Dunántúli Napló, 1949. május (6. évfolyam, 100-125. szám)
1949-05-12 / 109. szám
DUNÁNTÚLI LÖ Szombaton este a rádií mellett hallgatja Baranya dolgozó népe Rákosi Mátyás elvtárs beszédét Bebiics Lajós bejelentette Pécsett: Tömeges felvételek tesznek a vasútnál és a postánál W. ÉVFOLYAM, 103 SZÁM ARA 63 FILLÉR ______CSÜTÖRTÖK, 1049 MÁJUS 12 Na gy ünnepre készülünk ünnep azzal válik ki a hét- Wapokból, hogy valamilyen lyjelentőségü eseményre emlékek az emberek. Március 15-én »agyar szabadságot ünnepeljük, ius elsején a munkásoszíály nzetközl összefogását, a terem- munkát, április negyedikén tágunk felszabadulását köszön- a Szovjetuniónak. Az ünnepen felvonulnak a dolgozók, a< »okok beszélnek a nap jelen- igéről, a házakat feldíszítik. Az otó hétköznapok mellett az epnapok jelentik társadalmi és éni életünk nagy esemcnyci- emlékezetét. gy esztendő múlva május ti- ütödikéről is megemlékezünk, iák a napnak az évfordulójá- amikor a magyar nép elsöprő »égé a Függetlenségi Nép- tra adta szavazatát. De mos* irnap ünneppé válik május 15. éppé nemcsak azért válik, mert is óta készülünk rá és millióérint. Ünnep azért, mert má- 15. fordulópontot jelent neméletünkben. Először fordul történelmünkben, hogy a váláson nem kaptak helyet a yar nép ellenségei. A népi okrácia vezetői három kérdést *k fel a dolgozó tömegeknek: iddigi eredmények, a béke és itéves terv kérdését. Erre a '® kérdésre válaszol igennel a yar nép. választást nem most néhány alatt formálta meg magában 'Igozók tömege. Négy és fél 'la él és dolgozik új rendünk - a dolgozók államáért. Hogyne aselné a hároméves tervet a öves, aki az új épületeket !He, a lakatos, aki a többet elő gépeket állította össze a sokból, a hídépítő, akinek *áját dicséri a folyam felett ölő hid, a porcellán- vagy 'rgyári munkás, aki nap, mint * terv érdekében dolgozik. eWilt négy év elegendő idő »rra, hogy a magyar munkás, °*ó paraszt és értelmiségi teául ja értékelni a dolgozók lát, megtanulja: mi a különb* népi demokrácia és a kaplak rendje között. Megtanult 1 a kommunisták szavában is *íyar nép. Mert, — ha őszin- Vagyunk — sokan kételkcd- teég a felszabadulás után a '^okozta nehézségek köze- [' A valóság tanította meg a ‘tekét: amit a kommunisták íanak, az az igazság. Ezért Rendületlenül népünk a ha- 45 ötéves tervben. 15. ünnep, a magyar nép A választók milliói adják 'tenlő szavazatukkal a vá- 4 három kérdésre. A közsé- ^ és városokban mindenütt Jek erre a napra. Lélekben i 'elkészültek: tudják, hogy becsületes, hazáját szerető .4 Népfrontra szavaz. Most Ikülsőségekkel fejezik ki a Rtentőségét. Feldíszítik a vá- s“®lyiséget, a községek és Utcáit. A vidáman lobogó Jh ®z ötletes és kidiszített *ok sora, virágok, jelmon- *R®*zfk ünnepélyessé május odikét. A nép ünnepe ez itl- készül lakóháza, kőz- községe és városa feldi* Ezt a vasárnapot nem a dinom- dánom teszi ünnepé. Történelmünk folyamán már több válisz- tás volt Magyarországon. Akadt a régi úri Magyarországon olyan választás, amikor egyetlen egy napra kinyitották a boroshordót, birkapörköltet is adtak. Nem hejchujázó kortesfogás a mi ünnepünk. Ez a nép ünnepe, nem az elnyomóké, akik „ünnepet" akartak csinálni néhány liter borral és birkapörkölttel. Az elnyomás esztendeiben valamennyi választás egy-egy gyásznap volt a dolgozók számára. Nem küldhette be az országgyűlésbe képviselőit, ha pedig nem szavazott, akkor a csend őr bökdöste oldalba a szuronynyal. A választás napján még fokozottabban érezte az oszfályel- nyomás minden jelét: az úri terrort. A mi választásunk azért ünnep mert a felszabadulás ó’a harmadik választáson végre teljessé válik a msgyar nép diadala, Most nem pörköltről és néhány liter borról van szó, nem arról, hogy a „kegyelmes úr" képviselő lesz-e vagy sem. A választáson a nép választja meg saját képviselőit. Kiszorulnak az országgyűlésből azok, akik minden szavukkal csak ártani tudtak a dolgozók ügyének. Az országgyűlés nem vitatkozó testület« hanem a nép minden baját, nemzetünk minden kérdését alanosan megtárgyaló közösség lesz. A leendő új képviselőket és az új, megtisztított országgyűlést ünnepli ezen a napon a nép, elsősorban azzal, hogy szavazatát a Népfrontra adja. Vájjon lehetne-e ünnepnap május 15., ha' a magyar dolgozók az elmúlt esztendőkben nem válb.k volna öntudatossá? Nem! Akkor nem érezné, hogy nemzetünk fel- emelkedése érdekében a mostani választás milyen nagyje’entőségű. Ez a választás is olyan lenne számára, mint a többiek. Most azonban szívvel és lélekkel készülődik a választásra, tudja: saját jövőjéről dönt, minden szavazat nagyjelentőségű állásfogla'ást jelent. öntudatossá vált népünk, mert résztvett a politikai életben A demokratikus szabadságjogok kiszélesítése, a munkás- és parasztemberek bevonása az állam irányításába, a Magyar Dolgozók Pártjának és a Népfront pártjainak állandó felvilágosító tevékenysége 'tette öntudatossá népünket. Ezért készülnek oly lelkesedéssel a választások napjára, községek egymást figyelik: vájjon akad-e egyetlen ember is valahol, nki a nép ellensége. Néhány nap múlva elkövetkezik a választások napja, örömünnepe a magyar népnek. Korán reggel elindulnak a választók tömegei, hogy szavazatukkal diadalra vigyék a Népfront programját, Minden igenlő saavazat részvételi jegy erre a népünnepre. És nem akad egyetlen egy becsületes ember sem Déldunántúlon, aki ki akar maradni a dolgozó nép nagy ünnepéből. Katkó István Ä béke táborának nagy győzelme: VÉGREHAJTOTTÁK a nagyhatalmak megegyezését Megindult a forgalom Németország keleti és nyugati övezetei között Tegnap hírül adta a világsajtó, hogy Csujkov hadserogtébornok tizenkét pontból álló parancsban rendelte el: a szovjet részről alkalmazott összes korlá! ozásokat Berlinben szüntessék meg május 12-én, a mai napon 0 óra 01 perckor. 'Az angol rádió jelentése szerint a három nyugatj nagyhatalom németországi katonai főparancsnokai ugyancsak kedden rendele'i- leg intézkedtek, hogy május hó 12-én 0 óra 0t perckor megszűnjenek n keleti és nyugatj öveie- tek közötti köz'r-kcdésj és kereskedelmi forgalomra vgpa'kozó zárlati rendazrrbá’yók. Az angol külügyminisztérium szóvivőjének nyilatkozata szerint a berlini „légi híd” fenntartása a márciusban végződött pénzügyi évben az angol adófizetőknek nem kevesebb, mint 5,350 000 fóptstér- lingjébe került) A légi híd jelenlegi fenntartási költsége hetevikint 200.000 fcntstcrling. Ha-árfa'an ftrnm a >Hág do gozóinak téborátoan A fjeevj-aHmáS és a Károm nyugati nagyhatalom már végrehajtott parancsai nemcsak Berlin lakosságában és a német népben váltott ki határtalan örömet, hanem az egész világ dolgozóiban. A nagyhatalmak megegyezése a béke biztosítását, a háborús úsaítólc terveinek hatalmas csődjét, a világbékc táborának kiemelkedő győzelmét jelenti. Az amerikai gyáriparosok szövetségéhez közelálló, hírhedten reakciós News Week legújabb számában beszámol arról, hogy a nyugatberliniek milyen ujjongással fogadták a zárlat megszüntetésének hírét. A lap kénytelen megállapítani: „A németországi zárlat feloldása nem nyugati győze’em formájában megy végbe.” A lap a továbbiakban azt is megállapítja, hogy amikor a berlini zárlat megkezdődött, Berlin nyugati körzeteiben 35.000 teljes munkanélküli volt, rr.a 150.000 van, de zenkívül még 100 000 részleges munkanélküli is van Berlin nyugati részeiben. 15!) millió doüárhn kcrüif a „ églhid“ A svájci Bemer Tagwacht, a szociáldemokraták lapja pedig azt irja, hogy a „légi-híd” költségei1 eddig 150 millió dollárt tettek ki. A szolgálatban 27 amerikai és 23 angol és hét német vesztette életét. Véget kellett vetni ennek a „hideg-háborúnak” — irja a lap — ha csak nem akartak az őrületből szabályt csfná’ni, amely szabály olyan költséges is vplt, mint egy valódi háború.” íme a légihíd „eredményei” ... Berlini jelentés szerint a kereskedelmi kapcsolatok szünetelése Kelet- és Nyugatnémetország között jelentősen kiélezte a nyugatnémet gazdasági válság jelenségeit. Számos üzem megrendelés hiányában kényte'en volt termelését beszüntetni és alkalmazottait elbocsátani. Karlsruhe körletében egyetlen olyan iparág sincs, melyet a válság ne érintett volna. Ezen a vidéken 10.000 munkanélküli van és további 25.000 munkást fenyeget elbocsátás. Hasonló a helyzet Wür- temberg-Bádenben, ahol 84 üzemben tömeges elbocsátást hajtottak végre, valamint Hessenben, ahol 10.000 munkanélkülit tartanak nyilván. A Bizóniában uralkodó válság Pelpingi jelentés szerint , a felszabadító népi hadsereg előrenyomulása a Jangcétől délre egyre inkább diadalmenet, mint katonai hadművelet. A városok és falvak lakossága óriást lelkesedéssel fogadja a nép katonáit, és minden módon segítségükre sie* Partizáncsoportok éjjel-nappal üldözik a Kuomintang hadsereg menekülő cgy- f.tgcji. Cselmng tartomány nyugati részén tízezer Kuomintang katonát kerítettek be. A kínai felszabadító hadsereg elérte Kiokít s ezzel elvágta az utolsó utat, amely- lycl a Kuomlniang cs-patok Kelet- Kinából Kantonba jutottak. Har,kanban, Középkina legfontosabb A párisi Aclion című lap arról ír, hogy az amerikai kormány felszólította Franciaországot, hagyja el a méterrendszert és alkalmazza a bonyolult amerikai mértékegységeket. Az oceánontúli iparosok és katonák követelik ezt arra hivatkozva, hogy ezzel meg lehetne könnyíteni az amerikai anyag használatát Franciaországban. A francia kormány Salmon tábornokot, a hadianyaggyárlás irányítóját bízta meg, tanulmányozza azokat a kö. vetkezményeket, amelyek az amerikai mértékegységek elfogadásával járnak. Az Action rámutat arra, milyen súlyos következményei lennének a gyakorlati életben annak, ha Pranciaorátcsapott a francia övezetbe Is és nagyobb méretű, mint az 1929— 33-as krízis volt. A váliág eredménye, hogy csak magában az angol-amerikai zónában egymilllószázezer munkanélküli és többszázezer részleges munkanélküli van. A munkásság egyre határozottabban követeli, hogy létesítsenek ismét gazdasági kapcsolatokat a szovjet övezettel. kikötőjében n.ár csomagolnak a külföldiek, mert a népi hadsereg a várostól 40 km-re nagy támadást indítottHongkongban rövidesen kihirdet.k az ostromállapotot. A hongkongi brit rendőrséget gáz- és önműködő fegyverekkel szerelik fel állítólagos „terroristák” ellen Indított hajtövadászaira. Volt pakszúnai rendőrtiszteket vezényeltek az angolok Hongkongba, a „terrorista veszély elhárítására és megsemmisítése érdekében. Tudni kell azt, hogy nemrégiben a Malájföldön élő kínai munkások ezre1.: terrorizmus vádja alapján összefogdosiák és Hongkongba deportálták. szag engedne az amerikai követelésnek’ A szerszámok és gyári felszerelések nagy része használhatatlanná válnék és amerikai felszereléssel kellene helyettesíteni. Az iskolákban a tanulóknak és tanároknak egyaránt nagy nehézségekkel kellene megküzdeni. Meg kellene tanulótok a pontos átszámítást literről gallonra, kilóméierről mérföldre. At kelle. ne alakítani a tankönyveket és megváltoztatni a tanrendet. A Sevresben őrzött méteres platinarúd a francia ci- vllizáeió e dicsősége Franciaotszig számára nem lenne egyéb, mint múzeumi tárgy, amely függetlenségünk elmúlásáról tanúskodnék — felezi be a lap. R felszabadított városok és falvak lakossága óriási lelkesedéssel köszöiiil a kínai nép] hadseregei Hz ázsiai dolgozók szakszervezeti egységét sem sikerült megíienianisk a munkásáruléknak Újdelhii jelentés szerint az indiai szakszerv:zeli szővelség Ir.doreba kongresszust hivoll ös' ze, hogy o előkészítő bizol!ságf°t válasszanak „Ázsiai Szakszervezeti Szövetség" létesítésére. Ennek az -éti volna a célja, hogy az egész Közel-, Közép- és Tavolkelel szakszervezeü szövetségeit (gyesiéi 3 dolgozók demokratikus jogaiért vívott harca Ulen- A nagy összeesküvés sugalmazó: az amerikai munkásf-uló AFL szakszervezeti szöve’.sége és az angol szakszervezeti szöve ség főtana, csa voltak. Ele akarták segíteni az ázsiai szakszervezeti egység bomlási, tásál és az imperialisták rendelkezésére álló jobboldali szaksz-rvi ’i világszövetség megteremtését. Egyben újabb támaszt akarlak kapni a Marshall-terv és az Állami Egyezmény számira. A kísérlet azonban kudarcba fulladt, mert a meghívott kilenc ország szakszervezeti szövetségei közül csak I'án s Pakisztán küld■ a el megbízottait. Ezzel a jobboldali ázsiai szakszervezeti szövelség mega’akilására irányuló terv füstbe ment és újabb rés támadt ai imperialisták munkásáruló frontján. Amerika azt követeli Franciaországtól, hogy hagyja e! c méterrendszert §Y KELLb g&V&ZNI 5 A Tálautóio>ifO>ulln8k az cinók átad e«ry szavazólapot éi egry sima borítékot. A Magyar Függetlenségi Néplronlra úgy kell szavazni^ hogy a szavazó nem tess semityen jelet a szavazólapra, hanem esak ft s?chajtja azt, belfs*i a borítékba, majd leragasztja a borítékot és bedobj*» a «zavaznt«zedő bizntt«á<r e*o«t elhelyező t urnába.