Dunántúli Napló, 1949. június (6. évfolyam, 126-149. szám)
1949-06-22 / 142. szám
jtymMti Myik a meszestelep! családi házak építése Augusztus közepére elkészül az új piactér is >) Ä házak előtt mindenütt piros téglarakások, arrébb maltert kever egy fiú, a féligkész házakhoz pallók vezetnek. A vörös, téglafalak mögül kiszökik egy-egy viijám fütty, pezsgő, eleven élet folyik a nemrég még halott házak között. Tizenkét kőművessel kezdte meg a Magasépítési Nemzeti Vállalat az építési munkát Meszestelopen. Huszonkilenc házon dolgoznak és reméljük nem' kell sok idő hozzá, hogy a dolgozók beköltözhessenek új, napfényes, egészséges lakásaikba- Kedden kint járt, az építkezések ütemét megnézni Kran ez Pál elvtárs polgármester. Mindenütt mosolyogva fogadták. Az egyik házon faliújság: a N. V. dolgozóié. „Termelj többet, jobban élsz!“ — olvassuk el felírását. Es a tábla büszke számokról beszél. Száz- negyvennyolo százalékra teljesítették 464 munkaórával a munkások a heti. normát. A kész házak ablakai, színei hivalkodva néznek a most épülőkre. „Mi már készen vagyunk“ — üzenik át & fényes ablakflvegszemek. De az épülő házak sem hagyják magukat és a vakolókanál r,erény munkájával üzenik vissza: „De mi még szebbek ’leszünk.“ ElőJcertes, fürdőszobás munkáslakások —- Szebbek, korszerűbbek lesznek «z újak, nagyobb lesz rajtuk az ablak, több napfény, több levegő jut be & szobákba — mondja Krancz eivtárs s szeme jól esőn nézi a nagy ablakok helyeit. Szép házak lesznek ezek. Előszobával, fürdőszobával és hárommétenat előkertte! a legszebb álmokat is valóra váltják. Mindegyik házhoz 170— 180 négyszögöl veteményeskert is tartozik, hogy zöldségért, egyéb apróságokért, ne kelljen az asszonyoknak mindjárt piacra szaladni. Mosolyogva búcsúznak a munkások Kranes elvtárstél, aki szemléje közben a munkavezetővel, az építés vezetőjével, Dulánszky Jenővel megbeszélte a vitáé kérdéseket, hogv minőt jobban, minél hamarabb befejeződjék a munkaNagy lendületet vett az új piactér építkezése is. A Bajcsy Mlinszky- úton, kétszerakkora területen, mint a Jelenlegi Majláth-térl, készül az új pia«. Széles út vágja ketté a nagy területet »hol most, folynak a szegélyezést, csatornázási munkák. ,— Me kerül majd a vendégház, ahed a piacra Jövők enni-iimivalőt kaphatnak — mutatja Dulár.szkv Jenő. — Megnézzük a három közkút helyét is. — De nehogy régi, rossz rendszerű kutakat tegyetek erre a szép, modern piactérre — mondja Krancz elvtárs a vezetőknek. Az aszfaltozási munkák hamarosan megkezdődnek, a hengerek már naponta járják a nagy területet Augusztus közepére valószínűleg elkészül az új, modern, tiszta piactér, ahova minden háziasszony szívesen jár majd vásárolni. A régi piactéren közlekedési központot létesítenek és parkosítják, padok kerülnek ki a térre, hogy egyre több legyen városunkban a parkos, árnyas hely, ahová szívesen ülnek ki a dolgozók mindennapi munkájuk után pihenésre, üdülésre. A cséplési ellenőrök felkészültek a rájuk váró felelősségteljes munkára nyerjük a középparasztságot a cializmus ügyének. A DÉFOSz Baranya mind a hét járásában megtartotta a eséplést előkészítő járási aktívákat Az értekezleten resztvettek a DÉFOSz által kijelölt cséplési ellenőrök, a felelős gépvezetők és géptulajdonosok, valamint a községi jegyzők. Az aktívákon részletesen árbeszélték a csépléssel kapcsolatos rendelkezésekéit, megbeszélték a poltikai és közigazgatási problémákat. Pártunk politikájának helye« alkalmazásához a jó ellenőrzést és a jó terménybegyűjtést értékmérőnek szabták meg. A DÉFOSz aktívák hangulata mutatja- hogy a szegényparaszti sorból kijelölt ellenőrök megértették; munkájuk nemcsak technikai feladat, hanem egyúttal a kulákok és kizsákmányolok eS- leni harc fokozott kiszélesítésével is Jár. A felszólalásokból megállopftbató volt. hogy a falusi szegényparasztság az aratás, eséplés. a begyűjtés munkáját. egyúttal a. DÉFOSz földmunkás tagozatának megerősödésére és fokozottabb aktivizálására használja_ fel, mert tapasztalta már edcljg is a DÉFOSz munkás-tagozat. dolgozó szegényparaszti tagsága, hogy csak ilyen hatalmas szervezetben tudja folytatni legkövetkezetesebben a harcot • Piri Irányító, segítő erejével. A felszólalásokból Is kitűnt hogy a cséplési munka, ahol a munkásosztály leehnbh szövetségesei, » «*<■gényparaszlcjc látják el az ellenőrzést. a gép melletti munkát, eg egyúttal a középparasztság felé is teljes megnyugvás és érdekeinek teljes megvédését jelenti a falu kizsákmá- nyolóiva! szemben. Ez a munka közelebb hozza egymáshoz a szegény, kis- és középparaszti réteget és ezen keresztül is mindjobban vmgMegnyilt Pécsett az első drogéria Nemzeti Vállalat 'k vörös <Mgo®Sns8t igényét kfefé- gfiß NentzcS Vállalatok száma ismét szaporodott. A Széchenyi léri volt Pálma drogéria a Háztartási Cikkek Nem- Wtf VáPekrt pipere és egyéb cikket «nwitó fiókjakén: alakult át As és6 pécsi drogéria NV ftzteléA mozik ma! műsora APOLLO Június 9—29-ig nyári szünet _____ fclmdlelöi Bin Knfcnnd - ««relén 1 kincs nyomában HSmtwwipMi TOTPS5K Előadások 8 és 8 órakor. p a a k Két férfi taros s győzelemért ée s «őért Tengerész becsület Szereplők: ísarov, Davlov, Triskó Előadások 7 éti órakor Szépiái netán a * érni eliaíA* • kertben! Legközelebb: AZ ÉGŐ VÁROS Két é* fél érás műsor ben a prfet* és szekrényese megtelteik különböző ‘ruvaf. Ax űzi etett ízlése« dekorációkkal és Lento, Sztálin, Rákosi és Szakaszt« elv társak képeivel fogják feldíszíteni. Az üzle: vezetője mutatja is a falra felkerülő jeimondatc* szöveget: „Anr- böség, olcsó áraink: a hároméves terv eredményér, Az egyes árucikkek ára is olcsóbb. Erről a váMat vezetője fgy nyilatkozik; — Araink Jelentőben csökken ek a érgdbbi árakhoz viszonyítva. Azt a kölni:, amit máshol négy forintért árulnak nálunk 2.50-ért vehetik meg a dolgozók. — Reggeli 8-tól dóhrtáu 6-ig leszünk nyitva egyfolytában, nem tartunk ebédszünetet sem, alkalmazo'lalnk önként váitedtátk a kért óra többletmunkát- Kérjük a dolgozókat, hogy támogassák üzletünket, mert itt mindent a legolcsóbban és a legjobb minőségben kaphatnak meg. TTj «zemélyvonatpár Pécs-Mohács It Szóit Június 27-től, hétfőtől kezdve az államvasutak Pécs—Mohács viszonylatban újabb szémélyvonatpárt helyez forgalomba, melj Pécsről 19 óra 55 perckor indul és Mohácsra 22 órakor érkezik, ellenirányban pedig Mohácsról 10 óra 45 perckor indul és Pécsre 12 óra 50 perckor érkezik. Pécsett csatlakozást kap a Budapestről 19 óra 50 perckor érkező sebesvonattól, illetve a Budapestre 13 óra 20 perckor induló személyvonathoz. Villány állomáson Magyarboly felé is csatlakozása lesz. M50A DÉFOSz járási aktívák egyben komoly lépést jelentettek az aratás, eséplés és terménybegyűjtési versenymozgalom fejlesztéséhez, amit. bizonyít. az, hogy a siklósi járás dolgozó parasztsága cséplési és termény begyűjtést versenyre hívla ki a szenilörinci járó« dolgozó parasztságátA verseny főbb pont jaiként a eséplés zavartalan lebonyolítása, a szemveszteség csökkentése, a eséplés minél előbbi befejezése szerepel. További versenypont a gabonának a géptől való beszállítása a gyűjtő szövetkezethez és végül a kihívás egyik legfontosabb feltételeként szabták meg a peflitikai felvilágosító munkát, amely az ellenőrzéstől és a terményhegy üjtéetöl elválaszthatatlan. A DÉFOSz aktívák szegényparaszti résztvevői munkájuk jelentőségét átérezve a munkásosztálynak a falusi szegényparasztságba helyezett bizalmát azzal viszonozzák, hogy biztosítani fogják becsületes munkájukkal kenyérellátásunk zavartalanságát a város és falu dolgozóinak. A megyei aktíva forró szeretette! köszöntötte Rákosi Mátyás elvtársaf A Magyar Dolgozók Pártja baranyai szervezeteinek megyei aktívája a következő lelkes hangú táviratot küldte Rákosi Mátyás elvtársnak: RÁKOSI MATATÁS elvtársnak, MDP főtitkára, Budapest A Magyar Dolgozók Pártja baranyai szervezeteinek megyei aktívája forró szeretettel köszönti Rákosi Mátyás elvtársat, a Központi Vezetőséget, a Politikai Bizottságot abból az alkalomból, hogy bolsevik éberséggel sikerült leleplezni a Pártunkba furakodott trockijista árulókat és kémeket. A megyei aktíva biztosítja Rákosi elvtársat, hogy Baranya megy« dolgozói a kommunisták vezetésével az ellenséggel szemben még fokozottabb éberséggel és még szilára dabban fognak küzdeni és nincs erő, amely csak egy pillanatra is megingathatná pártszervezeteinket, megyénk dolgozó népét a Szovjetunió és Sztálin elvtárs iránti hű-. ségben, Pártunk és Rákosi Mátyás elvtárs iránti szeretetben. Boldogok és büszkék vagyunk, hogy pártunk tagjaiként Rákosi Mátyás elvtárs bölcs vezetésével haladhatunk a szocializmus felé. MDP Baranya-menyei aktíva. . _ Tapasztalatcserét kezdeményez aMESzHART SzIT ifjúság a Komszomo! brigádokkal A MESzHART bányakerületeírtek ifjúsági brigádjai a somogyi bányász SzIT brigád kezdeményezésére június 15-től kezdődően augusztus 14-ig kéthónapos munkaversenyt indítottak egymás között. A somogyi kezdeményezése magával ragadta a MESzHART valamennyi ifjúsági brigádját és hat brigád pevezett be a nagyszabású munkaversenybe. Elhatározták továbbá, hogy az induló munkaversenyt országos jellegű ifjúsági munkaversennyé fejlesztik és az ország valamennyi ifjúsági bányászbrigádját kihívják versenyre. A munkaverseny tervezetét már ki is dolgozták. A brigádok .a munkaversenyüket a Fesztiválra ajánlják fel és ennek megfelelő szellemben a Furác-ofcai, gyárvárosi és pécs&ányete’epi iskolák a „Nevelj jobban“ mozgalom első helyezettjei LezJSniTf a „Nevelj jobban“ mozgalom első szakasza. A tanfelügyelöségen tartott hizottsági ülésen június 20-án értékelték ki iskolánként a mozgalom baranyai eredményeit és így állapították meg az iskoláik helyezési sorrend jét. E szerint a három első helyet, egyforma munkával és pontszámmal a pécsi Fürdő-utcai, Gyárvárosi és Pées- bányatelepi iskola nyerte. Negyedik helyre került Vasas II-, ötödik Mecsek- szabolos, hatodük Siklós, hetedik Agoston-téri iskola, nyolcadik pécsi leánygimnázium, kilencedik lett a Nagy Lajos gimnázium, tizedik Komló, azután Vajszló, Janus Pannonius, Egyetem-utcai iskola, Felsővámház-utcai iskola, Kaposszekcsö, a pécsi Fiútanftóképző. Mohács, Szalatnah. pécsi Mátyás király-utcai iskola és huszadik helyre került Sásd. A bizottság két tagja még aznap Pestre vitte az eredményeket, ahol még egy külön bizottság bírálja felül az eredményeket, de mint a pécsiek mondják, változás nem igen lesz a helyezési sorrendben. hajtják végre. A munkaverseny tervezet szerint célul tűzték ki a norma 10%-kai való túlteljesítését. A palaszázalckot a lehető legalacsonyabbra csökkentik. A somogyi SzIT brigád számszerűen 4.5%-ró! 4%-ra csökkenti le. Takarékoskodnak a faanyaggal is. Ahol erre lehetőség van, fapillér helyett köpillért alkalmaznak. A csillék töltését 600 kg-ról 625 kg-ra emelik fel. Sok esetben fordult elő baleset. A balesetek csökkentése érdekében a védőberendezéseket fokozottabb mértékben kiépítik. Elsőrendű követelmény a munkafegyelem fokozása. .A fegyelmi szabályzat ellen vétők nem lehetnek brigádtagok, mert brigádtagnak lenni kitüntetés. A brigádértekezleteket rendszeresen meg kell tartani, hetenként egyszer. A brgádtagoknak a SzIT munkában aktívan részt kell venniök. Uj elhatározás az is, hogy minden brigád vegyen fel egy szovjet Korrt- szomol bányászbrigáddal kapcsolatokat. Kérjék ki tanácsaikat szakmai téren. Ezt természetesen nemcsak a verseny időtartama alatt, hanem s későbbi időkben is felhasználják. A SzIT központ vállalta, hogy megszerzi a szovjet brigádok • címét. A brigádok törekszenek arra, hogy jó kádert adjanak a pártnak, a honvédségnek, közép- és főiskoláknak; ■ Minden brigádtag előfizeti a Szikrát, a SzIT ifjúság lapját Végül elhatározták, hogy a brigádtagok SzIT egyenruhát vásárolnak. A* í eredményeket pontokkal értékelik, ha valahol a munka nem megfelelőül hibapontokat vonnak le. Elítélt embercsempészek A budapesti büntetőtörvényszék most tárgyalta Déne„ Béla volt tijságíró, Kertész Sándor ügyvéd és társai bűnügyét, akik mint két' cionista frakció elnökei, körülbelül ötszáz fiatalembert szöktettek kJ az országból. A törvényszék Dénest és Kertészt fejenkint háromévi fegyházra, öt vádlott társukat pedig hathónapi börtöntől két és félévi fegyházig terjedő büntetésre ítélte. Megkezdőién a pécsi középiskolák átszervezése Az ifjúság képességeinek legmegfelelőbb iskolákban tanulhat tovább Még alig fejeződött be «z idei tanév, még el »cm csendeseitek gr iskolák falai, az ország fiataljainak nevelésével foglalkozó pedagógusok máris a jövő tanév rmmkatervét dolgozzák ki a kul- tusznűmsztcriuTn irányelvei alapján. A baranyai középiskolák beosztásában jelentős változások történnek. Több eddig működő iskola megszűnik, vagy átalakul. A minisztériumban elkészült tervezet szerint a Nagy Iajos és a Janus Pannonius gimnázium to- vábbrai s . megmarad. A leánygimnázium is folytatja működését, de meg. indul az óvónőképző tagozata. A fiú- és leánykereskcdelmi iskola megszűnik' illetve átalakul közgazdasági középiskolává és ennek megfelelően a tananyaga is megváltozik. Az újonnan alakítandó pedagógus gimnáziumba olvasztják be a tervek szerint a délszláv nyelvű tanítóképző Iskolát. Szeptemberben megindul az ipari gimnázium is, egy építési és egy gépészeti tagozattal. Az ipari leányközépiskola folytatólagosan megszűnik. A II., III. és IV. éves növendékek még elvégezhetik az iskolát, új I. oszlályt azonban már nem nyrtanak. Mohácson a fiúginvnáziuin mellett felállítják a mezőgazdasági középiskolát is fiú- és leánytanulók részére. Az új tervezet szerint a pécsi középiskolák 7&0 tanulónak adnak tanulási lehetőséget. Erről dr. Dombi Béla tankerületi főigazgató fgy nyilatkozott: — Ez a szám meglehetősen kicsi. Ha «rá. mftásba vesszük, hogy nemcsak pécsi és a pccskörnvéki diákok szeretnének a pécsj középiskolákban tanulni, hanem a baranyai falvakból is igen sok parasztifjú jön a városi középiskolákba, akikor bizony 750 jelentkezőnél jóval többre számíthatunk. Természetesen az új középiskolai szervezet még csak most épül ki teljes egészében, tehát ez a beosztás még nem végleges, szeptemberig több változás lehetséges. Mindenesetre ajánlatos, hogy aa.: 1949—SO-es tanévre a középiskoláié- 1 ban minél előbb adják be felvételi kérelmüket az érdekeltek. Természetesen azokat veszik fel elsősorban, akik-idejében jelentkeztek. Ha sok lesz a jelentkező, akkor újabb osztályokat nyithatnak az egye« iskolák. Az új középiskolai beosztás sokkal egészségesebb, mint a régi volt. Eddig igen sok egyfajta iskola működött, most viszont az a cél, hogy a tanulóifjúság a hajlamainak és képességeinek legmegfelelőbb középiskolában tanulhassam tovább. Ütemtervet dolgoznak ki a községi költségvetések összeállítására Mohács járási főjegyzője beterjesztette a járás területéhez tartozó községeknek az 1950. évi költségvetés elő- Fészkesére vonatkozó ütemtervét. E szerint június 21-én a székhelyi községek költségvetését készítik elő Német- bóly községben, Németbóly, Majs, Fersend, Babarc és Hercegi öttösd jegyző- ségek részvételével. Június 22-én Mohácson, a kölkedi jegyzőségen Kőik ed. Ilüncsháza, Lánycsók és Dunaszekcső községek részvételévé! késMti elő ■( költségvetést tervet. Június 30S*, a jegyzöségek elkészülnek végleges for* mában úgy a székhelyt községek, mini. a külközségek 1950. évi költségvetésével. Az olyan községek helyett, «ho" a község autonómiája fel van függesztve, a járási főjegyző készíti el a költségvetési tervet. A járási főjegyző az ö*z- szes költségvetéseket július 5-ig felterjeszti a megye főispánjához.