Dunántúli Napló, 1949. július (6. évfolyam, 150-176. szám)

1949-07-14 / 161. szám

ms joiros M MAPLÓ $ BIZALMAT ES TÁMOGATÁST a munkásosztály soraiból élre került elvtársaknak! Hogy népi demokráciánk a szocla- Hzmus felé fejlődjék, anak mn’rhatatlan feltétele a munkásosztály szilárd és döntő irálya * hatalomban és kormány­zásban. Mi ennek az útja? Az. amit a kommunisták és a Magyar Dolgozók tPártja a fclszabaduias óta fo'ytat: az- új káderek százainak és ezreinek ki emelésével mondásokat hc'yczni a ve­rető pozíciókba újjáépítésünk, fcj'ődé- •ünk. életünk minden szakaszán Mun­kásokat, akik tudják, honnan jöttek, kiért kell dolgozniuk, akik egyetlen pillanatra sem lesznek hűtlenek osztá­lyukhoz. A harc szívós ezen a fronton is és sok nehézséggel Veflett megbirkóznunk. Sokszor elvtár­sinkkal is, akik nem akarták vállalni a feladatokat, nem gyávaságból, ha­nem túlzott lelkiismeretességből. De egy. re inkább javult a helyzet és ma már a munkásosztály tudja, hogy ez az egyetlen biztosítéka hatalmának, biz­tosítéka annak, hogy kivívott eredmé­nyeinket megtartsuk, hogy azokat to­vább is tudjuk fejleszteni, üzemekből, gyárakból, bányákból és földekről hoztuk az új kádereket és nem csa­lódtunk bennük. Nagyon kevés kivé­tellel -valamennyien megálltak helyü­ket. Nézzünk körül a magunk portáján. Egyetlen hatalmas üzemünkből, a M-ESzH ART pécsi bányákból 105, a MASz-tól pedig huszonhat elvtársat emeltünk ki, hogy olyan posztjára ál­lítsuk az életnek, ahol biztosítania és őriznie kell sokszáz és ezer dolgozó­társa érdekét. Érezzük át mindegyiknél: mit jelent számunkra, hogy ők vannak ott, mun­katársaink, a munkásosztály legjobbjai. Yér a mi vérünkből, hús a mi húsúnkból, hogy munkájuk összefolyik a mi életünkkel, annak job­bá,' szebl>é, biztosabbá tételén dolgoz­nak v:i Iáim en n y ion. Együk pécsbányatclepi bányász elvtárs Tejipari Nemzeti Vállalat élére került Részese annak, hogy a gyermekeink, asszonyok és a munkások megkapják azt a tejmennyiséget, ami kell, az egészséges élet megőrzéséhez és olyan minőségben kapják meg, hogy az hasz­náljon is. A másik bányász elvtárs Terményforgalmi Nemzeti Vállalat se zető.je. Bizonyítékául és biztosítékául annak, hogy a munkásosztály éber és erő&kezii segítsége a parasztságnak osztályharcában. És így sorolhatnánk régig. Kerültek az elvtársak államvé­delmi osztályra, földművelésügyi osz­tályvezetőnek, városi tanácsnoknak, pénzügyigazgatónak. És eljutottak a fiatalokhoz is: Lettek belőlük MINSz és SrlT megyei titkárok, nagy a fiatalság nTCrjen indájukkal, kommunista ön­tudatukkal, képzettségükkel és osztály- hűségükkel. Uj néphadseregünkbe majdnem húsz csapattisztét, 19 törzs­tisztet és politikai nevelőtisztet adtak a pécsi hányák. Munkásasszony került üdülők vezetésélje is, hogy a mun­kával megérdemelt pihenés csak a dol­gozóké legyen, fis mindenekelőtt ők kerültek munkások, munkásnők, a Párt vezető posztjaira, hogy onnan Irányítsák az élet minden vonalát. De nemcsak Pécsett, így van ez a somogyi üzemekben is. Nézzük csak a kaposvári cukorgyárat. Tizenöt elvtárs került innét is fontos funkciókba. Pár lappi: rá tusba, miniszteri titkárnak, vállalatvezetőnek, pénzügyminiszteri tit­kárnak, személyzeti osztályvezetőnek. Ez így is van rendjén. Mégis vé­rük szemben az üzemekben, volt munkahelyeiken sokszor rosszindu­latú suttogás veti fel a fejét. Irigy- któés és acsarkodás. Míg egyszerű dbigozó emberek voltak senki nem f&rodött velük és nem tudott róluk semmit. Most akad valaki, aki tur­kál a múltjában, kákán keresi a csomót, tSlcibál alaptalan és lehetet'en ügyeket. „... Én tudom róla, hogv ez aí előtt... Meg tudod, hallottam ro a » Miért, elvtársak? Miért vannak köztelek, akik nem «ük: meg, hogy nem Kiss János, nem Horvath József, vagv Fekete István ül a pénzügyigazgatói, üzlet­igazgatói, vállalatvezetői munká­ban, hanem ti elvtársak, a dolgozó és a vezetést kezében tartó munkás- osztály. Ez távolról sem jelenti azt, hogy vei tik szemben megszűnt az éber­ség, hogy rájuk nem kell vigyáz­nunk, hogy munkájukat nem kell figyelemmel kísérnünk. De figye­lemmel kísérni és gáncsolni, — az kottö. Ahol hiba van, arra rá kell mutatnunk és ha figyelmeztetéseink ellenére sem javítanak rajta, akkor irtanunk kell a gyomot De addig *®ucs helye suttogásnak, addig pocs helye rágalmazásnak, nincs helye áskálódásnak. Elmegy egy elvtárs az üzemből. Már a búcsúzásnál van valami a levegőben. Egy kicsit ő is érzi. De azzal nyugszik meg, hogy „majd az új munkahelyemen megmutatom, hogy értük dolgozom”. Néha vissza­megy az üzembe, mert azt akarja, valóság maradjon, hogy nem sza­kad el tőlük. Többen dolgoznak ab­ban a műhelyben. Nyolc-tíz elvtárs­sal beszélget kezet fog. Véletlenül kimarad a tize negyedik. Másnap szárnyra kap: .. Azt hi­szi most már mindent elért felült a magas polcra, most már kezet sem fog a munkásokkal!” A másik eset. Kiemelnek valakit. Nem is na­gyon magasra. Egy lépéssel feljebb, mint a többi van. Marják, nyomoz­nak utána, keresik a foltot, valahol, valamit, amivel bebizonyíthatnák, nem méltó arra, hogy ott legyen. Miért? Miért elvtársak? Lehetne hozni számtalan példát. Szomorúan mondta el egy elvtárs, hogy amikor visszament az üzembe, régi munkatársai közül akadtak, akik, mintha idegen tette volna be közéjük a lábát, hallgattak, hidegen viselkedtek. De ez nem volt elég. Amikor elment, egyik valamelyik sarokból utána kiáltott, úgy csípő­sen, szinte belevágva az arcába: „Köszönjük a látogatást!” Lehetne folytatni a sort. De álljt kell mon­dani! Az elvtársak vigyázzanak ar­ra, aki kikerül, akit felelősségteljes posztokra állít a Párt. Figyeljék és bírálják munkáját De építő kriti­kával. És azokat akik becsületes mun­kás vezetőket támadnak, rágalmaz­nak, nézzük meg közelebbről. A frock isia bitangok szemében Jól tudjuk nagy szálka volt mindenütt a becsületes prole­tár, Rajkék és társaik komoly hely­re nem állítottak munkást Ez a munkás vezetők elleni hang, ami itt-ott felüti fejét, könnyen lehet, valami árulótól, a munkásosztály uralmának gyűlölőjétől származik és ezt fújja tovább egyik munkástár­sunk öntudatlanul, de lehet rá pél­da, hogy tudatosan. A munkásosztály vezetése szá­munkra a legnagyobb biztosíték, hogy jó úton járunk. Ezért elvtár­sak, adjátok mindannyian bizalma­tokat azoknak, akik a dolgozó nép­ből, a munkásosztályból kerültek az élre. Lorenz Mária ,Utána néztem mindennek" Kovács elvtárs torija, hogy ai az ajánló kStetossip A pécsi MnyAr párthelylsé- Cében találjuk Jagados elvtársat, amint vizsgálja a beérkezett felvé­teli kérelmeket — Most osztjuk be: mikor melyik ajánlót hívjuk be. A pártszervezet asztalán szép rendben fekszenek az önéletrajzok a felvételi kérelmekkel együtt Kéz­be veszünk egyet a sok közül. B. J. vasmunkás, mólom! lakos felvételét kéri. Alul az ajánló sorai. Két «éve együtt dolgozik vele és úgy találja, hogy munkájával min­dig példát mutatott a többieknek. Lent az aláírás: Kovács Zoltán. — Na, hívjuk fel Kovács elvtár­sat! — szól Jagados elvtárs. Pár perc múlva jön Is Kovács elvtárs. — Mondja csak, Kovács elvtárs, mióta ismeri maga B. J.-t? — kér­dezi Jagados elvtárs. Gondolkodni kezd. — A napra pontosan ne emlék­szem hirtelen, de több mint két éve együtt dolgozunk már. — És milyen munkaerő? Hogy végzi a munkáját? — Jó munkaerő, brigád-tag. A meszesben, mikor a gépjavítást vé­geztük, ő volt, aki a legjobb ered­ményt érte el. — Ez mostanában volt. Hát az­előtt hogy végezte munkáját? — kérdez újra Jagados elvtárs. ILYEN TIMOFEJ BARATOM HAZA AZ ILJICS-KOLHOZBAN Csörgő Kálmán elmond egyet szovjetunióbeli tapasztalataiból-...Hatalmas táblák között robo­gott ve­lünk az autóbusz. A kocsi minden utasa vidáman, beszélgetve tölti az időt. Már mindenki ismeri egy­mást: a békésmegyei termelőszövet­kezeti paraszt a baranyait, a sza­bolcsi gépállomás traktoristája a tolnai parasztot. Olyan mindenki, mintha Isten tudja mióta volnánk agyütt, mintha talán már hónapok óta száguldana velünk a hatalmas autóbusz a gyönyörű szovjetföldön. — Az utasok legnagyobb része az elmaradó tájban gyönyörködik. Mint egy képeskönyv — méghozzá milyen gyönyörű képeskönyv! —, melyet egy óriás lapozgat, úgy tár­ja elénk a szebbnél-szebb képeket. Mindefelé hatalmas, szinte végelát­hatatlan táblák. Úgy. hullámzanak a szélben, mint a tenger, melynek vizét megborzolja a keleti szél. — Most messziről házak látsza­nak. — Biztos ez lesz az — kiált va­laki az autó utasai közül. — A házak egyre közelebb jön­nek, úgy néz ki a kolhoz, mint egy kisebb falu. A házak előtt, a kol­hoz szélén integető, mosolygó em­berek, egyikük a sóval és kenyér­rel. A kocsi lefékez, telve kiván- csisággal leszállunk az autóbusz­ból. Megérkeztünk a kolhozba. Csörgő Kálmán elvtárs | Arcán lát­■----------------------------------szik, hogy eg y pillanatig ismét ott jár az II- jics kolhozban. Látszik, hogy szinte ismét végigéli a fogadtatás szépsé­geit, ismét érzi azt a melegséget, ami eltöltötte őket, mindig, ha ösz- szekerültek a szovjet emberekkel. — Miről meséljek elvtárs? — kérdi csendesen. Annyi minden vnn, amit el szeretnék mondani, ha el kezdek beszélni úgy tornyosul­nak bennem az emlékek. Úgy ér­zem napokon keresztül nem tud­nék kifogyni a szóból. Hisz min­dent, de mindent el szeretnék me­sélni, mindazt a csodálatosat, amit láttunk, mindazt a szépet, amit vé­gig éltünk. Miről beszéljeg elvtárs? — Egy kolhoz-paraszt házáról, egy szovjetparaszt házatájáról? Jó, elmondom, hogy nézett ki az én Timofej barátomnak a háza az II- jics kolhozban. Egyikében lakik annak a tizenhat háznak, melyeket nemrég épített a kolhoz. Az építkezésekhez szüksé­ges téglákat a kolhoz tégylagyárá- ban égették, ami kizárólag a kol­hoz saját szükségletére dolgozik. Az építkezési munkálatokat a kolhoz építő brigádja végezte. A ház előtt szép virágos kert van és a házat élősövény kerítés veszi körül. Két­oldalt virágok között mentünk be az előszobába. — Az előszobából nyílott hakZ!t-------------------------------------- szintén nic gmutalfák, sől azt is mcglkóstoUat. ták, ami a konyhában éppen készölt. a finom palacsintát» Ugyancsak az előszobából nyílnak & többi szobák is. Abban a házban, amelyben én jártam, három szoba volt. Mind a há­rom szoba egyszerűen, de szépen és gyakorlatiasan volt berendezve. Az ember érzése, rögtön az volt, amint egy szobába belépett, hogy nagyon jól, nagyon kényelmesen és amellett kellemesen és szépen lehet ezek kö­zött a falak között élni. — Na és a falak! Minden lakás falán ott találtuk Lenin és Sztálin elvtársak képét a legszebb helyen. A szovjet ember — az volt a benyo­másunk — nem erezné magát jól a lakásában, ha nem volná­nak ott ezek a képek, ha nem te­kinthetne időnként rájuk. Emellett természetesen voltak más képek is: tájképek, csendéletek, sőt szentké­pek is. — Az egyik szobában kis asztal­kán állott a rádió. Ez különben olvan természetes a kolhozparasztok' nál, mint nálunk az, hogy ágy vagy asztal van a lakásban. Egyetlen olyan házban se jártunk, amelyikben □e lett volna rádió. — A szobák világosak, tágasak, a padlójukat színes szőnyegek borít­ják, elővarázsolva a rétek minden színpompás virágát. Az egyik sarok­ban' barnárafényezett állvány, rajta nagy csomó könyv. Ez is olvan be­rendezési tárgy, amely egyetlen kol- hozparaJ»zt lakásából sem maradhat el. A könyvek legnagyobb része szakkönyv, mezőgazdasági dolgokról szólnak. De ott lehet látni a politi­kai, ideológiai könyveket is és ter­mészetesen szépirodalmat. .Ja, bizony nyolcórás munkaidő mellett, igen sokat lehet olvasni. Aztán megnézlüli még a für­dőszobáját - is, majd megmutatta aa állatokat, hogy ha már itt vagyunk, hát mindent lás­sunk a háza körül. Volt tehene, disz­nója, és nagycsomó baromfija... Csörgő elvtárs itt ismét elgondol­kozik. Most azonban nem a vissza­emlékezés fénye színesíti arcát. Most már nem vissza, hanem előre gondol. A jövőre. A saját jövőjére, a magyar dolgozó parasztok jövőjére. Arra az útra, amely efelé a jövő felé vezet Mert senki előtt sem kétséges: a mi jövőnk sem lehet más, mint az az út, amit a szovjet parasztok meg­jártak és amelyen a jólétnek ilyen magas fokára jutottak. — Arra sem lehet semmi ragja# mondani — hangzik a válasz —> mert a lakatos műhelyben az egyik legjobb munkaerő. Mindig leJkdis­meretes volt —Ács Ferenc eTvtárs is biztosít­hatja ... Kézben Bézecetfllka felvétek* jelentkezett önéletrajzát, amiben le­írja munkásszármazását, art, hogy iskoláit nem tudta tovább folytatni, mert szülei anyagi körülményei nem bírták. De tanulási vágya az­óta sem csökkent: a dolgozók isko­lájába jár, pótolja mindazt, amit hibáján kívül kénytelen volt elmu­lasztani. — Milyen tömegszervezet tagja B. J.? — a pértvezetőség mindenre kiváncsi. — SZIT-tag a szak társam — mondja az ajánló —, de egyéb szakszervezeti munkát 1« végzett. — Családi körülményei milyenek? Ismeri' a családját is, Kovács elv­társ? — Hogyne Ismerném! — válaszd. — Becsületes munkásemberek. Anyja, apja párttag és példás csa­ládi életet élnek. Kovács elvtárs itt nem él meg, hanem egyfolytában, minden kér­dezés nélkül elmondja még a leg­fontosabbakat. — Utánanéztem mindennek. Meg­néztem baráti körét, milyen életet folytat, hova szokott járni. És nem csak a dicséretet mond­ja el, hanem a hiányosságokat is. — Ideológiailag nem egészen fej­lett, de képezi magát ezen a téren is, — folytatja Kovács Zoltán. — És megígérte, hogy a jövőben még fokozottabban dolgozik a Pártért Azonkívül megkérdeztem a többi elvtársat é« szaktársakat, kikértem véleményüket róla. Mind azt mond­ják: B. J. érdemes arra, hogy be­kerüljön a dolgozók élcsapatába. Tudom én, hogy milyen felelősség hárul rám, mint az ajánlóra. Énnek tudatában ki merem jelenteni, hogy tűzbe teszem érte a kezem! Befejeződik a beszélgetés. Hivat­ják a többi felvételre Jelentke réti ajánlóit így folyik a munka a bőrgyár! pártszervezetben. Gyári úton állítják elő az épü etszerkezeteket Az ötéves terv során hatalmas fej­lődésen megy keresztül építőiparunk. A terv nagy feladatainak megoldá­sához új építkezési módszerekre vaa szükség. A kézműiparról szervezett, gépesített építőnagyiparra kell át­térni. Az új módszerekre való átté­rés a tervezés racionalizálása, az építés kivitelezésének átszervezése és az új munkaviszonyok megteremtés* útján történik. Az épületszerkezete­ket készen, összerakható állapotban szállítják majd az építkezés helyér*. 1049 telén legalább 50.000 épitőmo»- kás foglalkoztatottságát biztosítják. ÚTTÖRŐNEK KEDVE MINDIG TÓ” szár kiállt, mert szegénykét lerúgták. A második fő­időben Szántó sok földrengést okozott A második félidő közepén a Mecsekszabolcsiak félmázsa vegy­tiszta ruhakefét ettek meg, mert bekapták az egyen­lítő gólt. Ezt a gólt Ciri lőtte, de ezen az estén hízott is vagy két kilót. Tehát az eredmény 1:1. Becsei vezetöpajtás riadót rendel el tiszteletünkre. Pillanatok alatt kolompolás, lábdobogás, a csendes foglalkozásból még „csendesebb” sorakozó lesz. Sárkány Ferenc — a napos — fejcsóválva né* utánunk Kezében tollszár, nagykomolyan néz a vi­lágba, felelőssége és kötelességei teljes tudatában. — Én ellenőrzőm, ki mikor lép ki, mikor jön nwrsaw, ebédhez, riadóra én kolompolok — sorolja fel bokros teendőit, naplójára támaszkodva, a helyzet súlyához illően. Kint a köztársasági zászlónál amit nagyon szé­pen körül díszítettek a pajtások, áll a három raj. Fegyelmezetten, szépen. Ragyog a nap, vidáman nézi őket. Ök is visszahunyorognak. Hamar előkerülnek az élmények, megmásztik a környező hegyeket, ami külön csoda, mert legtöbbjük nem látott még hegyet. És mesélnek a nagy cseres­nyésről, ahonnan megviselt gyomrokkal és fekete szájjal tértek haza. Beszélnek a mecsekszabolcsi pajtásokról, akikkel esténként közös énektanulást rendeznek. — Csuda kedvesek, megszerettük egymást, lesznek levelező pajtásaink is közülük. De nekik) is van ked­vencük, a Gallon pajtás — mondják nevetve —, aki a lánypajtásoktól három kenyeret is kap. _ V égigszalad a rajokon a nevetés, Gallon pajtás is kénytelen vele, bár a füle hegyéig piros az arca. Esténként tábortüzet gyújtanak, körülötte a me­csekszabolcsi és szegedi jyajtások egyforma lelkesedés­sel éneklik a szívnek, fülnek kedves indulót: Úttörőnek kedve mindig jó...” Igen, mindig jó a kedvük, mert büszke, egészséges, boldog ifjúsága ők egy szabad országnak! Tuskés ágakból van kirakva, mégis kedves zöld színe, hajlása a szemnek: „Előre Úttörőtábor”. A kapu fölött ágak, mellette kerítés. A lécek között benézünk, két pajtás fát fürészelget, közben nagy vita folyik a vasárnap lezajlott úttörő meccsről. A szegedi általános iskolák úttörőcsapatainak paj­tásai nyaralnak egy hete a mecsekszabolcsi iskolában. Az egész telep tud róluk, szereti őket. Az MNDSz ass­zonyok, a Párt, a szakszervezet, de még a Meszhart is sok figyelmet szentel a kis vendégeknek. Most csendes foglalkozás volna, így kell írjuk: volna, mert a pajtások „csendes” foglalkozásként éne­kelnek, kergetőznek, fát fűrészelnek. Dekát nem is lenne igazi számukra a táborozás, ha mindent betar­tanának. Olyan jó itt — mondja egy vidám, kék szemű pajti — hogy nem akarunk egy percet se aludni! Három közös hálótermük van. Pokrócokkal, amúgy táborosan felszerelve és — valljuk be — nem éppen „egységes” rend fogad bennünket, ahogy belépünk. Ha nem félnénk a pajtások hadától, inkább úgy írnánk: egységes rendetlenség. Persze ez se lenne egészen igazamért a III. raj szobája úgy dekorációban, mint az ágyaknál is komoly fejlődést mutat. Az ebédlőben Salzer György dolgozik a nagy ügyön: faliújság cikkben próbálja megörökíteni a me­csekszabolcsi úttörőkkel lezajlott futballmérkőzést. „Vasárnap délután fél ötkor kezdődött volna Sze­ged és Mecsekszabolcs úttörői között a válogatott lab­darugó mérkőzés, — áll a papíron. — A mérkőzést nem lehetett azonban pontosan megkezdeni. A két csapat felvonult a pályára — ami meglehetősen üde és felázott volt — és megkezdődött a mérkőzés. A; | első pillanatban mindenki használta a kézi és lábfő­ket, sőt volt olyan is, aki az orrára támaszkodott az esésekben. Szántó járt elől jó példával, mert a ve­zényszóra azonnal lecsücsiüt a földre. A mérkőzés egyforma hévvel és sárral folyt. Az első félidő köze­pén élet-halál harc volt a labdáért. A szünetben Csi-

Next

/
Thumbnails
Contents