Dunántúli Napló, 1949. augusztus (6. évfolyam, 177-201. szám)

1949-08-03 / 178. szám

2 NAPLÓ 1949 AUGUSZTUS S Megszilárdítják a szövetkezetekben a szegényparasztság vezető szerepét A Szövetkezetek Országos Szövet­ség« augusztus 7-én és 8-áa rendezi eisö országos küldörtközgyűléeér. A falusi töenogszervcze'ekba tömörüld S7U ezer dolgozó parasztot 268 kül­dött fogja képvisleni. A küldöttek a legharcosablb, l-egáldozatkészebb, » szövetkezeti munkában élenjáró dolgozó 'parasztok közül kerülnek ki, de képviselte.; Jk magúikat a közép- parasztok is. A küLdötdközgyüléfi egyik feladata, hogy a dolgozó parasztság a szövetkezeti központ vezetésére al­kalmas Mwo'őkot válasszon, akik munkájuk ka l_ a mezőgazdaságot, a szocialista fejlődés lálján viszik .előre. Az MDP tavaly júliusban megtar- tett első országos szövetkezeti kon­ferencia: jia óta igen jelentős eredmé­nyeiket ért ei a magyar szövetkezett mozgalom. Megetetem!ettük az egy­séges, általános falusi szövetkezed hálózatot. Kezdetben csak a föld,nélküli parasztság tömörült szövetkezőibe, ma pedig már a termelőszövetkezeti tag­ság 50 százaléka birtokos, dolgozó paraszt. A földmunkás szövetkezetek 425 ezer főnyi tagsága egy év alatt 870 ezerre növekedett, A szöve'lkezelek demokratizálása során az újonnan megválasztott igaz­gatóságok tagjármaik száma irtiintegy 22.000, a felügyelő bizottságok szánna pedig. 17.600, 90 százalékban dolgozó parasztokból tevődik össze és további Üe százaléka pedig ipari munkás és egyéb dolgozó. A küldöttgyűlés föfeladatn a W- meiőcsoporlok fejlesztése. A másik döntő feladat megszilárdSlani a szövet­kezetekben a szegényp&rasz.ság ve- zitő szerepét. A jövőben n szövetkezeti vezető­ket a (szegényparasztság köréből fogják választani. A küldöttgyűlés állást foglal majd a béke ügye mellett is. A küldött­közgyűlésen részt vesznek a Szovj-ct­untában járt parasz'küldöttség tagjai is. Beszámolnak a fejlettebb szocialista mezőgazdaság eredményeiről és a kol­hozparasztok ételéről. Az országos küldöttgyűlés mozgó­sító erővel Ihat a dolgozó paraszf- ságra. A SzövOSz hoz már több munkafcl­ajánlás érkezett a fö’dművesszövetkc- zeleft részéről: több munkáival és az előirányzott termelés túii'eliésí'.éséve! ünncplik a közgyűlést. 1500 fiatal képviseli Franciaország ifjásájái a Világifjűsdgi Találkozón Az a kitörő lelkesedés és szeredet, amellyel a dolgozó francia nép az or­szágban szinte diadalmenetben átvo­nuló nyugatourópai ifjúsági békesiaié^ iái fogadta arról tanúskodik, hogy a budapesti Világifjúslági Tafálko- rón ne-mcsak a francia ifjúság, hanem az egész dolgozó francia nép maga ügyének tekinti. C:ak a francia demokratikus közvéle­mény és a budapesti Világifjúsági Ta­lálkozót előkészítő francia bizottság szoros együttműködése állal vált tehe­tővé; hogy a francia demokratikus ifjú­ság több mint 1500 küldöttel képvisel­tetheti magát a budapesti találkozón, fgy ,a francia küldöttség a ,VIT egyik legnépesebb küldöttsége lesz. A nyugaiteiurópai ifjúság békéstafé tájának franciaországi diadal át ja után Olaszországon' kérészéül vezet az út A stafééa hétfőn érkezeit Modena ha tí’-városba, ahol ünnepélyesen átadta az ifjúság bókeüzenetét tarkáimazó df sros réztokot és a béíkezá-szlókai a.’ olasz fiataloknak, akik azokat énekelve vitték tovább Torino felé. A francia küldöttség már készülő­dik a nagy útra. A párirJ cs páriskörsyéktie'i gyárVáro sok forradalmi hagyományok‘ól álila toil ifjúsága 500 küldöttel képviselte! magát 3 Viiláfgáfjúságü Találkozón. A francia küldőtlséggél két énekkar éf két kul'i'úrgárda is utazik Budapestre Félárú vasúti kedvezmény a Világifjúsági Találkozóra utazóknak A Vii ág if »üs ági Találkozóra utazók számára a közlekedésügyi nániszterium jeJaniiös mesie'.dijkedvezményt nyújt. A kedvezménye, utazásra az. 1BUS/ rronötjegyárodákbaTi, IBUSz pavilonok­ban, vagy gyorsáruntyüjtő képvisele- Vknél, valamint a vidéki hitelszövetke­zeteknél kaphaló igazolvány jogosít. Ezzel az igazolvánnyal a Világifjúsági Ta'álkozó (tartatna alatt a lakóhelyhez legközelebb eső állomásnál Budprstre váltott teljesáru menetjeggyel vissza­felé díjmentesen lehel utazni. Az iga zolványt visszautazáshoz a Világifjúsá- gi Találkozó városligeti kiállítási terü­letén lévő menet jegyirodában, érvénye sitik. Az igazolvány a VIT kiállítás egyszeri díjmentes megtekintésére is jogosít. Változatlan lendülettel folyik a terménybe^ üflés Ebben íz esztendőben csakugyan ünneppé vált j dolgozó parasztsá­gunk számára az aratás és a csáp­lés. Nem volt hiábavaló hatalmai munkája ősszel, tavasszal. A dús termés most már csak­ugyan azok asztalára kerül, akik megdolgoztak érte. Máris fehérebb, jobb, olcsóbb a ke­nyér és népi demokráciánk kormá­nya minden intézkedést megtelt, hogy nagyarányú gépesítéssel, ked vezmények nyújtásával még eredmé­nyesebbé tegye dolgozó parasztsá­gunk munkáját és ezzel könnyebbé, jobbá tegye életét. Ezt tisztán látja a falu dolgozó népe és örömmel ajánlja fel terményeit a dolgozók államának, az ejjete dolgozó nép javára. Az ország minden részében változat lan lendülettel folyik a termény- begyütjés és dolgozó parasztságunk nem egy esetben 400—450 százalékra teljesíti beadáte kötelezettségéi Az USA vezérkari iőniének tárgyalásai leleplezik az amerikai témái politika igazi céljait fjpgafnémeíországta Bradley ás Vandniiberg táborno­kok, valamint Dcniield tengernagy, az amerikai vezérkar főnökei július 30-án Majna-Franiliunha érkeztek. Az ADN hírszolgálati iroda jelentése szarin,: a vezérkari főnökök, Mc .Cloiy nyugateéme'Ofrszagii fő-megbí­zottal N y u-ga t - N ém e í o r szag bevoná­sáról tárgyallak az Atlanti Egyez­ménybe. Az angol—amerikai ellenőr­ző' hivatalhoz közelálló körök szerint tárgyalások voltak annak a lehető­ségéről js- hogy Vjlhelmshavent és Emdent, vala­mint néhány má3 északin tengeri kikötőt ,-az amerikai hedilenge- részet védelmi támaszpontjává alakítják." Szóba kerülj ezenkívül újabb ame­rikai repülőterek építenének ké-rdé *e is. Nyugateuröpai politikai körökben megállapítják, hogy, az amerikai vezérkar főnökének tárgyalásai leleplezik az -USA némoország-i politikájának igazi céljait. N y ug a I -N érne! o rsz ág n a k ugródé s zk á • ul és támaszpontul kell szolgálnia egy új háború céljából. OltfőSier 2; a nemzetközi aSseitepja A párisi békevilágkongresszus ve­zető bizottságának ülésén Gábriel d’Arboussier, a világbékebizót.tság alelnöke kiemelte annak a békekon­gresszusnak jelentőségét, amelyet, a Szovjetunió és a népi demokráciák augusztus végén rendeznek Mosz­kvában. Bejelentette, hogy vala­mennyi amerikai állam részvételé­vel szeptember 5-től 10-ig békekon­gresszust rendeznek Mexico-City ben. A bizottság Louis Saillantnak, a Szakszervezeti Világszövetség fő titkárának indítványára elfogadta, hogy a béke nemzetközi akció nap­ját október 2-ra tűzzék ki. KANNIBÁLOK Aznap előestéjén, amikor az amerikai szenátusban megnyi­tották az ÉszskatlantBpaktum ratifikációs vitáját és Connely szenátor, a külügyi bizottság elnöke, az Egyesült Államok vezető körei nevében égre-föld- re eskiidözott, hogy ez a szer­ződés csakis békés cé’.okat szol­gál, a monopóliumok sajtója e fogadkozásokat sajátságos módon illusztrálta. A „Times Herald“ című washingtoni lap vezércikkében hisztériás módon uszított háborúra a Szovjetunió eilen és követelte, hogy az USA erre a háborúra idejében készül­jön fel. Ebben a cikkben szóról- szóra ez áll; „A Szovjetuniót meg kell semmisíteni, népét mindörökre le kell törölni a föld színéről.“ Oly cinikus mó­don, mint a „Times Herald“ teszi, még a bítlerísta ember- gyűlölők sem merték népírtó terveiket kifejteni. A hitleristák puskatussal vertek agyon cse­csemőket és kemencében éget­tek el öregeket, de óvakodtak attól, hogy ezzel sajtójukban eldicsekedjenek. A „Times He­rald“ azonban így ír: „Mi nem osztunk szét fegyvereket, hogy fiatal emberek öljék egymást. Mi atombombával, gyűjtő- és baktériumos bombákkal megra­kőit repülőgépeket küldünk, hogy a gyermekeket bölcsőik« ben, az asszonyokat és dolgozó férfiakat munkájuk közben öl' jék meg." Lcbct-e szavakat bä' lálai, melyek megfelelően ki- fejeznék a felháborodást az ilyen kannibál! felhívásokon, melyeket ugyannak az épület­nek a falain kívül terjesztenek, amelynek falain belül amerikai államférfiak esküdöznek, hogy „az amerikai népet a béke és a felvirágzás útján vezetik.“ A józan ember azt mondja: a cik­ket elmebeteg írta, Az amerikai kormány azonban nem zárja be az őrülteket, nem hazat rájuk kényszerzubbonyt, hanem vé­delmébe veszi őket. Az Egye­sült Nemzetek Szervezetében a tájékozódás szabadságának vi­tája során az amerikai delegátu­sok minden eszközt igénybe- vettek, hogy megakadályozzák a szovjet javaslatok elfogadását, amelyek az embergyűlölő sajtó­propagandának akartak véget- vetni. És tették ezt azért, mert az Egyesült Államokban az ilyen propagandát azok szít, ják, akiknek érdekük a hábo­rús hisztéria fcllcorbácsolás* egy új világháború előkészítésé­hez. A font lééitélfelésének alanyától tárgya) a Nemzetközi Pénzügyi Alap A Nemzetközi Pénzügyi Alap vezetői tí'kos tárgyalásokat foly­tatnak annak megállapítására, hogy milyen arányban keli. a font­sterlinget leértékelni. Mesnyítik a műszaki főiskola építőipari tagozata Szeptemberben indul meg a műszaki főiskola építőipari tagozata. Az iskola délutáni oktatással három év alatt mun­kásokból mérnököket képez ki és a magyar építőipart szakmailag jó képzelt munkáskádcrekkel iái ja el. Nagy jelen- tösegíí az új isko'a megindítása, mert az építőipar feladatai hatalmasan meg­növekedtek cs az új feladatokhoz egy. re több mérnökre van szükség- A mű­szaki főisko'a építőipari tagozatára az üzemi bizottságok a vállalatvezetőkkel és az önként jelentkezőkkel' együttes megbeszéléseken a vállalat legtehetsé­gesebb dolgozói közül jelö.ik ki a mun­kás-hallgatókat. Ifjabb feUtmap a londoni tőzsdén Nem w®sz srésst cs Szovjetunió a zágrábi kiállításon Titóétknak viselni ők kel! árulásuk összes következni ernyedt. A Szovjet- ún;ó ma bejelentette, hogy a szovjet kér eskette: mi szervek nem vesznek rész', a zágrábi kiállításon. A Szovjet Szövetségi Kereskedelmi Kamara és . a szovjet kereskedelmi szervezetek korábban beleegyeztek abba. hogy részlvegyenek a ikjájfítá- son. A szovjet állampolgárokká I szemben tanúsított durva bánásmód miatt azonban a Szovjetunió kormá­nya utasította a kereskedelmi szer­veket, mondják le részvételüket. A Vatikán lépése sértő a katolikusokra és semmi köze sincs a vallásszabadsághoz A PAP varsói jelentése szerint a kielcei tartományi nemzeti tanács határozatot- hozott a Vatikán leg­utóbbi lépésével kapcsolatban. Á határozat kimondja, hogy a kor­mány nyilatkozata az egész nép véleményét fejezi ki. Ez a nyilatko­zat jelöli ki az egyetlen helyes utat az egyház és állam kapcsolatainak rendezésére. A lengyel munkáspárt, a paraszt­párt., a demokratikus párt és a ke­resztény munkáspárt nyilatkozatot tett, amelyben közösséget vállal a kormány nyilatkozatával. A gyűlé­sen elfogadott határozat megállapít­ja, a Vatikán lépésének semmi köze a vallásszabadsághoz, ellenben a katolikusok vallásos érzületének megsértését jelenti. Koholmányok Truman kongresszusi üzenetében A londoni értéktőzsdén kedden is­mét zuhant az angol állampapírok ár- o’yama. A legtöbb érték új mélypon- on zárult. A keddi árfolyamveszteség ok esetben papironkiut elérte a 25 hi iing'ct. A három és fél százalékos hadikölcsőn árfolyama kilenc év óla a egalacsonyabb. Az Egyesült Államok gépkocsi ki­vitele 1948 e’ső íe'éhez viszonyítva ez év első felében több mint 30 száza­ikkal zuhant. Ausztrália kormánya elhatározta, hogy dollármegtakarítás cc jából tel­esen megszünteti a traktorok behoza- alát az Egyesült Államokból és Ka- ndából. Egy ma reggeli TASzSz-,jelentés ismerteti Trumann kongresszusi je­lentését a Görögországnak és Tö­rökországnak nyújtott segélyek ügyéről. Truman megismétli azt az alaptalan állítást, hogy Törökorszá­got „a Szovjetunió állítólagos fenye­getése" miatt kell támogatni, hogy Görögországot „nemzetközi kommu­nista összeesküvés fenyegeti”. Ezek­kel a nevetséges állításokkal pró­bálja megindokolni az elnök azt, hogy az Egyesült Államok kiképző tanfolyamat létesített a török ka­tonai iskolákban és vezérkari kollé­giumokban. valamint azt, hogy az USA haditengerészete átengedett két torpedórombolót Törökország­nak. Truman jelentésében art írja, hogy a görög szabadságharcosok to­vábbra is jugoszláv területet hasz­nálnak fel támadásaik során. Ez az állítás világosan megmutatja, mi­lyen távol áll a jelentés az igazság­tól. A haladó szellemű amerikaiak elszánt harcot folytatnak a közvéle­mény felvilágosítására. A Tudósok és Művészek Tanácsa sajtónyilatko­zatot tett közzé, amelyben- rámutat az amerikai kormány riadalmat kel­tő hírverésének hátterére - és- fel­hívja az amerikai népet, ne adjon hitelt a „hivatalos rémhíreknek”, ’ Ugyancsak felhívást bocsájtott ki a szeptember 5-én Mexikóban ősz- szeiilő ^ amerikai békekongresszus előkészítő bizottsága. A felhívás a többi között hangoztatja: Amerika népei nem maradhatnak közömbö­sök a háborús uszítással szemben. Egyesíteniük kell erőiket, hogy meg­mutassák elszántságukat a háborús uszltóknak”. M un kúskúderek re seit k az átszervezett építésügyi igazgatóságokat A minisztertanács-július 15-i határo­zata elrendelte,, hogy az építésügy? fő- igazgatóságokat, mint1 a fejlődés álla! túlhaladok bürokratikus Szerveket, augusztus elsejéig még kel! szüntetek A minisztertanács, határozata komoly feladatot jelentett, mert két.hét alait hat főigazgatóságot kellett fe'számo'ni. A fetszámo'ás a kitűzött határidőre megtörtént és va'amciinyr íö'gazga ó- ság — köztük á pécsi’is”"-— augusztus elsejéiéi tény'egéscn is mcgkziip-*.. A főigazgatóság hatáskörét vidéken az építésügyi igazgatóságok . .és az ön- kormányzatok vették át. A minisztertanácsi határozat, 13. pontját ezzel az' építésügyi miniszté­riumi dolgozói a • kitűzött határidőre .végrehajtották. Az építésügyi igazga­tóságok. vezelésével az építésügyi mi­niszter vidéken miuikáskádereköt bí­zott meg. Az új vezetők már át is vetés 'az építésügyi igazgatóságod irá'riyitását. CSAK EGY m A Hungária Vegyi- és Kohóművek dolgozói ' áprilisban 0.3 százalék­kal, májusban 22.2 szá­zalékkal, júniusban 22 százalékkal túlteljesítet­ték és részleteiben is teljesítették a tervet. ság, mint az elmúlt év hasonló időszak á ba n beadott gabona volt. Petőfi- háláin 100. év­fordulója alkalmából n szófiai magyar bizottság kiadta Petőfi válogatón müveit bolgár nyelőén. ■4: edzők fizetését a következőkben állapitól, iák meg: 2000 forint a mesterek, 1500 a szak- okta'ók, 1000 az oktatók és 700 forint a segédok- tűtök fizetése. A finn népi demokra­tikus szövetség lamps’ lében nagy ünnepséget rendezett a finn mun­kásmozgalom 50. évfor­dulója alkalmából. Arab nyelven is ki­adták a Bolsevik Párl Történeté:. je­A vendéglőkben' is le'-zál'iíoti ák a kenyér árát. A tiranai rádió lenlése szerint a 250 mi hó lekes első elbán áflamkötsönt mintegy 4b millióval túljegyez­ték. ‘ Aluminium hónap szeptemberben; lesz Több mint ezer ni üzemi sporttér Lenin“ grádban. Csongrádiul ez étimül b“l végére már tízszer annyi kenyérgabonát gyűjtött össze u lakos­Augusztus hó 7-én és 8-án lesz a földműves* szövet kezetek országos Uiblötl-értekezlcte. Három év alall néiJT ezer ipari tizemet ép1' lettek a Szovjetunió­ban­d

Next

/
Thumbnails
Contents