Dunántúli Napló, 1949. június (6. évfolyam, 126-149. szám)
1949-06-24 / 144. szám
JÜNIOS M RSPLÖ JŰNIUS 24. PÉNTEK ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRAK: Szent György, Kossutlh Lajoe-út 28. T.: 21-71. Szűz Mária, dir. Doktor Sándor-út 1. sz. T.: 25-79. Szent Mór, Bajcsy-Zsilinszky-út 33. T.: 27-58. — NÉVNAPOK: Róm- kai.: sz. sz., prot.: Iváin. — IDŐJÁRÁS: Mérsékelt észak' nyugati, északi szét’, változó felhőzet, többié lé eső, esetleg zivatar. A hűvös Idő tovább tar:. Az alkotó munka kézzelfogható eredményeit mutatja be az állami fémipari középiskola csütörtökön megnyílott kiállítása. Az asztalokon géprészek és szerszámok, sőt finommechanikai gépek teljesen elkészítve, használatra, működésre készen. Komplett esztergapad melleit iskolai használatra szánt kísérleti gépecs- kék, csigasorok, függőónok, amiket más iskolák részére tucatszám készítettek a fémiparisták. Az iskola nemrégen alakult modelező köre is felvonult maga építette repülőgépeivel. A komoly eredmények a legszebb ■dicsérete annak az iskolának, amely ebben az évben már ipari gimnáziummá alakulva kapja meg méltó helyét az oktatásban. Ezeknek az ipari szakiskoláknak jut az a feladat, hogy az ötéves terv által igényelt ötvenezer főnyi műszaki értelmiséget kinevelje a dolgozó nép gyermekeiből. A kiállítás azt mutatja, hogy ezeknek a feladatoknak meg Is felel majd a pécsi fémipari. Az érdeklődés ennek megfelelően igen nagy a kiállítás iránt, amelyet jún. 26-ig tartanak nyitva. — SreiWségi vizsga a Janus Panno ■hts gimnáziumban. A pécsi állami Janus . Pannonius giimnáziuiniban dr. Görcs László elnöklete alatt folytak le a szóbeli érettségi vizsgálatok e kővetkező eredménnyel: Jelesen éret : Fodor Imre, Hollóéi József, Keszthelyi István, Szegő László- Jól éret:: Bárdos Domoiifcos, Berecz Károly, Esztergár Bmó, Fehérvár/ Rudolf, Ifjú Géza, Poór Ferenc, Szabó Iván, Szabó László, Tepes Géza, Zsenibery Jenő. Közepesen éré f: Gerner Ignác, Hermann János, Jalkubovics János, Koszér Nándor, Lőrinc Jenő, Orosházi Béla, Péter Lajos, Rubimd Imre, Sas Emil, Stubna Béla. Érett: Bencze József, Bischof Gyű a, Fenyvesi Károly, Gálos; Ferenc, Gill Ernő, Kotláin Árpád, Szarvas Ferenc, Sziklay Iván, Zsflli Zoltán. Javító éret ségi vizsgálatra 4 tanulót TKisito’t a. btzo'líág. — Vadaa község pótköltségvetési kérelmet terjesz ett be, melyben löOO forint költséggel szerepel a Csós-dlülö bel erne én lévő kö’dkú: mellett építendő betomváíjú, amit az állatok itatására haszná nának, továbbá az ügymenet megéfyorsáása céljából 2 drb. kerélkipár beszerzését, az irodai felszerelés gyarapításaira 20 drb- szék vásárlását állí'íot átk. be a költségvetésbe. Bekerült 10.200 forint költség kere ben a község 48 köteles tűzoltója részéne vásárltfmdó zsávolyzub- bony, nadrág és sapka is. A fedezetet a köszég biztosit anj tudja, így semmi akadálya sem lesz a komoly beruházásoknak. — A közlekedésügyi minisztérium vasúti főosztálya a néme palkonyai Volt Mon'enuovó-féle iparvágányt annak minden tartozékával együl az ál- lamvasu ak kezelésébe adta, A közforgalom részére való megnyitása flgyében később történik in'éitlkedés, addig ls azonban rakodás céljából a vágányokra kocsik a nyíltvonali rakodás szabályainak miegfeleően rátol- hatók— 8.866 forint kö if? éggel betont árdtt. építtet Szederkény a község1 főrr- eáján az állami általános Iskolától 3 szederkényi au óbusrmegállótg. — Sásd község képvise’őtestüleáe határozatban kérte a belügyminisztert, hogy a községiben állami tűzoltóság megszervezésé: rendelje el', mert a községek hathatósabb tűzvédelme megkivánja, hogy legalább a járás székhelyén legyen, olyan szerv, mely a járás területén 'évő lűznl'ók irányítását és ellenőrzését e-Kát'ná, — A Mecseki Szénbányák NV. komlói üzeme közli, hogy a Nemzeti Vállalat igazgatóságát Komlóra helyezték át; Június 20*i ha'á!!ya!. Az új cim rehát: Mecseki Szénbányák NV Komló. Baranya vármegye— Moayoiród közséfi 3.800 forint költséggel orvos; rendelőt ég rendőri pihenőhelye- épület a községben, miután ének jelenlegi elhelyezése egészségtelen és nem megfale ő. — Feljelentés érkezeit n rendörség- *•> Kuczkó Józsefné 32 éves majsi lakos ellen. A feltelenlév szerint Kuca- kóné több alkalommá.! demokrácia- ellenes kijelentés- tet t és rágalmai a a magyar xu-jo vezetőit» A magánalkaimazottak és a VAOSz nő gyűlése táviratilag üdvözölte Rákosi Mátyási és lelkesen éltette a Szovjetuniót A Magánalkaimazottak NÖWzottsága és a VAOSz nőtagozata nagygyűlést tartott a városháza közgyűlési termében. A nagyszámú hallgatóság zsúfolásig megtöltötte a gyönyörűen feldíszített termet. A gyűlés megtkezdéts© a Magástalkaknazottak énekkara a Köztársasági indulót énekelte el, majd dr Galambos Lajosné megnyitója után dr Sebők Sándorné elvtárs tartotta meg nagy érdeklődéssel várt előadását. Beszédében vázolta a nyugati imperialisták háborús terveit, 'a továbbiakban pedig ismereti© a Szovjetunió vczetősze-re- pét a világbékéért folytatott harcban? Az előadást többször szakította félbe a jelenlevők Szifá-lim és Rákosi elvtársat éltető lelkes tapsa. A nagy lelkesedéssel fogadott beszéd után megkezdődtek a hozzászólások. — Mi nők békét akarunk és hogy ezt elérjük szilárdan kell állnunk a Szovjetunió mellett — mondotta Gyulai Irma elvtársnő. D© nemcsak 5, hanem Müller Magda, Orosz Irén és a többi felszólaló is egységesen állást foglatak a béke melett. A gyűlés résztvevői egyhangú lelkesedéssel táviratot küldtek Rákosi etvtársnak és a Szakszervezeti Tanácsnak a következő szöveggel: A pécsi Magánalkaimazottak és a VAOSz nőgyűlése nagy szeretettel köszönti Rákosi elvtársat a magyar nép vezetőjét abból az alkalomból, hogy a Párt igazi proletár éberséggel leleplezte a magyar nép ellenségeinek aljas ténykedéseit és kéri azok példás meg büntetését. A nőgyűlés tagjai ígérik, hogy a jövőben még jobban kiveszik részüket a szocializmus építésében és szilárdan állnak a Párt mellett A gyűlés résztvevői ezután határozatot hoztak, melyben üdvözlik a Szovjetunió következetes békepolitikáját és az MDP vezetőségének jó munkáját. /Megbélyegezték a leleplezett trockista árulókat és kérik azok legszigorúbb megbüntetését A résztvevők végűt megígérték, hogy tovább képezik magukat, mert az ideológiai képzettség egyik fő fegyver a béke megvédésének érdekében. A mindvégig lelkes gyűlés az Internacionále eléneklcsével ért véget A Magánalkaimazottak és a VAOSz nőgyülése táviratilag üdvözölte Rákosi Mátyást és lelkesen éltette a Szovjetuniót Felavatták az egyetemi dolgozók bükköséi üdülőjét / 7Í pécsi egyetem dolgozói ünnepélyes keretek között vették át a munkósüdü- lővé átalakított bükkösöd kastélyt. Teherautókon és vonattal indultak útnak az egyetem dolgozói és családtagjaik s a község hamarosan hangos lett a. munkásindulóktól, a hatalmas park sétányai pedig megteltek vidám, jókedvű emberekkel, akik büszkén szemlélték vágyaik beteljesedését, amelyhez a népi demokratikus kormány juttatta őket. Lassan megteltek a szobák és termek is látogatókkal. Alig tudjuk elhinni, hogy ez most már mind a miénk — mondták az egyetem dolgozói, fizikai és értelmiségi munkások, akik a 25 éves llorthy-reakció évei afatt sohasem gondolhattak üdülésre. — Már a nagyapám is itt született, apám is, én is megértem 60 évet — mondja az egyik parasztasszony —, de a nagykastélynak a szobádban még sohasem jártam, ezeket a szép csillárokat csak kívülről láttam fényleni. — A parkban is csak akkor jártunk •, mondja a be.lybeli DÉFOSz egyik vezetője —, amikor napszámba jöttünk füvet kaszálni. Az egész ünnepség a város, valamint a község dolgozó parasztjainak baráti találkozója volt. Délelőtt Bükkösd és az egyetem csapata között sakk- és asztalitenisz mérkőzés, délután pedig labdarugó mérkőzés volt. Délután a parkban kultúrműsor ke. rétében történt az átadás. A közoktatási miniszter megbízottjaként dr. Ju hős Miklós mb. gazdasági igazgató elvtárs adta át dr. Lássák Kálmán elvtársnak, az egyetem rektorának az üdülőt. Az MDP egyetemi pártszervezete nevében dr. Farádi László titkár méltatta a nap jelentőségét. Rámutatott arra, hogy a nagybirtokrendszer és n kizsákmányolás emlékeit őrző kastély i" í arra szolgál, hogy ott a város és a falu dolgozói erőt gyűjtsenek a 3 éves terv befejezésére és az 5 éves terven keresztül a szocializmus építésére. A kultúrműsor főleg a Puskin évforduló jegyében zajlott le, az egyetem énekkarának közreműködésével. Nagy sikere volt Kobold Ferenc konferálásának és énekszámainak, Ba- konyszeghy Gyula „Dani bá“-jának, Németh Aranka és Bohár József szava, tatainak. A Szabad Népért A Szabad Nép sajtóházára az alábbi újabb felajánlások érkeztek. Mecsekszabolcs falu pártszervezet 2.098, Vasas bányászkörzet pártszervezetei 1.981, KISOSz 1.610, Mohácsi járás pártszervezetei 580, Bőrgyár folytatólagos 315, Szentlőrinci járás pártszervezetei folytatólagos 610 forint. Mai gyűjtés 7.224, eddigi gyűjtés “5.66636, összesen 82.890.36 forint. —A törvényszék biintfetö egyesbf- rója a tegnapi nap folyamán tárgya! a Bonyhai Miklós volt szappangyáros sikkasztási bűnügyét. Bonyhai szap- pangyárat, min1 ismeretes, a szőve - kezet veX.e át. Bonyhai a szövetkeze részére 1164 forint»:, vet' fel és az.t a maga'céljaira fordáiét la. Az egyes- bíró 4 havj fogházra, va amint ff évi hivc’ali és poli ikai jogvesztésre í élte. Az Télét jogerős. — Pécs város rondörbírájának ítéletei: Halasi János pécsi lakost 200, Keresztúri Kálmán pécsj lakost 100 forint pénzbüntetésre Péké, meri parenne-déCy nélkül szénkereskedéssel foglalkoznak. Csiszár Ferenc péc»i kereskedőt üzletének zárórán tűit nyi'-vatarásért 20 forint pénzbüntetésre ílélie. — A belvárosi polgári leányiskola 1944 ben Végzet! C ősz áiyos növendékei vasárnap défefő 1 fél 9-kor tartják 5 «éves találkozójukat a zárdában. (x) (2848) — Rádiót 0OR0AS- tói. Gyári Készíllét i«k 6—-9—12 havi készletre. Használ- készüléket becs« bélelt. ry SZÜLÖK KÖSZÖNETÉ Most tartotta a gyárvárosi óvoda évzáró ünnepét a Magyar Dolgozók Pártja helyiségében. A kis óvodások szép, nívós műsorral szórakoztatták a megjelent szülőket és hozzátartozókat. Egymást követték a szép versek, népi énekek Ős mozgalmi indulók. Majd ezt követően a népi táncok, melyet, bájos könnyedséggel jártuk a picinyek, úgy, hogy meg kellett azokat ismételni, örömmel néztük gyermekeink bájos szereplését és hálafelt szívvel gondolunk az órónénire, aki fáradságot nem. tekintve tanította gyermekeinket és foglalkozott, velük. RAMBERCER IMRENÉ Pécsgyárvdros. UTAT EPITEfTEK SIKONDAFÜRDÖ ALKALMAZOTTAI Péüdí.lltnu aló szorgalommal és buz- gósággal hoznák rendbe a síkor,dai ©1- ágazús'ó! a körülbelül 2 kilóméteres beköiöu'al a sikondai szálló alknlama- zot‘ai, úgyhogy ma már a MAVAUT autóbusz járatok men-trendszerűen be- jírnok a fürdő1 elepre. Síkondát most áliamosTol'.ák, az alkalmazóiak 35 ezer forintos kö íségtakarítássai kezdték meg működésüket. Ennyibe k* rül volna, ha a munkái vállalatba adják. KATONA JÓZSEF, a siikomdai gyógyfürdő üzemvezetője 1 A hízott serlés Irányárai 'Ä Sértőn- és ZsiradtétkíorgnlmS NV értesíti a gtazdáíkodólkat, hogy június hó 23-tól kezdődően, az alábbi hízott sertés árak vannak érvényben: Zsírjctüegű ser es: 106—136 kg-iiig 8.20 Ft, 136—1.56 kg-ig 9.20 Ft, 156- ■tól felfelé 9.80 Ft. — Húsjellegű sertés: 116—146 kg-ág 8.20 Ft, 146—176 kg-ig 9.20 Ft, 176 kg-tói felfelé 9.80 Ft. — öreg sertés 50 fillérrel alacsonyabb. Ka nicht sertésnél ezenfelül 10 kg. súly! evőn ás van. A Seríésforgalmi NV a vasútállomáson mérlegelt súlybóJ 2 százalékot von Je. A fen i árak a rakoctóáliomáson mért súlyra éremdők. ŐZEMI WIR ADÓ A VASASI Pét Síi-aknán a Ta.kó-féle fejtés 12 métert összeméri'. Jellemző a bányászszolídaritásra, hogy a füg gelteIIkelt üzemi bizottság Ragács József termelési felelős vezetésével leszállít a bányáiba és segédkezett a fejtés kitisztításában. Belekapcsolódo t a munkálatokba Vavra elvtárs csapata is és négy műszak alatt kátisz itotta az egész összeomlott lejtést. * MESZHART szénbányák munkaversenyének állása június 23-án: 1. Vasas 101%, 2. Mecsekszabolcs 98.6%, 3. Pécsbányateiep 93%. — Vasasbányatelepen új lendületet vett a szocialista munkaverseny, amelynek eredménye az, hogy napok óta vezet a nagy riválisok, Mecsekszabolcs és Pécsbánya- tclep előtt * A HÁROMÉVES terv júniusi beruházásaiban 3.6 millió forinttal szerepel a Mecseki Szénbányák Nemzeti Vállalat, amely elsősorban a Mohácsi Vasműnek, az ötéves tervünk büszkeségének szénellátását biztosítja. # A PÉCSI Bőrgyárban június 30-án tar ják meg a félévi termelési beszámolóit, amely elé nagy érdeklődéssel tekintenek a gyár dolgozói. Kereskedők hírei Klubeslt, Szombaton, 25-én este 9 órakor a KIOSz helyiségében (voT Iszfay vendéglő) a kereskedők klubja a kisiparosokkial közösen k'uibestel tart, melyen fellépnek az „Optimisták” budapesti előadóművészei villám '.ráfákkal, sanzonokkal és poli lkai szatírákkal. Felkérik a kartársaikat éj hozzá-ar ozóikat, hogy az esten részt- venni szíveskedjenek. Vendégeket szívesen látnak. KOMBINÁLT SZOBA modern, szép kivitelű, eladó. Ra'ih-u. 5., földsz. 2PArtetet A belvárosi alapszerv ezé* szombaton, 25-én este 8 órakor, együttesen megtekinti az Uránia moziban a „Fehér homály" c. fi.met- Az elvtársak pén eken 6 órakor jelentkezzenek a részvé'e'.j díjjal a párt helyiségben. MNDSz HÍREK A siklósi MNDSz pénteken este 7 órakor taggyűlést tart. Kérjük az asz- szonylársakat, hogy minél nagyobb számban jelenjenek megAz MNDSz szigeti csoportja pénteken es e félhét órai kezdettel nőnappal egybekötött kultúr napot tart, melyre mindenkit szeretettel vár « vezetőségAz MNDSz (Budai I) Kossuth Zsuzsanna csoportja június 24-én V«7 órakor Puskin-ünnepélyt tart, melyrs szere ekei meghívnak minden asz- szonytársat. Egyben felkérik az ösz- szes utcabiza'mia.kat, hogy az ünnepélyre fé órával előbb jelenjenek megTERMÉSZETJÁRÁS A pécsi Természétbarátolc Turista Egyesülete 26-án, vasárnap röplabda- pályájának befejezésére egésznapos munkatúrát vezet. Találkozás a Tety- tyén reggel 7 órakor. Szerszámot (csákány, vermeló-hapa, gereblye) mindenki hozzon magáival. Vezető: Kiss Tibor- Ifjúsági vezető: Mészáros Tibor. Szakszervezet A háztartási alkalmazottaik szakszervezete éríesitii tagjai’, hogy akik nyaralni akarnak menni, két hét é! előbb fizessék be a nyaralási összeget a titkárságon, Perczel-wtca 17. szám ala’t. Mindenkinek jelentenie kell, hogy hová akar menni, hogy a beutalását oda kapja meg. Hiva/talos óra minden délelőtt 8—1-ig. A szakszervezet m egy ohlzotts ágának szervezési osztálya figye'mez etl a szakszervezeti funkcionáriusokat, hogy a szabadságra szóló kedvezménye« vasút; igazolványt csak. akkor adhatják ki, ha azt a szakszervezett •ag munkáltatója már előzőleg aláír'a. Ellenkező esetben a felelősséget váilalniok kéj az aláíróknakSzakszervezetek megyei spoiTfele. lös© értesíti az összes üzemek sportfelelőseit, hogy folyó hó 24-én délután 5 órakor értekezletet tart. A tárgy fontosságára való tekintettel okvetlen megjelenés: kér. Á Szakszervezeteik Országos Tanácsa Pécs-baranyai titkársága értesül az ossz UB és szakcsoport vezetőségi tagokat, hogy 27-én délután 6 óraikor összvezetőségi ülés’ tart. a Szakszervezeti Székházban (Szinház-tér 1) A napirend fon osságám való tekintettel okvetlen megjelenés: kémek. Június 25-én, szombaton és 26-án, vasárnap este fét 9-kor FEKETEFEHÉR JAZZ REVÜ a Nemzeti Színházban. Joe Turner, a világhírt jazz-énekes és zongora-virtuóz, Rá ez Vali, Budapest kedvenc rádióénekese, dr Hegedűs János, a legnépszerűbb konferanszié felléptével. Jegyek elővételben az Idegenforga Írni irodában és helyszínen a pénztárnál. (2849) UJJ VII LILA 3 szobás, modern, kerttel, a Mecseken 30 ezier. HÁZ oflcsóm eladó BŐD közvetítőméi Szent Vbic©-u. 3. a. (10.223) Nagyharsány nagyközség elöljárósága közzéteszi, hogy legközelebb; országos á lat és Sürakeivásárát 1949. évi június hó 27-én, azaz hétfőn tartja meg, melyre szabályszerű marhaleveled mindennemű állat felhaj ható, (13.218) ELCSERÉLNÉM réfcibérü. 2 szoba- konj-háy speizo«, ntcai, belvároei. máraz la.k duómat hasonlóért, vttjy 1 mobá«, u-rt/.koni fort/ró rt. Ajánlatokat „Oíno* S850" jeticíre a. kaidéba kérek. OPEL autó eladó. Príma motor, jó Rumival. Óim 13,224 «vám alatt a kiadóban. LéPCBőHAZBóL va.ey udvoirból nyitó fel Létle ti ül mep aráit bútoi-ozott y aey bú* tiútorozatlan ezoba kerestetik. Ajánlatokat Csendes 13.217" jeligére a kiadóba kérek. ÜGYES konyha le.Íny teH-véittrták. DOmörkapn, Menedótcház. (284SÍ KIADÓ 3 eeo.ba, hall. bel városban (vöt oirvoei rendelő). Ajánlatokat „Sürgő» 2845“ jeligére a kiadóba kérek. MARKAS pianiimót Tennék. Ajánlatokat ,.kémpénz 13.182” Jeligére a kiadóba kérek. 6 SZEMÉLYES aranyozott Zsolnay teSskéezlet eladó. Anna-o. 1. L emelet, (13.184) DUNÁNTÚLI NAPLÓ Felelelő« szerkesztő: RADó ISTVÁN Szerkesztőség és kiadóhivatal: Ferczel-ntra 2. sz. — Telefon: 15-32, 13-4J. Pécsi Szikra Nyomda N. V. Mnnkácsy Mihály-utca 10. — Telefon: 3S-ít Felelős kladő és nyomdavezető: Act József Előfizetési díj: havi 12.— forint. Osekkszámunk: 313.064. „ m * mm m * pazar Icivi efiozésű, e'fog'alfrtó 4 szobás, garázs, kert, nesz külső és belső fürdő eladó BŐD Tíözvelüönél. (10.223)