Dunántúli Napló, 1949. szeptember (6. évfolyam, 202-227. szám)
1949-09-13 / 212. szám
DUNÁNTÚLI # NAPLÓ 'WM VI. ÉVFOLYAM 212. SZÁM ARA 60 FILLÉR 4 pécsi munkások és bánjászok gyfilfilcttel fordulnak szembe Rajk ár aló bandájára! Melegen búcsúztatták a Kossuth Akadémiára jelentkezett bányász fiatalokat Fegyházat és börtönt kaptak a bostai feketecséplők KEDD, 1049 SZEPTEMBER 13 Amit a vádiratból tasmlfunk Kevés idő, mindössze két nap telt el azóta, hogy a sajtó és rádió ismertette a budapesti adam- ügyészség vádiratát a Rajk-banda ügyében. De ez a rövid idő. i* elegendő volt ahhoz, hogy a dolgoz magvar nép egységes, izzó SYU lettel forduljon szembe az impenf; listákkal és mindenre kapható ügynökeivel s ugyanakkor c^y ges, forró szeretettel még szoros ban sorakozzék fel népi demokráciánk, Pártunk és bölcs vezérünk, Rákosi Mátyás mellé. A vádirat tárgyi tényekkel és a bűnösök beismerésével bizonyította be, hogy az évtizedes tapasztalatokkal rendelkező, hétprobás haza- árulók Magyarországot meg akarták fosztani a legdrágabbtol. szabadságától és hazánkat az imperialisták gyarmatává akartak sul.y - leni. Négy évszázadon keresztül népünk bőségesen ontotta vérét, adta oda legjobb fiait azért, hogy végre függetlenül, szabadon. em- berhez és nemzethez méltón élhessen. Rajk hitvány zsoldoshada most ezt akarta ebek Jinmmoad;, jára vetni, Tito banditái falj», zös gazda, az amerikai nagytőke prédájául dobni. ; nláv belügyminiszter egyene- *en megmondta nekem, hogy a ” ~ pl demokratikus államok Jugoszláviám: és Titoval az elükön kell hoév egyesüljenek — szói Rajk vallómba. „Az tusban, valamint a hadseregben lepd kémhálázat segítségével a Jugoszláv kormány Magymorszag területén nagyarányú ke™'etem kenységet folytatott « magyar kormány ellen. Ez ietie Jf' ketővé, hogy Rankooics jugoszláv belügyminiszter Tito tervei szerint konkrét intezkedeseket tehetett a kémhálózaton ktgxUUa magyar kormány megeont csere. Magyarország államrend jenek megváltoztatására — így vall Bran- kov Lázár. — Magyarország Tito csizmája, idegen fasiszták, az am rikai imperializmus pribékem rémuralma alá került volna. Minden becsületes hazafi szenvedélyes gyűlölettel ítéli ®1 ezt a gálád tervet. Nem akarunk Tito es a Wall-Street bankárainak csatlósai, nem akarunk gyarmat lenni. Mi ragaszkodunk független, szabad Magyarországunkhoz, a dolgozó népé lett hazánkhoz! Minden eddigi vívmányunkat porrá akarták zúzni, fel akarták számolni a munkásosztály, » dogozók politikai uralmát, gazdasági hatalmát, emberi sorba való fel- emelkedési Igen, mondjuk ki nyíltan; veszélyben volt a dolgozó parasztság földje, veszélyben volt a gyárak, bankok államosítása, veszélyben volt a hároméves terv minden nagy eredménye és az o - éves terv boldog, jóletet jelentő : jBvöjc- Veszélyben volt a magyar dolgozó nép hazája! „A népi demokrácia híveit, különösen a munkásokat és parasztokat Rajk és kémbandája rendszeresen kiszorította a rendőrségből, a hadseregből, az államapparatu - hói; ugyanakkor kiszabadítottak az internáló táborokból az odakerült kémeket és provokátorokat. Bandájukba,'ebbe az aljas sooredék- , be természetesen nem tudtak beszervezni egy munkást, egye en becsületes dolgozó parasztot sem, az ellenük vívott harcban rájuk nem támaszkodhattak. Kik vo a Rajkék támaszai? így szó-t a lu* goszláv tömeggyilkos Rankovics utasítása; „Orientálódjék a naFi0,' nallsfa. soviniszta elemekre a hadseregben, a rendőrségen, az a.lam- Uppnrdtusban, a kispolgári erőkre <* városokban, de különösen falun, bitónak nem lesz kifogása az ellen, ha az eljövendő kormányban <—'-„,,»„„6 - S-ociá'demokrata Fárt nyugatra menekült vezetői_ és több személy Nagy Ferenc köréből". A vádirat megállapítja: ,fA politikai utasítások között szerepelt az a kcveieles is, hogy Rajk támaszkodjon Horthy és Szálast híveire, a katolikus reakcióra, a kulákokra és az utóbbival kapcsa latban hangsúlyozza kt Jugosl avia példáját, ahol Tito nem oly; tat karcot a kulaksag ellen . Rajkák ezt a tanácsot egykönnyen megfogadhatták és meg is fogadták. Ök, akik már az 1930-as evek elejétől Horthy és később Szalasi beépített kémei voltak, um‘n'd®“ finnyáskodás nélkül paktaltak az angol és amerikai övezetekben mar összegyűjtött csendőrökkel, nyilasokkal, horthystákkal, a katolikus reakcióval, a jobboldali szociádemokratákkal, a kunokkal, az egész politikai alvilággal. Erről volt szó, ez volt a szervezkedés célja: visszasegíteni a nyeregbe az elvesztett paradicsomot olyan szenvedélycsen visszakíyáno úri Magyarországot, a nagybirtokos, nagytőkés csőcseléket. Minden dolgozó magyar ökölbe szorítja kezét és keményen, mesz- szehallhatóan, a tengerentúlig visszhangozva kiáltja, hogy a földet, gyárat, bankot, iskolát, saját hazánkat nem adjuk! Ez az ország végre a miénk, dolgozóké és most már mindörökké a miénk is marad! De talán akkor forr fel a munkásosztály, dolgozó parasztságunk és értelmiségünk vére a legjobban, amikor megtudta Rajkék eddigi gyilkosságait és tervezett merényleteit. Nem emberek ezek, szörnyű fenevadak, akik aljasul vérpadra juttatták a legnagyobb hősöket, az illegális kommunista mozgalom harcosait és most ugyanilyen hideg számítással akarták legyilkolni a magyar nép legnagyobb fiait, Rákosi Mátyást, Gerő Ernőt, Farkas Mihályt és hazánk többi nagy államférfit, íme, Rákosi Mátyás volt az imperialistáknak és az árulóknak legnagyobb ellenfele, akinek le- gyilkolására Tito két kitűnően bevált hóhérát küldte diplomata álarcban Magyarországra. Ha ö volt a nép ellenségei szemében a legnagyobb szálka, ha az ő életére törtek elsősorban, úgy ez újabb bizonyíték, újabb tanulság arra, hogy Rákosi Mátytás a dolgozók legnagyobb barátja, igazi, elhivatott vezére. A dolgozó tömegek gyűlöleténél most csak lángoló szeretetük nagyobb. Válaszuk egyöntetű és határozott: pártállásra való tekintet nélkül, az eddiginél is bensőségesebb, túláradó szeretettel veszik körül hazánk nagy fiát, Rákosi Mátyást, a kommunisták pártját, azt a győzelmes erőt, amelynek minden eddigi sikerűnket, boldogulásunkat köszönhet"*Ezek után nyilvánvaló, hogy Rajk bandájának árulásának leleplezése, felszámolása a 'nemzet nagy ügye, egész dolgozó népünk életbevágó érdeke. De nemcsak nemzeti ügy ez, — lemzetközi is. A kémszervezet felgöngyölítése fényt derített arra az "imperialista gépezetre, amelyet i népi demckrác'ákba építettek be. Hazánk ezzel felbecsülhetetlen szolgálatot tett az egész szocialista, népi demokratikus tábornak, az >gész békefrontnak. ^Véglegesen lelepleztük a fasiszta provokátorok legdíszesebb példányait, a titoistákat. Most már napnál világosabb: a Tito-ügv nem 1948-ben kezdődött, amikor a fComínform nyilatkozata megbélye- íezte őket, Titoék hitvány árulásának, az imperialistáknak tett szolgálataiknak mély gyökerű.« II Rajjk-féle összeesküvés felszámolása súlyos csapás a háborús gyújtogatok számára A világsajtó a Rajk-Tiio összeesküvésről A Rajk László és társai elleni bűnügyben kiadott vádirattal az egész világsajtó foglalkozik. MOSZKVA: A Pravda reggeli számában közli a vádirat teljes szövegét. A moszkvai rádió hétfő reggeli hír- szolgálatának főadásában szó szerint adta a Rajk és társai ügyében kiadott vádiratot. A TASZSZ-iroda szintén teljes egészében, kommentár nélkül közölte a Rajk-banda elten kiadott vádiratot. PRAGA: Vasárnap valamennyi csehszlovák lap hírt ad arról, hogy a magyar népbíróság e hó 16-án kezdi tárgyalni Rajk László és társai bíinperét. A lapok megemlékeznek arról is, hogy az ügyészség kiadta az áruló Rajk László és társai ellent vádirat»:, amelynek legfőbb pontjait a Rude Pra- vo részletesen ismerteti. BUKAREST: A bukaresti rádió vasárnap esti román nyelvű adásában közülié, hogy a magyar külügyminisztérium sajtóosztálya a Budajiesten akkreditált külföldi újságírók előtt ismertette a Rajk és társai bünperében kiadott vádiratot. Le »karfák rohanni Magyarországot LONDON: A Times bö kivonatban ismerteti a vádiratot. A cikk cime: „A nagy összeesküvés”. Hosszasan ismerteti a vádiratot a Daily Worker is diplomáciai levelező tollából a kővetkező címmel: „összeesküvés a magyar mi- niszterek meggyilkolására”. A Daily Express budapesti levelezőjének cikkét közli: „Tito összeesküvése Magyarország lerotianására” címmel, amelyben a vádirat bő tartalmát közli. Rövidebben, de részletesen ismerteti a vádiratot az Observer, a Sunday Times, a Manchester Guardian Budapestről keltezett Reuter-jelentés nyomán, a Daily Herald pedig bécsi levelezőjére hivatkozva. A magyar dolgozók megvédik vívmányaikat NEWYORK: A Newyork Herald Tribune az United Press alapján majdnem egy hasábot kitöltő budapesti jelentést közöl címlapján a Rajk és társai bűnügyében kiadott vádiratról. A vádirathoz megjegyzést nem tűz. PARIS: A francia sajtó vezető helyen foglalkozik a Rajk-banda elleni bűnügy- gyei. A lapok kivétel nélkül ismertetik a vádiratot. A vasárnapi Humanilé Di- manch« első oldalán négy hasábon keresztül közli a vádirat részleteit s kővetkező bevezetéssel: „A Rajk-féfc összeesküvés felszámolása súlyos csapás a háborús gyújtogatok számára. Ai összeesküvés szétzúzása a magyar népnek a mostani rendszer iránti ragaszkodásáról tanúskodik. A világ minden részéből származó fiatalok ezrei szemükkel látták azt a lendületet, amely a fiatal magyar köztársaságot a szocializmus felé viszi.” A vasárnap esti Ce Soir „Csúcs- gengszterek” címmel vezércikkben foglalkozik a Rajk-üggyel. A leleplezett és letartóztatott összeesküvők — írja a lap — közönséges gonosztevők módjára „beköpték” cinkosaikat, akik nem mások, mint a Tito-banda és Allen Dulles, az amerikai titkos szolgálat európai főnöke. Az Humanité hétfői számában rés»* letesen ismerteti a vádiratot. A lap vezércikkében Etienno Fajon < többi között azt írja: „A vádiratban fogialt tények bizonyítják, hogy az imperialista hatalmak nem hajlandók belenyugodni azokba a demokratikus változásokban, amelyek Közép- és Kelet-Európábán • második világháború befejezése óta bekövetkeztek. A magyar népi demokrácia sikerei magyarázzák az összeesküvést. Sztálin már 12 évvel ezelőtt megállapította: „Minél nagyobb sikereket ér el a szovjet munkások és parasztok állama, az osztályellenség annál elkeseredettebb harci eszközökhöz nyúl.” Szerves része volt az összeesküvés az imperialista háborús előkészületeknek A Tito—Rajk-féle összeesküvés szerves részét alkotja az imperialista háborús előkészületeknek. A Magyar Népköztársaság ébersége, az a túl nagy sietség, amit az összeesküvőkre idegen uraik kényszerítettek, végül az a tény, hogy nehéz össoeeslcüvést Kl ánt Olyan rendszer ellen, amely az egész népre támaszkodik, lehetővé tette az összeesküvés szétzúzását. A becsületes franciák a Rajk-ügy tárgyalásának fényénél még inkább meggyőződhetnek arról a veszélyről, amelyet az imperial ták háborús mesterkedései idéznek elő, ugyanakkor meggyőződhetnek a béke erőinek fölényéről. A -Liberation részletesen ismerteti g vádiratot. Kiemlei, hogy Rajk saját vallomása szerint adatokat szolgáltatott a bel ügy- majtí a külügyminisztérium működéséről az amerikai titkos szót- gálatnak. Hangoztatta, hogy az összeesküvők Rákosi Mátyás, Farkas Mihály és Gerő Ernő életére törtek. A* összeesküvést Tito sugalmazta. TyihonoY: A bátor jugoszláv nép húsát adagolják' Tyihonov, a nagy szovjet író cikket írt a Tito-klikkről: — Jugoszlávia — írja Tyihonov —a Tito—Rankovics-bűnszövetkezet jóvoltából tulajdonképpen marshaüizált országgá válik. Az imperialisták azt akarják, hogy elmaradt agrárország legyen, amely mezőgazdasági nyersanyagot és élelmiszert szállít nekik. Ugyanakkora dolgozók diétása napról-napra rosz- szabbodik. A családtagok havonként, vagy kéthavonként 75 dekagramm lisztet kapnak, de olyan eset is ^előfordul, amikor beteg sertés ki. Cukrot csak feketén lehet vásáraim. Tyihonov hangoztatja, hogy a bártor jugoszláv nép gyűjti az ellenállás erőit. A nép sorsa nem Tito zsarnokságé, tói függ. A jugoszlávok, élükön hős élcsapatával, a munkásosztállyal, elegendő erőt találnak önmagukban, hogy véget vessenek Tito—Rankoyics gyűlölt Gestapo-rendszerének és visszatérjenek a szocializmus igazi építőinek testvéri családjába. Attlee fél Churchill győzelmétől és ezért már novemberben választat Washingtoni jelentés szerint Pearson amerikai rádió hírmagyarázó az angliai választások kérdésével foglalkozva közölte azt az értesülést, hogy a választásokat valószínűleg még a kitűzött időpont, 1950 előtt tartják meg. Pearson szerint Bevin a washingtoni tárgyalásokon év novemberében megtartják a választásokat. Azután pedig a fontot leértékelik, hogy a felelősséget az amerBcalakra háríthassák. 1950-lg Anglia gazdasági helyzete valószínűleg annyira rosszabbodik, hogy a konzervatív párt és Churchill közölte Achesonnal, hogy még ez győzelmétől lehetne félni. a jugoszláv nép hősies németellenes harcát is úgy irányították, hogy a náci imperializmus helyébe az amerikai tőkések behatolását készítsék elő. Végre tiszta a kép, ott áll előttünk minden aljasságával és embertelenségével a Tito- rendszer, az elvetemült fasiszta fenevadak zsarnoksága. Rajkék népellenes terve oltha- tatlan szovjetellenességen épült fel. Céljuk az volt. hogy egy úgynevezett „balkáni uniót" szervezzenek a népi demokráciák helyén, az atombomba-politikának szerves : észéként. Ez a terület lett volna az új, szovjetellenes háború kiindulási pontja, Magyarország az újabb háború felvonulási területe, a magyar nép az Amerikában készített ágyúk véres tölteléke. Olt- hatatlan gyűlölet a Szovjetunióval gzemben és olthatatlan gyűlölet a néppel szemben, — a kettő összetartozik. Újra megtanulhatjuk: aki a Szovjetunió ellensége, az hazánk, a magyar nép ellensége ts, a Szovjetunió ellenségei hazaárulók!. Minél jobban szereti valaki hazáját, annál forróbban kell, hogy szeresse a szocializmus országát, a népek szabadságának, függetlenségének megingathatatlan támaszát, a Szovjetuniót. Dolgozó népűnk állásfoglalása már két nap alatt kialakult. Mindaz, ami a tárgyaláson napvilágra fog kerülni, csak még jobban meg fogja erősíteni szenvedélyes gyűlöletét az árulók iránt. Népünk határozott válasza egyöntetű és szilárd: minél jobban támadnak az imperialisták, minél becstelenebb eszközökkel próbálják a nép hatalmát hazánkban megdönteni, annál szilárdabban állunk saját rendszerünk, a dolgozók állama, a Magyar Dolgozók Pártja ég forrón szeretett nagy szabadsághősünk, bölcs vezérünk, Rákosi Mátyás melíett! van. Hadd idézzünk a vádiratból „Az amerikai kémkedés Magyar országon egyre inkább a külföld felderítés jugoszláv kémeit, Tilt küldötteit tolta előtérbe. Tito dip lomáciai képviselői és egyéb híva talos küldöttei attól a pillanattá kezdve, hogy 1945 elején Magyar országra tették lábukat, a legarcát lanabb módon építették ki kém hálózatukat. És más helyütt „Brankov Lázár a jugoszláv híva talos kémszervezel fő vezetője volt Magyarországon. Több, mint négy éven át Rajk Lászlótól, Pálffytó, és az ügynökeiként beszervezek egyéb magyar kémek egész sorától folyamatosan szerezte be a titkol adatokat. Erre a tevékenységén közvetlenül Titotól kapott utasítási. Ö volt Tito legszívósabb ügynöke”. Bőségesen hozhatnánk fc’ idézeteket annak igazálására, hogy Tito fasiszta banditái már 1945- ben, sőt azelőtt is az amerikai imperialisták ügynökei voltak, akik