Dunántúli Napló, 1949. augusztus (6. évfolyam, 177-201. szám)

1949-08-14 / 188. szám

s HSÍLÖ »49 AUGUSZTUS f* A Szovjetunióval az élen huss nemzet legjobbjai a budapesti Főiskolai Világbajnokságon A magyar sportélet ezért legki­emelkedőbb sporteseménye a X. Fő iskolai Világbajnokság. Legutóbb 1947-ben Párisbítn rendezték me;? a Főiskolai Világbajnokságot húsz résztvevő ország sportolóival és azon sportolóink tizenhét bajnokságot nyertek és a nemzetek nem hivat*1 le« reis-enyében a második helyen végeztek. Amikor a Nemzetközi DiáksZőveí súg úgy döntött, hogy a X. Főiskolai Világbajnokaiig megrendezését Ma­gyarországnak ítélik oda, ezzel nem csak a sportban elért sikereinket is merte el, hanem elismerte azt az építő munkát-is, amelyet a felsza­badulás óta végeztünk. Az imperialisták a sportban is sorozatosan megkí-éreiiék, hogy megbontsák az egységet és a spor- tot is háború; uszító politikájuk szolgálatába állítsák. Nemzetközi reakciós körök el akarták gáncsolni is budapesti Főiskolai Világbajnok­ságot és valamilyen ellenvilágbaj nokságot szerettek volna rendezni. Aaonban az egységbontó kísérlet súlyos kudarccal végződött és ez a vereség sportvonalon a haladás és a béke erőinek jelentős győzelme. De nem esik ez avatja a X. Fő­iskolai Világbajnokságot nagyjelentő­ségűvé. Az FVB legnagyobb esemé­nye hazai és nemzetközi viszony­latban egyaránt a Szovjetunió réiszj vétele. Mert a budapesti Főiskolai Világbajnokság lesz íz az első nagy világverseny, amelyen a Szovjet­unió nagyszerű sportolói résztvesz- nek. Ennek természetesen nem csak a sportbeli, hanem a politikai jelen­tősége is igen nagy. Méltánylását jelenti népi demokráciánk fejlődé, sének és megbecsülését a sportban végzett hatalmas munkáknak. A X. Főiskolai Világbajnokságot űj tarta lommal tölti meg tehát a Szovjet- únió és a népi demokráciánk, spor­toló főiskolásain ik részvétele. El­mélyíti a világ minden kérő főiskolás fiatalok Vasárnapi sportműsor Labdarúgás: BTC—MATEOSZ ba­rátságos mérkőzés, Verseny-utcai pá­lya, délután 6 óra. E'őtte 4 órakor Erdőgazdasági NV—Budapesti Nem­zeti Vállalatok, válogatott mérkőzés. — Fél 6 órakor a BTC törpecsapa- fának A és B együttese játszik 30 perces bemutatót. Péosújhegyeni Dinamó—Magyar Acél Nyári Kupa mérkőzés, fél 6. Előtte 4 órakor Di­namó ifi—Erzsébettelep. Atlétika: Kerületi női atlétikai bajnokságok második napi verse­nyei délelőtt 9 órakor, Tüzér-utcai sporttelep. Úszás: Szeged—Pécs úszó- és vízi­labdaviadal második napi versenyei a városi fürdőben délután 6 órakor. é* méltón illeszkedik bele a buda­pesti V1T programjába, a kulturális, és művészi bemutatók mellett a béke megvédésének hátaimis demonstrá cíóiába. A Szovjetunión kívül elsőízben vesznek részt főiskolai világbajnok­ságokon a gyarmati elnyomás alól felszabadult népi demokratikus Kína, Korea, Mongólia főiskolás spórái Is. Huszonegy nemzet nevezett a bu­dapesti Főiskolai Világbajnokságra, hogy fiataljai tizennégy sportágban megküzdjenek a főiskolai világbaj­noki címért. A versenyekre a X. Főiskolás Ví- lágbijnu-ág jelentőségéhez mérten készülnek fel a magyar főiskolái sportolók. Ugyanúgy, mint az olim pia előtt, '-portolóink most is edző­táborokba vonultak, ezúttal Lilla­füredre és a rózsadombi Bólyay- kollégiumba, ahol a rendszeres ed­zések mellett megismerték a Világ­ifjúsági Találkozó jelentőségét. És a lelkeis várakozás után el­érkezett a várva-várt nap. Ma nyitják meg Budapesten eoha nem látott ünnepélyes keretek között a X. Főiskolai Világbajnok­ságot a Világifjúsági Találkozóval, együtt. A megnyitó ünnepség után pedig tizennégy sportágban megin­dulnak a küzdelmek, összemérik erejüket a versenyzők a béke meg­védésének és a iszociá!izmus építé­sének jegyében. Reméljük a magyar főiskolások nemcsak a rendezésben, de a verse­nyeken is sikert iratnak. Megmutat­ják a lenini Komszomol küldöttei előtt, hogy méltók vagyunk a Szov- jetúnió barátságára és a bizalomra és megmutatják a nyugat fiatalságá­nak, hogy népi demokráciánk olyan virágzó tömegsportot terem­tett, amilyen a kapitalista országok­ban elérhetetlen álom a dolgozó milliók számára. És ezt legjobban eredményekkel, sok-sok lehet megmutatni. (G. L.) Nagy tömegek ícniwzneli a MEFtiSZ.ben A P. MEFESZ-ben megalakult a fenisz-Zakosztály, amely minden te­niszezni kívánó egyetemistának lehe­tővé teszi, hogy ezt a szép sportot űzhesse. Ma már a tenisz-lakosztály mintegy hatvan taggal rendelkezik és sokszor egyszerre öt pályán is folyik a játék. A teniszezők teljesen ingyen kapnak teniszütőt, labdát és díjtalanul használhatják a pályát ;s. A MEFESZ ezúton is felhívja a te- niezezni kívánó egyetemistákat, hogy jelentkezzenek a teni'?z«zakosztá!y- nál. az elért tájáról ér- bajnoksággal barátságát Megszüntetik a földadó körüli visszásságokat 'A' baranyai községek adóhivatal: vezetői ezekben a napokban gyűlése­ken tájékoztatják a lakosságot a föld­adó leadásával kancsolntos rendelke­zésekről. Ilyen gyűlés volt most Kis- lapolcán, Siklósungyfnlnn és Old köz­ségben. Az adóhivatali vezetők beszámolnak arról, hogy a földadóval kapcsolatos hanyag és felületes kezelésből előál­lott hibák úgy szüntethetők meg, ha új kataszteri hirtokivoket fektetnek fel. Javasolták a gyűléseken megje­lent lakosságnak, járuljanak hozzá az igen sok esetben 20—30 éves tulajdon: jogot feltüntető birtokíveknek újbóli felfektetéséhez és az ezzel járó költ­ségek egyrészének a megtérítéséhez: A községek népi szervei, elöljárósá­gai és a lakósok mindenütt egyhan­gúan fogadták el az. előterjesztett ja­vaslatokat, amelyek lehetővé teszik a földadó körüli visszásságok megszün­tetését. Újabb ku!ák-vi$szaé!éseket lepleztek le Amíg egyik oldalon változatlanul, minden erőt megfeszítve dolgoznak a begyűjtés sikeréért 6; egyre töb­ben csatlakoznak i versenyzőkhöz az eddig passzívak, ugyanakkor Ba­ranya falvaiban egyre nagyobb düh­hel támad és szabotál a kulák. Leg­utóbb az alábbi eseteket leplezték le: Galamb Józíefné személyi kulák megvárta, amíg mind j két cséplő­gép túlmont a szérűjén és o-ak az­után kezdte el a hordást. Horváth János Pafucson elcsépe't már, ami­kor n DÉFOSZ emberei rájöttek hogy a földién még 15 kere-zt bú­zát hagyott kint. Turonyban S/arkánd- Lajos bubik, akinek 3Ó lut'd szántóföldje es két beid príma szőlője van. a turony: földm íve sszövet kezet gabona rak (ará­ba vdte terményét. A mázsálás után a szövetkezet ügyvezetőiének, Ko váos Miklósnak és Greskó Ferenc termény-felvásárlónak feltűnt, hogy * kiürített üres zsákok nagyot hup­pannak a kocsi fenekén. Megállapí­tották, hogy a kulák minden zsákban visszahagyott kéí-három kiló- búzát és igy akarta megkárosítani az álla­mot. A visszaélők ellen megindult az eljárás. ‘ P a p p László püspöki)ádasdi la­kos június 28; ár, 70 kg. búzát csépelt ki pajtájában, kézierővel. A búzát még aznap Németh József német kéri la- k' . el is adta. Papp László ellen Mir három ízben vök lopásért', négy k.'t-.'T. :rezö-,«m!ő:'i. kihágás mh 1 -1 já­rás és n község népi szervei kérvé y- kr _ kérők (•káV'Mtésá-. Vádtól'«) :> j’M'si. á'lamügyészségre kísérték és ..ozzJálás érdeké veszélyez;« ő bűn­ei! miatt megindult ellene az eljárá's. Ismételtem kérjük olvasóinkat, név­telenül ne írjanak, mert panaszaik le­ik özfee, ' ilte: ve orvoslása csak tógy nyer elintézést, ha levelüket névalá- írassal látják ei. hévízen üdülő elvtarsak KÖSZÖNETÉ. Mi, pécsi dolgozók hálásak vagyunk azért, hogy Hévízen lehetünk és a népi demokrácia jóvoltából itt üdül­hetünk és gyógyíthatjuk magunkat. Külön ki kell emelnünk azt a mérhe­tetlen kedvességet, amellyel elhalmoz- nak benn&ket. Különösen az éttereim pincérei körében nagy az irántunk tanúsított figyelem. Fáradságot nem ismerve, mindeniben kedvünket kere­sik, amiért az újság Olvasó Hangja útján mondunk külön köszönetét. Elvtársi üdvözlettel: Várszegi Miklós élmunkás. ILLETÉKES KÖZLÉS A LAKBÉR­FIZETÉSRŐL. Mint a Kiss'Ernő-u. 29. számú, va­lamint az Irányi Dániel-tér 4. sz. ház lakói kérjük szíves felviilágösításukat, hogy továbbra is fizethető-e havonta két részletben a lakbér és milyen jogcímen követelhet a házigazda a lakótól többletfizetési? Pozsár Dániel és az Irányi D.-tér 4. sz. ház lakód. * Fentiekre a következőkben v’I&szo- htnk: A 8.000/1946. M. E. sz. rendelet 24. §. 4. bekezdése alapján a lakbér két részletben fizethető. Mégpedig az első részlet a tárgyhó 12. napjának este 18 órájáig, a második részié: a tárgyhó 25. napjainak ugyancsak este 18 órájáig. Az első részlettel egyidő- ben kötelező a teljes lakbér utáni 15 százalékos •lakáshelyréállítási hozzájá­rulás fizetése is, a 99.10/1948. korm. számú rendelet értelmében'. Egyébként a lakó azt a lakbér összege* tartozik fizetni, amit a házigazda az 1948. évi .novemberi adóvá 11 omátsában bevallóit és ezenfelül a 15 százalékos lakás- h el y re áll it's! hoz z á já ru Iá s l. A MESZESTELEPI SZÍT KÖSZÖNETÉ A mcszestelepi SZIT-sizervezet VIT küldöttei ezúton mondanak köszöne­tét az MDP mcszestelepi pártszerveze­tének, a Bányamunkás Szakszervezet meszesi csoportjának, Pécs város pol­gármesterének, valamint n MESZHAKT bányaüzem vezetőségének, hogy anya­gi támogatásukkal lehetővé telték, hogy a meszestelepi SZlT-szervezetct képviselhessük a békcszerető ifjúság nagy találkozóján, a Világifjúsági Ta­lálkozón. ígérjük, hogy a Világifjúsági Találkozón mi is felemeljük szavun­kat, mi is hitet teszünk a világ ifjú­ságával egyetemben a béke, a népek szabadsága mellett. Magunkévá tesz- sziik mi is a VIT jelszavát. Egységbe ifjúság! Előre a tartós békéért, a de­mokráciáért, a népek nemzeti függet­lenségéért és a jobb jövőért! Éljen a Vi.lágifjúsági Találkozó, a béke har- eps ünnepe. A meszestelepi SZÍT küldöttek Nép jgyíí l és Komlón Ma. vasárnap déíelőff (íz órakor nagyszabású népgyűlés Icz Komlón. M»k;s József elvlárs, a Központi Vezetőcég Ingja, n Vasas Szakszer­vezet főflfkárn tart beszámolói a Magyar Népköztársaság alkotmányá­ról a komlói dolgozók előtt. Ha az időjárás engedi, úgy a szabadban, ellenkező esetben a kulfűrházban tartják meg n népgyűlést, amelyen nemcsak Komló, Hanem a környező falvak népe is résztvesz. fCgregltffdők hírei Hétfőn rendes munkanap, A Ke­reskedők Te-iülete közli tagjaival, hogy hétfőn az. üzleteket a köznapi nyitvatartá i idő alatt, egész napon át nyitva kell tartani. Kirnkafrk díszítésére szolgáló sza- lagplakátok n Kereskedők Testül©- íéber átvehetők. Fűszeresek liszlbeiizcféee a Ke­reskedők Testületében holnap, hétfőn délután 6 órától 8 óráig. A befize­téskor bemutatandó a KISOSZ tag­sági iguzolvány. Kiváló munkájuk sstolgáljon példaképül Jutalomossiás a Sopianában és a Vasúton Ä Soptana hatalmas, napfényes gép­csarnokában jöttek össze az üzem dol­gozói, hogy ünnepélyes keretek kö­zött adják át a három legjobb mun­kásnak a Szaktanács jutalmát. Az ünnepélyt Wébcr Károly dvtárs, a pártszervezet titkára nyitotta meg, majd Mihályi Gyula az ÜB titkára mondott ünnepi beszédet. — Azok az elvtársak, akiknek ma itt az egész dolgozó nép jutalmát és megbecsülését adjuk át, álljanak pél­daképül az üzem minden fiatal cs régi munkása előtt egyaránt, hogy a jövő­ben mindig több legyen azoknak a száma, akiket kiváló munkájukért megjutalmaz a magyar nép. Az egybegyült dolgozók lelkesen él­tették a Szovjetuniót, a Pártot és Rá­kosi elvtársat, majd Mihályi Gyula ki- osztota a jutalmakat. Juczi János elv- társ 1000, jd. Jekl József lOOOésHelé- nyi Miksa mérnök 800 forint pénzju­talmat kaptak. Egymásután mondtak köszönetét a megjutalmazó Italt, majd Wébcr Károly párttikár és Hatalmin vállatafvezotő be­széltek az üzem dolgozóihoz. Ugyancsak ez alkalommal osztotta ki ITalahrin vállalatvezető elvtárs a Műszaki Középiskola géplakatos! tan­folyamát elvégzett elvtársak bizonyít­ványát és az ősszel meginduló müve- vezetö és technikusi iskolára hívta a dolgozókat. A Vasutas Sportcsarnokban szántén ünnepélyes keretek között tartották meg a legkiválóbb vasutasok megjutal­mazó s át. Az ünnepség a Himnusz elének!ősé­vel kezdődött, majd Sipőcz Emil elv- társ, területi szervező titkár megnyi­tója után Tarafás elvtárs budapesti központi kiküldött tartotta meg ün­nepi beszédét. Hangsúlyozta, hogy azok részesülnek jutalomban, akik ki­váló munkájukkal a legtöbbet teszik a szocializmusért, a munkásosztály hatalmának megerősítéséért. Kifért am is, hogy felüti a fejét az olyan propaganda, hogy miért nem osztjuk fel a jutalmakat a dol­gozók között egyformán. A^ért nem, mert akik többel járulnak hozzá a szociäJizmos építéséhez, azok na­gyobb megbecsülést érdemelnek. A beszéd iután nagy tapsvihar Kö­zepette osztotta ki a jutalmakat. Radi. Sándor és Panka Ferenc edéayooro- zatot, Blaskovics György rádiót. Gemeiner Ede kerékpárt, Sári Sán­dor evőkészletet és 200 forintot. Nyári József férfi bundát, Markó Antal és Schmidt Katalin női bun­dát, Darazsac Ferenc, Bánkuti Ist­ván és Kövesdi József 800 forintot. Bérces György és Zsebeházi László 400 forintot kapott kiváló munká­jáért. A megjutalmazoffak nevében Zse­beházi Lászió és Gemeiner Ede civtársak mondottak köszönetét a Pártnak és az egész munkásosztály­nak. Piáéi árak Fejeskáposata 120—2.—, kelkáposzta 150—2.—, vöröskáposzta 160—250, karfiol 300—400, katarúbé 120—160, torma. 6—8, zöldbab 120—2.—, paraj 3.—4.—, főzötök 50—70, burgonya 40 —45, uborka 120—2.—, cékla 150— 2.—, zöldpaprika 220—3.—, vöröshagy­ma 40—50, fokhagyma 250—300, ve­gyes zöldség 30—r.0, est ve stetiger i 10 —15, bab t —2—, lencse 200—220, dió 800—1000, mák 500—600, ringló' 100—160, kajszin 120—140, őszibarack 2—360, alma 80—200, körte 80—220, szilva 70—80, szőlő 300—310, sárga­dinnye 1.—2.—, görögdinnye 1.—1.50, tyuk párja 28.—40.—, csirke párja 14.—2S.—; kacsa sovány párja 25.— 30.—, hízott kacsa dnb. 30.—35.—•, sovány liba 18.—24.—, hízott liba 70.— 88.—, pulyka 40.—46.—, tojás 60—70 fillér. Országos vidéki atlétikai verseny Debrecenben A Magyar Atlétikai Szövetség az 1949. évi országos vidéki atlétikai baj­nokság küzdelmeit szeptember harma- dikám és negyedikén a debreceni nagy­erdei stadionban rendezi meg. Hatezer táborban hét és félmillió szovjet úttörő nyaral Sokezer úttörő pajtás nyaral a magyar tenger, a Balaton mellett eb­ben az évben. Vidám táborozásaik alatt sok­szor beszéltek a szovjet úttörőkről, a pionírok­ról, Vajfon ők hol tábo­roznak, ők hogy élnek a nyári hónapok alatt? A Szovjetunióban eb­ben az évben hatezer út­törőtáborban két és fél. millió gyermek nyaral, 'iOő ezerrel több mint tavaly. Az egyik leg­szebb úttörőtábor a Protva partján terül cl. Festői környezetben él­vezik itt a gyermekek a nyár minden őrömét. Szórakozás, játék köz­ben rendkívül sokat fej­lődnek és tanulnak is. A legváltozatosabb játé­kok állnak rendelkezé­sükre, s különösen a sa­ját maguk rendezte elő­adások jelentenek kivé­teles örömöt. Számos lehetőség nyílik itt arra, hogy az egyéni hajla­mok, tehetségek kibon­takozhassanak. Micsuri. nistd, sportoló, halászó, irodalmi, énekes gyer­mekcsoportok alakulnak. Nálunk Magyarorszá­gon fíákosi pajtás viseli gondját, az úttörő/xijtá- sokra és a gyönyörű úttörőköztársaság és út- törövasút csak első ál­lomásai annak a sok szépnek, amit ebben a: országiján fiatalságunk­ért áldoznak. Minden úttörőpajtás hálás is ér­te és jó tanulásával, fe­gyelmezett magatartásá­val bizonyítja be, hogy érdemes erre a sok gondoskodó szcrctetrc. Pajtások, írjátok meg hogyan Kedves Pajtások! Ha­marosan a legtöbb út- tőrőpajtás visszaérkezik nyaralásáról. Ezért pá- lyázatot írunk ki a nyári táborozások élmé­nyeinek megírására. Akár elbeszélés, akár vers formában írjátok le legszebb táborozási élményteket, vagy rajz, fénykép formájában küldjétek be a Szerkesz­tő pajtásnak. Pályázati határidő augusztus 31. Uti feiiikó Múlt Ive fii megfejtések: t 1. írjátok meg, hogy milyen fel­ajánlást tett csapatotok a VIT-re? 2. Erősító a békéért vívót harc nem­zetközi frontját. 3. Komszömolszkáj.i Pr*v;!a. 4. Remélhetőleg. eljön. Uj feladataink: 1. Hány nemzet wesz részt a VIT-en? 2. Melyik századbacv találták fel a gyufát? 3. Ilány nagy pályaudvara van táboroztátok Előre a szép versenyért! Az első három helyezett értékes jutalomban ré­szesül, a többi pályázat­ból kiáUilásf rendezünk szeptember első napjai­ban. Budapestnek? 4. Mi a kfáöinbség a cserkész- az utlörőmozgailom között? Nyerteseink: Komám Zoliéin, Dörömbözö Vera. Kiüti Ernp, Fiókért Zsuzsanna, Vi- kora István', Vékony Sarolta. Üzenetek: Kedves meszesi pajti- sok! Beszámolóboka: megkaptam, jö­vő vasárnap közölni fogjuk. De sze­retném, ha a pályázaton, is nészlven- nőlek. Belvárosi és Szabadság-úti ó'- !ő.rő pajtások! Tf is Írjatok a pályá" zalra hoszabb. részletesebb beszámo­lót. Mindannyi ótoknak jó munkát kíván a Szerkesztő pajtás.

Next

/
Thumbnails
Contents