Dunántúli Napló, 1949. augusztus (6. évfolyam, 177-201. szám)
1949-08-13 / 187. szám
m a pi,o 1349 AUGUSZTUS 13 Tünrésiy javaslat a füldréform és a telepítés befejezésével Sssieüiai kérdések remlezéséril Az országgyűlés íöldmívelés'•',yi, Igazságügyi, valamint pénzügyi jí- zottsága megtárgyalta a földreform és a telepítés befejezésével összefüggő egyes kérdések rendezéséről szóló törvényjavaslatot, azt elfogadta és az országgyűlésnek elfogadásra ajánlja. A törvényjavaslat a többi között kimondja, hogy: Az állam tulajdonába került és birtokpolitikái célra szolgáló, még ki nem osztott ingatlanokat — csereingatlan és házhely kivételével egyéni juttatásra felhasználni nem lehet. Ezek felhasználásáról a földmívelés- ügyi miniszter gondoskodik. Házhelyrendezés céljára ingatlan igénybevételét csak a földmívelés- ügyi miniszter — az építésügyi miniszterrel egyetértésben — rendelheti el. Az Országos Földbirtokrendező Tanács megszűnik, hatásköre a földművelésügyi miniszterre száll át, amelynek hatáskörét az Országos Földhivatal útján gyakorolja. Tanyaközpont létesítésére elsősorban a földbirtokpolitikai célra szolgáló és még ki nem osztott ingatlanokat, másodsorban az állam, a törvényhatóság, a község (város) tulajdonában lévő ingatlanokat kell felhasználni, kivéve, amelyek állami gazdaság céljára szolgálnak. Birtokpolitikai célra igénybevett ingatlan helyett csereingatlant csak olyan dolgozó parasztnak kell juttatni, aki földmívesszövet- kezet tagja lehet. A csereingatlan területe a megmaradt ingatlannal együtt a 25 kataszteri holdat, az ingatlanok kataszteri tiszta jövedelme pedig a 350 aranykoronát nem haladhatja meg. Huszonöt kataszteri holdnál ,nagyobb ingatlannal rendelkező parasztbirtokosnak is lehet csereingatlant juttatni, ha ingatlanát tanyaközpont, vagy közérdekű létesítmény céljára veszik igénybe. A csereingatlan ebben az esetben sem haladhatja meg az előző bekezdésnek megállapított mértékét. Csereingatlant az 1950. évi Július hó 31. napja után juttatni nem lehet. Tanyaközpont, vagy közérdekű létesítmény céljára igénybevett ingatlan helyett azonban az említett időpont után is juttatható csereingatlan. Csehszlovákiából áttelepített és ingatlanjuttatásra jogosult személynek ideiglenesen használatba adott ingatlant és egyéb vagyontárgyat tulajdonába kell adni és tulajdonjogát telekkönyvileg be kell kebelezni. A tulajdonba adható ingatlan területe a 15 kataszteri holdat nem haladhatja meg. A juttatott lakóházak juttatási ára az 1949. évre megállapított házadó-alap forint összegének tizenötszöröse. A házhelyjuttatásra négyszögölen- kint községben 2. városban 4, Budapest területén 6 forint. A házhely árát a birtokbalépéstöl számított tíz év alatt kell megfizetni. A földhözjuttatottat ki lehet mozdítani, ha ingatlanát önhibájából nem maga vagy háztartásában élő családtagja műveli, avagy a juttatási árnak egyévi részletét meghaladó összeggel késedelembe esik. A» or.«sEá^ígyfilca péatelíi ülése Az országgyűlés pénteki ülésén Ga- rai Vera beterjesztette a földreform és a telepítés ’ befejezés összefüggő egyes kérdésék rendezéséről szóló törvény- javaslat bizottsági jelentését. Kádas István a közoktatásügyi bizottság előadója beterjesztette a budapesti műszaki egyetem szervezetének módosításáról, továbbá a nehézipari műszaki egyetem létesítéséről szóló törvényjavaslat jelentését. Az országgyűlés az elnök javaslatára legközelebbi ü ését augusztus 16-án, kedden délelőtt 10 órakor tartja. Napirendjén a budapesti műszaki egyetem szervezetének módost lásáról, a nehézipari műszaki egyetem létesítéséről, valamint a földreform és telepítés befejezésével összefüggő egyes kérdések rendezéséről szóló törvényjavaslat tárgyalása szerepel. Parisban és Berlinben nagy lelkesedéssel vettek búcsút a VlT-re utazó küldöttektől I Cse^szlovákitbsn élő jogaszláv entipnsol felhívása a Tüo-klikl állati terrorja ellen A Csehszlovákiában élő jugoszláv politikai emigránsok csűr tökön felhívást adtak ki minden jugoszláv kommunistához, paraszthoz, munkáshoz és értelmiséghez, hogy csatlakoznak a harchoz, a Tifo- Rankovics klikk áHati terrorja ellen amely kiirtja hazánk legjobb fiait és leányait. Az emigránsok felhívják az egész világ demokratikus haladó közönségét, emelje fel szavát az olyan emberek meggyilkolása ellen, akik a nagy Szovjetunió vezetése alatt áiíó egyesült demokratikus és bé- kefroni ügyéért harcolnak, szemben a terrorista Tito-Rankovics klikkel, amely Jugoszláviát az imperialisták gyarmatává akarja változtatni. ^szeiiSIfüzsssk lila rcnáárségs és n jugoszláv lisztek fcöz&ít A moszkvai rádió jelenti a Triesztben megjelenő Giornali de Trieste nyomán, hogy Cittanuovanál, a trieszti és jugoszláv terület határán összeütközésre került sor Tito rendőrsége és jugoszláv katonák között. Szemtanuk szerint jugoszláv tisztek igyekeztek átszökni Trieszt felé, Tito pribékjei megpróbálták útjukat állni a menekülőknek..|,■ Egész Fiiifcrszüete növekszik ez elégsdel'enség a Fagerholm-kormány ellen A Novoje Vremja „Tapogatózás a válságból kivezető út felé” című cikkében behatóan foglalkozik a finn gazdaságban egyre jobban megnyilvánuló válság-jelekkel. A lap megállapítja, hogy a szociáldemokrata kormány hallgatólagos beleegyezésével általánosan csökkent a munkások reálbére, és a kisparasz- tok jövedetme. Ilyen körülmények között nem csoda, hogy a fiún munkások harcot indítanak bérük emeléséért. Nemrég több, mint százezer munkás képviseletében néhány szakszervezet erélyesen követelte a béremelést. Finn sajtó jelentések országszerte széleskörű sztrájkmozgalmakról számolnak be. A Fagerhoim-kor- mány a reakció szekerét tolja. A szociáldemokraták mindinkább elijesztik tekintélyüket a tömeg előtt, a kommunisták és a népi derao- fáknak pedig egyre nő a tekintélyük. A cikkíró ezután megállapítja, hogy a Fagerholm-kormány napjai már a burzsoá körök szerint is meg vannak számlálva. Ffelreél Is összeomlanak a monarcho-fasíszták támadásai Az ellenség megindította eddigi legnagyobb támadó hadműveletét Vici térségében. Az ellenség az aug. tO-éa és 11-én folyt harcokban 963 halottat és 2490 sebesültét vesztett'. A demokratikus hadsereg tüzérsége az említett két nap alatt két ellenséges repülőgépet lelőtt, hármat harcképtelenné tett, hat ellenséges pán- célkoosit és 4 génkocsit elpusztított. Egy monarchófaslszt.i tüzérségi üteget teljesen inegsemsnlsíiettek. A demokratikus hadsereg annak ellenére, hogy az ellenség tokintéjyes haderőt vetett harcba, nagy elszántsággal és bátorsággal szállott szembe a támadókkal és kemény elleniáma- dá sok kai válaszolt. Az ellenség ezideig harcba vetett öt hadosztályt, egy rohnmosztag- d and Art és száz ágyút, amelyek két nap alatt 150.000 lövedéket lőttek ki továbbá két páneó’os ezredet és egész légierpiét. A monarchófaslszták rohamosztag- dandára különösen veres veszteségeket szenvedett. A demokratikus hadsereg Grammosé térségében sikeres ellentámadással visszafoglalta a Carnosz-hegységtöl keletre lévő magaslati állásokat. Fiorina térségében a monarchofaeiszták két zászlóalja fellázadt. Újabb pé^zSjjvi feolrán/ fjfbénbeR Athéni jelentés szerint ott új pénzügyi botrány iört ki, amelynek főszereplője Diomidisz jelenlegi miniszterelnök. Egyik képviselő felszólította a nénisztcreínökö!, mondjon le, mert adócsalással vádolják. Diomidisz azelőtt a telefontársaság vezérigazgatója volt és abból az időből vádolják adócsalással. A ka'amatai vészbíróság lt görög hazafit halálraítélt, mert támogatták a demokratikus hadsereget. Egina szigetén három demokratát kivégeztek, mert annakidején r'sziveitek a nemzeti ellenállási mozgalomban. 8 suiíiiszteilnnács iialározatei A kormány Dobi István miniszterelnök elnöklésével pém eken minisztertanácsot lariotl. A mintezlerlanács hozzájárult ahhoz, hogy a külügymi raszter a köztársasági elnökhöz főj.erjesztést legyen Szántó Zoltán rendkívüli kövei és mégjbéralmazott miniszternek párisi kövedé történő megbízása iránt. Az igazságügymiimszter előterjesztésére a miniszterta .ács '.őr vény javaslatot fogadott el az alapítványokra vonatkozó kérdések szabályozásárá. A miniszter-' tanát» a továbbiakban 'folyóGgvékéí' tárgyalt. Tízezres tömeg búcsúztatta i párisi Gare de Lest pályaudvarról a világ minden rá-zébő! származó fin - tatoknak Budapestre induló külön vonatát. A pályaudvar és környéke hosszú órákig forradalmi szabadság- daloktól, munkásindulóktól és harsány béke jelszavaktól visszhangzott. A VIT-kiküldőttek búcsúztatására a párisi dolgozók óriási transzparensekkel vonultak fel, „Pária népe soha sím fog az, oradouri hóhérok oldaléra éílaui, hogy Sztálingrád hősei ellen harcoljon!.” „Éljen a budapesti Vílágiíjnságí Találkozó” — hirdették a feliratok. Gaston Monmoussen, a CGT egyik vezetője, rövid búcsúztató beszédében hangsúlyozta, hogy miként a Szovjetunióban, most már Magyarországon is hatalma« lehetőségek nyílnak a dolgozó nép és különösen a fiatalság előtt. Felzengenek a forradalmi dalok Röviddel a majdnem ezertagú francia küldöttség után indultak külőn- vonaton az angol, skót, északamerikai, indiai, pakisztáni, belga, holland, ciprusi, mexikói, portorikói, brazíliai, argentínai, columbiai, ecquadori, bolíviai, venezuelai és ceylon- szigeii küldöttek, A fcldí'zitett két különvonat forradalmi dalok hangjai nielleti egymá-sutáu gördült ki a pály* udvarról, miközben i pályaudvar környékén összegyűlt hatalmas tömeg lelkesen tüntetett a béke és a szabadság mellett. A 750 német ifjút ezállifó külön- vonat pénteken délben indnlt cl Berlinből a VIT-rc. A lelkes búcsúztatásánál megjelent Wilhelm Pieck, a német Szocialista Egységpárt elnöke is, aki búcsúztató beszédében hang súlyozta, hogy a német ifjak magukkal viszik a magyar fővárokba a német ifjúság őszinte óhaját, hogy a többi nemzet fiataljaival együtt a békéért és a népek egymáskőzti barátságáért harcoljanak. Pénteken dléleJQtt 10 óraikor a bukaresti mo-go-soi pályaudvarról elindul Románia 4cS0 főnyi VIT és FVB kül- dötüsége Budapestre. Mihail Sadovwm, a román nagy nemzetgyűlés alcbiöke a budapesti Yilágifjúság,i Találkozóra induló román ifjúsági küldöttséghez üzenetet intézett Vigyék Budapestre a Román Népköztársaság üdvözletét és azt, hogy sikereiket kivárjunk az elnyomói iák felszabadításáért, a szocializmus építéséért és a békéért folyó küzdelemhez — mondja az üzeme’. Újpest készül a megnyitóra iWa mpg öl forint a prémium! A begyűjtés gyors teljesítésé! jutalmazó mázsánként! öt forintos prémium a mai nappal, lejár. Minden gazdának érdeke, hogy amennyiben elcsépelte gabonáját, még a mai napon eleget tegyen begyűjtési kötelezettségének cs még a mai napon beadja „C” vételi- jegyre. felesleges gabonáját is, mert hoinapiól kezdve már csak 2 forintos prémiumot! fizetnek mázsánként. üzletek zárcrája íKjgaszíus 15-in és 20-äa Augusztus 15-én, hétfőn, a zárórakódex rendelkezései.aj eltérően a hét- közeapokra vonatkozó szabályok sze riiu kel! nystvatarlani az egész országban az üzleteket. Augusztus 20-án az üzle eket az egész országiba,:: zárva kell tartani. Kivé'eh képeznek a gyógy, és üdülőhelyeken lévő éleütniszer- és bazárüzletek. Minthogy a következő nrp, augusztus 21-e vasárnap, ezen a napon, az éleim: szer fiz'cehet kivételesen reggel 7-től dél elölt 10-i.g nyitva szabad tartani. Ez a nyitvaiar.ás azonban nem kötelező. O s ■ r o m ú SI a fi © I M«zak'l!indo.»zfánban A 7 északlilndosztáni egyesült tartományok egyes feTÜleiein dolgozó parasztság fellázadt a földesurak kí- inéVlen kizsákmányolása ellen. A Nchru-kormúny ostromállapotot lúr. delcfl ki ezeken a vidékeken. Az elnyomott tömegek elégedetlensége egé-sz Hinűoszlánban nőitőu-nő. A kormány lerrcríntézked és cici: el próbálja elnyomni a dolgozó tömegeit köve'eléseil. Százával vetik börtönbe a haladó politikusokat, a kommunistákat, a munkásokat és a parasztokat. A túlzsúfolt börtönökben válogatott kínzásokkal próbálják mogiörui ökoi. A Delhi-1 szállítóüzemek alkalmazottai sztrájkba léptek, tiltakozásul a kormány munkás- és paraszteHeaies; oolilikája e'Ien Újpest városát és lakosságát érte az a megliiszteltelós, hogy az UTE Megyeri u'cai stadionjában, rendezik meg a Világ-ifjúsági Találkozó megnyíló ünnepségé:. A Város népe határi rian lelkesedéssel készül a megnyitásra, A stadion környéke tairkálik a díszítések tömegétől, de zászlődíszt öltött maga a város is és a lakóházakat is féldíszítették. Budapest utcái: is már napok óla díszt ilk, csinosítják. A házmegbízottak elvállalták, hogy megszervezik a VIT- ünnepségre a csoportos kivonulást. Szombaton estére befejezik a lakóházak ünnepi (líszbeiillöztetését és vasárnap reggelre a budapesti és pestkörnyéki városok feüobogór.va. üdvözlő felára '.okka! várják a világ békeszerető fiataljait Az MNDSZ-be tömörül: magyar rők ország-szerié nagy lelkesedéssel vesznek részt aiz előkészítő munkálatokban. Az MiNDSZ országos központja a kút - ■ árversenyekre kél első díjat" ajánlott fel. a legjobb női kórus és a legjobb női szólóénekes számára. A dolgozók körében ■igeo nagy érdeklődés nyilvánul meg a VIT eseményei ir,án,: s így azok belépődíjat" rendkívül alacsonyan, szablak meg. A résztvevő országok által, rendezett nagyszabású kiállításra 1 forintos, a mozi'bemulaidk árait P?di,g cirill: ár) l, este 2 forintban állapították meg. Katolikus papok iidvözlik a VIT-et A világ ifjúságának hatalmas megmozdulása a béke ügye melle:!, a Világifjúsági Találkozó, nemcsak az if jú- ság és így a magyar -ifjúság, hanem az egész magyar nép s a világ békeszerető -népeinek állásfoglalását is jelenti. Számos katolikus pap is felkeresi üdvözletévé! a VIT rendező bizottságát. Vezér Gyula katolikus lelkész a következőké: írja: „Ali, a IX. kerületi egyházi vezetők, örömmel üdvözöljük a Budapesten rendezendő Vllágifjúsági Találkozót, amely a viiágbéke megvédése jegyében fog lezajlani .Mi, akik a krisztusi megbékélés szent jegyében emeljük áldásra fel kezünket, kívánjuk, hogy ■a Vllágifjúsági Találkozó töltse be azt a .szent hivatási!, amelyet maga elé célul lüzütt ki.” Seres Ferenc plébános így tr a VIT előkészítő bizottságához: „A Vllágifjúsági Találkozó a béke meücíti kláSást jelenti, ezért min! katolikus plébános, üdvözlöm a Világifjúsági Találkozó küldötteit. Munkájukhoz sok sikert kívánok.1“ EilssiísriJk a vármegyéknek jjütsa&m segély ^elhasználását A belügyminiszter most kiadott rendeleté értelmében ellenőrzik a vármegyei háztartások egyensúlyának bizfO' sítása érdekében rendelkezésre bocsátott állami támogatás felhasználását. Ez az ellenőrzés arra terjed ki elsősorban, hogy a kiutalt összegeket * rendelkezésnek megfelelően használ- ták-e fel. A rendelet érteimében szeptember 5-ig jelentenie keli a vármegyék alispánjainak a január 1-től július 31-ig terjedő időre a szükségleti kimutatást. Ez a rendelkezés vonatkozik a községekre is. y CSAK WYMO A rá bob id végi Rába- hiflat Bebrtls Lajos miniszter vasárnap adja ái rendeltetésének, * Ar eddiginél ö/szái- szor élesebb cs részletesebb felvétel készíthető az új fíöntgen-géppcl. * Az ajkai eröniűlclep dolgozói harmadszor, a győri It le horda poszló- gyáv dolgozói negyedszer nyerték el a meg- tiszieUÍ élüzem elmet. * Díjmentes utazás az OMH ál 'al elhelyezett munkavállaók részére. * Schmidt Kiírói íj 72 éves él munkás Less Ilonka, a pécsi Zsolnát/gyár miinkámőjével házasságot kötőit, « San Sebastianbau tárgyalások folynak spanyol é.s amerikai pénzügyi szakemberek közölt. Kiszivárgó hírek szerint az amerikaiak „lehetőségét“ latolgatják, hogyan lehetne Franco.S]xanyo! országának hiteleket nyújtani. Az adóhivatalok már az adó kivetésekor meghallgatják a kiskereskedők érdekképviselőié t. A moszkvai filmszínházakban bemutatták a Dimitrov temetéséről ké. szült dokiiment-filmet. ’A T.e Monde című DP szerint a mostani gaz.- da sági válság a Szovjet' uniót, a néni demokrá* dókat é.s Kínát kivéve. Nyngateurúpa mindéi’ államán. Amerikán p más országokon is végi*' szánt. * Egészségvédelembe O.'iO.OOO forintod ülőit ki az elmúl; hónapba” népjóléti kormány,**' tunk. « A tudományos folil( irntkindó ,YV 100 !n Igáimtól ad ki, a fótit0 iratok részint már tévők, részint újak