Dunántúli Napló, 1949. június (6. évfolyam, 126-149. szám)

1949-06-01 / 126. szám

ttJONEUS L NAPLÓ 5 Érdemes takarékoskodni, nnál nagyobb lesz a nyereségrészesedésünk! Ikjjal keveredik a csurgó izzadtság i élmezteleijül dolgozó munkások tes- i, amin: a fojtó melegben a nehéz íekakat” emelgetik. Nem közönsé- s fazekak ezek, hanem vastag, erős tbói készült hengerek, amelyekben ctejosmagfoó! kipréselik az olajat, súlyuk sem megvetendő, ezért nem annyira emeSk, mint inkább csúsz­dák az olajtól síkos vas-sineken az Í ik prés.ől a mátsiltóg. Justus Olajgyárban folyik ez a nény munka.- Amíg nem feltörik államosítva — »dja Tomola elvtárs, az egyik pré- 15, — addig nem volt ennyi rmin- tk. Januárban, mikor a Justus úr ft még itt, sortra bocsátó ía ei az em. Jakét, a végén már csak 18 maradt, tóta megindult a munka és mo6t már 1 nwrtkás dolgozik bárom váltásban. Justus úr kivonta tőkéjét a gyárból Az 6 szájából ez igen egyszerűen ingák. Megállapítja, hogy ez örtént 1 mos: ez van. — A mostani beszámolót, ami az só negyededről szól — folytatja tyanilyen hangon — mátr Románcz ‘'társ .tartotta, a vállala.viezető, aki kig i:t dolgozott közöttünk. Csak az baj, hogy nálunk nem vol. nyérc- Igosztás. Nem volt. De nem azért, mintha «tus Ólajgvárban nem dolgoztak vol- * becsületesen a munkások, hanem *ört, mert Justus úr, a tulajdonos fúr togas módon igyekező t kivonni tő­rjét a gyárból. Nem vásárolt nyers- tyagot, csaik eladta a kész olajat, énkásoka: meg azzal áltatta, hogy az Ham nem utal ki számára magot. — ízel az indokkal bocsátóra ei a mun ;fcck nagy részét is. A másik mod­oré meg az volt, hogy nem fizette 1 a tavalyi számlákat, s mos' az, ál- 1;nasilás u án derült ki, hogy meny- *i adósság maradt kifizele lenül. A dolog úgylátszik Czink Gyöirgy elvtársat is érdekli, mert közelebb jön a csattogó gépek zajában, hogy job­ban halija a szavakat. — Tavaly még a Justus úr zsebé­nek spóroltunk — szól a .árgyhoz és hangjából haragot érzünk — becsüle­tesen dolgoztunk, igyekeztünk olcsón termelni, a vége az lett, hogy engtem is elbocsátottak, csak mos. van két hete, hogy visszakerülhettem. — De azért ez a becsapódás —• ve­szi ál újTa a szót Tomola Károly — ez nem vette el a kedvünké, attól, hogy továbbra is azt nézzük, hogyan lehet többet, jobban és olcsóbban ter­melni, meri ezután már nem lesz, aki lefölözze a hasznot. A köve kező ne­gyedév haszna már csak a miénk lehet. Amit megtakarítunk, az a miénk marad Hogy lesz nyeleséig és visszatérítés, az: biztosra veszi. — Először is beállítunk kél új prést — magyarázza. — Azután a prések­től az ólajgyííj óig egy csatornarend­szert építünk fel, ami az olajat magá­iéi a gyűj őbe viszi, nem kell külön cipelni. Ez egymagában öt fazékkal több mag préselését jelenti. A gépek körül is sokat tudunk spó- ro'ni — teszi hozzá Czink György — úgy vigyázunk rájuk, mintha a sajá­tunk lenne, a viilanymotoroka: nem hagyjuk egy perccel sein tovább jár­ni, mint kell és még a villáit yégökeí sem használjuk feleslegesen. Számtalan módja van még annak, hogyan csökkenlsélk a termelésre for­dítóit költségeket. Tomóáék majd meg­találják a módját. — Megtaláljuk — mondja erre To- mola elvtárs — mert nekünk jó az. Nemcsak azért, hogy a következő ne­gyedévben mi is kapjunk a nyerestig- visszatéri ősből, hanem azért is, mert amit mi itt meg tudunk takarítani, az mindenképpen a miénk marad. — Ér, is azt mondom — csa'lakozik a véleményhez Czink e'.vtárs —, hogy ma már érdem s takarékoskodni min­dennel, ami olcsóbbá tudja tenni a termelést, mert ami felesleges kiadást elkerülhetünk, az csak a mi Ivasznurik. És annál nagyobb lesz a következő negyedévben a nyereségrészesedésünk is. . A Jus us Olajgyámban mos! már harmjnehárman fáradoznak ezen éjjel- nappal. Mirdannyian tudják, hogy már magúknak tákarékoskodnak és a leg­közelebbi beszámolónál derül m^d ki, hogy nem hiába. A Kínai Kommunista Párt kiáltványban méltatja Sanghaj felszabadítását Kvantung íaromány északi részében két Kuomimtang-badosztály csatlako­zott a néphadsereghez. A néphadsereg egységei már csak 70 kilométerre vannak Csangcsatól, Honan tartomány fő­városától, amely 550 kilométerre fekszik északra Kantontól, a K uom in 1 a ng - k ormán y ideiglenes fővárosától. A Kuomintang kormány körében a legnagyobb zür-zavar uralkodik. Hoin- csin tábornok lemondása u án Csu- Csen tábornok vezetésével alakult meg az új kormány. Bár a hatalom névfeg Li elnök kezében van, Csang-Kai-Sek még mindig nem hajlandó átadni a Kuomintang pénztárát. Csu-Csen tábornok első intézkedése vo!', hogy Formoza szigetéről vissza­hívja Csang-Kaj-Sr.ket, ez azonban nem nagy hajlandóságot mutat a visz­sza térésre. A sanghaji katonai ellenőrző bizott­ság külügyi osztályának vezetője be­jelentene, hogy a íküTöJdiek személy­es vagyonbiztonságát megvédik, an­nak ellenére, hogy a népi kormány még nem vette fel a diplomáciai kap­csolatokat legtöbb országgal. Mind az angolok, mind az amerikaiak eösmertk, hogy a népi kormány mindent megtet a külföldiek vagyon- és életbiztonsága érdekében. A Kínai Kommunista Párt a nép­hadsereghez intézett kiáltványában méltatja Sangháj felszabadítását. Sanghaj elfoglalásával a «fiadattna» néphadsereg Ázsia legnagyobb városát szabadította fel. Több mint 100 ezer foglyot ej tett és óriási mennyiaégü hadianyagot zsákmányolt. A város fel- szabadulása trán a Kommunista Párt tagjaira, a munkásokra és forradalmi értelmiségre újabb feladatok várnak. A reakció maradványai elleni harcot foly­ta: ják és a végső győzelem alapjait lefektetik. Sanghaj népe, »mely nagy pettttkai éret ségről és forradalmi öntudatról tett :anuságot, az egész kínai néppel együtt megoldja majd a jövő nagy feladatait is. A kiáltvány ezekkel a szavakkal végződik: Éljen a fel«zaba- düh Sangháj! Éljen a független, sza­bad Uj Kina! örök dicsőség a vér­tanuknak, akik Serüket áWozták Sang­haj felszabadításáért! Á szovjet sajtó a legnagyobb elismeréssel nyilatkozik a moszkvai magyar kiállításról Az MTI moszkvai jelentése szerint már nyolc napja tart a moszkvai Gór. kij-parkban a Szabad Magyarország Ipari Kiállítás. Nyolc nap óta szaka­datlan sorokban érkeznek a kiállítás megtekintésére a moszkvaiak, a Moszkvába érkező szovjet emberek és külföldiek. A kiállítás látogató; között nagy számban vannak a szovjet had­sereg lisztjei és katonái, akik reszt­vettek Magyarország felszabadításában és látták a fasiszták szörnyű pusztí­tásait. Ezek a látogatók különösen nagy elismeréssel nyilatkoznak a ma­gyar munkásosztály hősies munkájá­ról, amellyel a romokból újjáterem- leltc a magyar ipari. A moszkvai la­pok is nagy elismeréssel foglalkoznak a kiállítással. Az Ogonyok, a moszkvai­ak legkedvellelvb képes hetilapja Lé­pes riportban foglalkozik a kiállítás­sal. „A májusi esői s&n it Megérkezett az engedélyokirat az ilocskai termelőcsoporthoz Qiífilúiéóíiág, az Az osztály felzsibong, amikor a ba- ttmtagú népbirósáe elfoglalja helyét 1 katedránál. Ktigási Zoltán, egy bar- Uképü fiú az elnök. Mellette balról fereczkv Gyula és jobb oldalán Sc- [>5k Béla, a „népbírók'1 foglalnak he­lfet. Az emelvény mellett a szőke. [Jttnüveges Fekete Géza jegyző és ■Whati 'Miklós az eíevenszemü nép- kfyósz ülnek. Ö most csak helycttc- Jlt, mert Gróf. a főügyész távol van jPpori. Grófnak, a népfőügyésznek fé- ■!rict.es híre van. de „ő se kutya“, tudják a beavatottak. .Az osztály hallgatóságként vesz ré»zt az osztálybíróság tárgyalásán. A bíróságnak úgy látszik van lek nfélys, "“ti amikor felállnak, az osztály fcl- Jjjálitás nélkül ugyancsak talpra ug- JJ és feszes állásban hallgatja a bí­elnökének megnyitó szavait: '-A magvar állami Mátyás király­kái általános iskola Vili. osztályá­ig bírósága T. Gy. és M. L. lógási "faperét tárgyalta. A vádlottak áll­jak elő. ,.,A vádlottak a bíróság asztala előtt Myezctt padba ..előállnak“. T. Gv. jAesriny. kerckarcú, mindig nevetős Jt’lyök, M. L. vékonyabb, ugyancsak ítjf: fiú. Szorongásukat .sonytorraetu jnyszeredett mosoly alá rejtik. A leválás későbbi folyamán az erő- olt vidámságból konokságba és ^“Jtitörődömségbe csapnak át. Az el- ji,h személyi adataikat kérdi, amit i® komolysággal be is diktálnak, ^tán az elnök előterjeszti a vádat, i Maguk azzal vannak vádolva, a!?v tegnap délelőtt 10 ||V nélkül elhagyták miiven ürüggyel tegnap délelőtt 10 órakor enge- télkíll elhagyták az iskolát, milyen ürüggyel az mellékes, (hjty az. hogy megsértették az iskola lifjelmét és a VIII. osztály becsüle- tudnak felhozni mentségük­ttf' to? i,lt „feznek, kellett M. L. egyképpen azzal hogy a solvemhernyók- levelct szedni. A bíróság azonban nem nvugosznak eb- Rcreczkv, a bíróság egyik ls|!a keményen beszél a vádlottak­éi be be| H Maguknak nem az az első kö­^^égílk, hogy hernyóknak levelet „.fjének, hanem az. hogy tanulja- ^ *z Iskola fegyelmét megőrizzék OWilvnk munkájának értékét no Vuí k |r! Miért nem szedett levelet *rnáp, miért a tanítási órán? A sarokba szorított vádlottak megszeppenéssel próbálják magukat fehérre mosni. Látják, hogy bűnt kö­vettek el önmaguk és az osztály el­len. Visszasüllyednek a válaszolás­nak abba a formájába, amikor már csak „igen“, ..nem“. ..csak“, ..azért” szavak buggyannak ki a szájukon. •Silány védekezés inkább beismerés­nek számít. Maguk ellen hangolják a hallgatóságot. Gúnyos nevetés, pisz- szegés hallatszik. Aztán feláll Cserháti az ügyész és elkezdi vádbeszédét. — A vádlottak nem t’őször van­nak itt a bíróság előtt. Többszörösen büntetett előéletűik és amellett egész magatartásuk arra mutat, hogv nem latiak át mostani cselekedetük sú­lyát sem. Hánya veti magatartásuk is beigazolta a vádat. Igazságos és súlyos bűnbefés kimondását kérem a bíróságtól. A bíróság visszavonul az ítélet megtárgvalására. A tanácskozás rö­vid, de komoly. Nem akarjuk a híró­ság tanácskozását nyilvánosságra hozni, de annyi tény. hogy a kél srácot alaposan elkapták. Mindegyi­kük beleadta a garasát. Az elnök kihirdette az ítéletet. Min­denki feszesen felállt, még a jelen­lévő tanárok is. A két srácot az egész iskola előtti igazgatói dorgá­lásra 1 heti elzárásra és arra ítélték, hogy fejenként íl napon át az oktatás befejeztével kitakarítsák a tantermet. Az osztály nagy helyesléssel és meg­nyugvással fogadta az ítéletet. Aztán új tárgyalás kezdődik. Hasonló her­nyó-ügy. R. E. nyúlánkabb kölyök, kényel­metlen neki a vádlottak padja, mert kamasztérdei nem férnek el benne, ezért kiáll a pádból, ő már keményebb ellenfélnek bizonyul. A vádat némi megilletődés- sel. de nyugodtan hallgatja. Azután előadja védekezését. Visszautasítja a lógás váriját, ö engedélyt kért az. osztályfőnöktől az eltávozásra. Szé­les mozdulattal mutat a jelenlévő osztályfőnökre és magvar tanárára, kérte tanukénti kihallgatásukat. Iz­galmas vita következik, mert nála is feltették a. kérdést: miéit nem szedeti a selyemhernyóknak vasárnap levelet. A vádlott magabiztosan kijelenti: — Száraz takarmányt nem adhatok hernyóimnak! (Tudvalévőén a selvem- hernvó egynaposnál idősebb, fony- nvadt levelet nem eszik meg.) Erre nézve kérem szakértő a kezében tartott papírlapot, így be­szélne hozzá Czékó József az illocs- kai Törekvés termclöesoport elnöke, kihallgatását!iTalán még meg is csókolná az enge­. 01> igva-f ve léka- JazM ?i nnin-l1 csoport 10 tagjának és az átadási szavnIá-11 ünnepen megjelent 70—80 ünneplő irta biz-dillorsakinak. a feketébe öltözött dol­látjnk kritikára, ; ö&sfrji részvételre Könnyes szemmel néz a kezében tartott papírlapra. Ha most szavakkal is ki tudná fejezni gondolatait, azt. amit érez, talán ezeket mondaná a papírnak: — Tudod-e te, hot/// mennyit küz- ködtünk, dolgoztunk érted, tudod-e, mennyire vártunk már? A májusi esőt nem vártuk jobban a- hosszú száraz­ság után és nem emlegettük többet, mint teged. Tudod te, hányszor hang­zott el miiünk'' csoportértekezleten, hogy majd. ha meg lesz az engedély. majd a felülvizsgálat után... Iffy üdvözölné kapott A szakértő fel is áll és megerősíti (Idély okiratot, melyet most a vádlott érveit, majd az osztályfő- meg a csoport és amely arról tanus­nök is tanúvallomást tesz. R. É.. apkodik, hogy a földmívelésiigyi minisz- vádlott ténvleg elkérezkedett tőle. (Her engedélyezi az illocskai termclő- esak azt a hibát követte cl, hogy az i1 csoport működését, utolsó óra előadójától nem kére.zke i1 S vájjon mit mondana az engedély dett cl. (* okirat? Mit mondana ez a szép okle­Az ügyész vádbeszédében megvá dvél? Ha tudna beszélni, egész biztos dolla R. E.-t azzal is, hogv szándéko f azt mondaná az illocskai termelö­san kivonja magát a közösségi kából. Nem vállalta a vers elsza sát, amivel tanárnője meg akart ni és nem írta meg a faliújság cikket.dgozó parasztoknak, a tarkaruhás A vádak súlyosak, azonban a szőkeI*mintegy 25 30 főnyi parasztasz­köiyö-k egy csöppet sem jön zavarba.** >zonynak; erre is meg van a válasza. f — Tudom, hogy vártatok e azt is tu­\— Egyrészt a vádindít vön vitán néni11 dóm, hogy türelmetlenül. De egész szerepelnek az ügyész álfal felhozott11 }>iztusüTi még jobban vártátok a kor vádak, tehát az ügyésznek kérnie kel- uuiny segítséget, támogatását is. És lett volna a vád kiterjesztéséi, más-f ugye, hogy az ttem késett. Ugye, hogy részt pedig a faliújság cikkre adott fakik most engem leküldték hoz- fe1 hívás általánosságban hangzott e*1 ’ rátok, nem voltatr bürokratikusak. az osztály felé. A felelősnek meg kel- J Mert a múltban egész biztosan azt leit volna név szerint jelölnie azokat.1 kérdezi ék volna — ha trnnelőcso- a-kik a faliújság cikkeit írják! egyáltalán létezhetett volna a A hallgatóság telszésmorajha és tap-*, múltban —. Iwoy hol az engedély? És sokba tör ki a fordulatos védekezés-f '* tir,v holtatok volna engem fcímű­re. Rugási elnök indulatosan felemel-* (fntni. S akkor egész biztosan azt kedrk és kijelenti: I mondták volna, hogy ti nem is létez­— A tisztelt hallgatóság tartózkod-y*k, hisz nincs semmi írás arról, hogy jék a tetszésnyilvánításoktól, különlien (| vagytok. Most pedig ugye azt mond- kiüríteni a termet' \/ák: majd megjön az engedély, addig — Hurrá! — zúgja a hallgatóságV* csak dolgozzatok s hogy munka­(nyilván arra gondolva, bogy a terein-Könnyebb tegyen, odún/: nektek kiürítés legalább egy félórai focizást ,"/.'/ ogatos ekét egy rögtörÚ- es egy jelent az udvaron. I Aztán felállt a mnatakarobomnat. 2 darab okapat. védő és elmondotta, hogv ellentétben , l ^T\n,'úí ^szerszámra, 4.000 fo- a bíróságnak a selveml.ernvólenvész- V1." ° >stoUohelyrealht.ásm. 2.800 fa- léssel táplált ellenszenvével, ez a te-1 hedrg kocstvásárlá.sra. Ugye. vékenvség igenis népi demokráciánkat p ‘0,Jy '!VI 1 ° • támogatja. A bíróság visszavonult la-p nácskozásra, azután kihirdette az ílé-.i letet. R. E.-nek az iskola év végéig,! minden héten meg kell írnia egv fali-,! _ ...__, ._, . .. . . , újsá g Cikket. Mérlegelték az enyhítő i“ engede yokirat ha beszelni tud- körüiménveket és büntetlen előéletét. ,««, heíyrtte azonban most Almás. * Jelvtars, a Mezogazdasagi Igazgato­K cd öcs derűs epizód ez az iskolai^ előadója beszélt megvilágítva önkormányzat éleiéből, amely tnirtí iazt az utat' me'y a csoport dolgo- ,„kritikán, és a kő-itói elött álI> mc’y egyenesen, törés Bizony est mondaná Mészáros József 12 holdas gazda». Ezért érdeklődik az ünnepély után a többiekkel együtt ő is minden iránt, de legfőképp azirányban, hogy miként lehet a csoportba be­lépni. — Mert bizony látom, hogy csak nekem volna jobb, ha már benne volnék — mondja —, dehát most már várok őszig, aztán pedig már én • is tag leszek a csoportban. Lassan szélednek széjjel minden­felé az ünnepély résztvevői, csak a csoport tagjai vannak még mindig együtt, egymás kezéből véve e! az engedélyiratot. Olyan óvatosan fog­ják, kezük szinte simogatja, min­den mozdulatukon látszik, hogy el­jövendő boldog, szebb életük jel­képének tekintik. Az ilocskai határban már biztatóan zöldéinek a termelő­csoport vetései. A fcl-feltámadó szélben, mint valami zöld tenger hullámzanak a gyönyörű rozs- és búzatáblák. Még egy hónap, és aztán az illocskai csoport tagjai is nekiállanak majd az aranyló táb­láknak, megpendül a kaszájuk, fel- búg a cséplőgép és hozzáfognak első évi társas munkájuk eredmé­nyének betakarításához. Az első cv eredménye lesz ez, a nagy kezde­ményezések, a nagy próbálkozások évéé, hogy utána minden évben töb­ben és többen mondhassák: „Ez már közös munkánk, közös erő­feszítésünk, közös szerető gondos­kodásiünk dús eredménye!” létben pala felclnsségteljes^n^\r\j ,, vcz.e^, a neveti a fiatalságot. A hí- j szebb élet fe c. ráság tagjai. Itugási elnök és a töb-f Mert efelé haladnak már az il- hirk jól meg fogják állni a helyüket f locslv'i termelőcsoport tagjai is, s 10—20 év múlva sokkal fontosabb| hogy ez így van. azt látják ma már posztokon is! ^nemcsak a szövetkezet tagjai, ha­Ruzstt* Endr^. ----- ~ 5­fel emelkedés, a nem a kívülállók uc i*át.jo <>xi Nincs már olyan naiv ember Jugoszláviában, aki elhinné a Titó klikk hazugságait A Prágában megjelenő Nova Borba legutóbbi számában Pero Popivoda jugoszláv vezérőrnagy cikkét közli. Ma már nincs olyan naiv ember — mondja a cikkíró — aki elhiszi a Tito-klikk hazugsá­gait. Titóék árulását, az imperia­listák táborába történt átmenését, kémkedésüket és az angol-amerikai háborús úszítóknak nyújtott segít­ségét ma már minden becsületes jugoszláv hazafi látja. A jugoszláv nép harcba indult ezek ellen az el­fajzottak ellen. Az utóbbi időben a jugoszláv trockijisták nyilvános­ságra hozzák azoknak a kommu­nistáknak az életrajzát, akik nyílt harcot folytatnak árulóik ellen. Természetesen koholmányokról van szó, amit nem hisz el nekik senki. Itt csak arról a módszerről van szó, amelyet a jugoszláv trockijis­ták használnak. Arról van szó, hogv ezeket a módszereket Göbbclstő! lopták és ezt nem cáfolhatja meg senki. A jugoszláv kommunisták­nak kötelességük kikergetni a párt­ból ezeket a kémeket, megtisztí­tani a JuKP-t a gennytől, minél elAUl> k* «oeijoéi radikálisabban.

Next

/
Thumbnails
Contents