Dunántúli Napló, 1949. június (6. évfolyam, 126-149. szám)

1949-06-02 / 127. szám

1949 JŰNTug % NAFLO r*#******?!«r3 Jól dolgoznak üzemeink-4 brigádok, élmunkások és újítók segítették elő a termelékenység növekedését A pécsi üz«aek legutóbbi térmejéei Mentéseiből biztató és igen komoly ©unkára való képet kapunk, amely ©egmytatja, hogy az államosítás óta eltelt egy év alatt üzemeink eddig nem tapasztalt fejlődésen mentek át. •Sorravéve az üzemeket, elsősorban A MAGASEPITE5! NEMZETI VALLALAT sésta! tűnnek szembe 1.600 főnyi mun­kásával. Ez a szám azt jelenti, hogy a Magasépítési Nemzeti Vállalat meg­alakulása szinte tökéletesen fels?ámolta te építőiparban még tavaly is;'erősen: jelentkező munkanélküliséget. Nem ki­sebb fejlődést mutat a Nemzeti Vá'Oa- l*t által előállított termelést érték sem, »mely februárija még csak 400 0Ű0 íc- ilr.t körül, mozgott, áprilisban pedig már meghaladja az egymilliót. Igen jól mu­tatja ■ a munkások munkakedvét, és az építkezések olesóbbítására irányuló tö­rekvést az, hogy az egy munkaórára eső termelés értéke a februári 11.10, fo­rinttal szemben áprilisban már 13.20 fo­rint. A SZÉNBÁNYÁK ADATAIT Összehasonlítva az derül ki. hogy a Mecsek kerület bányái a MESZKÁRT bányáknál eredményesebb munkát vé-. gtznek, mert míg a MtSZHART ba- Byáinál sem az összes széntermelés, Jem az egy órára eső termelési-érték- nem éri el az előirányzatot, addig a Mecsek-kerület bányáiban mindkét té­nyezőt túlhaladták. Ezzel szemben áll egyrészt az, hogy a MESZ HART bá­nyáinál a létszám is kisebb az előirány­zatnál! másrészt’': ‘ az, hogy a MESZHART bányák termelékenységi előirányzata magasabb. AZ ELSŐ PÉC5I BŐRGYÁR termelésének összes értéke az államo­sítás előtt havonta 3 és félmillió "forint körül mozgott, míg ma'ennek közel másfélszerese: az idei első , évnegyed átlaga havonta 5 millió forintot ért el. Az egy munkaórára eső termelési ér­ték az államosítás előtt 31 forint volt, rftig ma 39—50 forint között váltako­zik. A múnkaslétszám az államosítás egy éve alatt 594-ről 637-re emelke­dett. A ZSOLNAY-GYAR az államosítás előtt havonta egymillió forint értékű árut termelt. Az idei áp­rilisi jelentésben már 50%-.kal több, másfélmillió forint" szerepel. A termelé­kenység értéke ez alatt az egy év alatt 9.34 forintról 14.67 forintra emelkedett, a 'munkáslétszám pedig 587-röl 658-ra. A PÉCSI KOKSZMÜVEK havi’ össztermelése 1948 áprilisával szemben negyedniHliós emelkedést mu­Ezek as ■ adatok kiüön-külön és összesen is bizonyítják fist, hogy a munkások vezetése alatt nagy lejtődet indult _ts.es -* f-remefebeu. A gyárakban termelt összes áru értékének általános növekedése a többtcrmelés egyre nagyobb növekedését, a termelékenység javulása pedig a■ brigádok, élmunkások cs újítók tevékenysége folytán egyre eredményesebbé váló munkát szemlélteti. Y&gül valamennyi adat együtt azt bizonyítja, hogy a 3 ■ éves terv 7, hónappal korábbi befejezése már nem lehet kérdéses és az ötéves terv megkezdésére az ipari termelés minden vonalán biztosítani tudjuk -a szilárd alapot. tat, a további adatók azonban azt mu­tatják, hogy ezt az emelkedést a Koksz- müvek csak a munkáslétszám 208-ról 327-re emelkedett, addig a termelé­kenység a régi szinten maradt, sőt 2 %-os csökkenést is mutat. A SOPIANA GÉPGYÁR fejlődése is kézzelfogható. A leégett gyárban nehéz körülmények között dol­gozó munkások szép eredményeket ér­iek el, .1948 augusztusa óta több, mint 50%-kal emelték az összes termelés ér­tékét. A gyárban dolgozó munkások száma ez alatt az idő alatt, áprilisig 45-tel emelkedett. Végül meg kell emlékeznünk a PANNÓNIA SÖRGYÁRRÓL, amelynek termelési adatai nemcsak a Sörgyár munkásainak jó munkáját, ha­nem, a dolgozók áltaiános életszínvona­lának emelkedését is mutatják. A Sör­gyár ugyanis a tavalyi, államosítás előtti évnegyed havi, kb 300 ezer forint értékű sörtermelésével szentben az idei első évnegyedben két és félszer anv- nyit, 850 "ezer forint értékű, sört ter­melt. ^ Eltűnik r köbméter viz, ez okozza az átmeneti vízhiányt 4 dÍFÓSa kiiavítya a kikát Sürgősen megalakítja a munkástagozatot X DfiPOSz p-edíg »essz« elm»- a hozzáfűzött várakozások- tót KttfitoBsan érezhető volt, horn’ « ^mVáAtanczat, a mi erősségünk n falna mén mennyire nincs a MFOSz-han kiépülve'", StrcpniK elvtárs, s terehegyi PEr OSz termelési ■ felelő: «. eayuMal hályj MDP titkár is, megáll ennél a résznél. Lassan teszi le az újságot és ágy néz" fel róla pár pillanahivi vá­rakozás után Hetesi Antalra. — Er a mi gyengeségünk is — szó- lal-jpeg végre. ff árusán ülnek" a kis szobában: -hopnik dvtárs. a párttitkár. Hetesi 'Wárs és Farkas Lajos, a TtEFOSz «lufiké Összejöttek, hogy együtt be­széljék meg Rákosi elvtárs beszédét a riasztások kiértékeléséröL A saját körségüjere vonatkozólag ugyan már ‘'fcblesetben megtették ezt. deliét ér- ' V- hogy ez nem elég. tovább keld néz «tik, a • falujuk határán. V — Bizony elvtársak ez nálunk is «■ha . -ismételi me* mégegyszer r!ropnik elvtárs az előbb elmondotta- «Ü ' Pont nálunk nincs még mindig «úgya munkástagozat, ahol olyan sok 1 úfeíiiási Ü iga*« van bPopnik ah. tvják. Ha valahol, akkor Tereli«- szükség »an a munki',tsgn$atT3 b'^a még ezenkívül az olyan község vanyáJban, ahol olyan kevés fcild»t Róttak volna ki a földreformban. Jktt itt. Mindő-sze 25 holdat.. így az- y1 még sokan vannak, akiknek sern- *’ földjük nincsen, de sokan vannak (vinok is, talán még többen, akiknek ugyan egy-két holdjuk, de az nem '!? a megélhetéshez: el kell még- mrl- "* napszámba is menniök. VT Hát nem is szabod megelé- erhi az. eddigi eredményekkel — tovább a szót Hetesi clvtérs. ■ 5,/> hogy a Péfosaiak már 65 fr5 van, annak eflenerc; hogy a jkj'-fnaJr is, meg az Ufoszriak is tagja volt annak 'ide- VvSi; ß te8Z- közóppsrasz; M sikerült megértetnünk a i, s?: jelentőséget, és nw már ők ,t ^űak vannak, mint Uich Pé- F" Szabó Isfvánné meg pausz VltU- , oe ez még mind nem r'é'.g. van a mankástagoeétra. 3St hogy a szegényparasstság a ma­gáénak érezze szervezeteinket. Hetes! elvíárs csöndesen beszél s míg a szavak peregnek ajkáról, eszébe jut, hogyan járt őis •47-ben az egyik kulákkal. Amikor elment hozzá a szerződést alá­íratni, először azzal tért ki, hogy „megbízunk egymásban.” Hetesi eívtárs ugyan nem bízott meg benne és egyre csak járt továbbra is a nyakára,, de he! papír nem volt, hol még tinta, úgyhogy •' végül csak elmaradt a dolog. Ez lett. aztán a veszte: a napraforgöszárral, a szalrnával s még isten • tudja - mivel rövidült meg. Erre és a hasonló számos esetre gondol, ami vele és: kivétel nélkül minden ter.ehegyi nincstelennel. elő­fordult, amikor a munkástagozat- ró! beszélget Aztán a nétr.etaiiyar nyelv űekre, akik a községben van­nak s akik még ma is elmennek kollektiven aluli : bérért dolgozni. Csendesen peresnek a. szavak a "kis szobában. Érzik mind a hár­ma!», hogy miről van szó. Érzik. Pfagy fsa básű felvon ülő sí fis kultúrműsort rendes n pécsi, ifjŰMiu A közeljövőben lebonyolításra kerülő hatalmas ifjúsági me gmosd úl ások ta­núst'1 ják azt a komoly szerep'!, a-mc Ivét ma az ifjúság a demokrácia épí- tés&Hen, a béke tábor erösilésében és a munkásmozgalomban betölt. Az ifjúság egyik • nagyarányú meg. mozdulása lesz a június 6-i júrtiáiis, amely országszerte az ifjúság ünnepe "esz. Városokban és minden faluban kqr.noiy és vidám műsor számokkal tar* .'dióit touHúrelcjadásokal rendez a De- niblfratikus Ifjús-ág Vi'ágszö'vétsége. Pécsett június 6-án délután a De- mekratikur, Ifjúság Világsrövelségé 4'égrehajtóbizo::ságának kirendeltsége rendezi az ifjúsági megniozdutäsokat, amelyek során hatalmas. felvonuláson, kultúrműsorokban mutatja meg az ifjú- - áj a békéért és; a sz.ociaizmuséri ví­vott: harcra való felkészültségét és vi­dám bálokon ünepli meg a választás aíáit szívvei-lélckkei végzett munka eredményét. ^ortaéoyforgelnií Nemzeti Vállaletpak, Pécs, a kövefkozó tárgj"akta ■v«n arüksétlE: (‘Se^efmerlsg, Küttnár-resto, felcjíát, *5^1aclttcisve«ierí fcesssu síöchor íssisrócsőí. steoher (ziékstyrdli foíswlTB»érIe«i' A, és kosarak Tvú láng »akiké! r«i>4«!Jtezn»k. "iíeliák fel árcefjclölesoel » N^T^ytorgalmi' N. V ku-ecdellségének, Pécs, Sréch*nyi'»4r 13 ^ hogy milyen foatos a munkastagiv zat megalakítása, hogy a kulákság kizsákmányolásának kitett földtelen munkásolvon segíteni lehessen, hogy létrejöjjön a mezőgazdasági mun­kások harci szervezete. Az idő cgvre jobban elörehale^. Lassan elsötétednek Terehegyen az összes kis ablakok. Egy helyen vi­lágítanak még sokáig bele az éj­szakába, ahol három parasztember hajol az asztal fölé. Három paraszt- ember, aki a raunkásíagozat fel­állítását tárgyalja. Pécs riros lakossági egykét nap óta izgalommal tapasztalja, hogy a vízcső ok szolgáltatása néhány órára megszűnik. Az ügyben kérdést intéz- :ünk a közüzemek vezetőségéhez, amely meglepő dolgokról informált bennünket. Arról van ugyanis rzó. hogy naponta 1000 kőmóter víz tűnik el ismeretlen úton. Ez a vízmennyiség egyezik a legújab bin feltárt tortyegói kút teljesítmé­nyével. A legutóbbi esőzések jóté­kony hatását mindenki számításba vette éppen ezért találták furcsának a csapok lezárását. Étesülé.-ünk sze­rint nem vízkorlátozásról van szó, hanem arról, ki kell nyomozni hová tűnik e! naponta 1000 köbméter víz. A vízmű dolgozóinaik brigádjai jár ják a város körzeteit és a liárvazeió- kek lezárásával próbálják sna^hUggS tani nincs-e valahol komoly cs-írepo­dés. A vizsgálat annál fanto.:3.hb, mgjri még élénk emlékezetünkben v.«n « Jókai-téri úttest beotmlása. A gyaniJ szerint most is hasonló jelenségről van -zó, nem lehetetlen, hogy egy főcső repedése valamelyik pincét tölti meg vízzel, vagy egy úttest nuá lyén mos magának utat. Az. 1000 köi*- méter víz elvesztése a jótékonyán és hasznosan felmelegedő időjárásban, a korai kánikulában komoly veszteséget jalcnL De még ennél is jelentősebb az a ve­szély, amit, az ismeretlen helyen tutv, ködő víztömeg okozhat. 1 bSrg?ári betörő és blotársai a munkásbíróság eleit Szerdán délelőtt kezdte tárgyalni a munkásba rosig a pécsi Bőrgyárat két éven á; fosztogató beiőröbanda és or­gazdáik bű ügyét. A tárgyalód emuit az érdeklődő közönség zsúfolásig meg­töltőbe, sőt sokan be sem férlek. A tanuk személyazonosságának mrgá'la- pitása után az eisőrendü vádlott. Farkas Róbert beismerte, hogy álkulccsal járt be a Bőrgyár rak­tárába és onnan rendszeresen hord­ta a különböző bőröket és ezjze! több mint félmillió. forint ér­tékben károsáloita meg a Bőrgyárai. A lopott árut aztán, továbbadta Mi­ll áiykó Lajos, az ,egyelőre szökésben lévő Répési János, Mandák Isván pé­csi cipészeknek. Azonban nemcsak pécsi oipcszck, hanem budapestiek1 is vásár ölt ak a lopott bőrből. A továbbiak sorári küyiLgúfot! Mas. dák István, Becier.cz Árpád, Fesyss Árpád, Vincze Imre, Borsai János, Kók­ler Károly és Ricz János cipészek valamennyien elismerték, hogy vásároltak a bcrböL de azzal védekeztek, hogy neos tud* iák, hogy az lopott áru. Farkas Ró­bert:.é, az elsőrendű vádlói: felsség« vallomásában azt állította, hogy a bő­rökről , nem volt tudomása, csak ogy a'kaionimal emhlette a férje, hogy bő­röket adott el cipészeknek. Gresa Tilvof vallomása szerint szintén nem tudott semmit a bő­rökről. A bíróság a vádlottak kihallgatása után a - tárgyalást fé&eezaájjtotU. Mau csütörtökön reggel SéS 9 órakor foly­tatják az érdekes ügy tárgyalását. Pénteken szakszervezeti kuli űrnap lesz Pécsett Június 3-án, pénteken rendezi a szakszervezet nagy aktíváját, a szak szervezeti sajtó és a munkáskultúra jegyében. A nagy aktíva délután 5 órakor 'kezdődik és az elnöki megnyíló után Köves András, a Szakszervezetek Oiszágos Tanácsának kiküldötte tart előadást a szakszervezeti sajtó és el- sösorban a Népszava szerepéről, majd az előadást hozzászólások követik. Az aktíva után a szakszervezeti mű­kedvelők ma gasszin vonali ki»’.íjÁri»íf­sort rendeznek. A kulturC-ttsocbac a legjobb szakszervezeti knltüregyiútp. se k lépnek fel, a Magán alkalmazottak zenekara, a Vasú!ásol: lánccsoportja, a Hívatásos Zenészek zakszervezo'e közismerten, kitűnő zenész« és a Bőr­gyár tánccsoportja. Kiss Károly a „Beszélgetés Leninnel" c. verset sza­valja és a műsort konfereálja. BOSTA SZIVÉBE ZART A a izl(/£fii>(U'őiJ Az- Alájos-utca vasárnap dél- I utáni csönd fél ■ vidám zsidón- gás verte fel. A pártszervezet vezetősége, o. Szigeti MSDSz asszo­nyai- és SZÍT-istái szálltak autóra, hogy elegei tegyenek annak a ked­ves meghívásnak, amit Rosta köz­ségből kaptak. "ás '58 tagú- gárda 45 tagja asszony és leány. De ott- van közöttük a do­hány gyári zem-kar háromtagú rósz- lege ‘is és az amúgy is lelkes hangu­latot még as ő muzsikájuk is fo­kozza. Száll a dal és száll ói út pora régig a siklósi országúton. Aztán a döcögős földút következik, a.utóde- fékkel st'dyosbitva és a vidám csapat egy órás késéssel beérkezik Rostára a v-ölguben fekvő kis faluba, amely netr lakossága jórészt elunta a. kod. vés vendégek varasát és szétszéledt Tár perc múlva azonban újra együt volt. mindenki, sőt a. környező közsé­gek fiataljai is. A szigeti, kultúr gárda gyors kezekkel színpadot rög tömött a félszer alatt és változatos műsorral szórakoztatta a bostatakat. Egymás után peregtek a rövid szín darabok, népi. táncok cs népdalok. Azután került sor a kírándu lás tulajdonképpeni céljára Arról voií szó, hogy a bős taiak MXIDSz csoportot akarnak ala ldtani. Pártszervezete nincs a köz ségnek és addig nem is lehet, amíg a tagfelvételi zárlat tart. A bostaiak nehézen várják ezt az időpontot, de legalább MNDSz csoportot akarnak addig is. A műsort, követő gyűlésen nagy érdeklődés mellett meg is ala­kult a- boskii a^sjonvok MNTlíz szervezete 30 taggal. Elnöke Major Bélánét. titkárrá Viczen Máriát vá­lasztották meg. A választás eredményeiben megmu­tatkozó fordulatra Bosta Is igen büszke, mert náluk sem volt egyet­len szavazat sem a Népfront, ellen. A dolgozó nép hívó szava eljutott Bostára bekötőút és íelefon nélkül is. Ez a hivó hang munkál most to­vább a bostaiak lelkében, amikor megalakítják az ásszonycsoportot és ha minden jól megy a közeljövőben már az MDP pártszervezetet is. Az MNDSz alakuló gyűlésének határo­zataként dísztáviratban üdvözölték Rákosi Mátyást és az MNDb'z köz­pontját. Az a lelkesedés, ami Piákosi elvíárs nevének említésekor felzúgott a hallgatóság körében, kétségtelen bizonyítéka annak, hogy Bosta igen közel került a népi demokráciához. A műsor és a gyűlés után tine, és nagy baráfkozás kö­vetkezett a falu és a város frő- zött. Különösen nagy sikere volt Mih.al.ovi.cs Jánosáénak a szigeti MS'DSz 70 éves, de egyik leglelke­sebb tagjának. .1 bős fai öregasszo­nyok nieg/ia*atodtak Mihalovi.es néni beszédétől. A táncolásban a helyzet úgy adódott, és rém is véletlenül, hogy a bostaJ lányok pccsf szitistdf> kai, a pécsi lányok pedig bostai epo­szotokkal táncoltak. A vagy beszél, getésekben a. bostaiak kinyffvánUot- fák, hogy népenavelő csoportokat kérnek, a szigetiek pedig megfogad­ták, hogy máskor is elmennek Ros­tára. Az este hirtelen érkezett el és nagyon nehéz volt- az elválás. Őse­gek, fiatalok baráti öleléssel búcsúz­tak egymástól., amikor ct pécsiek fel­szed ctózköd lek a teherautóra. A bgs- taidt megígérték, hegy a látogatást a. Szigetinek legközelebb már ók adják vissza,. Felvirágzott szeke­rekkel jönnek be Pécsre és. elözönlik az Ala.jos-v.tcai pártszervezetet. A szi­geti MNDSz-ben és pártszervezetben még most is a gyönyörű bostai ki­rándulás hatása alatt áll öreg ét fiatal. A aiozik mai műsora RPObhO A hrereltui és vidámság fii ír» ja-* Páris és tavass Előadások 5, 7, 0 órakor ÜRÍFlF Staton Zweiy i iloghirá regraye Hyattalaa szív Fősz.: Lilly Palmar, Albert LÍ£vqb FIGYELEM! Két én felárai nvaaor Előadások 6 és f£l 9 árakor P fi H X A tiszta művésziét filial* 5 mintafipi kenyér Fős terepbej;'. raohary SCOTT és Bßttv FIFLD Előadások 7 és 9 óraLpJ' Sréftidn esetén o ** ótíü előadás « kertben!

Next

/
Thumbnails
Contents