása magára vonta a világ közvéle­ményének figyelmét. A nyugati imperialisták és segítő­társuk, Tito keserűséggel látják, hogy elvesztették kiszolgálóikat, akik a iegocsmányabb módon el­árulták országukat és népüket. A bűnper egyben arról is tanúskodik, hogy a népi demokráciák elég elővigyá­zatosak és éberek ahhoz, hogy kö­nyörtelenül eltávolítsanak minden áru­lót soraikból. A Rajk-ügy tanulságul szolgál a dolgozó népnek, megmutatja, döntésére, Magyarország állam- hogy az osztáiyeflenség, a nemzetközi rendjének megváltoztatására". És folytathatjuk a sort Pálffy Györggyel, a volt horthysta tiszt­tel, aki kommunistának álcázta magát, de ugyancsak fizetett bé­renc« volt az imperialistáknak, Títoéknak. Mindenre kapható brávó, aki odáig vetemedett, hogy pontos tervet dolgozott ki Pártunk vezetőinek Rákosi, Gerő és Farkas elvtársak meggyilkolására. Szönyi Tibor szennyes élete is beleillik bármelyik kalandorre­génybe. Az amerikai kémszervezet hírhedt főnőkének Allan Dullesnek az Ügynöke. Svájcból küldik Ma­gyarországra, baférkőzik a Pártba, magas tisztségekbe könyököl: be magát és kommunista erkölcsről imperializmus és annak THo-félc segí­tőtársat igyekeznek és a jövőben te igyekezni fognak felszámolni a mun­kásosztály, a dolgozó parasztság és a háladó értelmiség vívmányait, amelye­ket a népek legjobb fiai kemény harc­cal és töménytelen áldozattal vívtak ki. A bűnper kétségbevonhatatlan bizonyí­tékokat szolgáltat majd arra nézve te, hogy a Tito-fél? trockísták bekapcsolód­tak a Szovjetunió és a népi demo­kráciák ellenségeinek arcvonalába. A népi igazságszolgáltatás fényszóró­ja kellőképpen meg fogja világítani Ti­to, Rankovics és a többi hatalombitorló áruló politikáját, azokét, akik csak ter­rorral, gyilkosságokkal és az angolszász imperialisták segítségével tudják ideig* óráig fenntartani hatalmukat. A Szovjetuniótól yaló eltávolodás a hazaárulással egyenlő A keddi iengyel lapok közül a Try- buaa Ludu (Az Egyesült Lengyel Mun­káspárt központi lapja) t-djes terjedel­mében közölte a Rajk-bandát leleplező vádiratét. Kommentárjában a kővetke­zőket irja: A Raflc-fcanda eilen» vádirat teljes mélységében mutatja meg áz im­perialista—titofsta ügynökség er­kölcsi fertőjét. Kiderül a vádiratból, milyen eszközö­ket használnak a belgrádi renegátok és milyen eszközökkel akarták magyar cinkosaik népűket a pusztulásba vinni. Tito nem elégszik meg a háborús úszf- prédikálva úgyszólván valamennyi S tó szerepével, hanem megkísérli a népi imperialista hatalom kémeit bejut-f demokráciákat is rí vinni az általa kö­tatja az állami apparátusba és Párt különböző funkcióiba. Becstelenségben és árulásban méltóan sorakoznak társaikhoz Szalai András, Ságvárt Endre és a sátoraljaújhelyi börtön 6-1 kom­munistájának gyilkosa, Justus Pál, a megrögzött faockista, a jugoszláv és francia kémközpont beépített, megfizetett embere. Sztálin elvtárs megállapítása a trockista árulók­ról, hogy „Külföldi államok kém- szervezetéinek utasításai Szerint működő kártevők, kémek és gyil­kosok, gaz, elvtelen bandája" — pontosan jellemzik a Rajk-ban- dát is. Vérlázító még rágondolni is ar­ra, hogy ez az alvilági söpredék akarta kiszakítani Magyarorszá­got a Szovjetunió vezette bcke- frontból, ezek a banditák akarták bekergetni népűnket egy újabb háborúba, ezek a kalandorok akarták eladni hazánkat és nya­kára ültetni dolgozó népünknek a bosszútól lihegő gyárosokat bankárokat, földbirtokosokat és a nyugatra szökött hazaárulókat. Ezek a férgek és sátáni gonosz­ságé megbízóik tervezték, hogy népünk vezetőit elpusztítják, hogy a Gestapot és túlszárnyaló Tito-terrort, az éhezést, nyomort és a csendőrbrutalitás rémségeit hozzák vissza Magvarországra. Vájjon kinek és kiknek érdeké­ben állott, hogy fas'szta rémural­mat szabadítsanak Magyarország­ra? A választ kiolvashatjuk Chur­chill emlékirataiból és az impe­rialisták egyéb, a Szovjetunió ál­tal napvilágra hozott okmányai­ból Ezek szerint a világuralomra őrő imnerialisták különleges tol­datokat szántak a Közép- és dél- it&iít európai népi demokráciák­nak. Ezekből az országokból — épügy, mint az e'ső világháború «tán tették — hídfőállást akartak kiépíteni a Szovjetunió ellen. Azt vetett útra, Tito a legveszélyesebb imperialista kém, aid — mim az imperialisták főügynö- ke — provokátorait és gyilkosait be­juttatta a munkásmozgalomba. A vád­iratból kiderül, mi leit volna a sorsa Magyarországnak és milyen sorsot szánlak az Imperialisták és a Tito-klikk a többi népi demokráciának. De Tito támadása nem sikerült. A nemzetközi munkásmozgalom és az uralomra került magyar nép a Szovjetunióra támasz­kodva elég erős ahhoz, hogy megvéd­je magát azok ellen, akik elárulták a Szovjetuniót és — ami ezzel együtt jár —, elárulták saját népeiket. A szerdai Zycie Warszawy {Az Egyesült Munkáspárt lapja) a kővet­kezőket írja: A vádirat megmutatja, milyen szoros kapcsolatban állt Rajk az imperialista államok kémjeivel, köz­tük Tito Jugoszláviájának kémeivel. Tito, Rankovics, Kardelj és Djílas* ne­vei szorosan összefonódnak a tengeren- túli háborús* ttesffók és európai kémeik nevével. A haladás ellenségei az anti- komműnizmus és a ssovjetellenrwég közös platformján állnak, tekintet nélkül a közlök levő különbségekre a kitűzött célok tekintetében. Rajk és bandájának áruló tevé­kenysége ismét arra tanít, hogy * Szovjetuniótól való eltávolodás a hazaárulással egyenlő. A Rajk-per egyúttal Ti o és klikk­jének a peré. A Tito-klikk máé akktv megkezd»« aknamunkáját szomszédai elten, áruékor a Szovjetunió és a népi demokráciák a jugosaláv kormányt szövetségesüknek icksro‘:é'k. Tudjuk, Hogy tó imperialisták minden eszközt megragadnak a liafediás elleni küídel. műkben, de egyre uyngod'abbak va­gyunk: a történelem az árulók ellen dol­gozik és a társadalmi igazság győzedelmeskedik. A népá demokráciák nuinkáft»*x$áIynina2* kímélcllcnSÍ d kel? béimtok cSlet*‘‘éíifeílk$íc! A párionklvüü Rzeczpcspo'ha vezér­cikkének véleménye a következő: Az az árulás! sorozat, amelyet Rajk és társai elkövettek, arra vak. hogy Tito és csoportja a legkülönlege­sebb fasiszta eszközökkel dolgozik is * fasizmus politikáját követi. A vádira*, bebfaon.yjt.sa, ltogy a belgrá­di rezsim már z Tájöke.z*oló iroda határozatai előtt is együttműködő.t ez imperialistákkal cs kó-szmü jáiéko folyta lőtt a Szovjetunió és a népi öc­mökrftüéíc elten. Minden fasiszta re­zsimnek, minden Tüo-fé-le rezsimnek auromatlkUs köve kezménye, hogy * demokrácia és * haladás elleni küzd«, lemben ártóákkal, gyilkosokkal, provo­kátorokkal dolgoznak. Rajkot már a háború eíötti múltja, Tito és belügy­minisztere, Rankovics cinkosává leszi. A szovjeMinió ellen fellépve, a Bal­kán vezetöszerepére vágyva, Tro, a jugoszláv nép létérdek« ellenére, el­adta magát az amerikai imperialisták­nak. Tito dátufta a szocializmus ügyét, a béke és a demokrácia, de mindenek, élőit saját népe, ügyét és a legfrovf- niszüM) elemekkel szövetkezett. A budapesti per ImegmuUtja, hogy a népi demokráciák munkásosztá­lyainak kíméletlenül el kell bán. rdók ellenségeikkel. Az ártóók leleplezése az: bizonyítja,, hogy a munkásosztály meg tudj« Wz- deni hazájft* az imperialrták és belgrá­di ügynökeik eilen. A routtHismoz'inlom elég erő?, hogy lelep- !em ar árniókat Az HumanMé Gerdán is vezércikk­ben foglalkozik Rajk és bandája ügyé­vel és ismét megbélyegző a uocklsta Franc .ircurt, amely a dühről szinte tej tóköz va szórj« ú,széli rágalmait a Szovjetunióra és a népi demokráciákra, mert kém, ralid őri besúgó, hnperia- liskö ügynök és gyilkos „elvbarátait“ Magyarországon leleplezték és ár tel- ma dánná tették. — A Fnamciireur trockistáinak ez » magatartása persze nem meglepő — írja az Humani'é — hiszen a Franc- üraitf a háború rtö',3 gyafdza os em­lékű. a munikáso&rvácy megőrziására törekvő IdOeuvre utódjának hirdet, magát. E lap főszerfcesi' ője a műn. e! wiats‘4 Dcat — min*, ismeretes — Franciaország árulója tett. A háború előtti trockisa árulók Hitler és « Gestapo szotgá,látóban álltak, * bütfa- pesii per vádlottá« viszont eifemerték, hogy-Titot és Tito ímperialfafa gaz­dáit eáoigil’A. Dorio'ék, Tttoék. Rajkák, Piíiffyék valatnermyien ahhoz a klikkhez tartoznak, «melyet a kapf. taüzmusnok sierü't me-gTOntanla és amelyet minit. sóját eszközöket has*- níIák g munkásmozgalomban. A munkásmozgalom azonban dtég erős ahhoz, hogy leleplezze és ki­űzze őket soraiból. A burzsoázia akkor sem adja fel » küzdelmei, amikor a munkásság gvő. zelemre jts. A MocialÜstttUs felé hála-, dé magyar nép kémény harcot folytat hitték, hogy a népi demokrácia ingatag rendszer lesz és az álta­luk megindított bomlasztó tevé­kenységgel olyan fordulatot idéz­hetnek elő, amelyet az imperialis­ták felhasználhatnak céljaik el­érésére. Ezeknek, a gyalázatos terveknek bázisául szolgált Tito és bandája. Mert Titoék nem a Kominform határozata óta dezer­táltak az imperialista táborba. Tito és válogatott kémekből álló .klikkje kezdettől fogva csatlósa volt a monopol-tőkének, a hábo­rús uszítóknah. Az imperialisták a Tito-bandá- val nemcsak Magyarország, hanem a többi népi demokrácia életére is törtek. Albániába, Bulgáriába, Lengyelországba, a demokratikus Görögországba is elküldték kémei­ket, provokátort ciket. Ezek a sö­tét tervek azonban most, a Rajk­banda leleplezésével kudarcba ful­ladtak, A vádirattal kapcsolatos világvisszhangnak ezért nem vé­letlenül az a legjellemzőbb meg­állapítása, hogy a magyarországi összeesküvés leleplezésé az ameri­kai imperializmus és títoista ro­hamcsapatának súlyos veresége, a békefront.nak pedig újabb nagy si­kere. Valóban, a pénteken kezdő­dő nagy perben nemcsak Rajk és társai ülnek majd á vádlottak pad­ján. hanem az egész nemzetközi reakció, amely nem riad vissza semmiféle eszköztől sem, hogy horhadoző, siótmálló hatalmát va lamikép megmentse. A Magyar Dolgozók Pártjáhak és nagy Vezérének Rákosi elvtárs­nak ébersége tehát felbecsülhetet­len szolgálatot tett az egész demo­kratikus frontnak a Magyarország ellen kitervelt összeesküvés lelep­lezésével és felgöngyölítésével. Nemcsak a dolgozó magyar nép* ről hárította cl a szabadságunkra, békénkre törő fasiszta rohamot, nemcsak a legveszedelmesebb, leg­jobban álcázott ellenséget tettük ártalmatlanná, de az egész világ előtt újból bebizonyította, hogy a Tito-klikk z.7. amerikai imperializ-v mus terroristákból, orgyilkosokból,*; fasiszta vérebekből álló roham-;* csapata. „ A magyar dolgozó milliók és'a" baráti népi demokráciák azzal vá­laszolnak az imperialistáknak és bérenceiknek, • a Tito—Rajk-ban­dáknak, hogy áttörheietlen szikla­téiként, hűséggel és forró szeretet­tel állnak békénk, függetlenségünk és szociatisla építésünk hatalmas őre, a nagy Szovjetunió mellett és még az immagját is kiirtják azok­nak, akik életünkre törnek.

Next

/
Thumbnails
Contents