Dunántúli Napló, 1949. július (6. évfolyam, 150-176. szám)
1949-07-26 / 171. szám
1n.*0 n-TTPC MÄHO 0* K^mlő féltekkel válaszolt U BanántöH Napló bírálatának jogosságát elismerték és máris n kiláttak a hibák kikiisiöbbSéséhez a ceníráíé dolgozói Július 21-én, a Dunántúli Naplóban riport jelem meg „Így fest az éberség Komlón” címmel. A komlói villamos erőmű dolgozói nevében a vezetőség levelet intézett hozzánk, amit szó szerint közlünk: „Köszönjük a Dunánttúli Naplónak kemény, de igazságos bírálatát. Az erőművet súlyosan bíráló cikkben az erőmű dolgozói nagyon sok igazságot találtak. Valóban voll baj az éberséggel. Az üzem dolgozói közül sokan nem voltak tisztában az éberség fontosságával. A cikk megjelenése után a vezetőség üzemi értekezletet hívott össze, amely értekezlet a cikkben megjelent falták kiküszöbölésével foglalkozott. Kétségtelenül nagy hiba volt, hogy * nem munkaruhába öltözött rajzolgaíó idegenről nem veitek tudomást. Ezt a tényt ar üzemi értekczlelcn megjelentek, beismerték. Hiba volt, hogy a dolgozókat nem világosítottuk fel eléggé aí éberség gyakorlati alkalmazásáról. Azonban voltak a cikkben olyan megemlített hibák Is, amelyekért nem lehet teljes egészében az üzem dolgost, okolni. Ugyanis az erőművet ki- kŐvítjük egy új kazlánegységgei és ezert a eentráié közvetlen közelében építkezések folynak, emiatt nehéz el- lenönzni, hogy ki tartózik oda és ki az idegen. így július 20. előtl az erő- ^*0 területére anélkül, hogy gyanússá yilt, volna bárki bejöhetett, mert az építésnél dolgozók az erőmű területén szabadon 'átjárhattak. Az üzemi értc- prieten elhatároztuk ezt a hibát is ki- •fetvítjuk és másnap hozzá fogtunk az körülkerítéséhez, ami 23-án be h fejeződött. Az értekezlet határozatainak máris komoly eredménye van. Egy példa: í* üzem látogatásra július 23-án megtelem központi vezérigazgató Is csak gazottatás után tudott az üzem terükére belépni. „ke még jobban bizonyítja a növek- éberséget a következő csel: Az *ern vállalatvezetőjének fcilűnt, az adminisztratív vezetéssel megbízott Juhász LásMó gyanús viselkedése. Ez a megállapítás nem is volt alaptalan. A vezetőség a körme alá nézett és rájött arra, hogy Juhász László okirathamisítással egybekölött sikkasztást köveiéit cl 10.000 forint értékben az. üzem terhére. Juhászt rendőrkézre adtuk. Ez .17 üzemünkön beiül történt eset leleplezése is azt bizonyítja, hogy valóban nagy hibát kövein» el, ha nem vagyunk elég éberek. Az ellenség minden eszközt megragad, hogy árthasson nekünk, a dolgozók államának. Sokat tanultunk a cikkből. ígérjük, hogy az éberség terén is Pártunk és annak vezére, Rákosi Mátyás elvtárs útmutatása szerint fogunk haladni. A immkavcrsenyben már harmadszor nyertük el az élüzem kitüntetési, ugyanúgy az éberség terén is az élen fogunk járni! Szabadság! A komlói villamos erőmű vezetősége * Helyes volt, hogy a komlói villamos erőmű dolgozói a bírálat megjelenése után azonnal üzemi értekezlelet hívlak össze a hibák kiküszöbölésére. — Egyesek eleinte rosszul fogták meg a dolgot, azt hangoztatták, hogy a cikk támadás az üzem vezetősége ellen és nem látták mindjárt a bírálat jogosságát. örülünk, hogy a dolgozók megfogadták, hogy ezután az' éberség terén is az élen akarnak járni, ami-nők Juhász letartóztatása máris kézzelfogható eredménye. Mi továbbra is napirenden tartjuk' az éberség kérdését. Kíméletlenül leleplezzük a felületcsségot, a hanyagságot, mert csak egyre fokozottabb fegyelemmel,. leJkiismerefességgel . tudjuk ártalmatlanná fecni a közénk befurakodott ellenséget." Nem elég az éberségről csak beszélni, hanem cselekedni is ke5. örülünk, hogy a komlói eentráié dolgozói megértették Pártunk utasítását és az elkövetett', hibákat öntudatosan leküzdik. „Azt kívánom én, Iván Vosziljevics, füzek a fiagtj, kélziiloclímpl Péos} fiatalok Telkesen készűlöd- Vüágifjúaági Találkozóra. Száz VT0® van ennek a készülődésnek, er- ™ beszélnek a rövid hfrek is, n . * feT tffámankáxok 26 brigádja a aielés fokozásával, 10 á] brigád 'tekkttáidva! készülnek a VIT-re. “ * (}ASopiang gépgyár Ifjúmunkásat 5t) wJé ajándéké* készítenek a VIT resztvovöj számára. De * ^ ' nemcsak r termelésben, sportban tfik" ^ * készülődés, szerdán, osütör- ’ Pénteken és szombaton az Egyelj 1 SJ!orfr®'arnóbban 600 pécsi ifi teszi f*óbs7tu>kAra Harcra Kész mozgalom ^lozrf Oltára fezén síné* lemaradás:' a Országo* verseng második he- "'_>*• a vasutas tánccsoport, szebb- láncokat tamil be he- i/u-Pi háromszori próbával a Világ- Találkozóra. *a',0Tt flttetnek az éhnnn kársán» aj if(k szereifetük és sük JeléüL Az ünnepélyes át4 h adás Petőfi halálának évfordulóján történik, * £C jövő héten lesznek" a taggyűlések, amelyen az ifik megválasztják küldötteiket a Vüágifjúsági Találkozóra. * Nemcsak ajándékokkal, nemcsak a termelés fokozásával készülnek az ifik, hanem őt napos tanfolyamokon foglalkoznak elméletileg is a VIT jelentősegével. A bőrgyárban 65, a Budai II. szervezetben iS, KoUszmüveknél 20, Gyárvárosi szervezetnél 25, Magasépítési NV szervezetnél 50, Sopiana gépgyárban 50 ifjúmunkás hallgatja ezeket a tanfolijamokcrt. * A ,»kokszosok” szervezetténél már meg csinálták * Komszomol-sark ot. Hetenként összejönnek itt a fiatalok és megismerkednek a hős szovjet ifjúság szervezetével, valamennyi ifjúsági szervezőt példaképével 5Í kis hfrek is híven visszatükrözik a nagy készülődést, amely persze nemcsak Pécsett, hanem a falvakban is serény munkálkodásban tartja az ifjúságot. ?rof?t és félnapos kocsi ford liláért 120 percre csökkentik a kirakodási idő! a pécsi ssállítómunkásifk a maguk parasztsága éppen olyan iái éljen, nini amilyen jólétet biztosított Hékünk a nagy Sztálin“ Negyvenkét község dolgozó ftnrnszljni hallgatták Viiíányban Deák Lívia beszámolóját a Szovjcímtióról VUldnykövcsden diadalkapu fogad bennünket: „Éljen a Szovjetunióból visszatért magyar paraszt küldöttség!“ Mintha ez lenne egyúttal a jel zés is, most kezdjük utolérni a mindenfelől Villányba igyekvő kocsikat. Eleinte csak szórványoson találkozunk cggyel-eggycl, aztán hét-három, majd négy öt cs még több kocsiból álló fellobogózott, jelszavas karavánokat hagyunk el. Végül teljesen le kell lassítani, most már csak lépésben tudunk haladni a sok kocsitól és a köztük cikkázó kerékpárosoktól. Villány előtt a kocsisor minduntalan megtorlódik, gyalogosok, kerékpárosok állják cl az utat. Hatalmas tömeg igyekszik mindenfelől: negyvenkét község dolgozó parasztjai a villányi járásból, a mohácsi, siklósi és pécsi járás szomszédos községeiből, hogy meghallgassák Deák Livin elvtársnő beszédét, a világ legfejlettebb mezőgazdaságáról, a szovjet mezőgazdaságról. X’ <5s közlekedési se.géd*^ték ?k vas^rnaP délelőtt megbe- "f-^3*a'''at a három és fé!napos p u'° megyalósilása érdekében. r^rrvuta^f' a csoport titkára ^«Sok Jí'l arra’ hogy a szállító niun- '*®*s*ót ■ a ,0rt am‘*<(!r a vasúi ki ad la a dul^j.. n«ev és félnapos kocsifor- ketp,. , .^'ndent elkövettek annak si^ behajtásáért. ’Pert 6em akarunk elmaradni, v4r,. a . í_ • milyen nagy jelentősége Hiába fr,la ■°.!n félnapos fordulónak. So?r,.a --'f meg a vasút minden dol- ^Ifé-jük^7 ereJ^b ha mi nem állunk 1 ^értjl i , ®é? érde’-’v 10la rmmkástáreait: a-"i feladják-el a 120 perces ki- és berakodást időt. A vasutasok kiküldötte szeretette! köszöntötte a pécsi szállítómunkásokat, akik öntudatos munkásokhoz méltóan segítségükéi ajánlották fel a nagy cél megvalósításához. — A 120 perces rakodási időnek nem szabad levegőben elhangzott szóvirág- dák lennie. Ez komoly munkavállalás, amellyel -a szállítómunkások pécsi csoportja példák mulatott. Több értékes hozzászólás után a taggyűlés egyhangúan, megszavazta a 120 perces ki- és berakodási időt, melynek végrehajtása nagy lépést iog jelenteni a három és félnapos kocsi forduló felé. leadnak, de láttunk olyan juhot, mely 17 kiló .gyapjút adott- a, kolhoznak. Az állattenyésztés állatorvos felügyelete alatt folyik, az istállók kivétel nélkül betonozottak. a gépek villanyerőre vannak berendezve, villannyal fejnek és a takarmányt kps- kényvágányú kisvasúdon szállítják az állatoknak. Láttunk olyan tehenet is, amely évi 14.000 liter tejet adott. — Malma, ola.jütöjo, gépműhelye, saját péksége, téglagyára van ennek a kolhoznak, saját áramfejlesztő telepe, mely jövőre már azt is lehetővé teszi, hogy még a lakásokat, is villanyárammal fütsék. Mint egy hatalmas vártorony emelkedett a' siló, biztató jelképéül annak, hogy sikerülni fog a kolhoznak megvalósítania tervét: két év alatt háromszorosára emelik állatállományukat, Sajót házában, a saját kony báján A Sztálin-kölhöz 'után az Ukrajna- kolhózról beszél'Deák elvtársnő,majd a Budjonnij-kolhózról, aztán gép állomásokról, az arató-cséplő kom bajnokról, amelyek még a tarlóhán fást is elvégzik, különböző gépekről, amelyek lehetővé teszik, hogy például hatalmas tengeri és napraforgó táblák kitűnő termést adjanak anél kül, hogy emberi kéz egyetlen kapa Nyolcezer van a téren, midőn Tlan- kó János elvtárs, a Magyar Dolgozók Pártja baranyamegyei szövetkezeti fedelöse megnyitja a nagygyűlést. A gyűlés résztvevőinek tapsa közepette kéri fel Deák Líviát, a Magyar Dolgozók Pártja baranyamegyei szervező titkárát, aki a Szovjetunióban öthetes tanulmányúton vett. részt, hogy tartsa meg beszámolóját. Deák elvtársnő beszámolója elején arról a hatalmas!, támogatásról szól, melyben a szovjet nép a felszabadulás óta részesítette hazánkat s most lehetővé tette, hogy 80 magyar pa.- raszt öt héten kérésztől tanulmányozza mezőgazdaságát. Elmondja Deák elvtársnő a szovjet, emberek nagy vendégszeretetét, szívélyességét-, mely megnyilvánult mindenhol, ahová csak megérkezett a paraszt- küldöttség. Azután Moszkváról, a szovjet nép szívéről, az újjáépülő 60 kilóméteres hosszúságban elhúzódó Sztálingrádról, a már teljesen újáépiilt gyönyörű Leningrádról beszél. Mélységes o*, ndben hallgatja a nagygyűlés nii:.<résztvevője szavait. Még feszültebb lesz a figyelem, amikor a kölhózokrél kezd beszélni. — Tizenegy kolhozt, négy állami gazdaságot, négy traktorállomást és négy tudományos intézetet látogattunk meg utunk során — mondja — és amikor láttuk azt a. minden emberi képzietet felülmúló fejlődést, amit a szovjet mezőgazdaság megtett, ököíbeszorult' kezünk arra gondolva, hogy milyen hazug rágalmakat mert- terjeszteni nálunk az ellenség erről a mezőgazdaságról. A szovjet ember megváltoztatta a természetet — Láttuk a »Sztálin kolhózt. a Szladszki pusztán. Ezen a vidéken télen 40—50 fokos hideg van, nyáron 30—40 fok a meleg és a 35—36 fokos forró szél apró homokot hordva kiszárított mindent a földből. Rendkívül kevés csapadekot kap a környék, ennek is legnagyobb része a nyári úgynevezett „fekete,l viharral“ esik le. Nincs ideje a földbe beszivárogni, hanem lerohan, magával sodorva azt is, amit esetleg még a szél és a forróság meghagyott. Itt azelőtt sokan nem tudtak 2.5—3 mázsás átlagtermésnél jobbat elérni. Ezen a területen most virágzó mezőgazdaság folyik. A Sztálin kolhóz- ban tavaly 17 mázsás átlagtermést értek el holdanként, de voltak olyan területek is, melyeken 35—40 mázsás volt a.z átlagtermés! Itt láttuk, hogy ;i szovjet ember miként változtatja meg a természetét, miként kerekedik föléje. Több száz kilometer hősi- szúságú erdösávot létesítettek ezen a területen, két-három kilométer távol- .ságra egymástól, .amelyek felfogják a szelet -és biztosítják a reggeli harmatot. Ezenkívül — mivel hogy minden csepp víz drága — hatalmas medencékben fogják fel a lefutó esővizet, hogy növeljék a- talaj nedvességét. Természetesen a medencéket sem hagyják kihasználatlanul: virágzó halgazdaságokat létesítettek bennük. . — 250 holdas gyümölcsöst, telepítettek, öntözéses kertészetet rendeztek he azon a területen, melyen hajdan a legsilányabb gyom is alig maradt meg. A kolhoznak ma 852 marhája. többszáz lova, 2697 juha rengeteg baromfija és 185 család ínéhe van. A kolhóz pénzjövedelme a múlt évben meghaladta a négymillió rubelt.. — Rendkívül fejlett az állatié n vészt és is a Sztálin kolhozban. Tubáik átlag 8—10 kilogram gyapjút. :s' -zárná érdeklődőket vágást ?s tett volna bennük, Astáo: á szovjet emberek, a kolhózparasziok mindennapi életéről szóL, a kolhoz- parasztok házairól, amelyekbe szabadon, tetszés szerint bemehettek, & melyek mind rendes bútorokkal, sok virággal, sok könyvvé,!, rádióval bizonyították a kolhózparasziok nyugodt, vidám életét.. — Találkoztunk olyan kolhoz- paraszti,al is, aki tavaly autót vásárolt, — folytatta. — Ebből is Iáiszik, hogy a kolhózok parasztjai milyen jól élnek. Tiszta, rendes ruhákban járnak, az asszonyok különösen szép, fehér ingrállat viselnek és kivétel nélkül fehér kendőt, mely vagy tíz évvel inngfia.talit ja valamennyit ... Az asszonyok mosolyogva hallgatják Deák elvtársnőt. Hangosan felkacag mindenki, amikor a reakció meséire célozva így folytatja: — Próbáltunk egész utunk alatt legalább egy csajkát találni, de meg kell mondanom, ,ncm sikerült A kol- hózparasztok szép fehér tányérból esznek, melyből soba-sem bányzik a hús. Több esetben megleptünk egy- cgy családot ebédelés közben. Az ebédeket, minden asszony a saját lakásán, a saját konyháján főzte. — Minden családnak saját, háza; van, mindnek van tehene, sertése és korlátlanul baromfija. Mindezek a bútorokkal együtt, saját tulajdonit képezik, melyek természetesen örökölhet ők is. Az öregeknek — azonkívül, hogy házuk, kertjük, állatuk rendelkezésükre áll, — a kolhoz nyugodt megélhetést biztosit. De ugyanilyen gondoskodás történik a gyerekekről is, akiknek minden knlhóz- ban szakképzett nevelőnök ép gyönyörűen felszerelt, ovodi.k, napközi otthonok állanak rendelkezésre. Bármennyire is keseregnek esetleg a mi reakciósaink, a gyerekeket ffenkisem szakítja el erőszakkal szüleiktől. ,,Elmondhatják odahaza“... — Végezetül az önköltség kérdéséről akarok szólni. Számtalan kolhoz- paraszttal beszéltünk — mondotta Deák elvtársnő — volt köztük olyan is, aki bevallotta, hogy vonakodott annak idején belépni a kolhozba. ..Ma már bosszankodva, nevetve gondolunk vissza erre az' időre“ — mondották nekünk és egyöntetűen állították, hegy a szovjet, állam a nagy Lenin és Sztálin elveit maradéktalanul végrehajtotta és semmiféle kényszert nem alkalmazott velük szemben. „Csak a bolond ember makacsolhatja meg magát és hunyhatja be szemét, a kézzelfogható eredmények előtt, csak a kuláík érdeke a dolgozó parasztok megtévesztése“ — ez a véleményűje a koltiozparasztok- nak. És hozzátették: ..Mi pedig sem bolondok nem vagyunk, sem pedig a kulákoktól nem hagytuk megtéveszteni magunkat.“ — Hadd idézzem egy kolhóz- paraszt szavait, aki, amikor feltettük a kérdést, hogy mikor volt jobb. most vagy akkor, amikor még saját egyéni földjét művelte, a következőképen válaszolt: „Elmondhatják odahaza, hogy nem vezet más út a parasztság felemelkedéséhez, mint a föld társas megművelésének útja. Azt kívánom én, Ivan Vasziljevics. hogy a maguk parasztsága éppen olyan jól éljen, mint 'amilyen jólétet biztosított nekünk a nagy Sztálin.“ Deák Livin elvtársnő beszámolójáért Tompos József 15 holdas középparaszt. Villányból és Szabó József újpetrei újgazda mondottak kő szünetet a dolgozó parasztság nevűben. Hangsúlyozták, hogy magukévá teszik a hallottakat valamennyien és ebben a szellemben fognak dolgozni. Ezután került sor az ajándékok átadására, melyeket a Szovjetunió parasztságának és ifjúságának, Sztálin és Rákosi elvtársaknak küldtek a. nagygyűlésen résztvett községek dolgozó parasztjai. \ A gyűlés után Deák Livin elvtársnő megnyitotta a parasztküldöttség útjáról felvett, fényképekből rendezett kiállítást. Végigvezette a nagy- az egé*z termen, részletesen megmagyarázta az égve* képeket. Délután sport.- és kultúrműsorral ért véget a nagy nap, melyről minden résztvevő azzal a meggyőződéssel távozott: valóban nincs kivezető más út, csak az önkéntes szövetkezésen alapuló, nagyüzemi gazdálkodás útja, mely egyedül képes elvezetni a do’gozó parasztságot a jólék liez, a felemelkedéshez, a kultúrához. Nyaralót létesílenek Slkaüdón a feányászgysrekek részére A meszestclepi bányászszakszervezet nyaraltatni kívánja az általéno. i-koíá aisó osztályaiba járó tneszestelopi báni ászgyerekeket. Sikondáb találtak.egy villát, amely két cv óla leljegcn üres. Sikerült megtudni, hogy az egy Bányai nevű sornogymegyei malomiulaj- donosé, aki azonban az épületet nem használja semmire sem. A szakszerve' zet már hetek óta kilincsel, hogy d villát a nyaralíatás idej-cre igénybe vehesse, de eddig sikertelenül. A főispán most utasította a mániái jegyzőt, hogy a villát közigazgatási úton vegye igénybe a bányá'szgyerekek nyara Itatás ára. A mozik mai műsora Ä P O L X* © 2?-éig Pamiri sakálok A sziklás ösvények banditái Előadások: 5, 7, 9 órakor. P ü R & 2?-é;g Hatalmas szovjet film Az őserdő rejtelmeit kutatja fel: íz écsán váeéera harc a pápuák világában El fiad ások 7 és o Arakor setaue