Dunántúli Napló, 1949. június (6. évfolyam, 126-149. szám)
1949-06-11 / 134. szám
m június & sápié Újabb autobuszkörjárat indul A TettyeJíörnyéki és a Szabadság-utcától nyugatra elterülő városrészek lakóit kapcsolják be a forgalomba A Széchenyi-tér és s MÄlT bérház kizőtti útvonalon nemrégiben auto- tajszjáraíot indítottak. Ezt a járatot iéfcfótől kezdve kiegészítik és szerre, ithben kapcsolják be a város közlekedési hálózatába. Pénteken déleiéit ■észtvetlünk az az új Járat próbaútján, A Sséchenyi-tésrtöl indultunk fél 11 ínkor és az Izgalmasok utcáján, Rá- :&cb és Szabadság úton át. befordultuk a József Attila utcába, a Hul- únfüidö elágazása után, az Aidjnger :teo6, majd a Tompa Mihály utca tórát vertük fel. Portalanítani kell as utcákat A porfelhők az utóbbi keskeny utca lyjtott ablakain begomolyogtak a Igákba. az ajtókon keresztül pedig a hdai tartózkodók menekültek ijedten legközelebbi házba. Ezért sürgésen legjegyezzük, hogy a város műszaki gyosztálya által egyes utcák olajjal történő portalanítására tett ígéret beváltását időszerűnek tartjuk. iasonW a helyzet a Mártírok útján *■ A1 főpályaudvar érin lésével a Va- út utca félé vettünk irányt átdö- ogve a Itónm-térea. Szándékosan asznál tűk az „átdöcögés" szót, mert Mártírok útja és a Lenin-tér útteste lehető legrosszabb állapotban van, tárcsák a Vasút utca. Essüpkhe sem A hogy az állomás-épület előtti térig és a Vasút utó hepe-hupjaiért a Áros vezetőségét hibáztassuk, mert jól adjuk. hogy azokért a MÁV felelős, melyhez a város vezetősége eddig asztalon Intézte az átíratok tucatjait z út és a tér megjavítása ügyében- Mártírok útját azonban sürgősen seg ken javíttatnia a város vezetőA mozik mai műsora HPOLIiO Jani us 9— 29-ijs; nyári szünet URANIA Johann Strauss víjághirfi operettje Denevér (Fledermaus) SZÍNES FILM Bolváry Géza rendezése. Előadások * és 8 órakor. P A B K Johann Strauss vilAghfrfi operettje Denevér fFledermaus) SZÍNES FILM Bolváry Géza rendezése. Előadások 7 és 9 órakor Szépiáé mrtt* a * árai eKadés * kertben] HERMÁK* össztánc R Munkáfihasxinóban MA jégének. Az autóbusz ezután a Bajcsy Zsilinszky utcán, majd a Rákóczi úton át az Irányi ttániel-téren és Majo- rossy Imre utcán át a Tettye alá, a végállomáshoz érkeztünk. Elkészült a 20-ik autóbusz Elmondhatjuk a járatról, hogy úgy a Tettye körüli, mint a Szabadság utcától nyugatra elterülő városzrésze- ket bekapcsolja a város életébe. Úgy tervezik. hogy a Járatokat a végállomásról fél és egész óránként indítják. A Vasút utcán áthaladó kocsinak csatlakozása lesz a temető felé és Pées- szabolcs felé. Viszont az állomásról podgyászaikkal a Tettye alatti városrész felé igyekvők .1.20,Ft-ért és kényelmesen juthatnák el céljukhoz. Az új járat beállítását a 20. számú autóbusz elkészülése tette lehetővé, amelyet csendben adtak át a forgalomnak. A „18“ és „19“ jelzést fenntartják annak a két autóbusznak, mely a „Gero“ és „Rákosi“-buszokhoz hasonló remek kivitelben augusztus 1-re lesz készen. “Xif fajZ (L o/uul ő tztíjzlő ? Túlteljesítik a normát és jő eredményeket érnek el az anyagcsökkentésben a HAMERU-GY^ RRTnÁniht „írja meg elvtárs 1” Ez a két. felszólalás az újhegyi, párt napon hangzott eh de hasonló nem egy akadt másutt is. Nem túl zds, ha azt állítjuk: ez a hangulat általánossá lett, a választási munka óta üzemeinkben. Felállt, az újhegyi falujárók vese- tője, Czárt elvtdrs: „Elvtársam, a választási, munkában sokat jártunk falura. Olyanok közt. akiket annakidején Barankovicsck annyira becsaptak. Azt mondták a falusi dolgozók, majd meglátják, hogy most a választás után mi is így csinál lutik-e, otthagyjuk-e őket, Mi megígértük, hogy sűrűn meglátogatjuk őket. De most kevés a jármű, azt. kérjük: adjanak az elvtársak járművet, hadd menjünk ki legalább most, vasárnap. Addig is, míg ki nőm. jutunk, írják meg, élvtárs, hogy nem felejtkezünk mag róluk.“ Aztán. Lajtai elvtárs is elmondta, hogy a falujárás, a dolgozó ptaraszt. ság közt. végzett, fel,világosító munka olyan népszerű, hogy szinte veszekszenek: ki menjen ki. A városi pártbizottság valamelyik pártnapra kiadta: kérdezzék meg, ki akar menni falujárásra vasárnap, mprt kell ISO ember, — jelentkezett rtí , több, mint 400. Nem csoda, hogy nehézségek vannak a. jármüvekké),. De addig is, amíg derék falujáró elvtársaink, akik egyetlen vasárnapjukat is pártmunkára, fordítják, kijutnak a községbe, addig is megírjuk: nem hagyták cserben a falu népét. Nem azért, kommunisták, hogy az adott, szót megszegjék, ,hogy kötelességükről megfeledkezzenek. Tie megírunk hozzá még mást is. Azt, hogy a falu dolgozói ne higy- jék és persze már nem is hiszik, hogy csak akkor dolgozik értük a a. munkásosztály, ha, falura, megy. A munkások itt benn is értük küzdenek, munkahelyen, és azután, ha esztergálnak, szenet, bányásznak, vagy ha szemináriumon a politikai vezetés tudományát tanulják. Téptük dolgoznak és hogy jól végzik kötelességüket, arra bizonyíték ez a négy és fél, esztendő, ennyi sok nagy sikerünk, amit az ő vezeték síikkel harcoltunk ki. „Ezen brigád tagjai úgy minőségi, mint az anyagcsökkentés terén munkájukkal a legjobb eredményt érték et“ — olvasható a falon függő jelentésből a Hamerli kesztyűgyár bejáratánál. Ahogy a terembe lépünk, rögtön szembetűnik a piros vámdojzászló, ami a jó munka dicséretét hirdeti. A zászló körül négy asszony dolgozik, fürge mozdulatokkal varrják a kesztyűket —• Bizony meg kellett dolgozni a győzelemért — mondja Géczi. elvtársim, a „Lasch“-brigád vezetője és büszkén mutat a győzelmet jelentő zászlóra. Szemükben megcsillan az elsőség büszke öröme, amint a zászlóra tekintenek, jó munkájúk eredménye, amit. az anyagosökkentés terén értek el a többi varróbrigádot megelőzve. — A brigád 12 főből áll — kapcsolódik a beszélgetésbe Hillebrandtné, aki szintén brigádtag. — Miudany- nyian megdolgoztunk a kitüntetésért. A „Lasch“-brigád volt a legeredményesebb a gyárban működő többi btjgád között az anyagcsökkentés terén, mert az egy pár kesztyű meg- varrásához előirányzott 30 méter cérnából csak 23 métert használtak fel ée minőségileg is jobb eredményt értek el, mint a múltban. A brigád a jövő hónapban is szeretné megtartani a vándorzásziót. Fogadkozik is a brigád minden tagja, hogy övék lesz a győzelem. — Minden igyekezetünkkel azon leszünk, hogy továbbra is a zászló nálunk legyen — mondja Fridi elv. társnő —, aki gyorsan illeszti össze a kesztyűk ujjait, mert amint, mondja» A normát az egész brigád 104 százalékra teljesíti. — Pista, vigyázz, ue lép] rá. mert minden darabra szükség van -r hangzik fel a figyelmeztetés a gyár szabászra üholyében és Kóta elvtars óvatosan felemeli a földre ejtett bőrda- raíot. Az asztalokon nagy halomban hevernek a különböző bőrökből kiszabott kesztyűk. Kótai elvtárs az egyik asztal mellett fürge mozdulatokkal méregeti a bördarabot és nézegeti, hogyan lehetne kiszabni belőle egy kesztyűt Munkálkodása sikerrel jár és örömmel mondja társainak: -r- Megint sikerült. Sokszor hangzott el ez a két szó az elmúlt hónapban, amig a KótaiMUNKASOK! ÉRTELMISÉGIEK! Folyó hő 12-én, vasárnap <j« *• I® órakor a DR. DOKTOR SÁNDOR KULTÜRHAZ udvarán, az MDP, a Szakszervezetek Országos Tanácsa Baranya vtn. megyei titkársága, valamint a Magyar- Szovjet Társaság NAGYGYŰLÉST tart. — A nagygyűlés keretében GALLO ERKÖ «Ívtárs, a Nyomda- és Papíripari Dolgozók Szakszervezetének főtitkára Vt előadást: „A SZOVJET SZAKSZERVEZETEK 10. KONGRESSZUSA ÉS SZOVJETUNJOBEU TAPASZ TALATAT címmel A nagygyűlésre szeretettel hívunk minden dolgozót! ^igvar Dolgozók Pártja Szakszervezetek Országos Tanácsa Városi Bizottsága Baranya vm. megyei titkársága brigád első l^fct a szabászmühely töb- bi brigádja, között — IS agy harc folyt az elsőségért — mondja Gadó István, aki lelkes munkájával sokban hozzájárult a nagy eredményhez. Mindegyik brigádtag lelkesedéssel beszél a, múlt hónap csatájáról, mert ez az első eset hogy elsők lettek. Közös munkával sikerűit elérni az ifjúságból álló Kótai brigádnak az .előirányzott anyagot bárom százalékkal lecsökkenteni, a,mi igen jelentős eredmény. De nemcsak hogy vigyáznak a szabásnál, hogy a bőrt legjobban kihasználják, hanem összegyűjtik az összes használható bőrdarabo. kát és azokat íb felhasználják akesz- tyüvarrásnál. v A verseny tovább folyik a gyárban és izgatottan tárgyalják a brigádtagok, hogy kié lesz legközelebb a vándorzászló. Az elóirányzottnál tobh „saját ház41 épül a bányavidéken A közelmúltban megindított „saját, ház“ építési akció iránt mind nagyobb az érdeklődés. A „saját házat" az állam építteti fel, a tulajdonos pedig mintegy 25 éven keresztül havi részletekben fizeti ki a ház árát az államnak. Az akció keretében elsősorban az él- munkások, . spkgyennekes családok építtethetnek házat. Az akció szervezői június folyamán a ' „saját 'ház” típusterveit bemutatják a dolgozóknak. Előreláthatólag egy típus „saját ház” 20 —30 ezer forintba kerül. ÜNNEPÉLYESEN FOGADJÁK KI ÜDÜLŐ-SZÁLLÓBA BEUTALT MUNKÁSOKAT Vasárnap érkezik a mecseki Üdülőszállóba 80 beutalt munkás és ezzel a munkásság végleg birtokába veszi a Mecsek legkorszerűbb és legszebb üdülőjét. A 80 munkás megérkezésével kapcsolatban Pécs dolgozót hétfőn, IR- án délután ünnepélyes fogadtatást rendeznek. A fogadtatáson résztvesz Aczél György elrtárs, a Magyar Dolgozók Pártja baranyamegyei titkára, dr. Tamás György« elvtárs, az országos fürdőügyi központ vezetője, a város és megye közigazgatási és pojiti« kai vezetői, a pécsi üzemek munkásai és a szakszervezetek kiküldöttel. Az ünnepélyes logadtatás után. a bányász-zenekar, a VAOSz énekkara, a Vasutas-tánccsoport és számos más szereplő részvételével kultúrműsor! rendeznek. A hétfői fogadtatást meg* előzőén vasárnap délután 6 órakor a. bányász SzlT ifjak adnak műsort as Üdülő űj vendégei tiszteletére. Befejeződött átköltöztetése a Röviden hírül adtuk már, bogy az egyesített közüzemek igazgatósága átköltözött a Zótyom utca 2. szám alá, elfoglalva azokat a helyiségeket, amelyeket jó néhány éven keresztül a Közellátási Felügyelőség vett igénybe. — Régebben a vízmű igazgatását intézték ezekből a helyiségekből. A közüzem Igazgatósága a városi vfllamosmü államosítása után ki kellett, hogy költözzék. A régi helyiségeket most teljesen és Pécs városához méltó módon karba- hclyezték. Falakat, ajtókat átfestették, a pénztárat folyosón helyezték el egy üvegfal mögött a Közüzem Zólyom-ufcába A költözködés már az év elején mejj* kezdődött, a vízmű műhelyeinek a szomszédos régi gyárépületben való elhelyezésével. Ugyanitt kapott elhelyezést a város köztisztasági üzeme is. —• Tillai elvtárs, munkás aligazgató kíséretében megtekintettük az igazgatóság elhelyezését és megállapítottuk, hogy az mintaszerűnek mondható, kg- ajtókra a napokban szerelik f^l a táblákat, bogy a közönség könnyedén megtaláljon minden irodát. A közüzenj Igazgatóágának négy telefon fővonala és 10 mellékállomása van. ff Á dolgozó nép rendjét védjük" . Tíz perc az Agoston-téri rendőrőrsön h;-_pmfitnáirara mm r régóta halogattam, Az első Érkötési bi^pngitvájrgra mm tzök- ségern. Már régóta halogattam, mert emlékeztem még a múltról, hogy mennyi szaladgálással járt annak idején ennek a megszerzése. Most már azonban nem halaszlhattam tovább. Annyit tudtam, hogy űrlapot rendszeresítettek erre a célra. Megvettem hát egget és ezzel felszerelve léptem be az. Agoston-téri rendőrőrsre. Tíz percet töltöttem az őrszobán, ebbe beleszámítva a léprsőn való felmenést if, a tíz perc a következőképpen telt el. percben belépek a kapun, lassan megyek félteié a lépcsőháziján, ar. első emeletre. A lépcsőház falán feltűnik egy részlet: hatalmas Lenin, Sztálin és Rákosi képek néznek rám ízléses keretből. Aztán belépek a őr- szobára, ahol az első perc hátralévő része még eltelik azzal, hogs1 előadom jövetelem okát Szabadi János főtörzsőrmester bajtársnak, az őrsparancsnoknak. A második és harmadik percben az őrsparancsnok a kérelmet vizsgálja és ezalatt időm van szétnézni a szobában. Neon tudtam hirlelenében, hogy mit is nézzek meg. a főfalon levő ólomkrls- tályból összeállított gyönyörű Kossuth- címert, mely alatt üveglapon tükröző betűkkel van felírva: .Éljen a Párt“ vagy szemben a legénységi ágyak felelt kivilágítható rendőreimért, „A dolgozó nép rendjét védjük” felírással. 8 negyedik | perc még mindig ériéi telik el. Nézem a gyönyörű dekorációt, a felírásokat, Lenin. Sztálin, Rákosi. Kossuth, Táncsics, Kádár képeket, melyek szép keretben, ízlésesen ethe- Ivezve díszítik a falakat, egy nagyon szép táblán Ady: Csillagok eúUaga c. Ez azonban versét, egy másikon * „Rendör-tízpa- rancsolatot“ a vidám, élénk, kifejezően dekorált faliújságot. Az ötödik percben veszem észre, hogy Szabadi bajtárs már készen van a munkájával, de nem szól, hagy gyönyörködni. Már * hatodik pweien járunk, amikor önkéntelenül is kiszalad a számon sz 'elismerés: Hát ez gyönyörű. Erre már Pálinkás szakaszvezető bajtárs is felfigyel. — Tetszik elvtárs? — kérdi várakozással. Később kiderül, hogy ő az őrs versenyfelelőse és a dekorációt is ö irányítja. már belenyulik a hetedik percbe, amikor is Pálinkás elvtárs, aki most pihenőben van, kérdésemre elmondja, hogy az összes pécsi őrsök versenyben vannak egymással. A versenyt a vasúti és az Agoston-téri őrsök egyszerre indították el és pontjai között a fegyelem, a szolgálat pontos és lelkiismeretes ellátása a politikai és szakmai képzés mellett igen nagy súllyal szerepel a dekorálás. A nyolcadik percben Pálinkás bajtárs még elmeséli, hogy nézett ki az őrs régebben. A villanydró- tok mindenfele lógtak, mert nem voltak beépitve a falba és a bútorok is kopottan, foltosán fogadták a látogatót. Ma ez már csak emlék, minden ragyogóan tisztán, újrafestve csillog. a saját, erőnkből, a saját leleményességünkből — mondja a kilencedik percben Pálinkás elvtárs. És mindez Még ugyanebben a percben néhány szó a munkájukról. Az együk; legnagyobb kerület az övék, ahol túlnyomórészt munkásemberek laknak. — Látja elvtárs — mondja Soós bajtárs — ez a tábla egész éjjel világít A ki vflági tható feliratra mutat: „A dolgozó nép rendjét védjük”. És mi azt akarjuk, hogy necsak nekünk világítson, hanem a mi munkánkon keresztül az összes dolgozónak, hogy 5 értük vagyunk, az ő rendjüket védjük. * Az órámra nézek. Már tíz perőt itt vagyok. Sietnem kell. Igen, igen» majd behozom a megcímzett borítékot. Hisz ez csak nekem lesz jobb. A rendőrség minden további utánjárás nélkül el fogja küldeni címemre az erkölcsi bizonyítványt. Másrészt viszont kár. Mert akkut, mikor nézhetek itt megint szén Olcsó szíVvetkesEeli szakkőnyrek A szövetkezetek vonalán eddig alfc voltak megfelelő inagyar ezakköiiy- vek. Most ezen a téren is hatalma* fejlösiéí! mutatkozik, merti a szöfvet' kezeiügyi minisztérium és a SzöVQSz lapja, & „Szövetkezet" kiadásáltwus megjje'ent a „Szövetkezetek Kiskönyvtára ' sorozat első háTom könyve, amis követ számtalan gazdag tartalmú gyakorlati és elméleti tudományos mű. A szövetkezetek vezetősége és tagsága a mezőgazdasági szaktudás L az összes gyakorlati és etaáleji 1 ismerőieket könnyen «IsajéctíQMrtJaoz i olcsó, 80 filléres köayvtfc íévéa.