Dunántúli Napló, 1949. június (6. évfolyam, 126-149. szám)
1949-06-04 / 129. szám
2 NAPI Ő tM9 JÜNTOS 4, üjatt jugoszláv gyilkosság a magyar határon Vetési Mlldós honvéd a jugoszláv bűntények ötödik áldozata te-» Ä magyar—JtrgoszUrr határon öjabb felháborító gyilkosság történi. Május 304 án éjjel, jugoszláv határőrök Madaras község közelében — ezúttal is magyar területen tüzet nyitottak egy magyar határ- varfászjárőrre és Vetési Miklós honvédet meggyilkolták, a járőr másik lagját pedig megsebe- fiítefeték. Egy hónapon belül ez az ötödik gyilkosság, amelyet jugoszláv ■határőrök kőteleségüket teljesítő magyar határvadászok ellen magyar területen orvul végrehajtanak. A magyar külügyminisztérium ebben az ügyben tiltakozó jegyzéket juttatott d a jugoszláv kormányhoz. A jegyzék rámutat arra, hogy a jugoszláv korín ány — nyilván a bűntény elkövetése miatti rossz teíküemeretétő! hajtva — lapjaiban és rádiójában teljesen valótlan közleményeket tett közzé. A jugoszláv kormány ezzel a mesterkedéssel egyrészt a felelősség . alól akar kibújni, másrészt az a célja, hogy a nemzetközi közvéleményt és saját közvéleményét megtévessze és >'gy a garázdálkodó jugoszláv határőrök előre megfontolt szándékkal elkövetett gyilkosságait leplezze. A magyar jegyzék rámutat arra, hogy a jugoszláv sajtó -mindiig magyar provokációkról ír, viszont a határincidensek áldozatai kivétel nélkül magyar állampolgárok. A jugoszláv kormány az eddigi gyilkosságok ügyében nem indította meg a feletősségrevonási eljárást és így — állapítja meg a magyar jegyzék — „teljes bűntelenséget biztosít a magyar határőrök eilen elkö vetett gyilkosságok bűnöseinek, sőt ezzel kedvező feltételeket teremt újabb gyilkosságok' elkövetésére. A magyár külügyminisztérium a magyar kormány ■nevében a legnagyobb nyomatékka! fölszólította a jugoszláv kormányt, hogy a gyilkosságokban kicsúcsosodó magyarellenes provokációknak haladéktalanul vessen véget. Ismételten követelte az áldozatok hozzátartozóinak kártalanítását is. A jugoszláv kormány tegye meg végre a szükséges intézkedéseket — hangzik a magyar jegyzék befejezése. Éljen és viruljon a szovjet-magyar barátság Szakosíts Árpád köztársasági elnök és Puskin nagykövet nyitotta meg a Puskin emlékkiállítást •Pénteken délben újították meg a Puskin születése 150. évfordulója alkalmából rendezett emlékkiállítást. A Nemzeti Szalon nagytermében rendezett kiállításon Puskin hatalmas arcképe mellett két mennyezetig érő tábla sorolja fel Puskin életének legfontosabb adatait és müvei oroszországi, szovjet és magyarországi kiadásait. A terem falain elhelyezett képeken megelevenednek Puskin életének eseményei. Má'sik helyen • olvashatók a szovjet íróknak és a XIX .század nagy orosz forradalmárainak Puskinra vonatkozó fi ísal. A kiállítási termeket zsúfolásig ir.egtöliő- közönség jelenétében nyitotta meg Szakasits Árpád köztársasági elnök és Puskin nagykövet az emlékkiállítást. Elsőnek Szakasits Árpid köztársasági elnök mondott beszédet. — Ezekben a napokban a Szovjetunióban rninde.nüit, a liatalnias ország legtávolabbi zugában is .egy költőt ünnepelnek; egy nagy költő emlékének áldoznak: Alexander Szcrgejevics Puskinra emlékeznek, «ki 150 évvel ezelőtt született és mint fárosz lángolt a cári feudalizmus sötét éjszakájában. Puskin halhatatlan szelleme, költészetének értékei minden népnek, az egész emberi kultúrközös- 6égnek elidegeníthetetlen félteit kincse. — Puskin álma az orosz nép álma megvalósult, de miként Puskin megjelenése nem volt véletlen jelenség az, orosz égboltozaton, azonképen nem volt véletlen a nagy Októberi Orosz Forradalom győzelme sem. Puskinnal kezdődik és egy évszázadig folytatódik az a korszak, amelyben ezt a feladatot az orosz irodalom teljesítette, amig'csak ki nem atakuli az orosz próletárság és termékeny mélie meg nem szülte azl, akire az egész orosz nép sóvárogva várt, hogy győzelemre vezesse: Lenint, majd a szocializmus nagy építőmesterét, Sztálint. — Neíh véletlen, hogy a szocialista Szovjetunióban- fényes reneszánszát éli a puskini. költészet. Csak a forradalmi lélek szeretheti igazán az irodalmat és sehol máshol nem virágozhatik olyan htján az irodalom s a művészet, csak ott, ahol megszűnt az embernek ember által \aló kizsákmányolása, ahol a munka többé nem megalázó keserves teher, hanem az alkotó kéz és elme öröme és dicsősége. — A magyar dolgozó nép éppen ez ért tud résztvenni egész szívével Puskin ünneplésében, mert úton van a szocializmus felé, mert felszabadult az elnyomás és kizsákmányolás igája alól, mert testvérének érzi a hatalmas szovjet népet, amelynek köszönheti szabadságát, biztonságát és határtalan optimizmusát éppen úgy, mint a népi demokráciák többi népei. K magyar nép szívvel és tettel ott áll lűségesen nagy barátja, a Szovjetunió nellett, boldog örömmel látva, mint va- ósul meg Puskin költői látomása a zabad és békés Európa A Puskin em- Skkiállitást ezennel megnyitóm. A köztársasági elnök ünnepi meg- lyltója után a közönség nagy éljenzése őzben Puskin nagykövet mondott be- zédet. A Szovjetunió nevében elismerését fejezte ki a-Puskin emlékkiállítás megszervezéséért. Hangoztatta, hogy Puskin bátor, szabadságharcos, hazájának hű fia volt cs már'a jobbágyság idejében érezte; Európa felszabadítása Oroszországból indul majd el. ’.Puskin alkotta meg az orosz irodalmi nyelvet, mintegy előkészítve a maii szovjet irodalmat, amely az ő géniuszának egyenes örököse. Puskint nemcsak az orosz nép szereli, hanem a világ valamennyi demokratikus népe, minthogy Puskin a legmélyebb értelemben nemzetközi. A Magyarországon sorozatosan rendezeti kiállítások, ünnepségek bizonyítékai annak a szeretetnek, amelyet a magyar nép az orosz irodalom és Puskin költészete iránt erez. Irodalmunknak ez a közvetlen megismerése —» mondotta Puskiü — tovább erősíti a szovjet és a magyar nép közti barátságot. Éljen és viruljon a szovjet—magyar barátság! Puskin nagykövet beszédének elhang-. zása után a köztársasági elnök, a nagykövet, Ortutay miniszter és Bóka államtitkár kíséretében megtekintette a kiállítást. Rákosi Mátyásnak ajánlóitok fel az első Puskin-plakeltet Ortutay Gyula kultuszminiszter, a Magyar Puskin Bizottság elnöke, a Szabó Ervin Könyvtár dísztermében átadta a bizottság emlékplakett- jcit azoknak, akik elősegítették' a kétkötetes, majdnem teljes magyar Puskin-kiadás megszületését ' és munkájukkal hozzájárultak á szovjet nép és a magyar nép közötti barátság elmélyítéséhez. — A Magyar Puskin Bizottság az első einlékplakettet Rákosi Mátyásnak ajánlja fel, aki leginkább segítségünkre volt az akadályok leküzdésében, aki munkánk minden résztele iránt érdeklődött, — mondotta Ortutay Gyula miniszter. Emlékplákéttet ajánlunk fel továbbá Puskinnak, a Szovjetunió budapesti nagykövetének, aki — mint a múltban mindig, most a Puskin-ünnepségek megrendezése során is— a magyar nép iránt érzett szeretetéröl tett tanúságot. Szakasits Árpád köztársasági 'elnöknek és Dobi István miniszterelnöknek ugyancsak felajánljuk az errdékplakcttet. Puskin-piakettet kaptak: Gerő Ernő, Rajk László, Vas Zoltán, Beb- rits Rajos, Darvas József miniszterek, valamint kulturális életünk számos kiválósága. A szovjet Puskin-bizot<ság meghívására Moszkvába utazott Gergely Sándor és magával vitte a Magyar Puskin Bizottság és a magyar írók ezüst plakettjeit, amelyeket a Magyar írószövetség azoknak a szovjet személyiségeknek ad majd át, akik munkájukkal kulturális téren hozzájárulnak a magyar- szovjet barátság elmélyítéséhez. Rendőri erőszak egy francia muakásküidőttséggei szemben az ipariigyi minisztériumban A francia kormány 4P.000 vasúlasl akar elbocsátani. Az elbocsátási terv ellen nagy tiltakozási mozgalom indult meg. Dupiiy kommunista képviselő a nemzetgyűlés keddi ülésén megbélyegezte a kormánynak ezt a politikáját és kijelentette, hogy a vasutasok egye. sült erővel szembeszegülnek a kor; mány háború és. társadalmi reakciót szolgáló politikájával. A francia tüdőbeteggondozó intézetekben fennálló tűrhetetlen állapotok miatt a betegeik csütörtökön valamenv- nyi intézetben sztrájkba léplek. Ez abból áll, hogy nem engedik gyógy kezeltetni magukat. Így akarják kikényszeríteni a hatóságoktól a. megfelelő intézkedéseket. Baloldali körökben felháborodva tiltakoznak az ellen, hogy termelési előleget köpnek az ipari növényei« termesztői A népi demokrácia kormánya gondoskodik arról, hogy a Gazdasági Magtermeltető Nemzeti Vállalattal szerződő dolgozó parasztok termelési előleget kapjanak. A már eddig folyósított előlegeken kívül június elsején megkezdik az előlegek folyósítását a kender-, rest- kender-, és rostlentermelóknekv Ezek a termelők holdanként 200 forint előleget kapnak, hogy a dolgozó kis- ée középparasztság ily- módon is mentesüljön a kulákság és más tőkés elemek kizsákmányolásától. A termelési előlegeket az igényjogosultság megállapítása után a helyi földmívesszövetkezet fizeti ki. a kormány cinikus közönnyel kezeli a munkásság jogos követeléseit és erőszakos intézkedésekkel tetézi elkeseredésüket. Lacoste, iparügyi niiniszler rendőrökkel • lávolittalta el kél villamossági mű küldöttségéi. Mayer közmunkaügyi miniszter durván elutasította egy repülőgépgyár munkásainak azt a követelését, hogy vegyék vissza tömegesen elbocsátott társaikat. A DIVS* »égrehajtó* bizottsági ülé*e \ DIVS» végrehajtó bizottságának tpgjai pénteken albizottságokban folytatták munkájukat és kidolgozták a halározrti javaslatokat, amelyeket a végrehajtó bizottság teljes ülése hagy majd Jóvá, / Baranya, Somogy és Tolna új élüzemei A Szakszervezetek Országos Tanácsának termelési osztály3 megállapította a munkaverseny áprilisi eredményét. Ennek alapján élüzem lett többek között a borsodi kerülethez tartozó Winter- bánya, a mecseki kerülethez tartozó Máza és a mecsekszabolcsi MESzHART. A konzerviparban Mezőgazdasági és Kémiai Ipartelepek Paks, a közlekedési szakmák közül a kaposvári íűtőház és a Pécs Városi Közlekedési Vállalat. Ünnepélyesen fogadták a magyar kulturális küldöttségei Moszkvában Az MIT moszkvai jelentése szerint a Szovjetunió kormányának meghívására Moszkvába utazott magyar kulturális küldöttség csütörtökön este meg. érkezett a znukovoi repülőtérre. A magyar kulturális küldöltséget ünnepélyesen fogadták a repülőtéren. A küldöttséggel együtt tért vissza budapesti látogatásáról állomáshelyére Molnár Erik nagykövet is. Az Országház teljesen helyreállítva várja a dolgozó nép legjobbjait A német fasiszták pusztítása nem kímélte meg az Országház hatalmas épületét sem. Népi demokráciánk gazdasági megerősödése most már lehetővé tette, hogy az eddigi legszükségesebb javításokon túl teljes egészében rendbehozzák az Országház épületéi és belső díszítéseit is. A munka eredményeképpen ma már teljes fényében és pompájában várja az Országház az új képviselőket, dolgozó népűnk legjobb* jalt. A görög nép üdvözli a Szovjetunió erőfeszítéseit a görög béke megteremtéséért A szabad görög rádió Jelenti, hogy a görög Ideiglenes demokratikus kormány május 31-én tartóit rendkívüli ülése után közleményt leit közzé. Ebben üdvözli a Szovjetuniónak a görögországi béke helyreállítására lett e’őfeszítéseit. A közlemény megálla- pilja, hogy a Szovjetunió állal javasolt piögram egy őszinte és demokratikus megegyezés alapjául szolgálhat. A kormány közleménye végül megállapít ja, hogy az egész oörög nép hálával és köszönettel fogadta a Szovjetunió önzetlen közbelépését Görögország békéjének megvalósítása érdekében A görög nép reméli, hogy a Szovjetunió javaslatai meghozzák gyümölcsükéi. — Nemcsak azért jöttünk a szabad Görögországba, hogy tényeket állapit' sunk meg, hanem hogy hozzájáruljunk győzelmetekhez azzal is, hogy közöljük az egész világgal., amit itt láttunk. A „szabadság” szót ina Görögországban már nem lehet többé angolra lefordítani — jelcntetle ki Paul Eduard hírneves francia költő, válaszolva az ideiglere* demokratikus kormány miniszterelnökének üdvözlő beszédére a francia bizottság fogadtatása alkalmával. A demokratikus hadsereg partizán alakulatai Kozani városban felrobbantottak egy ellenséges tehergépkocsit, amely a méri kai rádióleadókészüléket szállítóit. A monarchoíasiszták bosszú- bő' sok polgárt letartóztattak és huszonhatot közülük a város főterén kivégeztek. Nyugati parancsra bocsátották szabadon a finn háborús bűnösöket A legtöbb finn háborús bűnösök: Tanner, Linkomies, Rendeli és Ki- vimaeki szabadonbocsátása; a finn haladó közvéleményben nagy felháborodást kelteit. A Vaapa Sana kihívásnak és a törvények szabo- tálásának minősíti a finn háborús politika vezetőinek visszahelyezését rég! állásaikba. A lap szerint a kormány kebelében erős nézeteltérés mutatkozott .a meg- kegyelmezés. kérdésében. A Fagerholm vezetése alatt álló csoport azzal az indokolással erőszakolt* keresztül a kormány többi tagjainak hozzájárulását, hogy „nyugatról határozott parancs érkezett és a háborús bűnösök meg- kegyclmezése előfeltétele a Finnországnak nyújtandó amerikai kölcsönnek." A finn kormány tehát a guruló dollárért odadobta igazságszolgáltatása tekintélyét és feláldozta a finn nép igazságszeretetét. •„ Városépítési minisztérium a Szovjetunióban A Szovjetunió Legfelső Tanácsa elrendelte, hogy külön városépítési minisztériumot állítsanak fel. A minisztérium élére Szokolov volt építés- és vasútépítésügyi minisztert nevezték ki, Az úi minisztérium felállítása a városépítkezés növekvő iramával kapcsolatban vált szükségessé. A Szovjetunió nagy szénmeden- oéi közelében új munkáslaköteló* pékét építenek. A Kuznyec-medence körül és a többi bányavárosban, többemeletes, soklakásos munkás- lakóházak és családi házak épülnek az új minisztérium felügyelet* alatt. Értesítjük Baranya, Somogy és Tolna vármegyék valamennyi Nemzeti Vállalatát, valamint az összes üzletfeleinket, hogy a Szabadság Pécsi Nyomda és Könyvkiadó K.F.T. 1949 június 2-án pécsi szikra hinta lenzes Víllaiai» alakult át.